3. Giving me a heart attack

A tömeg körülöttem ismét nagy volt, ahogy azt már megszoktam.

Ez az iskolaudvar akármilyen nagynak is tűnik, valójában nem volt akkora, hogy majdnem 900 ember kényelmesen elférjen itt. Minden klikknek megvolt a megszokott helye, ahol gyülekeztek, így nem volt belőle veszekedés, hogy melyik területen kik vannak, bár akadt néha pár elszánt gyerek, aki megpróbált "területet foglalni", több-kevesebb, és inkább kevesebb sikerrel. Minden csoport, a hétköznapi nyelven stréberektől, a sulis hierarchia csúcsán állókig úgy őrizte a saját helyét, mint oroszlán a barlangját. Nem fordulhatott elő, hogy valamilyen kívülálló csak úgy bepofátlankodjon másokhoz, mi több, az már szentségtörésnek számított.

Azonban szerencsére nem mindenki tartozott azok közé, akik vérre mentek a területükért. Ezek közé az emberek közé tartoztam én is, akik kivonták magukat a klikkesedés alól, sőt, én személy szerint magasról tettem erre a gyerekes viselkedésformára. Nekünk, kívülállóknak megmaradtak az udvar szélénél a padok, az öreg fák árnyékában.
Hátamat megvetve a támlának ültem, felhúzva a lábamat, és magányomban a Tumblr-t görgettem.

-Már megint életbölcsességeket posztolgatsz?-szólalt meg egy hang hirtelen mögöttem, mire a szívem nagyot ugrott a mellkasomban, és pánikszerűen zártam le a képernyőt. A hang ismerős volt, kellemesen mély, épp ezért mosolyogva hajtottam hátra a fejem, tekintetem összeakadt egy mély, vigyorgó szempárral. Chase félre billentett fejjel állt mögöttem, lazán mellém sétált, és lehuppant, majd a mobilomat kezdte el szuggerálni.

-Nem kapod meg.-ráztam a fejem, és belecsúsztattam a mobilt a zsebembe. Chase ajkai lefelé konyultak, hatalmas kiskutyaszemekkel pislogott rám. Ilyenkor rendszerint úgy nézett ki, mint egy tízéves, ártatlan kisfiú, noha valójában nem volt már tíz éves, az ártatlanról nem is beszélve.

-Nem hatsz meg.-mondtam rezzenéstelen, határozott hangon, mire fújt egyet, majd átvetette a karját a pad támláján, egyik lábát pedig felfektette a térdére.

-Jössz ma este a meccsre?-kérdezte, mire csak felvontam a szemöldököm.

-Előfordult valaha, hogy kihagytam Harry valamelyik meccsét?

Chase rám pillantott, majd nevetve rázta meg a fejét.

-Nem igazán...emlékszem, mikor egyszer pont egy jelmezbálról szöktél meg.-röhögött fel.-Sosem felejtem el a szurkolók arcát, mikor megláttak beesni az ajtón abban a habos-babos báli ruhában, álarccal a fejeden.-csapkodta a térdét, mire csak belevertem egy erőset a vállába.

-Fejezd be, nem vicces...egyébként az volt az az alkalom, mikor megfogadtam, hogy ha megölnek is, de soha többé nem veszek fel olyan ruhát, amihez valamiféle szoknya tartozik.

-Miért, szerintem tök jól néztél ki benne! Mindenki úgy bámult utánad, mint ha valami királynő lennél, és ami a viselkedésedet illeti, úgy is viselkedtél, mint egy királynő.

-Ezt meg hogy érted?

-Hát...-kuncogott fel-minden férfit, aki akkor hozzád szólt, vagy rád mosolygott, elküldtél a picsába...

-Jaj, Chase, Harryre figyeltem, szurkoltam, biztattam, hogy fel ne adja. Nem volt sem időm, se kedvem azokra az idióta seggfejekre. Harrynek szüksége volt rám, mert egy hajszálon múlt, hogy feladja.-néztem Chase szemébe jelentőségteljesen, akin látszott, hogy értette, mit mondok. Ő is emlékezett arra a meccsre, és nem volt épp fáklyásmenet. Sóhajtott egyet, majd bólintott, és mosolyogva a vállamra tette a kezét.

-Értem, mit mondasz...Akkor ma este megyünk együtt? Elmegyek érted kocsival.

-Igazából motorral akartam menni...

-Sose hagyod pihenni szegényt?-kérdezte kedvesen, mire a fejemet ráztam.

-Muszáj, hogy hajtva legyen, és...nekem is szükségem van rá.-vontam vállat, Chase pedig bólintott, noha nem érthette, hogy valójában mire is van szükségem. Nem tudhatta, hogy amikor a motoron vagyok, minden megszűnik körülöttem. Minden, ami csak egy kicsit is rossz érzéssel tölt el.

-Jó, rendben, legyen. Hétre legyél a ház előtt.-böktem ki, Chase arca pedig felragyogott, és a teste megmozdult felém, ám ebben a pillanatban megszólalt a csengő, én pedig felpattantam, és elsiettem órára.

Sosem szoktam kiabálni Harryvel, de úgy éreztem, hogy abban a pillanatban nekifutásból üvölteném le a fejét, telefonon keresztül.

-Mégis hogy érted azt, hogy nem akarsz ma bokszolni?

-Nem állok rá készen, Candace...

-Mi az, hogy nem állsz rá készen? Harry Styles, ne cseszd fel az agyam.

-Azt hiszem, el kéne halasztani a meccset ma este.

-Eszedbe ne jusson.-álltam fel az ágyról, és az ablakomhoz léptem.-Harry, körülbelül egy óra van a meccs kezdetéig, és ami mindennek a teteje, hogy két hónapja gyúrsz erre a meccsre. Roxon ellen fogsz küzdeni, Harry...Roxon Hammer. Az ő nevét mindenki ismeri. Nem léphetsz vissza. Azt hiszi majd, hogy megfutamodtál. Nem engedem Harry, hogy visszalépj. Ennél felkészültebb nem is lehetnél, képes vagy a győzelemre, és győzni is fogsz, pont.

-De Candace, értsd meg, ho...

-Nem értek meg semmit, a picsába is, Harry!-emeltem fel a hangom. Utáltam ezt a gyerekes hisztijét, ami néha napján előjött nála, mikor jelentősebb meccs előtt volt.-Fejezd be ezt a nyavalygást, nem vagy te kisgyerek! Fél óra múlva ott vagyunk nálad Chase-szel, és ajánlom, hogy át legyél már öltözve, mert ha nem a tökös Harry Styles fog ott állni előttem, személyesen rángatlak meg, értve vagyok?-a vonal másik végén csend volt, épp csak Harry nyugtalan szuszogását hallottam.

-Utálom, hogy ilyen rettenthetetlen vagy...-dünnyögte.

-Fél óra, Styles.-köszöntem el, majd bontottam a vonalat, és berontottam a gardróbomba.

Harry hisztirohama kellőképpen felbosszantott, így idegesen turkáltam a ruháim között. Nem nagyon érdekelt, mit vettem fel, és a darabok passzolásával sem volt gondom soha, tekintve, hogy a szekrényemet egyetlen szín uralta csupán, a fekete. Márpedig, a fekete megy mindenhez, a feketéhez is, szintén. Felrángattam magamra egy fekete farmert, fekete pólóval, amire a bőrkabátomat vettem fel, és a fekete bakancsomat. A hajammal sem babráltam sokat, egyszerűen kifésültem, és laza copfba kötöttem fel. A szoknyán, és a magassarkún kívül a harmadik ellenségem a smink volt, hiszen ha valami jót akartam magamra kenni, ahhoz általában tükörbe kellett néznem. Épp ezért megtanultam úgy kihúzni a szemem, és felkenni a szempillaspirált, hogy tükör nélkül is meg tudtam csinálni. Az elején elég nehéz volt, de mostanra belejöttem. Régebben szerettem a kihívó, erős sminkeket, de mára kénytelen voltam lemondani róluk. Bármit, csak ne kelljen tükörbe néznem..

Hangos dudaszó hasított a levegőbe, kapkodva vettem fel a bőrkabátom, és gyújtottam meg a cigim, amint beültem Chase kocsijába. Azzal a lendülettel, hogy kinyitottam a kocsiajtót már tekertem is le az ablakot, hogy ne fulladjunk meg a füstben.

-Szia, Candace.-köszönt Chase, azonban ahogy rám nézett, a szemeiből azt olvastam ki, hogy "Nem akarsz még leszokni arról a szarról?"

-Szia.-vágtam be magam után az ajtót, majd mélyet szívtam a cigiből. Nos, Chase nem nézi jó szemmel ezt a káros szenvedélyemet, és a mai napig összepréseli az ajkait, mikor előtte szívok a cigibe, viszont türtőzteti magát, hiszen tudja, hogy nem lenne jó vége, ha vitába szállna velem. Vett egy mély levegőt, majd gázt adott, és indultunk Harryhez.

A ház előtt egy kisebb tömeg várakozott, ebből tudtuk, hogy a szurkolók gyülekeznek. Egy hatalmas, fekete BMW állt a háztól messzebb az árnyékban, és le volt állítva, ám így is ontotta magából a veszélyt, és a felsőbbrendűséget. Roxon is megérkezett már.

Chase-szel rutinosan mozogtunk már, a tétlen tömegen cikázva vágtunk át, arrébb-arrébb lökve azokat, akik nekünk csapódtak. Ahogy haladtunk lefelé a meccs helyszínére, a tömeg egyre sűrűsödött, egyre több lett az ismeretlen arc. Ahogy leértünk a pincébe, a levegő megváltozott. Nehéz, telített lett, valószínűleg attól a temérdek embertől, akik odabent tolongtak a ring körül. Chase szorosan mögöttem volt, nem akartuk szem elől téveszteni egymást. Tekintetemmel szüntelenül Harryt kerestem, ám sehol nem láttam.

-Nézzük meg fent.-hajolt Chase a fülemhez, mire bólintottam, és megindultunk felfelé, a ház lakrészébe.

Az egész épület ahol voltunk tulajdonképpen egy lakóház volt, aminek a pincéje adott otthont Harry edzőtermének, ahol tartotta a bokszedzéseket, és ahol a meccsek is voltak rendszerint. A bokszon kívül azonban konditeremként is szolgált, ha Harrynek úgy tartotta kedve. Az épület azon részében, ami a lakás volt, jelenleg nem lakott senki, üresen állt. Csupán addig lakott itt Harry, míg volt egy kisebb összezördülése a családjával, de az sem tartott tovább két hétnél. A ház a Styles-család tulajdona volt, valami öröklés útján, de nem használták.

A házban sötét volt, egy lámpa égett csak a konyhában, ahonnan víz csobogásának a hangja hallatszott ki.

Harry a mosogatónak támaszkodva állt, lehajtott fejjel, és az arcát paskolta vízzel. Göndör fürtjei az arcába hullottak, a piros mez pedig megfeszült széles, izmos vállain.

-Odalent akkora a tömeg, hogy alig lehet férni.-szólaltam fel, mire Harry összerezzenve fordult meg, arcáról csöpögött a víz.-Örömmel látom, hogy összeszedted magad.-néztem a szemeibe.

-Kénytelen voltam, mert valaki kibaszottul erőszakos volt a telefonban...

-Nem tehetett mást. Ritkán vagy ilyen kibaszottul puhány.-utánoztam ugyanazzal a hanglejtéssel, ahogy ő beszélt az előbb.

-Ez a Roxon tényleg nagykutya.-jegyezte meg Chase.-Rengetegen jöttek el ma, hogy neki szurkoljanak. De hiába, mert mi még többen vagyunk, haver.-emelte fel az öklét Chase, Harry pedig magára erőltetett egy vigyort, és visszaöklözött.-Nem kell aggódnod, simán lesöpröd.

-Remélem.-sóhajtotta Harry, és esküszöm, hogy soha, egyetlen meccse előtt sem láttam még ilyen elveszettnek. Kizárt, hogy pusztán a meccstől fél. Valami van a háttérben.

-Bon jön?-kérdezte Chase, mintha csak olvasna a gondolataimban. Harry megmerevedett.

Ha Harryvel valami nincs rendben, nekem is először mindig Bon ugrik be. Ma nem beszéltem vele pedig általában minden nap írogatunk telefonon.

-Nem.-felelte Harry Chase kérdésére válaszolva.

-Nem?-kerekedett el Chase szeme.

-Nem...nem hiszem, hogy valaha is el akar még jönni a meccseimre, vagy hogy egyáltalán akar-e még látni...

-Mi történt?-kérdeztük egyszerre Chase-szel.

-Hosszú történet...a lényeg igazából annyi, hogy megint pöcsfej voltam, mint általában...-legyintett Harry sóhajtva, látszott rajta, hogy eszméletlenül bántja a dolog.-Viszont, Chase...ha, ha esetleg mégis eljönne...vigyázz rá, míg a ringben vagyok. Ne engedd azok közelébe.-mondta szinte remegve, és tudtam, kikre gondol. Alighanem az a meccs volt élete legrosszabb meccse, mikor Bon-t az ellenfele közeli barátai kis híján megerőszakolták, csak mert Harry kiütötte a csávót. Azóta Harry még jobban félti Bon-t, mint azelőtt.

-És rá is vigyázz.-bökött felém a fejével.-Négy szemed rajta.

-Ugyan Harry, rám nem kell vigyázni.-tiltakoztam, miközben ledobtam a kabátomat, és Harry mögé álltam.-Túlaggódsz mindent. Gyere.-fogtam meg a kezét, az egyik székhez vezettem, és lelöktem rá, majd mögé álltam, és masszírozni kezdtem a vállát. Minden meccse előtt megcsinálom ezt a rituálét, mert Harry mindig ellazul így egy kicsit.

-Te sokkal inkább vagy ön-és közveszélyes, mint Bon.-mondta hátrafordulva.

A szememet forgattam.

-Engem az ösztöneim vezetnek.-feleltem egyszerűen.

-Tudjuk.-bólintott Harry.-De komolyan beszélve, Candace, maradj mindig Chase mellett, és ne menj sehova nélküle! Ígérd meg, hogy így lesz!

-Így lesz.-forgattam a szemem, és ebben a pillanatban nehéz léptek zaja ütötte meg a fülem, majd az ajtóban megjelent két alak. Az egyik jóval 2 méter fölött volt, megrökönyödtem, ahogy besétált hozzánk. Kopaszra nyírt, tar feje visszaverte a lámpa fényét, ajkán öntelt vigyor terült szét, kezeit pedig karba fonta a mellkasa előtt, és szórakozottan jártatta a tekintetét rajtunk.

-Ha végzett a lány, engem is megmasszírozhatna.-szólalt fel, hangja pedig olyan volt, mint a mennydörgés.

-Roxon.-sziszegte Harry, majd lesöpörte a válláról a kezeimet, és felállt. Harry sem volt alacsony, de még ő is felfelé nézett, ahogy Roxon előtt állt.

-Készen állsz, Styles?-kérdezte Roxon, hangja pedig végtelenségig nyugodt volt. Látszólag egyáltalán nem izgult. Úgy tűnt, teljesen biztos a győzelmében.Már csak az, ahogy állt azt tükrözte, hogy azt hiszi, ő áll a világ tetején. Arrogáns volt, öntelt. Szívesen szemközt köptem volna.

-Készen.-válaszolta Harry magabiztosan, majd kihúzta magát, és ránk nézett.-Ideje indulni. Roxon,-fordult ellenfele felé-a ringben találkozunk.

-Már alig várom.-biccentett a nagydarab srác, majd elvonult, nyomában a pajtásával.

Egy pillanatra elöntött egy furcsa érzés, elbambultam, amiből Chase rángatott fel.

-Gyere, Candace, Harry már lement.-mondta lágy hangon, mire pislogtam párat, hogy észhez térjek. Nyeltem egyet, és óvatosan bólintottam. Chase rám mosolygott halványan, majd maga elé engedett, le a pincébe vezető folyosón.

A fejem tompa volt, és szédelegtem. Az ordibálás minden más hangot elnyomott körülöttem, nem hallottam mást, csak az örömittas, avagy épp megbotránkozó felkiáltásokat. Karok voltak mindenütt, testek nyomódtak nekem, kezdtem magam kényelmetlenül érezni. Nehezen lélegeztem, a levegő fülledt volt, és nehéz. Minden azonban nem érdekelt, mert a szemeim előtt csak Harry volt, aki vért izzadva küzdött a ringen belül. Adott is, és kapott is. Ez a Roxon nem véletlenül lett ilyen hírhedt. Kemény, és kitartó volt, alig lehetett kimozdítani a helyéről, azonban volt Harrynek néhány olyan ütése, mikor megingott.

A tömeg Harry és Roxon nevét kántálta, biztatva pártfogoltjukat. Előreverekedtem magam az első sorba, a kezeim a ringen voltak. Már régóta tartott a menet, de nem bírták kiütni egymást. Mindketten túl erősen voltak.

-Harry, balról!-ordítottam torkom szakadtából, éreztem, hogy kezdek kissé berekedni, de nem érdekelt, kiordítottam volna a lelkemet is, ha ezzel segítek Harrynek. Valamiért úgy éreztem, a tömeg zsivaja közül ki tudja szűrni a hangomat, hogy meghallja, amint figyelmeztetem, merről vigyázzon.Reméltem, hogy ha már Bon nincs itt, legalább belőlem merít egy kis erőt, bár tudtam, hogy a lehető legtöbb energiát a barátnője látványa adja meg neki, a tudat, hogy itt van lent, és nézi Harryt. Bon mindig is eszméletlenül aggódott érte, nem szerette, hogy Harry ilyen veszélyes sportot űz, de muszáj volt belenyugodnia. Épp ezért járt el a meccsekre is, mert egyszerűen érezte, hogy itt a helye.

Hirtelen Roxon egy jobb horogja célba talált, mire Harry meggörnyedt, Roxon pedig kihasználva az előnyét ütlegelni kezdte Harryt, aki egyre hátrált.

-Ne!-visítottam.-Ne, Harry! Rajta, csináld tovább! Ne hagyd magad, Harry!-de úgy látszik nem hallotta meg, mert tovább hátrált, neki a ring falának. Elöntötte az agyam a méreg, még előrébb másztam, megpróbáltam lábujjhegyre állni, körülnéztem, hátha megtalálom Chase-t. Természetesen megszegtem a Harrynek tett ígéretem, és nem maradtam Chase-szel. Ő nem jött volna ide előre, nekem pedig muszáj volt itt lennem. Harry ebben a pillanatban összerogyott, és térdre esett.

-Ne!-ugrottam egyet.-Harry, állj fel, hallod? Állj! Fel! Harry!-kétségbeesetten forogtam körbe, és hirtelen megakadt a szemem egy fekete hajkoronán, mellette egy szőke fejbúbbal. A szívem hatalmasat dobbant.
Bon állt ott, indulásra készen, Chase azonban fogta a karját, és nem engedte be a tömegbe. Pedig Bon arra készült. Tudta, hogy be kell jönnie, mert ha Harry meglátja, erőt tud meríteni belőle. Ő azt hiszi, Bon haragszik rá, pedig nem. Itt van, és azt akarja, hogy a szerelme győzzön.
Visszanéztem Harryre, és úgy láttam, mint aki kezdi feladni. Azonban Harry Styles nem adhatja fel, soha.

Az adrenalin szintem az eget verdeste, a tömegbe vetettem magam, és egyenesen Chase és Bon felé törtettem. Könyökök álltak az oldalamba és taszítottak el, de megállíthatatlan voltam. Egy célom volt csak, elérni Bon-hoz, mielőtt Harry elkövet egy hatalmas baklövést. A tömeg hátráltatott, többször vissza is lökött.

-A fenébe már!-káromkodtam el magam, majd egy újabb erőlökettel elküszködtem magam oda, ahol Bon volt.

Megragadtam a karját, mire ijedtem fordult felém.

-Bon, muszáj odajönnöd!-kiáltottam, mire ő ösztönösen bólogatni kezdett.

-Állj!-Chase lépett elénk.-Nem mehettek be mindketten.-rázta a fejét.-Nem tudok mindkettőtökre figyelni.

-Aj, Chase, nem taknyos gyerekek vagyunk már!-förmedtem rá.-Erre most nincs időnk!

-Candace.-fogta meg Chase a karomat, és visszahúzott.-Ha neked vagy Bon-nak bármi baja esik, én halott ember vagyok. Megígértem Harrynek, hogy vigyázok rátok.-mondta Chase szinte esedezve, csakhogy egyre kevesebb időnk volt. Tekintetem a ring és közötte kapkodtam, míg végül mélyet sóhajtottam.

-Vidd be Bon-t!-kiáltottam rá.

-Kizárt, hogy itt hagyjalak egyedül a tömegben.-tiltakozott egyből.

-Nem maradok bent. Kimegyek.-böktem az ajtóra.-Felmegyek a házba, mihelyst Harry kiütötte Roxont. Oké?

Chase habozott, majd kedvtelenül, de rábólintott.

-Vigyázz magadra.-hajolt közel hozzám, majd megindultak Bonnal a tömegbe. Legszívesebben én is mentem volna utánuk, azonban ma már megszegtem egy pár ígéretem, ezért úgy döntöttem, ezt az egyet betartom, és kimegyek.

Hosszas tolakodás után jutottam el az ajtóig, ahonnan visszafordulva néztem, ahogyan Harry egyre kezd erősödni, éledni. Biztosra vettem, hogy Chase és Bon akkor már ott álltak a ring mellett. Mosoly húzódott az ajkamra.

-Mindent bele, Styles!-ordítottam még egy utolsót, majd kilöktem az ajtót, célom pedig a friss levegő volt, na meg egy szál cigi, mert kellett az idegrendszeremnek. Ekkor vettem csak észre, hogy nincs rajtam a kabátom, aminek a zsebében van a cigim. Bassza meg! Hol a fenében hagytam el?

Kis gondolkodás után rájöttem, hogy valószínűleg a konyhában lehet, hiszen mikor Harryt masszíroztam, levettem. Mélyet sóhajtva mentem hát ki a konyhába. A házban teljes sötétség volt, egy lámpa sem égett.

A konyhába lépve a bőrkabátom ott pihent a szék támláján, ahova letettem. Sietve kaptam magamra, majd indultam ki a szabadba, csakhogy amikor a kezem a villanykapcsolóhoz ért, valami zaj ütötte meg a fülem. A folyosó másik végéről, az egyik szobából jött. Megdermedtem, és füleltem. Egy újabb puffanást hallottam, majd léptek hangját. Valaki volt rajtam kívül a házban.

Hirtelen beremegtek a végtagjaim, a szívem pedig a torkomba ugorva akart megfullasztani. A falnak simultam, és lassan araszoltam a szoba felé. Veszélyes volt, tudtam, de hirtelen fogalmam sem volt, mit csináljak. Útközben a folyosón találtam egy vázát, azt vettem a kezembe, mint fegyver. Ahogy az ajtóhoz értem, az résnyire nyitva volt. A fulladás határán voltam, de erőt vettem magamon, és kiűztem a fejemből a rémképeket. Ha valaki ki akarja rabolni ezt az amúgy is üres házat, azt nem hagyhatom futni. Mély levegőt vettem, majd lassan nyitottam az ajtón, és bekukucskáltam rajta. Egy sötét alak állt a szoba közepén, nekem háttal, kapucnival a fején. Ez volt az a pillanat, mikor berúgtam az ajtót, és az vázával nekiestem a halántékának.

-Mi a...arghh!-az illető felkiáltott, megragadta a vázát, és kicsavarta a kezemből, így én elvesztettem az egyensúlyomat, és a szekrénynek csapódtam.

-Áú.-kiáltottam fel én is, ahogy a fejem a kemény fának koccant. Felnéztem a betörőre, miközben a szívem vadul zakatolt a mellkasom ellen.

A szoba sötét volt, de az ablakon szűrődött be némi fény, így láttam, hogy a betörő megáll előttem, kezeit ökölbe szorítva. Újabb adrenalinlöket töltött el, felpattantam, és két kézzel akartam nekiesni a férfinak, aki azonban lefogta mindkét öklömet.Hiába próbáltam kiszabadulni, erősebb volt nálam, satuként tartotta a két öklömet. Hirtelen bevillant az agyamba egy ösztönös mozdulat, azonnal lendítettem is a térdem, és a betörő lábai közé rúgtam, aki erre eleresztett, és mindkét kezét az ágyékához kapta. Felkiáltva görnyedt össze, a falnak támaszkodott fél kézzel, másikkal pedig a sajgó testrészét szorongatta.

Egyenetlenül kapkodtam a levegőt, úgy szorítottam neki a hátam a falnak, és lemerevedtem. Az összes végtagom ólomsúllyal húzott, és bár az agyamban szüntelenül csilingelt a vészcsengő, hogy ott üssem és rúgjam ezt az embert, ahol csak tudom, valamiért képtelen voltam megmozdulni.
Eközben a férfi az ajtó felé araszolt, kezével folyamatosan a falon tapogatózva. Pár pillanat után jöttem rá, hogy tulajdonképpen mit is csinál...ekkor pedig a keze elérte a villanykapcsolót, és a fény vakítva töltötte be a szobát.
Értetlenül, lefagyva álltunk egymással szemben. Én, mint egy űzött vad, a betörő pedig még mindig a tökét szorongatva, lehajtott, kapucnis fejjel. Már épp mozdulni akartam, mikor az felemelte a fejét, a fejéről pedig leesett a fekete kapucni, így most már teljes egészében láttam a betolakodót, aki...aki nem lehetett több 21 évesnél.  Összeszűkült szemekkel pislogott rám, a homlokát összeráncolta, valószínűleg az ágyékában okozott fájdalom miatt. Arca kissé borostás volt, ám a legelső, amin megakadt a tekintetem, az a merészen kiugró arccsontja volt. Ébenfekete haja összekuszálódva meredezett az ég felé, ajkát pedig kemény vonallá préselte össze. Ekkor vettem észre, hogy öltözékében teljesen hasonlított rám. Fekete volt rajta csak, fekete csőnadrág, fekete bakanccsal, és fekete pulcsival. Mögé nézve egy teletömött sporttáskát vettem észre.

-K-ki vagy te?-kérdeztem zavarodottan. Jézusom, most komolyan leállok csevegni egy betörővel?

-És te ki vagy?-kérdezett vissza, alighanem ugyanolyan meglepetten.

-É...én kérdeztem előbb.-vágtam vissza, mire a betörő...elnevette magát.

-Te kérdezted előbb?-vonta fel a szemöldökét.

Összeszűkült szemekkel néztem rá. A kezdetleges haragom csillapodni kezdett, már valamiért nem éreztem úgy, hogy össze kell vernem ezt az alakot. Elernyedtek ökölbe szorult kezeim, ám a döbbenet még ugyanúgy ott volt az arcomon, ahogy neki is.

Értetlenül álltunk egymással szemben, én pislogtam, mint a hülye gyerek. Lesokkolódtam, és egyetlen kérdés járt csupán a fejemben.

-Ki a fene vagy te, és mit csinálsz itt?