(II./41.) A célom kitűzésre került...

Sziasztok, Életeim!:)
Ismét megérkeztem egy újabb résszel, ami remélem mindenkinek tetszeni fog. Nagyon szépen köszönöm az előzőhöz írtakat, a Tetszikeket, a 97(omg), olvasót, és a több, mint 120 ezer(OMGG) megtekintést, meg úgy általánosságban azt, hogy vagytok nekem..:)♥
Nem akarok hangulatromboló lenni, de lassna újra itt az iskola (gigamega OMG), szóval nem tudom hogyan jönnek majd a részek a közeljövőben, de ígérem, minden tőlem telhetőt megteszek majd..:)
Jó olvasást, puszillak és ölellek titeket: Dóri :**
Ajánlott zene:Yiruma - River Flows In You

A kifutópálya fedett tetőrésze alatt álltam, miközben tekintetemmel a leszálló, és felszálló gépeket követtem. Hirtelen egy hideg fuvallat szántott végig rajtam, így kénytelen voltam összébb húzni magamon a fekete, kötött gyapjúpulcsimat. Az idő ólomlábakon vánszorgott, néha úgy éreztem, hogy én megfagytam egy pár másodpercre, de a körülöttem levő világ folyamatos mozgásban volt. Borús, esős reggelre ébredtünk, az égboltot barátságtalan, szürke felhők borították, melyből ráérősen zuhogott az eső. Az időjárás pontosan illett a hangulatomhoz. Lapos, komor, borongós. Csak álltam bambán, egy helyben, és néztem, miként pakolják fel a fiúk holmijait a magángépjükre. A szívem reggel óta fájdalmasan lüktetett, a gyomrom pedig szűnni nem akaró görcsben állt. A szemem sarkából oldalra pillantottam, apát, és Melaniet néztem, akik a tető alatt, behúzódva a fal tövébe álltak, és inkább úgy döntöttek, most nem zavarnak, mert tudják, hogy ilyenkor kiszámíthatatlan vagyok. És milyen igazuk is van. Az egyik percben még mosolyogva fogadtam Niall csókját, és nevettem Louis reggeli, kómás viccein, a másik pillanatban pedig elragad a sírhatnék, és a torkomba gombóc szorul.
-Minden rendben?-szólított meg Perrie kedves hangon, majd gyengéden végigsimított a hátamon. Ő, és Eleanor is eljöttek elbúcsúzni a fiúktól. Perrie a reggeli órákban is úgy festett, akár egy mesebeli hercegnő, friss volt, és mosolygott, bár látszódott az arcán, hogy ő is mennyire szenved. Egy kényszermosolyt erőltettem magamra, és amilyen határozottan csak tudtam, bólintottam. Perrie sóhajtott egyet, majd magához húzott, és erősen megölelt. Gondolkodás nélkül visszaöleltem.
-Jaj, te lány.-dörzsölte meg a hátam.
-Te hogyhogy ilyen jól bírod?-dünnyögtem Perrie pulcsijába nyomva a fejem, mire halkan felhorkant.
-Inkább csak jól álcázom, hogy bírom.-javított ki.-El sem tudod képzelni, milyen nehéz nekem is, ráadásul úgy, hogy mikor ő hazaér, én három nap múlva indulok turnézni.-rándult meg az ajka egy pillanatra, de aztán újból elmosolyodott, és a szemembe nézett.-Tudja, hogy iszonyatosan fog hiányozni, de túléltünk már rosszabb helyzetet is. Szeretjük egymást, és bízunk egymásban, és van itt valami, amit eddig csak neked mutatok meg.-húzódott széles mosolyra a szája, majd lopva körbenézett. Kíváncsian vártam, mit szeretne mutatni, hiszen nagyon bizalmasra vette a figurát, ahogyan közelebb lépett, és felhúzta a kabátja ujját, ami eddig teljesen eltakarta a kézfejét. Hirtelen a pulzusom az egekbe ugrott, és leesett állal bámultam a kis gyémántokkal díszített szépséget Perrie gyűrűsujján. Amilyen álmos, és nyomott volt a hangulatom eddig, olyan gyorsan élénkültem fel, és hirtelen levakarhatatlan vigyor kúszott az arcomra.
-Ez...ez...-dadogtam össze.vissza, bugyután vigyorogva, mire Perrie ajkai is széles mosolyra húzódtak, és aprót bólintott. Extázisba esve ugrottam a nyakába, és ölelgettem-szorongattam.
-Te jó ég, gratulálok! És ez mikor történt?-lelkesedtem fel egyből, Perrie pedig a szája elé emelt ujjakkal próbált rávenni, hogy kicsit halkabban.-Jaj, bocsi.
-Semmi baj.-kuncogott Perrie.-Az úgy volt, hogy szombat este elvitt vacsorázni, amolyan búcsú-vacsorára, és akkor ez történt...-mesélte Perrie, egy pillanatra az égbe emelte a tekintetét, amiből tudtam, hogy újból felidéződtek benne az emlékek, és kissé elérzékenyült. Együttérző mosolyra húztam a szám, majd minden szó nélkül magamhoz öleltem a lányt. Jézusom, nem is az én eljegyzésem, a szívem mégis úgy dörömböl odabent, hogy majd kiugrik a helyéről. Ez annyira szép...Perrie és Zayn. Náluk tökéletesebb párt el sem tudnék képzelni, őszintén örülök nekik. Hirtelen egy kellemes hang ütötte meg a fülem, egészen közelről.
-Elkérhetném a hölgyet még egy pár perc erejéig?-kérdezte Niall, mire mindketten elmosolyodtunk.
-Ez csak természetes.-biccentett Perrie, majd rám kacsintott, és odaszökkent Zaynhez.
Niall laza kis mosollyal az arcán állt meg előttem, majd kicsit fentebb tolta a full-capjét, így már takarás nélkül belenézhettem izgalomtól ragyogó, mélykék szemeibe. Egy lépéssel közelebb jött, majd a könyökömtől felfelé végigsimított a karomon, és fentebb húzta rajtam a pulcsit, amiről észre sem vettem, hogy lecsúszott a vállamon. Visszafojtott levegővel követtem Niall ujjainak nyomát a vállamtól az arcomig, ahogyan végigsimított rajta, majd ujját az állam alá csúsztatva felemelte a fejem, és a tekintetünk összetalálkozott. Fejét oldalra billentette, miközben mélyen a szemembe nézett, és halványan elmosolyodott. Hüvelykujjával finoman cirógatta az alsó ajkam, mire nyelnem kellett egyet. Niall hirtelen hátralépett egy lépést, majd egyik kezemet a magasba emelve megforgatott a tengelyem körül. Értetlen arcot vágva néztem rá.
-Mit csinálsz?-érdeklődtem.
-Csak raktározom a látványt.-felelte, miközben fel-le méregetett. Meglepődve vontam fel a szemöldököm, mire Niall elvigyorodott, és megragadva a kezemet magához húzott.
-Csak vicceltem.-súgta a fülembe, miközben két karját átfonta körülöttem, és arcát az én arcomnak dörgölte. Fejemet Niall vállába fúrtam, ujjaimmal a pulcsiját gyűrögettem, és öleltem, szorítottam magamhoz. Niall a hajamat simogatta, majd gyengéd puszikat adott rá, és a homlokomra. Két kezébe vette az arcom, és közel hajolt hozzám. Arcomon éreztem forró leheletét, és kellemes, bódító illata azonnal az orromba szökött.
-Nem akarok könnyes búcsút, ugye nem baj?-harapta be az ajkát, mintha tartott volna a válaszomtól, mire csak mosolyogva megcsóváltam a fejem.
-Nem, persze hogy nem. Amúgy sincs kedvem az egész minket kukkoló reptér előtt drámai jelenetet rendezni.-böktem a terminál üvegfalaira tapadt rajongókra, akik mind odabentről követték nyomon a srácok indulását, és a búcsúzkodást.
-Tíz percen belül felszáll a gép.-mondta, nekem pedig hirtelen szorulni kezdett a torkom.-Figyelj, Lizzie. Attól, mert nem leszek itt veled minden nap, ugyanúgy fogok rád gondolni. Nem lesz olyan nap, hogy ne beszélnénk, ezt megígérem. Nagyon, nagyon fogsz hiányozni, ezt te is tudod, de meg kell ígérned nekem, hogy jól fogod érezni magad, hiszen itt a családod, itt van Eleanor, és Perrie is, akiket bármikor felhívhatsz, és Marcus is, akivel még be kell fejeznetek egy ház berendezését. Megígéred nekem, hogy erős leszel?-kérdezte, hangja pedig bizakodó volt, kérlelő.
-Nem ígérhetek semmit, de megpróbálkozom vele.-feleltem amilyen magabiztosan csak tudtam, Niall pedig hálásan mosolyogva nézett rám, majd közelebb húzva magához nyomott egy gyengéd puszit az orrom hegyére.
-És még valami.-nézett újra a szemembe.-Ne higgy el semmit, amit rólam írnak, amíg nem beszéltünk, rendben?-kérdezte, én pedig újra bólintással jeleztem, hogy megértettem.-Szeretlek, Lizzie.
-Én is szeretlek.-válaszoltam halkan, szinte suttogva. Niall ajkai hirtelen csaptak le az enyémekre, hogy aztán édes, érzéki csókban forrjunk össze. Lassan, szenvedélyesen csókolt, kiélvezve a még megmaradt perceket. Megütötte a fülemet a kemény üvegnap csapódó kezek tompa puffanásai, és a rajongók felharsanó üdvrivalgásai, de nem érdekeltek túlzottan, ahogyan Niallt, és a többieket sem. Már túlestünk az autogramm osztásokon , és a fényképezkedésen, a fiúk most már a mieink. Bár nem akartunk jelenetet rendezni, úgy látszik, egy ilyen csókcsata látványa igencsak felcsigázza a kedélyeket, Niall pedig csak csókolt, ölelt, szorított magához, olyannyira, hogy teljesen elvesztem a pillanat mámorában. A romantikus pillanatot a hangosbemondó csúf, rekedt hangja szakította félbe, és a menedzser kiabálása, miszerint nemsoká ideje indulni. A szívem kétszeres ritmusra kapcsolt, kétségbeesetten kaptam még Niall ajkai után, aki ugyanolyan intenzitással csókolt vissza, a hajamba túrva, és a hátamat simogatva. Tudtuk, hogy szét kellene válnunk, mégis képtelenek voltunk rá.
Őrjítően hosszú másodpercek után aztán erőt vettem magamon, és bár fájdalmas volt, mégis elengedtem. Niall mosolyogva ölelt még magához utoljára, és egy csókot adott a fejem búbjára.
-Vigyázz magadra, szerelmem.-suttogta a fülembe.
-Te is.-mondtam felfelé pislogva. Mindketten tudtuk, hogy indulnia kell, hiszen még a többiektől is el kellett búcsúznia. Egy gyors pillantás után Niall levette a fejéről a full-capjét, és megvillantva hófehér fogsorát a fejemre húzta azt. Ez a gesztus engem is mosolygásra késztetett, mikor pedig Niall égnek álló hajára tévedt a tekintetem, a mosolyom még szélesebb lett.
-Te vagy az egyetlen lány, akin jobban áll a sapka, mint rajtam.-közölte, miután kritikusan végigmért, és elnevettem magam.-Meg ne ázz, amíg kiérsz.-pöckölte meg a full-capet, majd még utoljára megszorította a kezem, és mély levegőt véve egy lépést hátrált, majd még egyet. Végül már csak a kinyújtott kezünk kötött össze minket.
-Nem akarom elengedni.-tátogta, hiszen a hangját már elnyomta a megállás nélkül zuhogó eső zaja.
-Én sem akarlak elengedni.-feleltem, aztán oldalra nézve láttam, hogy a srácok már végeztek a búcsúzkodással, így hát nekem is ideje elengednem Őt. Nagy levegőt vettem, és lassan kicsúsztattam a kezemet az ő kezéből, majd összefontam magam előtt a karjaimat. Niall odalépett apához, és Melaniehez, én pedig sorra végigöleltem a srácokat. Mind jól megszorongattak, és megígértették velem, hogy vigyázni fogok magamra.
-Vigyázz magadra, Lizzie.-lépett elém a göndörke, majd szorosan magához ölelt.-Ne aggódj miatta, minden rendben lesz vele.-suttogta a fülembe.
-Vigyázz rá!-súgtam vissza, hangom szinte könyörgő volt.
-Vigyázok.-felelte, és tudtam, hogy hihetek neki.
-Jó utat.-mosolyogtam rá, miután elengedett.
-Köszönöm. Neked pedig jó családépítést.-vigyorgott rám, mire megcsóválva a fejem oldalba böktem. Harry volt az utolsó akitől búcsút vettem, így amikor ellépett előlem, hátat fordítva húzódtam be jobban a tető alá. Mielőtt azonban odaértem volna apáékhoz, egy kéz erősen megragadta a kezem, majd határozott mozdulattal fordított vissza, és pillanatokon belül ölelő karok közt találtam magam.
-Paul, biztos nem vihetem magammal?-kiabálta túl Niall az eső zaját, és a rajongók sikítozását, mire nevetnem kellett. Paul a gép felé sétált egy fekete esernyő alatt, mire visszafordult, és mérges arcot vágva mutatott rá Niallre.
-Te, ott! Irány fel a gépre, ne mondjam még egyszer!-korholta meg, mire Niall csalódottan nézett a szemembe.
-Én megpróbáltam-vont vállat, majd egy utolsó utáni csókot adva hátat fordított, és rohanni kezdett a gép felé...
Furcsa volt úgy hazatérni, hogy a ház kongott az ürességtől, sehol egy széthagyott zokni, vagy cipő, sírni csend van, sehonnan nem szól zene, vagy hallatszik beszélgetés. Szokatlan érzés volt így belépni a házba. Bár az illat, és a hely ugyanaz, a légkör teljesen más volt. Gyerekesen hangzik, de már hiányoztak, pedig még csak most mentek el.
Az eső úgy döntött, hogy megmakacsolja magát, és ahelyett, hogy csillapodna, fokozatosan csak erősödött.
-Mondtam, hogy vegyünk fel esőkabátot, vagy vigyünk esernyőt. Csupa víz a kabátom, te jó ég, pedig csak a kaputól jöttünk be idáig.-szörnyülködött apa, akinek valóban csavarni lehetett a vizet a ruhájából, na de nem csak neki. A bő, kötött pulcsi nedvességgel megszívva magát lógott rajtam, a nadrágom, és a cipőm is beázott, a hajam pedig csatakosan tapadt a fejemre.
-Basszus, teljesen elkenődött a szempillafestékem.-bosszankodott Melanie, az előszobai tükörben végigmérve magát.
-Hát, idővel majd hozzászoksz, és megtanulod, hogy ha sminket teszel fel, mindig legyen vízálló.-világosítottam fel a húgom, aki csak a szemét forgatta, majd bejelentette, hogy elmegy fürdeni. Apa nagyot sóhajtva nézett utána.
-De legalább már nem csapkodja az ajtókat.-mondta reménnyel teli hangon, mire hangos csapódás hallatszott a fürdő felől.-Inkább hagyjuk...-fújta ki a levegőt apa gondterhelten, majd a szobája felé vette az irányt, én pedig követtem.
-Szerintem most, hogy elment már Kristen is, és a fiúk is, nagyobb lesz rá az esély, hogy megjavul.-kezdtem, mire apa elkerekedett szemmel nézett rám, amolyan" ugye ezt te sem gondoltad komolyan" tekintettel.-Mármint, úgy értem, hogy így csak mi leszünk itt neki, és csak velünk tud majd beszélgetni, vagy ah bármi baja van, csak hozzánk tud fordulni. Jaj, apa, ne legyél már ilyen pesszimista!-tettem a vállára a kezem, mire beletörődően elmosolyodott.
-Legyen igazad, kislányom.-mondta, hangjából pedig érződött a fáradtság.
-Meddig dolgoztál tegnap, apa?
-Úgy hajnal kettőig.-felelte.-Lizzie, ne nézz így rám!-emelte maga elé a kezét védekezésképpen, miután megajándékoztam a gyilkos pillantásommal.-Tudod, hogy most nagyon fontos a munka, hiszen nagyon nagy erőfeszítésembe került, hogy megkapjam, és nem akarok úgy járni, mint otthon.
-Tudom, persze, hogy tudom.-bólogattam egyetértően, közben pedig az fürdőhöz értünk.-A ház hogy halad?-érdeklődtem.
-Kifejezetten jól.-válaszolt apa vidáman, én pedig megkönnyebbültem, hogy legalább ezzel rendben van minden.-Ez a Marcus nagyon érti a dolgát, mellesleg még jó fej is.
-Tudom, én is nagyon bírom.-vigyorogtam rá vissza, mire apa felvonta a fél szemöldökét, és gyanúsan kezdett el méregetni.-Apa, Marcus meleg.-közöltem vele a tényt, mielőtt még kombinálni kezdene.
-Ó...-kerekedett el apa szája, én pedig mosolyogva simítottam végig a karján.
-Én is elmegyek fürdeni.
-Rendben. Mit szólnál hozzá, ha utána megnéznénk a lakásterveket? Marcus átküldött egy rakás variációt, hogy böngésszünk közöttük.-ajánlotta apa.
-Örömmel.-mosolyogtam rá, majd egy gyors puszit adtam borostás arcára, és lenyomtam a kilincset.
A fürdőbe lépve a szokásosan kellemes látvány fogadott. Tekintetem a fogason lógó, kék köntösre tévedt, a szám pedig automatikusan mosolyra húzódott. Gyorsan kibújtam a hideg, vizes göncökből és beugrottam a zuhanykabinba. A forró vízcseppek hamar átmelegítették lehűlt testemet, a gőz pedig lassan kezdte beborítani a fürdőt. Hihetetlen boldogság öntött el, amikor a kis polcra nézve megláttam Niall tusfürdőjét, amit végül itthon hagyott. Vigyorogva nyúltam érte, majd végigdörzsöltem vele magamat. Hmm, hamisítatlan Niall-illata volt. Imádom.
Miután kiélveztem a zuhanyzás nyújtotta felfrissülés örömét, magamra öltöttem Niall köntösét, és törölközővel a fejemen átballagtam a saját szobánkba.
Ha kívülről látnám magam, biztosan azt mondanám, hogy ez a csaj nem tiszta agyilag. Miután lefürdöttem Niall tusfürdőjével, és Niall köntösébe bújva átbattyogtam a szobába, Niall egyik melegítőjébe és pólójába bújva mentem át apához. Lassan kezdek én is átmenni fangirl-be, sőt, ez már rosszabb annál.
Illedelmesen bekopogtam mielőtt benyitottam volna, aztán belépve apát az íróasztal előtt találtam, amint épp belemerült a laptopjába.
-Áh, milyen csinos vagy, kislányom.-nézett végig rajtam apa vigyorral az arcán.
-Ne ironizálj, itthon mindig így vagyok.-védtem meg saját magam, majd egy széket apa mellé gurítva helyet foglaltam. Pillanatokkal később nyitódott az ajtó, és megjelent Melanie is.
-Mit csináltok?-nyújtogatta a nyakát.
-A ház terveit nézzük. Jössz te is?-felelte apa, Melanie pedig töprengő arcot vágott, majd fújt egyet, és levetette magát az ágyra. és elővette a telefonját.
-Ha nem, hát nem.-vont vállat apa, aztán mindketten a monitorra tapadtunk, mihelyst betöltődtek a tervek.
Nem hazudok, Marcus tervei tényleg zseniálisak. Már csak a nappalit kell eldönteni, hogy milyen legyen, és kész az egész ház. Apával nekiláttunk hát, és végignyálaztuk a több, mint húsz tervet, hogy kiválasszuk a legeslegjobbat. Apa minden áron barnát akart, én pedig egyszerűen beleszerelmesedtem egy mentazöld-fehér színösszeállításúba.
-Apa, nem elég a barna hálószobád? A nappaliba sokkal jobban illik a zöld!
-De a barna sokkal harmonikusabb, mint a te mentazölded.
-Nekem akkor is a mentazöld tetszik jobban.-erősködtem, apa pedig szintén kiállt a saját véleménye mellett.
-Hadd nézzem meg őket.-szólalt fel Melanie mögöttünk, majd ő is egy székért nyúlt, mire apával megdöbbent arcot vágtunk, majd cinkosan egymásra mosolyogtunk, és beengedtük magunk mellé Laniet is, így immáron hárman néztük a terveket.
-Én erre a bordóra szavazok.-jelentette ki a húgom, és ezzel kezdetét vette a családi vita, miszerint kinek van a legjobb ízlése közülünk.
Idegőrlően hosszú percek, sok nevetés és vitatkozás után megszületett a döntés. Egy negyedik, krémszínű nappalit választottunk, amiben vannak barnás, és bordós árnyalatok is. Azt hiszem, most először fordult elő apáék ittléte óta, hogy úgy igazából együtt csináltunk valamit. Végül Melanie is beadta a derekát, és apa, "akkor legyen bugyirózsaszín minden" poénja után már ő is velünk nevetett. Elmondhatatlanul jó érzés volt újra egy kis időt a családommal tölteni, mert eddig nem vettem észre, de nagyon hiányzott már ez. Miután végeztünk a tervek átnézésével mindenki elvonult egy kicsit, apa enni ment, Melanie filmet nézni, és pedig aludni. Hirtelen olyan mérték fáradtság tört rám, hogy ott helyben el tudtam volna aludni, ha apa és Melanie nem tart szóval folyton.
A hálószobába lépve ismerős illat csapott meg. Csoszogva jutottam el az ágyig, majd rávetettem magam, és elnyúltam rajta, akár egy jóllakott házikedvenc. Eszembe jutott a tegnap estém Niallel, mire az arcomra enyhe pír szökött. Én itt fekszek magányosan, a közös ágyunkban, amíg ő az óceánt szeli át. Hát, ha más nem, legalább az emlékek, és az illatok megmaradnak nekem, amíg vissza nem ér. Majd beosztom valahogy őket.
Éreztem, hogy a szemhéjam egyre nehezedik el, és már komoly erőfeszítést igényelt a szemeim nyitva tartása. Épp ezért nem erőlködtem, csak hagytam, hogy magába szippantson az álomvilág...
Egy mogorva, visító hang fészkelte be magát az álmomba, és egyre hangosabban, és hangosabban szólt. Nyöszörögve nyitottam ki a szemem, világomat sem tudva, de a visító hang csak nem akart alábbhagyni. Kicsit megráztam a fejem, aztán mikor kezdett kitisztulni a kép, akkor jöttem rá, hogy a mobilom csörög az ágy másik végében. Kómás fejjel másztam el érte, majd kaptam fel.
-Haló.-szóltam bele rekedtes, "ép most keltem fel" hangon.
-Szia Lizzie, zavarok?-csacsogott drága barátnőm a vonal másik végén. A hajamba túrva pillantottam fel a faliórára, ami délután kettőt mutatott. Ki az az őrült, aki ilyenkor alszik? Természetesen én.
-Nem, nem zavarsz, csak épp aludtam.-ásítottam bele a telefonba.
-Juj, felkeltettelek?-váltott át kétségbeesett hangra Rickie.
-Ahan, de semmi baj, nem lényeg.-legyintettem, majd feltápászkodtam az ágyról, és az ablakhoz sétáltam. Még mindig szakadt az eső. Sosem akar elállni?
-Van kedved skype-olni?-kérdezte Rickie, mire a laptopom felé fordultam, ami ott árválkodott az íróasztalon, és már legalább egy hete nem volt bekapcsolva.
-Hát, ha még elindul a laptopom, akkor igen.-válaszoltam, Rickie pedig hangosan felnevetett a vonal másik végén.
-Gyerünk, szelídítsd meg azt a vad masinát! Fent várlak.-köszönt el, majd letette a telefont. Kezembe vettem a laptopot, majd lehuppantam vele az ágyra, és beindítottam. Perceken belül betöltődött, és igaz, eddig pokolian álmos voltam, de a hátteret látva azonnal felébredtem. A kaliforniai kiruccanásunkon készült, közös kép ütötte ki a szemem, amint a homokban fekszünk kéz a kézben, és mindketten alszunk. Életünk képe lett, szerintem, bár Niall nem szereti, mert úgy gondolja, hogy én gyönyörű vagyok rajta, neki viszont olyan a feje, mint akit bakanccsal orrba rúgtak. Én mondtam neki, hogy csak a fény süt rá furcsán, de nagyon makacs egy ember.
Még zinte fel sem kapcsolódtam, már felugrott a kis ablak, miszerint Rickie Field hívást kezdeményezett.
-Te aztán jó gyors vagy.-vettem felnevetve.
-Szia Lizieee!-integetett barátnőm a kamerába, majd egészen közel hajolt, és küldött egy virtuális puszit.-Jézusom, de táskás a szemem! Ezek már nem is táskák, bőröndök!-ájuldozott, miközben teljes képernyőn virított a feje. Röhögve néztem barátnőmet, ahogyan tátott szájjal nyomkodja a szeme alatti bőrt. Egészen kecsesen festett. Istenem, de hiányzik az a normálatlan feje!
-Na és, mesélj, mizu? Elmentek az aranytorkú madárfiókák?-érdeklődött az ő szokásos módján.
-Igen, el.
-És volt nyakba borulás, meg vad, szenvedélyes csókcsata az esőben, meg minden?
-Idióta.-ráztam meg a fejem röhögve.-Csókolózás volt az esőben, csak tető alatt.-emlékeztem vissza, beharapva az ajkaimat.
-Á, az úgy nem buli.-legyintett Rickie elhajolva a kamera elől.-Viccelek amúgy, tényleg édesek lehettetek.-nézett bele egyenesen a képernyőn keresztül a szemeimbe.-Már hiányzik, igaz?-kérdezte együtt érző, kedves hangnemre átváltva.
-Igen, kicsit...vagyis. Aj, tudod, hogy van ez.-vakartam meg a fejemet.
-Igen, sajnos tudom...-harapta be az ajkát Rickie, majd hátrébb dőlve megdörzsölte a karját. Egy pillanatig hezitáltam, hogy rákérdezzek-e, de aztán mégis úgy döntöttem, hogy teszek egy próbát.
-Elmondod, mi van most közted és Liam között?-puhatolóztam óvatosan, lassan beszélve.
-Bárcsak tudnám.-fakadt ki Rickie, majd úgy ahogy volt, eldőlt az ágyán. Hirtelen nem tudtam, hogy mit csináljak, vagy mit mondjak, hiszen ez annyira új volt, meglepetésként ért, ahogyan Rickie viselkedett. Ő mindig tudta, mit kell csinálni, mindig tudott tanácsot adni, most meg itt fetreng, és nem tud semmit. Liam Payne, mit tettél te az én barátnőmmel?
-Rickie, ha nem akarod, nem kell beszélned róla, csak eléggé frusztráló így látni téged.-kezdtem bele, különösen figyelve arra, hogy semmi bántót ne mondjak.
-Beszélnék én, de gőzöm nincs semmiről...ismersz már, és tudod, hogy én mindig meg tudok mindent oldani, de ez az ember most rajtam is kifogott.
-Mert? Mit mondott legutóbb?-erősködtem tovább.
-Miután eljöttünk a buliból még órákig sétálgattunk az utcákon...kéz a kézben.-szegte le a fejét, majd az ujjaival kezdett el játszani.-Aztán, mikor meguntuk a sétálás, visszamentünk hozzánk, és...együtt aludtunk.-vallotta be Rickie, miközben az ajkát rágcsálta.-De ne gondolj semmi olyanra, mert nem történt meg. Csak egész este olyan aranyos volt, puszilgatott, és úgy aludtunk el, hogy hátulról átölelt, és magához húzott...jaj, Lizzie, szerinted ez mit jelent? Érez még irántam valamit?-kérdezte tőlem kétségbeesetten, megerősítést várva.
-Fogalmam sincs, Rickie...-ráztam a fejem.-Bár szerintem, ha ezeket megteszi, akkor biztosan nem vagy neki közömbös. Te mit szeretnél?
-Én?-horkantott fel.-Én őt szeretném...de kétlem, hogy lesz ebből bármi is.-sóhajtott lemondóan, én meg ilyenkor kezdem el átkozni a technikát, mert legszívesebben magamhoz öleltem volna Rickiet, hogy egy kis lelket öntsek belé, de ez a képernyőn keresztül lehetetlen.
-Tarts ki, Rickie, előbb utóbb úgyis történni fog valami. Hagyj neki egy kis időt, és ki tudja, lehet, hogyha hazatér a turnéról más szemmel fogja látni a kapcsolatotokat.
-Megeshet. De nem valószínű.-biggyesztette le barátnőm a száját, majd egy hatalmas, keserves sóhaj után magabiztosan a kamerába nézett.-Mindegy, ne is firtassuk ezt tovább, nem akarom elrontani mindkettőnk napját.-mondta, majd hirtelen egy orbitális nagy égzengés rázta meg a házat, még a szobaablakunk is beleremegett.-Jézusom, ennyire esik nálatok?-ámuldozott Rickie.
-Már reggel óta, megállás nélkül...eléggé lehangoló.
-Na, akkor mondok én neked valamit, amitől garantáltan összepisiled magad!-lelkesedett fel, én pedig ezzel egyetemben elkezdtem félni.
-Mondd, ne kímélj.-adtam meg magam.
-Sztár lettél, kisanyám! Tele van veled a Twitter, a Tumblr, sőt, még az Instámon is találtam rólad, vagyis, rólatok képeket.-közölte ünnepélyesen, én meg a fejemet fogtam.
-Rickie, ne túlozz. Azért, mert van fent rólam pár kép a neten, még nem jelenti azt, hogy sztár vagyok.-próbáltam meg visszarángatni barátnőmet a földre, nem sok sikerrel.
-Lizzie, ez nem csak pár kép, ez rengeteg, szerkesztett kép! Mindenhol csókolózós, kézen fogva sétálós, vásárlós, koktélruhás, és ó, szarrá ázós kép. Jesszusom, Liz, mikor áztál így el?-csapkodta Rickie a térdét a monitor előtt, bennem meg felszaladt a pumpa.
-Küldd át a képeket, most!-parancsoltam rá.
-Igenis, főnök!-tisztelgett, majd pillanatokon belül az üzenetek megteltek linkekkel. félve nyitogattam meg őket, és egyre jobban rádöbbentem, hogy Rickienek igaza volt azzal kapcsolatban, hogy mindenféle képek vannak rólam a neten, és nem is kevés. Képek, amint Niallel az utcán sétálunk, amikor a kocsiban ülünk, vagy épp az étteremben. Egy fotó, ami a jótékonysági esten készült, és egy, amin a tornacipő-koktélruha összeállítás van rajtam. A tekintetem hirtelen megakadt az egyik fotón. A kislány kaliforniából, aki kérte, hogy én is legyen rajta a közös képén Niallel.
-Te jó Isten..-dünnyögtem lesokkoltan.
-Én megmondtam.-vont vállat Rickie.-Amúgy azt tudtad, hogy fény derül a táncos múltadra is? Arról is vannak ám képek, mindjárt küldök párat.-mondta, majd a háttérből kiabálás hallatszott, de nem értettem tisztán, hogy mit mondott.-Őő, Lizzie, most mennem kell, anya leküldött a boltba. Majd beszélünk még, jó legyél, puszillak!-integetett a kamerába, majd megszakította a beszélgetést.
Tovább folytattam a képek nézegetését, és végső unalmamban felmentem Twitterre, meg Tumblr-re. Hú, de rég nem jártam már erre. Twitteren a követőim száma megugrott egy pár ezerrel, és kaptam egy halom tweet-et is, amiben nem vagyok biztos, hogy érdemes-e megnéznem.
Egy gyors pillantást vetettem a fiúk profiljára, de sehol semmi. Hogy is lenne, hiszen még a repülőn vannak. Na mindegy. Inkább felnéztem Tumblr-re
Nem csalódtam. Nem kellett egy perc sem, hogy szembemosolyogjak magammal a képernyőn keresztül. Kíváncsiságból rákerestem a nevemre. Mennyi kép, és ráadásul ennek a felére nem is emlékszem. Ez félelmetes.
Épp rebloggoltam egy képet, amikor a skype ablakom villogni kezdett. Először azt hittem, hogy Rickie jött vissza, de amint megnyitottam, rájöttem, hogy tévedtem. Először azt hittem, hogy csak a képzeletem űz furfangos játékot velem, de a folyamatosan jövő üzenetek rádöbbentettek, hogy nem. Rickie helyett valóban a Dave név villogott a képernyőn.
Dave:"Szia, Lizzie! Rég beszéltünk. Tudom, nem úgy váltunk el, ahogy az illő lett volna, de nagyon remélem, hogy már nem haragszol rám. Én már teljesen lenyugodtam, és megbékéltem veletek, és eszem ágában sincs keresztbe tenni nektek. Nem volt szép tőlem, hogy anno megpróbáltam közétek állni, igaz, még akkor az én barátnőm voltál, de mindegy, nem akarom felhánytorgatni a múltat. Megtörtént, és már nem tudok mit csinálni. Szóval, szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba, ha neked sincs ellenedre. Meg tudsz nekem bocsátani?" Csak ámultam és bámultam, tátott szájjal. Ez valóban David lenne? Miért olyan fontos neki, hogy béküljünk ki? És miért most? Eddig nem jutott eszébe? Ez most hirtelen jött, de mit csináljak vele? Nem akarok bunkó lenni, ha már vette a bátorságot, és rám mert írni.
Lizzie:"Szia, Dave! Igen, valóban rég beszéltünk. Abban is igazad van, hogy szebben is végződhetett volna a kapcsolatunk, de már nem számít, elmúlt. Ismersz már annyira, hogy tudd, nem szeretek haragot tartani. Igaz, nem volt szép, amit akkor csináltál, de én is viselkedhettem volna érettebben. Nem hibáztatlak. Megtörtént, és nem tudjuk visszacsinálni. Amennyiben tényleg így gondolod, ahogy leírtad, akkor én benne vagyok. Nem haragszok rád."
Dave:" Ez az! :D Tudtam én, hogy rendes lány vagy te, és még kedves is, a többit meg ne is soroljam."
Lizzie:"Mindaddig kedves leszek hozzád, míg nem kezdesz el így smúzolni. Nem szeretem."
Dave:"Ó, bocsi. Akkor mesélj, hogy vagy? Rengeteg képet láttam rólad mostanában, sokat változtál. Persze, jó értelemben.:)"
Lizzie:"Köszönöm, jól vagyok. Hát, ezt teszi az emberrel a környezetváltozás.:)"
Dave: "Jól megy még a tánc?"
Lizzie: "Nem, már sajnos nem táncolok."
Dave: "HOGY MONDTAD? Ugye, csak viccelsz?"
Lizzie: "Nem, nem viccelek, tényleg nem táncolok már."
Dave: "És miért nem?"
Lizzie: "Nincs rá lehetőségem."
Dave:"Londonban laksz, és nincs rá lehetőséged. Találj ki valami jobb kifogást, Lizzie. :)"
Ez meglepetésként ért. Valóban, miért is nem táncolok már? Megráztam a fejem, kiürítve belőle a rossz gondolatokat, majd visszaírtam Davidnek.
Lizzie:"Ez bonyolult..."
Dave:" Jó, rendben, én elhiszem neked. De azt tudd, hogy kevés olyan embert ismerek, aki olyan jól mozog, mint te. Szerintem vétek abbahagyni, főleg most."
Lizzie:"Miért, mi van most?"
Dave:"Hát, az, hogy most már pénzt is tudnál keresni vele. Nemsoká 19 leszel, és gondolom, nem akarsz örökké apád nyakán élni."
Lizzie:"Nem élek apám nyakán!"
Dave:"Bocsánat, nem sértésnek szántam."
Lizzie:"Nem érdekes."
Dave:"Szóval, ha elfogadsz egy jó tanácsot, szerintem ne hagyd abba a táncot, mert ritka tehetség van benned, és ha elég ügyesen intézed a dolgodat, pluszba még a szerencse is melléd áll, nagy sikereid lehetnének. De ez csak az én véleményem."
Hátamat a falnak döntve meredtem David soraira, és elkezdtem gondolkozni. Tulajdonképpen igaza van. Miért hagynék fel a tánccal, mikor ez az egyetlen, amit imádok csinálni, és amihez van is valamennyi tehetségem? London nagy város, teli lehetőségekkel.
Lizzie:"De mi van, ha nem sikerül?"-írtam le az egyetlen, és egyben legnagyobb félelmemet.
Dave:"Akkor újra megpróbálod. Mert képes vagy rá, ha nagyon akarod."-válaszolt, nekem pedig óvatos mosolyra húzódott a szám, és a fejemben megszületett egy ötlet.
Lizzie:"David, nekem most mennem kell. Örülök, hogy beszéltünk."
Dave:"Én örülök, hogy megbocsátottál nekem."
Lizzie:":) Szia!"
Dave:"Szia!"
Lizzie:"David!"
Dave:"Igen?"
Lizzie:"Köszönöm.:)"
Dave:"Igazán nincs mit.:)"-köszönt el, én pedig kijelentkeztem, majd kikacsoltam a laptopot.
Felugorva az ágyról az ajtó felé indultam, mikor nagyot dörrent az ég. A fenébe, még mindig esik. Hmm, egy kis eső nem fog megállítani. A szekrényemhez léptem, majd kirángattam belőle a bakancsomat, és egy méretes, sárga esőkabátot, amit még a kirándulásra vettünk. Felkaptam a telefonomat az ágyról, és tárcsázni kezdtem, miközben felöltöttem az eső elleni hacukámat, és lefutottam a lépcsőn. Apa a konyhában ült, és érdeklődve nézett rám.
-Hova-hova kislányom ebben a szakadó esőben?
-Az egyik barátomhoz. Ne aggódj, nemsoká jövök.-nyugtattam meg apát, majd kiviharoztam a bejárati ajtón. Közben a telefon folyamatosan tárcsázott, és az ötödik csörgés után végre beleszólt egy hang.
-Haló.
-Szia, itt Lizzie!
-Á, Lizzie. Mondd, miben segíthetek?-kérdezte kedvesen.
-Tudunk találkozni, úgy húsz percen belül? Az irodádban vagy?
-Igen, miért?
-Nem baj, ha odamegyek most?
-Ilyen esőben? Hol vagy most? Érted megyek.-jelentette ki.
-Nem kell, busszal nemsoká ott vagyok.-ellenkeztem, miközben becsuktam magam mögött a kaput, és elbújtam a kapucnim alatt.
-Rendben, akkor várlak. Szia!
-Szia!-tettem le mosolyogva a telefont, és futni kezdtem a tócsákkal borított, vizes aszfalton.
Megteltem pozitív energiával, ami szégyen, nem szégyen Davidnek volt köszönhető, a volt barátomnak, akivel olyan csúnyán végződött a viszonyom. Ez a pár perces beszélgetés ráébresztett valamire, ami eddig elkerülte a figyelmem, pedig ott volt az orrom előtt. Széles mosollyal az arcomon rohantam át a tócsákon, már nyakig vizes voltam, de nem érdekelt, mert úgy éreztem, hogy végre megmozdult valami. A célom kitűzésre került, és most érzek magamban annyi erőt, hogy sikerüljön megvalósítani, amit akarok...

(II./40.) Teljesült...

Sziasztok, Életeim!
Úúúgy örülök, hogy újra itt lehetek veletek, el sem tudjátok képzelni, mennyire hiányzott már az írás, esküszöm felüdülés volt újra gép elé kerülni:))
Az írás mellett persze Ti is hiányoztatok, remélem mindenkinek jól telt a nyár, sokat napoztatok, strandoltatok, lazítottatok :)
Ahogy feljöttem ide, és megláttam a több, mint 116 ezer látogatót és a 94 feliratkozót, és azt, hogy vannak olyanok, akik még csak most találnak rá a blogra, és két, vagy három nap alatt végigolvassák, hát ez eszméletlen, örömömben majdnem elkezdtem cigánykerekezni, de tényleg :DD Annyira, de annyira jó érzés..:)♥ Köszönöm!!
A részről elöljáróban annyit, hogy lehet kicsit érzelgős lett, viszont én így képzelek el egy ilyen helyzetet, szóval...remélem tetszeni fog, és nem lett túl csöpögős, mert az igazat megvallva, mostanában folyton ilyen a hangulatom, és... na mindegy, nem dumálok fölöslegesen, jöjjön is a rész! :)
Jól olvasást, nagyon nagyon remélem, hogy legalább egy kicsit kárpótollak titeket a sok kimaradásért. :)
Imádlak Titeket, puszi: Dóri :*
Ajánlott zene: The Calling - Wherever You Will Go
 
ONE DIRECTION, AVAGY HOGYAN BULIZZUNK EGY EGÉSZ ESTÉN ÁT!-ütötte ki a szemem a szalagcím hatalmas, piros betűkkel.
"Több hónapos kemény munka, fotózások, stúdió felvételek, és interjúk után napjaink egyik leghíresebb fiúbandája végre lazíthatott egy kicsit a vészesen közelgő európai turnéjuk előtt. 
A One Direction sztárjai együtt töltötték utolsó, szabad péntek estéjüket az egyik ismert londoni szórakozóhelyen, melyekre természetesen legtöbbjük nem egyedül, hanem csinos barátnőjeikkel érkezett, és meg kell hagyni, mindannyian alaposan a pohár fenekére is néztek.
A srácok este tíz után lépték át a szórakozóhely küszöbét, és alig telt el egy kis idő, a társaság feloldódott, és kiengedte a gőzt, ki táncolással, ki iszogatással és beszélgetéssel.
Niallt, Liamet, Zaynt, Harryt és Louist sosem kellett félteni, ha bulizásról volt szó, ezt mindig is tudtuk. Bizonyítékul szolgálnak a mostani partyn készült fotók, és a szemtanúk vallomásai is.
"-Ez a hely eddig is pörgős hely volt, de amint megérkeztek a fiúk, mintha egy energiabomba robbant volna a helyiségben. Mindenki ezer fokon égett, a hangulat pillanatok alatt a tetőfokára hágott. A srácok nagyon jófejek, és közvetlenek voltak, állandóan mosolyogtak, néhány rajongó odament hozzájuk, és ők szívesen csináltak velük képeket. Látszott rajtuk, hogy nagyon jól érezték magukat, aminek szerintem a legfőbb okozói a velük levő lányok voltak. Jó volt nézni, hogy milyen boldogok, és felszabadultak."-mesélte el lapunknak egy lány, aki szemtanúja volt a Direction-bulinak.
Mint ahogy azt az előbbi interjúalanyunk említette, a fiúk jókedvét nem csak feltétlenül a zene, és az ital okozta, ugyanis Perrie, Eleanor, Lizzie és Rickie is jelen voltak aznap este. Sikerült elcsípnünk pár intim pillanatot, amikor a One Direction szerelmespárjai egymásba gabalyodva mulatják át az éjszakát.
Mint ahogy a képeken is látszódik, Elounor mit se törődve az őket vizslató tekintetekkel, önfeledten táncoltak, és nevetgéltek a parkett kellős közepén. Több szemtanú szerint Louis volt, hogy a karjaiba vette barátnőjét, és úgy vitte ki a tömegből, mert a táncoló sokaságban nem akarta szem elől téveszteni a lányt. Hát mi ez, ha nem lovagiasság a javából?
Míg Elounor végigtáncolta az éjszakát, Zerrie inkább a csendes szórakozás mellett döntött. A párt legtöbbször a bokszukban ülve, összebújva lehetett látni, amint szenvedélyes pillantásokat váltanak, és beszélgetnek, egy-egy italt iszogatva. Talán nekik a legnehezebb, hiszen a Little Mix énekesnője is nemsoká egy nagyszabású turné elé néz, ami szintén még tövv külön töltött időt jelent. Kitartást nekik!
Mostanában az a hír járja, hogy a csupaszív 1D-sztár, Liam, és Rickie már nincsenek együtt, amit bizonyít, hogy az utóbbi időkben sosem láttuk őket együtt. Azonban péntek este sor került egy lányszöktetésre is. Néhány szemfüles rajongó szerint úgy hajnal egy óra után Liam és Rickie kéz a kézben hagyták el a helyiséget, a hátsó kijáraton távozva, míg a többiek javában buliztak. Vajon mi lehet a két fiatal között? Remélhetőleg hamarosan okosabbak leszünk.
A banda szőke hajú, ír fiúját is eltalálta Ámor nyila, hiszen lassan több, mint két hónapja boldog párkapcsolatban él barátnőjével, Lizzievel. Mivel az ő kapcsolatuk a legfrissebb mind közül, sokan kételkedtek benne, hogy kihúzzák-e a nyár végéig. Nos, kedves kételkedők, a válasz, igen. Lizziet és Niallt egész éjjel nem lehetett külön választani. Legtöbbször ők is a parketten tomboltak, vad tempót diktálva. Szinte vibrált köztük a levegő, lerítt róluk, hogy odavannak egymásért, és ez sokaknak is szembetűnt. Úgy tűnik, minden rendben közöttük, a kapcsolatuk erős, a szerelmük pedig tagadhatatlan, erről árulkodik a nyakukban fityegő, arany félszív medál is, amit mindketten büszkén viselnek. Reméljük nagyon sokáig kitart ez a boldogság!
Végül, de nem utolsó sorban a banda még magányos farkasa, Harry Styles sem unatkozta végig az estét, mint ahogy az a képeken is látszik, több lánnyal is táncolt, és ő is mélyen a pohár fenekére nézett. Néhányszor látták, amint Niall táncoslábú barátnőjével, Lizzievel bulizott, vagy Rickievel, ám legtöbbször egy eddig ismeretlen, fekete hajú lánnyal mulatott, majd hajnalban a lánnyal együtt hagyta el a helyszínt. Nocsak, nocsak, talán egy új Direction-pár van a láthatáron? Minden kiderül!"HATALMAS BULI, JÓKEDV, LAZÍTÁS, ÉS ÚJULT ERŐ, TÖKÉLETES KEZDÉS EGY NÉGY HETES EURÓPAI TURNÉNAK. SOK SIKERT KÍVÁNUNK A SRÁCOKNAK! BÜSZKÉK VAGYUNK RÁTOK!-állt a lap alján szintén gigantikus, piros betűkkel.

Mosollyal az arcomon nézegettem a péntek este készült képeket, amikről nem is tudtam, hogy készültek. Ezek a paparazzik tényleg nagyon be tudnak olvadni, ha akarnak. Igaz, egy-kép képről sejtettem, hogy meg fognak jelenni, mikor az ember arcába belenyomják a fényképezőgépet, igencsak esélyes, hogy képet készítenek, de mindegy.
Őszintén szólva, kicsit meglepett ez a dupla oldalas cikk, ami a mi péntek esti partynkról szól, mert  nem volt olyan lejárató, mint szokott lenni, másrészről most először írtak ilyen kedvesen, és elfogadóan a kapcsolatunkról Niallel. Az meg csak ráadás, hogy kiszúrták az aranyszívet a nyakunkban, és még rá is zoomoltak. Hogy ezek mindent észrevesznek!
Niallel a közös képünkre tévedt a tekintetem, és ösztönösen elmosolyodtam. Teljesen egymáshoz simulunk, Niall karjai körülöttem, a homlokom Niall arcának támasztva, és épp táncolunk, majd egy másik kép, amin Niall átölel, én meg hátravetett fejjel nevetek, csukott szemmel, Niall pedig felém hajol. Azt hiszem, ez a kedvenc képem. Ez már az után készülhetett, hogy lecsúszott egy pár pohár tömény, és már nem törődtünk semmivel, csak kiélveztük, hogy együtt lehetünk.
Hirtelen a barátnőmről szóló részen állapodok meg. Hát, ez egy elég érdekes történet...az igazság az, hogy én sem tudom, mi történt valójában, de szerintem még ők sem. Az az egy biztos, hogy Liam és Rickie együtt táncoltak az este, és együtt hagyták el a bulit, jóval azelőtt, hogy mi elmentünk. Még így, két nap elteltével sem tudok többet. Mikor lett volna rá alkalmam, hogy beszéljek Rickievel, csak annyit mondott, hogy időre van szükségük, és nem szeretne beszélni róla. Bármennyire is hajt a vágy, hogy megtudjam, mi történt köztük, békén hagyom Rickiet. Ismerem már annyira, hogy tudjam, ha biztos lesz magában, szólni fog. Remélem ez minél hamarabb lesz, bár az az egy száz százalék, hogy akkor már mérföldekre lesz tőlem, mikor végre biztos lesz magában. Ma este nyolckor szállt fel a gépe, és mikor megölelt, ezt súgta a fülembe:"Ne aggódj, drága barátnőm, én erős leszek, te is legyél az. Tudom, hogy ki fogod bírni. Ha bármire szükséged van, tudod hol találsz. Nagyon fogsz hiányozni. Szeretlek."
Erre visszagondolva összeszorul a torkom, és nehéz megállni, hogy ne sírjam el magam. Igaz, csak egy órája ment el, mégis hiányérzetem van. Egy olyan űr, amit csak Rickie tölthet ki. Annyira szeretném, ha ő is boldog lenne, és a legszörnyűbb a dologban, hogy mindketten tudjuk, mi okozna neki őszinte boldogságot...
Holnap...holnap van a nap, amikor egyszerre fogok sírni, és nevetni, mikor megszakad a szívem, de ugyanakkor mérhetetlen büszkeség fog eltölteni. Holnap fogok elveszíteni valakit négy hétre, de egyben visszakapni két valakit egy életre. Pár óra múlva a másik felem már nagyon messze fog járni tőlem, hogy több százezreknek dobogtassa meg a szívét. Tudom, hogy nem örökre megy el, de mégis olyan érzés, mintha évekre hagyna itt. Reggel hétkor indul a gépük, ami átrepíti őket Közép-Európába. Még van addig tíz óránk. Tekintetem a dugig megpakolt bőröndökre téved, és ismét elkap a sírógörcs. Tudom, hogy ideje lenne most már összeszednem magam, és össze is fogom, csak még kell egy kis idő, pár perc is elég lesz...nem akarom, hogy lássa, mennyire fáj a szívem. Ez már beteges, hogy valaki iránt így érezzen az ember...Elképzelem a pillanatot, amikor felszállnak a gépre, és a repülő a magasba emelkedik velük, majd pontosan négy hét múlva ugyanott ér földet. Én pedig ott állok, és nézem, hogyan repül egyre messzebbre, és magasabbra, és integetek, mintha bárki is látná azt. Csak állok, és nézek, pedig legszívesebben utána rohannék, és magamhoz láncolnám, vagy csak ölelném, ameddig csak lehet...
-Lizzie, bejöhetek?-szakított félbe egy kopogás az ajtón. Gyorsan megráztam a fejem, ezzel felébresztve magam a szokásos töprengésből. Az ágy előtt ültem, az egyik bőröndön, kezemben a ma reggeli lapot tartva. Már nem tudom, hanyadjára olvasom el ezt a cikket, de talán épp ideje letenni. Még utoljára rámosolyogtam a közös képünkre, és végigsimítottam rajta, arcomon bárgyú vigyorral, majd sietve összecsuktam, és ledobtam a földre. Akár egy elmebajos.
-Gyere nyugodtan!-kiáltottam ki, miközben felpattantam a bőröndről, és leporoltam magamról a nem létező port. Pillanatokon belül nyitódott az ajtó, az én szívem pedig hatalmasat dobbant. Az ajkaim azonnal mosolyra húzódtak, és önkénytelenül tört fel belőlem a nevetés, ahogy megláttam beszambázni Őt a szobába, egy szál szürke melegítőben, ami lazán lógott a csípőjén, kezében zoknik és nadrágok voltak, a fején pedig egy méretes sombrero-kalapot viselt.
-Mi az, talán nem tetszik?-kérdezte sértődött hangnemre váltva, hallva a röhögésemet.
-Deee,  tényleg nagyon édes vagy benne, jól áll, csak azt tudnám minek az neked-?-kérdeztem az államat vakargatva. Niall ledobta az ágyra a kezében tartott ruhákat, majd levéve a kalapot távolabb tartva magától alaposan végigmérte.
-Azért, hogy ne égjen le a fejem a napon.-felelte egyszerűen, mire felhúztam a szemöldököm.
-Édesem, arról tudsz ugye, hogy Közép-Európában nem fog leégni a fejed a napon?-kérdeztem, miközben hátulról átöleltem, és közel hajoltam hozzá. Niall értetlen arcot vágott, majd elfordítva a fejét egy gyors csókot nyomott a számra.
-Milyen jó, hogy ilyen okos lánynak adtam oda a szívem.-tette a mellkasára a kezét, mire elnevettem magam, és megpusziltam az arcát, majd a füle előtti részt, és a füle mögött. Niall összerezzent, és villámgyorsan perdült meg a tengelye körül, majd elkapta a derekam, és magához szorított. Homlokát az enyémnek támasztotta, és mélyen a szemembe nézett. Pillanatokig csak elmerültünk egymás tekintetében, mikor hirtelen Niall megmozdult, és egy határozott mozdulattal az ágyra lökött. Niall felettem helyezkedett el, és sejtelmes vigyorral az arcán mért végig.
-Niall, azt hiszem pakolnod kellene.-figyelmeztettem, hiszen még nagy csomó dolgot nem tett el.
-Épp azt csinálom.-válaszolt, majd gyengéden megcsókolta a nyakam. A szemhéjam lecsukódott a mennyei érzés hatására, miközben végigszaladt rajtam a libabőr.
-Niall...-sóhajtottam.-Ne tereld el a figyelmem.-szóltam rá ismét, bár hangom inkább volt cincogás, mint fenyegetés. Pillanatok alatt tért át a nyakamról a kulcscsontomra, kezei pedig utat törtek maguknak a felsőm alá, éreztem, hogy ahol tenyere hozzám ér, a bőröm mentem felforrósodik.
-Niall...-próbálkoztam ismét, mire hirtelen abbahagyta a csókolgatásomat, és egy mély levegőt vett.
-Rendben, igazad van, ideje csomagolni.-nézett a szemembe, majd lágyan megcsókolta az ajkam.-Akkor most elcsomagolok valamit, amit a legjobban szeretném, hogy velem legyen a turné alatt.-mondta, én meg értetlen arcot vágtam. Niall hirtelen emelkedett fel rólam, és kapott a karjaiba, majd elindult velem az egyik üres bőrönd felé. Hangosan felnevettem, amint leesett, mit szeretne becsomagolni az én esze ment barátom.
-Őrült vagy.-közöltem vele a a fejemet csóválva, miután beleültetett a bőröndbe, és rám szólt, hogy húzzam össze magam olyan kicsire, amennyire csak bírom.
-A csomag nem beszél.-korholt meg, mire védekezőn emeltem fel a kezem magam elé.-És még összébb húzódik.
Halkan kuncogva borzoltam össze a haját, mire összehúzott szemöldökkel meredt rám.
-Ejnye, de kis virgonc ez a csomag...-rázta a fejét rosszallóan, én pedig a szám elé téve a kezem próbáltam visszafojtani a mosolyomat.-Azt hiszem ráférne egy alapos fegyelmezés.-húzta fél mosolyra a száját, mire elkerekedtek a szemeim, és a fejemben megszólalt a vészharang. Sportolókat megszégyenítő sebességgel ugrottam fel a bőröndből, és rohantam az ajtó irányába, de mindhiába. Egy erős kar visszarántott, majd mozgásképtelenné tett, és pillanatokon belül eltűnt a lábam alól a talaj, és Niall vállán találtam magam.
-Niaaall!-sikítottam, miközben kapálóztam, és mocorogni kezdtem. Niall határozottan tartotta a combom, egy csöppnyi menekülési lehetőséget sem hagyva.
-Na tessék, és még sikítozik is ez a csomag.-jegyezte meg felháborodottan, majd az ajtókilincsért nyúlt.-Akkor fárasszuk le egy kicsit.-tette hozzá, majd mihelyst ezt kimondta, eszeveszett gyorsasággal szaladni kezdett. Röhögve sikítottam, csapkodtam a hátát, miközben úgy lógtam a vállán, akár egy krumplis zsák. Látszólag nem érdekelte a vergődésem, mert egyáltalán nem lassított, ugyanolyan őrült sebességgel vette be az éles kanyarokat.
-Niaall! Tegyél...Mostmár...Le!-kiáltottam rá szakadozva, de úgy tűnt, meg sem hallja. Hirtelen nyitódott az egyik szoba ajtaja, és Louis lépett ki rajta. Mikor meglátott minket őszinte nevetés szakadt fel belőle, az ajtófélfának dőlt, és a hasát fogva röhögött.
-Louis, segíííts!-vinnyogtam végső elkeseredettségemben.
-Tarts ki Lizzie, jövöök!-üvöltötte hangosan, majd egy kemény ütést éreztem a lábamon, egy nagy csattanás, és mindhárman a földön találtuk magunkat.
-Louis...arghh...-hörgött Niall, majd hátravetette a fejét, ami nagy koppanással ért a padlóhoz.
-Mondtam, hogy jövök.-nevetett Louis, aki teljes testsúllyal rajtam, és Niallön feküdt. Tehetetlenségemben már nem tudtam mást csinálni, egyszerűen csak én is felröhögtem, majd velem együtt Niall is.
-Mi van itt embere...ó.-jelent meg Harry a lépcsőfordulóban, majd félrebillentett fejjel mért végig minket, és a szája óvatos kis mosolyra húzódott.-Kicsi a rakááás!-kiabálta el magát, majd elrugaszkodott, és ránk vetette magát. Mindhárman egyszerre nyögtünk fel a ránk nehezedő súlytól, és ha azt hittük, ennél már nem lehet rosszabb, tévedtünk. Ugyanis valahonnan a semmiből megjelent még a banda két hiányzó tagja is, Liam és Zayn pedig ugyanolyan lelkesedéssel ugrott ránk, mint az előbbi két srác. Mind a hatan torkunk szakadtából üvöltöttünk, és nevettünk egyszerre, Liam pedig, aki legfelülre került még tetézte is a helyzetet, hiszen folyamatosan mozgolódott.
-Srácok, végem van!-nyöszörgött legalul Niall, miközben próbált leborítani magáról mindenkit. Az mellékes, hogy én is majd megszakadtam a négy erős férfitest súlya alatt, de inkább nem mutattam ki.
-Liam, hagyd abba a ringatózást, hallod!-csattant fel Louis, de utána rögtön elvigyorogta magát.
-Miért? Olyan jó móka!-vágott vissza Liam, és még jobban mozgolódni kezdett, mire mind az öten szinkronban ordítottunk fel, Liam pedig sátánian felnevetett.
-Csak egyszer keljek fel innen, esküszöm, hogy négy hétig szívatni foglak titeket.-morgolódott Niall alattunk, s erre mindenki jóízűen felnevetett.
-Morcos a fiúcska.-gúnyolódott Louis, mire egy kéz erősen beleütött Louisba, feltehetőleg Niallé.
-Srácok, nem akarok megzavarni semmit, csak emlékeztetni szeretnélek titeket, hogy a ti gyúrós testetekkel ellentétben, én elég keveset bírok el, szóval, ha lennétek olyan szívesek, leszállnátok rólam? Áú, valaki beletérdelt a hasamba!-adtam immár fel, mert nem bírtam tovább őket. Egy másodperccel azután, hogy megszólaltam, az egész rakás megmozdult, és mindannyian legördültek rólunk. Megkönnyebbülve lélegeztem fel.
-Köszönöm, Istenem.-sóhajtottam, majd a még mindig alattam fekvő Niallre pillantottam, aki behunyt szemmel feküdt, mozdulatlanul.-Niall?-böktem meg.
-Csss...épp regenerálódok.-válaszolt halkan, mire elmosolyodtam, és két kezem közé véve az arcát gyengéden szájon csókoltam. Niall szemei felnyitódtak, kék íriszei vágyakozóan ragyogtak, édes mosolya pedig azonnal feltűnt a szája sarkában.
-Máris jobban érzem magam.-mondta, majd egy puszit nyomott a számra. Egyszerre ültünk fel, én továbbra is Niall ölében maradva. Szétnéztem a többieken, akik még mindig a padlón feküdtek, szétvetett végtagokkal, és vadul emelkedő és süllyedő mellkassal. Lassan ők is kezdtek újjáéledni, és mind felültek, így egy kisebb kört alkottunk.
Nem tudom, mi okozta ezt a furcsa érzést, ami ekkor elöntött belülről. A lélegzetem lelassult, és a szívverésem is visszaállt a normál ritmusára. Végignéztem a fiúkon. Louis a két kezén támaszkodott, a fejét hátrahajtotta, és lehunyt szemmel mosolygott. Harry törökülésben ült, görnyedt háttal, egyik kezével támasztotta az állát, másikkal a padlót kapargatta, és közben az ajkát harapdálta. Zayn egy karral tartotta magát, a teste mellett, és vigyorogva nézett Louisra, aki vicces hangot kiadva fújta ki a levegőt. Liam fél oldalán feküdt, egyik könyökén támasztva magát, ujjait összefonva a hasán, és épp mentálisan kommunikált Harryvel. Végül pedig a mögöttem ülő szőkeség. Két karral ölelte át a derekam, hátamat a mellkasának döntöttem, miközben álla a vállamon pihent. Éreztem szívének ritmusos dobogását, és ujjainak gyengéd cirógatását a hasamon.
Valami elragadott hirtelen. A fiúk beszélgetni kezdtek körülöttem, azonban nem fogtam fel a szavak jelentését. Azt hiszem, valami régi emlékről beszéltek, mert mindannyiuknak nosztalgikus mosoly ült az arcukon, és izgatottan idézték fel azt. Észre sem vettem, hogy én is mosolygok, majd hirtelen rázkódni kezdtem, és minden tekintet rám szegeződött.
-Lizzie, mi a baj?-térdelt fel Harry, és közelebb hajolt hozzám. Niall amennyire tudott, szembefordított magával, és aggodalmasan vizslatta az arcom.
-Lizzie, miért sírsz?-simított végig az arcomon, ezzel letörölve a lefolyó könnyeimet.
A semmiből tört rám ez az érzés. Valóban sírtam, miközben a szám mosolygásra görbült. Szipogva temettem a tenyerembe az arcom, amíg egy papírzsepit nem nyújtottak felém.
-Tessék.-mosolygott rám szelíden Liam, majd nyugtatólag végigsimított a vállamon.
-Köszönöm.-viszonoztam a mosolyát, majd elvéve a zsepit megtöröltem a szememet, és kifújtam az orrom.
Öt pár tekintet meredt rám magyarázatra várva, kíváncsian. Mély levegőt vettem, és próbáltam elmondani nekik, mit is éreztem.
-Srácok, én csak...nem is tudom, hogy mondjam.-hebegtem bénán.-Csak...rájöttem, hogy mindannyian közel kerültetek a szívemhez, nemcsak Niall, ti is, és... annyira fogtok hiányozni, mindannyian-fakadtam ki, a könnyeim pedig újból utat törtek maguknak.-Ne haragudjatok, bocsánat, hogy itt érzelgősködök.-mentegetőztem, válaszul pedig erős, törődő öleléseket kaptam. Bár nem láttam semmit, mivel Niall vállába fúrtam a fejem, tudtam, hogy mind az öten megöleltek. Egy igazi, hamisítatlan bandaölelés, amiben én is benne vagyok. Annyian álmodnak erről, és nem hiába. Ez az érzés tényleg felbecsülhetetlen. A tudat, hogy mind szeretnek, törődnek veled, és nem hagyják, hogy szomorkodj, valami fantasztikus. Mind e mellett azt is tudom, hogy nekik is épp olyan szükségük van most a töltődésre, mint nekem.
-Nekünk is nagyon fogsz hiányozni, királylány.-szólalt fel Louis mögöttem, mire halkan elnevettem magam. Ez a becenév most már tökéletesen és teljesen az enyém, úgy látszik.
-Ne csüggedj, észre sem fogod venni, és úgy elrepül ez a négy hét, majd meglátod.-biztatott Liam.
-Úgy van, főleg, ha itt lesz apud meg a húgod.-tette hozzá Zayn.
-Tényleg, ők hol vannak most?-kérdezte Liam.
-Azt hiszem, a lányok moziba mentek, apa meg a szobájában van, és őt ismerve belemerült a munkába.-válaszoltam nekik.
-Ne aggódj, Lizzie, nem leszel egyedül, mi is veled leszünk, sokat fogunk gondolni rád.-nyugtatott tovább Harry.-Ugye te is sokat fogsz ránk gondolni?
-Ez nem kérdés.-ráztam a fejem mosolyogva, majd egy elismerő horkantás után még egyszer megszorítottuk egymást, és szétvált az ölelés. A fiúk kedves mosollyal az arcukon néztek végig rajtam, mind meg akartak bizonyosodni arról, hogy minden rendben van velem. Még utoljára megtöröltem a szemem, és halvány mosollyal az arcomon néztem fel rájuk a szempillám alól.-Jól vagy már?-fürkészte a tekintetem Harry, mire hevesen bólogatni kezdtem.-Remek.-mosolyodott el.-Akkor azt javaslom emberek, hogy menjünk vissza pakolni, mert én még személy szerint sehogy sem állok. Azt sem tudom, hol van az egyik bőröndöm, egyszerűen nyoma veszett.-tárta szét a karját tehetetlenül, nemsokkal mellette pedig Louis halkan felkuncogott. Harry vérszomjas tekintettel fordult felé.
-Te voltál?-sziszegte.-Te aljas áruló.-mondta összeszűkült szemmel, miközben Louis már felpattant a helyéről, és a szobája felé vette az irányt.-Na megállj csak, ezt megbánod.-tápászkodott fel Harry is a helyéről, és Lou után iramodott. Nekifutásból a hátára ugrott, és a lendülettől mindketten a földön landoltak.
-Szerintem most lépjünk le, még mielőtt minket is befognak.-suttogta Niall a fülembe, mire egyetértőn bólogatni kezdtem, és hagytam, hogy felsegítsen, majd együtt menekültünk vissza a mi kis rejtekünkbe.
Sietve csaptuk be magunk után az ajtót, és dőltünk neki mindketten. Úgy éreztem magam, mint egy amerikai akciófilmben, amikor a két hős még éppen megmenekül a gonosz elől, kizárva őt az ajtón kívülre.
-Ilyenkor azért megkérdőjelezem az érettségeteket a korotokhoz képest.-fújtam ki a levegőt, majd Niallre pillantottam, aki édesen mosolygott rám.
-Hidd el, én nem csak ilyenkor.-felelte, mire mindketten elnevettük magunkat.
Niall a szekrényéhez lépett, én pedig az ablakhoz sétáltam. Odakint az éjszaka már átvette a hatalmat, csak a hold, a csillagok, és a lámpák fénye adott némi fényességet. Ahogy felnéztem az égre, a csillagok mind erős fénnyel ragyogtak, a hold úgyszintén. Szokatlanul tiszta volt az ég ma este. Oldalra billentett fejjel csodáltam a tiszta, sötét égboltot, csillagképeket keresve. Egy ideig elszórakoztam azzal, hogy megtaláljam a Göncöl-szekeret, majd ezt felismerve megkerestem a Sarkcsillagot. Ez a csillag valóban sokkal intenzívebben ragyog a többinél.
Hirtelen két kar fonódott körém, egy pillanatig meg is lepődtem, amíg fel nem ismertem őt az érintés gyengédségéről. Közel húzott magához, hátam a mellkasának nyomódott, miközben két karral átölelte a testem. Teljesen elvesztem az ölelésében. Egy halk sóhaj hagyta el a torkom, amikor Niall ajkai a tarkómat érintették, majd a fülemet súrolták.
-Tetszenek a csillagok?-súgta a fülembe, mire óvatosan bólintottam egyet. Az arca az én arcomhoz nyomódott, így éreztem, amikor elmosolyodott.-Gyere velem.-szólalt meg, először nem is fogtam fel, mit mond, csak akkor, amikor elengedett, és megfogva a kezem maga után húzott.
-Mi? Niall, a pakol...
-Ne törődj vele.-szakított félbe.-Már készen vagyok mindennel.-nézett mélyen a szemembe.-Bízz bennem.-mondta, tekintete pedig olyan átható volt, hogy egy pillanatig sem tudtam ellenkezni.
A kezembe nyomta a vastag, szürke pulcsiját, és kérte, hogy vegyem fel. Ez a pulcsi már szinte hozzám nőtt, mert mindig ezt szoktam hordani. Igaz, hogy leér majdnem a térdemig, és az ujja is sokkalta hosszabb, mint a kezem, de nem érdekel. Ennek a pulcsinak és nekem sok közös emlékünk van. Gyorsan belebújtam, a hajamat természetesen elfelejtettem felkötni, így az szana-szét meredezett az ég felé, az ujjaimmal próbáltam megzabolázni rakoncátlan tincseimet, sikertelenül. Lebiggyesztett szájjal néztem fel Niallre, aki félmosollyal az ajkán fürkészett engem.
-Gyönyörű, mint mindig.-mondta halkan, mire apró pír kúszott az arcomra.
-Köszönöm.-feleltem megrebegtetve a szempillámat.-Elárulod, hova megyünk?-kezdtem, mire felnevetett, amjd magához húzva egy puszit adott a homlokomra.
-És kíváncsi, mint mindig.-tette hozzá.-Na, gyere, majd meglátod, mit terveztem.-tolta fel a fejemre a kapucnit.-De van egy szabály.-emelte fel a mutatóujját, mire megrökönyödtem.-Halkan, nesztelenül, a többiek nem vehetnek minket észre.-suttogta, mire értve bólintottam.-Rendben.-helyeselt, majd továbbra is ölelve elindult velem, le a lépcsőn, a bejárati ajtó irányába...
Az ajtón kilépve megcsapta az arcom a hűvös, esti levegő, de kellemesen jól esett. Mélyet szippantottam belőle, majd vártam a következő lépést. Niall kivezetett a kapun, és ahelyett, hogy a kocsihoz mentünk volna, legnagyobb meglepetésemre megfogta a kezem, és elindultunk a járdán. Fogalmam sem volt, hova vezet, csak mentem vele együtt. Nem volt sem kedvem, sem időm ellenkezni, hiszen minden perc aranyat ért, amit együtt töltöttünk.
Miközben sétáltunk, próbáltam kitalálni, merre mehetünk. Az autók zaja egyre hangosodott, és az éjszakai embertömeg is egyre sűrűsödött. Belváros. Teljesen biztos, hogy a belváros felé tartottunk. Útközben végig nevetgéltünk, beszélgettünk leginkább lényegtelen kis semmiségekről. Mégis, olyan jó érzés volt.
Észre sem vettem, hogy hol lyukadtunk ki, csupán a víz csobogása, az esti fények, és a lágy zene ébresztett rá, hogy én már jártam itt. A szívem hatalmasat dobbant, és önkénytelenül is remegni kezdtek a kezeim, ahogy megláttam a Trafalgar Square-t elnyúlni előttem. Megdöbbent arccal néztem fel Niallre, aki szentimentális mosollyal nézett vissza rám. El sem hiszem, hogy elhozott ide, ahol olyan rég nem jártunk.
-Gyere.-ragadta meg újból a kezem, és elindultunk a tér közepe felé.
Lassan sétáltunk, kéz a kézben, a látvány pedig teljesen lenyűgözött. Minden egyes lépéssel közelebb kerültem egy régi, számomra kedves, és felejthetetlen emlékhez. Niall végig mellettem haladt, folyamatosan engem bámulva, míg ahhoz a bizonyos szökőkúthoz nem értünk, ahol anno álltunk meg. Kislányos mosollyal az arcomon mentem oda a szökőkúthoz, és a szélére támaszkodva néztem bele. Ugyanaz a látvány, mint két hónapja. A kút alján érmék ezrei csillogtak a fényben, minden érmén egy-egy kívánság. Eszembe jutott az én akkori kívánságom. Ahogy visszagondoltam rá, hirtelen végigszaladt rajtam a hideg, és csak egy bárgyú vigyorgásra futotta tőlem. Egy érme jelent meg a szemem előtt, hátrafordulva pedig Niall mosolygós arcával találtam szembe magam.
-Emlékszel még, hogy csináltuk akkor.-nézett a szemembe.
-Még szép, hogy emlékszem.-feleltem, majd elvettem a kezéből az érmét, és lehunytam a szemem. Akkor, régebben, még nem tudtam, mit kívánjak, most viszont gondolkodás nélkül jut eszembe egyetlen egy kívánság. Egy puszit adtam az érmére, majd belevetettem a kútba, és szembefordultam Niallel, aki már szintén beledobta a pénzt a kútba. Védelmezőn ölelt át, karjaimmal pedig átfontam a nyakát, és egyenesen a szemeibe néztem.
-Elmondod, mit kívántál?-kérdeztem tőle kacéran mosolyogva.
-A mostanit, vagy a régebbit?
-A mostanit, meg a régebbit is.-vágtam rá egyből, mire halkan felhorkant, és közelebb húzott magához.
-Hát, a mostanit nem mondhatom el, mert akkor nem fog teljesülni.-vont vállat együttérzőn.
-Akkor a régebbit.-erősködtem. Niall egy pillanatra elkapta a tekintetét, elnevette magát, és a fejét csóválva nézett újból a szemembe.
-A régiről annyit, hogy amit kívántam, teljesült...-vallotta be, és noha nem mondta el, sejtettem, mit kívánt, a sejtésem pedig beigazolódott, mikor egy lassú, szenvedélyes csókban forrtunk össze.
-Szeretlek...-suttogta két csók között.
-Én is szeretlek...-feleltem, és még egyszer megcsókoltam. Szorosan magához ölelt, arcát a hajamba temetve, miközben a rajta levő pulcsit markolásztam, és mélyen beszívtam az illatát.
-Van itt még valami.-szólalt meg hirtelen, majd kézen fogott, és a közelben ülő zenészekhez kezdett el vezetni. Többen voltak, és valami kellemes, andalító dalt játszottak. Emberek, akik kevésbé siettek, és több szerelmes pár gyűlt köréjük, és hallgatta őket. A lágy akkordok újból felidézték bennem azt az éjszakát, amikor Niallel kiszöktünk a hotelból. Olyan, mintha ugyanazon az éjszakán lennék, annyi különbséggel, hogy akkor még nem tudtam, mi lesz velem, Niallel, velünk...Milyen furcsa, hogy akkor még csak ismerkedtünk, most viszont úgy állunk itt, mintha már legalább tíz éve együtt lennénk, pedig nem. Csupán két hónap. Két hónap, ami felér egy évvel is, vagy akár kettővel, vagy még annál is többel. Hogy repül az idő, és észre sem vesszük. Majdnem két hónap alatt annyit kaptam ettől az embertől, amennyit még álmomban sem tudok elképzelni. Tényleg elmondhatom róla, hogy megváltoztatta az életem...
-Várj itt egy kicsit.-állított meg Niall, majd odaszaladt az egyik zenészhez, lehajolt hozzá, és a fülébe súgott valamit. A férfi először összevonta a szemöldökét, majd elmosolyodott, és lelkesen bólogatni kezdett. Abbahagyta a gitározást, és felállt a helyéről, majd legnagyobb meglepetésemre átadta Niallnek a gitárt, aki visszaült a férfi helyére. Rajta kívül még négy zenész ült gitárral a kezében, és követte figyelemmel az én szőkeségem akcióját. A férfi, akitől elkérte a gitárt, gyorsan odaszaladt a többi társához, és a fülükbe súgott valamit, mire mindannyian mosolyogva bólogattak. Lassacskán a tömeg kezdett gyarapodni körülöttünk, néhányak már észrevették, hogy a srác a fekete pulcsiban nem más, mint Niall Horan, mások pedig egyszerűen csak kíváncsiak voltak, mi fog kisülni ebből az egészből. Niall, és a kedves zenészek egymásra néztek, Niall pedig hangtalanul visszaszámolt, majd egyszerre pendültek meg a húrok a gyakorlott zenészek ujjai alatt.
A pulzusom az egekbe szökött, ösztönösen mosolyodtam el, és lettem teljesen libabőrös, amint felismertem a híres zene dallamát, melyet oly szelíden keltett életre az öt gitáros, köztük Niallel. Nem kellett sok idő, a tömeg is szinte másodpercek múlva ráébredt, hogy egy nem is olyan régi slágerzenét játszanak a zenészek. A lágy dallamok simogatták a bensőmet, és amikor Niallel egymásra talált a tekintetünk, úgy éreztem, azonnal szétrobbanok az arcomba tóduló vértől. A szám előtt tartottam a kezem, leplezve ezzel zavaromat, hiszen miután Niall csak engem nézett, minden tekintet felém fordult. Lebuktunk, de nem törődtem vele, kizártam a külvilágot, csak mi ketten számítottunk. Niall tekintete rabul ejtette az enyémet, még akkor sem engedte el, amikor énekelni kezdett. A tömeg egy emberként sóhajtott fel, én pedig egy pillanatra lehunytam a szemem, ahogy meghallottam Niall férfias, tisztán csengő hangját, és tudtam, hogy hiába vannak körülöttünk az emberek, Niall nekem szánja ezt a dalt. Mély levegőket vettem, és próbáltam összekaparni a maradványaimat, hogy aztán mosollyal az arcomon nézzek újra Niall szemébe, és énekeljem vele azt a bizonyos dalt.
"If I could, than I would, I'll go wherever you will go. Way up high, or down low, I'll go wherever you will go..."
A körénk gyűlt emberek mind dőlöngéltek a zene ütemére, és élvezték ezt az ingyen koncertet. Valahogy senkinek sem jutott eszébe félbeszakítani őket egy-egy bekiabálással, vagy sikítással, mind csak álltak, és mosolyogtak, sőt, többen még fényképet is készítettek.
Egyszerűen nincsenek rá szavak, hogy mit éreztem ezalatt a pár perc alatt. Ha lennének szárnyaim, valószínűleg felrepültem volna a fellegekbe, de mivel nincsenek, így csak álltam itt egy helyben, szemben Vele, aki már nem először kápráztat el a hangjával, a meglepetéseivel, vagy csupán csak azzal, hogy kijön ide, a tér közepére, és beáll pár utcazenészhez, hogy aztán egy ilyen szívhez szóló, személyes ajándékkal búcsúzzon el.
Már majdnem a dal végére értek, már csak szólóztak a gitárral, mindannyian teljesen beleélve magukat a dalba. Nem csoda, hisz mind az öten zenészek. Még két pengetés, és a gitárszó elcsendesült, Niall ajkai pedig óvatos mosolyra húzódtak, miközben a szemembe nézett. Csábítóan hívogató volt a nézése, képtelen voltam neki ellenállni. Niall lefogta a húrokat, majd megköszönve a gitárt visszaadta az egyik férfi kezébe. Nem tudtam parancsolni a lábaimnak, azok maguktól indultak el alattam, és vittek egyenesen Niall karjaiba. Filmjelenethez hasonlóan ugrottan a nyakába, ő pedig felvéve a földről pörgetett meg egyszer a tengelyünk körül. Arcomat a nyakába fúrtam, miközben feltört belőlem a nevetés, és olyan erősen szorítottam magamhoz Niallt, amilyen erősen csak tudtam. Hallottam a körülöttünk felharsanó tapsot, és az emberek éljenezését, mire az adrenalinszintem még magasabbra szökött.
-Hihetetlen vagy, ugye tudod?-súgtam Niall fülébe, mire felnevetett, és egy puszit adott az arcomra.
-Tudom.-felelte, majd kicsit eltolt magától, hogy lássuk egymás arcát. Ő is ki volt pirulva, és a szája a füle tövéig ért. Boldog volt, akárcsak én. A szemem sarkából láttam, hogy az emberek sugdolózni kezdenek, és veszik elő a telefonokat, egyszer-egyszer elcsíptem a csók szót is, amit szerintem Niall is meghallott, ugyanis ennyit mondott csak.
-Most pedig csinálok valamit, de utána ígérd meg, hogy erősen fogod a kezem, és mellettem maradsz, mert futni fogunk, rendben?-mondta izgatott hangon, mire bólogattam, és én is majd kicsattantam a bennem tomboló érzelmektől. Niall bólintott, majd lepillantott az ajkamra, és nem sokkal utána a szeme útját a szája követte. Lehunytam a szemem, és élveztem csókjának az ízét, érintését a derekamon, és azt a kellemes bizsergést, ami mindig elönt, ha hozzám ér. A tömeg ujjongott, és tapsolt, Niall pedig megvalósítva az előbbi tervét miután szétváltunk a csókból, kézen fogott, és szabad utat keresve kiiszkoltunk a sokaságból, és futásnak eredtünk, majd leintettünk egy taxit, amibe önfeledten nevetve huppantunk be, és irányítottuk a Directioner-ház felé. A taxis furcsállóan nézett minket a visszapillantó tükörből, ahogy az ülésben fekve, kézen fogva nevetünk, megállás nélkül.
-Jaj, ezt majdnem elfelejtettem.-ugrott egyet hirtelen Niall, majd a farzsebében kezdett el kotorászni, végül egy kis papírzacskót húzott ki belőle.
-Ez micsoda?-böktem rá.
-Bontsd ki!-nyújtotta át, én pedig kíváncsian mosolyogva vettem a kezembe a kis tasakot. Óvatosan szétnyitottam, és a tenyerembe szórtam a tartalmát, ami nem más volt, mint a két szívmedálos nyakláncunk.
-Ez végig nálad volt?-hüledeztem, ugyanis a buli utáni reggel se rajtam, se Niallön nem volt rajta a lánc, és azt hittük, hogy elszakadt a buliban. Hát, ezek szerint mégsem.-Mi értelme volt ennek, Niall?-ráztam a fejem, mire ő csak rám mosolygott.
-Nézd meg jobban.-simított végig a szíven, és a fény felé emelte őket. Hunyorogva néztem az apró kis arany medált, míg meg nem csillant rajta a fény, és tisztán nem láttam a belegravírozott "L", és "N" betűt. Leesett állal fordultam Niall felé, aki csak szerényen mosolygott a reakciómon.
-Ó, Istenem...-tört fel belőlem, majd Niallre fordulva egy csókkal ajándékoztam meg, hálám jeléül.-Ennél jobb búcsúestét el sem tudtam volna képzelni.-hajtottam Niall vállára a fejem, ő pedig fél kézzel átkarolt.
-És még nincs teljesen vége.-felelte, mire megemeltem a fejem, és felpillantottam rá. Niall sejtelmesen nézett rám vissza, majd megrántotta a szemöldökét, és rám kacsintott. Az arcom azonnal átváltott pipacsvörös árnyalatba, kaján vigyorral az arcomon hajtottam vissza a fejem Niall vállára, és arra gondoltam, hogy ez az este kétségkívül életem egyik legemlékezetesebb, és legjobb estéje...

(II./39.) Két nap...

 Sziasztok, Életeim!
Több, mint két hét után megérkeztem a várva várt új résszel! El sem hiszitek, mennyire jó volt újra írni, vagy csak úgy, egyáltalán gép elé kerülni. :)
Ez után megint nem leszek egy jó ideig, és már tudom, hogy kezdek unalmassá válni a folytonos halogatásokkal, és bocsánatkérésekkel, de nem tudok mit tenni...:/
Sajnos, az is meglehet, hogy a nyáron már csak egy, vagy két részt hozok, még nem tudom...Rengeteg dolog van még, amit szeretnék megvalósítani, és időhiányában nem megy az írás. Ezúton kérek tőletek bocsánatot, és még egy kis türelmet. Tényleg nagyon sajnálom. :(
A részről annyit, hogy ez most egy lazulósabb, úgymond "unalmasabb" rész lett, amiért szintén bocsánatot kérek, de most ennyi telt tőlem. Délután 3-tól egészen 10-ig szenvedtem mert kicsit elszoktam már az írástól, és újból vissza kellett rázódnom. :)
Azért remélem tetszeni fog, és megéri még várni a folytatásra.
Mindenkit puszilok, és nagyon hálás vagyok, amiért még ezek után is velem vagytok!
Szeretlek Titeket!♥
Dóri :*

Gyengéd kezek simogatását éreztem. Egy szőke angyal ölében feküdtem egy mezőn, a dús, magas fűben, mosollyal az arcomon, amikor felnyitottam a szememet, és megpillantottam magam előtt kisfiús mosolyát, gyönyörű, mélykék szemeit, és szőke, kócos haját, mire az édes álmom még édesebbé vált. Elmosolyodtam, és újból kinyitottam a szemem, majd álmosan végigsimítottam Niall arcán.
-Szia.-suttogta halkan, mosolyogva.
-Szia.-válaszoltam rekedtes hangon. Félhomály volt, és csak pár pislogás után vettem észre, hogy a szoba, ahol vagyunk, az nem a mi szobánk, és Niall nem mellettem feküdt, hanem az ágy mellett térdelt, ahol aludtam. Értetlenül ráncoltam össze a homlokom, és magam mellé nézve észrevettem húgomat, aki összegömbölyödve szuszogott mellettem. Hirtelen beugrottak a tegnap este történtek, és a szívdobogásom a normálról a kétszeresére gyorsult.
-Nyugodj meg, gyere, beszéljünk kint.-fogta meg Niall a kezem, és nyugtatóan nézett a szemembe, mire bólintottam, és nesztelenül kimásztam Melanie mellől.
-Hány óra van?-kérdeztem Nialltől, mikor leértünk a konyhába, és senkit nem találtunk ott, ráadásul odakint a nap még felkelőben volt.
-Reggel fél hat.-válaszolt, miközben egy pohár üdítőt töltött nekem, és a kezembe adta.
-Hogy mennyi?-kerekedett el a szemem hirtelen.-Mit kerestem én Melanie szobájában? És, és te hol aludtál?-záporoztak a kérdéseim Niallhöz, aki egy lépéssel közelebb jött hozzám, és szorosan a karjába zárt. Nem szólt semmit, csak ölelt, és éreztem, hogy a belőle áradó nyugalom szép lassan kezd átáramolni belém is. Pár perc múlva halvány mosollyal az arcán tolt el magától, és nézett a szemembe.
-Jobb már?-kérdezte.
-Sokkal.-bólintottam, majd még egyszer magamhoz öleltem, és egy hálás csókot nyomtam a szájára.-Amúgy, mi a fészkes fenéért vagyunk mi ébren hajnali fél hatkor? És hol aludtak a többiek? Te? Kristen?-kezdtem újra bepörögni, mire Niall elcsitított, hogy ne olyan hangosan, majd kézen fogott, és a kanapéhoz vezetett.
-Azért vagyunk ébren, mert beszéltél álmodban, a nevemet mondtad, és azt hittem, ébren vagy.-mondta, mire halványan elpirultam.-A többiek felől pedig ne aggódj, Rickie a mi szobánkban aludt, Liam Kristennel a Liam szobájában, én pedig ott, a földön, mellettetek.
-Hogy micsoda? Kristen és Liam egy szobában?-szaladt fel a szemöldököm a hajam tövéig.
-Nem, nem úgy, Kristen Liam ágyán, Liam pedig szintén a földön, akárcsak én.-javította ki magát, mire megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt.
-Hú, akkor jó, már megijedtem.
-Ne gondolj semmi rosszra.-húzta félmosolyra a száját, mire megvontam a vállam, és mély levegőt vettem.
-Elmondod, mi volt még tegnap azután, hogy...összevesztem a húgommal?-nyeltem egy nagyot, mert ahogy visszagondoltam a tegnapi veszekedésünkre, elöntött a bűntudat. Niall nagyot sóhajtott mellettem.
-Hát, az az egy biztos, hogy az a veszekedés egy elég csúnya veszekedés volt, mert még mi is hallottuk odalent.-mesélte, mire elkeseredetten elhúztam a számat.-Nem tudtuk, hogy utánatok jöjjünk-e, vagy sem, így végül vártunk addig, amíg elcsendesedett idefent minden, és én utánatok jöttem. A mi szobánkban nem találtalak titeket, így benyitottam Melaniehoz, és csak azt láttam, hogy összeölelkezve ültök az ágyon, észre sem vettétek, hogy ott voltam, így inkább elmentem onnan. Aztán már senkinek nem volt kedve bulizni, inkább elmentünk aludni. Liam elvállalta, hogy majd ő vigyáz Kristenre, hiszen egész este vele volt, szóval ők elmentek Liam szobájába, a többiek meg a saját helyükre, én meg itt voltam a nappaliban, és vártam, mi lesz veletek.-mondta, bennem pedig egyre erősebb lett a bűntudat érzése, hogy nemcsak a sajátom, és a húgom, hanem mindenki estéjét tönkretettem.-Aztán ahogy itt ültem, egyszer csak megjelent apád, és leült mellém, és beszélgetni kezdtünk.
-Komolyan?-kerekedett el a szemem, hiszen ismertem már apát, ő sosem szokott felkelni éjszaka, és főleg nem ül le éjjel beszélgetni csak úgy.
-Komolyan.-bólintott határozottan.-Ő is hallotta a kiabálást, és tőlem kérdezte, hogy tudok-e valamit, én pedig nagyjából elmeséltem neki, mi történt.-mondta, mire görcsbe rándult a gyomrom.
-Akkor most apa haragszik rám, igaz?-kérdeztem félve.
-Nem, nem haragszik. Azt mondta, reméli, hogy ez a veszekedés most már észhez téríti Melaniet.-mondta, mire egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem.
-Hidd el, én is nagyon remélem.-tettem hozzá.-Az, amit tegnap este leművelt...esküszöm, én szégyelltem magam helyette is.-ráztam a fejem felidézve a húgom akcióját.-Úgy viselkedett, mintha már legalább 18 éves lenne, nyíltan flörtölt, ráadásul az egyik legjobb barátommal, sőt, még veled is. Nem tudom, honnan vette a bátorságot ehhez.-szörnyülködtem. Niall gyengéden megfogta a kezem, majd hüvelykujjával végigsimított a kézfejemen.
-Lizzie, e miatt ne te szégyelld magad.-nézett mélyen a szemembe.-Igaz, hogy a húgod kicsit túllőtt a célon, de nem csinált semmi törvénybe ütköző dolgot. Tudod, mi már hozzá vagyunk szokva, hogy velünk a lányok többsége így viselkedik, nekünk ez már nem újdonság, tudjuk kezelni.
-De ő a húgom.-vágtam közbe.
-Tudom, és elhiszem, hogy ezért érint olyan érzékenyen, de ne aggódj, mi nem haragszunk se rá, se rád. Ez a ti dolgotok, nektek kell elintézni, és mi nem fogunk beleavatkozni.
-Így gondolod?-néztem fel rá a szempillám alól, mire halványan elmosolyodott.
-Így gondolom.-bólintott.
-Akkor jó.-mosolyodtam el én is.-Köszönöm.
-Nincsen mit.-vonta meg a vállát.-Viszont, ha bármire szükséged van, csak szólj, rendben?
-Szólni fogok.-egyeztem bele, mire mindketten elmosolyodtunk. Az egész házban síri csend uralkodott, csupán a lélegzetvételünket lehetett hallani, és semmi mást. Észrevétlenül Niallre sandítottam, aki folyamatosan engem nézett, és összeakadt a tekintetünk. Másodpercekig vesztünk el egymásban, mikor hirtelen Niall megmozdult, és engem a kanapéra döntve felém hajolt, majd lágyan megcsókolt. Igaz, még hajnal volt, és fáradt voltam, de ettől a csóktól teljesen felpezsdültek az érzékeim. Kellemes bizsergés száguldott végig a testemen, ahogyan hozzám ért, és puha bőre érintkezett az enyémmel. Egyszer csak azt éreztem, hogy Niall forró tenyere a hátamhoz simul, és testünk egyre jobban préselődik egymásnak. Lehunytam a szemem, és hagytam, hogy gyengéd puszikat hagyjon az arcomon, nyakamon, majd a vállaimon. Elvesztem a pillanat mámorában.
-Két nap.-suttogta váratlanul, elfojtott hangon, mire kipattantak a szemeim, és egész testben megfeszültem. Niall érezte, hogy valami nincs rendben, mert abbahagyta  kényeztetésemet, és lassan felemelkedett. Elgyengültem feküdtem a kanapén,leginkább az előbbi fülledt pillanatok miatt, de Niall szavai ütöttek ki igazán.
-Két nap.-suttogtam lehunyt szemmel, gombóccal a torkomban.
-Kibírjuk.-feküdt vissza, immáron mellém, és fél karral magához húzott. Fejemet a mellkasára hajtottam, miközben a mutatóujjammal apró köröket írtam le a hasán.
-Négy hét az sok idő...nagyon, nagyon sok idő.-sóhajtottam.
-Tudom.-vett egy mély levegőt.-De túléltünk már ennél nehezebb helyzetet is. Erősek vagyunk.-kulcsolta össze a kezünket, majd egy puszit nyomott rá. Niall nagyon optimista volt. Minden áron meg akarta győzni magát, és engem is arról, hogy ez az egész működni fog. Hitt bennünk, és én is hittem. Igaza volt. Sok mindenen mentünk már keresztül, ha azokon túljutottunk, ez is sikerülni fog. Igaz, piszkosul nehéz lesz, hiszen négy hét, az csak 28 nap, és néha az is az agyamra megy, ha egy fél napig nem látom, mert már hiányzik, de erős leszek.
-Ugye minden nap beszélünk majd?-kérdeztem reménykedve, mire halkan felnevetett.
-Ha lesz szabadidőm, mindig hívni foglak. Meg majd skypeolunk is. Meg a koncerteken is fogok neked üzenni.
-Tényleg?-csillant fel a szemem.-Hogyan?
-Majd meglátod.-kacsintott rám, mire összeszűkült szemmel visszadőltem a mellkasára, és nagyot sóhajtottam. Hirtelen eszembe jutott valami.
-A ma esti buli még áll, ugye?-kérdeztem izgatottan, hiszen ez lenne az utolsó lehetőségünk, hogy kitomboljuk magunkat.
-Ha szeretnéd, akkor igen.-egyezett bele, mire felcsúsztam, és egy hálás csókot nyomtam a szájára.
-Imádlak.-vigyorogtam rá.
-Na ne kezd.-emelte a tekintetét a plafonra, mire felröhögtem.
-Ma este táncolni fogunk, és inni.-jelentettem ki.
-Lizzie...-nyűglődött.
-Nem fogod megúszni. Reggelig bulizunk, és táncolunk, és szórakozunk.
-Nekem lenne még pár ötletem, hogy mit csinálhatnánk reggelig, és szerintem az élvezetesebb program lenne.-szúrta közbe, mire elöntötte az arcomat a pír, és szégyenlősen elmosolyodtam.-De ha te táncolni szeretnél, akkor legyen a táncolás. Bár, ahogy így visszagondolok, a tánccal kapcsolatban is van már jó élményem.-vigyorodott el kajánul, mire még vörösebb lettem. Hát persze, hogy arra az esetre gondolt, amikor kicsit becsiccsentettem, és az asztal tetején táncoltam neki. Körülbelül ennyi kellett, és máris kiestem a vezető pozícióból. Gyorsan ki kellett találnom valamit, hogy újból nálam legyen a labda, és én hozzam őt ilyen helyzetbe, nem pedig fordítva.
-Amúgy mit beszéltetek még apával?-mondtam, ami elsőnek eszembe jutott. Niall szaggatottan fújta ki a levegőt, amiből tudtam, hogy megfogtam.
-Hát, úgy mindenről.
-Bővebben?-nyúztam tovább.
-Hát, kérdezett az éneklésről, hogy hogyan bírom a hírnevet, meg hogy van-e valami hobbim, kérdezett rólad...
-Rólam?
-Igen.-bólintott.
-Mit kérdezett rólam?-faggatóztam.
-Hát, a kapcsolatunkról.
-Úristen, ez komoly?-vigyorodtam el, mire Niall nagy levegőt vett.
-Komoly. Megkérdezte, hogy körülbelül mik a terveim veled, meg ilyenek.-vont vállat, mire egyszerre esett le az állam, és kapott el a röhögőgörcs.
-Na, és mik a terveid velem?-kacérkodtam vele, mire összehúzta a szemöldökét, és egy határozott mozdulattal maga alá fordított.
-A rövid, vagy a hosszú távú terveimre vagy kíváncsi?-kérdezte félmosollyal az ajkán.
-Először a hosszútávúra.
-Pár év múlva feleségül veszlek, lesz egy saját házunk, kocsink, és két kiskölykünk, egy fiú, és egy lány. A fiút Brandonnak fogják hívni, a kislányt pedig Melodynak. Ezen kívül lesz egy saját vállalkozásunk, egy étterem, aminek a Nizzie's lesz a neve. Ja, és persze ha összeházasodunk elviszlek nászútra, de azt még nem mondom el, hogy hova.-mondta, bennem pedig meghűlt a vér. Pislogás nélkül meredtem rá, és próbáltam megemészteni a hallottakat. Te. Jó. Isten. Ez most komoly? Csak bámultam magam elé, és gondolkoztam, hogy ezt most csak hülyeségből mondta, vagy tényleg komolyan gondolta. Olyan komoly arccal sorolta a terveit, hogy tényleg úgy tűnt, mintha így gondolná. Most csak szórakozik velem? Niall arca hirtelen átváltott mosolygósba, majd hangosan felnevetett.
-Bevetted.-vigyorgott rám teljes fogsorral, mire úgy éreztem, mentem elfolyok. Sértett arccal bokszoltam bele a mellkasába, mire lehajolva nyomott egy puszit a homlokomra, és az arcomra.
-Istenem, látnod kellett volna magadat.-rázta a fejét, még mindig jókedvűen, mire kiöltöttem rá a nyelvem.
-Ha-ha, de vicces kedvében van valaki hajnali háromnegyed hatkor.-gúnyolódtam, Niall pedig megvonta a vállát.
-Ezt hozod ki belőlem.-válaszolt vigyorogva.
-Apámnak is ezt mondtad?-tereltem vissza a témát az eredetire. Niall nagy levegőt vett, és megrázta a fejét.
-Nem, természetesen nem.-mondta, majd a szemembe nézett.-Azt mondtam neki, hogy egyelőre csak szeretnénk élvezni az életet, lehetőleg egymás mellett. Megmondtam neki, hogy szeretlek, és szeretném, ha boldog lennél velem, ameddig csak lehetséges.-mondta, az arcomra pedig büszke mosoly kúszott. Végigsimítottam az arcán, majd lehúzva magamhoz megcsókoltam.
-Szerinted elfogadható ez hosszú távú tervnek?-kérdezte aggodalmas arccal.
-Szerintem ez egy tökéletes hosszú távú terv.-mosolyodtam el, mire Niall arcán megkönnyebbülés futott át.
-Akkor ezért már nem öl meg apád.-mondta, mire felnevettem.
-Ugyan miért másért ölne meg?-húztam fel a szemöldököm.
-A rövid távú tervemért, talán.-vonta meg a vállát, én meg értetlenül néztem rá.
-Mert mi a rövid távú terved?-kíváncsiskodtam, válaszul pedig Niall szorosan magához húzott, keze pedig a hátamról a fenekemre csúszott. Kihívón beharaptam az ajkam, és belenéztem eltökélt tekintetébe.
-Hát, rövid távra azt terveztem, hogy szeretnélek meg...kérni arra, hogy aludjunk itt lent a kanapén, mert még túl korán van, hogy felkeljünk.-vázolta fel a tervét, mire hátravetettem a fejem, és becsukott szemmel nevetni kezdtem. Niall két puszit nyomott a szegycsontomra, majd a nyakamra, azután pedig gyengéden letett a kanapéra, és óvatosan mellém csusszant. Fél karral átölelt, magához húzott, fejemet a mellkasára hajtottam, lábamat pedig átvetettem a derekán. Mosollyal az arcomon hallgattam Niall szívének dobogását, lélegzetvételeit, mellkasának emelkedése, és süllyedése nyugtatóként hatott rám.
-Aludj jól, Mrs. Horan.-suttogta a fülembe, mire még szélesebb mosolyra húzódott a szám.
-Te is, Mr. Horan.-feleltem, beszállva a játékba.
Perceken belül hallottam, ahogy Niall légzése egyenletessé válik, kezei pedig ellazulnak körülöttem. Miközben ő már elaludt, nekem az előbbi beszélgetésünkön járt az eszem, jobban mondva, a hosszú távú tervein. Igaz bevallotta, hogy csak viccelt, de nekem mégis úgy tűnt, mintha lett volna benne valami igazság. Az, ahogyan mondta, teljesen olyan volt, mintha komolyan gondolta volna. Igazából nem akarok ezen rugózni, mert nem követelem tőle, hogy vegyen feleségül, és a többi, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem játszottam még el a gondolattal a jövőre nézve. Tisztában vagyok vele, hogy még fiatalok vagyunk, és előttünk az élet, még sok dolgot kell kipróbálnunk, és megélnünk, de miért ne próbálhatnánk ki, és élhetnénk meg együtt? Hiszen én olyan boldog vagyok vele, és ha jól látom, akkor ő is velem...Na de mindegy, elég volt az álmodozásból, még a végén teljesen beleőrölük a gondolatba is. Dús fantáziájú, tinilány énem ismét előtört belőlem, de csak nagyon rövid időre.
Pedig milyen jól hangzana...Mrs. Horan...Mrs. Elizabeth Horan...

-Lizzie, nem láttad a kék magassarkúmat?-üvöltött át Rickie a szomszéd szobából.
-Elhiheted, hogy nem rajtam volt.-válaszoltam, mire egy elégedetlen hümmögést kaptam. Már javában folyt a készülődés az esti bulira, hiszen alkonyodott, és mindenkiből kezdett előbújni a partyördög. Miután kialudtuk magunkat, és napközben elvégeztük a dolgunkat, nekiláttunk a készülődésnek.
Beszéltem Melanieval, mindketten bocsánatot kértünk a másiktól, és a bocsánatkérést egy hatalmas testvéri öleléssel pecsételtük meg.
Apa az otthoni dolgokat intézte, és lehetséges állások után kutatott, mozgósítva a londoni kapcsolatait.
Mi, Niallel a kanapén ébredtünk, nem épp kellemes módon. Louis és Harry úgy döntöttek, hogy egy alvó pár legjobb felkeltési módja az, ha hajókürttel a képünkbe fújnak, mire úgy repültünk szét, és zuhantunk le a kanapéról, mintha izzó lávába dobtak volna minket. Később bocsánatot kértek tőlem, mondván, ez az ébresztés csak Niallnek szólt volna, amiért tegnap lelökte Louist a kanapéról. Niall erre elküldte őket melegebb égtájakra...
A szekrényem előtt ültem törökülésben, és csak bámultam magam előtt a ruháimat. Már túl voltam a zuhanyzáson, hajmosáson, egy szál köntösben, törölközővel a fejemen vártam az égi jelre, ami majd segít kiválasztani a ruhámat estére. Csak vártam, és vártam, égi jel helyett pedig csak Rickie kiabálását, és Niall törölközőjét kaptam, amit akkor dobott nekem, amikor ő már elővette a saját ruháját. Pipacsvörös arccal meredtem magam elé, miközben Niall zavartalanul öltözött mellettem. Csigalassúsággal halászta elő a boxerét a fiókból, majd vette fel. Ezután ugyanezt eljátszotta a nadrágjával is.
-Ha így folytatod, a nyakad köré tekerem.-emeltem fel a törölközőt a szemébe nézve.
-Hajrá.-kacsintott rám, majd felrángatta magára a tank topját. Ahogy felemelte a a kezét, a karján megfeszültek az izmok, a hasán pedig tisztán kirajzolódtak a kockái. Eddig is lángolt az arcom, de ez a látvány még rátett egy lapáttal. Szaggatottan fújtam ki a levegőt, majd idegbeteg módjára vágtam Niallhez a törölközőt, aki hangosan felnevetett a reakciómra.
-Az addig rendben van, hogy te nagyon jól szórakozol, de én még mindig nem tudom, miben menjek!-tártam szét a kezem, és segélykérőn néztem Niallre.
-Ide figyelj, kicsi szívem.-guggolt le mellém, majd fél karral átölelt.-Annyi ruhád van, hogy ezt még egy Forever 21 üzlet is megirigyelné, hogy a bánatba lehet az, hogy ennyi cucc közül nem találsz egyet, amit felvehetnél?-kérdezte lassan, tagoltan, mire felment bennem a pumpa.
-Ide figyelj, bébibogyóm.-öleltem át én is, úgy, ahogy ő tette.-Halvány lila gőzöm nincsen.-válaszoltam tiszta szívből. Niall röhögve megrázta a fejét, majd egy puszit nyomott a fejemre, és ott hagyott, a szoba közepén, őrlődve. Nagyot sóhajtottam, és vártam, hogy megjöjjön az ihlet. Hirtelen kicsapódott a szoba ajtaja, és legnagyobb meglepetésemre Marcus libbent be rajta, ezer wattos mosollyal az arcán. Hát, itt a várva várt égi jelem.
-Hé, kislány, mi ez a savanyú kép? Ha jól tudom, épp bulizni indulunk.-mondta lelkesen, mire elmosolyodtam, és hagytam, hogy felhúzva a földről magához öleljen.-Na, had halljam, mi a dilemma tárgya.-tette csípőre a kezét.-És miért nem vagy még felöltözve?
-Nem tudom, mit vegyek fel.-mondtam szégyenlősen, miután végignéztem rajta. Marcus már teljes harci díszben állt, fekete, tapadós csőfarmerben, és szintén fekete, V-kivágású pólóban. Friss, és férfias volt az illata, a bőre makulátlan, a haja pedig gondosan be volt lőve. Egy atom jó pasi állt velem szemben, és ha nem tudnám, hogy meleg, fogadni mernék rá, hogy ő az este nem egy nőnek fogja elcsavarni a fejét.
Marcus megállt a szekrényemmel szemben, csípőre tett kézzel, majd végigsimított frissen borotvált állán, és szakértői szemmel mérte végig a ruhatáram.
-Azt hiszem, mindjárt megoldjuk a problémádat.-mondta lelkesen, majd nekivetődött a szekrényemnek.
Pár perc múlva egy sötétkék, csipkés ruhában álltam Marcus előtt, aki elismerően nézett végig rajtam.

-Hm, probléma megoldva.-vont vállat, én meg hálásan mosolyogva pislogtam rá.
-Köszönöm a segítséget.-mondtam, majd pördültem egyet a tengelyem körül, Marcus pedig jóízűen felnevetett.
-Nagyon csinos vagy.-bólintott kedvesen mosolyogva.-Viszont ideje lenne nekilátni a hajadnak, és a sminkednek, mert nem leszel kész. Addig én keresek neked cipőt. Egy fekete platformos magassarkúval ez tökéletes lesz.-csettintett egyet, mire mint a hülye gyerek ugrottam egyet.
-Nem! Magassarkút nem!-kiáltottam rá szegényre. Marcus rémült arccal nézett rám.
-M-miért nem?-kérdezte félénken.
-Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni, csak az nem kifejezés, hogy utálom a magassarkút.-vallottam be, mire Marcus bólintott egyet.
-Akkor, ez esetben fekete szandál?-kérdezte óvatosan.
-Az már jöhet.-egyeztem bele, majd egymásra mosolyogtunk, és elmentünk a dolgunkra. Berobogtam a fürdőbe, ami legnagyobb szerencsémre üres volt. Gyors smink, hajszárítás, majd vasalás, és indulásra készen álltam.
Kecsesen lépkedtem le a lépcsőn, tekintetemet a fokokra szegezve, mire hangos füttyszóra kaptam fel a fejem. A nappaliban Harry, és apa ült, az előbbi füttyszó pedig valószínűleg Harrytől származott.
-Ez igen.-bólintott vigyorogva, ahogyan leértem hozzájuk. Kislányosan mosolyogtam rá.
-Igazán elbűvölően nézel ki, királylány.-mosolygott rám apa, köszönetképpen pedig magamhoz öleltem. Pillanatokon belül lábdobogás hallatszott fentről, és Niall érkezett meg hozzánk. Tátott szájjal nézett végig rajtam, majd odalépve hozzám szorosan megölelt.
-Gyönyörű vagy.-súgta a fülembe.
-Köszönöm.-súgtam vissza. Miután megölelt, egyik kezét a derekamon pihentetve tartott maga mellett.
-Azt kell hogy mondjam, nagyon jól mutattok így együtt.-szólalt meg apa, mosollyal az arcán.-Összeöltöztetek?-kérdezte, mire végignéztem magunkon. Szerencsés véletlen, hogy Niall farmerjának a színe pont olyan, mint az én ruhámé. Elmosolyodtam.
-Nem, ez csak véletlen.-feleltem jókedvűen.
-Mindegy, azért jól mutattok.-vont vállat apa.-Niall, vigyázz a lányomra!-fordult Niall felé, aki határozottan bólintott.
-Egész este nem fogom egyedül hagyni, megígérem.-jelentette ki komoly arccal, mire apa bólintott, és halványan elmosolyodott.
-Akkor ezt megbeszéltük. Lizzie, szerinted a lányoknak tetszeni fog az esti programjuk?-kérdezte apa aggódóan.
-Nyugi, szerintem biztosan élvezni fogják.-simítottam végig apa karján, nyugtatásképp.
Ma délután volt egy kisebb csatánk Melanieval és Kristennel, akik mindenképp jönni akartak velünk bulizni, de természetesen nem jöhettek, így apával és Niallel kitaláltuk, hogy apa elviszi őket a London Eye-hoz, aztán Niall ajánlott egy uszodát, ahol lehet éjszakai fürdőzni, van aquapark, és termálfürdő része is. Apa beül a termálba, a lányok meg kiszórakozhatják magukat az aquaparkban. Szerencsére elfogadták az ajánlatot, és egy körülbelül fél órás veszekedés után kijelentették, hogy akkor előtte menjenek el fürdőruhát venni, mert azt nem hoztak, most pedig épp a szobájukban vannak, és pakolásznak, meg testápolóznak, magyarán, készülődnek.
-A többiek meddig húzzák még az időt?-kérdeztem olyan tíz percnyi ücsörgés után.
-Fogalmam sincs.-rázta a fejét Harry.-Louis már elment Eleanorhoz, ők együtt jönnek majd, Zayn még a hajával babrál, Liam meg az előbb még a cipőjét kereste.-vázolta a helyzetet.
-Megvan!-kiáltott fel diadalittasan Liam az emeleten, majd pillanatokkal később leszáguldott, Zayn társaságában, aki épp akkor rángatta fel magára a farmerkabátját. Már mindenki lent volt a nappaliban, egy ember kivételével.
-Hol van Rickie?-kérdeztem. Mindenki megállt egy pillanatra, és körülnézett, és valóban, a mindig pontos Rickie, aki már elsőnek kész van, és katonatiszt módjára sürget mindenkit, most hiányzott. Ütemes lábdobogásra lettünk figyelmesek, majd nem sokkal később a lépcsőn megjelent az említett. Azt hiszem, nem hazudok, ha azt mondom, még a levegő is megállt arra az időre, ami alatt Rickie lejött a lépcsőn. Hosszú haja most göndören omlott előre a mellére, eltakarva az arcát, a fekete, oldalt nyitott ruha pedig kiemelte darázsderekát, és hosszú, karcsú lábait. Eszméletlenül nézett ki.

Harry szólalt fel legelsőnek, egy bókkal kezdve.
-Ejha, ez aztán nem semmi.-dicsérte meg Rickiet, aki kedvesen mosolyogva köszönte meg.
-Tényleg jól nézel ki.-csatlakozott Niall is, és Zayn is elismerően bólintott.
-Meseszép vagy.-súgtam a fülébe, ahogy elhaladt mellettem. A több, mint tíz centis fekete magassarkújában jóval magasabb volt nálam, így kisebbségben éreztem magam.
Rickie a konyhába ment, ahol töltött egy pohár vizet, majd letéve a poharat felénk fordult.
-Rendben, emberek, ideje indulni, most!-jelentette ki határozottan,a  tőle megszokott módon.
-És visszatért közénk a régi, megszokott Rickie.-közölte Niall, mire Rickie gyengén oldalba bökte.
-Ez van, srácok.-vont vállat Rickie.-Szóval, ki vállalja, hogy nem fog inni, és hazavezet? Senki? Okés. Harry!-fordult Harry felé, aki haptákba vágta magát, és úgy állt meg Rickie előtt.-Ha-ha, nagyon poénos vagy.-röhögött fel Rickie gúnyosan, majd mosolyogva folytatta.-Tudnál intézni fuvart?
-Még szép.-bólintott, majd kotorta is elő a telefont, és már tárcsázott is.
-Szuper.-csapta össze a tenyerét Rickie.-Ó, a táskámat meg fent hagytam. Mindjárt jövök, addig el ne tűnjetek.-mutatott ránk, majd felviharzott a lépcsőn. Eközben már mozgolódás támadt, Niall és Zayn beszélgetni kezdtek, Harry arrébb vonulva telefonált, apa, és Marcus a ház terveit kezdték kitárgyalni, a tekintetem pedig önkénytelenül is Liamre siklott, és meg is akadt rajta. Amíg mindenki más beszélgetett, ő egy pontra fókuszálva nézett maga elé, szótlanul. Az az egy pont pedig Rickie volt, ahogyan ment fel a lépcsőn. Ahogy eltűnt az emeleten, Liam lehajtotta a fejét, és nagyot sóhajtott, majd megvakarta a homlokát, és megfordult. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk, mire villámgyorsan elmosolyodott, és felállt a helyéről, majd Harryhez lépett.
-Tíz perc múlva itt a kocsi értünk.-jelentette be Harry.
-A legnagyobb örömmel hallom.-szólalt fel Rickie, aki épp ekkor ért le az emeletről. Széles mosollyal az arcán állt meg mellettünk, majd ült fel az egyik bárszékre.-A hazafele utat is elintézted?
-Minden el van intézve, főnökasszony.-válaszolt Harry vigyorogva.
-Bolond.-csóválta a fejét Rickie, majd megbökte Harryt, aki játékosan belecsípett Rickie combjába.-Áú!-szisszent fel, mire Harry csak még jobban nevetni kezdett.-Ezt még megbánod!
-Csak tessék.-hajolt meg Rickie előtt, ő pedig keresztbe fonta a karját, és dacosan ült tovább a széken, mígnem egyszerre röhögtek fel mindketten. Mosolyogva néztem a kis színjátékukat, aztán kíváncsiságból Liamre néztem. A széken ült, ölében összevont kezekkel, lehajtott fejjel, és a lábát lógatta. Oldalra billentettem a fejemet, és az agyamban egyből beindultak a fogaskerekek. Miért viselkedik így Liam? Nem szokott ilyen lehangolt lenni bulik előtt, mindig mosolyog, és viccelődik, beszáll a hülyéskedésbe, most meg semmi. Talán ez Rickie miatt van? Talán még mindig érez iránta valamit? Igen, ez lehetséges.
-Min vigyorogsz?-szakította félbe az elmélkedésemet Niall. Észre sem vettem, hogy mosolyogtam. Még egyszer Liamre néztem, majd Rickiere, aztán vettem egy mély levegőt, és eltökélt mosollyal az arcomon Niall felé fordultam.
-Ajjaj, ez a mosoly sosem jelent jót.-húzta el a száját Niall, mire felvontam a szemöldököm.
-Feladatunk van.-mondtam halkan, miközben magamhoz öleltem.
-Micsoda?
-Majd megtudod.-kacsintottam rá, majd kézen fogtam, és magam után húztam, ki a kocsihoz, ami nemrég parkolt le a ház előtt...
A bárpult mellett ülve iszogattam a koktélomat, miközben a termet pásztáztam. A tömeg egy ütemre vonaglott, a diszkófények itt-ott megvilágították a hullámzó, egymáshoz simuló testeket. Fülledt, meleg levegő volt bent, a füstgép időnként sűrű, fehér füstöt fújt a táncoló tömegre. A dj egy különálló emelvényen foglalt helyet, fején fél fülhallgatóval szolgáltatta a zenét. A hosszú bárpult mellett rajtam kívül még jó pár ember ült, és iszogatott, ki magában, ki másodmagával. Az egyik sarokban épp felszabadult egy boksz, ahová szemfüles Tomlinson azonnal bevágódott, magával rántva barátnőjét is, majd a zenét megpróbálva túlharsogni kurjantott, hogy mehetünk oda. Niall épp kiment a mosdóba, és egy percre hagyott csak magamra, de a lelkemre kötötte, hogy ne mozduljak innen, amíg vissza nem jön. Nem mozdultam, egy tapodtat sem, még akkor sem, amikor egy nagyobb darab srác véletlen nekem csapódott.
-Bocs, ne haragudj.-kért bocsánatot, bár a nyelve már igencsak belebotlott ebbe a három szóba, olyan állapotban volt.
-Semmi baj.-legyintettem.
-Hozzád ért az a gyökér?-kérdezte Marcus, és dühösen nézett a srácra.
-Nem, dehogyis, véletlen volt, semmi baj, tényleg.-győzködtem, mire értve bólintott.
-Akkor jó. Niall mindjárt itt lesz, az előbb láttam átnyomakodni a tömegen.
-Itt is vagyok.-szólalt meg kísérteties pontossággal Niall, majd egyből mögém állt, és védelmezőn átkarolt.
-Okés, akkor még kilenc rövid, plusz egy alkoholmentes sör rendel.-mondta Marcus a pultosnak, aki azonnal tölteni kezdte az italokat.
-Jöttem segíteni!-bukkant fel hirtelen Harry. Igaz, nem régen érkeztünk, de Harryn már gyöngyödzött az izzadság, a rajta levő fehér ing pedig már a hasáig ki volt gombolva, így láttatni engedte a mellkasán levő madarakat, és a pillangóját. A pultnál ülő lányok többsége összesúgott Harry érkezésére, és zavartan kapkodták a tekintetüket Harry, Marcus, Niall, és a föld között. Miután kiadták az italokat, ügyelve arra, hogy ki ne löttyentsük, lassan a bokszunk felé araszoltunk. Odaérve egyből hallottuk felharsanni Louis röhögését, majd Perrie és Eleanor nevetését.
-Meghoztuk a piákat!-kiáltotta Niall, mire mindenki tapsolni kezdett, és elvette a sajátját.
-Akkor igyunk a közeledő turnéra, és annak a sikerére!-emelte fel a poharát Eleanor.
-Igyunk a ma estére!-tette hozzá Harry.
-,Igyunk ezekre a gyönyörű lányokra, akik eljöttek velünk tölteni a hosszú, és fáradságos turnénk előtti utolsó, bulis esténket!-mondta Liam, mire szélesen elmosolyodtam, és ránéztem.
-Egészségünkre!-szólalt fel Marcus.
-Egészségünkre!-válaszoltuk kórusban, majd lehúztuk az italunkat. Éreztem, amint a tömény ital végigégeti a nyelőcsövem, majd az alkohol szép lassan terjed szét az ereimben. Niall magához húzva egy gyors, alkoholos csókot nyomott a számra, amit vigyorogva viszonoztam. A bőrfotelre lehuppanva néztük a táncoló tömeget, amihez csatlakozott El és Louis is, majd Rickie is a parkettre vonszolta Harryt. Perrie és Zayn összeölelkezve beszélgettek, miután rendeltek még egy-egy italt.
-Gyertek ti is táncolni!-ugrott elénk hirtelen Marcus, és kapta el a kezem.-Liam, Perrie, Zayn, hajrá, gyertek ti is!-invitálta őket.
-Köszi, mi maradunk még egy kicsit, majd később megyünk.-intett neki Zayn.
-Majd később megyek én is.-bólintott Liam, majd kortyolt egyet a söréből.
Sejtelmesen néztem Niallre, aki sóhajtott, majd elmosolyodott.
-Szeretnél táncolni?-kérdezte, mire vigyorogva bólogattam.-Akkor gyerünk!-lökött fel az öléből, majd kézen fogva behúzott a tömegbe, Marcus pedig ránk kacsintott, majd ő is eltűnt. Valahol, a tömeg közepén megálltunk, egymással szemben. Niall mélyen a szemembe nézett, majd félmosolyra húzta az ajkát, és teljesen közel rántott magához, forró teste az enyémnek feszült. Egyik kezét a csípőmre tette, másikkal pedig végigsimított az arcomon. Arcunk vészesen közel volt egymáshoz, éreztem a bőrömön a leheletét, miközben folyamatosan egymás szemébe néztünk. Jött egy újabb ütem, és ritmusra kezdtünk el mozogni, egyszerre. Amilyen szorosan csak lehetett, Niallhöz préseltem magam, a testünk egy ütemre mozgott, vad tempót diktálva. Niall hirtelen csapott le a nyakamra, egy reszelős hang szakadt fel a torkomból, amikor szája az érzékeny bőrhöz ért a nyakamon, majd gyengéd puszikat hagyott rajta, néhol a foga közé vette a bőröm, és aprót húzott rajta. A körülöttünk levő tömeg egybefüggő ködfátyollá vált, csak Niallt éreztem, és csak a zene dübögött a fülemben. Niall minden egyes érintésére összerezzentem, és még jobban nyomtam hozzá a testemet, Niall pedig szorított, amilyen erősen csak tudott. Olyan érzés volt, mintha attól félt volna, hogy kicsusszanok a kezei közül, ezért tartott olyan határozottan, és védelmezően. Hirtelen valami éles fény villant fel, nem messze tőlünk. Ahogy oldalra néztem, egy kameralencsével találtam szemben magam, és újból villant a vaku. Sóhajtva dőltem neki Niall vállának, és lassítottam a mozgáson.
-Két nap.-csúszott ki a számon hirtelen, mire Niall a szemembe nézett, és egy pillanatra abbahagytuk a táncolást. Haja csatakosan tapadt a homlokára, mélykék szemei akár a csillagok, úgy ragyogtak. Niall szája mosolygott, szemeiben azonban elkeseredettség tükröződött. Remegni kezdett a szám széle, és éreztem, hogy nehezebben veszem a levegőt. Niall hirtelen rántott magához, és ölelt át. Karjait összekulcsolta körülöttem, ajkával a fülemet súrolta.
-Ne érdekeljenek a fotósok, ez az este a miénk.-súgta a fülembe, majd egy puszit nyomott az arcomra, és megfogva a kezem húzni kezdett maga után, míg a pulthoz nem értünk.
-Egy whiskeyt és egy Cosmopolitant kérünk.-rendelte meg a két italt, majd felült a bárszékre. Elgyötört arccal néztem rá, mire ő rám mosolygott.
-Még mindig vadítóan jól táncolsz.-mondta egy csábítóan édes mosoly kíséretében, a szorongásom pedig abban a pillanatban tovaszállt. Egy lépéssel közelebb mentem hozzá, és átkaroltam a nyakát.
-Te sem panaszkodhatsz.-mondtam oldalra billentett fejjel, majd hagytam, hogy megcsókoljon.
A pultos közben elénk tette az italunkat, Niall lehúzta, én pedig lassan kortyoltam belőle. Tekintetem a bokszunkra tévedt, ami sajnos nem volt üres, hanem Liam ült ott, egymagában, és egyetlen pontra meredt, a sörét iszogatva. Lábujjhegyre álltam, hogy lássam, mit néz, noha volt egy halvány sejtésem. A tömeg széle felé Rickie táncolt egy magas, fekete hajú sráccal, akit nem ismertem. Rickie nevetett, és látszólag jól érezte magát, de ismertem már annyira, hogy tudjam, ez a belé öntött koktéloknak volt köszönhető.
-Mit nézel?-kíváncsiskodott Niall. Egy húzásra megittam a koktélomat, majd lecsaptam a pultra, és szembe fordultam Niallel.
-Emlékszel, mondtam, hogy van egy feladatunk.-mondtam eltökélten.
-Igen.-bólintott.
-Összehozzuk Rickie és Liamet.-jelentettem ki tényszerűen, mire Niall szemei elkerekedtek.
-Mi? Lizzie, szerintem ebbe ne avatkozzunk bele.-tiltakozott.
-Niall, csak nézz rá Liamre.-mutattam a bokszban ülő, magányos fiúra.-Egész este messziről bámulja Rickiet, a lányt, akivel nemrég egy párt alkottak, aki most egy idegen sráccal táncol, akiről fogalma sincs, hogy kicsoda. Liam nem mondott mostanában semmit Rickieről?
-Hát, múltkor beszéltünk, és említette, hogy hiányzik neki.-vont vállat Niall.
-Na látod!-emeltem fel az ujjam.-Rickie tegnap majd szétrobbant, csak mert Liamet Kristennel látta. Ezek ketten még mindig szeretik egymást, csak valamiért úgy tesznek, mintha mégsem! Én nem fogom tovább nézni, hogy tönkremennek!-közöltem, miközben az adrenalinszintem egyre csak emelkedett.
-Jó, rendben, megpróbálhatjuk, de Lizzie, ígérd meg, hogy nem iszol már többet.-fogta két keze közé az arcom, és a szemembe nézett.-Forró vagy, és nem akarom, hogy a kis akciód közben rosszul legyél.-mondta aggódva.
-Megígérem, csak járjunk sikerrel.-simítottam végig a kézfején.-A lényeg az, hogy menj Rickie közelébe, és láss engem. Ha adok egy jelet, kérd le Rickiet táncolni, addig hagyd, hogy a sráccal legyen, rendben?-vázoltam fel a tervet, mire Niall bólintott, majd egy gyors csók után ketté váltunk. Én mentem Liamhez, ő pedig Rickiehez. Épp furakodtam át a tömegen, és már majdnem célba értem, amikor egy kéz elkapott, és visszarántott. Egy magas, izmos mellkasnak csapódtam, és egyből egy erős kar fonódott körém.
-Táncolj velem, szépségem.-búgta egy srác a fülembe, aki már nem kicsit volt részeg. Megpróbáltam lefejteni magamról a kezét, de ő erősebb volt nálam.
-Engedj el! Nem hallod? Engedj már el!-csapkodtam a mellkasát, de a srác csak nem tágított, hanem még erősebben ölelt magához, és fogta a csípőmet. Hirtelen ellazult a srác karja körülöttem, és egy másik mellkasnak csapódtam.
-Azt mondta, engedd el!-szólalt meg egy dörmögő hang mögöttem. A srácnak golyóztak a szemei, már nem tudott egyenesen nézni, csak legyintett egyet, és beesett a tömegbe. Megfordulva Liam kölyökkutyaszemeivel találkozott össze a tekintetem.
-Jól vagy?-kérdezte gyengéden.
-Igen, persze.-bólogattam.
-Gyere, üljünk le.-fogott kézen, majd a bokszunkhoz vezetett. Tulajdonképpen még kapóra is jött ez a részeg srác, így legalább volt okom odamenni hozzá.
Helyet foglaltunk, majd Liam méregetni kezdett.
-Biztos jól vagy?-kérdezte.
-Igen, semmi bajom, pont jókor jöttél.-erősködtem.
-Az ilyen barmokat lehetetlen elkerülni.-csóválta a fejét.-Minden lányra rátapadnak, aki egy pillanatig is egyedül van.-mondta, majd egy pillanatra átnézett a vállam felett, és ekkor már biztos voltam benne, hogy Rickiet nézi. Akció indul.
-És te miért nem táncolsz valakivel? Miért ülsz itt egyedül?-könyököltem fel az asztalra.
-Kedvem sincs, meg partnerem sincs.-vont vállat hanyagul, majd újabbat kortyolt a sörből.
-Ugyan már, kedv az mindig van, partnert meg könnyen talál az ember.-legyintettem, mire hümmögött egyet.
-Nézőpont kérdése.-felelte, és észrevettem, hogy a lábával idegesen dobol, miközben megint átnézett a vállam felett. Úgy döntöttem, én is hátranézek. Rickie még mindig a fekete hajú sráccal táncolt, nem sokkal mellette Niall vonaglott Marcus és Harry társaságában. Niall rám nézett, mire aprót ráztam a fejemen. Visszafordultam Liam felé, majd közelebb hajoltam hozzá.
-Kérdezhetek valami személyeset?
-Kérdezz.-bólintott Liam, letéve a sört.
-Hogyan érzel most Rickie iránt?-tettem fel a rettegett kérdést, mire Liam mély levegőt vett, majd ökölbe szorította a kezét, és egy pillanatra lehunyta a szemét.
-Hogy érted ezt?-rázta meg a fejét.
-Liam, én nem vagyok vak. Látom, hogy egész este őt nézed, nem táncolsz senkivel, csak ülsz itt egyedül, és bánkódsz. Miért nem táncolsz vele?-faggattam, mire nagyot sóhajtott.
-Lizzie, ez nem ilyen egyszerű.-csóválta meg a fejét, majd ő is közelebb hajolt hozzám.-Tudod, amikor úgy döntöttünk, hogy szakítunk, akkor azt láttam helyesnek. Féltünk, hogy a kapcsolatunk nem bírná majd a távolságot, ezért inkább megelőztük a veszekedéseket. Az elején még nehéz volt, aztán lassan, de könnyült a helyzet.-mondta, miközben a sörösüveggel babrált.-De aztán ma, ahogy lejött a lépcsőn, olyan fura érzés öntött el.-tette a szívére a kezét.-Azzal, hogy szakítottunk, én nem szűntem meg szeretni őt, és azt hiszem, ez az érzés a újból előtört. De mit számít ez, ha ő nem szeretné? Hiszen nézz rá!-mutatott rá a tömegre.-Gyönyörű, mint mindig, és ezt mások is látják. Mióta itt vagyunk, azzal a sráccal táncol. Most mit csináljak? Kérjem le? És ha ő nem szeretné? Nem akarok neki fájdalmat okozni.-sorolta kétségbeesetten, mire halványan elmosolyodtam, és megfogtam a kezét.
-Liam, hidd el nekem, Rickie nem mondana nemet neked, egy tánc erejéig biztosan nem.-mondtam a szemébe nézve, majd egy pillanatra hátrafordultam, és rákacsintottam Niallre, aki ment is lekérni Rickiet.-Figyelj, én tudom, hogy Rickie érzései sem váltak köddé. Én azt mondom, menj, és kérd fel táncolni, hiszen nem tudod mi lesz belőle, ha meg sem próbálod.-biztattam, Liam ajka pedig kis mosolyra húzódott.
-Azt mondod?-kérdezte reményteli arccal.
-Igen.-bólintottam.-Na, indulás!-böktem meg a karját, mire Liam felállt, és áthajolva az asztalon egy puszit nyomott a fejemre.
-Szurkolj nekem!-nézett rám, mire összefontam az ujjaimat, és visszamosolyogtam rá. Bizakodva néztem utána, ahogyan sebes léptekkel megy le a lépcsőn, egyenesen Rickie felé. Nem sokkal utána Niall jelent meg előttem, aki széles vigyorral az arcán vágódott le mellém, és húzott az ölébe.
-Te kis kerítő.-ölelt át nevetve.
-Csak sikerüljön.-sóhajtottam.
-Mi megtettünk minden tőlünk telhetőt, a többi rajtuk áll.-vont vállat Niall. Hátrafordítva a fejem néztem Niall szemébe. Elmosolyodott, majd lehajolva egy édes csókkal ajándékozott meg.
-Már csak két nap.-sóhajtotta gondterhelten, mikor szétváltak ajkaink. Vettem egy mély levegőt, és lecsúsztam Niall mellé, majd magam felé fordítottam. A szavak maguktól jöttek a számra, az előbbi beszélgetésünk Liammel megtette a hatását.
-Két nap, aztán 28 nap. Nem érdekel. A távolság nem fog közénk állni. Én itt foglak várni négy hét múlva is. Az sem érdekel, hogy külön kell töltenünk a születésnapunkat, mert miután hazaérsz, duplán be fogjuk pótolni. Neked ott lesznek a fiúk, nekem meg a családom, és Marcus. Minden rendben lesz. És ha bárki rád mozdulna, adj egy órát, én ott leszek, és elintézem a csajt, ezt olyan biztosan mondom, mint ahogy most itt vagyunk.-mutattam le a földre, miközben éreztem, hogy a körülöttem levő világ kezd tompulni. Csak Niall mosolygós arcára fókuszáltam, és a kezére, ami magához húzott. Sóhajtva dőltem a mellkasának, és hunytam le a szemem.-És még annyit Niall, hogy...szeretlek.-fúrtam a fejemet a vállába, Niall eközben végigsimított a hátamon.
-Nem tudom, mondtam-e már, de annyira cuki vagy, ha iszol.-mondta mosolyogva.-Arra viszont emlékszem, hogy mondtam, ne igyál többet, már ez is megártott.
-Miért ártott volna meg?-emeltem fel a fejem, mire forogni kezdett velem a terem, muszáj voltam megkapaszkodni.
-Ezért.-felelte Niall.-Azt hiszem, hívom a kocsit, és mi most hazamegyünk, már épp eleget buliztunk.
-Ne, még ne!-tiltakoztam.-A többiekkel mi lesz? Liam, Rickie?-estem kétségbe.
-Nyugi, a terved bevált, táncolnak.-suttogta a fülembe. Arra fordultam, amerre legutóbb látam őket, és Niallnek igaza volt, valóban táncoltak. Mindketten mosolyogtak, Rickie háttal állt Liamnek, aki mögötte táncolt, szorosan tartva maga előtt Rickiet. Széles mosolyra szaladt a szám.
-Na, mehetünk?-kérdezte Niall szájával a fülemet súrolva.
-Megígéred, hogy amit az előbb mondtam, az úgy lesz?-néztem mélyen a szemébe.
-Ígérem.-bólintott.-Az pedig visszafelé is áll, hogyha valaki rád próbál mászni, egy órán belül ott vagyok.-mondta, mire felnevetem.-Ja, és én is szeretlek.-tette hozzá, mire elmosolyodtam, és egy gyengéd, érzéki csókban forrtunk össze...