(II./54.) Míg élek, érte élek...

Sziasztok, Drágáim! :)
Megérkeztem az utolsó előtti előtti résszel, ami nagyon remélem, hogy tetszeni fog. :) Nem tudom, ki mire számított, de remélem, nem okoztam csalódást..:)
Jó olvasást, imádlak titeket: Dóri :*

Valami lágyan megérintette az arcomat, végigsimított rajta, egészen az államig.

-Ébredj, kicsim.-hallottam meg egy halk, rekedtes hangot a fülemnél.

Kábán nyitogatni kezdtem a szemeimet, tompákat pislogtam, hogy kiélesedjen a látásom, pillanatokon belül pedig magamhoz tértem, de a szobában még mindig vaksötét volt. Értetlenül fordultam oldalra, és egy meleg testbe ütköztem. Niall illata azonnal az orromba szökött, mikor közelebb hajolt hozzám, és fél kézzel átölelt, majd magához húzva belepuszilt a hajamba. Nyöszörögve bújtam a mellkasához, és szorongattam a hátán a pólót, lábamat pedig a derekára fontam, majd magunkra húztam a takarót.

-Életem, tudom, hogy szeretnél még aludni, de le fogjuk késni a gépet.-suttogta a fülembe, halkan felnevetve ahogy felmorrantam.

-Olyan hideg van kint, olyan jó itt a takaró alatt.-motyogtam, mire Niall hirtelen a hátára fordult, engem magára húzva.

-Elhiszem, de majd pihensz a repülőn.-puszilta meg a homlokom, mire az arcomat a nyakához fúrtam.-Most pedig kelés van.-tette hozzá, majd váratlanul felült, engem lelökve a mellkasáról, így a lábára estem, belegubózva a takaróba. Álmosan heverten az ágy közepén, összegabalyodva a takaróval, és a lepedővel, miközben Niall megállt felettem. Az összes hajam a szememben volt, plusz még a sötétség is rásegített, hogy ne lássak semmit, így csak egy sejtelmes kacajt hallottam meg, majd a következő pillanatban egy erős rántást éreztem meg a takarón, én pedig a lendülettől leestem az ágyról.

-Niaaall.-nyafogtam, hiszen még alig éltem, világomat nem tudtam, ez meg itt erősködik nekem kora hajnalban.-Ha még egyszer így mersz ébreszteni, seggbe leszel rúgva.-kalimpáltam a kezemmel kapaszkodó után, mire Niall elkapta a kezem, és felsegített a földről.

-Úgy látom, felébredtél.-mondta szórakozottan, én pedig durcásan hátat fordítottam neki, mire megragadta a derekam, és visszahúzott, majd szembe fordítva magával gyengéden megcsókolt.-Öri-hari?-kérdezte játékosan, mire elmosolyodtam, és megböktem a mellkasát.

-Elmész a fenébe.-ráztam a fejem nevetve, majd egy újabb gyors csók után összeszedtem magam, és elbotorkáltam a fürdőig, hogy szalonképessé tegyem magam. A házban még nyugodt állapot uralkodott, mindenki a legédesebb álmait aludta, így vigyáznom kellett rá, hogy senkit ne keltsek fel. Bár szerettem volna elköszönni a srácoktól, de nem volt szívem felébreszteni őket, ha már maguktól nem keltek fel. Na sebaj, két nap múlva úgyis találkozunk.
Nem sokkal később már az utakat róva tartottunk a reptér felé, a sötétség kezdett eloszlani, és helyette a világosság vette át a hatalmat. Niall nyugodt arccal nézte maga előtt az utat, pedig tudtam, hogy tudja, majd kifúrja az oldalamat a kíváncsiság, ugyanis még mindig nem mondta el, hova megyünk. Csak azt tudom, hogy repülővel, messzire, és hidegebb éghajlatra.
A terminál tele volt emberekkel már ilyen korán is, volt aki az üléseken ülve bóbiskolt, mások a fal mellé letelepedve aludtak egymás hegyén-hátán. Valószínűleg lekésték a gépüket, vagy csak még sok idő van az indulásig, nem tudni. Niallel felvettük a szokásos álcázási formánkat, kapucnit húztunk a fejünkre, és lehajtott fejjel ballagtunk egymás mellet, ügyelve rá, hogy ne nagyon nézzünk az emberek szemébe. Szerencsére Niall pontosan időben érkezett, így nem kellett sokat várni a becsekkolásra, az ellenőrzés után rövid idővel már a gépen találtuk magunkat.
-Furcsa, hogy most nem magángéppel megyünk.-súgta a fülembe Niall, mire a szememet forgattam.
-Hát igen, akinek jól megy...
-Szeretnél még aludni?-kérdezte édesen pislogva rám. Elmosolyodtam, és nem bírtam ki, hogy ne simítsak végig puha arcán.
-Mivel nem tudom, hova viszel, és mit fogunk csinálni, jobbnak látom, ha kialszom magam előtte.-feleltem, Niall pedig mosolyogva puszilt bele a tenyerembe.
-Ezt nagyon jól látod.-bólintott, majd lentebb csúszott az ülésén, átdőlve az én felemre, így a vállára tudtam hajtani a fejem.-Aludj nyugodtan, majd felébresztelek, ha odaértünk.-mondta, mire bólintottam, majd elhelyezkedve lehunytam a szemeimet, és vártam, hogy elragadjon az álom...

 *Niall szemszöge*
Tíz perc se kellett, hogy elaludjon. Mikor a gép kerekei elváltak a talajtól, Lizzie már mély álomba zuhant. Meg tudom érteni, hiszen nagyon kimerítő hete volt. Ahogy elmesélte, Jack most még a szokásosnál is jobban megdolgoztatta őket, ráadásul a mellékállás a közeli gyorsbüfében is csak a szabadidejét veszi el. Én mondtam neki, hogy felesleges elvállalnia a reggeli műszakot, ő makacsul állította, hogy nem felesleges, mert ezzel is csak pénzt keres. Ez a lány teljesen bezsongott, amit persze teljesen megértek, hiszen én is tudom, milyen jó érzés pénzt keresni, és nemcsak lenni a világban, hasztalanul. Egyre inkább azt látom rajta, hogy kezd önállósodni, amiért igazán büszke vagyok rá. Büszke vagyok rá azért is, hogy ezt a második két hetet végigcsinálta, és nem tört meg. Emlékszem még arra a törékeny, védtelen lányra, aki ott térdepelt az esőben, és sírt, mert azt hitte, elveszítette a húgát. Csupán pár hónap telt el azóta, hogy ez történt, mégis most egy egészen más lány van itt mellettem, azontúl, hogy megtartotta azokat a tulajdonságait, amikkel magába bolondított. Azontúl, hogy még mindig imádni való, szeleburdi, és gyönyörű, magabiztos lett, és céltudatos. Kitűzött maga elé egy célt, és most azt látom, hogy homlok-egyenest a felé tart.
Oldalra fordítva a fejem feltérképeztem alvó arcát. Még mindig nem találok rajta egyetlen hibát sem. Ha nem tudnám, hogy ez az egész velem történik, azt mondanám, hogy ilyen szerelem nem létezik. Mellette azonban én is más lettem. Megtanultam kimutatni azt, amit érzek. Hülyeség lenne, ha azt mondanám, hogy megtanultam szeretni, mint ahogy azt a legtöbb történetben olvashatjuk. Eddig is tudtam szeretni, csak nem voltam képes kimutatni, és éreztetni a másik személlyel úgy, ahogy azt ő megérdemelte volna, egészen eddig a pillanatig. Lizzie minden egyes mozzanatát ismerem már, már akkor tudom, mit akar mondani, mikor még csak a fél mondatot mondta el. Nincsenek előtte titkaim, érzem, hogy benne ezer százalékosan megbízhatok, és nem félek, mert bármi baj történik, tudom, hogy ő velem van. Épp ezért próbálom őt védeni mindentől,a mitől csak lehetséges. Meg akarok adni neki mindent, amitől boldog lesz, meg akarok mindent tenni, ami mosolyt csal az arcára, és legvégül meg akarom neki mutatni, hogy míg élek, érte élek.
A gyomrom liftezni kezdett, ahogy egyre közelebb értünk a célhoz. Észrevettem, hogy Lizzie már lassan ébredezni kezdett mellettem, így egyre kevesebb időm maradt a gondolkodásra. Jó pár órája utaztunk, de még mindig nem tisztáztam le magamban, hogy mikor, és hogyan fogom közölni vele a mondandómat. Ilyenkor legszívesebben nyakon rúgnám magamat, amiért ennyire fosos vagyok, de egyszerűen nem akarom, hogy Lizzie félre értsen valamit, vagy ilyesmi. Tulajdonképpen még én sem tudom, mitől félek, egyszerűen csak félek. Ha most itt lennének a srácok, biztos vagyok benne, hogy egy-egy pofon után úgy kiröhögnének, mint még soha, hiszen nem egyszer átrágtuk már magunkat ezen a témán, ezerszer megmondták, hogy ne féljek, mert Lizzie biztosan örülni fog, és igent mond, mégis...ha róla van szó, legyen bármilyen ügy, nem tudok józanul gondolkodni. Gyerünk, Niall, még van két napod, hogy összeszedd magad, és ha lehet, ne cseszd el!

*Lizzie szemszöge*
A szemeim maguktól nyitódtak ki, az erős, vakító fény, ami az arcomba világított, azonnal felébresztett.
-Jól aludtál?-szólalt meg mellettem a világ legszebb hangja, mire önkénytelenül elmosolyodtam, nem törődve azzal, hogy a szemem épp kiégni készült.
-Jól, és mélyen.-feleltem még halkan.-Hol vagyunk?
-Nézz ki az ablakon, és meglátod.-felelte mosolyogva, én pedig megfordultam.
A látványtól leesett az állam. Mindenhol vakító fehérség, és hegyláncok vonulatai. Sűrűn pislogtam, hátha felébredek, mert ez csak egy álom. De nem. Valóban havas hegységek felett repültünk. Izgatottan fordultam vissza Niallhöz, tátott szájjal, aki csak halványan mosolyogva nézte, ahogyan épp ájulás közeli állapotba kerülök.
-Ez...ez...
-A Francia Alpok.-fejezte be a mondatomat, én meg a szám elé kaptam a kezem, és vadul kalapáló szívvel néztem Niall szemébe.
Egyszer, még régebben említettem Niallnek, hogy még sosem voltam a hegyekben, de mindig is nagyon szerettem volna eljönni. Anya kedvenc síelőhelye...a Francia Alpok volt. Rengeteget mesélt róla, és megígérte, hogy egyszer majd elhoz ide...azonban sajnos ezt az ígéretét már nem teljesíthette.
Nem sok választott el a sírástól, a szemeim már így is könnybe lábadtak. Ezt nem hiszem el...Létezik még olyan dolog, amit Niall ne tudna elintézni? Kötve hiszem. Tudnám még ennél is jobban szeretni ezt a szőke angyalt? Ha így halad, egy új definíciót kell kitalálni ennek az érzelemnek.
-Te jó ég...-fújtam ki a levegőt, még teljesen sokkos állapotban.
-Tetszik?-kérdezte félénken, mire indulatosan fordultam felé.
-Hogy tetszik-e?-kérdeztem vissza.-Egyszerűen...le vagyok döbbenve...-csóváltam a fejem.-De hát ez...hogyan? És mikor? És...
-Ne törődj a mikor, hogyan és miértekkel.-fogta meg a kezem, majd egyenesen a szemembe nézett.-Csak az a lényeg, hogy itt vagyunk, és hogy jól érezzük magunkat, rendben?-húzta édes félmosolyra a száját, miközben tekintetét mélyen az enyémbe forrasztotta. Elvesztem tengerkék íriszeiben, megbabonáztak, így az egyetlen, amire képes voltam, az a bólogatás, majd fittyet hányva a többi utasra, Niall nyakába csimpaszkodtam, és egy hosszú, szenvedélyes csókban próbáltam elmondani neki mindazt, amit nem tudtam szavakba önteni.
Egy külön busszerűség vitt fel minket a reptértől oda,a hol a szálláshelyünk volt. Én mindvégig rátapadtam az ablaküvegre, és gyönyörködtem a tájban. Ameddig a szem ellátott, mindent hó takart, amin megcsillant a nap sugara, így az egész hóréteg olyan volt, mint több milliárd apró gyémánt. Lenyűgözött, teljes mértékben. Rajtunk kívül még többen is utaztak a buszon, csomagokkal felpakolva, így valószínűleg ők is arrafelé tartottak, ahova mi.
-Milyen szállodába megyünk?-fordultam kíváncsian Niall felé, aki csak nevetve megrázta a fejét.
-Majd meglátod, ha odaértünk.-válaszolt, szokásához híven.
-Argh.-nyögtem fel, és inkább hagytam az egészet, hiszen tudom, hogy hiába rágom a fülét, úgysem árulja el, amíg oda nem érünk.
Fél órás autókázás után egy hatalmas, elegáns épület tűnt fel a szemeim előtt. Izgatottan fészkelődtem a helyemen, amikor a busz megállt a parkolóban, a szálloda előtt már készültem én is, hogy felpattanjak a helyemről, azonban Niall megállított, és visszanyomott az ülésre.
-Mi az?-néztem rá értetlenül, mert ő még mindig kényelmesen ült, miközben a többi utas már nem volt a buszon.-Most kéne leszállnunk...nem?-érdeklődtem bizonytalanul, mire Niall csak a fejét rázta.
-Ülj vissza, Lizzie, és bízz bennem.-mondta halál nyugodt arccal, én pedig gyanúsan méregettem, majd lassan visszaültem a helyemre. Mi a fenét talál már megint ki?
Mikor mindenki leszállt a buszról, az ajtók becsukódtak, és a sofőr újra elindult, elhajtva a szálloda mellett. A szívem vadul kalapált, zavartan néztem előre, ki az ablakon, és Niallre. Hirtelen Niall megmozdult, és végigsimított az arcomon.
-Ne félj, tudom hova megyünk.-nyugtatott meg, majd ajka lágyan súrolta az enyémet. Halvány mosollyal az arcomon nézet Niallre, majd a vállára hajtottam a fejem, és szorosan hozzábújtam.
Nem számoltam az időt, azonban egy jó idő elteltével éreztem, hogy a busz lassulni kezd, majd megáll. Izgatottan ugrottam fel Niall öléből, hogy kinézzek az ablakon, és az első, amit megláttam,...hó. Rengeteg hó. Szemöldök ráncolva néztem el jobbra-balra, de sehol nem láttam mást a havon kívül. Niall ekkor felállt a helyéről, felvette a sapkáját, majd rám nézett.
-Na, nem jössz?-kérdezte szemtelenül, mire dúlva-fúlva felálltam, és követtem őt, lefelé a buszról. A csomagjaink már ott hevertek a busz mellett, Niall intett a sofőrnek, aki visszaintett, majd újból indította a motort, és elhajtott. Megfordulva az egy fenyőerdővel találtam szembe magam, ami sűrű volt, tele fával.
-Gyere.-biccentett Niall, aki már a vállára vette az utazótáskánkat, és elindult az erdő felé.
-Nem mondod komolyan, hogy keresztülvágunk ezen.-mutattam az erdőre, Niall meg csak haladt előre.
-Gyere már!-kiáltott vissza, mire megráztam a fejem, majd utánasiettem.
-És mégis honnan tudod hogy merre kell mennünk?-kérdeztem a lábnyomai után ugrándozva, mert nem akartam nagyon elsüllyedni a hóban.
-Tudom, és kész.-felelte egyszerűen, majd kajánul rám mosolygott.-Inkább élvezd az erdőt.-mondta, mire felröhögtem.
-Lehetetlen eset vagy.-csóváltam a fejem röhögve.
-És pont ezt szereted bennem.-válaszolt félvállról, tovább törve az utat előttem.
-És persze szerény is.
-Azt ki ne felejtsük!-tette hozzá, és mindketten felnevettünk.
Pár perc gyaloglás után már nem volt kedvem nyafogni, valahogy elment tőle a kedvem. A természet magával ragadott, elmélyültem a havas fenyőágak nézegetésében, és abban, hogy ne bukjak orra. Az erdő csendes volt békés. Rajtunk, és az állatokon kívül nem tartózkodott senki a közelben, csak a szél süvítését lehetett hallani, ahogyan cikázik a fák között, utat törve magának.
Már egy jó ideje sétáltunk, amikor hirtelen Niall megállt előttem, így majdnem beleütköztem.
-Bocsi.-szólt hátra, én pedig megigazítottam magamon a sapkámat. Niall körbenézett, majd folytatta az útját előre, de úgy tűnt, mintha kissé elbizonytalanodott volna. Egyre lassabban haladt, és egyre többször állt meg, miközben a csomagot már szinte vonszolta maga után.
-Niall...-baktattam utána az egyre növekvő hóban, ami már itt majdnem a térdemig ért.-Nem akarok beleszólni...de biztos, hogy jó felé megyünk?
-Persze, tudom az utat.-felelte magabiztosan, és tovább ment előre.
-Hát jó.-vontam meg a vállam, és hűségesen követtem. A fák egyre jobban sűrűsödtek körülöttünk, a hó pedig lassan akkora volt, hogy lehetetlen volt benne haladni. Folyamatosan forogtam, míg egyszer csak egy kerítésbe nem akadt a tekintetem.
-Niall.-szólítottam meg, mire ő is megállt, és nagyot sóhajtott.
-Ne ölj meg Lizzie,-kezdte-de azt hiszem, rossz felé jöttünk.-mondta, mire lefagyott a mosoly az arcomról.-A fenébe!-morrant fel ingerülten, majd hirtelen megfordult, és odajött hozzám.-Ne haragudj.-nézett könyörgően a szemembe, látszott rajta, hogy mindjárt felrobban az idegtől.-A francba!-kezdett el idegesen forgolódni, a fejét fogva.
Végignéztem magunkon. Mindketten már térdig álltunk a hóban, Niall a táskával a vállán, pufi kabátban, idegesen, én pedig cucc nélkül, félig átázott nadrágban, és egyszer csak, mindenféle ok nélkül elnevettem magam. Niall értetlenül nézett rám, mire én csak elvetettem magam, és hóangyalkát kezdtem el csinálni.
-Minden rendben, Lizzie?-hajolt felém Niall, telefonnal a fülén, mire csak még jobban felnevetettem, és megragadva a kezét lerántottam magamhoz.-Jézusom, mi lelt téged?!-kémlelt mosolyogva, nem bírtam abbahagyni a mosolygást, és megfogva a kabátja gallérját szájon csókoltam.
-Ejha.-szólalt fel Niall azzal az imádni való félmosollyal az ajkán.
-Csak gondolj bele. A világsztár, Niall Horan egy nehéz utazótáskával a vállán, és barátnőjével együtt nekivág egy francia fenyőerdőnek, és a végén kiköt Isten tudja hol, térdig érő hóban. Majdnem olyan romantikus, mint egy tengerparti séta.-nevettem fel, Niall pedig egyre értetlenebbül nézett rám, és merem állítani, hogy egy kicsit meg is ijedt.
-Nem teszek jót neked ez a hegyi levegő.-csóválta a fejét, és újra a füléhez emelte a telefonját, még mindig rajtam feküdve.
Az ok, amiért nem pánikoltam, és nevettem, az az volt, hogy tudtam, hogy egy telefon, és rövid időn belül a kívánt helyre fogunk érkezni. Niall mindig mindent elintéz, és még egy ilyen, alapvetően veszélyes szituációból is ő jön ki győztesként. Nem féltem, mert tudtam, hogyha vele vagyok, nem érhet semmi baj minket. És igazam is volt. Niall beszélt valakivel, aztán felpattant, engem is felhúzott, majd az előzőnél kétszer gyorsabb tempóval sétálunk vissza, az ellenkező irányba, és már messziről kezdett kirajzolódni előttem a hegyoldalban egy sötétbarna, egymagában álló házikó.
A ház előtti pár métert már rohanva tettük meg, felfutottunk a teraszra, Niall pedig nyitotta az ajtót, és bebocsájtást nyertünk. Nem is érdekelt különösebben, Niallnek hogy van kulcsa ehhez a házhoz, mert tudom, hogy nem fontos információ. A lényeg, hogy van.
Láttam már életemben nem egy bámulatos házat, többek közt azt is, amiben mi lakunk, de ez...az összeset lekörözte. Egy egyszerű, farönkökből álló ház, belépve pedig megcsapott a tiszta, hideg levegő, és a menthol illata. Az egész ház egyetlen nagy szobából állt, egy konyharésszel, egy pici fürdővel, és egy nappalirésszel kialakítva. A nappaliban állatbőr lógott a falakon, és szőnyegként is. A kandallóval szemben egy hosszú, barna ülőgarnitúra helyezkedett el, előtte pedig egy aprócska asztal. Körülöttünk ablakok voltak, amik mind le voltak sötételve, egy kivételével, amin keresztül fény áramlott a szobába. A mellettem álló Niallre néztem, aki győzedelmes mosollyal az arcán állt, és figyelte a reakciómat.
-Niall Horan...-vettem nagy levegőt-ismétlem, hihetetlen vagy.-mondtam, és lehúztam magamról a sapkám, kesztyűm, és elindultam a kandalló felé. Végigsimítottam a puha, szőrmével borított kanapén, a mosoly pedig levakarhatatlan volt az arcomról. Ez a hely egyszerűen káprázatos volt. A mennyezet szintén fából volt, emelt belső résszel. Olyan volt, akár egy mesebeli kunyhó, csak sokkalta modernebb.
-És...milyen messze van tőlünk a civilizáció?-kérdeztem óvatosan, Niall pedig csak szerényen felnevetett.
-A hegy másik oldalán van a sípálya, a ház mögött kialakított ösvényen negyed óra séta, és máris ott vagyunk.-világosított fel, és őszintén, egy kicsit fellélegeztem.
-Á, értem.
-Van kedved síelni menni? Én addig bekészítek a kandallóba, és majd ha hazajövünk, begyújtok. A közelben van egy nagyon jó étterem is, úgyhogy a kaja is meg van oldva.-somolygott Niall a vállát vonogatva, én pedig szinte szóhoz se jutottam.
-Tökéletes lesz.-feleltem pár pillanatnyi némaság után, majd tekintetem mélyen a Niallébe fúrtam. A szoba választott el kettőnket, mégis, Niall mágnesként vonzott magához. Az a kis görbület az arcán egyre szélesebb lett, ami megindította a lábaimat, azok pedig egyenesen a karjaiba vittek. Bár a házban még hideg volt, egyáltalán nem fáztam. Elég volt egy csók, hogy a testem lángra lobbanjon. Hihetetlenül izgatott voltam a délutánnal kapcsolatban, tudtam, hogy életem egy újabb felejthetetlen élményét fogom átélni, amit szintén Niallnek köszönhetek majd.
Miután nagyjából lepakoltunk, Niall szerzett valahonnan fát, és majdnem profin bekészített a kandallóba, bár állította, hogy ért hozzá, az arckifejezéséből arra következtettem, hogy még életében nem látott ilyet.
Niallnek igaza volt. Miután összeszedtük magunkat, alig húsz perc séta után egy komplett síparadicsomban kötöttünk ki. Mindenhol síelő emberek, felvonók, és sípályák sokasága volt. Az elején nagyon féltem, hiszen még soha sem síeltem, de Niall megnyugtatott, hogy nem lesz semmi baj, csak figyeljek arra, amit ő csinál.
-Na, először is ne enged, hogy szétcsússzon a lábad. A legfontosabb, a biztos tartás.-magyarázta, mikor már teljes harci díszbe voltunk öltözve. Egy kissé hülyén éreztem magam azzal a hosszú talpakkal a lábamon, olyan volt, mintha két deszkát kötöztek volna a talpamra, és meg kellett volna próbálnom azokon állni. Két kézzel, erősen tartottam a botokat, mert úgy éreztem, bármelyik pillanatban eleshetek.
-Lizzie, ne szorítsd annyira a botokat, mert eltöröd őket.-szólt rám nevetve Niall, és csak ekkor esett le, hogy tényleg túlságosan szorosan fogom őket.-Nyugi, csak aprókat csússz előre elsőnek, így.-mutatta, majd nagy levegőt vettem, és utánozni kezdtem.
-Na, menni fog ez!-dicsért meg Niall, mikor már majdnem egy méter haladtam, ő pedig folyamatosan a nyomomban volt.-Most pedig lépj hosszabbakat, ez az, pont úgy! Nahát, őstehetség vagy!-játszotta túl, mire csak gyilkos tekintettel néztem rá.
-Nagyon vicces vagy.-ráztam a fejem.
-Most mit tegyek, ha egyszer tényleg őstehetség vagy?-vonta meg a vállát, miközben egyenletesen haladtunk előre.
-Na várj csak, ha majd egyszer valami olyat csinálunk, amit te nem tudsz, én úgy ki foglak röhögni, hogy...áááá!-a mondatom végét már nem tudtam befejezni, mert hirtelen kicsúszott a lábam alól a talaj, és hatalmasat taknyoltam, egyenesen egy hókupac közepébe. Hallottam, hogy mögöttem először síri csend van, majd halk kuncogás ütötte meg a fülem. Mérgesen tápászkodtam fel, az összes hajam az arcomba ragadt, a hó pedig behatolt a kabátom alá, kellemetlen érzést nyújtva.
-Épp szólni akartam, hogy talán jobb lenne, ha előre néznél.-szólalt meg Niall, hangjából ítélve pedig eszméletlenül jót szórakozott rajtam.-Jól vagy?-váltott át aggodalmasabb hangra, majd odacsúszott mellém.
-Jól.-vágtam rá, és megpróbáltam feltornázni magam, ami nagy nehezen, de sikerült.
-Gondolom, hogy egy életre eleged van most a síelésből.-mondta félénken, oldalra billentett fejjel.
-Nem.-feleltem határozottan.-Taníts meg síelni, hogy aztán jól elverjelek azért, mert kinevettél.-mondtam kihívóan, mire Niall csak eltátotta a száját, és bólintott.
-Ahogy akarja, kisasszony.-válaszolt elfogadva a kihívást.-Akkor elsőnek talán fordítsa meg a kezében  botot, és használja rendeltetésszerűen.-vigyorgott az arcomba, mire felment bennem a pumpa, és dúlva-fúlva, de megfordítottam a botot, és jeleztem, hogy felkészültem a harcra.
A személyes síoktatásom eredménye a következő lett:nemcsak én nem tanultam meg síelni, de még Niall is elbizonytalanodott a végére, hogy ő tud-e síelni. Az oktatás alatt többször voltam vízszintesben, mint kellett volna, ezzel totálisan kikészítve Niallt. Egy idő után feladta, és inkább elmentünk enni, hátha majd újult erővel jobban megy a tanulás. Ahan, ezt hittük mi, de a testem egészen máshogy gondolta. Még életemben nem voltam ilyen kétballábas, mint most. A végére már meguntam az egészet, és leültem a hóba hóangyalt csinálni, majd lecsatoltam a sítalpakat, és azzal ütögettem Niallt, egészen addig, míg a tulajdonosuk rám nem szólt, és elküldött minket melegebb égtájakra. Nos, így történt, hogy Niall megpróbált megtanítani síelni, sikertelenül.
-Soha, ismétlem, soha többet nem vállalkozok ilyenre!-mondta Niall fáradtan, mikor a késő délutáni órákban beestünk a házikónk ajtaján.
-Miért, most mondd, hogy nem volt jó móka!-fordultam felé vidáman, nevetve, mire csak felháborodottan nézett rám.
-Hogy jó móka?-kérdezett vissza elkerekedett szemekkel.-De, az volt, egészen addig, míg el nem zavartak minket, mert akadályoztuk a többi síelőt a randalírozásunkkal.-mondta, miközben levetette a kabátját, és meggyújtotta a tüzet a kandallóban, ami pillanatokon belül lángra lobbant. Fáradtan vetettem le magam a kanapéra, és mosolyogva néztem Niall morcos alakját.
-Én élveztem.-jelentettem ki, majd elkaptam Niall karját, és lehúztam magam mellé.-És valld be, hogy te is.-suttogtam az ajkára, mire haloványan elmosolyodott.
-Való igaz.-felelte.-De ezt még annál is jobban élvezem.-mondta halkan, és ajkával végigsúrolta az én ajkamat, édes játékra hívva őket. Átkaroltam a nyakát, és lehúzva magamhoz végignyúltunk a kanapén, Niall fél kézzel tartott, a másikkal pedig ügyelt rá, hogy ne nyomjon agyon.
A kandalló egyre inkább kezdte felfűteni a szobát, a hőmérséklet folyamatosan felfelé kúszott, így lekerült rólunk a nagykabát, és a meleg, bélelt pulcsi. Odakint sötétedni kezdett, és egyre hidegebb is volt, így már nem igazán akartunk kimenni. A kandallón levő párologtatóból narancs, és csokoládé elegyének az illata szivárgott, finom illattal betöltve az egész helyiséget. Nem tudom, mennyi ideje feküdtünk már a kanapén, összeölelkezve, ilyenkor az időérzékem megbénul, ahogy a többi más érzékem is. Akár bomba is robbanhatna mellettünk, nem venném észre. Niall minden egyes csókja olyan hatással van rám, amit szavakkal nem is tudok elmagyarázni.
-Nem vagy éhes?-kérdezte Niall váratlanul, mire csak megcsóváltam a fejem.
-Te?-kérdeztem vissza.
-Igen...-bólintott.-De nem ételre.-fejezte be a mondatát, a szemeiben pedig egy apró szikra lobbant fel. Hirtelen felült, engem pedig húzott magával. Ösztönösen az ölébe ültem, úgy, hogy a testünk az összes lehetséges ponton érintkezett egymással. Hátrahajtotta a fejét, és tátott szájjal vette a levegőt, miközben kezeit a csípőmre helyezte. Ez volt az a helyzet, ami mindig elindította bennem azt a bizonyos lavinát, ahonnan nem volt visszaút.
Kezeim közé fogtam az arcát, és gyengéden végigcsókoltam a homlokát, orrát, száját, majd lefelé haladva az állát, és végül lágy csókokkal hintettem be a nyakát is. Halkan felmordult, mikor a füle mögötti érzékeny részt érintettem. Arcomat a nyaka hajlatába fúrtam, amikor Niall hirtelen megfeszült egész testében, majd szaggatottan fújta ki a levegőt.
-Baj van, Niall?-kérdezten aggodalmasan, a tekintetét kémlelve, ami ködös volt, és ragyogott. Niall lehunyta a szemét, majd leszegte a fejét, és nagy levegőt vett.-Niall, mondd el, ha valami baj van.-húzódtam kicsit távolabb tőle, így az egész arcát láttam már.
-Nincs semmi baj, Lizzie, ne aggódj.-felelte, ám mégis azt láttam rajta, hogy őrlődik valamin.-Vagyis, lenne itt valami, amit el szeretnék mondani neked.-mondta, a szívem pedig hatalmasat dobbant a mellkasom ellen. Az összes vér kifutott az arcomból, és a végtagjaimból, nem sok hiányzott, hogy leszédüljek Niall öléből.
-Lizzie, hé, ne ijedj meg.-fogta meg Niall a kezem, és gyengéden végigsimított az arcomon. Mély levegőt vett, majd újból a szemembe nézett.-Tudod, rengeteget gondolkoztam az utóbbi időkben...mg a turnén voltunk, folyamatosan te jártál a fejemben, és akár hiszed, akár nem, azóta, hogy megismertelek, csak egyre jobban szeretlek.-mondta szerelmesen, amibe kissé belepirultam.-És igazából, magam sem tudom, hogy jött az ötlet, egyszer csak eszembe jutott, aztán gondolkoztam rajta, és úgy gondoltam, te is benne lennél.-csűrte tovább a dolgokat, én pedig kezdtem elveszíteni a fonalat.-Na, szóval...-vett egy újabb levegőt.-Arra gondoltam, hogy elköltözhetnénk a házból...egy külön, közös házba. Csak mi ketten.-bökte ki végre, körülöttem pedig megállt az idő.
-Mármint úgy érted...hogy költözzünk össze?
-Igen, úgy.-helyeselt.-Lizzie, én már szeretném a saját életemet élni, mert már megtaláltam azt a személyt, akit kerestem.
-És...ott akarod hagyni a srácokat?-kérdeztem, még mindig döbbenten.
-Csak a házat szeretném otthagyni, a fiúk attól még ugyanúgy a családomhoz tartoznak.-mosolyodott el.-Rövid időn belül Zayn is megházasodik, ők is elköltöznek. Ha jól tudom, Louis az összeköltözést tervezgeti már, Harryről, és Liamről pedig még semmit nem tudok.-vont vállat hanyagul.-Lizzie, én már nem akarok tovább várni. A kérdés csak az, hogy te ugyanígy érzel-e, és hajlandó vagy-e összeköltözni velem, egy saját házba, ami csak a miénk.-nézett a szemembe mélyen, tekintete lelkesedéstől csillogott, reménnyel teli volt.
Letaglózva ültem Niallel szemben, és hirtelen lepergett előttem minden pillanat, amit vele töltöttem. A rengeteg nevetés, beszélgetés, a csókok, az érintések, a néha előforduló veszekedések, az örökös piszkálódások, és az, hogy esténként magához húzva alszik el. Életem legszebb élményei hozzá kötnek, az érzéseim ez iránt a fiú iránt már nem csupán fellángolások, ezt már tudom. Mégis, egy közös ház, csak vele, egy kicsit megijeszt. Háborúzni kezdenek az agyamban a gondolatok, a rossz ismét megpróbál felülkerekedni a bizakodó énemen, ám ezúttal a jó hamar legyőzi a rosszat. Nem akarok feleslegesen aggódni. Nem akarok hasztalan elméleteket gyártani, és problémákat kreálni. Nagyon jól tudom, hogy mit akarok, már nagyon régóta. Hiszen mindig is ez volt a vágyam. Összeköltözni azzal az emberrel, akire az egész életemet rábíznám, és akibe visszafordíthatatlanul beleszerettem. Ezt a személyt pedig már nem kell keresnem, mert megtaláltam. Szokatlan módon, és nagy szerencsével, de megtaláltam, és míg élek, soha, de soha nem fogom elengedni.
Mosollyal az arcomon néztem Niall szemébe, majd megragadva a pólóját magamhoz húztam, és egy hosszú, mindent elmondó csókban válaszoltam a kérdésére.
-Szeretném...-súgtam neki, mire éreztem, hogy megborzong az ölelésemben, majd felcsillanó tekintettel nézett végig rajtam.-Szeretnék veled összeköltözni, Niall.-ismételtem meg határozottan, Niall arcára pedig rátapadt a mosoly.-Szeretnék csak veled élni...

(II./53.) Teljesen megőrjít...

Sziasztok Drágák!
Ne haragudjatok, de hulla vagyok...nincs is erőm sokat beszélni. Jó olvasást a részhez, ez ismét egy ilyen lazulós rész lett, de attól remélem még tetszik.:)Puszilok mindenkit: Dóri :*

*Niall szemszöge*

-Srácok, öt perc kezdésig!-kiabálta túl a tömeget egy erélyes férfihang, mire mindenki összerezzent egy pillanatra, majd folytatta,a mit az előbb csinált, csak kétszer nagyobb tempóra kapcsolva.

A turné befejeztével azt hinné az ember, hogy végre nyugalom lesz, és pihenés, nem kell többet zsúfolt backstage-ekben készülődni, stylistokkal, és fodrászokkal csatát vívni a fellépés előtti kinézetről, meg bájcsevegni a műsorvezetőkkel.

Ennek ellenére ez a nő itt előttem már fél órája a hajamat birizgálja, a légutaim már teljesen eldugultak, annyi lakkot ráfújt, és szerintem, olyan kemény már a hajam, hogy ha fejjel nekimennék a falnak, biztos átszakítanám. Az öltözékemmel nem volt semmi gond, hála Istennek. Hirtelen egy lágy érintést éreztem meg a vállamon, mire ijedten fordultam meg.

-Nagyon jól nézel ki, Niall.-villantotta rám a műsorvezető nő a legfényesebb mosolyát, mire udvariasan viszonoztam.

-Köszönöm. Te is.-feleltem, a nő keze pedig újra a vállamhoz ért, ujjai útját követte a szeme is, majd újból visszanézett rám, miközben az ujjai között elmorzsolt valamit.-Csak egy kis szösz volt rajtad.-mosolygott rám, majd párszor megrebegtette a szempilláját.

-Oh, köszönöm.-mondtam, mire ő hátravetette a haját a válla fölött, így tökéletes belátásom nyílt kihívó dekoltázsára.

-Készen állsz az interjúra?-kérdezte csilingelő hangon. Ha ezt fogod csinálni, be sem megyek.

-Persze.-válaszoltam kedélyesen.

-Akkor jó, bent találkozunk.-mosolygott még rám, majd kecsesen ellibbent előlem. Utánanéztem, mire végigfutott rajtam a hideg. Váratlanul egy újabb kéz ért a vállamhoz, ezúttal inkább ütött, mint érintett.

-Az előbb tényleg Claudia-val beszéltél?-hajolt felém Louis.

-Ja, idejött, hogy megdicsérje, milyen jól nézek ki, meg kérdezte, hogy készen állok-e az interjúra.-vontam meg a vállam hanyagul.

-Aha...és flörtölt is, mi?-vigyorodott el Lou.

-Mint állat...-forgattam a szememet.

-Bevetette a szöszös trükköt?-kérdezte, mire elkerekedett a szemem.-Mesélték, hogy ez a védjegye. Aki bejön neki, arról "leszed egy kis szöszt"-rajzolt idézőjeleket a levegőbe, mire felröhögtem.

-Na de figyelj, vigyázz vele.-váltott át komolyabb hangra.-Nagyon ügyelj rá, mit mondasz a kérdéseire, mert eléggé kétértelműek, és még ha nagyon mocorog, akkor se pillants a melleire...kihívás, tudom, de ne. Mert másnap az egész ország arról fog beszélni.-világosított fel Louis, és őszintén, egy kicsit hálás voltam neki. Bár sosem bámulnék meg más nőt, ráadásul nem élő adásban. Ennél azért tapasztaltabb vagyok már, tudom, mire ugranak a firkászok.

-Rendben, észben tartom.-biccentettem, majd mindketten a feljáró felé fordultunk, mert kezdődött az adás.

Sikítás, sikítás, és még több sikítás. A szokásos fogadtatásunk. Integetve, széles vigyorral az arcunkon vonultunk be, jókedvvel, majd levágódtunk a fotelokra, amik szerencsére, itt kényelmesek, és elférünk rajta, nem kell nyomorogni.

-Üdvözöllek titeket, srácok.-köszöntött minket Claudia, a legszélesebb mosolyával.-Hogy érzitek magatokat?

-Köszönjük, jól vagyunk.-válaszolt helyettünk Zayn.

-Sikerült már kipihennetek a turnét?-kérdezte, végignézve rajtunk, majd megállapodott rajtam a tekintete.

-Abszolút, bár őszintén megvallva, kicsit furcsa, hogy esténként nincsenek koncertek, és hogy végre a saját ágyunkban alhatunk.-felelte Liam.

-Hiányoznak a szállodai szobák, meg azok a hatalmas párnák.-vágta közbe Louis, mire mindenki felnevetett.

-Na, Louis, még a végén azt hiszem, hogy jobban szeretsz úton lenni, mint itthon.-hajolt kicsit előre a nő, így a dekoltázsa ismét előbukkant. Louisra néztem, aki oldalra fordult hirtelen, mert Harry oldalba bökte, és ezen nevettek. Ahan, szóval ez az, amiről Louis beszélt. A zavarba ejtő, kétértelmű mondatok, és a mocorgás. Mikor Lou még mindig nem nézett rá, végül megunta és visszadőlt a helyére. Szép volt, Louis.
-Meséljetek nekem egy kicsit a turnéról, hogy éreztétek magatokat? Nehéz hozzászokni ehhez az élethez?
-Igazából egy idő után megszokja az ember.-vont vállat Harry.
-És az otthoniak? Nem hiányoznak?-faggatózott, mire csak a szememet forgattam, észrevétlenül.
-Az otthoniak persze hogy hiányoznak, de kárpótol minket az a sok gyönyörű hely, ahol járunk, és amiket látunk. Más ország, más kultúrák, másfajta emberek, különböző szokásokkal. -vágta ki magát Harry, elég ügyesen.
-Szóval, a látvány, és a helyek szépsége kárpótol titeket. Ezt jó hallani.-mosolygott rá Claudia.-Nos, srácok, amíg ti úton voltatok, a lelkes rajongóitok készítettek nektek egy videót, hálájuk jeléül, amiért ilyen feledhetetlen koncerteken vehettek részt.-összemosolyogtunk a többiekkel, mire persze mindenki azt gondolhatta, hogy azért, mert mennyire izgatottak vagyunk, ami részben igaz is, mert egy-egy ilyen videó láttán még jobban tudatosul bennünk, hogy van értelme annak, amit csinálunk, és hihetetlenül jó érzés látni őket, viszont mostanában már előre bennünk van a félsz egy ilyen videó előtt, mert egyszer az egyikben a lányok, hát...megmutatták a bájaikat, elég nyíltan. Emlékszem, akkor épp Harry mellett ültem, és a látványra mindketten hátraestünk a székkel. Nos, azóta tartunk egy kicsit ezektől a meglepetés felvételektől.
Lopva Harryre sandítottam, aki a kezébe temetett arccal szintén rám nézett, és egyszerre nevettünk fel, hangtalanul. Jöjjön hát, aminek jönnie kell.
Hátradőltünk a fotelokban, a fények elhalványultak, és a kivetítőn megjelent az első képkocka, miközben a körülöttünk levő hangfalakból felcsendült a Live while we're young.
Először még a koncertek előtti életről vágtak be képeket, mutatták a kígyózó tömeget, ahogy a lányok sírva mutatják a jegyeiket a kamerába, és azt kiáltják, hogy szeretünk titeket! Következőleg arról a pillanatról van videó bevágva, amikor feljövünk a színpadra, és a közönség ovációban tör ki.
Rajongó lányok állnak egy hatalmas téren, és táncolják a mi megszokott mozdulatainkat. Nem tudom, hány százan lehetnek, de a tömeg egyszerre mozog, ami megdöbbentő. Ezután különböző nemzetiségű lányok állnak különböző helyeken, mosolyognak, és a kezükkel szívet mutatnak, majd ismét egy nagy tömeg ül valamilyen nagy épület előtt, és a Little things-t éneklik. A szívem egy pillanatra összeugrott, amikor a kamera két lányra irányul, akik összeölelkezve énekelnek, arcukon pedig patakokban folyik a könnyük.
A videó végén megint egy hatalmas téren vagyunk, ám ezúttal felülről veszi őket a kamera, integetnek, majd felemelnek egy-egy nagyobb papírt, amin ez áll. "Köszönünk mindent. Szeretünk titeket, One Direction!"
Ahogy leállt a videó, a fények is visszakacsolódtak, és egy hangos tapssal köszöntük meg az előbb látott felvételt.
-Mit szóltok hozzá?-szólalt fel Claudia.
-Nagyon megható, ahogyan a rajongóink éreznek, és ami a videón is látható volt.-felelte Zayn.-Ha lenne rá lehetőségünk, az összes rajongónkat egyenként ölelnénk magunkhoz, mert nem igazán tudjuk, hogyan fejezzük ki, mennyire szeretjük őket, és ha ők nincsenek, mi sehol nem lennénk.-mondta Zayn a szokásos szöveget, ami egyben az igazság is, mert annyira szeretnénk valamit visszaadni abból a rengeteg szeretetből, amit a rajongóinktól kapunk, csak sajnos annak botrány lenne a vége, mert a sok normális között akadna egy-kettő, akik nem bírnának viselkedni, és ezért nem engedik, hogy túl közeli kapcsolata kerüljünk velük, nyílt területen. De szerintem nemcsak a rajongók kellenek ahhoz, hogy ilyen sikeresek legyünk. Kell a biztos háttér is, mert ha az nincsen, mi sem lennénk ilyen összeszedettek. Jó érzés tudni, hogy van, aki hazavár.
Észre sem vettem, hogy egy jó ideje bambulok, körülöttem épp felnevettek valamin, amikor a műsorvezető nő hangja kizökkentett a gondolataimból.
-Niall, olyan szótlan vagy egész este.-nézett egyenesen a szemembe, és kissé előrehajolt.-Talán valami gond van?
-Nem, semmi, csak egy pillanatra elbambultam.-próbáltam egy széles mosollyal elterelni a figyelmet magamról, de már késő volt.
-Niall, most képzeld az, hogy csak te, és én vagyunk itt, senki más, ne figyelj a kamerákra sem. Na, még csak az kéne, veled kettesben lenni valahol. Most felteszek neked egy bizalmas kérdést, amire az egész ország kíváncsi már hetek óta.-hajolt közelebb, én pedig erősen tartottam a szemkontaktust. Tudtam, mi fog következni.-Pár héttel ezelőtt sokként ért minket az interneten megjelenő hír, miszerint, a barátnőd megcsalt téged, amíg te távol voltál. Mint ahogy később kiderült, mindez hazugság volt, de azért biztosan megviselt téged is a hír, mikor hallottad, nem igaz?
-Igen, elsőre valóban meghökkentő volt, de szerencsére csak egy rosszindulatú játék volt az egész, szó nincsen megcsalásról.-jelentettem ki a lehető leghatározottabban.-Lizzie és én tökéletesen megvagyunk együtt, reméljük minél tovább lesz ez így.-fejeztem be egy őszinte mosollyal, remélve, hogy ezzel végre befejezzük a témát.
-Ó, értem, ennek nagyon örülök.-bólogatott.-És mondd csak, a színfalak mögött vár rád, ugye eltaláltam?-kérdezősködött tovább, és meg már a határán voltam, hogy felállok, és kimegyek innen.
-Nem, éppen táncpróbán van, csak otthon találkozunk.-feleltem keményebben, remélve, hogy veszi végre az adást.
-Hm, szóval táncpróbán.-emelte meg az állát.-Ez akk...
-Claudia, igazán elbűvölő ez a ruha rajtad.-szakította félbe Harry, mire a nő felé fordult.-Illik a szemed színéhez.-bókolt, mire Claudia elmosolyodott, én pedig láthatatlanul fellélegeztem, és gondolatban kezet fogtam Harryvel, amiért kimentett.
-Ó, köszönöm szépen, Harry, nagyon kedves vagy.-simított végig a ruháján.-Rendben, most pedig ideje, hogy játsszunk egy kicsit-.csapta össze a tenyerét, majd felállt, és mi is felálltunk, majd követtük, egészen egy hatalmas üveg tálig, amiben színes papírok voltak. A reflektorok ráirányultak, a kamerák egyaránt.-A feladatotok az lesz, hogy csukott szemmel húztok ezekből a papírokból, amin egy-egy kérdés található, majd válaszolnotok kell rá, de szigorúan csak őszintén.-emelte fel a mutatóujját nyomatékosításképpen. Elkészültetek?-fordult felénk Claudia, mire bólintottunk, majd egyenként húztunk az üvegből.
Ha bármelyik állat lehetnél, melyik lennél?
Melyik a kedvenc országod?
Kedvenc meséd?
Pillanatnyilag a kedvenc zenéd?
Demi Lovato, vagy Selena Gomez?
Az utolsó kérdés láttán lefagytam. Na basszus, ezt nem hiszem el...Csak én lehetek ilyen szerencsétlen, hogy kihúzom ezt. Nem is lenne baj, ha nem lettem volna már összeboronálva Demivel, és Selena nem lenne épp szingli. Akármit is válaszolok, már látom a következő cikkeket a neten, és tudom, hogy nem tetszene.
Először Harry válaszai következnek.
-Több telefonom van, pontosan három.-mondja elsőnek.-Szerintem a legszebb viselet, az indiai szári, cappucino, vagy kávé közül a kávét szeretem jobban, legutoljára Miley Cyrust hallgattam a rádióban, és igen...szoktam meztelenül aludni.-olvasta fel sorban a kérdéseket, az utolsó válasz után pedig leszegve a fejét vigyorodott el, próbálva rejteni a zavarát. Persze, az egész közönség tapsviharban tört ki. Megnyugodtam, hogy nemcsak nekem van akkor kínos kérdésem.
A többieknek is hasonló, értelmetlenebbnél értelmetlenebb kérdései voltak, például Liamnek, hogy reggelente a konyhába megy le előbb, vagy a fürdőbe, vagy Zaynnek, hogy általánosságban hány órát alszik, ha semmi, és senki nem zavarja meg. Zaynről kiderült, hogy mindene az alvás, imád aludni. Igaz, mi már ezt eddig is tudtuk, de most a világ is értesült róla.
Az én válaszaim következtek. Határozottan álltam oda a mikrofonhoz, és megpróbáltam hamar túlesni rajta.
-Szóval, ha bármelyik állat lehetnék, akkor talán oroszlán lennék, kedvenc országom Írország-mosolyodtam el-kedvenc mesém a Tarzan, pillanatnyilag kedvenc zeném Bruno Marstól a Locked out of heaven, és  Demi Lovato, és Selena Gomez közül Demit választanám.-az utolsó válaszom után ujjongás, és meglepett hangok hagyták el a az emberek száját, én meg megpróbáltam a lehető legmagabiztosabban állni, mintha nem lenne ez az egész halál kínos.
-Hm, meglepő válasz, Niall.-biccentett Claudia.-Megindokolnád?
-Demi nagyon sokat segített az X-factor alatt, nagyon jó viszonyban voltunk, csak mostanában nem sokan beszéltünk. Szóval, jobban ismerem, ezért választottam őt.-mondtam jókedvűen, és imádkoztam, hogy hagyja annyiban a témát.
Az istenek valószínűleg meghallgatták a a fohászomat, mert időközben eljött a műsor vége, így nem volt több szenvedés.
-Örültem, srácok, hogy itt voltatok, igazán jó élmény volt, reméljük, még többször látogattok el majd hozzánk.-mosolygott ránk a nő, majd a kamerába nézett.-Sajnos, hölgyeim, és uraim, elérkezett adásunk vége, reméljük jól szórakoztak, és legközelebb is velünk tartanak. Ők voltak tehát a One Direction!-mutatott ránk, mi pedig integettünk, míg a közönség tapsolt, és meg nem szólalt egy hang, hogy vége az adásnak. Fellélegezve álltam fel a helyemről, és igazítottam meg a kabátomat.
-Köszi srácok, jók voltatok.-lépett oda hozzánk Claudia.
-Mi köszönjük, hogy itt lehettünk.-válaszolt udvariasan Liam, mi pedig rámosolyogtunk a műsorvezető nőre. Az órámra pillantottam. Végre vége, és mehetek haza, Lizziehez.
Sietve mentem vissza az öltözőbe, hogy összeszedjem a cuccaimat, megfordulva pedig szembe találtam magam a saját tükörképemmel. Fél vigyorral az arcomon néztem végig magamon. Most kivételesen nem néztem ki úgy, mint egy bazári majom, aminek őszintén örültem. Gyűlölöm, amikor hülye szerelésekbe vagyunk belekényszerítve. Fentebb húztam magamon a kabátomat, felvettem a  táskámat, és kiviharzottam az öltözőből.
-Sietsz?-kapott el hirtelen Harry.-Nem jössz meginni valamit, Louisszal azt terveztük.
-Bocs, haver, de minél hamarabb otthon akarok már lenni.-feleltem, időközben pedig Louis is megérkezett.
-Az asszony behúzta a kéziféket, vagy miért nem jössz?-kérdezte viccelődve, mire önkénytelenül felröhögtem.
-Egy állat vagy, Louis.-ráztam a fejem.-Amúgy nem, csak...szeretnék vele kettesben lenni.-hajtottam le a fejem, és ahogy visszanéztem, két sejtelmes tekintettel találtam szembe magam..Aj, ne nézzetek már így rám.-löktem meg őket, mire felnevettek.-Tudjátok, hogy értem. Sok bepótolni valónk van.-mondtam, mire felvonták a szemöldöküket, és kísértetiesen egyszerre kezdtek el bólogatni.
-Az biztos, hogy van mit bepótolni...-fűzte hozzá Harry.
-Akkora idióták vagytok.-röhögtem el magam, mert teljesen kikészültem már tőlük.
-Elmondtad már neki, hogy mit akarsz?-kérdezte Harry, komolyabbra fordítva a szót. Nagyot nyeltem.
-Még nem, majd most akarom...-vakartam meg a tarkóm, mire Louis átkarolta a vállam.
-Ne parázz, tesó, úgyis jól fogja fogadni.
-Azt mondod?
-Persze.-vágott barátságosan hátba, én meg elmosolyodtam.-Hát akkor, én megyek, majd találkozunk. Jó szórakozást.-intettem nekik, majd kezembe vettem a kocsikulcsomat, és elindultam ki.
Sikerült kiszökni anélkül, hogy lerohantak volna a rajongók, így hamar a kocsimba kerültem, és indulhattam haza.
Az utcákon még mindig nagy volt a forgalom, szerencsémre, egy kisebb dugóba is belekeveredtem, majdnem fél órát álltam egy helyben, vagy csak csiga lassúsággal araszoltam előre.
Ujjaimmal a kormányon doboltam, a agyam pedig folyamatosan kattogott. Kezdtem ideges lenni, pedig nem kellett volna. Lizzievel megbeszéltük, hogy ma filmezős estét tartunk. Nekem személy szerint ezek a kedvenceim. Van egy jól bevált módszerem. Mindig olyan filmet választok, amit én már láttam, persze Lizzienek azt mondom, hogy még nem láttam. Aztán mikor befekszünk, és nézzük, én már tudom mikor mi következik. Az elején még békén hagyom, had nézze, majd pár izgalmasabb jelenet után elkezdem elterelni a figyelmét...és ez általában sikerülni is szokott. Egy idő után pedig csak azt vesszük észre, hogy már a stáblista fut a képernyőn, a filmből pedig szinte semmit nem láttunk. Persze, nem bánom, sokkal szívesebben nézem Lizziet, mint a filmet, amit már ezerszer láttam. Nem tudom, mikor jön rá erre a kis csalásomra, de remélem még jó soká.
Óvatosan parkoltam be a kocsival az udvarra, majd kiszedtem az anyósülésről az esti kajákat. Az ablakokon keresztül fény szűrődött ki, tehát Lizzie biztosan itthon van már. Elmosolyodtam már csak a gondolatra is, hogy mindjárt meglátom, magamhoz ölelhetem, és megcsókolhatom.
-Halóó.-kurjantottam egyet, ahogy beléptem az ajtón, majd füleltem, várva a válaszra. Pillanatokon belül lábdobogás hangja ütötte meg a fülem, és a lépcsőn megjelent a hang tulajdonosa is.
-Niall!-ugrott a nyakamba Lizzie, szó szerint, én pedig mi mást tehettem volna, mint magamhoz öleltem. A haja még nyirkos volt, tehát nemrég fürdött. Istenem, ez az illat, a sírba tesz, olyan mámorító.
-Na, milyen volt az interjú?-kérdezte mosollyal az arcán, vidáman, és teljesen felpörögve. Végignéztem rajta, és a mosoly önkénytelenül szökött az arcomra, a jókedve pedig átragadt rám is. Az én egyik pólóm volt rajta, ami leért a combja közepéig, így láttatni engedte azokat a formás, csábító lábakat. Akárhányszor végignézek rajta, még mindig beleborzongok. Tudom, hogy a póló alatt van egy rövid short is, viszont az nem látszódik. Ami pedig még tökéletesebbé teszi az összhatást, az az aranyos piros szőrös zokni a lábán. Egyszerűen megáll az eszem, és állva marad.
-Szokásos.-vontam vállat, és visszahúztam egy gyors csókra.-Ezek a tévések most nagyon ránk akaszkodtak, és a Jeremys botrányra.-mondtam, Lizzie pedig egy pillanatra megdermedt.-De ne aggódj, lerendeztem az egészet. Úgyis meg fogják unni, ha jön valami más, amin csámcsoghatnak. Ettél már?-kérdeztem, miközben a konyha felé haladtunk.
-Nem, de nem vagyok éhes.-felelte, majd levetette magát keresztbe a fotelba, a pólója pedig egy kissé felcsúszott, kivillantva a hasát. Észrevétlenül megnyaltam az ajkamat, majd megfordultam, hogy ne lássa rajtam, milyen állapotba vagyok.
Kivettem a hűtőből, ami kell egy szendvicshez, majd hozzá láttam. Levettem a pulcsimat, így már csak póló volt rajtam. Lizzie továbbra is a fotelban ült, és engem nézett.
-Na és, milyen volt a táncpróba?-kérdeztem, mire elmosolyodott.
-Eszméletlen!-mondta lelkesen.-Az új koreográfia egyszerűen lélegzetelállító. Nem semmi ez a Jack. Olyan elemeket tesz bele, hogy az ember elveszti tőle az eszét.-hadonászott a kezével.-Várj, mindjárt mutatok is egy képet.-nyúlt hátra, a kis asztalon lévő telefonjáért, így a póló újból felcsúszott, felül pedig teljesen a testéhez tapadt. Egy nyöszörgés szerű sóhaj szakadt fel belőlem, és a kést véletlen a pult mellé raktam, ami éles csörömpöléssel ért földet. Az Isten szerelmére, szedd már össze magad, Niall!
-Na, nézd, van benne egy ilyen elem.-hajolt át a vállam felett, és nyomta az orrom elé a telefont. Valami furcsa pózban álltak, Lizziet egyből kiszúrtam, ahogyan középen ül/fekszik, fogalmam sincs, mit csinál. Nem igazán tudtam úgy odafigyelni a képre, hogy Lizzie teste az enyémhez simult hátulról.
-Tetszik?-kérdezte csilingelő hangon.
-Persze, hogy tetszik.-bólogattam.
-Baj van, Niall?-jött át mellém, arca pedig ijedt volt, ahogyan méregetett. Nagyot sóhajtottam, majd válasz helyett csak megragadtam, és feltettem a pultra, majd befurakodtam a combjai közé, és magamhoz rántottam. Váratlanul érhette mindez, mert félig tátott szájjal meredt rám, és a szemei is elkerekedtek. Mélyen a szemébe néztem, majd lassan, érzékien megcsókoltam, kezeimmel a combját cirógatva.
-Csak annyi, hogy a saját testi épséged érdekében ne vedd fel ezt így többet.-suttogtam az ajkára, mire csak elmosolyodott, kajánul, és a tarkómnál fogva közelebb húzott magához.
-Valóban?-incselkedett, ahogyan a mellkasomnak nyomta magát.
-Lizzie Grey, ne játssz a tűzzel.-ráztam a fejem, azonban már kezdtem elködösödni. Bármennyire is éget a vágy, most nem szabad engednem a csábításnak, mert fontos dologról akarok vele beszélni. Istenem, az a nyak, azok a lábak...
Hirtelen csaptam le az ajkaira, majd megpróbáltam elviccelni a dolgot azzal, hogy belecsíptem a fenekébe, amire mindig felsikkant, hogy most is.
-Na, gyere te istennő, nézzünk meg valami filmet.-rontottam el a pillanatot, Lizzie ajkai pedig lefelé görbültek. Gyermekiesen nyújtotta felém a karjait, miközben a lábát lóbálta.-Vegyelek le, mi?-néztem vissza unottan, mire hevesen bólogatni kezdett, így hát visszaléptem, és levettem a pultról. A jutalmam egy hatalmas, cuppanós csók volt.
-Szerencséd, hogy nem tudok ellenállni neked.-ingattam a fejem, miközben Lizzie előttem szökdécselt, felfelé.
-Én már csak ilyen ellenállhatatlan vagyok.-szólt vissza a válla felett, majd szaladt felfelé. Lefagyva néztem utána. Istenem, ez a lány teljesen megőrjít.
Lizzie egyre szorosabban bújt hozzám, miközben én a hátát simogattam. Egy akciófilmet választottam, amíg pedig Lizzie nézi, én rágódok. Ideje lenne közölnöm vele, de félek. Ajj, a fenébe. Először inkább lelövöm a meglepetést.
-Lizzie, erre a hétvégére van programod?
-Nincs.
-Oké, akkor most már van.-feleltem, Lizzie meg somolyogva nézett fel rám.
-Mit találtál már ki megint?-kérdezte nagyokat pislogva, mire nagy levegőt vettem.
-Emlékszel, mondtam neked, hogy megünnepeljük rendesen is a szülinapodat. Na, most hétvégén elviszlek valahova.
-Hova?
-Az titok, majd megtudod.-fordítottam magam felé az arcát, hogy egy csókkal ideiglenesen lenyugtassam.
-Olyan titokzatos vagy.-rázta a fejét.-Épphogy hazaértetek, és újra van élet a házban, megint elmész.
-De ezúttal veled.-tettem hozzá.
-Jó, persze, az más.-legyintett.-Úgy hiányzott már ez a nyüzsgés, nem hiszed el. Olyan rossz volt mindig egy üres házba hazajönni, nem pedig arra, hogy bömböl a zene, meg ordítanak a srácok.
-Szóval, szeretsz így élni, velük?-érdeklődtem, közben pedig az ujjam köré csavargattam a haját.
-Viccelsz?-nézett fel rám.-Imádok veletek lakni. Semmi pénzért nem élnék máshogy.-mondta Lizzie határozottan, én pedig bólintottam. Azt hiszem, mégsem ez a megfelelő alkalom a bejelentésre. Talán, majd máskor, vagy az is lehet, hogy lefújom az egészet. Nekem az a legfontosabb, hogy ő boldog legyen.
-Annyira hiányzott már ez.-ölelt át, fejét pedig a mellkasomra hajtotta. Félmosolyra húztam az ajkamat.
-Nekem is, hidd el.-feleltem, kezemmel végigsimítva a hátán. Lizzie óvatosan felemelte a fejét, majd felnézett rám, és a szempillái alól pislogott. Mocorogni kezdett, végül pedig az arca az én arcom vonalába került.
-Miben mesterkedsz?-kérdeztem mosolyogva, miközben a szemkontaktus megszakítása nélkül Lizzie felült, és átlendítve a lábát rajtam, az ölembe ült. Hátravetett fejjel sóhajtottam fel, ahogy Lizzie végigsimított a mellkasomon, majd az arcomon. Maga felé fordította a fejem, és végignézett rajtam, az arcomon, mellkasomon, majd beharapta az ajkát. A szememet forgattam, mikor lentebb csúszott az ölemben, száján ugyanazzal a sejtelmes vigyorral. Éreztem, hogy a vérem pumpálni kezd bennem, így hát még időben kapcsoltam, és fokozatosan remegni kezdő kezemmel a távirányító után nyúltam, és egy pillanat alatt sötétbe burkoltam a szobát...

(II./52.) Az utolsó darabka is a helyére került...

 Sziasztook! :)
Here I am with a new, exciting chapter ( I hope) :D
I really enjoyed it, when I wrote this, that means...na jó, befejeztem, csak egy kis változatosságot akartam hahaha :D Magyarul mondva ismét itt vagyok, egy új résszel, ami nem sok fordulatot tartalmaz, de szerintem kell ilyen rész is, szóval, jó olvasást hozzá, remélem nektek is jobb kedvetek lesz tőle, mert én nagyon élveztem miközben írtam :D
Millió puszi, imádlak titeket! Dóri :*

Egyik lábamról a másikra állva toporogtam a zajos terminál egyik kevésbé zsúfolt sarkában, és az ujjaimat morzsolgatva kapkodtam a fejem a kivetítő, és a kifutópálya között. A kapucni mélyen a fejembe volt húzva, és hosszú, fekete szövetkabát volt rajtam, amivel sikerült észrevétlenül elvegyülnöm. Nagyokat sóhajtoztam, miközben az előttem toporzékoló lányok tömegére néztem. Ők is ugyan arra várnak, amire én.

Niall látogatása a születésnapomon a legszebb ajándék volt, amit csak kaphattam tőle. Az együtt töltött éjszaka emlékei még most is tisztán élnek az emlékezetemben, visszagondolva rá minden porcikám bizseregni kezd. Maga volt a mennyország, sőt, még annál is jobb. Sajnos ez a mennyei állapot nem sokáig tartott, mert másnap kora délelőtt indult a gépe, ami ha jól emlékszem Olaszországba repítette el. Bár rengeteget utazott, és eléggé el is fáradt, mégis egész éjjel fent voltunk, feküdtünk a sötétben, és beszélgettünk, meg nevetgéltünk. Egyikünk sem volt álmos, pedig lehet jobb lett volna, ha alszunk, mert Niall hullafáradtan repült vissza a többiekhez, aztán kapott egy jókora fejmosást Paultól, amiért elszökött, majd stúdiózni mentek, és ráadásként még letolt kétszer két órás koncertet. Az sms-ben, amit másnap írt, csak ennyi áll: "14 és fél órát aludtam...a hotelszobám ajtajában...a földön."

Rengeteget beszélgettünk még azon az estén, mindent alaposan kitárgyaltunk, ami a két hét alatt történt, és bátran kijelenthetem, hogy a kapcsolatunk erősebb, mint valaha. Talán furcsa ezt így kimondani, de szükségünk volt erre a kis botrányra, és távolságra, hogy rájöjjünk, egymás nélkül az élet maga lenne a pokol. Ez a pár óra hossza, a véget nem érő beszélgetések, csókok, és ölelések adtak elég erőt a következő két héthez, amit úgy éltem meg, hogy visszanézve olyan, mintha csak két nap lett volna. Teljes erőbedobással láttam neki a dolgaimnak, időm nagy részét a tánccal töltöttem, fejlesztettem magam, és felzárkóztam a többi táncoshoz, végül pedig kiérdemeltem Jack őszinte elismerését is, és a papírt, amit aláírva most már hivatalosan is a Grenade Tánccsapat tagja vagyok, és én még fizetést is kapok a fellépéseken való részvételért.

Az időm maradék részében sem unatkoztam, erről volt, aki gondoskodjon. Marcus amikor csak tehette, betoppant hozzám, és elrángatott vásárolni, moziba, vagy csak úgy, sétálni. Sosem fogom tudni megköszöni neki, amit értem tett az utóbbi időkben. Igaz, legelőször pofán tudtam volna csapni, amiért a hátam mögött intézkedett, és összebeszélt Niallel, de így utólag már nem bánom, hiszen ha ő nincsen, ki tudja hogyan állnánk most Niallel. Amikor Niall elmesélte, hogy Marcus töb, mint húsz nem fogadott hívás után valahogy előkerítette Harry számát, és őt hívta, majd átadta Niallnek a telefont, Marcus úgy beleordított, hogy Niall feje majdnem lerepült a helyéről. Először le akarta csapni a telefont, de aztán Macus elmondta neki az igazságot, és miután Niall sokkot kapott, Marcus még hozzátett egy elég cifra, és választékos káromkodást. Ekkor közösen megegyeztek abban, hogy Niallnek ide kell utaznia, minél hamarabb. Marcus szervezte az egészet, ezért vitt el estére, hogy ne legyek itthon, amíg Niall megérkezik, hogy még nagyobb legyen a meglepetés. Hát, mit ne mondjak, elég jól tud falazni.

Mikor másnap kikísértem a reptérre-amit mellesleg elég nagy könyörgések árán sikerült elérnem, mert Niall hallani sem akart róla, hogy hajnalok hajnalán én egyedül jöjjek haza, de végül csak sikerült kibuliznom magamnak-Niall megígérte, hogy miután hazajön, megünnepeljük a szülinapomat egy rendes, hozzám méltó bulival, és azt is mondta, hogy még lesz egy meglepetése  számomra, csak legyek türelmes. Persze, hogy nem voltam türelmes. Ismerve Niallt, és a meglepetéseit, minimum olyanra számítok, amitől az állam a padlót fogja koptatni. Fogalmam sincs, mit tartogathat még a tarsolyában, de maga az egész srác egy rejtély.

Természetesen másnap apa, és a húgom is felköszöntöttek az ő sajátos módjukon, tortával a kezükben állítottak be hozzám, és egy hatalmas ajándékdobozzal, amiben egy új laptop volt, mert a régi sajnos tönkre ment. Ahogy beüzemeltem az új csodakészüléket, és felléptem a közösségikre, üzenetek százai ugrottak az arcomba, Twitteren annyian írtak, hogy már meg sem tudtam számolni, többségük olyan, akiről életemben nem hallottam, és valószínű, hogy a Direction-fandomhoz tartozott, de azért jól esett. Mondjuk, akadt egy pár, amin nagyon jót nevettem. "Boldog szülinapot Lizzie, SZERETLEK NIALL, MINDENNÉL JOBBAN, TE VAGY AZ ÉLETEM xoxoxo." Mindegy, a szándék a fontos. Végülis, a mondat eleje azzal kezdődött, hogy boldog születésnapot kívánt, ami azért már valami. A legjobb köszöntő, amitől egészen bedobbant a szívem, azonban nem Twitteren, vagy Facebookon érkezett. A Skype-ra bejelentkezve videóhívást kaptam, a képernyőmön pedig barátnőm mosolygós, vidám arca jelent meg, amint papírcsákóban, konfettit szórva, dudával a szájában üvöltötte, hogy "boldog születésnapot Anglia legdögösebb nőjének, Isten éltesse sokáig, a haja vége nőjön bokáig!"

A baki csak az volt ebben az egészben, hogy a háttérből jött a válasz, az anyukája hangja visszhangzott, ahogy visszakiabálta, hogy "Rickie, az istenért, ne üvölts már, miattad elejtettem a tányért"

Ekkor kész, végem volt, kitört belőlem a nevetés, a hasamat fogva röhögtem. miközben Rickie teljesen elpirult, és a nyakát behúzva imádkozott, hogy nem az anyja kedvenc porcelánjának okozta a vesztét.

Eszméletlenül jó volt újra beszélni Rickievel, látni, még így kamerán keresztül is. Mindig is egy energiabomba volt, de akkor kifejezetten túlpörgött, olyan jókedve volt. Azt mondta, sajnálja, hogy nem tudott személyesen felköszönteni, de ami késik, nem múlik. Végül több, mint négy óra hosszán át beszéltünk, és állíthatom, hogy felejthetetlen 19. születésnapot kreáltak nekem Niallel együtt...

A tömeg egyre csak gyűlt, a fiúk gépének pedig még nyoma sem volt. Néhány lány már kezdett elég gyanúsan méregetni, és felém-felém fordultak néhányan, de reménykedtem benne, hogy még bírják egy kicsit, és nem rohannak le, mielőtt megérkeznek a srácok.

A gyomrom egyre jobban liftezett, a térdeim a szokásos remegésbe kezdtek, ahogy egyre csak közeledett a landolás pillanata. Amikor megpillantottam a kijelzőtáblán a gépet, amire már Isten tudja mióta várok itt, a szívem kettőt vert egy helyett. Alig bírtam visszafojtani a mosolyomat, a szívem úgy dobogott, majd kiszakadt a mellkasomból. A lábaim vittek előre, próbálva átjutni oda, ahol elsőként látom meg őket. Sajnos, nem csak én akartam elsőként üdvözölni a srácokat. Megpróbáltam előrenyomulni, óvatosan, nem fellökve a többi lányt, akik már extázisba estek, és elkapta őket a visítóroham. Ekkor hirtelen, egyszerre ugrálni kezdtek, csápolni, és egyre inkább hátrakerültem. Tekintetemet abba az irányba fordítottam, amerre mind néztek, és amikor megláttam a melegítőbe, és pulcsiba bújtatott, baseball-sapkás szőkeséget, napszemüvegben, ásványvizes palackkal a kezében, és őrökkel körülvéve, felszaladt bennem a pumpa. Nem érdekeltek többé a lányok, a könyökömmel törtem utat magamnak, minden erőmet beleadva. Pár centis réseken tuszkoltam át magamat, volt, ahol visszalöktek, és majdnem elestem, a kapucni idő közben leesett a fejemről, a hajamba pedig ujjak akadtak, de nem vettem róla tudomást.Egy célom volt csak, eljutni Niallhöz, még mielőtt eltűnne. Egyre nehezebben haladtam, megrekedtem a tömeg egy bizonyos pontján.

-Niall!-kiáltottam, hátha meghallja, azonban a lányok sikítozása elnyomta a hangomat.-Niall!-kiabáltam, ezúttal hangosabban, ám még mindig nem eléggé, hogy meghalljon. Összeszedtem végül minden erőmet, nagy levegőt vettem, és teljes erőből előrevágtam magam, miközben a nevét kiáltottam, hangosan, ahogy csak a torkomon kifért. Niall hirtelen megtorpant, és hátrafordult, pontosan a hang irányába. Az adrenalin szintem az egeket verdeste, amikor pedig eltátva a száját az őr kezébe nyomta az üvegét, és szaladni kezdett felém, az összes levegőm bent rekedt. A lányok előttem hatalmas ovációban törtek ki, én pedig tovább araszoltam előre, kinyújtva a kezem, gebeszkedtem, hátha elérem Niall kezét. Azonban, ha Niall értem nyúlt volna őt is azonnal berántják a tömegbe. Egy biztonsági őr jelent meg előttem, és szorosan magához húzva szabadított ki a tömegnyomorból. Meggyötörve préseltem ki magamból a bent rekedt levegőmet, majd megfordulva egyenesen Niall karjaiba omoltam.

-Lizzie, a jó ég áldjon meg.-suttogta a fülembe Niall, miközben erősen ölelt, szorított magához, csakhogy még jobban ne kapjak levegőt.

-Neked is szia.-válaszoltam mosollyal az arcomon, arcomat a nyakához fúrva, belélegezve a megszokott, mámorító illatát.

-Olyan buta vagy, majdnem összetapostak!-háborgott, mire csak a vállamat rángattam.

-Kérdezd meg úgy egy óra múlva, hogy érdekel-e.-vágtam vissza, mire a válasz egy mélyről jövő, zengő nevetés volt. Niall óvatosan eltolt magától, majd a fejét csóválta.

-Na, gyere te amazon, csatlakozzunk a többiekhez.-karolt át fél kézzel, én pedig hozzá bújva kántáltam magamban, hogy itt van, újra itt van, és most már nem megy sehová.

Külön autókba szálltunk be, amik a házig vittek mindannyiunkat. Mihelyt beültünk a kocsiba, én belecsimpaszkodtam Niallbe, köré csavartam a kezeimet, és a lábaimat, és csüngtem rajta, mint egy kis majom.

-Istenem, hogy bújik...-mondta Niall, inkább csak magának, hangjából pedig éreztem, hogy mosolyog. Nem feleltem, csak még erősebben megszorítottam, arcomat a mellkasába fúrva.-Ohh, te jó ég, gyúrtál míg nem voltam itthon? Iszonyat erő van benned.-sóhajtott fel, majd ő is körém fonta a karjait, és puszit nyomott a homlokomra. Az út hátralevő részében ugyanúgy öleltem, és együtt nevettünk az utazás közben történteken, amiket mesélt. Mikor megérkeztünk a házhoz, Niall mozdult, hogy kiszálljon, azonban én nem engedtem. Lábaim a combjára fontam, kezeimet pedig a nyaka köré.

-Életem, nem gondolod, hogy...?-mutatott kettőnkre, és az ajtóra, mire megráztam a fejem. Niall nagyot sóhajtott, majd oldalra billentette a fejét, és úgy vizslatott. Még ekkor sem engedtem a szorításomon, jó volt egy kicsit húzni az agyát.

-Hát, jó. Te akartad.-szólalt fel, és én már ekkor tudtam, hogy bajba kerültem. Egy határozott mozdulattal fentebb húzott az ölében, úgy, hogy a testünk szorosan összeért, ott, lent, és még ezernyi más helyen is. A lábaimat fellökte a derekára, majd kicsapta az ajtót, és szó szerint úgy, velem a testén lógva kifordult az autóból. Mikor el akartam engedni, ezúttal ő nem volt hajlandó letenni. Hátrament a csomagtartóhoz, kiszedte a bőröndöket, mindezt úgy, hogy még mindig rajta tehénkedtem. Egy idő után már nem bírtam, hátravetve a fejemet nevettem, megállás nélkül, még a könnyem is kicsordult, Niall pedig eközben a bőröndjeit vonszolgatta.

-Niall, el fogunk esni, hallod?-figyelmeztettem, mert nem bírta egy kézzel lecsukni a csomagtartót, másikkal pedig a bőröndöt fogni, és még ráadásul én is ott voltam, nehezéknek.

-Maga kételkedik bennem, kisasszony?-szólalt fel sértődötten, mire csak a fejemet ráztam, majd felsikítottam, mert igaz, a csomagtartót sikerült lecsuknia, de a lendülettől nekiestünk az autónak, én pedig az autónak nyomódtam, Niall meg rám esett. Egyszerre röhögtünk fel, nem bírtuk már tovább.

-Ejj, ezek a mai fiatalok.-hallottam meg egy ismerős hangot, amit rögtön követett egy másik is.

-Tombolnak a hormonok, ez az élet rendje.-a szám sarka pillanatok alatt felkúszott a fülem tövéig, Niall szemébe néztem, aki mosolyogva engedett el, hogy aztán nekifutásból Harry nyakába ugorjak.

-Ah, az igen, van benned erő.-nyögött fel, ahogy majdnem elestünk a lendülettől, amivel érkeztem.-Te, Niall szerintem vigyázz a nődre, mert ha jól sejtem, gyúrt míg odavoltunk.

-Majd észben tartom.-intett vissza Niall komolyan, mire ismét felnevettem, majd Harry felé fordultam, és újból megöleltem.

-Jó újra látni már.-súgtam a fülébe, mire szorított egy kicsit az ölelésén.

-Téged is. Már úgyis kezdtem unni, hogy négy héten keresztül azt az unalmas, szőke fejet bámuljam, meg a többi barnát, meg feketét.-emelte fel Harry a hangját, mire hirtelen előrebukott a feje egy hátulról érkező taslitól, és Louis vigyorgó arca tűnt fel mögötte.

-Vigyázz, hogy kivel beszélsz, kölyök.-emelte fel a mutatóujját fenyegetően, mire Harry védekezőn maga elé emelte a kezét, majd mindketten felröhögtek. Louis mosolyogva fordult felém, őt is ugyanúgy üdvözöltem, mint Harryt.

-Mizu, királylány?-biccentett a fejével.-Niall átadta a születésnapi ajándékomat, mikor itt volt?-kérdezte izgatottan, mire csak a fejemet ráztam.

-Nem adott semmit, miért kellett volna?-húztam össze a szemöldökömet.

-Ha a Superman-mintás tangára gondolsz, Louis, akkor nem, nem adtam át neki.-karolt át váratlanul Niall, én meg kikerekedett szemekkel néztem Louisra.

-Ez komoly?-váltogattam  köztük a tekintetem, Louis röhögött, Niall meg visszafojtott röhögéssel rázta a fejét.

-Ugyan már, haver, szerintem tuti ajándék lett volna, arra száz százalék, hogy felizg...

-Lizzie, nézd csak ki van ott!-szakította félbe fennhangon Niall Louist, majd a válla mögött átmutatva Liamre mutatott, és Zaynre, akik épp ekkor érkeztek meg.-Szerintem ők is szeretnének üdvözölni.-kezdett el feléjük tolni, útközben pedig egy orbitálisat vágott Louis hátára, aki csak röhögött, és elővette a telefonját, feltételezem, hogy felhívta Eleanort.

-Sziasztok, srácok!-köszöntem Liamnek, és Zaynnek, gyorsan megöleltem mindkettőjüket. Zayn mellett megjelent egy magas, csinos alak, aki mosolyogva üdvözölt.-Á, szia Perrie!-öleltem magamhoz a szőke szépséget, akinek az ujján még mindig büszkén csillogott az eljegyzési gyűrűje. Épp ezért nem kerülhette el a figyelmét az én ujjamon levő gyönyörűség, Perrie azonnal kiszúrta, és tágra nyitott szemekkel pislogott rám.

-Ez..ez..

-Nyugi, csak szülenapi ajándék.-mosolyodtam el szelíden.-Ígéretgyűrű, kívánságkővel.-világosítottam fel, miközben még az ujjai között forgatta az ujjamat.

-Pedig az se lenne baj, ha igazi lenne.-nézett a szemembe kedvesen.-Majd még mesélsz róla.-kacsintott rám, majd csatlakozott Zaynhez, aki épp a bőröndöket cipelte felfelé. Hirtelen Niall termett mellettem, és ezerwattos mosollyal vigyorgott rám, majd Liamre nézett, aki szintén sejtelmesen mosolygott.

-Lizzie, van itt valami, aminek szerintem örülni fogsz.-fogta meg a karomat Niall, majd a Liam kocsijának az eleje felé kezdett el tolni.

-Jajj, Niall, egy újabb meglepetés, ugyan mi lehet már az...-ekkor felsikkantva megugrottam, amint két ujj belecsípett a derekamba, megfordulva pedig azt hittem, hogy mentem elájulok.Ha nem tudnám, hogy ez a valóság, azt hinném, álmodok.

Az egész utca visszhangzott a sikolyból, ami egyszerre tört ki belőlünk, amint Rickie nyakába vetettem magam, és akár két tizenhárom éves, úgy ugráltunk, fejvesztve, visítva.

-Jézusom, te jó Isten, te jó éég.-hüledeztem a fejemet fogva, a pulzusom legalább kétszázra ugrott fel, közel álltam a szívrohamhoz.-De te hogyan, és mikor, és...-hebegtem-habogtam, miközben észre sem vettem, hogy az én drága barátnőm mellett Liam áll, egyik kezével pedig átkarolja Rickie derekát. Az nem volt kifejezés, hogy ledöbbentem. Konkrétan össze tudtam volna esni, és egyben elrepülni, amint eljutott az agyamig a tény, hogy Rickie, és Liam. Még mindig tátott szájjal álltam, tekintetemet Rickie és Liam közt kapkodva, akik megszeppenve álltak előttem, végül pedig Liam felszólalt.

-Nemcsak Niall szökött meg a turnéról illegálisan.-mondta, majd Rickievel egymásra néztek, én pedig olvadozni kezdtem, mint a csoki a napon.

-Hát, igen...Liam tett egy kis kitérőt az állomásokat illetően.-kuncogott Rickie, mire Liam magához húzta és egy gyors puszit adott a szájára. Rickievel összeakadt a tekintetünk, egyre több fogunk bukkant elő az ajkaink takarásából, és lassan mozdultunk egymás felé.

-Na jó, én már nagyon jól ismerem ezt a mozdulatot.-szólalt fel Niall sejtve a veszélyt.-Liam, innentől számítva van tíz másodpercünk a kitörésig, szerintem jobb, ha azonnal elhagyjuk a veszélyes zónát.

-Jól beszélsz.-helyeselt Liam, majd fénysebességet megszégyenítő gyorsasággal elslisszoltak mellettünk. Abban a pillanatban, hogy eltűntek a látótérből, ismét felsikítottunk, teli torokból, és egymásnak esve kezdtünk el ugrándozni, Rickie az ölembe ugrott, úgy pörögtem a tengelyem körül.

-Hogy tehetted ezt, hogy még egy szót sem szóltál róla, hm?-kértem számon barátnőmet, aki csak a szemét forgatta.

-Nem akartam lelőni a poént.

-De akkor ez most azt jelenti, hogy...?-húztam fel a szemöldököm, mire Rickie helyeslőn bólintott.

-Újból együtt vagyunk.-fejezte be a mondatomat Rickie.-És visszaköltözök Londonba.-tette hozzá, én pedig nem bírtam tovább, ezúttal én ugrottam fel az ölébe.

-De, de mesélj már, hogyan, és mikor , és...és...

-Nem akarom megzavarni a traccspartyt, de lassan ideje lenne bejönnötök, lányok, mindjárt koccintunk.-figyelmeztetett Liam. Kissé csalódott voltam, amiért nem tudhattam meg rögtön az összes részletet, de Rickie őszinte mosolya kárpótolt mindenért.

-Később elmesélek mindent, töviről-hegyire, de most gyerünk be.-ragadta meg Rickie a karomat, engedelmesen bólintottam, majd elindultunk a lépcső felé.-Cserébe viszont én is kíváncsi vagyok annak a kis gyönyörűségnek a történetére az ujjadon...minden kis piszkos részlettel együtt.-suttogta a fülembe, a nevetés pedig újból kitört belőlem, a fejemet csóválva öleltem magamhoz az én bolond, kissé szétszórt, szerelemtől megrészegült barátnőmet.
Nevetve estünk be az ajtón, szerencsétlenségemre pedig sikerült belebotlanom Louisba, aki ha nem kap el, valószínűleg a földön kötök ki.
-Hé, kislány, még nem is ittunk semmit, de te már ingatag vagy?-kérdezte röhögve, miközben segített visszanyerni az egyensúlyomat.-Legalább amíg a buli elkezdődik, addig maradj józan, előre berúgni nem poén.
-Miféle buliról beszélsz?-forgattam a fejem, hogy szétnézzek a házban, ahol rajtunk kívül senki nem volt, mégis, az egész légkör olyan nyüzsgő, és felvillanyozott volt.
-Megünnepeljük a sikeres turné végét, miért mit gondoltál, csak úgy lezárunk egy ilyen turnét?-zárta szét a kezét Louis, közben pedig visszarántotta maga mellé Harryt, aki észrevétlenül akart elsuhanni mellettünk.-Mondd meg nekik, Hazz, hogy ma este bulizunk.-karolta át a nyakát, Harry pedig mosolyogva nézett ránk.
-Ja, igen, de csak egy kis összejövetel. Itt lesz még pár közeli barátunk, koccintunk, meg ilyesmi.-vont vállat Harry, és nem tudtam nem észrevenni, hogy időközben végig a kezében levő mobilját szuggerálta, mintha várna valamire. Mikor a mobil hirtelen felcsendült, Harry elnézést kérve tört ki Louis karja alól, majd kicsörtetett a házból. Rickievel összenéztünk, ajkaink pedig sejtelmes mosolyra húzódtak. Volt egy sanda gyanúnk, hogy Harry a mai bulin eléggé el lesz foglalva.
-Niall, most komolyan buli lesz?-szökkentem oda Niellhez, aki rögtön elkapott, és bepörgetve húzott a mellkasához.-Basszus, szólhattál volna, akkor kitakarítok, meg bevásárolok, meg felveszek valami elfogadható göncöt.-hajtottam sértetten, mire csak elvigyorodott, majd egy gyors puszit nyomott az ajkamra.
-Édesem, a ház tisztaságával ne törődj, úgyis tele lesz szeméttel reggelre.-nézett a szemembe.-A bevásárlásról már gondoskodtunk, van minden, ami kell. Ami pedig a kinézetedet illeti.-tolt el kissé magától, hogy távolabbról vegyen szemügyre.-engem az se érdekelne, ha egy liszteszsákot húznál magadra, mert ígyis-úgyis gyönyörű vagy.-mosolygott rám édesen, bókjáért cserébe pedig megajándékoztam egy lassú csókkal.
-Figyelj csak, én akkor is átvedlek valami alkalmibb ruhába, oké?-néztem Niallre, aki csak beleegyezőn bólogatott.
-Csak siess, még mi is átöltözünk, aztán indulhat a buli.-kacsintott rám, majd ösztönzésképpen rásózott egyet a fenekemre, mire megbotránkozva néztem rá vissza, amikor pedig hátat fordított nekem, bosszúból belecsíptem a fenekébe.
-Áúú!-szisszent fel, és még meg is ugrott. Cinkos vigyorral fordultam meg, és szaladtam fel a lépcsőn, be a szobánkba. Abba a szobába, ahol ma este már nem egyedül alszok.
Harrynek valamiképp igaza volt, amikor azt mondta, hogy ez egy kis összejövetel, és csak közeli barátok lesznek itt, hogy együtt ünnepeljük meg a turné sikerét. Tényleg nem voltak sokan, Lou-t megismertem egyből, itt volt még rajta kívül Liam legjobb barátja, és Josh, meg még páran, akiket csak látásból ismerek.
A hangulat pillanatok alatt a tetőfokára hágott, azt hinné az ember, hogy négy hét folyamatos, és fárasztó munka, és egy repülőút után a srácok teljesen kipurcannak, és az egyetlen vágyuk, hogy végre vízszintesbe kerüljenek. Hát, majdnem. A fiúk cselesek voltak, mivel tegnap már nem volt koncertjük, az egész napot alvással, meg pihenéssel töltötték, a repülőutat szintén, így lett elég energiájuk bulizni. Hihetetlenek, komolyan mondom, bár én már semmin nem lepődök meg velük kapcsolatban. Valamilyen szinten meg is értem őket, hogy szeretnék végre kiengedni a gőzt, önfeledten bulizni, hiszen amit ebben a négy hétben csináltak, nem kis teljesítmény, és őszintén megérdemlik, hogy végre ne csak szórakoztassanak, hanem ők is szórakozzanak.
A közös koccintás után beüzemelődtek a hangfalak, a legjobb zenék dübörögtek belőlük, a dühöngő vörös falai közé pedig újra visszatért az élet. Az első táncot természetesen Niallel lejtettem, bár inkább volt az bukdácsolás, mint tánc.
-Várjál, most csináljuk úgy, mint a filmekben.-kiáltotta Niall a fülembe, majd hátulról magához húzott, kezét a derekamra tette, és szorosan hozzám simult, majd táncosokat imitáló, csábító mozdulatokba kezdett. Tényleg nagyon imádom Niallt, de ahogy ő mozog, az inkább hasonlít egy vergődő heringre a folyóparton, mint egy szexi vetkőzőfiú táncára. Nevetve utánoztam a mozdulatait, a tekintetem pedig hirtelen összeakadt Louiséval, aki éppen ivott, majd abban a pillanatban, hogy meglátta Niall mozgását, a szájában levő italt azzal a lendülettel visszaköpte a pohárba, és kitört belőle a röhögés, úgy, hogy majdnem leesett a székről. Niall észrevette, hogy Louis őt röhögni, mire csak még vadabb, és forróbb mozdulatokba kezdett. A karját szorosabbra vonta körülöttem, én pedig végigsimítottam rajta, miközben keverni kezdtem a csípőmmel, Niall pedig felvette a testem ritmusát. Louis ezt egyfajta kihívásnak vette, mert megragadta Eleanort, odajöttek elénk, és ők is hasonlóan kezdtek el mozogni. Szegény Eleanor, először azt sem tudta, mi van, csak megilletődve állt Louis előtt, aki már lekevert a földig, meg vissza. Mi eközben Niallel már alig álltunk a lábunkon a röhögéstől, majd mikor El vette az adást, valami egészen retardált mozdulatokba kezdett.
-Nem bírom.-vonyítottam a hasamat fogva, fejemet hátravetve Niall vállához.
-Na, ezt csináld utánam.-szólalt fel Louis, mikor megfogta a barátnője kezét, és majdnem úgy ledöntötte, hogy El feje a padlót csókolta.
-Te nyertél, tesó.-üvöltötte túl a zenét Niall, majd röhögve összepacsiztak Louissal.-Igyunk már valamit, mert teljesen kiszáradtam.
-Jó ötlet.-helyeseltem, majd az italokhoz mentünk.
Niall arca teljesen kipirult, a haja csapzottan tapadt a homlokára, és a tarkójára, a rajta levő fekete póló pedig kihangsúlyozta izmos karjait, és széles vállait. Sietve töltött a poharába, majd úgy itt, mintha az lenn az utolsó pohár innivaló a földön. Önkénytelenül is elmosolyodtam a látványon, tekintetem a torkára tévedt, ahogyan nyelte a folyadékot.
-Mit olyan érdekes?-kérdezte, még mielőtt letette volna a poharat. Upsz, lebuktam.
-Semmi.-ráztam a fejem.-Csak...hiányzott már a látványod.
-Igen, szóval a látványom?-húzta fel a szemöldökét.-Nem is én, a látványom. Ezt megjegyeztem, asszony.-húzta fel az orrát csökönyösen, mire belebokszoltam a karjába.
-Ne merészelj még egyszer így hívni-fenyegettem meg a mutatóujjammal, mire közelebb hajolt hozzám.
-Miért, mi lesz akkor, asszony?-szította tovább a tüzet. Hirtelen megragadtam a tarkóját, és lehúzva magamhoz számat az övére tapasztottam, kezéből pedig kiesett, az immár üres pohara. Ködös tekintettel vált el tőlem, a szemembe nézett, ajkaival pedig o-alakot formálva fújta ki a levegőt.
-Azt hiszem, ezentúl az asszony lesz a kötőszavam.-mosolyodott el halványan, majd kezét a derekamra csúsztatva magához húzott, és gyengéden a karjaiba zárt.
-Amúgy nemcsak a látványod hiányzott, hanem te is...nagyon.-sutyorogtam a fülébe.
-El sem tudod képzelni milyen türelmetlenül számolgattam már a napokat.-válaszolt, mire elmosolyodtam.
-Én ikszelgettem a naptárban.-osztottam meg vele a kis titkomat, mire hallottam, hogy felnevetett.
-De a lényeg, hogy most már itthon vagyunk.-fúrta a száját a fülemhez.-Együtt.
Ahogy kiejtette az utolsó a szót, az egész testemben megborzongtam. Volt a hangjában valami, ami különösen részegítő hatással volt rám. Az űr, ami eddig tátongott bennem most újra be lett töltve. Az utolsó kis darabka a felhőtlen boldogságomhoz is a helyére került.
Még akartam mondani Niallnek valamit, de nem volt rá lehetőségem, ugyanis Rickie hirtelen, a semmiből termett előttem, és az arcomba kiáltott.
-Gyere táncolni!-fogta meg a csuklóm, még egy utolsó pillantást vetettem Niallre, mielőtt Rickie magával rántott a táncolókhoz. Csak most vettem észre rajta, hogy nőtt a haja, és valamivel sötétebb lett. Most hullámos tincsei rakoncátlanul ugráltak az arca körül, ahogyan táncolt, egy tapadós, fehér nadrág volt rajta, halványzöld inggel, ami nagyon jól illett a szeméhez. Több, mint tíz centis magassarkújában biztos lábakon ugrándozott, mint aki mezítláb lenne. Mindig is csodáltam érte, hogyan tud megállni azokon a harci eszközökön, aztán az én öreg tornacipőmre néztem, ami hűségesen szolgál, már Isten tudja mióta.
A zene fülbemászó volt, lehetetlen volt megállni, hogy ne táncoljunk rá. Idővel egyre jobban belejöttünk, annyira, hogy végül ledobva a cipőinket, az asztal tetején kötöttünk ki. Liam is csatlakozott hozzánk, aki a többiekkel ellentétben nem csak tisztelte a ritmust, hanem érezte is. Nem áll szándékomban bántani a srácokat, de be kell vallani, nem valami nagy táncosok, viszont ezzel együtt válnak imádni valóvá.
Hirtelen Niallt láttam meg felém közeledni, mire eszembe ötlött valami, és önszántamból ugrottam le az asztalról, vagy ha pontosabban szeretnék fogalmazni, akkor leszédültem az asztalról, Niall pont azelőtt kapott el, hogy elestem volna.
-Minek iszik, aki nem bírja?-kérdezte vigyorogva, miközben rendbe szedtem magam.
-Nem vagyok részeg.-tiltakoztam, mert valóban így volt. Egész este annyi alkohol került a vérembe, ami a pezsgőben volt.
-Tudom.-bólintott.-És én sem.-közelebb hajoltam hozzá, és valóban, ő is józan volt, bár a szemei kicsit csillogtak, de teljesen eszénél volt.-Na, milyen a buli?
-Eszméletlen jó.-feleltem mosolyogva.-Nagyon jó a hangulat, mindenki fantasztikusan érzi magát.
-Ezt jó hallani. Gyere ide, te parkett ördöge, had öleljelek meg.-húzott a karjaiba, amit örömmel fogadtam.-Ha jól látom, nem csak mi vagyunk azok, akik újból egymásra találtak.-súgta a fülembe, majd fejével az asztal felé bökött, ahol az előbb táncoltam. Ösztönösen mosolyodtam el, ahogy megláttam Rickiet, és Liamet egymáshoz bújva táncolni, Liam hátulról ölelte át Rickiet, állát a vállára támasztotta, és mindkettőjük arcán őszinte, örömmel teli mosoly ült.
-Megérdemlik, hogy boldogok legyenek.-sóhajtottam.-Te egyébként tudtál erről?
-Csak annyi volt az egész, hogy Liam már nem bírt magával, rágódott, rengeteget, folyamatosan a telefonját nézegette, aztán egyszer csak nem bírta tovább, felhívta, aztán elment hozzá.-vont vállat.-Lizzie, az a szenvedés, amit levágott, jobban fájt, mintha késsel szurkáltak volna. Eltartott egy ideig, mire kiszedtük belőle, hogy mi a baja, aztán mikor bevallotta, hogy még mindig szereti Rickiet, de nem tudja, hogyan szerezhetné vissza, konkrétan egész éjszaka virrasztottunk vele, míg nem kitaláltuk, hogy menjen el hozzá, és szerezze vissza.-mesélte, mire nagyot dobbant a szívem.-Esküszöm, olyan csökönyös ez a srác, mint egy szamár. Egyik pillanatban volt önbizalma, aztán dühöngött, hogy elcseszte, és sosem fogja visszakapni Ricket. Akkor párnákat dobált, meg elszívta Zayn cigijének a felét.-elkerekedett szemmel hallgattam, egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy Liamről beszél, a mindig összeszedett, józan srácról.-Igen, a srácok is tudnak ám hisztizni, nehogy azt hidd.-tette hozzá Niall látva a megdöbbent arcomat.
Elmosolyodtam, majd oldalra billentve a fejemet átkaroltam Niall nyakát, és lehúztam magamhoz.
-És mondd, te voltál hisztis?-súgtam a fülébe kajánul.
-Nem is egyszer.
-És te mit csináltál akkor?-faggatóztam tovább, kiélvezve a helyzetet.
-Ettem.-felelt egyetlen szóval, mire elnevettem magam.-Meg fekvőtámaszokat csináltam. Többet ért, mint a párnadobálás.-mondta, majd lágyan megcsókolt.-Iszonyatosan melegem van. Mit szólnál hozzá, ha szívnánk egy kis friss levegőt?-duruzsolta a fülembe, mire vadul bólogatni kezdtem, és hagytam, hogy megfogva a kezem kivezessen a dühöngőből.
A szabad levegőre lépve megcsapott a tiszta, éjszakai levegő, ezúttal enyhébb volt a szokásosnál. Niall levezetett a kertben helyet foglaló kis padig, ahova leült, majd megrántva a kezemet kuncogva estem az ölébe. Ujjaim a tarkójára futottak, beletúrtak a hajába, miközben Niall lecsapott az ajkaimra, és ostromolni kezdte azokat. Az utcai lámpák fénye gyéren világított meg minket, szinte teljes sötétségbe burkolózva ültünk a kert végében, messze a zajtól, és messze a többiektől.
Niall kezei beférkőztek a kabátom, és a pólóm alá, és megállapodtak a csípőmön. Éhesen, vágytól elfúlva csókolóztunk, Niall ajkai bejárták a nyakamat, az arcomat, és a fülem mögötti érzékeny részt, mialatt én a fejbőrét masszíroztam gyengéden.
-Ha tudnád, mióta vágyom már erre.-hajtotta a fejét a mellkasomra, miközben karjait szorosabbra fonta körülöttem, fejemet pedig a fejére döntöttem.
-Most már csak a tiéd vagyok.-mondtam halkan, majd egy lágy puszit adtam a homlokára. Ekkor felvillant valami az agyamban, mire hirtelen elhúzódtam Nialltől.
-Baj van?-emelte fel a fejét.
-Nem, dehogy. Csak...szeretnék neked mutatni valamit.-néztem a szemébe, majd felpattantam az öléből, és kinyújtottam felé a kezem.-Gyere!
-Mire készülsz, te lány?-húzogatta sejtelmesen a szemöldökét, de én csak csörtettem előre, be a házba, fel az emeletre, a szobába. Felérve oda becsuktam magunk mögött az ajtót, majd nagyot sóhajtva álltam meg Niall előtt, aki értetlenül nézett végig rajtam. A szívem a torkomban dörömbölt, össze kellett szednem magam, hogy bele tudjak kezdeni a beszédbe.
-Szóval...-köszörültem meg a torkomat, majd meggondoltam magam, és inkább a szekrényhez ugrottam, majd kivettem belőle a kis könyvet, és a hátam mögé rejtettem.
-Lizzie...-szólalt meg Niall vészjósló hangon.
-Szóval, szeptemberben ugye nem csak én lettem egy évvel idősebb.-kezdtem bele, mire Niall szemében felvillant valami, és elmosolyodva hallgatott tovább, összefonva a karjait.-Én...ezzel a kis aprósággal szeretnék boldog születésnapot kívánni.-nyújtottam felé az albumot, miközben tovább folytattam.-persze, nincs olyan ajándék, ami kifejezné, hogy mit érzek, meg ilyenek, de remélem tetszik. Én csináltam.-tettem hozzá zavartan, tekintetemmel Niall arcát vizslattam, aki úgy lapozgatta az albumot, és olyan gyengéden fogta, mintha legalábbis törékeny lenne.
Azt találtam ki születésnapjára, hogy előhívatom az eddig készült összes képeinket, kinyomtattam az sms-einket, a Twitter postokat, amit egymással beszéltünk még régen, lefénymásoltam az egymásnak írt leveleket, és üzeneteket, a nekem írt dalát, és az album végére pedig lerajzoltam azt a jelenetet, amikor a táncteremben voltunk régebben, és felemelt a feje fölé, mint a Dirty Dancingben.
Visszafojtott lélegzettel vártam Niall reakcióját, aki szinte lefagyva bámulta a képeket, és az albumban levő dolgokat.
-N-na? Mit szólsz hozzá?-puhatolóztam óvatosan, mire Niall lassan becsukta a könyvet, és óvatosan az ágyra tette. Felemelte rám a tekintetét, és abban a pillanatban olyan érzelemhullám sepert végig rajtam, hogy majdnem összeestem. Niall tekintete ugyanis könnyes volt, ajkai megremegtek, ahogyan elmosolyodott, és magához húzva úgy megszorított, mintha bármelyik pillanatban eltűnhetnék.
-Soha, de soha ne merj elhagyni, megértetted?-súgta a fülembe miközben szorongatott, én pedig elgyengültem a karjaiban, majd felugrottam rá, és a dereka köré fontam a lábaimat.
-Megígérem neked.-feleltem, és lassan, szenvedélyesen megcsókoltam.
-Öhm, van itt még valami...-szólaltam fel egy idő után, Niall pedig kábultan nézett a szemeimbe.
-Nekem mára már teljesen végem, szóval, mondd.
Zavartan sütöttem le a szemem, majd elkezdtem lehúzni a pulcsimat, és a pólómat, egészen addig, hogy látszódjon a mellemmel egy vonalban levő rész az oldalamon, a hónaljam alatt. Ezuátn lassan fordultam oldalt Niallnek, miközben még mindig nem néztem a szemeibe. Csak azt éreztem, hogy forró ujja megérinti a melltartóm alatti részt, amint gyengéden végigsimított rajta.
-Jézusom, Lizzie...ez...ez...te jó Isten...-hüledezett Niall, nem találva a szavakat. Felpillantottam a szempillám alól, csak a mellkasát láttam, aminek bal oldalán végigfuttatta a kezét, pont a szívénél. Itt már megembereltem magamat, és félénken mosolyogva néztem fel rá, sűrűn pislogva.
-Ez...basszus, most annyira bénán érzem magam.-vakarta meg a fejét.-Ezt...nem a fiúk szokták?
-Nem érdekel, kik szokták.-csóváltam meg a fejem mosolyogva.-Elhatároztam, hogy lesz egy ilyenem, és lett. Én akartam, hogy legyen. Azért...tetszik?-húztam el a számat, mire Niall felsóhajtott.
-Hülyéskedsz? Ez...hihetetlen. Imádom. De még mindig nem tudom elhinni, hogy ezt mind...miattam.-rázta a fejét, mire csak a nyaka köré fontam a kezeimet, és közel húztam az arcomhoz.
-Csak miattad...mert teljesen biztos vagyok benne, hogy nem fogom megbánni.-mondtam határozottan.-Mert szeretlek.-néztem mélyen a szemébe, Niallnek pedig nem kellett több, megragadott, és a falhoz nyomva csapott le újból az ajkaimra.
A kezemet a fejem felé nyomta, miközben nyelvét a számba fúrta, hüvelykujjával végigsimított a fekete íráson a meztelen bőrömön.
2013.06.18.
Az első találkozásunk napja.

(II./51.) Hagyom, hogy a dolgok maguktól történjenek...

Sziasztok Drágák!
Örömmel jelentem ki, hogy itt az új! Mellesleg utálom magam, amiért megint ennyit kellett várnotok, de remélhetőleg ez a rész majd kárpótol egy kicsit titeket. :)
Ahogy már a csoportban is írtam, ez egy kicsit részletesebb lett, mint az eddigi ilyen részek, remélem, hogy nem estem át a ló túlsó oldalára, és hogy tetszeni fog..:)
Jó olvasást! xx

Hangos sikolyomat visszhangozták a szoba falai, amint Niall ujjai belecsíptek az oldalamba. Fuldokoltam a nevetéstől, vergődtem, megpróbálva minél távolabb csúszni Nialltől, vagy lefejteni rólam a kezeit, mert halálra csiklandozott, és tudja, hogy ez a gyenge pontom. Szerencse, hogy rajtunk kívül senki nem volt a házban, mert biztosan azt hinnék, hogy valakit ölnek itt fent. Nos, ez részben igaz is volt. Niall megjelenése felért egy szívrohammal. Legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, főleg azok után, ami történt, hogy hazajön, eljön hozzám, csakhogy szemtől-szemben beszélhessünk, és tisztázzuk a dolgokat. Az elmúlt hetek fájdalma és szenvedései köddé váltak egy pillanat alatt, már el is felejtettük, mik történtek, és csak egymással foglalkoztunk.

Leírhatatlan érzés volt újra a karjaiban feküdni, egy valóra vált, gyönyörű álom. Merthogy az utóbbi időkben szinte folyamatosan megjelent az álmomban az a kép, hogy Niall ölében fekszek, nevetünk, és minden a lehető legnagyobb rendben van.

Az ágy előtt feküdtünk a két babzsákfotelen, Niall hátát nekitámasztva az ágynak, én pedig Niall mellkasának dőltem, erős karjai pedig körém fonódtak, ujjai a derekamat cirógatták, miközben álla a vállamon pihent. Két hét után, végre újból közel voltunk egymáshoz, éreztem az illatát, a szívverését, és a lélegzetvételeit.

-Na, kérsz még, tudom, hogy még szeretnél enni!-nyomta az arcomba a pici torta maradványait, én pedig nevetve húztam el a fejemet, mert igaz, a torta isteni finom volt, de a gyomrom pillanatnyilag akkora volt, mint egy borsószem, és kizárt dolog, hogy le bírtam volna még nyelni egy falatot is abból a tömény, édes süteményből.

-Nem kérek, köszönöm.-toltam el a kezét, de Niall tovább erősködött, keze pedig közeledett az arcomhoz.-Niall, nem kérek többet, hallod?-ütögettem a karját, Niall viszont nem tágított, mivel sokkal erősebb volt mint én, a süti még mindig közeledett, és már majdnem a számnál volt. Végül nevetve elrántottam a fejem, és a torta a számon, és az arcomon landolt.

-Niall!-sikítottam fel megbotránkozva, csokis mázzal a fejemen. Niallre néztem gyilkos tekintettel, aki elégedetten vigyorogva térképezte fel az arcom, és vizsgálta az alkotását. Hirtelen félmosolyra húzta az ajkát, majd a szemeimbe nézett, és rám kacsintva harapta be az ajkát. Erre a mozdulatra azt is elfelejtettem, hogy mi a nevem, nem beszélve az arcomra ragadt habról. A szívem hatalmasat dobbant a mellkasomban, ledermedve követtem a szememmel Niall ujjainak útját, amik lassan indultak el az arcom felé, majd gyengéden leszedték a habot róla. Érintésének nyomán bizseregni kezdett a bőröm, a szám pedig önkénytelen mosolyra húzódott, ahogy az ujját a szájához emelte, és érzékien lenyalta róla a habot. A térdeimen ültem, szemben vele, mély szemkontaktusban. Mintha csak berögződött mozdulat lenne, úgy hajoltam Niall felé, amikor ő is előrébb hajolt. Ajka gyengéden ért hozzá az enyémhez, forró nyelve pedig utat találva magának simította végig az alsó, és a felső ajkaimat.

-Hmm, milyen édes.-szólalt fel halkan Niall.-Viszont a szád se rossz.-tette hozzá, ezzel megszakítva a szentimentális pillanatot, ugyanis nevetve ütöttem meg a mellkasát, majd kinyitottam a szemem, Niall szintén mosolyogva az ölelésébe húzott, és elhelyezkedtünk az előbbi pozícióba.

-Még mindig nem fér a fejembe, hogyan tudat elérni, hogy egy péntek este hazagyere. Neked nem koncerten kéne lenned ilyenkor?-kérdezősködtem, Niall pedig csak kuncogott rajtam.

-Mondtam már neked, hogy ne törődj azzal, hogy értem ide.-simított végig az arcomon.

-De én tudni akarom!-makacskodtam, felé fordulva. A szemembe nézett, vigyorogva rázta a fejét, amolyan "megőrjítesz, te lány" stílusban.

-Úgysem hagysz békén, míg el nem mondom, igaz?-kérdezte, bár a kérdés költői volt.

-Eltaláltad.-bólintottam.-Szóval, hogy sikerült elintézned?-kíváncsiskodtam, Niall felé fordulva.

-Na jó, ha tényleg tudni akarod, ma valóban van koncertünk, de ne aggódj, mert az esti koncert háromnegyedén ott voltam, csak az utolsó fél óráról léptem le, megbeszéltem a srácokkal, hogy a maradék szólóimat eléneklik ők, és így elértem a gépet, ami egyenesen idehozott, még mielőtt te hazaértél volna.-mesélte, nekem pedig elkerekedtek a szemeim.

-Te kimaradtál egy koncertről?-néztem rá csodálkozva.-De...ilyet lehet csinálni? És a menedzsered mit szólt hozzá? Tud róla?-faggatóztam, Niall pedig hirtelen lesütötte a tekintetét, és az állát kezdte el vakargatni, mire bennem felszökött a pumpa.-Niall, te megszöktél?-szaladt fel a szemöldököm a hajam tövéig, és már kezdtem volna pánikolni, amikor is Niall lefogta a karomat, és lehúzva magához egy elhallgattató csókot nyomott a számra.

-Ne aggódj, Paul meg fogja tudni időben, hogy eljöttem. És igen, szabad ilyet csinálni...-mondta, mire felhúztam az egyik szemöldököm.-Nekem szabad.-vigyorodott el, válaszul a szememet forgattam.-Miért, mit gondolsz, ha valamelyikünk lebetegedik, és nem tud színpadra állni, akkor hogy oldjuk meg?-tette fel a kérdést, amire hirtelen nem tudtam, mit válaszoljak.-A koncert nagy részén ott voltam, csak a végéről léptem le. A rajongók gyomorrontásról tudnak, és Paul is arról tud..egészen addig, míg a koncertnek vége, és a többiek közlik vele az igazat.

-Tízes skálán mekkora leordítást fogsz kapni ezért?-kérdeztem, mire Niall egy pillanatra eltöprengett.

-Úgy ezreset.-vonta meg a vállát.-De nem számít, mert csak az érdekel, hogy az én kicsi barátnőmmel töltsem a születésnapját, aki már pontosan-nézett félre, az órára-22 perce 19 éves.-fordult vissza felém, majd a szemembe nézve halvány mosolyra húzta a száját.

Hirtelen csend telepedett ránk, egymás tekintetébe gabalyodva ültünk szemben egymással, Niall pedig egyszer csak megmozdult, és a jobb karját kinyújtotta felém, majd a fülem mögé túrt egy kósza hajtincsemet. Félszeg mosollyal az arcommal pillantottam fel rá a szempilláim alól, tekintetem pedig az ő varázslatos, kék íriszeibe ütközött. A bal karján támaszkodott, miközben a jobbal az arcomon simított végig lágyan, majd ujjai a nyakamra csúsztak, a vállamra, majd végigszántva a bőrömet egészen le a kézfejemig. A rövid ujjú pólón keresztül is éreztem az érintésének melegét, majd amikor a csupasz bőrömhöz ért az ujja, szinte lángra lobbantam. Lenéztem a körülöttünk heverő sütimaradványokra, a két pezsgőspohárra, és a még kibontatlan üveg pezsgőre. Tekintetem megakadt a behűtött finomságon, mire Niall mintha csak olvasna a gondolataimban, az üvegért nyúlt, és pár határozott mozdulattal kitekerte a kupakot. Ösztönösen szorítottam a füleimre a kezemet, mert kiskoromban mindig akkorát durrant, hogy megijedtem tőle, azóta pedig ez úgy megragadt.

Mikor felnéztem, az arcomra erős pír szökött, és inkább elrántottam a fejem, ugyanis Niall elragadóan édes mosollyal nézett engem, amitől rögtön zavarba jöttem.
Óvatosan kezébe vette a poharakat, majd félig öntötte őket, majd az egyiket nekem adta, a másikat pedig ő fogta meg.
-Koccintsunk arra, hogy 19 éves lettél.-emelte meg a poharat Niall, miközben oldalra billentette a fejét.-Igyunk rád, és arra, hogy a következő éved, és az az utáni is boldogságban teljen...mert csak az számít, hogy te boldog legyél.-húzta őszinte mosolyra a száját, mire a szívem hatalmasat ugrott a mellkasomban. Félszegen mosolyogtam vissza Niallre, majd én is felemeltem a poharamat, ám még mielőtt koccinthattunk volna, halkan megszólaltam.
-Ránk...-mondtam, mire Niall mosollyal az arcán aprót biccentett, majd a két üvegpohár koccanásának éles hangja töltötte be a szobát.
Tekintetem hirtelen a gyűrűmre tévedt, amin megcsillant a szoba gyér fénye. Önkénytelenül elmosolyodtam, és végigsimítottam a ragyogó apróságon.
-Tetszik?-kérdezte Niall mosolygós hangon, mire hevesen bólogatni kezdtem.
-Gyönyörű, ennél szebbet nem is kaphattam volna...én, teljesen odavagyok érte, na meg...azért is, akitől kaptam.-pillantottam fel rá szégyenlősen, mire Niall felém hajolva húzott oda magához, és egy hosszú puszit nyomott a homlokomra.
-Reméltem, hogy tetszeni fog, bár féltem tőle, hogy esetleg félre érted, és...-vitte fel a hangsúlyt, majd hirtelen dadogni kezdett.-mármint, úgy értem, nem mondom, hogy egyszer majd nem lesz az is, csak még semmit nem akartam elsietni, és úgy gondoltam, vagyis, nem tudtam, hogy te hogy gondolod, és...-hallgatott el hirtelen, amint a számat az ő szájára nyomtam. Az ajkát harapva nézett le rám, mikor szétváltunk, én pedig szélesen mosolyogtam rá.-Köszönöm, hogy leállítottál, még mielőtt minden összehablatyoltam volna. Szóval, Lizzie, ez a gyűrű...
-Niall, semmi gond, nem értem félre, és nem haragszok semmiért.-néztem a szemébe egyenesen.-Fiatalok vagyunk még, azt hiszem bőven ráérünk még beszélni az ilyesfajta dolgokról.-mondtam ki őszintén, direkt nem használva az eljegyzés szót. Jelen pillanatban azt sem tudom, mit veszek fel holnap, nemhogy mi lesz még velünk évek múltán is. Nem akarok még előre tervezni, az ég világon semmit. Azt se, hogy lesz, vagy azt sem, hogy nem. Csak hagyom, hogy a dolgok maguktól történjenek. Nem akarok a jövőn gondolkozni, ma este biztos, hogy nem.
-Önthetek még pezsgőt?-kérdezte Niall megemelve az üveget, mire határozottan bólintottam, őszinte mosollyal az arcomon.
A pezsgő édes, alkoholos utóíze kellemesen szántotta végig a torkomat, amint mind a ketten belekortyoltunk. Egy pillanatra felnyitottam a szemem, és a tekintetem egyből megállapodott Niallön, aki szakadatlanul engem vizslatott, ujjai között tartva az ő poharát. Talán egy percig ha tudtam tartani a szemkontaktust, ugyanis Niall tekintete perzselő volt, különösen zavarba ejtő. Mikor elpillantottam, a szemem sarkából még akkor is láttam, hogy engem néz. Éreztem, hogy a jól ismert bizsergés lassan elindult a lábujjamtól, és egészen a fejem tetejéig kúszott, eljutva minden egyes sejtemig, azokat működésbe hozva. Niall pillantása már szinte perzselt, és tudta nagyon jól, hogy mit ér el ezzel.
-Nézz rám, Lizzie.-szólalt meg rekedtes hangon, mire nagyot nyeltem. Letettem a poharat a földre, erősen ügyelve arra, hogy az ujjaim remegésétől fel ne boruljon, majd lassan Niall felé fordultam, és a szemébe néztem, és halványan elmosolyodtam.
Másodperceken belül Niall ujjait éreztem meg, amint a végigsimítottak a térdemen, majd a kézfejemet megragadva egy aprót rántottak rajtam. Ekkorra már Niall keze is üres volt, tekintete pedig csalogatóan hívott magához.
A mozdulatom ösztönös volt, ahogy Niall kezének szorítása is, amint gyengéden húzva maga felé az ölében kötöttem ki, szemben vele. Lábai az én lábam között terültek el hosszan, miközben én óvatosan ráültem a combjára.
Kezeim maguktól indultak útnak, és találták meg számukra a tökéletes helyet, Niall arcát közrefogva. Ujjaim a tarkójára csúsztak, míg a hüvelykujjammal a füle előtti részt kezdtem el lágyan cirógatni. Kezei azon nyomban a csípőmre tévedtek, és gyengéden közelebb húzott magához.
-Ha tudnád, mennyire hiányzott már ez.-suttogta a számra, ajkaink pedig épphogy érintették egymást.
-Nekem is, nagyon.-feleltem halkan, megemelkedve, ahogyan Niall ujjai megszorították a csípőmet. Száját már nem választotta el semmi az enyémtől, puha ajkai lágyan cirógatták az enyémeket, majdnem-csókjai pedig kezdtek az őrületbe kergetni.
A szobában kellemes félhomály úszott, az apró égők fénye pont annyira világított, amennyire kellett. Nem volt teljesen sötét, csupán az égősorok gyertyáinak közelében volt erős a fény. Nem tudom, hogy ez eddig is ilyen volt, vagy csak most vettem észre.
Niall alakját, és vonásait tisztán, és tökéletesen láttam, olyan közel ültünk egymáshoz. Homlokát az enyémnek támasztotta, szemeim pedig azonnal lecsukódtak. Átadtam magam annak a mámorító, jól ismert érzésnek, ami akkor szokott eltölteni, ha ilyen közel tudhatom őt magamhoz.
Homlokomat a vállához hajtottam, amikor Niall megmozdult, ajkai pedig a nyakamon találtak menedékre. Lassan, érzékien csókolta végig az érzékeny részt, majd fentebb haladt, egészen a fülem tövéig. Mikor odaért, és gyengéden a fogai közé vette a fülcimpámat az egész testemen egy villámszerű áramlat hasított végig, egy pontban összefutva, az alhasamban.
Kezei váratlanul a pólóm alá csúsztak, így már meztelen bőrömön éreztem nagy tenyerét, és forró, lágy érintését. A derekamba markolva húzott fentebb az ölében, egészen addig, míg meg nem éreztem a dudort a lábaim között. Az összes vér az arcomba szökött, a lábaim pedig lemerevedtek az érzésre. Arcomat nekinyomtam a nyakának, míg ő tovább folytatta kényeztetésemet a tarkómnál, és felfelé haladva a gerincem vonalán.
-Milyen szaporán veszed a levegőt...-szólalt meg elfúló hangon, mire egy halk nyögés szakadt fel belőlem, és megmozdítottam a csípőmet.-Óh, Istenem...-sóhajtott fel, majd mindkét kezét a csípőmre csúsztatva erősebben megszorított, a csípőjét pedig fentebb nyomta, ezzel elérve, hogy még jobban érezzem a kemény dudort a lábaim között.
Próbáltam kontrollálni az egyre gyorsuló légzésemet, ám ez abban a helyzetben egyenlő volt a lehetetlennel. Újra a kezeimbe vettem Niall arcát, és elvéve az arcomat a nyakától, a szemeibe néztem. Kár volt...
Tudom, hogy férfiakra nem szokták azt mondani, hogy gyönyörű. De akkor, abban a pillanatban, ahogyan rám nézett, lassan, szint erőlködve nyitva fel a szemhéját, nem létezett bámulatosabb látvány a földkerekségen. Tekintete fátyolos volt, vágytól ködös, elsötétült, szemei úgy csillogtak, akár a gyémántok. A feje az ágy támlájára volt hátravetve, ajkai résnyire nyitva voltak, nyakán pedig látszódott az ádámcsutkája, ahogyan nyelt egyet, az pedig megugrott.
Bennem mintha bomba robbant volna, olyan intenzíven söpört végig rajtam a vágy. Előre hajoltam, számat pedig éhesen nyomtam az övére, majd mélyítettem el a csókunkat, amikor a nyelvünk egymásra talált. Egy kéjes nyögés hagyta el a számat, amikor Niall beszítva az alsó ajkamat, és gyengéden megharapta. Hirtelen megragadta a pólómat, és kibújtatott belőle, majd elhajította valahova. Egy határozott mozdulattal megragadott,a  következő pillanatban pedig már Niall teste alatt találtam magam, a puha süppedős babzsákfoteleken, Niall pedig a két lábam közé préselődött be. Csókjai vadak voltak, ugyanakkor érzékiek, és hihetetlenül tüzesek.
Lábaimat átfontam a derekán, ezzel közelebb húzva őt magamhoz, felnyögtem, amint férfiassága újból nekem nyomódott. Két kézzel átkaroltam, majd felgyűrtem a pólót a hátán, és megérintettem csupasz bőrét, mely annyira selymes, és puha volt, hogy elaléltam magától az érintéstől is. Esküszöm olyan finom, akár a baba bőre. Egyre fentebb csúsztattam a kezeimet, fentebb, és fentebb tűrve a pólót, amíg végül egy pillanatra eltávolodott tőlem, és lerántotta magáról.
A szemeim kiugrottak a helyükről, a szívem pedig tízszer olyan gyors ütemre kapcsolt, ahogy kidolgozott felsőteste immár takarás nélkül jelent meg előttem. Ittam a látványt, mintha csak az életem múlna rajta.
Keze a hátam alá kúszott, miközben csókolóztunk, majd egyszer csak éreztem, hogy a melltartóm ellazult körülöttem. Niall megszakította a csókunkat, majd lágyan végigcsókolta az arcomat, nyakamat, egészen a vállamig, ahol a melltartóm pántja volt. Ujjával lassan lehajtotta a vállamról, ajkaival pedig követte a pánt nyomát. Óvatosan kihúzta alólam a kezét, majd a babzsákra fektetett, és elhúzódott.
Egész testemben remegtem, a szemeim csukva voltak, azonban akkor kinyitottam őket, mikor már nem éreztem magamon Niall kezét. Tekintetünk azonnal találkozott, és én úgy éreztem, hogy a fotel megolvadt alattam, sőt, még maga a föld is, én pedig elsüllyedek benne, vagy csak egyszerűen megsemmisülök.
Az a mosoly, amivel megajándékozott, lehengerlő volt. Haja kócosan meredezett ezerfelé, fejét oldalra billentette, miközben fél kézen támaszkodott felettem, másikkal pedig a hajamat igazgatta körülöttem. Nem láttam semmi mást magam előtt, csak izmos mellkasát, karjait, vállát, és vágytól égő, szerelmes tekintetét. Kisfiús mosollyal az arcán birizgálta a hajam, nem tudtam mit csinál, de azt akartam, hogy soha ne hagyja abba. Már maga a látvány olyan érzést keltett bennem, ami semmivel nem pótolható.
-Gyönyörű vagy, Lizzie.-suttogta végigsimítva a vállaimon, érintésének nyoma olyan volt, mintha egy forró pálcát húztak volna végig rajtam, a bőröm sisteregni kezdett.
Kábultan mosolyogtam vissza rá, majd felé akartam nyúlni hogy megérintve lehúzzam magamhoz, de még mielőtt megmozdulhattam volna, Niall tartva a szemkontaktust egy ideig lehajtotta a fejét, egészen addig, hogy már csak a haját láttam. A szemeim már az előtt lecsukódtak, mielőtt még bármit is csinált volna, a szívem hatalmasat ugrott a mellkasomban, amikor Niall a melleim közé csókolt. Az ajkaim résnyire nyitódtak, a levegővételeim pedig egyre sűrűbbek, és egyre gyorsabbak lettek. Niall lassan, csábítóan húzta végig a száját a melleim vonalán, a hátam pedig szabályos ívbe feszült abban a pillanatban, mikor Niall szája a mellbimbómra tévedt, és gyengéd csókokat hagyott rajta. A levegőm a torkomon akadt, valami nyöszörgésszerűség hagyta el a számat, ujjaimmal pedig remegve szántottam végig Niall selymes, dús hajában. Tudta, érezte, hogy kezdem elveszíteni az önkontrollt, épp ezért nem hagyta abba. Ajkainak útja tovább folytatódott le a hasamon, a köldökömön keresztül, egészen a csípőmig. Két lágy puszit adott a medencecsontomra, majd hirtelen újból az arcomnál termett.
Éreztem az arcomnak csapódni meleg leheletét, mire kényszerítettem magam, hogy kinyissam a szemem. A kép összefolyt előttem, azonban nem kellett sokáig várnom, hogy kitisztuljon, mert Niall ajkai újból megtalálták az enyémeket, nyelve érzéki táncot járva kényeztette az enyémet. Átkaroltam a nyakát, és amilyen közel csak lehet, olyan közel húztam magamhoz, mellkasunk összenyomódott, egy férfias morgás tört fel belőle, amikor mellem a csupasz mellkasához ért.
Egyik kezével megtámaszkodott a fejem mellett, a másik pedig felfedező útra indult a testemen, megállapodva a nadrágom szélénél. Éreztem, milyen forró a bőre, akárcsak az enyém volt. Ujjai a gombomhoz csúsztak, és a cipzáromhoz. Ekkor azonban lelassult a mozdulatában, és nem ment tovább. Biztatásképpen megemeltem a csípőmet, így Niall keze teljesen hozzám nyomódott, mire mindketten felnyögtünk.
Ujjai behatoltak a nadrágom alá, és lassú mozdulatokkal kezdtek el dörzsölni, ott, lent. Minden izmom megfeszült, az izgalom vibrálva söpört végig rajtam, megérkezve arra a pontra, ahol Niall ujjai foglalatoskodtak. Képtelen voltam mozdulni, az élvezet, amit Niall nyújtott, varázslatos volt. Az én kezeim is maguktól indultak útnak, megállapodva Niall nadrágján. Egy halk sóhajt hallottam meg felőlem, mikor tenyeremet óvatosan egyre inkább domborodó férfiasságára helyeztem. Lassan, elővigyázatosan kezdtem el le, és fel mozgatni a kezem, mire éreztem, hogy Niall csípője a kezemmel együtt mozgott. Nagyot nyeltem, hogy benedvesítsem kiszáradt torkomat, majd úgy döntöttem, hogy kicsit gyorsítok a tempón. Niall halkan nyögdösni kezdett, hangja pedig a legszebb zene volt a fülemnek. Hirtelen Niall megmozdult, majd kezeit a fenekem alá csúsztatta, benyúlva a nadrágomba, és lehúzta rólam azt, majd ugyanezzel a lendülettel ő is megszabadult a fölösleges nadrágjától. Megragadta a csípőmet, és egy határozott, erős mozdulattal az ölébe ültetett, egyik lábamat átvetve a csípőjén. A mellkasának dőlve hallgattam a szívverését, ami ugyanúgy, mint az enyém, a szokásosnál sokkal intenzívebb volt. Egyszerre lélegeztünk, a testünk egy ritmusra emelkedett. Semmi más nem hallatszott a szobában, a homályba borult falak a mi hangunkat visszhangozták.
-Szeretlek, Niall.-szaladt ki a számon, mindenféle előre gondolkodás nélkül. Niall nem felelt, csak szorosan átkarolt, és fentebb húzott az ölében, bár már nem volt hova, mert a lehető legközelebb ültem hozzá. Kezeit a derekamra tette, és lágy kézmozdulatokkal ösztönzött a mozgásra. Elfúlva nyomtam a homlokom az övének, éreztem, hogy a teljes megsemmisülésig már nem sok kell. Tovább folytattam a csípőm érzéki mozgatását, míg Niallből egy nyögés nem szakadt fel.
-Jézusom...-nyögött fel, majd újból megragadta a testem, és felém kerekedett.
A testünk harmonizálni kezdett egymással, éreztem, hogy a szívem majd kiszakad a mellkasomból, oly hevesen zakatolt, az egész testem bizsergett, és tudtam, hogy nemsoká teljesen magába szippant a mámor édes állapota. Körmeim erősen mélyedtek bele Niall hátába, pedig megpróbáltam visszafogni magam, ami jelen pillanatban nem igazán sikerült. Kétségbeesetten öleltem magamhoz Niall verejtékben úszó, lüktető testét, és csókoltam bele a vállába, miközben ő arcát a nyakamhoz fúrta. Teljesen hozzám préselte magát, nem jelentett már akadályt a köztünk levő ruharéteg, ami időközben lekerült rólunk. Niall felém hajolt, szemeink pedig egy vonalba kerültek. Kéjes tekintettel nézett a szemeimbe, haja csapzottan tapadt a homlokára, és a tekintetemet kutatta.
-K-készen állsz?-kérdezte hebegve, nekem viszont kis időbe telt, míg felfogtam, mit kérdez. Nem értettem, miért kérdezi, de nem is akartam jelen pillanatban agyalni rajta. Minden kiesett az agyamból, ami nem Niall volt. Teljesen elkábított, azt sem tudtam, hány óra van, milyen nap, vagy hogy egyáltalán hol vagyunk. Semmi, az ég világon semmi más nem érdekelt, csak az, hogy végre, újból Niallel lehetek, ténylegesen. Mindennél jobban hiányzott már.
Niall izmai mind megfeszültek, és egyszerre nyögtünk fel a kéjes érzésre, ami elöntött mindkettőnket. Még erősebben vájtam körmeimet Niall hátába, a vállába haraptam, fogaimmal összecsípve a bőrét. Niall a nyakamra tapasztotta a száját, enyhítve hangjának erején. Lassú, gyötrelmes mozdulatokkal érte el, hogy újra és újra felsóhajtsak, a fejem kótyagossá vált, elvesztettem a józan eszemet. Lassan, fokozatosan épült fel köztünk a gyönyör, már az ajtajában kopogtattam, pillanatokon belül pedig az ajtaja kinyitódott előttem, és én elgyengülve, megsemmisülve estem be rajta, Niall pedig követett...