(II./14.) Ha te nem lennél itt, minden egész más lenne...

Ha a koncert elejére azt mondtam, hogy fantasztikus, akkor a többi részét csak annyival jellemezném, hogy eszméletlen, bámulatos, és csodás. Életemben nem sokat jártam koncertekre, sőt, szinte soha, kivéve azt az egy alkalmat, ami rányomta pecsétjét a további életemre. A tragédia után többet hallani sem akartam koncertekről. Egy burokba zárkóztam, csak azt tettem, amit jónak éreztem. Felhagytam mindennel, ami addig számított valamit is. Végül aztán, egy évre rá beadtam a derekam, és engedtem, hogy elrángassanak arra a bizonyos koncertre, ahol találkoztam Vele. Az elmúlt évek sérelmei egyszerre oldódtak fel bennem, mialatt ott csápoltam az első sorban, és élveztem a zenéjüket. Bevallom, hosszú idő után, újra jól tudtam érezni magam, és önfeledtem szórakoztam, amit nekik köszönhettem. A másik jeles alkalom az a koncert volt, amire önszántamból mentem el azzal a feltett szándékkal, hogy bocsánatot kérjek Tőle, amiért hülyén viselkedtem. Az az este a megszakíthatatlan flörtölésről szólt számomra. Élveztem, ahogy kacérkodhattunk egymással, mint két túlbuzgó kamasz, miközben ő a színpadon teljesített, én a háttérből figyeltem, és csodáltam. Azok az apró jelek, amiket küldtünk egymásnak, akkor még nem bírtak nagy jelentőséggel. Csak szórakoztunk...szórakoztunk, mert azt hittük, ennek később nem lesz folytatása, még ha legbelül  reméltük is. És most itt állok egy lelátón, szemben Vele, a barátnőjeként. Akár egy tündérmese főszereplője, úgy érzem magamat, aki hosszas gyötrődés után végre elnyeri a hercegét, és vele együtt az örök boldogságot is.
A tömeg hatalmas volt, tele sikítozó lányokkal, akik csupán egy csábító mozdulattól, vagy tökéletesen kiénekelt hangtól önkívületi állapotba kerültek. A srácok a maximumot nyújtva énekeltek, boldoggá téve ezzel mindenkit, aki szereti őket. Magukévá tették a gigantikus színpadot, bejárták minden egyes szegletét, és sokszor hozták abba a kellemetlen helyzetbe a rajongókat, hogy nem tudták, melyiküket nézzék. Én tisztában voltam vele, hogy nekem kit kell néznem. Bár távol volt, ez engem egy kicsit sem zavart. Mindent láttam, amire szükségem volt ahhoz, hogy jó kedvem legyen. Láttam őt, és ez pont elég volt. Ahogyan ugrált a színpadon, amit ő talán táncolásnak nevezett, folyamatos mosolygásra késztetett. Semmi megjátszás nem volt benne, csak adta önmagát, azt a szeleburdi, ám mégis összeszedett, kimondhatatlanul édes, de szexi kisugárzását, melyekkel lányok ezreit kergette az őrületbe, velem együtt. Akkor is jól mutatott, amikor gitározott. Legyen az elektromos, vagy éppen akusztikus gitár, jól állt neki.
A Kiss You előadása közben mindannyian egy furcsa táncmozdulatot kezdtek el csinálni, amit már többször is láttam tőlük, de most is megnevettetett. Szegény Harry nem tudta elkapni a ritmust, így csak ott totyorgott a többiek mellett, akik vadul rázták magukat. Na, de őt sem kellett félteni, ugyanis a szólójánál kiénekelt magas hangnál, amire eddig nem volt példa, hogy ilyet művelt volna, teljesen elkápráztatott mindenkit. Niall iszonyatosan beleélte magát a zenébe, így nem is lepődtem meg, amikor az ő részét pattogva, átszellemülve énekelte el. Ennek az egy dalnak már én is tudtam kívülről a szövegét, így teli torokból üvöltöttem velük együtt. A refrénnél Niall tekintete mindig rám tévedt, és úgy látszott, mintha csakis nekem énekelné azt a pár sort. A dal osztatlan sikert aratott. Ezt követően a színpad közepén álló mikrofonállványokhoz léptek, pár kedves szót szólva a rajongóknak, és bemondták a következő dal címét. Megszólalt a gitár hangja, a fények pedig egy pillanatra kihunytak. A színpad, amin álltak fokozatosan emelkedett meg, rajta velük. Mindannyian az állványba kapaszkodtak, és úgy énekeltek. Ahogy egyre magasabbra szálltak, egyre közelebb kerültek hozzánk is. Volt egy pillanat, amikor egyenesen szemtől szemben álltunk, és legszívesebben kinyújtottam volna a karom, hátha meg tudom őt érinteni, de sajnos ahhoz túl messze volt. Elöntött a büszkeség, miközben végignéztem, ahogyan repülnek. Minden értelemben. Repülnek, mert épp a levegőben vannak, és szárnyalnak, mert azt tehetik, amit teljes szívből szeretnek csinálni. A kis lebegés és a Last First Kiss eléneklése után a középső színpadon értek földet. Zayn hatalmasat énekelt a végén, művészien játszott a hangokkal, de olyan szinten, hogy még a srácok  is megtapsolták, a közönségről nem is beszélve. Óvatosan Perriere néztem, aki kerek szemekkel, sűrűn pislogva kapaszkodott a korlátba, látszott rajta, hogy hihetetlenül büszke a párjára. Mosollyal az arcomon megsimítottam a kezét, mire zavartan felém fordult, és ő is elmosolyodott. Azt hiszem, teljesen sokkos állapotba került. A srácok kifulladva, nevetve forgolódtak, integettek az embereknek. Egyszer csak Liam felszólalt.
-Remélem mind jól érzitek magatokat.-kijelentését óriási sikítás kísérte.-Most pedig következzenek a várva várt Twitter-kérdések!-kiáltotta a mikrofonba, mire a tömeg válaszul még nagyobbat sikított.-Tehát, az első kérdés.-kezdte Liam.-Kinek mi a kedvenc táncmozdulata?-olvasta fel. A srácok huhogni kezdtek, és nevetve néztem egymásra.
-Mind szeretjük a Joe-t!-jelentette be Louis, majd elhelyezkedtek, és a tömeg biztatására elkezdtek táncolni. Nevetve csinálták a jellegzetes mozdulatot, rettentően nagy átéléssel. Niall konkrétan majd szétesett, annyira rázta magát, miközben engem nézett, és folyamatosan vigyorgott. Meg kellett köszörülnöm a torkomat mozdulatai láttán, és nem tudom, hogy csak én éreztem-e úgy, de mintha melegebb lett volna a levegő odabent. A srácok nagy tapsot kaptak elismerésképpen.
-Na, Zayn, mi lett veled, hogy most meg tudtad csinálni?-verte hátba Louis Zaynt, aki válaszul gúnyosan rávigyorgott.
-Rendben, a következő. Ki tud közületek kézen állni?-olvasta a kérdést Liam.-Hú, ez jó!-mosolyodott el. Nevetve összenéztek, majd Liam átnyújtotta a mikrofont Zaynnek, és Louisszal megálltak egymással szemben.
-Mehet?-kérdezte Louis, mire Liam bólintott, és fellendültek. Louis valamivel tovább bírta, mint Liam, de mind a ketten nagyon ügyesek voltak. Megtapsolták őket, ám mielőtt következett volna egy újabb kérdés, Louis odasétált Harryhez.
-Ha jól tudom, van még itt rajtunk kívül valaki, aki tud kézen állni!-támaszkodott meg Harry vállán, mire a fiú halványan elmosolyodott, és megrázta a fejét.-Na ne legyél szégyenlős, Hazz! Mutasd meg!-biztatta. Harry egy kis vonakodás után belement, viccből  csinált pár nyújtógyakorlatot, majd lendületet vett, és megállt a tenyerén. Viszont Harry nem csak egyszerű kézenállást csinált, hanem megspékelte egy fekvőtámasszal, és kézen állva kinyomta magát. Na erre nem sokan számítottak, még a fiúk se, mutatványát hatalmas taps, és füttyögés kísérte.
-Csináljátok a Macarenát, légyszi!-olvasta fel a következőt Liam, röhögve, mert Louis épp úgy tett, mint aki megszédült az előbbi kézenállástól. Niall abban a pillanatban felnézett rám, és egyszerre nevettük el magunkat. Igen, ez volt az a mozdulat, amivel Niall mindig kiidegelt, amikor táncolni tanítottam. Tehetetlenül széttártam a karomat, tekintve, hogy így is, úgy is meg fogja csinálni, bármit teszek. Újból egy sorba helyezkedtek, Louis kért egy kis alapzenét, majd Niall a szájához emelte a mikrofont, és énekelni kezdte a szöveget. Mosolyogva néztem őket, ahogyan a sokszor bemutatott táncot adják elő, már Isten tudja hanyadjára. De látszott rajtuk, hogy nem unják. Végül Niall is beszállt a sorba, és már mind az öten táncolták a legendás Macarenát. A következő kérdésben rappelni kérték őket. Egy nagy sóhaj után egyszerre kezdték el a már kívülről fújt dalszöveget.
-You're moving with your auntie, and uncle in Bel-Air!-fejezte be Zayn elváltoztatott hangon, produkciójukat ismételten tapssal, és visítással köszönték meg a rajongók.
Véget értek a Twitter-kérdések, ezután Harry beszélt a közönséghez. Énekeltette őket, és visszamondatta velük azt, amit ő mondott. Végül eljutottak oda, hogy Harry bemondta a következő számot, ami a One Way Or Another volt. Na, ennél nem kellett több, mindenki megőrült. Koreográfia helyett egymásnak ugrottak, birkóztak a színpadon, ezzel megnevettetve minket. A hasamat fogva röhögtem, és folyton azt kérdezgettem magamtól, hogy "Most komolyan, ez lehetséges? Majdnem felnőtt ember létükre itt bunyóznak a színpadon, azért, mert ez esik nekik jól?" Végül azt állapítottam meg, hogy ez azért van, mert nem normálisak. Sosem voltak, és sosem lesznek. Ez az öt bolond srác bearanyozza a hétköznapjaimat, mellettük sosem unatkozom. Az őrület után újból repülés következett. Elfoglalták a helyüket a kis lebegőn, ami visszaszállította őket a nagy színpadig, mialatt egy újabb érzelmes dalt énekeltek. Ahogy az előbb, Niallel most is tartottuk a szemkontaktust, élveztem, hogy minden egyes kiénekelt hang nekem szólt. Hirtelen Eleanor megragadta a kezem, és magához húzott.
-Gyere Lizzie, miután leérnek, mennek átöltözni!-tájékoztatott. Aprót bólintottam, és a lányokkal együtt letrappoltunk a lépcsőn, hiszen egyikünk sem szalasztott volna el egy gyors találkozást velük. Mikor leértünk épp beszéltek a közönséghez, majd ez után a fények váltakozni kezdtek, a zenekar rákezdett a szólójukra, mialatt a nagy képernyőn egy kisfilm jelent meg. Amíg a közönség a kisfilmmel volt elfoglalva, a srácok lefutottak a színpad mögé, hogy átöltözzenek. Perrie és Eleanor már rutinosak voltak, ők egy futó csókra odaléptek barátjukhoz, pár szót váltottak velük, és már engedték is tovább őket. Rickie kapott egy hosszabb ölelést, majd hagyta, hogy Liam öltözni menjen. Rachelt futtában kapta el Harry, csak egy sietős ölelésre, hiszen ő is robogott tovább. Karba tett kézzel álltam, és a szőkeséget fürkésztem, aki szándékosan ment el mellettem, úgy, hogy csak egy futó pillantást vetett rám. Együtt rohantak a smikesekhez, akik egyúttal a ruháikat is hozták. Sértődötten néztem a fiú után, aki pár lépés után lendületből fordult vissza, széles mosollyal az arcán, és odalépett hozzám, majd egyből magához húzott, és ajkát az enyémre tapasztotta.
-Azt hiszem újra be kellene iktatnunk azokat a táncórákat, borzalmas a tánctudásod!-kötekedtem, mire újból magához vont, és egy csókkal hallgattatott el.
-Érdekes, a lányok imádják.-vont vállat.-De ha ilyen tanárom van, akkor átgondolom.-nézett a szemembe.
-Nagyon ügyes vagy a színpadon.-dicsértem meg.-De most már menj, mert szerintem az a nő ott lángoló fejjel épp téged keres.-mutattam a háta mögé, ahol egy nem éppen jó idegállapotban lévő nő közeledett felénk.
-Ajjaj, meg fogok halni.-húzta el a száját, majd visszafordult egy utolsó csókra.-Ha te nem lennél itt, minden egész más lenne.-mondta félmosolyra húzva a száját, majd elfordult, és ment átöltözni. Bárgyú vigyorral az arcomon néztem utána, előbb kimondott szavai ott csengtek a fülemben. Örülök, hogy ilyen hatással lehetek rá. Egy kéz simított végig a vállamon, mire kíváncsian néztem hátra.
-Mehetünk vissza a lelátóra?-mosolygott rám Eleanor, aki valószínűleg hallotta, amit az előbb mondott Niall.
-Persze.-bólogattam, aztán elfogadtam Perrie felém nyújtott kezét, és együtt szaladtunk a lépcső felé, útközben egy bátorító pillantást küldve a fiúk felé, akik arra a pár másodpercre abbahagyták az öltözködést, és megbabonázva figyeltek minket, ahogy eltűnünk a sötét ajtó mögött.
Más ruhában, újult erővel érkeztek a színpadra, és egy lassú, érzelmes dallal folytatták. Harry az egyik lépcsőn foglalt helyet, Niall gitárral a kezében Louis mellett az egyik emelvényen, Zayn a színpadon levő hangfalon, Liam pedig a színpad elejére vágta le magát. Ahogy felcsendült az Over Again dallama, és Liam kieresztette a hangját, az egész stadionra majdnemhogy csend borult. A rajongók az elején még sikítottak egy sort, majd szép lassan hallgattak el, a kezüket a magasba emelték, és úgy lengették, miközben sokan a telefonjuk kijelzőjével világítottak. Mi öten egymásba karolva dőlöngéltünk a zene ütemére, mosolyogva, elmerülve a hangokban, amik akkor és ott nekünk szóltak.
A koncert tökéletes befejezéssel zárult, a rajongók hatalmas, hosszú percekig tartó vastapssal fejezték ki hálájukat a fiúk felé, akik búcsúzásként egy banda-öleléssel hajoltak meg, majd jöttek le a színpadról. Mi már tűkön ülve vártuk őket, hogy aztán izgalommal telve magunkhoz szoríthassuk őket. Még odakint hallatszódott a tömeg üdvrivalgása, egy-két búcsúzó szó, és köszönet a srácok felől. A stáb elégedetten állt, hiszen sikeresen lebonyolították a koncertet, igaz akadt egy kis baj a mikrofonnal, de az hamarosan megoldódott. Mindent összevetve, egy jó hangulatú, nagyobb problémáktól mentes koncertet tudhattak a hátuk mögött. Pillanatokkal később megláttuk őket, ahogyan kipirulva, széles mosollyal az arcukon sétálnak le a lépcsőn, szedik le magukról a fülhallgatókat és a hozzá tartozó kábelek sokaságát, majd átnyújtják a mikrofonokat az ott álló srácnak, aki mond nekik pár kedves szót, majd eltűnik a hangosítás mögött. Mindenki, aki mellett elhaladtak gratulálnak nekik, ki egy kedves mosollyal, vagy biztató szavakkal, ki egy baráti hátba veréssel. Abban a másodpercben, ahogy elszakította tekintetét a padlóról, és tekintetünk összetalálkozott, hihetetlen boldogság öntött el. Szemei csillogtak, haja összekuszálódott, néhány tincse a homlokára tapadt, miközben kábítóan szép mosollyal közeledett felém. Nem tudtam parancsolni magamnak, lábaim önszántukból indultak el alattam, és a következő pillanatban lendületből ugrottam a nyakába, karjaimat a nyaka köré fontam, és egy hosszú, büszke csókkal gratuláltam neki.
-Eszméletlen voltál.-dicsértem meg, mikor eleresztettem.
-Köszönöm.-mosolyodott el.-Nélküled nem ment volna.
-Ugyan már.-legyintettem.
-Örülök, hogy itt voltál velem.-nézett a szemembe.-Gyere, megyek átöltözni.-kulcsolta össze az ujjainkat, majd az öltözője felé vezetett.
Vigyorogva támaszkodtam neki az asztalnak, miközben ő a szerkényből rángatta ki a ruháit. Nem sokáig szöszmötölt, lerántotta a felsőjét, fújt magára a dezodorjából, majd felvette a pólót, amiben jött. Lányos zavaromban az egyik hajtincsemet csavargattam az ujjam körül, és igyekeztem nem feltűnően bámulni izmos hátát, és kimondottan  formás fenekét, amit egy fehér Calvin Klein boxer takart. Mikor megfordult, hirtelen másfelé néztem, ami azért elég gyanús mozdulat volt. Egy halk nevetést hallottam felőle, majd lábakat láttam meg előttem a földön. Óvatosan néztem fel rá, amikor is hirtelen magához húzott, és megcsókolt. Karjait szorosan körém fonta, miközben nyelveink utat törtek maguknak, és akár a puzzle-darabkák, úgy illettek össze. Csókunk hosszú volt, és szenvedélyes, úgy tűnt, mintha sosem akarna elengedni. Erre a pillanatra vártam egész este, hogy végre magamhoz ölelhessem, érezzem bőrömön gyengéd érintését, és puha ajkait enyémen. Levegő után kapkodva váltunk el egymástól, tekintete homályos volt, mellkasa ütemesen emelkedett és süllyedt. Kezemet az arcához emeltem, hogy aztán végigsimítsak puha bőrén. Érintésemre halványan elmosolyodott.
-Esti program?-kérdezte hirtelen a szemembe nézve, mire ledermedtem, majd a felismeréstől hangosan felnevettem, ő pedig velem együtt nevetett.
-Hát emlékszel még?-kíváncsiskodtam.
-Persze, hogy emlékszek.-bólintott azonnal.-Remélem, hogy most tényleg az lesz, amit már akkor elterveztem magamban.-vigyorodott el kajánul.
-Buli?-csattantam fel jókedvűen, noha tudtam, hogy mi lesz a válasz. Őszintén szólva, el sem tudom képzelni, mi lett volna akkor, ha Louis nem ordítja el magát, hogy bulizni megyünk. Talán engedtünk volna a kísértésnek, talán nem...ez már sosem fog kiderülni.
-Majdnem.-kacsintott rám, majd újból megcsókolt.-Mit szeretnél csinálni, édes?-kérdezte pimasz mosollyal a száján.
-Hm.-gondolkoztam el.-Nézzünk filmet!-ajánlottam fel az első dolgot, ami eszembe jutott.
-Nincs az az isten.-rázta meg a fejét egyből.
-Kapsz egy kényeztető masszázst is.
-Akkor van.-bólintott egyetértően, majd elengedett, felhúzta a nadrágját, a pulcsiját, kézen fogott, és csatlakoztunk a többiekhez, akik valahol odakint lehettek.
Az este folyamán Louis bebizonyította, hogy másnaposan is tud teljesíteni a színpadon, és bár jól bírta, a végére ő is elfáradt, ezért úgy döntöttek, hogy ma Eleanornál alszik. Rickie és Liam vacsorázni mentek, Zayn és Perrie Perrienél töltötték az est további részét, egyedül Rachel és Harry mentek el egy zárt körű házibuliba, ahol kicsit kiereszthették a gőzt. Niallel mi is megterveztük már a programunkat, így egyenesen hazakocsikáztunk, az üres lakásba. Folyamatosan nevetve léptünk be az üres előszobába, majd lerúgtuk magunkról a cipőnket, és az emelt felé, pontosabban a szobánkba vettük az irányt. Odabent sötét volt, és csend, egyedül a kint zuhogó eső hangja töltötte be a szobát. A villanykapcsoló felé nyúltam, de Niall lefogta a kezem.
-Szerintem nincs rá szükség.-suttogta a fülembe.
-Sötétben nem találom meg a testápolót.-szabadkoztam, majd felcsaptam a villanyt. Niall elégedetlen pillantást küldött felém, majd az ágyhoz ment, és levágta rá magát. Miután rájöttem, hogy a testápoló valószínűleg a fürdőben van, kimentem érte, és a tükörbe nézve igazítottam a kinézetemen. Levettem a szűk nadrágot, és egy kényelmes sortra cseréltem, az inget pedig Niall fehér, Ramones feliratú pólójára. Hajamat lófarokba kötöttem, kicsit megmostam az arcom, és a testápolóval a kezemben mentem vissza a szobánkba. Meglepő látvány fogadott, ugyanis a függönyök mind el voltak húzva, az éjjeliszekrényen apró kis mécsesek égtek, és kellemes illat árasztotta el az egész szobát. Mosolyogva léptem be az ajtón, Niall az ágyon feküdt, egy szál boxerben, fejét karjaira támasztva. Érkezésemre felnézett, és egyből elmosolyodott. Óvatosan ültem le mellé az ágyra, ujjaimmal végigsimítottam izmos vállain, és a füléhez hajoltam.
-Arról volt szó, hogy filmet is nézünk.-súgtam.
-Inkább a masszázst választom, ha lehet.-jelentette ki, majd visszadőlt az eredeti pozícióba. Tudomásul vettem akaratát, nem kérdezősködtem többet. Felráztam a tubust, majd a hátára nyomtam belőle egy hosszú csíkot. Ráültem a fenekére, mert így sokkal könnyebb volt masszírozni őt. Nagy levegőt vettem, és óvatos, körkörös mozdulatokkal értem hozzá. Nem tudtam, hogy mennyire erősen szereti, így maradtam a viszonylag gyengéd masszírozásnál. Ujjaim pár perc után sajogni kezdtek, de nem hagytam abba, hiszen lélegzetvételei arról árulkodtak, hogy élvezi. Tovább folytattam izmainak lazítását, de meg kellett állnom, mert azt hittem, mentem leszakad a kezem. Lassan emelte fel a fejét, majd hátrafordult hozzám.
-Mindjárt folytatom, csak kicsit elfáradtam.-mentegetőztem. Niall a hátára fordult alattam, kezeit a combomra tette, és gyengéden simított végig rajta.
-Hagyd csak, megelégszem ennyivel, köszönöm szépen.-támaszkodott a könyökére, majd kicsusszant lábaim közül. Közel jött hozzám, és a combjaim közé térdelt, majd kezei közé vette az arcomat. Vadul dobogó szívvel figyeltem, ahogyan egyik kezét leengedi a hátamon, és a mellkasához ránt. Mélyen a szemembe nézett, és gyengéden fektetett le a párnára, majd fölém hajolt.
-Azt hiszem van valami más is, amivel ellazíthatsz.-suttogta a fülembe, és halványan elmosolyodott. Zavartan beharaptam a számat, és egyik kezemmel a hajába túrtam, majd lehúztam magamhoz, hogy megcsókolhassam csábító ajkait.
-Egyet értek.-válaszoltam halkan.
Niall elmosolyodott, majd az éjjeliszekrényhez hajolt, hogy elfújja a gyertyákat, így az egész szoba sötétbe burkolózott. Szorosan körém fonta karjait, mialatt szenvedélyes csókokkal árasztotta el testem minden egyes szegletét. Mindketten tudtuk, hogy mit akarunk. Engedtük, hogy úrrá legyen rajtunk a vágy, és beteljesedjen az, amire már oly rég óta várunk...

(II./13.) Minden egyes érintésekor és csókjakor újból beleszeretek...

Hideg van, eszméletlenül hideg, szinte a csontomig hatol. Csapzottan, hörögve futok a kihalt folyosón, melynek hosszú falai tekintélyt parancsolóan tornyosulnak felém. Meztelen talpam minden egyes lépésnél visszhangzik a jéghideg kövön, a tüdőm majd kiszakad a helyéről, miközben rohanok a semmi felé. Nem tudom, hogy mi elől menekülök, azt sem tudom, hogy honnan. Csak a nagy feketeséget látom magam előtt, sehol egy kósza fénysugár, ami utat mutatna, sehol egy ajtó, vagy ablak, csak a puszta sötétség. Hirtelen megbotlok, a térdeim összecsuklanak, és erőtlenül rogyok össze. A fejem nagyot koppan a kőpadlón, az egész testem reszket, a forró könnycseppek pedig lyukat égetnek az arcomba, ahogy lefolynak rajta. Mélyeket lélegzem. Próbálok felállni, de nem megy. Valami mágnesként húz vissza a földre, és nem ereszt onnan. Leszorítom a szemem, és hallgatom szívem heves dörömbölését, kezemet pedig a mellkasomra szorítom. Halk kopogást hallok...léptek. Valaki lassan lépked felém, a cipője hangját visszaverik az üres falak. Erőlködve emelem fel a fejem, olyan magasra, amennyire csak tudom. Azonban arc helyett egy fekete lakkozott topánkát látok magam előtt, és karcsú lábakat. A jobb bokát egy csavart, elegáns lánc gyűrűzi körül. Nem látom a lábak tulajdonosát. Egy erős lökést érzek a tarkómon, ami a földnek taszítja a fejem. Nem tudok ellenkezni, hagyom, hogy újból a földnek ütődjön arcom. A padló megnyílik alattam, hirtelen a szabadban találom magam, egy erdő közepén fekszem a nyirkos avarban, összekuporodva, az eső pedig zuhog rám. Hajam az arcomra tapad, az eső adta homály miatt nem látok tisztán. Testem besüpped a sárba, a vízcseppek végigfolynak rajtam. Óvatosan felnyomom magam a talajról, és körbenézek. Az erdő üres, és sötét. Csupán a fák állnak körülöttem, ágaik a szél fúvására ütődnek össze, és törnek le. Egy reccsenést hallok meg a hátam mögül. Remélten fordulok meg, és egy magas árnyékot látok. Gondolkodás nélkül pattanok fel, és futni kezdek. Berohanok az erdő sűrűjébe, a gallyak végigcsikarják fedetlen bőrömet, és a lábam bokáig besüpped a sárba. Minden erőmet összeszedve futok, és nem engedem, hogy az alak utólérjen. A ruhám beleakad egy kiálló gallyba, és azonnal leszakítja rólam mély sebet ejtve a karomon. Nem bírom tovább. Kifulladva esek össze az egyik fa tövében, felhúzom a térdem, és ráhajolok. Egy pillanatra nézek fel, és a szürke alak áll velem szemben, egyre közelebb, és közelebb jön. Egy fájdalmas sóhaj szakad fel belőlem, amikor egy kéz hirtelen felém nyúl, és teljes erőből rángatni kezd. Torkom szakadtából üvöltök, de senki sem hallja, könnyeim patakként folynak végig az arcomon és úgy érzem, akkor és ott, hogy mindennek vége... Egy ismerős hang üti meg a fülem, mely egyre hangosabb és hangosabb. "Lizzie...Lizzie, ébredj..."
-Könyörgöm Lizzie, ébredj már fel!-hallottam meg egy kétségbeesett kiáltást, mire a szemeim kipattantak, levegő után kapkodva ültem fel az ágyon, és riadtan fordultam körbe. Szaporán lélegeztem, a szívem őrült ütemben dörömbölt a mellkasomban, verejtéktől csurom vizes pólóm pedig rám tapadt. Zaklatottan néztem az ágy mellett térdelő Niallre, akinek szemei most rémülettől csillogtak. Rajta kívül Harry állt az ágy végében, Rickie és Liam pedig az ajtófélfának támaszkodtak. Niall remegve hajolt oda hozzám, majd mikor felé dőltem, ösztönösen vont karjaiba. Gyengéden ringatott, a hátamat simogatta, miközben szorosan ölelt, és próbált nyugtatni. Fejemet vállába fúrva engedtem, hogy pusztán az, hogy a közelében lehetek, teljesen lenyugtasson, és visszaállítsa szívemet a normális tempóra. Beszívtam kellemes illatát, tudtam, hogy, hogy karjai között biztonságban vagyok. Csak egy álom volt...egy rémisztő és sötét álom. Percek múlva felemeltem a fejem, és Niallre néztem, aki eddig szótlanul ült az ágy szélén engem ölelve.
-Minden rendben, Lizzie?-kérdezte mély aggodalommal a hangjában, miközben kisimított egy tincset az arcomból, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Igen.-bólintottam.-Csak rosszat álmodtam.-fordultam a többiek felé, akik aggódóan néztek rám.-Jól vagyok, semmi baj, tényleg.-nyugtattam meg őket, és még egy apró mosolyt is magamra erőltettem. Harry, Liam és Rickie látszólag megkönnyebbülve néztek össze, majd rám, és még mielőtt kimentek volna a szobából, Harry biztatóan végigsimított a karomon.
-Megijesztettél.-jelentette ki Niall.-Lent ültünk a nappaliban, és egyszer csak kiáltásokat hallottunk fentről. Azt hittük, valaki bánt. Az ágyban feküdtél, összegörnyedve, sírtál, és segítségért kiáltoztál...-itt elcsuklott a hangja.-Hiába szólítgattunk, és rázogattunk, nem ébredtél fel...-emlékezett vissza, miközben tekintetét az enyémbe fúrta, és látszott rajta, hogy szörnyen megviselte a dolog.-Borzasztó volt úgy látni.-rázta meg a fejét, majd remegő kezét az arcomhoz emelte. Nagyot sóhajtva hajtottam fejemet a tenyerébe, majd egy apró csókot leheltem ujjaira.
-Sajnálom.-nyögtem ki.
-Lizzie, tűzforró vagy!-hőkölt hátra, mikor végigtapogatta az arcomat.-Te belázasodtál!-nézett rám kétségbeesetten.
-Niall, nyugodj meg, semmi baj, csak a sírástól lehet felszaladt a lázam.-mondtam a szemébe nézve. Ártatlanul, kerek szemekkel pislogott rám, és láttam rajta, hogy eszében sincs lenyugodni. Erőt vettem magamon, és tovább folytattam.-Higgy nekem, semmi bajom sincsen, csak rosszat álmodtam. De már vége, jól vagyok. Ne idegeskedj, Niall, neked most a koncertre kell összpontosítanod, ami pontosan.-néztem a falon lévő órára-Két óra múlva lesz.
-Az most nem érdekel!-csattant fel.
-De igenis érdekeljen!-vágtam vissza erélyes hangnemben. Nagyot sóhajtottam, majd kicsit halkabban folytattam.-Niall, megmondom mi lesz. Most megyek, és veszek egy nyugtató, lazító fürdőt. Te pedig összeszeded magad, és felkészülsz a fellépésre. Ott leszek veled végig, a színpad mellől nézlek, ahova te is odalátsz. Kérlek, bízz bennem, és hidd el, hogy nincs miért aggódnod. Jól vagyok.-simítottam végig pirosló arcán, szavaimmal próbáltam meggyőzni őt. Összeráncolt szemöldökkel meredt rám, és nagyon gondolkozott. Végül már könyörgő pillantásokat küldtem felé, amikor is vonásai megenyhültek, és egy hangos sóhajjal jelezte, hogy elfogadja amit mondtam.
-De megmérem a lázad, és ha lesz, itthon maradunk!-emelte fel az ujját fenyegetően, mire elnevettem magam, és mosolyogva a nyakába ugrottam. Boldogan öleltem át, és hálás csókokkal árasztottam el.
A kádat teleengedtem vízzel, öntöttem bele a kedvenc illatos hadfürdőmből, és csepegtettem bele nyugtató hatású illóolajat. Mélyeket lélegezve merültem el a víz kellemes melegében, és lehunyt szemmel relaxáltam kicsit. Persze, most óvatosabb voltam, nem úgy mint legutóbb, amikor elnyomott az álom, így ügyeltem arra, hogy még véletlenül se aludjak el. Az álmom járt az eszemben. Nem értettem semmit belőle.Sosem álmodtam még ehhez hasonlót. Annyira valóságos és ijesztő volt. Nem csodálom, hogy Niallre a szívbajt hoztam, csak elképzelem, ahogyan azt hallja, hogy a barátnője, aki éppen alszik, önmagán kívül üvölt, és sír. Nem lehettem valami szép látvány. Fogalmam sincs, mi idézte elő a rémálmom, talán ilyen nagy hatással volt rám a Titanic, talán csak félek valamitől, amiről még én sem tudok...
Nem sokáig szöszmötöltem, hiszen rajtam kívül akadt még öt srác, akik szerettek volna lezuhanyozni a fellépés előtt, szóval egy kis ázás után megszárítkoztam, és a szobámba trappoltam. Szerencsére úgy lett minden, ahogy azt elterveztem. A fürdő kellőképpen ellazított, kiegyensúlyozottan indultam neki az estének. Öltözetnek egy fekete csőfarmert, és egy türkizkék inget választottam, cipőnek pedig a színben passzoló, kék tornacsukámat.  A hajamat hagytam magától megszáradni, így megjelentek benne a természetes hullámok, amiket normális esetben utálok, de most kifejezetten tetszettek. Rövid idő alatt elkészültem, így alkalmam volt végignézni a srácok eszeveszett rohangálását a házban. A folyosó korlátjának dőlve, vigyorogva kapkodtam a fejem közöttük. Zayn fél cipővel a lábán tört ki a szobájából, és egy nagyot ordított.
-Hol van a másik cipőm?-idegeskedett, majd lefutott a lépcsőn. A következő pillanatban a fürdő ajtaja csapódott ki, és Harry dugta ki a fejét, arcát borotvahad borította, úgy festett, mint a Mikulás, aki idén kicsit korábban érkezett.
-Melyikőtök nyúlva le a borotvámat?-kérdezte dühösen és tekintetével a többieket kereste, majd végül megállapodott rajtam.
-Rám ne nézz, nekem van sajátom!-emeltem fel a kezem védekezően, mire egyetértően bólintott, és bevágta maga után az ajtót. Liam és Rickie elkészülve léptek ki a szobájukból, és megálltak mellettem.
-Jól vagy már?-kérdezték lágy hangon.
-Persze.-válaszoltam vidáman, és felröhögtem, amint épp Niall esett ki az ajtón, mert rálépett a cipőfűzőjére.
-Örülök, hogy nevetni látlak.-hajolt oda hozzám, és egy gyengéd csókot nyomott az ajkamra.
Szenvedve, de mindenki elkészült, és végre elindulhattunk a helyszínre. Indulás előtt Louis és Eleanor még veszekedett egy sort, amiért Louis nem akarta felvenni azt az inget, amit Eleanor mutatott neki, de aztán győzött a női tekintély, így végül a színes rövid ujjú ingben jelent meg előttünk.
A stadionhoz érve már messziről láttuk, hogy a rajongók gyülekeznek, és toporzékolnak arra várva, hogy végre nyitódjanak a kapuk, és teljesüljön az álmuk. A fiúk már rutinosan kezelték a helyzetet,
a hátsó ajtóhoz mentünk, fejbe húzott kapucnikkal, és úgy osontunk be az épületbe, hogy senki sem vett észre minket. Ahogy beértünk a srácokat egyből lerohanták a sminkesek, fodrászok, stylistok, szóval mi, lányok magunkra maradtunk. Perrie nem bírt magával, egyfolytában táncikált, és tekintetével Zaynt kereste.
-Nyugi már, elszédülök tőled!-ragadta meg Rickie a karját, ezzel leállítva az ugráló Perriet, aki lebiggyesztett szájjal, kiskutyaszemekkel pislogott Rickiere. Akaratlanul is elmosolyodtam rajta, babarózsaszín, fodros ruháján, amihez bakancsot vett fel, egy farmerkabáttal, és apró kis virágokkal a hajában úgy nézett ki, mint egy óvodás, aki most szabadult a napköziből. Bár be kell hogy valljam, eszméletlenül jól áll neki ez a stílus, olyan bohókás, de mégis egyedi. Igazán összeillenek Zaynnel, nem tudnám mással elképzelni őket. Kíváncsian forgolódtam az egyre zsúfolódó backstage-ben, figyeltem az embereket, akik a fényeket állították, a zenekart, ahogy lassan elfoglalja a helyét a hangszerek mögött, és a nagy képernyőt, amin képek jelentek meg, próbaképpen. Ahogy oldalra néztem, megláttam társaságunk utolsó, hiányzó tagját, aki kecsesen sétált felénk a fekete magassarkújában, piros csőnadrágban, és fekete csipke felsőben. Haja most kontyba volt fogva, és a sminkje sem volt olyan feltűnő, mint máskor. Csinos volt, mint mindig.
-Sziasztok!-köszönt kedvesen, mire mind visszaköszöntünk.-Srácok?-nézett körbe.
-Valószínűleg épp valamelyik sminkest vagy fodrász akasztják ki.-válaszolta Eleanor, mire Rachel jóízűen felnevetett.
Már fogalmam se volt, hogy hol vannak a fiúk, hiszen nemsoká kezdődött a koncert, és sehol senki. Hirtelen ötlettől vezérelve elindultam abba az irányba, ahol legutoljára láttam őket. Reméltem, hogy most is hasonlóan működnek a dolgok, mint a legutóbbi koncerten, és megtalálom azt, amit keresek. Próbáltam nem nagy feltűnést keltve járkálni az ajtók előtt, és amikor végre megtaláltam azt, amit kerestem, széles mosollyal az arcomon nyúltam a kilincsért. Lassan nyitottam ki, láttam, hogy bent ég egy halvány fény, és a szőkeség ott állt velem szemben...félmeztelenül. Elpirulva dugtam be a fejem az ajtón, majd mikor intett, egy határozatlan lépést tettem befelé, és becsuktam magam mögött az ajtót. Niall a szekrénynek dőlt, és félre billentett fejjel méregetett.
-Hát te hogy kerültél ide?-kérdezte felvont szemöldökkel.
-Csak úgy sétáltam, és véletlen ide kerültem.-füllentettem, bár mindketten tudtuk, hogy nem véletlen jutottam oda.
-Á, értem. És végig ott akarsz állni, vagy esetleg közelebb merészkedsz?-kérdezte pimaszul, mire elmosolyodtam, ellöktem magam az ajtótól, és elé léptem. Karjai automatikusan körém fonódtak, ujjaim a hajába túrtak, miközben ajkaink összeértek, és nyelveink utat törtek maguknak, hogy aztán vad csatát vívjanak egymással. Meztelen felsőteste épp elég indok lehetett volna ahhoz, hogy ott helyben megsemmisüljek, de Niall rátett még egy lapáttal. Tenyerét az ingem alá csúsztatta, és mialatt csókolóztunk, fel-le simított a gerincem vonalán. Ujjaim erőteljesebben a hajába szántottak, levegővételeim felgyorsultak, és a szívem is szaporábban vert. Nem ez az első csókunk, ám mégis olyan érzéssel tölt el, mintha az lenne. Be kell hogy ismerjem, minden egyes csókjakor és érintésekor újból beleszeretek... Mosolyogva váltunk szét egymásól, kipirult arccal.
-Deja vu érzésem van.-jelentette ki a szemembe nézve.
-Nekem is.-válaszoltam. Azonnal eszembe jutott a koncert, amikor én leptem meg őt a saját öltözőjében. Talán már akkor is ezt éreztem, amit most, csak még nem figyeltem rá, nem mertem még magamnak sem bevallani, hogy mit is jelent nekem valójában ez a fiú.
-Mire gondoltál, amikor megláttál?-szóltam fel hirtelen. Niall egy pillanatra elgondolkozott.
-Hogy mire gondoltam?-ismételte meg a kérdésem, majd elnevette magát.-Akkor bizonyosodtam meg róla, hogy végre megtaláltam azt, akit kerestem.-válaszolt, majd egy tincset a fülem mögé simítva újból megcsókolt.
Hosszú percekig álltunk egymás karjaiba burkolózva, szótlanul. Kicsit izgultam, hiszen ez volt az első olyan koncert, melyre hivatalosan is a barátnőjeként kísértem el. Talán láthatta rajtam zavarodottságomat, mert az arcomat fürkészve óvatos mosolyra húzta a száját.
-Niall.-szólítottam meg, mire érdeklődve pislogott rám.-Szerintem lassan ideje lenne felöltöznöd.-emlékeztettem, tekintve, hogy alig pár perc múlva a színpadon kell majd állnia.
-Lehetséges.-bólintott, majd lazított ölelésén, kicsúszott előlem, és az asztalhoz lépett, amire ruhák voltak terítve.-De mit vegyek fel?-túrkált köztük.
Kíváncsian léptem mellé, és végignéztem a kipakolt ruhákon. Niall egy kék full-capet, és egy fehér pólót vett a kezébe, és segítségkérőn fordult felém.
-Szerintem ez jobb lenne.-emeltem fel egy bő, fehér tank-topot, melynek közepén egy vasalt minta díszelgett.-Illik a szürke gatyádhoz meg a fehér Suprádhoz.-vontam meg a vállam lazán. Niall a topra nézett, majd mosolyogva bólogatni kezdett, és belebújt az említett darabba. Akaratlanul is elöntötte arcomat a pír, ahogy felemelte a kezét, és karján kirajzolódtak szabályos izmai. Bazsalyogva dőltem neki a szekrénynek, kezeim között forgattam a full-capjét, és képtelen voltam elszakítani róla a tekintetem. Ahogy a tükör előtt állt, és a haját igazgatta, vagy éppen az arcát simogatta, felébresztett bennem egy furcsa érzést, melyre eddig senki sem volt képes. Miközben én elvesztem a látványban, a múlt koncert emlékei filmként peregnek le előttem. Előbbi szavai elgondolkodtatnak. Felteszem magamnak a kérdést: Ha mind a ketten többet éreztünk már az elejétől, mint barátság, akkor miért kínlódtunk hetekig? Talán jobb, hogy így történt, hiszen barátokként ismertük meg egymást, és alkalmunk volt rengeteg időt együtt tölteni. Fokozatosan nyíltunk meg a másik előtt, mindig egy újabb kis darabot adtunk ki magunkból, talán ezért is alakult ki közöttünk ilyen szoros kapcsolat. Az őszinte érzésekhez idő kell...nem jönnek csak úgy egyből, maguktól. Eszembe jutnak anyu sokat hajtogatott szavai. "Vigyázz lányom, hogy kinek mit árulsz el magadról. Csak annak beszélj őszintén az érzéseidről, akiben teljes mértékben bízol. Soha nem tudhatod, ki élhet vissza velük." ... Anya, ha most látsz onnan fentről, remélem, büszke vagy rám. A lányod talált egy olyan fiút, aki önzetlenül szereti, és akinek először a szívét tárta ki, nem pedig a lábait...
Nem tudom, mennyi ideig mélázhattam el, ugyanis egy hangos ordításra kaptam fel a fejem, miszerint két perc van kezdésig. Niall velem szemben állt, és mosolyogva lépett felém. Kinyújtottam a kezem, hogy az addig szorongatott sapkát a fejére tegyem, de Niall elkapta a csuklóm, és kivette ujjaim közül a full-capet. Vigyorogva húzta a fejemre, nagy műgonddal igazgatta el alóla kilógó, hullámos hajamat. Értetlenül meredtem rá, mire elmosolyodott, magához húzott, és egy lágy puszit nyomott a homlokomra.
-Előbb-utóbb meg fog fájdulni az a csinos kis buksid, ha ennyit töröd.-közöle nevetve.-Úgy állj, hogy lássalak!-utasított.
-Megpróbálok.De most menj!-tártam ki előtte az ajtót.-Ne izgulj, biztos vagyok benne, hogy eszméletlen leszel.-kacsintottam rám, mire válaszul visszalépett hozzám, és búcsúként édesen megcsókolt.-Menj már!-löktem meg a mellkasát szédülten. Mély levegőt vett, majd kirontott az öltözőből, elvette a felé nyújtott mikrofont, és csatlakozott a banda többi tagjához.
Amint kialudtak a fények, a zenekar pedig megpengette az első húrt, és a fiúk feltűntek a színpadon, elszabadult a pokol. A közönség őrjöngött, a stáb őrjöngött, a fiúk őrjöngtek, és mi öten is őrjöngtünk. A közönség pusztán a ténytől, hogy egy helységben lehetnek imádottaikkal, a stáb azért, mert állítólag egyiküknek nem működő mikrofont adtak, a fiúk azért, mert a maximumot akarták nyújtani, mi pedig csupán azért, mert élveztük hallgatni választottjaink éneklését, és nézni produkciójukat a színpadon. A mikrofon-probléma sikeresen megoldódott, kiderült, hogy a hibás készülék Harryhez került, aki egy óvatlan pillanatban a színpad mögé szaladt, ahol átadták neki a működőt, és minden folytatódott tovább. Egyikünk sem bírt magával, Perrievel egymás kezét szorongatva ugráltunk, és a többiekkel együtt énekeltük a dalszöveget. A koncert közepe felé Eleanor hirtelen megragadta mindannyiunk karját, és egy ajtó felé tuszkolt minket, ami mögött egy lépcső lapult. Sietősen szaladtunk fel rajta, egy percet sem akartunk elvesztegetni. Egy kisebb lelátón találtuk magunkat, ahol rajtunk kívül senki nem tartózkodott. Iszonyúan hálásak voltunk Eleanornak, aki felhozott minket ide, mert így nem csak mi láttuk a fiúkat teljesen tisztán, és szemből, hanem ha felnéztek, ők is láttak minket. Nem sok időbe telt, mire észrevettek, ezt néhány elvétett pillantásból, és kézfeltartásból, avagy intésből szűrtük le. A korlátot markolva billegtem az ütemre, miközben énekeltem, és le sem vettem a szemem Niallről. Hihetlen, hogy mekkora átéléssel adják elő a dalokat, látszik rajtunk, hogy egyesülnek a zenével, és nem csak eléneklik, hanem bele is élik magukat abba, amit énekelnek. A Rock me-nél szinte alig lehetett őket a színpadon tartani, Harry a mikrofonállványt megdöntve, mint egy rocksztár, Niall elektromos gitárral a kezében, a többiek a levegőben hadonászva, teli torokból énekeltek. A szám elején egy ütemre tapsoltak a közönséggel, amibe persze mi is beszálltunk. Niall néha már feltűnően sokszor pillantott fel rám, egyszer még azt is elfelejtette, hogy az ő része következett, amibe zavartan, kicsit megkésve kezdett bele. Mosolyogva ráztam a fejem, és figyelmeztettem, hogy ne rám összepontosítson, hanem a koncertre.
De sajnos egyikünk sem tudott magának parancsolni, tudtam, hogy jelenlétem erőt ad neki, így bármikor is rám nézett, eszeveszett csápolásba, és éneklésbe kezdtem, ezzel megadva neki azt a löketet, amire szüksége volt, és ami csak még több energiát adott neki...

(II./12.) Ezek szerint mégsem olyan jó a memóriád...

Esőcseppek kopogására ébredtem. Mindenen sajgott, úgy éreztem magam, mint akin átment egy úthenger, és ráadásként még vissza is hajtott rá. A fejem lüktetett, ha egy kicsit is megmozdultam, hihetetlen fájdaloerőfeszítésnek számított. Óvatosan nyitottam ki a szemem, a látásom kissé homályos volt, de az ablakon keresztül így is láttam, hogy odakint zuhog az eső. Fáradtan fordítottam oldalra a fejem, és a látvány szinte azonnal elszívta minden fájdalmam. Ott feküdt mellettem, félmeztelenül, a takarót lerugdosta magáról, egyik kezét a párna alá temette, bájos arca pedig a puha huzaton pihent. Szőke ha kuszán állt, szemeit lehunyta, telt ajkai résnyire nyitva voltak, és minden egyes levegővételnél megemelkedtek izmos vállai. Tekintetem elidőzött a szőke szépségen, önkénytelenül is elmosolyodtam, ahogy halk szuszogása szinte visszhangzott a csendes szobában. A nap most komor felhők mögé rejtőzött, sehol egy kósza napsugár, ami megadná a kezdő löketet a mai napra. Kimerültem dőltem vissza a párnák közé, még egy pár pillanatra behunytam a szemem, és próbáltam rendezni a gondolataimat. A tegnap este emlékei filmszerűen villannak fel előttem, megnyugtat a tudat, hogy emlékszem mi történt tegnap este, vagy inkább hajnalban.
Miután Harry és Rachel lelépett, mi tovább folytattuk a züllést. Jó pár pohár alkohol lecsúszott a torkunkon, átvéve az irányítást az elménk felett, mindenki felszabadult, és önfeledten bulizott. Nem foglalkoztunk a következményekkel, nem törődtünk azzal, hogy mi lesz másnap, egyszerűen csak élveztünk, hogy nincsenek határok, és hogy ezalatt a pár óra alatt elengedhettük magunkat, szórakozhattunk egy jót. Niallel végigtáncoltuk az estét, tisztán emlékeszem, ahogyan átkarol, arcát a nyakamba fúrja, és együtt mozgunk a zene ütemére. Louis végül a sárga földig leitta magát, talán közülünk ő a legjobban, pedig Liam figyelmeztette, hogy nem szabad innia, mert még vezet. Sajnos ez nem jött össze. Eleanor vigyázott matt részeg barátjára, végül elvetették a táncolás lehetőségét, inkább leültek a boxunkba, és a hátralévő időt ott töltötték. Liam végig Rickievel volt, akinek szintén sikerült többet innia a kelleténél, így a fiú folyamatosan rajta tartotta a szemét, úgy vigyázott rá, mintha csak az apja lenne. Emlékszem, hogy amikor a pultnál ült, egy srác bepróbálkozott nála, Rickie meg túlságosan illuminált állapotban volt ahhoz, hogy érzékelje a fiú közeledési szándékát. Fültanúja voltam, ahogy Liam odalépett, és illedelmesen elküldte a srácot melegebb éghajlatra. Rachel barátnői Rachel távozása után leváltak tőlünk, csatlakoztak egy másik, ismerős társasághoz, velük buliztak tovább. Azután, hogy megjött a bátorságom a tánchoz, nem álltam le. Régóta nem táncoltam már, így élveztem ezt a kis görbe estét. Feltöltött, új erőre kaptam tőle. Összességében hatalmas bulin vagyunk túl, a maradék hat főből ötünk a végére abban sem volt biztos, hogy mi a neve, viszont szükségünk volt arra, hogy kicsit kiengedjük a gőzt, ne gyötörjük magunkat a hétköznapi gondokon, és hogy a srácok ne izguljanak annyira a mai koncert miatt. Viszont egyvalamin nem tudok túllépni. Rachel fölényes pillantása, amikor a színpadon álltunk. Fogalmam sincs, hogy üldözési mániám van, vagy Rachel tényleg úgy nézett rám. Volt valami a szemeiben, amit nem tudok hova tenni. Reménykedem benne, hogy csak rémeket láttam. A hazajövetel vicces volt, szegény Liam egyedül szállított haza minket, először megpróbálta a saját kocsijával, két fordulóval, végül úgy döntött, jobb, ha hív egy taxit. Azt hiszem nem mert otthagyni senkit, félt, hogy valami kárt teszünk magunkban. Bevallom, megértem Liamet. Nem lehetett neki könnyű öt részeg emberrel, akiknek felhőtlen jókedvük volt még hajnali négy órakor. Nem tudom, végül hogy kerültünk a saját ágyunkba, de hatalmas elismerésem Liamnek.
Halk nyöszörgést hallottam meg magam mellől. Mosolyogva néztem rá, Niall kómás fejjel, kótyagos tekintettel pislogott rám. Lejjebb csúsztam az ágyon, és egy lágy puszival köszöntöttem. Fáradt morgást kaptam válaszul. Lassan a hátára fordult, és hátravetett fejjel nyújtóztatta ki végtagjait.
-Ahhhh...-nyomta a tenyerét a homlokára, arckifejezése komoly fájdalmakra utalt.
-Józan reggelt.
-Szétmegy a fejem.-válaszolt leszorított szemekkel.
-Nekem is.
Pár percig csak feküdtünk egymás mellett, és próbáltunk úrrá lenni másnaposságunkon. Hirtelen Niall felült mellettem az ágyon. Kérdőn pislogtam rá.
-Fel kell kelnünk.-jelentette ki, és megvakarta a tarkóját. Tekintete végigfutott rajtam, majd egy óvatos mosoly jelent meg a szája szélén. Visszadőlt az ágyra, egészen közel húzódott hozzám, gyengéden átkarolt, és egy hosszú csókkal ajándékozott meg.
-Rémlik valami a tegnap estéből?-kérdezte fölém hajolva.
-Mindenre emlékszem.-válaszoltam önelégülten, majd ujjaimmal a hajába szántottam., és egy újabb csókért húztam magamhoz. Még így, másnaposan, kómás fejjel is ellenállhatatlan.
-Én is. És büszke vagyok rád.-mosolygott.-Ahogy mozogtál, látszott rajtad, hogy profi vagy.
-Ugyan már. Csak táncoltam.-ráztam meg a fejem.-Nincs ebben semmi különös. Jól éreztem magam, és ennyi.
-Valóban? Szerintem meg eszméletlen volt, amit csináltál. És nem csak arról beszélek, ami a színpadon történt.-kacsintott rám sejtelmesen, majd egy puszit nyomott a nyakamra.
-Miről beszélsz?-kérdeztem összeráncolt szemöldökkel.
-Ezek szerint mégse olyan jó a memóriád.-mondta, majd a fülemhez hajolt.-Kaptam tőled egy táncot...és nem is akármilyet.-suttogta kajánul vigyorogva. Még mindig nem rémlett semmi. Milyen tánc? Végig Niallel táncoltam a tánctéren. Vagy nem?
-Legközelebb nem foglak rúd közelébe engedni.-mondta kuncogva, nekem bennem pedig megállt az ütő. Jézusom...ugye nem?
-Azt mondod, hogy én...-kezdtem, de elcsuklott a hangom.
-Nyugodj meg, csak én láttam. Sötét volt, és senki nem volt ott rajtam kívül.-simította meg az arcom, rajtam pedig eluralkodott a pánik. Ha ez igaz, akkor én menten elsüllyedek szégyenemben. Nem, nem tehettem meg, ennyire nem lehettem önkívületi állapotban. Te jó ég! Ha ez mégis igaz, akkor nem csak táncoltam, hanem...hanem...
-Nyugi, a ruhád sok mindent eltakart.-mondta, majd egy puszit adva a homlokomra legördült rólam, és lassan az ajtó felé botorkált. Egy megkönnyebbült sóhaj tört fel belőlem. Égővörös fejjel néztem Niall után, és próbáltam megemészteni amiket mondott. Ezek szerint mégsem olyan jó a memóriám, mint amennyire gondoltam.
Erőt vettem magamon, és a szekrényemhez sétáltam. Kirángattam belőle egy cicanadrágot, Niall egy pulcsiját, és a fürdő felé ballagtam. Kopogásomra Niall hangját hallottam válaszul, így benyitottam. Egy törölköző volt a dereka köré csavarva, és habos arccal, borotvával a kezében állt a tükör előtt.
-Jöhetek fürdeni?-kérdeztem, bár nyilvánvaló volt, mit fog mondani. Óvatosan lehámoztam magamról a fehérneműmet, és a pólót, amiben aludtam, majd beálltam a frissítő zuhany alá. Fokozatosan ébredtem fel, a fejfájásom csillapodni kezdett, és újra élő embernek éreztem magam. Éppen a tusfürdőt kentem szét a bőrömön, amikor kuncogást hallottam. Résnyire húztam el a függönyt, és kikukucskáltam rajta. Niall vigyorogva állt a tükör előtt, és az arcát mosta.
-Jó ötlet volt fent hagyni ezt a zuhanyfüggönyt.-mondta nevetve, majd amikor rájöttem, hogy mire is érti dühösen húztam vissza. Hát persze. A függöny fehér, és eléggé átlátszó. Aki kint áll, az egész szép kis műsort nézhet. Gyorsan mostam le magamról a tusfürdőt, majd törölköztem meg. Még mindig örvendtem Niall társaságának, aki bár végzett, ott bámészkodott körülöttem. Sietősen törölköztem meg, nem törődve Niall fürkésző pillantásaival, az anyagot magam köré csavarva rángattam fel a nadrágom, majd a pólóm, és a pulcsiját. Kicsit megfújattam a hajam a hajszárítóval, majd betettem a kontaktlencsémet, és a tükörből egy kevésbé megviselt Lizzie nézett vissza rám. Azt nem mondhatnám, hogy egy fitt, energiától kicsattanó lányt láttam magam előtt, ugyanis a szemem alatt ott virítottak a helyes kis karikák, a szemeim résnyire szűkültek össze, és a szám kissé ki volt száradva a szomjúságtól.
Niall a fejét fogta.
-Még mindig fáj?-kérdeztem tőle.
-Ahan. Beveszek valami gyógyszert. Kell neked is?-állt fel a szennyestartóról, majd az ajtó felé indult.
-Lemegyek veled a konyhába.-ajánlottam, majd utána mentem
Lassan botorkáltunk le a lépcsőn, én a korlátba kapaszkodva, ő a falnak dőlve, és határozott célunk volt eljutni a konyháig. A látvány nem volt túl bizalomgerjesztő. A konyhapulton Louis feküdt hason, miközben Eleanor a haját simogatta, Liam pedig a gyógyszeres fiókot bújta.
-Reggelt.-köszönt Niall, mire a többiek lazán visszaintettek.
-Mi történt Louisszal? És miért fekszik a konyhapulton?-kérdeztem, mert elnézve a szenvedő fiút, nem sok jót sejtettem.
-Teljesen kiütötte magát tegnap. Többször hányt, és nem bír felkelni, mindene fáj. A pult meg hideg, azért fekszik rajta, mert állítása szerint ez lehűti.-mondta Eleanor elhúzott szájjal.
-Mert kellett neki összeinnia minden szart!-fakadt ki hirtelen Liam, és idegesen visszarúgta a fiókot.-Én megmondtam, hogy ne igyon annyit, mert ez lesz belőle. De nem, minek is hallgatna rám.-sorolta dühösen.-Elvileg ő a legidősebb, mégis néha úgy viselkedik, mint egy lázadó tinédzser. Pont ez hiányzott most, hogy beteg legyen. Lehetne már annyi esze, hogy felfogja a dolgok súlyát. Örülhet, ha megússza egy enyhe alkoholmérgezéssel. Istenem, hogy lehet ennyire felelőtlen!-hadarta Liam, és látszott rajta, hogy mennyire felzaklatta Louis állapota. Aggódott érte, nagyon is... Eleanor szótlanul simogatta Louis fejét, a fiú pedig csukott szemmel hevert a pulton.
-Nem nézel ki túl jól, Louis. Talán tényleg nem kellett volna annyit inni.-léptem oda hozzá, majd leguggoltam, hogy egyenesen a fiú szemébe nézzek.
-Csak jól éreztem magam.-válaszolt elfúló hangon.
-Itt az eredménye.-szólt Liam.-Tessék, ezt vedd be, hátha jobb lesz.-nyújtott oda egy szem gyógyszert. Louis komótosan feltápászkodott, és lenyelte a tablettát, majd erőtlenül csuklott össze, és újra a pulton feküdt.
-Na jó, elég volt. Lemondom a ma esti koncertet.-szólalt fel Liam, mire mindannyian meglepetten néztünk rá.
-Nem, le ne mond! Jól vagyok!-erőlködött Louis.
-Látom mennyire.-válaszolta Liam, miközben elővette a telefonját.
-Nem mondhatod le! Ez a koncert fontos!-tiltakozott a fiú.
-Az egészséged fontosabb. Nem állhatsz így színpadra.-rázta a fejét Liam, és már emelte a telefont a füléhez.
-Liam, ne!-fordult le Louis a pultról, és épphogy megállt a lábán.-Figyelj, a koncertig még van majdnem egy fél nap. Pihenek, beszedem a gyógyszereket, és estére rendben leszek. Máskor is voltam már rosszul, és hamar kihevertem. Erre most is képes vagyok. Legfeljebb nem ugrálok annyit. De nem mondhatod le a koncertet. Sokat dolgoztunk, és a rajongók csalódnának. Kérlek...-mondta Louis, szavaiból pedig sütött az őszinteség. Igen, ő az a fajta srác, aki soha nem hagyná cserben se a többieket, sem a rajongókat. Kérlelően pislogott Liamre, aki töprengve forgatta ujjai között a telefont, és gondolkozott. Feszülten vártuk a reakcióját. Végül egy nagy levegőt vett, és visszacsúsztatta a zsebébe a telefont.
-Jó. Most az egyszer. De amennyiben is így fogsz kinézni délután, azonnal lemondom!-jelentette ki Liam. Louis halványan elmosolyodott, és a fiókhoz sétált, amiből kivett egy doboz gyógyszert, majd Eleanorba karolva felbotorkált a lépcsőn. Liam bizonytalanul rázta a fejét, úgy nézett utánuk.
-Én szóltam neki. Én szóltam, de nem hallgatott rám...nagyon remélem, hogy felépül estére.-mondta.
-Jól döntöttél, hogy nem mondtad le.-simította meg barátja karját Rickie.-Louis erős fiú, ha valamit a fejébe vesz, azt mindenképp véghez viszi.
-Legyen igazad... Nem akarom, hogy komolyabb baja legyen.-válaszolt Liam, majd a fürdőbe ment. Niallel mindketten bevettünk egy-egy fájdalomcsillapítót, és a kanapéra ülve eszeveszett módon döntöttük magunkba a vizet. Szomjasak voltunk, akár egy víztorony tartalmát is meg tudtam volna inni. A lépcsőn hirtelen megjelent társaságunk utolsó tagja, aki egy szál boxerben, arcába hulló göndör hajjal, álmosan ballagott le közénk. Első útja a hűtőhöz vezetett, amiből egy üveg vizet vett ki, majd levágódott mellénk. Kíváncsian figyeltük, ahogyan letekeri a kupakot, és szinte egy húzásra megissza az üveg tartalmát. Niallel összemosolyogtunk, és vártunk az alkalmas pillanatra. Harry észrevette, hogy őt bámuljuk, kérdőn nézett ránk.
-Mi az?-forgolódott értetlenül.
-Semmi. Jó estéd volt?-kérdezte Niall.
-Ja, az volt.-bólogatott.
-És a hálótársad? Őt hol hagytad?-faggatózott Niall. Harry egy amolyan "ahan, szóval ez érdekel titeket" pillantást vetett ránk, majd elnevette magát.
-Hamar el kellett mennie.
-Az kár.-mondta együtt érzően Niall.-Pedig jó lett volna vele összefutni a koncert előtt. Tényleg, mit beszéltetek, hogy jön oda?
-Nem tudom, azt mondta, ott lesz időben. Szóval gondolom egyedül jön. Meg mondta, hogy majd felhív előtte.-mesélte.
-Értem.-bólintott Niall. Visszafojtott mosollyal hallgattam őket, majd úgy döntöttem, hogy felmegyek a szobába kicsit pihenni. Niall természetesen velem tartott. Határozottan élénkebb volt, mint reggel, ugyanis mikor az ágyhoz értünk, lendületből rávetette magát, engem pedig a karomnál fogva magára húzott. Apró puszikat hagyott az arcomon és a nyakamon, miközben karjait szorosan körém fonta. Ujjai a pulcsi alá vándoroltak, egyre feljebb, érintései csikizték a bőröm.
-Niall, ne, légyszi.-fontam le magamról a kezeit, mire csalódottan nézett rám.-Pihenjünk, jó?-simítottam meg az arcát.
Rendben. Van kedved filmet nézni?-ajánlotta, miközben elhelyezkdett az ágyon, engem pedig az ölébe húzott.
-Nézzünk.-válaszoltam, majd hirtelen megugrottam, amikor kint dörögni kezdett az ég, és villámlott.-Utálom ezt az időt.-mérgelődtem. Niall unottan kapcsolgatta a tévét, amikor is megakadt a szemem egy jeleneten.
-Állj!-kiáltottam.-Ez jó lesz.
-Titanic?-vonta fel a szemöldökét.
-Igen, még egyszer sem láttam végig. Nem is olyan rég kezdődött, nézd, még most szállnak fel a hajóra.-mutogattam.
-Biztos ezt szeretnéd?-kérdezte, mire bólintottam.-Jó, akkor legyen.-egyezett bele, majd letéve a távkapcsolót, másik kezével is átölelt.
A film vége felé rájöttem, hogy lehet, mást kellett volna néznünk, ugyanis egyes jeleneteknél konkrétan  a fulladás határán voltam a torkomban lévő csomó miatt. Amikor a hajó elkezdett süllyedni, és az emberek menekülni próbáltak, már kezdtem elgyengülni. Egyre szorosabban öleltem Niallt, miközben tekintetem a képernyőre szegeztem, és a szívem majd megszakadt. Próbáltam erős lenni, de annál a jelentnél, amikor Rose elengedi Jack kezét, és a fiú elmerül az óceán mély sötétjében, nem bírtam tovább. Patakokban folytak a könnyeim, halkan szipogva fúrtam a fejem Niall mellkasába. Annyira hatás alatt voltam, hogy észre sem vettem, hogy a film véget ért. Lágy simításokat éreztem a hajamon, és ajkait a fejem búbján.
-Mondtam, hogy ne ezt nézzük.-sóhajtott látva, hogy mennyire kikészültem.-Édesem, ne sírj már, ez csak egy film.-nyugtatott.
-Tu-dom...-feleltem szipogva.-De olyan szo-mo-rú... az igaz szere-lem. Én belehal-nék...ha Rose helyében lenné-k...-mondtam szaggatottan, és újból rám tört a sírógörcs.
-Drága Lizzie...ne félj, itt vagyok. Az ágyon fekszünk, és nem egy hajón.-simogatta a hátam.
-Tu-dom...-mondtam, majd egy nagy levegőt vettem, és könnyes szemmel Niallre néztem, aki félig mosolyogva nézett vissza.
-Szeretlek, te...-húzott fel magához, és egy lágy csókot adott a számra.-Aludj egy kicsit.
-Ne menj el!-szorítottam magamhoz automatikusan.
-Nem fogok. Próbálj meg aludni, nem akarom, hogy belázasodj.-simított ki egy tincset az arcomból. Erőtlenül bólintottam, és fejemet a mellkasára hajtottam. Az, hogy éreztem a szíve dobogását, azonnal lenyugtatott.
-Többet sem fogom engedni, hogy te válassz filmet.-jelentette ki, mire elmosolyodtam, és újból lehunytam a szemem, majd hagytam, hogy eluralkodjon rajtam az álom...

Drága Olvasóim!
Remélem tetszett a rész, én nagyon élveztem, miközben írtam. :) Szeretném megköszönni az 50 rendszeres olvasót! Egyszerűen hihetetlen! :) Ezt a képet pedig nemrég egy kedves olvasóm küldte, és be kell hogy valljam, nagyon boldoggá tett! Köszönöm nektek, imádlak titeket! Puszi: Dóri :*

(II./11.) Hagytam, hogy a ritmus vezessen...

Hosszas töprengés után végül arra jutottunk, hogy egy közeli szórakozóhelyre megyünk, ahol Rachel és a barátnői már törzsvendégnek számítanak, és szerintük teljesen megéri odamenni, mert ott mindig jó a hangulat, olcsó a pia, ráadásként a DJ is jó zenéket játszik. Mivel a hely nem volt messze, így gyalog indultunk el a sötét, lámpákkal megvilágított utcán. Rachel és a három lány elöl viháncolt, néha hátrafordulva hozzánk. Mi, Niallel leghátul kullogtunk, és próbáltunk lelkesedni több kevesebb sikerrel. Megbámultak minket az utcán, ugyanis a csapat rákezdett az éneklésre. Éppen az I Gotta Feeling-et üvöltötték eszméletlen hangerővel, így aki eddig még nem tudta, hogy bulizni készülünk, az is rájött. Mindenki felpörgött, pedig még egy csepp alkohol sem volt bennük.
-Megérkeztünk!-fékezett le Rachel egy nagy, vörösre festett épület előtt, amiket fekete üvegű ablakok tarkítottak. A kétszárnyú ajtó előtt két ember állt, akik a beugrót szedték, és ellenőrizték az érkezők állapotát, igazolványait, és csak utána engedtek be bárkit is. A sor nem volt túl hosszú, viszonylag hamar odaértünk. Előttünk két fiatal lány állt, akik tetőtől-talpig csillogós ruhákban és magassarkúkban, igényesen belőtt frizurával, és igen erős sminkkel az arcukon parádéztak. Első ránézésre azt mondaná az ember, hogy már elmúltak 18 évesek az öltözékük alapján. Egyiküknek olyan rövid volt a szoknyája, hogy úgy látszott, mintha csak egy hosszított pólót viselne. Türelmetlenül álltak az őr előtt, várva a bejutásra, ám azok nem kegyelmeztek nekik.
-Sajnálom, nem vagyok elég idősek a belépésre. Gyertek vissza négy év múlva, ezt az igazolványt meg adjátok vissza az eredeti tulajdonosának.-rázta meg a fejét a pasas, majd egy határozott intéssel utat mutatott a lányoknak. Azok lebiggyesztett ajkakkal, sértődötten fordultak meg, majd felszegett állal vonultak el onnan. Az őr a fejét csóválva nézett utánuk.
-Hihetetlen, hogy manapság ezek a kislányok miket képzelnek magukról.-szörnyülködött el.-Elnézést, érvényes személyik?-ébredt fel az ámulatból. Mindannyian átnyújtottuk neki a pénzzel együtt, majd egy határozott bólintással jelezte, hogy nem talált kifogásolnivalót.
-Rendben van fiatalok, jó szórakozást.-mosolyodott el, felragasztotta a kezünkre a piros karszalagot, majd kitárta előttünk az ajtót. Egy kisebb előtérben találtuk magunkat, ahova kiszűrődött a zene zsivaja. Rachelék rutinosan mozogtak, behajoltak a ruhatár ablakán, és egyenként adogatták be súlyos táskáikat.
-Na, induljunk.-dobta át a válla fölött szőke haját Rachel, majd határozott léptekkel a terembe vezető ajtó felé sétált, és két kézzel lökte ki maga előtt, mi pedig követtük őket.
A terembe érve a vonagló tömeg látványa terült a szemünk elé, a hatalmas hangfalakból üvöltött a zene, az emberek ritmusra táncoltak, a plafonon lévő diszkógömb ezüstös fénye világította meg őket, a sarkokban lógó különböző színű reflektorok pedig ütemre váltakoztak. A levegő fullasztó volt, keveredett benne az alkohol, és a füstgép szaga. Homályosan láttam, a mellkasom szúródott, bizonytalan léptekkel vonultam Niall mellett, aki végig erősen szorította a kezem. Levágtuk magunkat az első üres, félkör alakú boxba, ami a klub legtávolabbi részében helyezkedett el, így ott már nem volt akkora a hangzavar. Harry, Liam, Rickie, Louis és Eleanor ültek le középre, melléjük Rachelék, végül legszélre pedig mi. A rikító bőrülésen már alig volt hely, így inkább úgy döntöttem, hogy inkább állok, amikor is Niall megrántotta a kezem, és az ölébe estem.
- Tényleg komolyan gondoltad, hogy állni fogsz?-kérdezte vigyorogva, miközben átkulcsolta a kezét a derekam körül, és egy gyors puszit adott a nyakamra. Tekintetem a táncoló tömegre emeltem, akik üvegekkel a kezükben ugráltak, a DJ a pult mögött állt fején félretolt fülhallgatóval, és nagy átéléssel keverte a talpalávalót.
-Na, ki mit kér?-kérdezte az egyik lány, aki később bemutatkozott, így megtudtuk, hogy Gracenek hívják.
-Mi nem iszunk, még vezetünk.-jelentette ki Liam magára és Louisra utalva. Louis eltátott szájjal, nagyokat pislogva meredt Liamre.
-Én akkor is iszok!-szállt harcba.
-Akkor nem vezetsz.-válaszolt Liam.
-De.
-Akkor nem iszol semmit.-vágta rá Liam.
-Jó.-dőlt vissza sértődötten Louis, kezeit összefonva a mellkasán.-De alkoholmentes valamit, azt igen!-tette még hozzá, mire Liam egyetértően bólintott. Hát, ezt gyorsan megbeszélték.
-Én sört kérek.-jelezte Niall feltartott kézzel.
-Én is...-szólt fel Louis.-Természetesen alkoholmenteset.-tette hozzá gyorsan, amikor Liam szúrósan nézett rá.
-Koktél. Mondjuk, mojito.-ötletelt Eleanor.
-Én is azt kérek!-kiáltotta Rickie.
-Vodka!-üvöltötte Harry teli torokból, mire a mellette ülő Rachel megijedt a hirtelen hangtól.-Megyek segítek elhozni őket.-állt fel Harry, majd kitolta még Rachelt, és a másik két lányt is.-Lizzie? Te mit kérsz?-fordult vissza hirtelen.
-Valami koktél jöhet nekem is.-bólintottam, majd a távolodó alakok után néztem. Megakadt a szemem a DJ pult melletti, a terem közepén levő kis színpadon, ami előtt a falon két nagy képernyő állt, folyamatosan színes nyilak jelentek meg rajta, és egy animált emberke táncolt rajta. A képernyők előtt két ember állt, és táncolt, körülöttük az tömeg pedig őrjöngött, és szurkolt. Érdeklődve néztem őket, ahogy a nyilak irányába teszik a lábukat a színpadon felvillanó fényekre, miközben egy ütemes szám megy. Mindenki énekel, táncol, és nevet. A két lány felszabadultan dobálta magát, látszólag mindketten jól érezték magukat. A műsor végén mindenki tapsviharral díjazta őket, majd egyenként leemelték a lányokat a színpad tetejéről, akik kipirult arccal, vigyorogva estek le onnan.
-Megjött a piaa!-kiáltotta Harry, majd sorra lepakolta elénk az italokat.
-Tessék, Lizzie. Pina Colada, remélem szereted.-nyújtotta a kezembe a poharat Rachel, egy kedves mosoly kíséretében.
-Köszönöm. Majd meglátjuk, ha megkóstoltam.-válaszoltam mosolyogva, majd belekortyoltam a kapott italomba. Éreztem, ahogy az alkohol végigperzseli a nyelőcsövem, majd sejtről-sejtre szabadít fel, és lazít el. Ízlett, így tovább iszogattam. Körülöttem folyt a röhögés, és az ivászat. Niall a korsó sörét itta, Harry a vodkás poharat húzogatta, Liam mosolyogva nézte őket, Louis elégedetlen arccal ízlelgette az alkoholmentes sört, Rickieék pedig elegánsan szürcsölgették a koktéljukat.
-Második kör?-pattant fel Grace. Kérdésére mindenki egyöntetűen bólintott.-Ro, Bridget, segítetek?-fordult a másik két lány felé, akik miután elfogyasztották a poharuk tartalmát segítőkészen felálltak, és együtt elmentek az újabb adagért.
-I-I follow, I follow you, deep sea baby, I follow you!-énekelte Harry a fejét hátravetve, csukott szemmel, és két kezével az asztalon ütötte a ritmust. Nevetve néztem, ahogyan Harry egyre jobban kezd az alkohol hatása alá kerülni, Louis pedig az asztalon hagyott poharakból épített várat. Mindenki kezdett feloldódni, a hangulat közvetlenebb lett, egyszerre nevettünk fel, amikor a pohárvár összedőlt.
-Minden rendben?-hallottam meg rekedtes hangját a fülemben.
-Persze.-bólintottam, bár azért még egy kicsit feszélyezve éreztem magam. Valamiért nem sok kedvem volt most itt ülni. Ahogy körbenéztem, láttam, hogy egyedül csak én ülök faarccal, mások már kipirultak a nevetéstől, és a szesztől. Niall szorosabban átkarolt, és egy lágy csókot adott a tarkómra.
-Lazulj el.-suttogta a fülembe.-Érezd jól magad, Lizzie.-folytatta.
-Itt vagyunk!-kiáltotta el magát Rachel, és elénk csúsztatta az újabb adagot. Gondolkodás nélkül ittam bele az erős italba, éreztem, ahogyan  a fejem elnehezedik, a testem pedig felforrósodik. Kezdtem átadni magam az alkoholnak. A körülöttem levők seperc alatt kiürítették a saját poharukat, majd folytatódott az eszetlen röhögés. A zene ütemére mozgolódtunk a helyünkön, és időnként beleénekeltünk a dalszövegbe. Ekkor hirtelen felcsendült Christina Aguilerától az egyik kedvenc számom, a Your Body. Akaratlanul is elkezdtem ficánkolni, a lában ütemre dobogott, és dúdolva dőlöngéltem. Ekkor hirtelen Louis felpattant.
-Emberek! Ha már nem ihatok, akkor legalább had táncoljak egy jót!-üvöltötte.-Ki tart velem?-emelte a magasba a kezét, megnyilvánulását pedig hangos taps és füttyögés követte. A többiek hamar felpattantak, majd elvegyültek a tömeg között.
-Kaphatok egy táncot?-suttogta Niall a fülembe, miközben még mindig az ölében ültem.
-Talán.-vettem egy mély levegőt, majd felálltam Niall öléből, és hagytam, hogy a kezemet fogva a sokaságba vezessen. Átfurakodtunk a táncoló embertömegen, majd megálltunk egymással szemben. Niall mosolyogva fürkészte az arcom, türelmesen várt. Próbáltam tartani vele a szemkontaktust, ám két pohár koktél után ez elég bonyolult feladatnak tűnt. A lábam a padlóba gyökerezett, teljesen mozgásképtelenné váltam. Nehezen lélegeztem, nem tudom, hogy a füsttel telt levegőtől, vagy a tudattól, hogy táncolni fogok. A zene magas decibelen üvöltött körülöttem, ám mindezt csak tompa zajként észleltem. Kétségbeesetten néztem újra az előttem álló fiú mélykék szempárjába. Nem tudtam, mi legyen a következő lépés. Hirtelen Niall megragadta a karom, és egy határozott mozdulattal magához rántott. Hátam a mellkasának ütközött, ahogy megfordított, azonnal megéreztem heves szívdobogását, és forró leheletét a nyakamon. Egy ujját végighúzta meztelen karomon, érintése nyomán pedig zsibbadni kezdett a végtagom. Kezei megállapodtak a csípőmön, majd még közelebb vont magához. Ajkai a fülemet érintették, mire egy sóhaj szakadt fel a tokromból.
-Táncolj.-súgta, és bár körülöttünk hangzavar volt, tisztán értettem, mit mond. Mély levegőt vettem, és lassan fújtam ki. Lehunyt szemmel ringatni kezdtem a csípőm a zene ütemére. Niall érintései egyre csak felszabadítottak, intenzívebb mozgásra késztettek. A szívem egy ritmusra dobogott a zenével, a fejem kiürült, a gondolataim tovaszálltak. Fokozatosan szabadultam fel, nem görcsöltem semmin, egyszerűen csak élveztem a táncot Niallel, aki folyamatosan nekem dörgölődött, kezei pedig bejárták testem különböző pontjait. Mosolyra késztetett, amikor a nyakamhoz hajolva énekelte a Your Body refrénjét. Beleborzongtam minden egyes csókjába, amit a bőrömön hagyott. Szám számot követett, mi pedig kifulladásig buliztunk. Hirtelen a zene elhalkult, és a DJ rekedtes hangon kiabált a mikrofonba.
-Rendben, tehát a következő párosunk pedig Rachel és Lizzie!-olvasott fel egy kis papírt, majd a fejét kapkodta a tánctéren.-Gyertek lányok a színpadra!-kiáltotta, mire a tőlünk nem messze levő Rachelék felsikítottak, majd forogni kezdtek. Tekintetük megállapodott rajtam, és Rachel megindult felém. Lesokkolva néztem Niallre, akinek szintén értetlenül nézett.
-Niall, mi ez?-kérdeztem dühösen, mert már többen is engem bámultak.
-Fogalmam sincs, Lizzie.-rázta a fejét bizonytalanul.
-Gyere Lizzie!-nyújtotta felém a kezét Rachel, biztatóan mosolyogva. Vadul dobogó szívvel néztem Niallt, de csak egy pár pillanatig, mert Rachel megfogta a karom, és maga után vonszolt, egészen a táncos színpadig. Szó szerint fellöktek a színpad tetejére, mire az emberek tapsolni kezdtek biztatásképp. Teljesen zavarban voltam, szinte fulladoztam, nem kaptam levegőt. Lenéztem a lent állókra, akik vadul vigyorogva bámultak vissza. Riadtan kerestem egy valakit, akit pillanatokkal később megtaláltam, zaklatottan tört utat a tömegben, majd pontosan a színpad előtt állt meg. Szívem a torkomban dobogott, legszívesebben sírni támadt volna kedvem, vagy lerohanni onnan, de nem tehettem, ugyanis felcsendült az All Around The World remixelt változata, és az előttem levő képernyőn megjelent az animált figura, mellette pedig a nyilak. Rachelre néztem, aki az utolsó pillanatban lerúgta a cipőjét, és mezítláb állt neki a táncnak. Egy futó pillantást vetett csak rám, ami nem biztató volt, se nem kedves, sokkal inkább kárörvendő. Hetykén rám kacsintott, majd elkezdte követni a felvillanó fényeket a talpa alatt, és utánozni a figura mozdulatait. Ledermedve álltam ott, a fények türelmetlenül villogtak a lábam alatt, és a képernyőn a figura egymagában táncolgatott. Tekintetemmel megtaláltam a barátaimat, akik hevesen integettek, és artikuláltak, hogy "Táncoljak már!". Az információk nehezen jutottak el a tudatomig, Rachelre néztem, aki vadul mosolyogva, átéléssel mozgott, hatalmas előnyben velem szemben. Akár egy villámcsapás, olyan gyorsasággal hasított belém a tudat, hogy el kell kezdenem táncolni, máskülönben lebőgök mindenki előtt. Minden erőmet összeszedve koncentráltam az ugráló emberkére, és a fényekre, és megpróbáltam elkapni a ritmust. Az első lépést természetesen elvétettem. Hiába figyeltem a mozdulatokra, nem bírtam visszaadni ugyanazt. Végül beleuntam. Átadtam magam a zenének, nem törődtem a lábam alatt a fényekkel, egyszerűen csak éreztem az ütemet, hagytam, hogy a ritmus vezessen. Minden porcikámat átjárta az az örömmel teli érzés, amit mindig s éreztem, ha  táncoltam. Ez most sem volt másképp. Miután sikerült ráhangolódnom Justin Bieberre, valahogy a mozdulatok ösztönösen követték egymást, nem problémáztam a fények eltalálásával, a lábaim maguktól lépkedtek. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy jól szórakozok, az adrenalin szinten az egekbe szökött, és a lent álló emberek egy ütemre tapsolva néztek rám. A kezdeti feszültségnek és félelemnek semmi nyoma sem volt, teljesen felszabadultam. Addig a pár percig újra a régi szenvedélyemnek éltem... Kíváncsian Rachelre néztem, aki viszont fáradtan dobálta magát így a szám végére. A zene elhalkult, és a tömeg üdvrivalgásban tört ki, sokan fütyültek, és torkuk szakadtából ordítottak. Zavartan forgolódtam, még mindig hatás alatt voltam. A DJ belenevetett a mikrofonba.
-Ügyesek voltatok lányok, mindketten!-bólintott felénk.-A győztes pedig...Lizzie! Gratulálok!-harsant fel a DJ, én pedig még jobban elvörösödtem.-Gyere, és kérj egy számot! A következő dal a tiéd!-intett felém. Igazából percekig csak vigyorogtam, és próbáltam feldolgozni a tényt, miszerint ismét táncoltam, ráadásul eberek előtt. És nyertem. A színpad széléhez botorkáltam, ahol Niall várt rám fülig érő mosollyal, és nyújtotta a kezét, hogy lesegítsen onnan. Gondolkodás nélkül, lendületből a nyakába ugrottam, úgy, hogy szegény majdnem hátraesett. Remegő kezekkel szorítottam őt magamhoz, valami földöntúli boldogság árasztott el.
-Eszméletlen voltál.-mondta nevetve.-Nem tudom, mitől féltél.-rázta meg a fejét.
-É-én nem tudom.-hebegtem.-Most megyek, öhm... számot kérek.-mutattam a pulthoz, majd Niall bólintott, és sarkon fordult. Nagy szenvedések árán végre odajutottam, és azt a számot kértem, ami egyből eszembe jutott.
-One Direction - She's not afraid.-kiáltottam a fülébe, majd miután bólintott, átmentem az italpulthoz, hogy felfrissítsem kicsit magam. Felugrottam az egyik forgó bárszékre, és a csaposra néztem.
-Á, maga a táncoslábú kisasszony személyesen?-vigyorgott rám.-Egy körre a vendégem.-kacsintott rám a fiatal srác, mire zavaromban elpirultam, és mielőtt még megszólalhattam volna, valaki megelőzött.
-Itt pedig maga az énekestorkú fiú, a táncoslábú kisasszony barátja. Én fizetek, két whiskeyt!-oltotta le a csapost Niall, majd felém fordult, és egy puszit adott az arcomra. A srác fintorogva törölte le a pultot, egy szúrós pillantást vetve Niallre. Nevetve néztem a szőkeségre.
-Hogy lehet az, hogy te mindig azonnal feltűnsz, ha valaki bókol nekem?-kérdeztem mosolyogva.
-Mert jogom van hozzá, hogy leüssem őket, még mielőtt komolyabban belemerülnének a bókolásba.-válaszolt egyszerűen, mire elnevettem magam. Lehúztuk a két whiskeyt, amikor is felcsendült a kért számom diszkósított változatban. Niall nagyra nyílt szemekkel nézett rám, mire megvontam a vállam.
-Na, jössz táncolni?-csúsztam le a székről, majd a kezét megfogva beráncigáltam a parkettre.
-Hihetetlen vagy.-közölte.
-Tudom.-jelentettem ki, mire mindketten felnevettünk.
A hangulat a tetőfokára hágott, mindenki táncolt, ivott, jól szórakozott, Niallel ismét kifulladásig csápoltunk. A többiek szintén jól érezték magukat, Eleanor és Louis a tömeg közepén ugráltak, bár Louisnak nem szabadott volna innia, azért mégis lecsúszott egy-két feles, amiért Liam szörnyen kiakadt rá, de Rickie lenyugtatta, így ők is jól elvoltak, egészen addig, amíg Louis egy vodkás pohárral nem tűnt fel újra. Rachelék Harry társaságában buliztak, és ha jól láttam Harry többször is megérintette Rachelt. Rachel vigyorogva táncolt Harry előtt, aki végül magához rántotta, és ha jól láttam, akkor... megcsókolta. Eltátott szájjal néztem rájuk, és Niallt bökdöstem, hogy ő is szemtanúja legyen. A reakciója körülbelül ugyanaz volt mint nekem, meglepődve meredt rájuk,végül elismerően bólintott, és visszafordult hozzám. Az órák egyre gyorsabban teltek, legközelebb Niall és Rickie mentek fel a színpadra megmutatni, mit tudnak. Mi lentről biztattuk őket, és rengeteget nevettünk rajtuk, főleg akkor, amikor Niall megelégelte, hogy folyton elrontja a lépéseket, és ahelyett, hogy idétlenül ugrált volna tovább, ír-táncolni kezdett, ami osztatlan sikert aratott. A végére Rickie is elhülyéskedte az egészet, és a DJ úgy döntött, hogy közösen válasszanak egy számot.
Éppen a pultnál ültünk, és egy újabb kört rendeltünk, amikor Harry jelent meg előttünk.
-Figyeljetek, mi leléptünk Rachellel, majd jöttök.-hadarta.
-Rendben, akkor majd találkozunk.-bólintott Niall visszafojtott mosollyal.
-Oké, jó bulizást.-köszönt el Harry, majd megfordult, fél kézzel átölelte Rachelt, és a kijárat felé igyekeztek. Niallel sejtelmesen néztünk össze, nem kellett megszólalnunk, tudtuk, mire gondol a másik. Harry és Rachel...érdekes. Hát, majd meglátjuk mi fog ebből kisülni.

(II./10.) Pillanatnyilag a fellegekben járok...

Drága Olvasóim!
Örömmel jelentem, hogy visszatértem erőben, egészségben, ötletekkel telve. Elmondhatatlanul hálás vagyok nektek, mindenért! 47 rendszeres olvasó, 25 díj, több, mint 30 ezer látogató. Fel sem tudom fogni, és nem tudom elégszer megköszönni. Imádlak titeket! És íme, hoztam is az újabb részt, remélem szeretni fogjátok! Még egyszer köszönöm a türelmeteket! Puszillak titeket: Dóri :*

Sietősen csusszantunk be az ajtón, még mielőtt a nagy rohanásban itt felejtettek volna minket. Az ablak mellé préseltem be magam, Niall pedig szorosan mellém. Két kocsival mentünk, mi Louissal, és Eleanorral, a másik autót pedig Harry vezette, Liam és Rickie társaságában. Halkan kuncogtunk a hátsó ülésen, Niall még mindig a tornacipőmön nevetett, és a combomat csipkedte, azon a részen, amit a ruha már nem takart. Fel-felsikítottam, amikor az oldalamba bökött, hiszen tudja, hogy mennyire csikis vagyok, és ennek ellenére folyton piszkál.
-Igazán tetszetős ez az összeállítás.Olyan nőies, és elegáns.-piszkálódott, miközben újra megcsikizett.
-Tényleg? Nagyon örülök neki, hogy értékeled az ízlésemet.-válaszoltam, majd újból sikítottam egy rövidet, mire Niall nevetve húzott magához. Eleanor óvatosan hátrafordult, arcán féloldalas mosollyal állapította meg, hogy valami nincs rendben nálunk, ott, belül. Tekintete végigsiklott rajtam, keresztbe font lábaimon, majd megállapodott egy ponton. Bizonytalanul hőkölt hátra, majd kicsit előredőlt, hogy újból megnézze, valóban jól lát-e. Felvont szemöldökkel nézett a szemembe, mire elhúzott szájjal megvontam a vállam, és újból megmozdultam Niall csipkedésére.
-Csinos.-bólintott mosolyogva.
-Köszönöm.
-Furcsa fordulat.-töprengett.-Hogy sikerült rávenned?-kérdezett rá, mire vad magyarázásba kezdtem:
-Hát, tudod, ha az embernek van egy legjobb barátja, akkor neki bátran elmondhat minden gondot, bajt, hiszen tudja, hogy a másik meghallgatja őt, megérti...
-Nem tudja, igaz?-vigyorodott el Eleanor.
-Nem.-ráztam meg a fejem nevetve.-Utálom azt a cipőt.-vallottam be.
-Tudom.-bólintott együttérzőn.-Szerintem stílusos, nekem bejön.
-Nekem is.-mondtam elpirulva.
-Egyedi, pont mint ő.-közölte hirtelen Niall, majd egy gyors puszit adott az arcomra. Ajakinak érintésére elpirultam, még pont elkaptam Elenaor tekintetét, aki meghatódva figyelte Niall akcióját, majd diszkréten előrefordult. Mosolyogva simítottam végig Niall arcán, majd egy hálás puszit adtam a szája szélére.
-Iszonyat édes vagy, ugye tudod?!-néztem egyenesen gyönyörű, kék szemeibe, arcát két kezem közé fogva.
-Ezt most bóknak vegyem?-ábrándozott el.-Igen, az határozottan egy bók volt.-válaszolta meg a saját kérdését, majd közelebb húzva magához gyengéden megcsókolt.-Amúgy tényleg tetszik.-suttogta a fülembe.
-Nem lesz így kínos megjelenni velem?-húztam el a számat, egy pillanatra elöntött az érzés, hogy a megjelenésem esetleg rontja a srácok hírnevét.
-Szerinted érdekel, mit gondolnak mások?-vágta rá egyből, ami mosolyra késztetett.
-Hát, nem tudom.-rántottam egyet a vállamon, mert legutóbb igenis úgy tűnt, hogy érdekli az emberek véleménye.
-Biztosítalak róla, hogy tökéletes, ahogy vagy. Ez egy divatbemutató, az emberek a modelleket nézzék, és a ruhákat, ne egymást. Stílusosan vagy felöltözve, úgy, ahogy más nem lesz. Pont ettől különleges. Ha bárki is meg mer szólni, majd én elintézem.-kacsintott rám végül. Szavai hallatán melegség öntött el, és a mosoly levakarhatatlanná vált az arcomról. Hihetetlenül jól esett, hogy így vélekedik rólam, és nem tart cikinek, sőt...azt mondta, különleges vagyok. Ezelőtt nem mondtak nekem ilyet. Mindig is átlagos voltam, aki elvegyült az emberek sokaságában. Azonban mióta együtt vagyunk Niallel, minden egész más lett. Folyamatosan érzékelteti velem, hogy mennyire szeret, és hogy mennyire fontos vagyok számára. Mellette tényleg úgy érzem, hogy különleges vagyok, hiszen valamiért engem választott rengeteg lány közül. Még néha most sem tudom felfogni, hogy valóban ő a barátom. Egy ilyen srác, mit akarhat pont tőlem? Miért pont én? Annyi mással járhatna, de valamiért mégis velem van. Aki se nem híres, se nem eget rengető szépség, sőt, nem is egy nagy IQ-bajnok. Azt hiszem, kell még egy kis idő, amíg teljesen megbarátkozom a helyzettel, és kétség nélkül elfogadom...lassan talán ideje lenne. Megfogadtam magamnak, hogy nem kételkedek többet, hanem csak élvezem az életet, vele. Azonban egy hang ott motoszkál a fejemben, ami azt súgja, hogy ha nem vigyázok, elveszíthetem. Küzdök ez ellen, hiszen tudom, hogy ennek semmi valós alapja nincsen. Niall egyetlen jelét sem mutatja annak, hogy szándékában áll elhagyni. Jól megvagyunk, jobban már nem is lehetnénk. Minden apró kis vallomása pozitívan hat rám. Talán ő nem érzékeli, hogy nekem mennyit jelentenek ezek a kis szösszenetek, viszont mind csak erősebbé tesz. Nem tudnám leírni, mit érzek most pontosan. Csak annyi a biztos, hogy pillanatnyilag a fellegekben járok.
Rövidesen megérkeztünk a helyszínre, ami egy nem túl nagy épület volt. Fények sokasága törte meg az éjszaka sötétjét, ezzel jelezve az oda tartóknak, hogy hova is kell menniük. Leállt az autó, mi pedig egyenként szálltunk ki belőle. Kirázott a hideg, ahogy egy gyenge fuvallat végigsöpört rajtam. Azonban ez az érzés csak egy másodpercig tartott, mert megéreztem kezét a derekamon, és testét az enyém mellett, és egyből nem fáztam. Rickieék előttünk parkoltak le, ők is kint voltak már, majd felénk néztek. Rickie tekintete megakadt rajtam, majd összeszaladt szemöldökéből arra következtettem, hogy észrevette mit viselek. Niall erősebben magához húzott, majd biztatóan rám mosolygott, mielőtt a többiekhez sétáltunk. Barátnőm szeme egyre kerekedett ki, ahogy közeledtünk. Harryre pillantottam, aki nevetve felmutatta a hüvelykujját, és rám kacsintott. Liam eltátott szájjal nézett, majd óvatos mosolyra húzta a száját., és megragadta barátnője kezét. Megálltam Rickievel szemben, lesütött fejjel, és vártam az ítéletre. Felkészültem az olyanokra is, mint például leveteti velem, és megparancsolja, hogy mezítláb menjek, vagy esetleg hazazavar átvenni a másikat, netán bezár a kocsiba a bemutató végig.
-Lizzie.-szólított meg kimért hangon.-Mi az rajtad?
-Hát, cipő...-válaszoltam lehajtott fejjel.
-És mégis hogyan?-kérdezte kurtán.
-Utálom azt a magassarkút! Kitöröm benne a bokám.-horkantam fel.
-Lizzie, Lizzie...-csóválta a fejét Rickie.-Hát én feladom, azt hiszem, nincs már szükséged a segítségemre.-emelte a kezét maga elé, és olyat tett, amin ebben a helyzetben meglepődtem. Nevetni kezdett. Értetlenül néztem rá, szemem sarkából Liamre sandítottam, aki csak visszamosolygott rám.
-Hogy érted azt, hogy feladtad?-ráztam meg a fejem bizonytalanul.
-Úgy, hogy feladtam. Téged nem lehet megváltoztatni. Akármit mondok, az ellenkezőjét csinálod, és láthatólag jól érzed magad a bőrödben, szóval az én feladatom ezzel véget ért. Ennyi volt, én nem próbálkozok többet, nincs rá szükséged, hogy megváltozz.-sorolta nevetve, majd összenézett Niallel.-Erős egyéniség vagy, most már belátom. Ha neked így jó, akkor nekem is. Teljesen rendben vagy.-bólogatott.-Nyugi, többször nem nyaggatlak a magassarkúval.-lépett oda hozzám, majd átölelt.-Na, mehetünk befelé?-fordult körbe, majd belekarolt Liambe, és megindultak a bejárat felé. Zavartan néztem körül, viszont mindenki csak mosolygott, és megindultak Rickieék után. Niall is megmozdult, így én is kénytelen voltam lépni.
-Niall, te értetted mit mondott?-kérdeztem tőle, mire halkan felnevetett, és a szemembe nézett.
-Segíteni akart, hogy ne érezd magad feszélyezve. De ezek szerint belátta, hogy nincs szükséged a változásra, akkor nem lennél önmagad.-közölte miközben kitárta nekem az ajtót.
-Segíteni?
-Igen. Beszéltünk a múltkor, és megállapítottuk, hogy sokszor úgy látszik rajtad, mintha rosszul éreznéd magad, amiért kilógsz a sorból. Rickie kitalálta, hogy ő majd segít kicsit változtatni rajtad, hogy ne legyél annyira bizonytalan. De úgy látszik, hogy belátta, semmi értelme. És már szerintem sem.-mesélte. Váratlanul ért amit mondott. Sosem gondoltam volna, hogy Rickie ezzel a vásárlós-öltözködős mániájával csupán nekem próbál segíteni. Jóleső érzés töltött el, amiért ilyen barátnőm van, mint Rickie. Képes volt szembeszállni velem, csak azért, hogy nekem jobb legyen. Önkénytelenül is mosolyogni kezdtem, ahogy tudatosult bennem mindez. Rickie tudta, hogy engem megváltoztatni lehetetlen, de mégis megpróbálta. Csak azért, hogy én jobban érezzem magam. Kétség kívül ő az egyetlen, és legjobb barátom.
Egy tágas terembe nyitottunk be, ahol emberek tömege sürgött-forgott szebbnél szebb ruhákban, és kisebb csoportokba verődve beszélgették, vagy éppen a helyükön ültek, és várták, hogy elkezdődjék a bemutató. Középen egy hosszú, fehér kifutó állt, körülötte székek, mögötte pedig egy függöny, amire nagy betűkkel ez volt írva:"London Fashion Week" Mielőtt megtaláltuk volna a helyünket, egy nagydarab ember állt az utunkba. Kérdőn néztünk rá.
-One Direction, igaz?-bökött a srácokra, mi meg elmosolyodtunk. Na ne már, hogy egy negyven körüli férfi is a rajongójuk!
-Igen.-húzta ki magát Harry büszkén.
-Rendben, akkor ez esetben hárman velem jöhetnek hátra, csak döntsék el, kik, aztán kövessenek.-jelentette ki közömbösen, majd megfordult, és intett, hogy menjünk utána. Gyorsan összenéztünk mert nem tudtuk, hogy most ki menjen. Persze az egyértelmű volt, hogy Niall megy. Ő megragadta a kezem, így én is mentem. Harmadik főnek Harry szólalt fel, így már meg is voltunk.
-Nem baj?-néztem a többiekre, akik így kénytelenek voltak leülni.
-Ugyan már, semmi gond. Ez csak természetes, hogy ha Niall megy, akkor te is vele tartasz. Harry meg amúgy is kezd jóba lenni Rachellel, szóval a felosztás megoldva.-válaszolt Louis, majd elindultak a helyük felé. Mi a férfire néztünk, aki átvágott az emberek között, majd az elkerített részeken is, míg végül a backstage-ben találtuk magunkat. Egy gigantikus terem volt, fülledt levegővel, és hangos, a bent zajló zsibongástól. Sminkesek rohangáltak fel-alá, fodrászok ugráltak egyik széktől a másikig fésűkkel és hajfixálókkal a kezükben, a modellek ültek, körülöttük pedig sürögtek-forogtak az emberek. Elvégezték az utolsó simításokat, még egy gyors igazítás a sminken, vagy a frizurákon, és már készen is álltak a bemutatóra. Pillantásom összetalálkozott az egyik fiatal lányéval, és látszott rajta, hogy eléggé megviselte ez a hajtás, csak fáradt tekintettel nézett maga elé, miközben a haját tépték, és a fülébe magyaráztak. Ahogy belenéztem abba bánatos szempárba, a gyomrom akartalnul is összeszorult. Azt hinné az ember, hogy ők mind boldogok, amiért neves tervezők ruháit viselhetik, megjelenésükkel elkápráztatva mindenkit, de ezen a lányon látszott, hogy a modellélet korántsem ilyen felhőtlen, sokkal inkább kimerítő, és idegtépő. Elég volt csupán egy pillantás, hogy átérezzem a helyzetét. Biztatásképpen rámosolyogtam, mire ő is halványan visszamosolygott. Niall végig a kezemet fogta, egyre erősebben szorította, mert néhányszor majdnem elsodort a rohanó embertömeg. Tekintetemmel követtem az őrt, aki végül megállt, és bólintott egyet, majd arrébb lépett, így rálátásunk nyílt a székben ülő személyre. Rachel azonnal felpattant, nem törődve az éppen őt sminkelő nővel, és odaugrott hozzánk.
-Sziasztok! Hű, de jó, hogy itt vagytok!-köszöntött kedvesen, majd egy gyors puszit adtak Niallel egymásnak.- Ne haragudjatok, amiért csak három főt engedtek be, szívem szerint mindannyiótokat behívtam volna, de az a fránya szabályzat.-emelte a plafonra a tekintetét.-Annyira izgulok.-toporzékolt idegesen.
-Ne izgulj, jó leszel.-nyugtatta Niall, majd megsimította a karját.
-Remélem is. Nagyon kínos lenne, ha elesnék.-harapta be a száját Rachel, miközben az ujjait dörzsölte össze.
-Biztosan jó leszel, ne aggódj. Mi majd a kifutó mellől biztatunk.-vigyorgott rá Harry.-Amúgy jól nézel ki.-dicsérte meg, végigmérve Rachelt. Valóban szép volt, mint mindig. Egy egyszerű szövetkabátot viselt, barna szövetnadrággal, egy hatalmas sállal, és bakanccsal. Nem egy kihívó öltözet, de még ez is tökéletesen állt rajta. Haja a feje tetejére volt felkötve, és így a háta közepéig ért dús, szőke lobonca, szemét pedig hatalmas műszempillák tették még nagyobbá.
-Úgy örülök, hogy el tudtatok jönni.-hálálkodott, és közben kapkodta köztünk a fejét, mert nem tudta, kire nézzen.
-Úgyis látni akartalak már egyszer élőben a kifutón.-mondta Niall, Rachel pedig elmosolyodott.
-Akkor ez most teljesülni fog. Én meg énekelni szerettelek volna látni. Tényleg, akkor a péntek ugye áll még?-jutott eszébe hirtelen a koncert.
-Persze, majd a lányokkal együtt beviszünk téged is.-bólintott rá Harry.
-Az jó lesz, már várom. Jó a ruhád, Lizzie, és örülök, hogy te is eljöttél.-vett észre végül engem is, és mosolyogva köszöntött, amit egy biccentéssel viszonoztam.
-Köszi, a tied is.-bólintottam. Hirtelen egy éles kiáltást hallottunk. 5 perc kezdésig.
-Azt hiszem, mi most már megyünk, majd látunk odakint.-bökött Niall az ajtóra-Ne izgulj, minden rendben lesz!-ölelte át biztatásképpen, majd újra megfogta a kezem, és az őrre nézett, akivel idejöttünk.
-Szurkoljatok! Ja, és várjatok meg ott ahol ültetek, átöltözök, és majd megyek oda!-kiáltott még utánunk. Utat törtünk magunknak az adrenalintól felpörgött modellek között, és végül kiértünk a backstage-ből. Hamar megláttunk a többieket, így odasiettünk hozzájuk. Elfoglaltuk a helyüket az első sorban, és vártunk. Közben halk zene ment, ami keveredett a zajjal, amit az emberek beszélgetése okozott. Láttam, hogy többen is felénk pillantanak, majd vigyorogva fordulnak vissza. Liam gyorsan elmesélte, hogy néhány merészebb oda is jött a hozzájuk, hogy fényképet készítsen velük. A fiúk kedvesen fogadták őket, mindegyikükkel csináltak közös képet, és váltottak pár szót. Szerencsére nem akadt egyetlen őrült rajongó sem, így viszonylag nyugodt volt a helyzet. Bár az tény, hogy a fiúknak sehol nincs nyugtuk, mert mindenhol megtalálják őket. Hát, ezzel jár a hírnév. Kíváncsian forgattam a fejem, hol a fényeket néztem, hogy a hangfalakat hol pedig a díszítést.
-Voltál már divatbemutatón?-éreztem meg meleg leheletét a fülemnél, és bódító illatát, ahogy közelebb hajolt.
-Nem, még nem.-csóváltam meg a fejem.
-Remélem tetszeni fog, és próbálj meg nem feltűnően unatkozni.-mondta, majd visszadőlt a székére, és nézte az első kilépőt. Felhúzott szemöldökkel meredtem rá, nem értettem, hogyan is unhatnám magam egy olyan nívós rendezvényen, mint egy divatbemutató? Egy idő után azonban rájöttem, mire is célzott Niall.
Az elején figyelmesen néztem a kivonuló, vékony modelleket, akik cifrábbnál cifrább, és divatosabbnál divatosabb ruhákban illegtek előttünk. Olyan ruhákat viseltek, amilyeneket én életemben nem láttam. Mind tele volt csipkével, fodrokkal, változatos színekben pompáztak, és minden látszott, hogy hibátlan munka. Egyszer csak megjelent Rachel komplett őszi öltözetben. A sminkje tökéletesen állt neki, mint ahogy a ruhák is rajta. Faarccal vonult végig a kifutón, kecsesen, ahogy azt egy pofi modell teszi. Félve pillantottam Niallre, aki egyenesen maga elé nézett, és egy kicsit mosolygott. Amikor észrevette, hogy nézem, gyorsan visszafordultam, és előre néztem. Aztán megéreztem kezét az enyémen, ahogy összekulcsolta ujjainkat. Egymás után következtek a lányok, mindegyikőjük után egy hang bemondta a tervezőt, aki az éppen látott ruhát készítette. Az elején még kíváncsian néztem őket...aztán amikor jöttek azok a ruhák, amikről tudom, hogy életemben nem tetszettek, na akkor elkezdtem unatkozni. Nem a divatbemutató hibája, egyszerűen rájöttem, hogy ez nem az én világom. Esküszöm, néhány modell ijesztő volt számomra, olyan kifejezéstelen arccal, pislogás nélkül, szögegyenes háttal sétált végig előttünk. Szégyellem magam, amiért többször is ásítottam. Próbáltam úgy tenni, mint akit érdekel ami éppen odafent folyik, de sajnos nem ment. Csak bámultam magam elé, ujjammal a ruhámat kapargattam, és a lábammal türelmetlenül dobogtam. Egy halk nevetést hallottam meg magam mellől. Niallhez fordultam, aki széles vigyorral ült, kezét összekulcsolva a térdén.
-Erre céloztam az elején.-szólt rám sem nézve.
-Mikor lesz már vége?-kérdeztem kicsit közelebb húzódva hozzá.
-Még nem most.-válaszolt, mire gondterhelten felsóhajtottam.-Pontozzuk a ruhákat.-ötletelt hirtelen.
-Hogy?-húztam fel a szemöldököm.
-Pontozzuk őket.-ismételte meg.
-Hát jó.-mentem bele minden mindegy alapon. Kijött a következő lány, alaposan végigmértem, majd Niallhez hajoltam.
-Hatos.-súgtam a fülébe.
-Nálam is.-válaszolta.
Ez után egy magassarkú csizmás lány sétált el előttünk, vékony kabátban, és szűk nadrágban. Ahogy elnéztem a cipő sarkát, biztos voltam benne, hogy 10 centinél nagyobb.
-Négyes.-állapítottam meg.
-De kritikus vagy, bezzeg ha tornacsukában jelenne meg valaki, csillagos tízest adnál rá.-csóválta a fejét Niall, és egy tettetett rosszalló pillantást vetett rám, mire felnevettem.-Amúgy nálam kilences.
-Fogadjunk, hogy csak a csaj miatt kilences.-kötekedtem.
-Meglehet.-hajtotta oldalra a fejét, majd felnevetett, amikor egy kicsit beleböktem az oldalába.
-Pasik nem lesznek?-nyújtogattam a nyakam.-Szívesen látnék egy-két jóképű modellsrácot.-kalandoztam el egészen addig, míg Niall a combomba nem csípett.
-Ha gondolod, estére szerzek neked egy jó állású, szőke gyereket.-suttogta a fülembe.
-Komolyan?-képedtem el.-Ha lehet, akkor kék szemű legyen.-ajánlkoztam.
-Rendben, felírtam. Származása? Ír megfelel?-nézett a szemembe, és féloldalas mosolyra húzta a száját.
-Tökéletes.-kacsintottam.-És neked mi a programod estére?-incselkedtem vele.
-Szerintem összeszedek egy lányt, aki tornacipőben és koktélruhában ül egy divatbemutatón, és ahelyett, hogy azt nézné, éppen modellsrácokról álmodozik.-sorolta,mire ismét felnevettem, persze nem túl hangosan, nehogy zavarjam a körülöttem ülőket.
-Tényleg? És eddig hogy haladsz?-kérdeztem vigyorogva.
-Perfektül.-mutatta fel a hüvelykujját.
Egészen a bemutató végig hülyéskedtünk, már nem is foglalkoztunk a modellekkel, sem a ruhákkal, csak néha-néha néztünk fel, amikor Rachel volt soron, hogyha már miatta jöttünk el, legalább lássunk is belőle valamit. Viszont rajta kívül senki másra nem figyeltünk, már nem is emlékszem, hogy miket láttam a kifutón. Végig egymással foglalkoztunk, jókat nevettünk, a külvilágot kizárva. Egy biztos, ez a rendezvény megtörtént volna nélkülünk is, mi ketten egyáltalán nem emeltük a színvonalát. Viszont nagy piros pont a többieknek, akik figyelemmel ültek, és érdeklődve nézték a ruhakölteményeket. Hamarosan véget ért a bemutató, és az emberek kifelé kezdtek el tódulni.
-Hát, ez jó volt.-közölte Harry, mialatt egy nagyot nyújtózott.
-Különlegesek voltak a ruhák. Nekem az a barna-bordó-narancssárga összeállítás tetszett a legjobban.-mesélte Rickie, aki ezek szerint élvezte.
-Az nekem is tetszett. Be kell szereznem egy bordó kabátot.-jelentette be Eleanor.-Szerintem a fekete hajú lány, a zöld cuccokban is jól festett. Azt hiszem, kell egy méregzöld nadrág is.-bólogatott Elenaor, majd Louisra nézett, aki a fejét fogta.
-Drágám, tele van a szekrényed. Annyi ruhád van, mint ötünknek együttvéve.-simította meg barátnője arcát Louis.
-Nem érdekel, akkor is lesz bordó kabátom, és zöld nadrágom. Pont.-zárta rövidre Elenaor, majd egyenesen rám nézett. Még mindig nevetgéltem, azért hirtelen nem is értettem a kérdését.
-Ja, hogy melyik tetszett a legjobban. Hát...az a kék bakancsos lány a fekete bőrkabátban.-vágtam rá némi gondolkodás után, mert őszintén szólva, nem ugrott be semmi. Rickie és Elenaor furcsán néztek rám, majd egymásra.
-Szerinted ugyanazt a divatbemutatót néztük?-kérdezték. Akkor esett le, hogy valószínűleg nagy baromságot mondtam.
-Akarom mondani, a piros ruha, az tetszett a legjobban.-korrigáltam gyorsan, mire válaszul még értetlenebb tekinteteket kaptam.
-Lizzie, nem volt semmilyen piros ruha sem.-rázta a fejét nevetve Rickie, nekem meg kezdett égni a fejem. Segítségkérőn fordultam Niall felé, aki rázkódó vállakkal nevetett rajtam.
-Ajj, akkor azok tetszettek, amik Rachelen voltak.-közöltem dühösen, majd a lányok kétkedve bólintottak, ezzel elfogadva a válaszom.
Lángoló fejjel Niallhez fordultam, és mérgesen a szemébe néztem.
-Kösz szépen.-duzzogtam, majd elengedtem a kezét, és elfordultam tőle, mire ő fél kézzel visszarántott.
-Ne haragudj.-kért bocsánatot.-Édes vagy, amikor zavarban vagy.-nevette el magát újra, mire idegesen mellkason ütöttem, és újból megfordultam.-Na, ne csináld már.-ölelt át hátulról, állát a vállamra téve. Orrával végigsimított az állam vonalán, majd egy gyengéd puszi adott a nyakamra. A térdem egyből megremegett, és szaggatottan fújtam ki a levegőt. Niall lehelete végigszántotta a bőröm, és ajkait már a fülemnél éreztem.
-Haragszol?-suttogta lágy hangon, mire erőtlenül megráztam a fejem.-Akkor jó, mert van egy jó hírem. Tudod, a lányról, akit meséltem a bemutató alatt. Na, megtaláltam. És már elterveztem, mit csinálunk ezután.-mondta sejtelmesen, mire lehunytam a szemem, és elmosolyodtam. 
-Azt hiszem, én is megleltem a modellsrácomat. Valami pedig azt súgja, hogy jó tervei vannak...-mondtam, mire egyetértően bólogatni kezdett.
Rickieék nem messze beszélgettek tőlünk, amikor is egy hangos nevetést hallottunk meg. Mind a hang felé fordultunk, és Rachelt pillantottuk meg három másik lány kíséretében, akikkel folyamatosan viháncolt. Mindannyian farmerben voltak, tapadós felsőkben, ami igencsak kiemelte nőies előnyeiket, és magassarkúkban. Az előbbi vad smink átváltozott egy szolidabbra, és a szoros copfból rakoncátlan loknik lettek.
-Helló!-emelte a magasba a karját, ahogy meglátott minket.-Na, milyen volt?-fékezett le előttünk, és látszott rajta, hogy majd kicsattan a jókedvtől.
-Jó volt, élveztük.-válaszolt Louis.
-Iszonyat jó ruhákban voltál. Majd beszéljünk már, mert kellene nekem pár darab.-szólt Eleanor, mire Rachel mosolyogva bólintott.
-Megbeszélünk mindent.-válaszolt, majd ránk nézett.-Na, Niall, Lizzie? Mit szóltok? Ilyennek képzeltétek?-faggatózott.
-Igen, és nem csalódtam. Profi vagy, Rachel.-kacsintott rá Niall.-Na meg persze a többiek is.-tette hozzá gyorsan, még mielőtt a többiek megharagudnának.
-Nagyszerű!-kiáltott fel Rachel.-Rendben most pedig irány az éjszaka!-fordult hátra a barátnőihez, akik mind belecsaptak a tenyerébe.-Gyertek ti is, megünnepeljük ezt a sikeres showt.-nézett ránk csillogó szemekkel.
-Rendben.-vágta rá Rickie egyből.-Kell egy kis kikapcsolódás.
-Felőlem oké.-vont vállat Louis, majd átkarolta Eleanort. Ekkor minden szempár ránk szegeződött. Tanácstalanul álltam ott, és segítségkérőn néztem Niallre, aki szintén nem tudta, mit mondjon, mivel nekünk már volt programunk ez utánra...Kíváncsian várták a válaszunkat, ám sem én, sem Niall nem szólalt meg. Most mit csináljak? Azt nem mondhatom, hogy mi nem megyünk, mert akkor rákérdeznének, hogy miért, azt meg nem akarom az orrukra kötni...mind mennek, szóval nem maradt más lehetőségem.
-Mi is megyünk.-válaszoltam végül én.
-Rendben. Akkor induljunk.-jelentette ki, majd megindult a kijárat felé.
Hagytam, hogy a többiek előttem menjenek, lehajtott fejjel ballagtam utánuk, és azon agyaltam, hogy mi lett volna, ha mégsem megyünk el most bulizni. Igazából nem sok kedvem volt hozzá. Sokkal inkább vágytam egy romantikus estére a szerelmemmel, mint hogy egy zsúfolt diszkóban rázzam szívem összeszorul. Hát, talán majd máskor. Hirtelen egy kezet éreztem meg az enyémre fonódni, és egy mellkasnak ütköztem. Öszönösen elmosolyodtam, ahogyan közel hajolt hozzám, és illata az orromba szökött.
-Köszönöm.-suttogta a fülembe, majd egy csókot adott a számra. Ujjaival végigsimított a nyakamon, majd előhúzta a ruhám alól a nyakláncot.-Így jobb.-suttogta, és a nyakához nyúlt, majd kihúzta a felsője alól az ő medálját is. Elérzékenyülve néztem a szemeibe, majd lágyan megcsókoltam.
-Gyertek már, könyörgöm!-hallottuk a hátunk mögül Liam hangját.
-Megyünk.-válaszolta Niall, és összekulcsolta ujjainkat, majd a többiek után siettünk, akik eközben már kint tomboltak, partihangulatban, bulizásra készen...