2017. január 24., kedd

6. It's dark inside

Az egész terem alkoholmámorban úszott.
A zene fülsüketítően hangos volt, a hatalmas hangfalak szinte ontották magukból a ritmust, a basszus keményen dübörgött. Nem hazudok, szinte éreztem, hogy a zene a szívemmel egy ritmusban lüktet.
Nyirkos testek simultak az enyémhez, a stroboszkóp villódzása teljesen elvette az időérzékem. Valaki a kezembe nyomott egy poharat, gondolkodás nélkül lehúztam. Tömény vodka volt. Meg se kottyant. A hullámzó tömegben elkapott egy kar, és magához húzott. A tekintetem homályos volt, a fejem kótyagos. Éreztem egy kezet a derekamra simulni, majd egy mellkas az én mellkasomhoz nyomódott. Fátyolosan láttam magam előtt a kócos, szőke hajat, a világító kék szemet, valamint egy szexi, csábító mosolyt, kivillanó, hófehér fogakkal. Chase ajkai a nyakam nedves bőrére tapadtak, ujjaimat a hátába mélyesztettem, kicsit meggyűrtem koromfekete ingjét, ami már a hátára tapadt az izzadtságtól. Összeért a mellkasunk, lábunk, ágyékunk, mindenünk. A zene mellett Chase lehelete tombolt a fülemben. Egy ütemre ringattuk összetolt csípőnket, Chase ujjai a hajamat szántották végig, kicsit belemarkolt, majd elfordította a fejem, így a tekintetünk egymásba fonódott. Pillantása fürkésző volt, le-fel táncikált a szemem és a szám között, majd hirtelen ajkai lecsaptak az enyémekre.
Az egész világ forgott velem, valami mindent elsöprő bizsergés futott végig a testemen, miközben Chase vadul csókolta a szám. Ujjaimmal a haját, arcát cirógattam, közben ő a csípőmet markolászta.
-Ó, Camille...-zihálta a fülembe.
Ebben a pillanatban a vér is megfagyott bennem.
Ledermedtem.
Ilyen nincs.
Ebben a pillanatban minden köddé vált körülöttem, csak a végtelen feketeség vett körül. Kétségbeesetten forogtam körbe-körbe, mindhiába.
Egyedül voltam. Senki nem volt ott, csakis egyedül én. A sötétség nyomasztóan nehezedett rám, egyre kisebbre zsugorítva jelentéktelen alakom.
Csontomig hatoló ürességet éreztem. Rémisztő volt. Reszkettem, alig kaptam levegőt. Csak az az egy szó járt a fejemben, amit Chase a fülembe súgott. Újra és újra visszhangzott a fejemben, megállás nélkül, engem az őrületbe kergetve.
Egyre elviselhetetlenebbé vált. Megtöltötte a fejem, széthasítva minden más gondolatom. Lüktetett a tarkóm, a homlokom, mindenem. Szédültem, kétségbeesetten nyomtam mindkét tenyerem a fejemhez, szorítottam, de feleslegesen. A hang egyre erősebb és hangosabb lett. Térdemre estem, mikor már teljesen átvette felettem a hatalmat. Semmit nem láttam magam körül, csak a vég nélküli feketeséget. Folyamatosan pislogtam, hátha vége lesz. Ó, könyörgöm, legyen már vége. Megöl ez az érzés.
Elnehezedett az egész testem, a fejemet lehúzta az ólomnehéz súly, szét akart robbanni. Éreztem, hogy szét fog robbanni. Lüktetett, telítődött, feszült.
Camille...Camille...
Csontig hatolt a fájdalom. A fejem szétrobbant, én pedig torkom szakadtából sikítottam, kiüvöltöttem a lelkem, és iszonyúan fájt, mivel akárhogy ordítottam, egy szó sem jött ki a torkomon, viszont én éreztem...bárcsak meghaltam volna...
*
Az éjszakai álmom rányomta a bélyegét az egész napomra. Alapból nyugtalan természet vagyok, de ez most a szokásosnál is jobban felzaklatott. Türelmetlen voltam mindenkivel, bárki hozzám szólt, leüvöltöttem, elküldtem a fenébe. Nem akartam, hogy ma bárki is kapcsolatba lépjen velem. Az egyetlen dolog, amivel érintkezni akartam, az a bokszzsák volt.
-Harry, ne viccelj velem, muszáj lemennem a terembe.-szorítottam a telefonom a vállamhoz, miközben a bakancsomat rángattam fel magamra.
-Candace, ma nem megy, nem tudok hazamenni.-mondta, a háttérben pedig vonatrobogást hallottam.-El kell intéznem valamit. Candace, kérlek, bírd ki, holnap reggel bemegyünk, és kiütlegelheted magadat, de ma semmiképp nem jó.
-Rendben, majd jelentkezz, szia.-raktam le csalódottan a telefont, majd nagyot sóhajtottam.Ilyen nincs. Ha most nem mehetek le a terembe, szétverek valamit, vagy valakit. Ma suliban se szóltam senkihez, próbáltam kerülni a társaságot, így fülhallgatóval a fülemben járkáltam egész nap, fejbe húzott kapucnival. Senki nem kísérelt meg hozzám szólni.
Hirtelen eszembe jutott egy ötlet, ami saját magamnak se tetszett, de félretettem a dacomat. Muszáj volt. Beizzítottam a motort, és elindultam a teremhez.
Ahogy odaértem a terem szinte lakatlannak tűnt. Biztos ami biztos megnéztem az első és hátsó ajtót is, mindkettő zárva volt. Remek. Kénytelen leszek jelezni érkezésem. Diszkréten kopogtam párat az ajtón.
Semmi választ nem kaptam.
Újból kopogtattam. Szintén semmi.
-Zack! Nyisd ki az ajtót, Candace vagyok.-mondtam fennhangon, hátha így már sikerrel járok. Semmi válasz. Elborult az agyam. Teljes erőből dörömbölni kezdtem az ajtón, ordítva Zack nevét.
-Zack, süket vagy? Engedj már be, baszki!-kiabáltam, az ajtó pedig egyszerre kivágódott előttem. Egy lépést hátráltam az ajtótól, ahogy Zack alakja felém magasodott, arca idegesnek tűnt.
-Picsáért kell betörni az ajtót.-förmedt rám.-Mit akarsz?-kérdezte flegmán, legalább olyan hangsúllyal, mintha a saját otthonában zavarnám.
-Semmi közöd hozzá, nem hozzád jöttem.
-Akkor?-kérdezte tovább, mire leesett az állam.
-Ember, nem tartozok neked elszámolással. Harry tudja, hogy jövök, ő mondta, hogy majd te beengedsz.-füllentettem.
-Valóban?-húzta fel kérdőn a szemöldökét, és tudtam, hogy tudja, hazudok.
-Zack.-sóhajtottam.-Jobban teszed, ha most nem szarakodsz velem, csak a kicseszett terembe akarok bemenni, ennyi.-sóhajtottam. Egy pillanatig kémlelte arcomat, majd kitárta az ajtót, én meg átcsusszantam a karja alatt, egyenesen be a terembe.
Ledobtam a táskámat, lerúgtam a bakancsomat, és leültem átvenni a sportcipőmet. Épp a felsőmet akartam lehúzni, mikor megláttam Zacket az ajtónak támaszkodva állni.
-Öltözök.-világosítottam fel.
-Láttam már olyat.-vonta meg a vállát.
-De nem az enyémet.
-Igazad van, annál jobbat.-kontrázott.
-Faszfej.-sziszegtem, majd felkaptam a felsőm, és a vécére mentem átvenni azt.
Ha nem lett volna elég az este, és a mai nap a suliban, ráadásként megkapom ezt a nagyképű majmot is. Fú, de irritál. Miután átöltöztem, felkötöttem a hajam, és visszamentem a terembe. Zack szerencsére már nem volt ott. Végre eltakarodott. Elővettem a telefonom, hogy zenét indítsak. A képernyőn megjelent négy olvasatlan üzenet, abból 3 Chasetől. Egész nap nem tudtam a szemébe nézni, vagy hozzá szólni. Aggódott, hogy esetleg megharagudtam rá. Ó, ha tudná, hogy mit álmodtam. Bele is pirultam az emlékbe. Szégyellem elmondani neki, inkább magamban tartom. Jobb lesz ez így.
Elindítottam a zenét, felvettem a kesztyűket, és bemelegítettem, majd nekiestem a zsáknak. Földöntúli érzés volt püfölni, és kiadni magamból az összes feszültséget.
Szinte minden este rosszat álmodok, és nincs olyan, hogy ne történne valami nyomasztó az álmaimban, azonban ez a tegnapi messze a legrosszabb volt az utóbbi időkben.
Az álmaim nagy részében én halok meg, vagy megölök valakit, vagy csak egyszerűen meghal valaki. Szinte nincs olyan, álmom amiben nincs halál, vagy legalább valamilyen sérülés. Minden képzetem tocsog a vértől, tele van erőszakkal, kínnal és bánattal. Mégis, a tegnapi álmom mindezen túltett, pedig kivételesen senkinek nem lett baja, egyedül az én fejem robbant szét, de az is csak képletesen. Sokat gondolkoztam már, miért viselnek meg jobban ezek az álmok, mint az elmúlt esti. Embertelen fájdalmat, kínzást álmodok meg, amit a való életben csak a nem ép elméjűek követnek el. Olyat, aminél az ember inkább azt kérné, bár ne létezne, csak múljon el a fájdalom.
Az öklöm tompán csattant a zsákon, egyre többször, hevesebb ütemben. Már szakadt rólam a víz.
Miért hat rám ennyire érzékenyen az ilyen fajta álom? Az eleje még kellemes is, sok lány szeretne ilyen szenvedélyesen csókolózni valakivel, mint én Chase-szel az álmomban. Csak hát az a név, amit a fülembe súgott...nem, ezt nem tudom elviselni.
Mentális, és lelki gyötrelem. A lelkemre hat, felidéz olyan dolgokat, amik belülről marnak szét, mintha a vérem helyett sósav keringne az ereimben. Elviselhetetlenül rossz.
Mikor még versenyszerűen bokszoltam az akkor kapott ütések nem fájtak annyira, mint az emlékeim okozta sérülések. Ezerszer inkább verjenek meg, minthogy bármi olyan emlegessenek fel, ami régen történt.
Lehet, hogy régebben mazochista hajlamok voltak bennem...az ütések fájdalma kis idő múlva eltűnt. Különleges érzés volt. Szinte...kellemes. Szerettem a fizikai fájdalmat.
Ha kívül fájt, nem volt időm a belső fájdalomra koncentrálni. A testemen levő sérülések elnyomták azt, ami milliószor jobban fájt a felszín alatt. Talán ezért is csináltam.
De ezt senki nem értette. Anyáék bolondnak néztek, pszichiáterhez hordtak, hogy az majd segít. Nem segített. Sohasem. Nekik könnyebb volt a piszkos munkát egy ismeretlenre bízni, csak hogy ne nekik kelljen ezzel a teherrel is foglalkozni.
Pedig annyira kevés is elég lett volna.
Egy beszélgetés néha-néha. Vagy egy ölelés. Egy kedves szó. Talán ennyi elég lett volna, hogy rendbe jöjjek. De elcseszték. Elcsesztük.
A fizikai fájdalmat választottam, hogy meneküljek a lelki elől.
Minden egyes szavamra az öklöm csattant a bokszzsákon:
Nem.
Bírom.
A.
Lelki.
Fájdalmat...
Lihegve estem neki a zsáknak. Nekitámasztottam a homlokomat, éreztem, hogy a víz patakokban folyik a testemről. A zene továbbra is bömbölt a fülemben. Nem tudom, mennyi ideje püföltem, elvesztettem az időérzékem. A pulzusom lüktetett a torkomban, de még mindig éreztem a nyomást a mellkasomban. Sírás fojtogatott. Elő akart törni, fel akart emészteni.
Általában ez az a pillanat, amikor tudom, hogy addig kell hajtsam magam, míg megszűnik a nyomás a mellkasomban, a szorítás a torkomban, és a helyét a fizikai fájdalom veszi át, és a kimerültség. Muszáj hajszolnom magam, mert akkor elmúlik. Hacsak kis időre is, de az izmaim sajgása elnyom minden más fájdalmat.
Levettem a polcról egy ugrókötelet, és sebesen kezdtem el hajtani a testem körül. Először nagyobbakat ugrottam, lassan tempóban hajtva a kötelet, majd egyre kisebbeket, gyorsítva a kötél mozgását. Forogtam körbe, kereszteztem a kötelet, figuráztam. Egy időben számoltam, volt, hogy több százig meg se álltam, ma már kimerülésig csinálom.
Ahogy forogtam a tengelyen körül véletlen nem vettem észre, hogy elmozdultam a megszokott helyemről. Mivel a terem egy ház alsó épületében volt, a mennyezet szokatlanul alacsonyan volt azon a részen, ahol nem a ring volt kialakítva. Ezen az úgynevezett edzőtermi részen a lámpa hosszú kábelon lógott le a plafonról.
Egyszer csak egy csattanást hallottam, majd szikrázást, végül sötét lett az egész teremben.
A kötelem beleakadt a lámpába, és amilyen erővel pörgettem, sikerült tőből leszaggatnom azt a plafonról.
Kivettem a zenét a fülemből. Sötétség, és csend vett körül.
-Ó, basszameg.-káromkodtam el magam, majd tapogatni kezdtem, hátha eljutok az ajtóig. Nagyjából tudtam, merre kell menjek, de azért mégis kihívás volt. Hirtelen egy fémes csattanás ütötte meg a fülem, majd pillanatokon belül belenyilallt a fájdalom a lábujjamba.
-Francba.-hajoltam le megfogni a sérült testrészem. Gyönyörűen megtaláltam a súlyokat a lábujjaimmal. Viszont jó jel volt, hogy a súlyok az ajtó mögé voltak téve, tehát sikerült eljutnom az ajtóig. Másik kezemmel a kilincs felé nyúltam, azonban ebben a pillanatban kivágódott az ajtó, éreztem, hogy körülbelül két centiről csapódott az arcomba, majd azzal a lendülettel a súlyokon landoltam teljes testtel.
-Mi a fasz történt itt?-hallottam meg Zack dühös hangját. Sajnos egy nyöszörgés volt csak a válaszom, mivel mindkét kezemmel az orromat fogtam, amiből ömlött a vér, ahogy az ajtó nekiütközött.
-Meg foglak ölni.-sutyorogtam, miközben próbáltam feltápászkodni. Ahonnan Zack jött, halvány fény szűrődött be, szóval csak félhomályban láttam őt, ám az tisztán látszódott, hogy a homlokát ráncolja.
-Te meg mit csináltál?-nézett rám kérdőn, összefont karokkal.-És mi ez a sötétség itt?
Nagy nehezen feltápászkodtam a súlyokról, sajgott a hátam, a seggem, az arcom csupa vér volt, és a lábujjam is lüktetett.
-Jézusom, de szarul nézel ki.-pillantott végig rajtam lenézően, én meg ha épp nem az orrvérzésemmel szaroztam volna, behúztam volna neki egyet a két szeme közé.
-Véletlen leszaggattam a lámpát, és épp a kilincset kerestem mikor valaki,-hangsúlyoztam ki a szót- izomból rám baszta az ajtót.-mérgelődtem. A kintről bejövő gyér fényben próbáltam keresgélni zsebkendőt, vagy valami rongydarabot az orromra.
Hirtelen kuncogást hallottam a hátam mögül, mire megfordultam, és szikrázó szemekkel meredtem Zackre.
-Épp a konyhában voltam, mikor elment az áram, és mivel itt van a főkapcsoló, muszáj voltam ide lejönni.-közölte.-Mégis, honnan tudhattam volna, hogy te épp az ajtó előtt matatsz? Ahj, ne szerencsétlenkedj már, itt van ez a szar, töröld meg vele magad.-dobta oda a kezében levő konyharongyot, amit egyből az orromra nyomtam.
-Kösz.-böktem oda, majd leültem az egyik pad szélére. Csapzott voltam, véres, és mindenem fájt.
Zack fújtatott egyet, majd elment a terem végébe, kinyitotta a falon levő kis szekrényt, csörömpölt valamit, majd egyszerre visszatért a világosság. Igaz, csak a másik, ép lámpa villant fel, de legalább mégsem volt sötét. Zack rosszallóan nézte meg a leszaggatott lámpát. A tarkóját vakargatta.
-Harry el fogja vágni a torkodat, ha ezt meglátja.-nyugtázta, miután leellenőrizte a teljesen tönkrement lámpát.
-Holnapra megcsináltatom. Semmi pénzbe nem kerül.-ráztam meg a fejem, mire Zack rám nézett, tekintetünk összeakadt.
Ekkor jöttem rá hogy nem volt rajtam más, mint egy rövidujjú, felhajtva a mellem alatti részig, és egy rövidnadrág. Esküszöm, egy pillanatig elidőzött rajtam a tekintete.
-Megmosom az arcom.-álltam fel, majd a kis csaphoz mentem, hogy leöblítsem a fejem. Eredetileg távolabb akartam kerülni, ki a látószögéből, de csak hátat fordítottam neki, mivel a csap ott volt bent a terem egyik sarkában. Szinte lyukat égetett a hátamba a pillantása, egyre kellemetlenebb volt. A csap felett lógott egy kis tükör, amibe véletlen belenéztem, és elszörnyedtem. Az orrom fel volt dagadva, és ki volt pirosodva.
-Te eltörted az orrom!-ordítottam rá.
-Dehogy törtem.-válaszolt nyugodtan, én meg tovább tapogattam az orromat, és minden tapintás fájt.
-Fel foglak jelenteni!-fenyegettem meg, mire csak kaján vigyorra húzta a száját, majd karba tett kézzel megindult felém.
-Kis csillag, nem fogsz te senkit feljelenteni.-mondta a szemembe halál nyugodtan.-A rendőrségen körberöhögnek egy ilyen piti dologgal, meg amúgy is letagadnám.-mosolygott, majd egy lépést közelebb jött, és a fülemhez hajolt.-Esetleg ha nem hajtottad volna magad túl 3 órán át, nem tompultak volna el az érzékszerveid, és hallottad volna, hogy jövök. -súgta, majd az ajtóhoz ment, és kisétált.
Ott álltam a falnál, lefagyva, aminek több oka is volt.
Az első, hogy valóban 3 órája itt vagyok, és megállás nélkül edzek. Észre sem vettem.
A másik, ahogy viselkedtem. Mint egy hisztis picsa, fenyegetőztem, hogy feljelentem. Nem jött zsigerből semmi frappáns válasz, ami ilyenkor szokott. Az összes érzékemet eltompította valami.
Végül pedig ami a legjobban zavart, hogy arra pár pillanatra, míg Zack közelebb jött, nem éreztem se a testem fájdalmait, se más fájdalmat.
Egyedül a parfümjét éreztem, ami olyan mámorító volt, hogy még azt is elfelejtette velem, hogy ez a gyökér szétzúzta az orromat pár perce...

2017. január 16., hétfő

5. Never gonna change

Kellemes meleg simogatta a hátam.
Tudtam, hogy eljött a reggel, és ideje kikelnem az ágyból, de egyszerűen nem ment. Lustán nyújtózkodtam, húztam a fejem tetejére a takaróm, és fúrtam bele az arcom a pihe puha párnarengetegbe, ami az ágyamon volt. Minden olyan nyugodt volt, békés, lassan vettem a levegőket, ásítoztam. Esküszöm, ilyen kényelmes még sosem volt az ágyam.
Idilli pillanataimat azonban félbeszakította a heves dörömbölés az ajtómon.
-Candace, azonnal gyere ki!-üvöltött anyám torka szakadtából.
Egyszer kelek fel mosollyal az arcomon, hát persze, hogy el kell rontani.
Lassan kigördültem az ágyból, nyújtózkodtam, nyúlt a szám. Kinyitottam az ajtót, de anyámnak hűlt helyét találtam csak. Leslattyogtam a lépcsőn, anyáékat a konyhapultnál találtam még.
-Napsütéses jó reggelt!-mondtam vidáman, majd kivettem a tejet a hűtőből, és leültem a bárszékre.-Mizu?
-Mizu?-húzta fel anya az egyik szemöldökét, és megrándult a szája sarka is. Ez a lecseszés előjele.-Talán ezt én is kérdezhetném.
Tudatlanul pislogtam rá, miközben dobozból szürcsöltem a tejet.
-Mégis mit ártott neked Mike Wesley?-kérdezte, én meg e név hallatán félrenyeltem a tejet, és köhögésben törtem ki. Folyt a szememből a könny, majd megfulladtam.
-Nem tudom miről be...
-Candace, elég ebből!-csapott a konyhapultra, és tudtam, nem menekülök. Apára néztem, aki eddig szótlanul állt, és engem nézett.-Mike szülei ma reggel felhívtak, hogy a fiuk törött orral ment haza, és amikor megkérdezték mi történt, csak annyit mondott: Candace Armstrong.
Mégis... mi a fenét képzelsz? Csak úgy nem törheted el valaki orrát, Candace!-kelt ki magából anya, én meg a szememet forgattam. Hát persze, megint én vagyok a hibás.
-Anya, önvédelem volt. Meg akart ütni.-vallottam be, és bár nem akartam, muszáj volt.
Anya lefagyott egy pillanatra.
-Nem esett bajod?-enyhült meg egy pillanatra.
-Nekem nem.-húztam gúnyos mosolyra a számat, mire az előbbi enyhülés el is illant.
-Egyáltalán, minek járkálsz te olyan helyekre, ahol baj érhet?
-Anya, a mai világban az utcára ha kilépek elrabolhatnak. Ennyi erővel sehova ne menjek?
-Mi lenne ha kevésbé veszélyes életet élnél?-csattant fel.-Az őrületbe kergetsz minket apáddal ezzel a sok mániáddal! Motorozás, boxmeccsek, rossz társaság...
-Milyen rossz társaság?-ugrottam le a bárszékről, mostmár kezdett felmenni bennem a pumpa.-Anya, ha neked Harry és Chase rossz társaság, fogalmad nincs, mikből maradunk mi ki. A fél osztályom füvezik, van aki keményebbet is tol időnként, a fúk értelmi fogyatékosok, önzőek, nagyképűek, a lányok elkényeztetettek, jellemtelenek, apuci pénze nélkül nem mennének semmire, mert olyan sík hülyék, mint az a fal ott-mutattam a mellettem levő csempével kirakott falra-és ha mindez nem lenne elég, a fél iskola végigment már rajtuk, ó, ha tudnád, hány fiúval voltak már! Jesszus, több fa...
-Elég, Candace!-szólalt meg apa, erélyes hangon, mire én befejeztem. Apa nem szokott kiabálni, nem szeretném kihozni a sodrából. Tekintetem anya és apa között kapkodtam.
-Kislányom, mi csak azt szeretnénk, ha nem hoznál minket, és persze ezzel magadat is mindig ilyen kellemetlen szituációba.-lépett közelebb hozzám anya.-Akár fel is jelenthetett volna Mike.-rázta a fejét.
-Ó, de rohadtul nem érdekel Mike!-csattantam fel.-Én csak megvédtem magam, ha már senki más nem volt ott. Titeket meg csak az érdekel, hogy ne hozzalak ciki helyzetbe titeket!-ordítottam.-Hát csesszétek meg, akkor legközelebb engedni fogom hogy megüssenek!
És ezzel sarkon fordultam, felkaptam a motorkulcsaimat, majd a garázs felé vettem az irányt. Felrángattam magamra a bőrkabátom, és a bakancsom, majd a bukósisakot is. Elég bénán festett a pizsimmel, de nem érdekelt. Csak el innen, minél hamarabb.
Leparkoltam az edzőterem előtt, és csak reméltem, hogy Harryt itt találom.
Szerencsémre az ajtó nyitva volt, én pedig berobogtam.
A terem teljesen üres volt. Nézelődtem, de Harryt sehol nem láttam.
Ekkor nyitódott a mosdó ajtaja, ahonnan először hatalmas gőzfelhő gomolygott ki, majd megláttam egy magas, barnított bőrű, tetovált alakot, a csípőjére csavart törölközővel.
Nagyot dobbant a szívem. Csessze meg, erről meg el is feledkeztem, hogy itt van. Azonnal sarkon akartam fordulni, és elfutni, de már késő volt.
-Helló.-köszönt rám Zack, miközben egy másik törölközővel a haját törölte.
Nagyot nyeltem.
Helló.-köszöntem vissza.-Harry nincs itt?
-Nem is volt még ma.-válaszolt.
-Akkor miért van nyitva az ajtó?-mutattam a hátam mögé felhúzott szemöldökkel.
-Mert valahogyan nekem is közlekednem kell.-mondta hidegen.-Nincs víz, a főcsap odakint van, és először azt kellett megnyitnom, hogy legyen. Kimerítő választ adtam?-bökte oda a végére gonoszul.
-Teljes mértékben.-sziszegtem, majd megfordultam, és kifelé vettem asz irányt.-Faszfej.-tettem még hozzá halkan, nem érdekelt, ha meghallotta.
Óriási, mostmár az egyetlen helyemet is elvették tőlem, ahol kicsit kiengedhettem a gőzt. Ez az ágról szakadt, menekült kinézetű Zack birtokba vette az én kis búvóhelyemet, és ez nagyon nem tetszett. Ki e fene ez, és mi a fenét keres itt? El sem hiszem, hogy Harry ilyen alakokkal képes összeállni. Ég és föld a különbség kettejük között. Míg Harryről lerí a kedvesség, az önzetlenség, addig Zackről sugárzik a rosszindulat, a felsőbbrendűség, az előítélet. Fú, de meggyűlöltem ezalatt a fél nap alatt.
Nem akartam még hazamenni, de mivel máshova nem tudtam, így kénytelen voltam.
Amilyen halkan csak tudtam, beosontam a házba. Szerencsémre nem vett észre senki, így besurrantam a szobámba, majd bezártam azt, és beálltam a zuhany alá.
Felfrissülve ültem le az ágyamra, és unalmamban elővettem a füzeteimet. Nyakamon az érettségi, és időben fel akarok rá készülni, mivel célom bejutni az egyetemre. Nos, csak nem egészen a jogra, amit anyámék erőltetnek.
Épp a nehézipar fejlesztéséről olvastam a Szovjetunió idején, mikor halk kopogás hallatszott az ajtómon. Nagyot sóhajtottam. Nem volt kedvem ma több drámához. Végül ajtót nyitottam.
A küszöbön apa állt, hátratett kezekkel.
-Bemehetek?-kérdezte óvatosan, mire biccentettem, és becsuktam mögöttünk az ajtót. Egyből a temérdek könyvet és füzetet látta meg az ágyamon. Félmosollyal az arcán olvasgatta, míg én az ajtónál álltam összefont karokkal.
-Ülj le mellém, kicsim.-ütögette meg finoman magam mellett a takarót, és én helyet foglaltam.-Tudd, hogy mi nagyon szeretünk téged.-kezdett bele óvatosan.-Anyád mostanában feszültebb a kelleténél, mert ideges egy befektető miatt, akin nagyon sok múlik.
-Nem rajtam kellene levezetnie.-szakítottam félbe.
-Tudom, és ő is tudja. Sajnálja, hidd el nekem. Csak kérlek, legyél vele kicsit megértőbb és türelmesebb.-simította meg az arcom.-Kérlek.
Apával nem vagyunk azok a tipikus lelkizősek, fél szavakból is megértjük egymást.
Oké, értem én hogy anya idegroncs mostanában, észrevettem én is. Apa is feszült, mindenki feszült. Én is az vagyok, csak sajnos ezt senki nem veszi észre. Letudják annyival, hogy ez Candace, ő ilyen, mindig is ilyen volt.
Elgondolkoztam, majd nagyot sóhajtottam.
-Jó.-bólintottam, mire apa is biccentett, majd felállt. Még az ajtóban visszafordult, majd halkan megjegyezte.-Ember legyen a talpán, aki veled kikezd.-mosolyodott el a fejét rázva, mire én is elmosolyodtam.
-Nem mindenki lehet apuci pici lánya.-suttogtam kesernyésen, majd visszabújtam a tanulnivalómhoz.
*
A hétfő reggelem nem is indulhatott volna ennél hétfősebben.
Vártam Harryre, majd mikor már csak alig 10 perc volt becsengőig felhívtam, hogy ugyan mi a fenét csinál. A telefont egy rekedtes hang vette fel, világáról nem tudva. Örömmel nyugtáztam, hogy elaludt ez a jó ember, és nemhogy értem, az első órára is kérdéses hogy eljöjjön.
Nem volt más választásom, motorra pattantam, és száguldottam történelem órára.
Fejvesztve rohantam a kihalt folyosókon, feltéptem az ajtót, és szinte beestem rajta.
-Jó napot, tanár úr.-köszöntem oda lihegve, ő csak kerek szemekkel nézett rám, és bár mondani akart valamit, nem vártam meg, csörtettem a helyemre. Levágtam a táskám a padra, a lehető legzajosabban húztam ki a széken, és vágódtam le. Cseszd meg, Harry.
Hirtelen egy kéz ért a hátamhoz, ami kizökkentett a zavaromból. Hátra nézve egy fürkésző szempárral akadtam össze, egy halvány mosoly kíséretében.
-Elaludt?-kérdezte halkan Chase, vigyorral az arcán.
-El, hát.-válaszoltam feldúltan.-Körülbelül 5 percem volt beérni...gondolhatod.
-A lényeg, hogy itt vagy.
-Legszívesebben nem is lennék itt, de hát...
-Miss Armstrong...-dördült fel a tanárom hangja.-Megtenné, hogy befogja a száját, ha már elkésett? Valaki szeretne leérettségizni, és elég zavaró tényező a folyamatos beszéd.
Na, hogy kapd be akkor te is.
Lassan előrefordultam a szememet forgatva, majd kitámasztottam az államat, és csábosan pislogtam a tanár úrra, jelezve, hogy befejeztem.
-Iszom szavait, tanár úr, csak tessék folytatni.
Erre ő nagyot sóhajtott, majd visszafordult a táblához. Halk kuncogást hallottam mögöttem, majd az óra további részében Chase a hajammal babrált, ami mindig kellemes érzéssel töltött el.
A szünetben Chase-szel a folyosón kóboroltunk, beszélgettünk.
-Candace, ha láttad volna, esküszöm beleszerettél volna te is.-ájuldozott valami számítógépes játékról.-Az a grafika, meg a történet egyszerűen beszarás!
-Chase, én értékelem, és elhiszem, de tudod hogy halvány fogalmam sincs miről beszélsz.-röhögtem, mert tényleg nem értettem semmit abból, amit mondott. Sosem értettem a fiúk hogy képesek ennyire megszállottak lenni a játékokkal. Olvastam egyszer egy idézetet, ami arról szólt, hogy a fiúk sosem nőnek fel, csupán a játékaik lesznek nagyobbak és drágábbak. Nos, ha azt nézzük, hogy a játék, amiről Chase áradozik, egy átlag ember havi fizetésének a fele, ez az idézet teljesen helyénvaló.
Ahogy befordultunk a tornaterem folyosójára, egy hatalmas plakát ütötte meg a szemem.
-Ez meg mit keres már kint?-mutattam a plakátra, kizökkentve ezzel Chaset a játékokból.
-A végzősök bálja?-kérdezett vissza.
-Addig még van 2 hónapunk, minek teszik ki ilyen hamar?
-Szerintem időben figyelmeztetni akarnak mindenkit.-vonta meg a vállát.-Főleg a lányoknak szól ez. Ti kezdtek már el évekkel ezelőtt készülődni valamire. Ruhát, cipőt vesztek, de vagy ezret, aztán a bál előtti nap vesztek egy ezeregyediket, és végül abban jöttök. Sosem értettem.-boncolgatta Chase a női nemet, amin jót mosolyogtam.
-Te ezt nem is értheted, hiszen férfi vagy. Egyébként meg kikérem magamnak, én nem ez a típus vagyok. Annyira nem hoz lázba, mint például őket ott.-biccentettem a nem sokkal mellettünk álló lánycsapat felé, akik tényleg ugyan azt csinálták, amit Chase felsorolt az előbb.
-Azért egy kicsit csak érdekel, nem?-váltott a hangja bensőségesebbre.-Hiszen ez rólunk, végzősökről szól.
-Caleb mesélte, mikor ő volt végzős mi volt.-kezdtem, miközben leültünk a közeli padokra.-A lányok szinte idegösszeroppanást kaptak az előkészületekben, mindenki tökéletességet akart, aztán akik nem voltak olyan szerencsések, hogy a barátjukkal jöjjenek, azoknak mindent be kellett vetni, hogy valamelyik srác a suliból elhívja őket, vagy ha ez sem jött össze, nekik kellett felkérni valakit kísérőnek, ami elég kellemetlen volt.-grimaszoltam.-Ezután jött a bál, ahol mindenki  ivott, táncolt, berúgott, a lányok fele a mosdóban görnyedt a vécé felett, a másik felét meg a környező bokrokba rángatták. Ennyit érnénk mi nők?-szörnyülködtem el.-Caleb azt mondta, kevés lány volt csak, aki nem járt így, vagy amúgy. Egy biztos, én nem szeretnék egy lenni azok közül.
-Tehát akkor nem is akarsz kiöltözni a bálra?
-Chase...nemhogy kiöltözni, elmenni nem akarok a bálra.-világosítottam fel.-Nem hallottad amit az előbb mondtam?
Chase lefagyva állt előttem, látszólag nem tudta feldolgozni a hallottakat.
-Tényleg nem akarsz eljönni?-kérdezte úgy két perc hatásszünet után.
-Chase, én nem szeretem a tömeget. Se a részeg embereket. Ha meg ez a kettő kombinálva van, egyenesen rosszul vagyok. Tudom, hogy ez rólunk szól. Érdekel is maga a dolog, mivel én is a végzősök közé tartozok, de valahogy...én...-hadonásztam a kezeimmel idétlenül.-Nem, nekem ez nem megy. Tudod, mennyire nehéz ez az egész. Majd otthon, szűk körben megünneplünk mindent, vagy beülünk valami beszélgetős helyre, de nem megy...
Mikor Chase szemébe néztem, először értetlenséget fedeztem fel benne, majd mikor látta összezavarodott arcomat, kezdte érteni, mire akarok kilyukadni. Arca először érzelemmentes lett, majd keserű félmosolyra húzódott az ajka.
-Sajnálom, Candace, hogy te így éled ezt meg. Bárcsak ne így lenne.-simogatta meg a vállamat.-Tönkretettél igaz egy 4 éves fogadást, de semmi probléma.-kezdett el humorizálni hirtelen, kicsit kellemetlenül is éreztem magam, no meg zavartnak. Miről beszél ez? Milyen tervet tettem én tönkre?
És ekkor rájöttem.
-Ó, baszki.-döbbentem le teljesen, mikor rájöttem. Mikor elsősök voltunk, Chase-szel már akkor nagyon jóban voltam. Folyton húztuk egymás agyát, akár csak most. Mindenünk volt a fogadás, de tényleg. Minden kis hülyeségen fogadtunk. Hol pénzben, hol csokiban, vagy arcra pusziban. Egyszer valaminek az lett a fogadás tárgya, hogy ha végzősök leszünk, ő elhív engem a bálra, én igent mondok, és mindenki előtt eljátsszuk, hogy összejöttünk.
Nos, ezt igencsak elszúrtam.
-Bocsi, Chase, nekem ez már teljesen kiment a fejemből.-kértem elnézést, mire csak a fejét rázta.
-Ugyan, ez csak egy hülye fogadás volt a nem normális korszakunkból. Kíváncsi voltam emlékszel-e még rá. De mindegy, ne vedd ezt komolyan, én se teszem.-mentegetőzött.-Csak most nem tudom kit hívjak el helyetted.
Sóhajtottam, majd szétnéztem. Körülöttünk hemzsegtek az emberek. Hirtelen felhúztam a szemöldököm, majd megindultam.
-Candace, várj.-szólt utánam Chase.
Abban a pillanatban, hogy kiáltott, utánam is lépett, ám ekkor már késő volt.
-Hé, Rose, szia!-köszöntem rá az egyik évfolyamtársunkra, aki épp kirántotta a fülesét.-Van már partnered a végzősök báljára?-kérdeztem, mire Rose kissé elmosolyodott, sőt, el is pirult.-Csak mert Chase igazából el szeretne hívni, csak annyira szégyenlős szegény, hogy tőlem kérdezgeti már mióta, hogyan kéne téged megkérdeznie.-kuncogtam a lehető legártatlanabb arccal.
-Hát...végül is nincs még párom.-szólalt meg Rose szerényen.
-Nagyszerű!-csaptam össze a tenyerem.-Akkor Rose, most már van.-kacsintottam Chasere és Rosera.-Na szia!-köszöntem el tőle, majd elindultam onnan. Mögöttem Chase is mormogott valami szia félét, aztán csak a talpainak csattogását hallottam.
-Te megvesztél! Ember, te nem vagy normális, Candace! Megőrültél? Istenem , én meg foglak ölni!-kelt ki magából Chase, mikor újból a folyosó végére értünk.
-Lazíts már.-mondtam halál nyugodtan, míg Chase feje ötször nagyobbra nőtt a normálisnál, a szemei pedig szikrákat szórtak.-Rose kedves, mosolygós, csinos lány. Örülj neki, hogy még szabad volt. Mellesleg bejössz neki, szóval, a mai jó cselekedetemet megdupláztam.
Chase fújtatott, de már nem tudott mit mondani, csak csendben beletörődött a helyzetbe.
Eközben becsengettek tesire. Biztatóan rámosolyogtam Chase-re, majd egy puszit dobtam neki, és felkapva a cuccaimat megindultam átöltözni.
Tesiből épp elkezdtük a szertornát, ami valahogy kicsit közelebb áll hozzám, mint a labdajátékok. Szerettem nyújtani, talajozni, gerendázni, korlátozni. Szerencsére megvolt hozzá az állóképességem és a hajlékonyságom, talán épp ezért is tetszett annyira. Minden évben vártam ezt, a boxon kívül ez az egyetlen sport, ami leköt. A teremben álltak a szerek, sokan nyúzott arccal nézték őket. Nos, a torna nem mindenkinek volt a kedvence. A közös bemelegítés után félrevonultam, leültem terpeszbe, megfogtam a két bokámat, majd leborulva nyújtottam tovább.
Hirtelen gyengéd nyomást éreztem meg a hátamon, picizgetve, lágyan, épphogy ne fájjon.
-Hogy a viharba lehetsz ilyen hajlékony, sose értettem.-mondta halkan Chase, mire elmosolyodtam, majd felálltam, szemben vele.
-Nem mindenki fociban jó.-jegyeztem meg, mire hangosan felröhögött, a tanárunk pedig hangosan rászólt.
-Ember, ennek milyen füle van.-szörnyülködött Chase.-Candace, mit csináljak, hogy úgy tűnjön, csinálok is valamit?-kérdésén elnevettem magam, majd az egyik lábam lendületből feldobtam a vállára.
-Segíts nekem nyújtani, aztán én is megnyújtalak.-fogtam meg mindkét kezét,majd láttam, hogy nyel egyet.
-Már alig várom, hogy megnyújts.-dörmögte elváltoztatott hangon, amin röhögnöm kellett, kizökkentve az egyensúlyomból.
-Chase, ne röhögtess!-förmedtem rá.
-Oké, oké...-bólogatott hevesen.
-Rendben, Chase, most lassan sétálj közelebb hozzám.
-Hogy mi?-sikkantott fel.
-Csak csináld!
Lassan elkezdett felém lépegetni, óvatosan, mintha egy befagyott tó vízén lépkedne, félve attól, hogy bármikor betörhet alatta a vékony jégréteg. Ahogy egyre jött közelebb, kezeivel húzott magához, éreztem rajta, hogy nem akarja, fájjon nekem.
-Nem fáj?-kérdezte halkan.
-Nem. Gyere még nyugodtan.
Addig-addig araszolt, hogy végül a két lábfejünk találkozott egymással a talajon. A jobb lábam teljesen kinyújtva pihent közöttünk, arcunk pedig alig pár centire volt egymástól.
-Tartsuk még így egy kicsit, és teljesen ki leszek nyújtva. Aztán te jössz.
-Te meg akarsz ölni.-szörnyülködött Chase, én meg elmosolyodtam.
Több percig álltunk még így, talán tovább is, mint illett volna. Egyszerűen nem bírtam elmenni onnan. Éreztem Chase leheletét a nyakamon, ugyanis fejlehajtva álltam ott előtte. Jól esett, ahogy éreztem, az izmaim csak feszülnek, nyúlnak, én pedig egyre lazulok.
Jól esett, hogy Chase biztos támaszként állt előttem.
Jól esett Chase közelsége...

2017. január 5., csütörtök

4. If I lose myself tonight...

Továbbra is értetlenül álltunk egymással szemben.
Tanácstalanul meredtünk a másikra, ő sem szólt, én sem szóltam. Halvány fogalmam sem volt róla, ki ez a srác, honnan került ide, és mit akar. Mélyeket lélegeztem, és vártam a kérdésemre a válaszát, ami nem érkezett meg továbbra sem. Az ajtóra pillantottam, ami közöttünk állt, félig nyitva. Hirtelen elpattant bennem valami, és egy hirtelen mozdulattal a kilincs felé vetődtem, de egy kéz fonódott hirtelen az én kezemre, elrántott onnan, majd a lábával becsapta az ajtót, engem pedig a falnak nyomott. Bent rekedt a levegőm, ahogy a hátam a falnak csapódott.
-Ne sikíts.-mondta egyenesen a szemembe nézve.
-Nem szoktam.-feleltem határozottan, majd kirántottam a kezem az ujjai közül.
-Hol van Harry?
-Harry?-kerekedett el a szemem.-Te...Harryhez jöttél?
-Hol van Harry?-kérdezte újból, türelmetlenebbül, és ebben a pillanatban kivágódott az ajtó, göndör hajú barátom pedig csapzottan, lihegve állt ott, kezében a kilincset szorongatva. Sóbálvánnyá meredve kapkodta a tekintetét köztem, és az idegen között, ajkai kissé elnyíltak, talán a döbbenettől, talán attól, hogy szólni akart, de hang nem jött ki a száján.
Szúrós tekintettel néztem rá, összevont szemöldökkel. Nem tudtuk, ki szólaljon fel először, mindhárman kínosan éreztük magunkat.
-Candace...-kezdte Harry, bennem pedig felgyúlt a méreg, ellöktem magam a faltól, és Harry mellkasának támaszkodva kilöktem őt a folyosóra, neki a falnak.
-Ki a fene ez?-kérdeztem ingerülten.-És mi a fenét keres itt? És egyáltalán mi ez az egész?
Harry nagyot nyelt, és a hajába túrt.
-Figyelj, ez az egész csak annyi, hogy...ő egy vendég.-bökte ki.
-Egy vendég?
-Igen, egy vendég.-bólintott.-Ha minden igaz, egy darabig itt fog lakni.
-És elárulod nekem, miért az éj leple alatt kellett neki besurrannia, mint egy betörőnek?-emeltem fel a hangomat.-Harry, majdnem infarktust kaptam!
-Mondtam neked, hogy maradj végig Chase-szel, nem?-kérdezte idegesen.
-És szerinted mikor tartottam én be bármit, amit mondtál nekem?-vágtam vissza.
-Hát épp ez a baj, hogy soha. Mindig a saját fejed után mész, de mi lenne ha egyszer az életben hallgatnál arra, amit mondok, vagy amit mások mondanak neked?-förmedt rám. Nagyot nyeltem.
-Fölösleges így nekem esned.-csóváltam a fejem.
-Candace, bajod eshetett volna.
-Bajom?-kerekedett el  szemem.-Mi bajom eshetett volna? Itt egyedül annak a srácnak esett ma este bántódása, nem nekem.-böktem az ajtó felé, mire Harry arcán rémület futott végig, és felsóhajtott.
-Mit csináltál vele?
-Csak beletérdeltem a férfiasságába.-vontam vállat lazán, Harry pedig a tenyerébe temette az arcát, és az orrnyergét masszírozta.
-Biztos nem esett semmi bajod?-kérdezte még egyszer.
-Persze, hogy nem.-feleltem fennhangon.
-Jó.-bólintott, majd megfogta a kezem, és behúzott a szobába, és becsukta az ajtót.
A még mindig ismeretlen srác a megtépázott, poros ágyon ült, fejét a térdeire támasztott kezeiben pihentette, érkezésünkre pedig felkapta a fejét, és felpattant az ágyról. Karba font kezekkel megálltam az ajtóban, Harry pedig közénk állt. Egy lépést sem szándékoztam közelebb tenni hozzá. Épp egy pillanatra kaptam csak el a tekintetét, de az is épp elég volt, hogy eldöntsem, jobban teszem, ha tartom a távolságot. Olyan mély, és sötét volt a tekintete, mintha mogyoróbarna szemeivel át akart volna látni rajtam, belelátni a bensőmbe. Taszított, és egyben kíváncsivá tett, mi az oka annak a megmagyarázhatatlan csillogásnak a szemében.
-Szóval...ennek az egésznek nem így kellett volna alakulnia.-kezdte Harry.-Feltételezem, ez az első találkozás sem sikerült kellemesre...
-Ez a csaj szó szerint tökön térdelt.-mutatott rám, mire elkerekedett a szemem.
-Mi az, hogy ez a csaj?-szökött fel a szemöldököm a homlokom tövébe.-Ide figyelj, azt hittem betörő vagyok, a betörőkkel pedig nem szokás kíméletesen bánni.
-Azért gondolkozhattál volna azelőtt, hogy kinyírtál odalent.
-Bocs, hogy ösztönösen cselekedtem.-emeltem fel a kezem. Legszívesebben arcon vágtam volna. Mi az, hogy még ő van megsértődve?
-Jó, szóval, Candace, ő itt Za...
-Zack Millar.-szakította félbe Harryt, majd tett előre egy lépést.-Zack Millar vagyok.
Keresztbe font karral pislogtam rá, és Harryre, aki szintén csak pislogva nézett Zack-re.
-Candace.-böktem ki egyszerűen, mire Zack bólintott. Harryre néztem, aki ebben a pillanatban elkapta a tekintetem, és nagy levegőt vett.
-Candace, talán ideje lenne hazamenned.
-Szerintem is.-értettem egyet.-Majd beszélünk.-mondtam Harrynek, majd sarkon fordultam, és erőből becsaptam magam után az ajtót. Alig tettem pár lépést, mikor hallottam, hogy nyitódik mögöttem az ajtó, és mire visszafordultam, egy fekete pólós mellkasba ütközött a tekintetem.
-Kérek tőled egyvalamit.-kezdte Zack.-Egy darabig ne mondd senkinek, hogy itt vagyok.
Felvontam a szemöldököm.
-Mi van, talán valami szökevény vagy?
-Csak ne kürtöld világgá, hogy itt szállok meg egy időre.-nézett mereven a szemembe.-Ezzel jóvá teheted, hogy beletérdeltél a büszkeségembe.
Hangosan felkacagtam.
-Ki mondta, hogy jóvá akarom tenni?-kérdeztem vissza, mire vékony görbület jelent meg a szája sarkában.
-Túl nagy az arcod, kislány. Nem jön be.-tett egy lépést közelebb felém.
Minden egyes szava, és az a gúnyos hanglejtése egy lavinát indított el bennem. Az agyvizem felforrt, és csak egy hajszál választott el attól, hogy meglendítsem a térdem, és újból a lába között találjon célba. Helyette inkább kihúztam magam, és egy lépéssel közelebb mentem hozzá, és egyenesen a szemébe néztem. Nem erre a reakcióra számított, ezt abból tudtam, hogy megrándult a szemöldöke, mikor megmozdultam.
-Akar neked bejönni a halál.-húztam végig rajta a pillantásom, a lehető legmegvetőbben.-És csakhogy tudd, nem kiáltottam volna világgá, hogy a legjobb barátom házába egy ekkora seggfej költözött be, még ha csak ideiglenesen is.-ezzel sarkon fordultam, és lecsattogtam azon a pár lépcsőfokon, ami a bejárathoz vezetett.
Mégis mi a francot képzel magáról ez a Zack? Idejön, ő hozza rám a szívbajt, aztán meg úgy viselkedik, mintha az övé lenne itt minden. Sok emberrel találkoztam már, és utáltam meg első pillantásra, de ő mindegyiken túltesz. Az az arrogancia, amivel a hangjában beszélt, az a felsőbbrendűség, amit magáról hisz...legszívesebben képen töröltem volna. Mégis, mit gondol, ő itt az atyaúristen? Hát nagyon téved. Viszont az is biztos, hogy ha még egyszer beszól valamit, nem fogom kímélni. Azt hiszem, a legjobb lesz, ha minél távolabb tartja magát tőlem.
Gőzölgő fejjel csörtettem ki a bejárathoz, útközben még belefutottam pár szurkolóba, akik látszólag nagyon jól szórakoztak. A meccs véget ért, de azért még jó páran lézengtek a pincében. Az ismeretlen arcok testtartásából az vehető le, hogy Harry végül megnyerte a meccset, ezzel hatalmasat kaszálva, és legyőzve a környéken ismert egyik legnagyobb kutyát, Roxont.
A hosszú folyosó, ami a pincéből az ajtóig vezetett most sötétbe burkolózott, csak az árnyékokból, és a beszélgetés zajából tudtam, hogy rajtam kívül van még valaki a folyosón. Alighanem az ellenszurkolók, mivel Harry nevét hallottam előtte számos, nyomdafestéket nem tűrő jelzőkkel illetve. Két fiatal srác volt, talán velem egyidősek.
A falhoz húzódtam, hogy kikerüljem őket, de ahogy elhaladtam mellettük a vállam véletlen nekiütődött az egyik vállának. Én tovább akartam menni, de ujjak fonódtak a csuklóm köré, és rántottak vissza, majd löktek neki a falnak. Felszisszentem, ahogy a hátam nekicsapódott a kemény, fa lambériának.,
-Nem látsz a szemedtől, ribanc?-ordított a képembe egy nálam kétszer magasabb, agyontetovált srác. Ezután szó szerint belemászott az arcomba, gátlástalanul végigmért.
-Mike, hagyd már, gyerünk.-szólt rá egy másik, aki látszólag nem akart balhét, azonban Mike-nak esze ágában sem volt hagyni engem.
-Rossz kedvemben találtál rám.-sziszegte, és tudtam, hogy a feles energiáját készen volt rajtam levezetni.
A mellkasom egyre szaporábban emelkedett a gyors levegővételektől, az összes vér a testemben a lábaimba irányult, készen a megfutamodásra.
Farkasszemet néztem az előttem tornyosuló, fiatal sráccal. Magas volt, ám ahhoz képest eléggé nyegle. Ahogy éreztem, alkohol is terjengett a levegőben köztünk. Az egyik karom még mindig satuba volt fogva, simán ki tudtam volna szabadulni, és elfutni onnan...azonban valami miatt mégsem tettem. Ez az egész napi dráma, hogy Harry fel akarta adni, aztán a kisebb szívroham a betörőnek hitt Zackről annyira felspannolt, hogy a pulzusom már a fülemben lüktetett. A lábamba csoportosult vér szép lassan átszivárgott a karjaimba, és mikor Mike lendítette volna a tenyerét, kifbújtam a karja alatt, kifordítva azt, így a srác térdre esett előttem, és már bele is térdeltem az arcába, amit hatalmas reccsenés kísért, és vérplacsni a nadrágomon. Még szerencse, hogy a feketén nem látszódott feltűnően.
-Baszd meg!-ordított fel a másik srác, majd rám nézett, elhomályosult a tekintete, és már vetődött is volna nekem, mire álla a jobb egyenesemmel találkozott, majd a bal horgommal. Megtántorodott, mire sorozni kezdtem, míg végül a földön kötött ki.
Ekkor feleszméltem, és iszonyatos tempóval fordultam sarkon, majd rohantam kifelé a folyosón. Feltéptem az ajtót, remegő kezekkel ültem fel a motoromra, és csikorgó kerekekkel indultam el.
A szívem majd kiugrott a helyéről a történtek után. Nem tudtam, merre tartok, csak mentem, míg a testem és a lelkem is lenyugodott kicsit.
Önvédelem volt. Az a srác meg akart ütni, és előbb tettem. Magamat védtem. Ő kötött belém.
Próbáltam magam nyugtatni, amennyire lehetett. Épp az előbb törtem el egy srácnak az orrát, a másiknak meg lehet agyrázkódást okoztam. Szép munka, Candace. Egy nap sem telhet el balhé, beszólás vagy verekedés nélkül. Ez az én formám.
Mindeközben már teljesen máshol jártam, mint amerre az otthonom volt. Kezdtem kifogyni a benzinből is, ezért  legközelebbi benzinkúton meg is álltam. Miközben tankoltam, a telefonom megrezzent a zsebemben.
"Remélem már hazaértél épségben."-jött az üzenet Chase-től.
Kicsit hezitáltam a válaszon. Nem értem haza, főleg nem épségben. Valamelyik dulakodás közben feldagadt a fejem, éreztem egy nagy púpot a tarkómnál. Körülnéztem, már éjfél is elmúlhatott, koromsötét volt. Anyáék valami üzleti bulin vannak, már megint. Nem volt kedvem hazamenni az üres lakásba se.
"Nem igazán vagyok még otthon"-írtam vissza Chase-nek, aki azonnal meg is nézte.
"Hol a fenében vagy? A meccsnek legalább két órája vége!"-szinte sütött az írásából, milyen dühös.
"Tudom, de motorozgattam egy kicsit, épp a benzinkúton vagyok tankolni."-szépítettem kicsit a történeten.
"Melyiken?"
Ekkor döbbentem rá, hogy Chase kb. 10 percre lakik innen.
"Te már otthon vagy?"-kérdeztem tőle.
"ÉN már igen!"
"Mit szólnál ha beugranék?"-írtam, majd csak egy bő perc után jött a válasz.
"Nyitom a kaput."
Fizettem, majd átvágtam a lábam az ülés felett, és már úton is voltam.
**
-Candace Armstrong, én téged még egyszer agyonverlek.-nyitott nekem ajtót Chase szexi férfiköntösben.
-Anyudék?-nézelődtem, de a házban sötét volt.
-Odavannak keresztéknél, valami szart ünnepelni.-közölte Chase, akit látszólag teljesen hidegen hagyott a dolog.-Egyébként minek köszönhetem a látogatásodat ilyen későn?
-Ahj, ne játszd már a nagypapát, tudom hogy még nem aludtál! Egész este azt a szart nyomod.-böktem a fejemmel a számítógépe felé, amin kacifántos hullámok, formák és színek voltak.
-Maszekolok, tudod, hogy legyen egy kis plusz pénzem. Nem mindenki lehet kőgazdag.-kekeckedett volna, de ekkor már rég az ablakpárkányán térdeltem, és nyitottam ki az ablakot. Visszanéztem vigyorogva, ő meg a szemét forgatta.
Kiültem a párkányra, elővettem a cigim, és rágyújtottam. Kimondhatatlanul jól esett.
-Megfagy a segged.-landolt egy kabát hirtelen a vállamon, mire Chase felé fordultam, sajnos épp füstkifújás közben, szerencsétlen gyerek meg pont benyelte.
-Köszi, apus.-dobtam neki egy puszit, aki csak legyintett, majd leült.
Hirtelen meg akartam kérdezni, mit tud erről a Zackről, ám eszembe jutott, hogy megígértem, nem mondok senkinek semmit róla. Helyette másfelé tereltem a témát.
-Milyen volt a meccs vége?
-Világi volt, ahogy Harry meglátta Bo-t kitört belőle az oroszlán. Szinte a földről jött vissza. Kiütötte Roxont.-mesélte Chase, mire elmosolyodtam.-Aztán meg Harry kiugrott a ringből, megszorongatta Bo-t, és elrohant.
Na igen, valószínű azután tépte fel az ajtót, és mentett meg minket, mielőtt szétvertük volna egymást Zack-kel. A kíváncsi természetem nem hagyott nyugodni.
-Amúgy te mennyire ismered Harrynek a régi baráti köreit?-puhatolóztam.
-Nem igazán.-válaszolt félvállról.-Míg Coloradoban lakott ott voltak neki haverjai, de sose mesél róluk.
Aha, szóval Colorado. Lehet Zack onnan jött.
-Miért kérdezed?
-Semmi különös, csak érdekelt.-legyintettem, majd elnyomtam a cigim, és másztam volna vissza az ablakból. Ekkor azonban a hátam egy mellkasnak ütközött, felnéztem, a tekintetem találkozott Chase kék szemeivel.
-Can, te sosem érdeklődsz csak úgy.-mondta nyugodt hangon, lehelete az arcomat simogatta.
-Tényleg semmi, csak hallottam telefonon beszélt múltkor valami régi haverjával, és gondoltam, te talán tudod kivel tartja még a kapcsolatot.-próbáltam ártatlannak tűnni. Kérdőn méregetett, majd lassan elmosolyodott.
-Te, és az olthatatlan kíváncsiságod.-vigyorgott, arca pedig vészesen közel volt az enyémhez. Ekkor hirtelen éles fájdalom nyilallt a tarkómba, mire felszisszentem, és ösztönösen odanyúltam.-Candace, mi baj van?-ijedt meg eltorzult arcom láttán, majd a tarkómhoz nyúlt, ahová előzetesem én raktam a kezem.-Jézusom, ezt hol szerezted?-kiáltott fel, majd berántott az ablakon, és leültetett az ágyra. Előrehajtotta a hajam, hogy megnézze a fájdalmas területet.
-Candace, mi a picsát csináltál?-vont kérdőre, és tudtam, hogy ha nem hazudok be gyorsan valamit, azonnal ki kell tálaljak mindenről.
-A kabátom Harrynél beesett az asztal alá, bemásztam érte, és bevertem a fejem, mikor felálltam.-rögtönöztem, és úgy láttam, bevette, mivel megrázta a fejét, majd kiment, és egy jégtasakkal jött vissza. Leült mellém az ágyra, a tasakot gyengéden a tarkómhoz nyomta, mire felszisszentem. Jesszus, cseszettül fájt.
-Vigyázzál már jobban magadra.-simított végig a hátamon. Végigfutott rajtam a hideg. A szemébe néztem, csendben ültünk egymással szemben, csak a tekintetünk társalgott.
Chase kék szemei, apró szeplői, és a kesze-kusza szőke haja, és férfias illata kicsit megszédített. Magas volt, jó testalkatú, izmai ott domborodtak, ahol kellett. Szemei pedig szinte beszéltek. Piszok jóképű egy srác, ezt még a vak is látja.
A szívem ütemesen kidobbant, mikor lassan megmozgatta a jégtasakot a tarkómon, másik kezével pedig a kézfejemet kezdte el cirógatni. Még mindig nem szólalt meg egyikünk se, csupán a szemünk ugrándozott a másik arcán ide-oda, szemről szájra, szájról szemre...
Ekkor valami belém hasított, hirtelen feleszméltem a kábulatból. Felugrottam az ágyról, szegény Chase meglepődve nézett rám.
-Késő van, ideje mennem.-mondtam bénán, mire Chase lesütötte a szemét.-Köszönöm a jeget.
-Igazán nincs mit.-válaszolt keserűen.-Biztos nem maradsz még?
Chase kérlek, ne kezd, kérlek...
-Tényleg megyek már.
-Akkor kikísérlek.-állt fel az ágyról.
Az ajtóban gyors puszit nyomtam az arcára, bátorítóan rámosolyogtam, majd kicsörtettem a motoromig. Mikor elindultam, még visszanéztem Chase-re, aki ott állt az ajtóban, egy szál köntösben és csak nézett utánam.

Magamban konstatáltam, hogy elég volt ennyi bonyodalom mára, nem hiányzott még, hogy a Chase-szel való megmagyarázhatatlan kapcsolatom is tetőzze a dolgokat...