(II./52.) Az utolsó darabka is a helyére került...

 Sziasztook! :)
Here I am with a new, exciting chapter ( I hope) :D
I really enjoyed it, when I wrote this, that means...na jó, befejeztem, csak egy kis változatosságot akartam hahaha :D Magyarul mondva ismét itt vagyok, egy új résszel, ami nem sok fordulatot tartalmaz, de szerintem kell ilyen rész is, szóval, jó olvasást hozzá, remélem nektek is jobb kedvetek lesz tőle, mert én nagyon élveztem miközben írtam :D
Millió puszi, imádlak titeket! Dóri :*

Egyik lábamról a másikra állva toporogtam a zajos terminál egyik kevésbé zsúfolt sarkában, és az ujjaimat morzsolgatva kapkodtam a fejem a kivetítő, és a kifutópálya között. A kapucni mélyen a fejembe volt húzva, és hosszú, fekete szövetkabát volt rajtam, amivel sikerült észrevétlenül elvegyülnöm. Nagyokat sóhajtoztam, miközben az előttem toporzékoló lányok tömegére néztem. Ők is ugyan arra várnak, amire én.

Niall látogatása a születésnapomon a legszebb ajándék volt, amit csak kaphattam tőle. Az együtt töltött éjszaka emlékei még most is tisztán élnek az emlékezetemben, visszagondolva rá minden porcikám bizseregni kezd. Maga volt a mennyország, sőt, még annál is jobb. Sajnos ez a mennyei állapot nem sokáig tartott, mert másnap kora délelőtt indult a gépe, ami ha jól emlékszem Olaszországba repítette el. Bár rengeteget utazott, és eléggé el is fáradt, mégis egész éjjel fent voltunk, feküdtünk a sötétben, és beszélgettünk, meg nevetgéltünk. Egyikünk sem volt álmos, pedig lehet jobb lett volna, ha alszunk, mert Niall hullafáradtan repült vissza a többiekhez, aztán kapott egy jókora fejmosást Paultól, amiért elszökött, majd stúdiózni mentek, és ráadásként még letolt kétszer két órás koncertet. Az sms-ben, amit másnap írt, csak ennyi áll: "14 és fél órát aludtam...a hotelszobám ajtajában...a földön."

Rengeteget beszélgettünk még azon az estén, mindent alaposan kitárgyaltunk, ami a két hét alatt történt, és bátran kijelenthetem, hogy a kapcsolatunk erősebb, mint valaha. Talán furcsa ezt így kimondani, de szükségünk volt erre a kis botrányra, és távolságra, hogy rájöjjünk, egymás nélkül az élet maga lenne a pokol. Ez a pár óra hossza, a véget nem érő beszélgetések, csókok, és ölelések adtak elég erőt a következő két héthez, amit úgy éltem meg, hogy visszanézve olyan, mintha csak két nap lett volna. Teljes erőbedobással láttam neki a dolgaimnak, időm nagy részét a tánccal töltöttem, fejlesztettem magam, és felzárkóztam a többi táncoshoz, végül pedig kiérdemeltem Jack őszinte elismerését is, és a papírt, amit aláírva most már hivatalosan is a Grenade Tánccsapat tagja vagyok, és én még fizetést is kapok a fellépéseken való részvételért.

Az időm maradék részében sem unatkoztam, erről volt, aki gondoskodjon. Marcus amikor csak tehette, betoppant hozzám, és elrángatott vásárolni, moziba, vagy csak úgy, sétálni. Sosem fogom tudni megköszöni neki, amit értem tett az utóbbi időkben. Igaz, legelőször pofán tudtam volna csapni, amiért a hátam mögött intézkedett, és összebeszélt Niallel, de így utólag már nem bánom, hiszen ha ő nincsen, ki tudja hogyan állnánk most Niallel. Amikor Niall elmesélte, hogy Marcus töb, mint húsz nem fogadott hívás után valahogy előkerítette Harry számát, és őt hívta, majd átadta Niallnek a telefont, Marcus úgy beleordított, hogy Niall feje majdnem lerepült a helyéről. Először le akarta csapni a telefont, de aztán Macus elmondta neki az igazságot, és miután Niall sokkot kapott, Marcus még hozzátett egy elég cifra, és választékos káromkodást. Ekkor közösen megegyeztek abban, hogy Niallnek ide kell utaznia, minél hamarabb. Marcus szervezte az egészet, ezért vitt el estére, hogy ne legyek itthon, amíg Niall megérkezik, hogy még nagyobb legyen a meglepetés. Hát, mit ne mondjak, elég jól tud falazni.

Mikor másnap kikísértem a reptérre-amit mellesleg elég nagy könyörgések árán sikerült elérnem, mert Niall hallani sem akart róla, hogy hajnalok hajnalán én egyedül jöjjek haza, de végül csak sikerült kibuliznom magamnak-Niall megígérte, hogy miután hazajön, megünnepeljük a szülinapomat egy rendes, hozzám méltó bulival, és azt is mondta, hogy még lesz egy meglepetése  számomra, csak legyek türelmes. Persze, hogy nem voltam türelmes. Ismerve Niallt, és a meglepetéseit, minimum olyanra számítok, amitől az állam a padlót fogja koptatni. Fogalmam sincs, mit tartogathat még a tarsolyában, de maga az egész srác egy rejtély.

Természetesen másnap apa, és a húgom is felköszöntöttek az ő sajátos módjukon, tortával a kezükben állítottak be hozzám, és egy hatalmas ajándékdobozzal, amiben egy új laptop volt, mert a régi sajnos tönkre ment. Ahogy beüzemeltem az új csodakészüléket, és felléptem a közösségikre, üzenetek százai ugrottak az arcomba, Twitteren annyian írtak, hogy már meg sem tudtam számolni, többségük olyan, akiről életemben nem hallottam, és valószínű, hogy a Direction-fandomhoz tartozott, de azért jól esett. Mondjuk, akadt egy pár, amin nagyon jót nevettem. "Boldog szülinapot Lizzie, SZERETLEK NIALL, MINDENNÉL JOBBAN, TE VAGY AZ ÉLETEM xoxoxo." Mindegy, a szándék a fontos. Végülis, a mondat eleje azzal kezdődött, hogy boldog születésnapot kívánt, ami azért már valami. A legjobb köszöntő, amitől egészen bedobbant a szívem, azonban nem Twitteren, vagy Facebookon érkezett. A Skype-ra bejelentkezve videóhívást kaptam, a képernyőmön pedig barátnőm mosolygós, vidám arca jelent meg, amint papírcsákóban, konfettit szórva, dudával a szájában üvöltötte, hogy "boldog születésnapot Anglia legdögösebb nőjének, Isten éltesse sokáig, a haja vége nőjön bokáig!"

A baki csak az volt ebben az egészben, hogy a háttérből jött a válasz, az anyukája hangja visszhangzott, ahogy visszakiabálta, hogy "Rickie, az istenért, ne üvölts már, miattad elejtettem a tányért"

Ekkor kész, végem volt, kitört belőlem a nevetés, a hasamat fogva röhögtem. miközben Rickie teljesen elpirult, és a nyakát behúzva imádkozott, hogy nem az anyja kedvenc porcelánjának okozta a vesztét.

Eszméletlenül jó volt újra beszélni Rickievel, látni, még így kamerán keresztül is. Mindig is egy energiabomba volt, de akkor kifejezetten túlpörgött, olyan jókedve volt. Azt mondta, sajnálja, hogy nem tudott személyesen felköszönteni, de ami késik, nem múlik. Végül több, mint négy óra hosszán át beszéltünk, és állíthatom, hogy felejthetetlen 19. születésnapot kreáltak nekem Niallel együtt...

A tömeg egyre csak gyűlt, a fiúk gépének pedig még nyoma sem volt. Néhány lány már kezdett elég gyanúsan méregetni, és felém-felém fordultak néhányan, de reménykedtem benne, hogy még bírják egy kicsit, és nem rohannak le, mielőtt megérkeznek a srácok.

A gyomrom egyre jobban liftezett, a térdeim a szokásos remegésbe kezdtek, ahogy egyre csak közeledett a landolás pillanata. Amikor megpillantottam a kijelzőtáblán a gépet, amire már Isten tudja mióta várok itt, a szívem kettőt vert egy helyett. Alig bírtam visszafojtani a mosolyomat, a szívem úgy dobogott, majd kiszakadt a mellkasomból. A lábaim vittek előre, próbálva átjutni oda, ahol elsőként látom meg őket. Sajnos, nem csak én akartam elsőként üdvözölni a srácokat. Megpróbáltam előrenyomulni, óvatosan, nem fellökve a többi lányt, akik már extázisba estek, és elkapta őket a visítóroham. Ekkor hirtelen, egyszerre ugrálni kezdtek, csápolni, és egyre inkább hátrakerültem. Tekintetemet abba az irányba fordítottam, amerre mind néztek, és amikor megláttam a melegítőbe, és pulcsiba bújtatott, baseball-sapkás szőkeséget, napszemüvegben, ásványvizes palackkal a kezében, és őrökkel körülvéve, felszaladt bennem a pumpa. Nem érdekeltek többé a lányok, a könyökömmel törtem utat magamnak, minden erőmet beleadva. Pár centis réseken tuszkoltam át magamat, volt, ahol visszalöktek, és majdnem elestem, a kapucni idő közben leesett a fejemről, a hajamba pedig ujjak akadtak, de nem vettem róla tudomást.Egy célom volt csak, eljutni Niallhöz, még mielőtt eltűnne. Egyre nehezebben haladtam, megrekedtem a tömeg egy bizonyos pontján.

-Niall!-kiáltottam, hátha meghallja, azonban a lányok sikítozása elnyomta a hangomat.-Niall!-kiabáltam, ezúttal hangosabban, ám még mindig nem eléggé, hogy meghalljon. Összeszedtem végül minden erőmet, nagy levegőt vettem, és teljes erőből előrevágtam magam, miközben a nevét kiáltottam, hangosan, ahogy csak a torkomon kifért. Niall hirtelen megtorpant, és hátrafordult, pontosan a hang irányába. Az adrenalin szintem az egeket verdeste, amikor pedig eltátva a száját az őr kezébe nyomta az üvegét, és szaladni kezdett felém, az összes levegőm bent rekedt. A lányok előttem hatalmas ovációban törtek ki, én pedig tovább araszoltam előre, kinyújtva a kezem, gebeszkedtem, hátha elérem Niall kezét. Azonban, ha Niall értem nyúlt volna őt is azonnal berántják a tömegbe. Egy biztonsági őr jelent meg előttem, és szorosan magához húzva szabadított ki a tömegnyomorból. Meggyötörve préseltem ki magamból a bent rekedt levegőmet, majd megfordulva egyenesen Niall karjaiba omoltam.

-Lizzie, a jó ég áldjon meg.-suttogta a fülembe Niall, miközben erősen ölelt, szorított magához, csakhogy még jobban ne kapjak levegőt.

-Neked is szia.-válaszoltam mosollyal az arcomon, arcomat a nyakához fúrva, belélegezve a megszokott, mámorító illatát.

-Olyan buta vagy, majdnem összetapostak!-háborgott, mire csak a vállamat rángattam.

-Kérdezd meg úgy egy óra múlva, hogy érdekel-e.-vágtam vissza, mire a válasz egy mélyről jövő, zengő nevetés volt. Niall óvatosan eltolt magától, majd a fejét csóválta.

-Na, gyere te amazon, csatlakozzunk a többiekhez.-karolt át fél kézzel, én pedig hozzá bújva kántáltam magamban, hogy itt van, újra itt van, és most már nem megy sehová.

Külön autókba szálltunk be, amik a házig vittek mindannyiunkat. Mihelyt beültünk a kocsiba, én belecsimpaszkodtam Niallbe, köré csavartam a kezeimet, és a lábaimat, és csüngtem rajta, mint egy kis majom.

-Istenem, hogy bújik...-mondta Niall, inkább csak magának, hangjából pedig éreztem, hogy mosolyog. Nem feleltem, csak még erősebben megszorítottam, arcomat a mellkasába fúrva.-Ohh, te jó ég, gyúrtál míg nem voltam itthon? Iszonyat erő van benned.-sóhajtott fel, majd ő is körém fonta a karjait, és puszit nyomott a homlokomra. Az út hátralevő részében ugyanúgy öleltem, és együtt nevettünk az utazás közben történteken, amiket mesélt. Mikor megérkeztünk a házhoz, Niall mozdult, hogy kiszálljon, azonban én nem engedtem. Lábaim a combjára fontam, kezeimet pedig a nyaka köré.

-Életem, nem gondolod, hogy...?-mutatott kettőnkre, és az ajtóra, mire megráztam a fejem. Niall nagyot sóhajtott, majd oldalra billentette a fejét, és úgy vizslatott. Még ekkor sem engedtem a szorításomon, jó volt egy kicsit húzni az agyát.

-Hát, jó. Te akartad.-szólalt fel, és én már ekkor tudtam, hogy bajba kerültem. Egy határozott mozdulattal fentebb húzott az ölében, úgy, hogy a testünk szorosan összeért, ott, lent, és még ezernyi más helyen is. A lábaimat fellökte a derekára, majd kicsapta az ajtót, és szó szerint úgy, velem a testén lógva kifordult az autóból. Mikor el akartam engedni, ezúttal ő nem volt hajlandó letenni. Hátrament a csomagtartóhoz, kiszedte a bőröndöket, mindezt úgy, hogy még mindig rajta tehénkedtem. Egy idő után már nem bírtam, hátravetve a fejemet nevettem, megállás nélkül, még a könnyem is kicsordult, Niall pedig eközben a bőröndjeit vonszolgatta.

-Niall, el fogunk esni, hallod?-figyelmeztettem, mert nem bírta egy kézzel lecsukni a csomagtartót, másikkal pedig a bőröndöt fogni, és még ráadásul én is ott voltam, nehezéknek.

-Maga kételkedik bennem, kisasszony?-szólalt fel sértődötten, mire csak a fejemet ráztam, majd felsikítottam, mert igaz, a csomagtartót sikerült lecsuknia, de a lendülettől nekiestünk az autónak, én pedig az autónak nyomódtam, Niall meg rám esett. Egyszerre röhögtünk fel, nem bírtuk már tovább.

-Ejj, ezek a mai fiatalok.-hallottam meg egy ismerős hangot, amit rögtön követett egy másik is.

-Tombolnak a hormonok, ez az élet rendje.-a szám sarka pillanatok alatt felkúszott a fülem tövéig, Niall szemébe néztem, aki mosolyogva engedett el, hogy aztán nekifutásból Harry nyakába ugorjak.

-Ah, az igen, van benned erő.-nyögött fel, ahogy majdnem elestünk a lendülettől, amivel érkeztem.-Te, Niall szerintem vigyázz a nődre, mert ha jól sejtem, gyúrt míg odavoltunk.

-Majd észben tartom.-intett vissza Niall komolyan, mire ismét felnevettem, majd Harry felé fordultam, és újból megöleltem.

-Jó újra látni már.-súgtam a fülébe, mire szorított egy kicsit az ölelésén.

-Téged is. Már úgyis kezdtem unni, hogy négy héten keresztül azt az unalmas, szőke fejet bámuljam, meg a többi barnát, meg feketét.-emelte fel Harry a hangját, mire hirtelen előrebukott a feje egy hátulról érkező taslitól, és Louis vigyorgó arca tűnt fel mögötte.

-Vigyázz, hogy kivel beszélsz, kölyök.-emelte fel a mutatóujját fenyegetően, mire Harry védekezőn maga elé emelte a kezét, majd mindketten felröhögtek. Louis mosolyogva fordult felém, őt is ugyanúgy üdvözöltem, mint Harryt.

-Mizu, királylány?-biccentett a fejével.-Niall átadta a születésnapi ajándékomat, mikor itt volt?-kérdezte izgatottan, mire csak a fejemet ráztam.

-Nem adott semmit, miért kellett volna?-húztam össze a szemöldökömet.

-Ha a Superman-mintás tangára gondolsz, Louis, akkor nem, nem adtam át neki.-karolt át váratlanul Niall, én meg kikerekedett szemekkel néztem Louisra.

-Ez komoly?-váltogattam  köztük a tekintetem, Louis röhögött, Niall meg visszafojtott röhögéssel rázta a fejét.

-Ugyan már, haver, szerintem tuti ajándék lett volna, arra száz százalék, hogy felizg...

-Lizzie, nézd csak ki van ott!-szakította félbe fennhangon Niall Louist, majd a válla mögött átmutatva Liamre mutatott, és Zaynre, akik épp ekkor érkeztek meg.-Szerintem ők is szeretnének üdvözölni.-kezdett el feléjük tolni, útközben pedig egy orbitálisat vágott Louis hátára, aki csak röhögött, és elővette a telefonját, feltételezem, hogy felhívta Eleanort.

-Sziasztok, srácok!-köszöntem Liamnek, és Zaynnek, gyorsan megöleltem mindkettőjüket. Zayn mellett megjelent egy magas, csinos alak, aki mosolyogva üdvözölt.-Á, szia Perrie!-öleltem magamhoz a szőke szépséget, akinek az ujján még mindig büszkén csillogott az eljegyzési gyűrűje. Épp ezért nem kerülhette el a figyelmét az én ujjamon levő gyönyörűség, Perrie azonnal kiszúrta, és tágra nyitott szemekkel pislogott rám.

-Ez..ez..

-Nyugi, csak szülenapi ajándék.-mosolyodtam el szelíden.-Ígéretgyűrű, kívánságkővel.-világosítottam fel, miközben még az ujjai között forgatta az ujjamat.

-Pedig az se lenne baj, ha igazi lenne.-nézett a szemembe kedvesen.-Majd még mesélsz róla.-kacsintott rám, majd csatlakozott Zaynhez, aki épp a bőröndöket cipelte felfelé. Hirtelen Niall termett mellettem, és ezerwattos mosollyal vigyorgott rám, majd Liamre nézett, aki szintén sejtelmesen mosolygott.

-Lizzie, van itt valami, aminek szerintem örülni fogsz.-fogta meg a karomat Niall, majd a Liam kocsijának az eleje felé kezdett el tolni.

-Jajj, Niall, egy újabb meglepetés, ugyan mi lehet már az...-ekkor felsikkantva megugrottam, amint két ujj belecsípett a derekamba, megfordulva pedig azt hittem, hogy mentem elájulok.Ha nem tudnám, hogy ez a valóság, azt hinném, álmodok.

Az egész utca visszhangzott a sikolyból, ami egyszerre tört ki belőlünk, amint Rickie nyakába vetettem magam, és akár két tizenhárom éves, úgy ugráltunk, fejvesztve, visítva.

-Jézusom, te jó Isten, te jó éég.-hüledeztem a fejemet fogva, a pulzusom legalább kétszázra ugrott fel, közel álltam a szívrohamhoz.-De te hogyan, és mikor, és...-hebegtem-habogtam, miközben észre sem vettem, hogy az én drága barátnőm mellett Liam áll, egyik kezével pedig átkarolja Rickie derekát. Az nem volt kifejezés, hogy ledöbbentem. Konkrétan össze tudtam volna esni, és egyben elrepülni, amint eljutott az agyamig a tény, hogy Rickie, és Liam. Még mindig tátott szájjal álltam, tekintetemet Rickie és Liam közt kapkodva, akik megszeppenve álltak előttem, végül pedig Liam felszólalt.

-Nemcsak Niall szökött meg a turnéról illegálisan.-mondta, majd Rickievel egymásra néztek, én pedig olvadozni kezdtem, mint a csoki a napon.

-Hát, igen...Liam tett egy kis kitérőt az állomásokat illetően.-kuncogott Rickie, mire Liam magához húzta és egy gyors puszit adott a szájára. Rickievel összeakadt a tekintetünk, egyre több fogunk bukkant elő az ajkaink takarásából, és lassan mozdultunk egymás felé.

-Na jó, én már nagyon jól ismerem ezt a mozdulatot.-szólalt fel Niall sejtve a veszélyt.-Liam, innentől számítva van tíz másodpercünk a kitörésig, szerintem jobb, ha azonnal elhagyjuk a veszélyes zónát.

-Jól beszélsz.-helyeselt Liam, majd fénysebességet megszégyenítő gyorsasággal elslisszoltak mellettünk. Abban a pillanatban, hogy eltűntek a látótérből, ismét felsikítottunk, teli torokból, és egymásnak esve kezdtünk el ugrándozni, Rickie az ölembe ugrott, úgy pörögtem a tengelyem körül.

-Hogy tehetted ezt, hogy még egy szót sem szóltál róla, hm?-kértem számon barátnőmet, aki csak a szemét forgatta.

-Nem akartam lelőni a poént.

-De akkor ez most azt jelenti, hogy...?-húztam fel a szemöldököm, mire Rickie helyeslőn bólintott.

-Újból együtt vagyunk.-fejezte be a mondatomat Rickie.-És visszaköltözök Londonba.-tette hozzá, én pedig nem bírtam tovább, ezúttal én ugrottam fel az ölébe.

-De, de mesélj már, hogyan, és mikor , és...és...

-Nem akarom megzavarni a traccspartyt, de lassan ideje lenne bejönnötök, lányok, mindjárt koccintunk.-figyelmeztetett Liam. Kissé csalódott voltam, amiért nem tudhattam meg rögtön az összes részletet, de Rickie őszinte mosolya kárpótolt mindenért.

-Később elmesélek mindent, töviről-hegyire, de most gyerünk be.-ragadta meg Rickie a karomat, engedelmesen bólintottam, majd elindultunk a lépcső felé.-Cserébe viszont én is kíváncsi vagyok annak a kis gyönyörűségnek a történetére az ujjadon...minden kis piszkos részlettel együtt.-suttogta a fülembe, a nevetés pedig újból kitört belőlem, a fejemet csóválva öleltem magamhoz az én bolond, kissé szétszórt, szerelemtől megrészegült barátnőmet.
Nevetve estünk be az ajtón, szerencsétlenségemre pedig sikerült belebotlanom Louisba, aki ha nem kap el, valószínűleg a földön kötök ki.
-Hé, kislány, még nem is ittunk semmit, de te már ingatag vagy?-kérdezte röhögve, miközben segített visszanyerni az egyensúlyomat.-Legalább amíg a buli elkezdődik, addig maradj józan, előre berúgni nem poén.
-Miféle buliról beszélsz?-forgattam a fejem, hogy szétnézzek a házban, ahol rajtunk kívül senki nem volt, mégis, az egész légkör olyan nyüzsgő, és felvillanyozott volt.
-Megünnepeljük a sikeres turné végét, miért mit gondoltál, csak úgy lezárunk egy ilyen turnét?-zárta szét a kezét Louis, közben pedig visszarántotta maga mellé Harryt, aki észrevétlenül akart elsuhanni mellettünk.-Mondd meg nekik, Hazz, hogy ma este bulizunk.-karolta át a nyakát, Harry pedig mosolyogva nézett ránk.
-Ja, igen, de csak egy kis összejövetel. Itt lesz még pár közeli barátunk, koccintunk, meg ilyesmi.-vont vállat Harry, és nem tudtam nem észrevenni, hogy időközben végig a kezében levő mobilját szuggerálta, mintha várna valamire. Mikor a mobil hirtelen felcsendült, Harry elnézést kérve tört ki Louis karja alól, majd kicsörtetett a házból. Rickievel összenéztünk, ajkaink pedig sejtelmes mosolyra húzódtak. Volt egy sanda gyanúnk, hogy Harry a mai bulin eléggé el lesz foglalva.
-Niall, most komolyan buli lesz?-szökkentem oda Niellhez, aki rögtön elkapott, és bepörgetve húzott a mellkasához.-Basszus, szólhattál volna, akkor kitakarítok, meg bevásárolok, meg felveszek valami elfogadható göncöt.-hajtottam sértetten, mire csak elvigyorodott, majd egy gyors puszit nyomott az ajkamra.
-Édesem, a ház tisztaságával ne törődj, úgyis tele lesz szeméttel reggelre.-nézett a szemembe.-A bevásárlásról már gondoskodtunk, van minden, ami kell. Ami pedig a kinézetedet illeti.-tolt el kissé magától, hogy távolabbról vegyen szemügyre.-engem az se érdekelne, ha egy liszteszsákot húznál magadra, mert ígyis-úgyis gyönyörű vagy.-mosolygott rám édesen, bókjáért cserébe pedig megajándékoztam egy lassú csókkal.
-Figyelj csak, én akkor is átvedlek valami alkalmibb ruhába, oké?-néztem Niallre, aki csak beleegyezőn bólogatott.
-Csak siess, még mi is átöltözünk, aztán indulhat a buli.-kacsintott rám, majd ösztönzésképpen rásózott egyet a fenekemre, mire megbotránkozva néztem rá vissza, amikor pedig hátat fordított nekem, bosszúból belecsíptem a fenekébe.
-Áúú!-szisszent fel, és még meg is ugrott. Cinkos vigyorral fordultam meg, és szaladtam fel a lépcsőn, be a szobánkba. Abba a szobába, ahol ma este már nem egyedül alszok.
Harrynek valamiképp igaza volt, amikor azt mondta, hogy ez egy kis összejövetel, és csak közeli barátok lesznek itt, hogy együtt ünnepeljük meg a turné sikerét. Tényleg nem voltak sokan, Lou-t megismertem egyből, itt volt még rajta kívül Liam legjobb barátja, és Josh, meg még páran, akiket csak látásból ismerek.
A hangulat pillanatok alatt a tetőfokára hágott, azt hinné az ember, hogy négy hét folyamatos, és fárasztó munka, és egy repülőút után a srácok teljesen kipurcannak, és az egyetlen vágyuk, hogy végre vízszintesbe kerüljenek. Hát, majdnem. A fiúk cselesek voltak, mivel tegnap már nem volt koncertjük, az egész napot alvással, meg pihenéssel töltötték, a repülőutat szintén, így lett elég energiájuk bulizni. Hihetetlenek, komolyan mondom, bár én már semmin nem lepődök meg velük kapcsolatban. Valamilyen szinten meg is értem őket, hogy szeretnék végre kiengedni a gőzt, önfeledten bulizni, hiszen amit ebben a négy hétben csináltak, nem kis teljesítmény, és őszintén megérdemlik, hogy végre ne csak szórakoztassanak, hanem ők is szórakozzanak.
A közös koccintás után beüzemelődtek a hangfalak, a legjobb zenék dübörögtek belőlük, a dühöngő vörös falai közé pedig újra visszatért az élet. Az első táncot természetesen Niallel lejtettem, bár inkább volt az bukdácsolás, mint tánc.
-Várjál, most csináljuk úgy, mint a filmekben.-kiáltotta Niall a fülembe, majd hátulról magához húzott, kezét a derekamra tette, és szorosan hozzám simult, majd táncosokat imitáló, csábító mozdulatokba kezdett. Tényleg nagyon imádom Niallt, de ahogy ő mozog, az inkább hasonlít egy vergődő heringre a folyóparton, mint egy szexi vetkőzőfiú táncára. Nevetve utánoztam a mozdulatait, a tekintetem pedig hirtelen összeakadt Louiséval, aki éppen ivott, majd abban a pillanatban, hogy meglátta Niall mozgását, a szájában levő italt azzal a lendülettel visszaköpte a pohárba, és kitört belőle a röhögés, úgy, hogy majdnem leesett a székről. Niall észrevette, hogy Louis őt röhögni, mire csak még vadabb, és forróbb mozdulatokba kezdett. A karját szorosabbra vonta körülöttem, én pedig végigsimítottam rajta, miközben keverni kezdtem a csípőmmel, Niall pedig felvette a testem ritmusát. Louis ezt egyfajta kihívásnak vette, mert megragadta Eleanort, odajöttek elénk, és ők is hasonlóan kezdtek el mozogni. Szegény Eleanor, először azt sem tudta, mi van, csak megilletődve állt Louis előtt, aki már lekevert a földig, meg vissza. Mi eközben Niallel már alig álltunk a lábunkon a röhögéstől, majd mikor El vette az adást, valami egészen retardált mozdulatokba kezdett.
-Nem bírom.-vonyítottam a hasamat fogva, fejemet hátravetve Niall vállához.
-Na, ezt csináld utánam.-szólalt fel Louis, mikor megfogta a barátnője kezét, és majdnem úgy ledöntötte, hogy El feje a padlót csókolta.
-Te nyertél, tesó.-üvöltötte túl a zenét Niall, majd röhögve összepacsiztak Louissal.-Igyunk már valamit, mert teljesen kiszáradtam.
-Jó ötlet.-helyeseltem, majd az italokhoz mentünk.
Niall arca teljesen kipirult, a haja csapzottan tapadt a homlokára, és a tarkójára, a rajta levő fekete póló pedig kihangsúlyozta izmos karjait, és széles vállait. Sietve töltött a poharába, majd úgy itt, mintha az lenn az utolsó pohár innivaló a földön. Önkénytelenül is elmosolyodtam a látványon, tekintetem a torkára tévedt, ahogyan nyelte a folyadékot.
-Mit olyan érdekes?-kérdezte, még mielőtt letette volna a poharat. Upsz, lebuktam.
-Semmi.-ráztam a fejem.-Csak...hiányzott már a látványod.
-Igen, szóval a látványom?-húzta fel a szemöldökét.-Nem is én, a látványom. Ezt megjegyeztem, asszony.-húzta fel az orrát csökönyösen, mire belebokszoltam a karjába.
-Ne merészelj még egyszer így hívni-fenyegettem meg a mutatóujjammal, mire közelebb hajolt hozzám.
-Miért, mi lesz akkor, asszony?-szította tovább a tüzet. Hirtelen megragadtam a tarkóját, és lehúzva magamhoz számat az övére tapasztottam, kezéből pedig kiesett, az immár üres pohara. Ködös tekintettel vált el tőlem, a szemembe nézett, ajkaival pedig o-alakot formálva fújta ki a levegőt.
-Azt hiszem, ezentúl az asszony lesz a kötőszavam.-mosolyodott el halványan, majd kezét a derekamra csúsztatva magához húzott, és gyengéden a karjaiba zárt.
-Amúgy nemcsak a látványod hiányzott, hanem te is...nagyon.-sutyorogtam a fülébe.
-El sem tudod képzelni milyen türelmetlenül számolgattam már a napokat.-válaszolt, mire elmosolyodtam.
-Én ikszelgettem a naptárban.-osztottam meg vele a kis titkomat, mire hallottam, hogy felnevetett.
-De a lényeg, hogy most már itthon vagyunk.-fúrta a száját a fülemhez.-Együtt.
Ahogy kiejtette az utolsó a szót, az egész testemben megborzongtam. Volt a hangjában valami, ami különösen részegítő hatással volt rám. Az űr, ami eddig tátongott bennem most újra be lett töltve. Az utolsó kis darabka a felhőtlen boldogságomhoz is a helyére került.
Még akartam mondani Niallnek valamit, de nem volt rá lehetőségem, ugyanis Rickie hirtelen, a semmiből termett előttem, és az arcomba kiáltott.
-Gyere táncolni!-fogta meg a csuklóm, még egy utolsó pillantást vetettem Niallre, mielőtt Rickie magával rántott a táncolókhoz. Csak most vettem észre rajta, hogy nőtt a haja, és valamivel sötétebb lett. Most hullámos tincsei rakoncátlanul ugráltak az arca körül, ahogyan táncolt, egy tapadós, fehér nadrág volt rajta, halványzöld inggel, ami nagyon jól illett a szeméhez. Több, mint tíz centis magassarkújában biztos lábakon ugrándozott, mint aki mezítláb lenne. Mindig is csodáltam érte, hogyan tud megállni azokon a harci eszközökön, aztán az én öreg tornacipőmre néztem, ami hűségesen szolgál, már Isten tudja mióta.
A zene fülbemászó volt, lehetetlen volt megállni, hogy ne táncoljunk rá. Idővel egyre jobban belejöttünk, annyira, hogy végül ledobva a cipőinket, az asztal tetején kötöttünk ki. Liam is csatlakozott hozzánk, aki a többiekkel ellentétben nem csak tisztelte a ritmust, hanem érezte is. Nem áll szándékomban bántani a srácokat, de be kell vallani, nem valami nagy táncosok, viszont ezzel együtt válnak imádni valóvá.
Hirtelen Niallt láttam meg felém közeledni, mire eszembe ötlött valami, és önszántamból ugrottam le az asztalról, vagy ha pontosabban szeretnék fogalmazni, akkor leszédültem az asztalról, Niall pont azelőtt kapott el, hogy elestem volna.
-Minek iszik, aki nem bírja?-kérdezte vigyorogva, miközben rendbe szedtem magam.
-Nem vagyok részeg.-tiltakoztam, mert valóban így volt. Egész este annyi alkohol került a vérembe, ami a pezsgőben volt.
-Tudom.-bólintott.-És én sem.-közelebb hajoltam hozzá, és valóban, ő is józan volt, bár a szemei kicsit csillogtak, de teljesen eszénél volt.-Na, milyen a buli?
-Eszméletlen jó.-feleltem mosolyogva.-Nagyon jó a hangulat, mindenki fantasztikusan érzi magát.
-Ezt jó hallani. Gyere ide, te parkett ördöge, had öleljelek meg.-húzott a karjaiba, amit örömmel fogadtam.-Ha jól látom, nem csak mi vagyunk azok, akik újból egymásra találtak.-súgta a fülembe, majd fejével az asztal felé bökött, ahol az előbb táncoltam. Ösztönösen mosolyodtam el, ahogy megláttam Rickiet, és Liamet egymáshoz bújva táncolni, Liam hátulról ölelte át Rickiet, állát a vállára támasztotta, és mindkettőjük arcán őszinte, örömmel teli mosoly ült.
-Megérdemlik, hogy boldogok legyenek.-sóhajtottam.-Te egyébként tudtál erről?
-Csak annyi volt az egész, hogy Liam már nem bírt magával, rágódott, rengeteget, folyamatosan a telefonját nézegette, aztán egyszer csak nem bírta tovább, felhívta, aztán elment hozzá.-vont vállat.-Lizzie, az a szenvedés, amit levágott, jobban fájt, mintha késsel szurkáltak volna. Eltartott egy ideig, mire kiszedtük belőle, hogy mi a baja, aztán mikor bevallotta, hogy még mindig szereti Rickiet, de nem tudja, hogyan szerezhetné vissza, konkrétan egész éjszaka virrasztottunk vele, míg nem kitaláltuk, hogy menjen el hozzá, és szerezze vissza.-mesélte, mire nagyot dobbant a szívem.-Esküszöm, olyan csökönyös ez a srác, mint egy szamár. Egyik pillanatban volt önbizalma, aztán dühöngött, hogy elcseszte, és sosem fogja visszakapni Ricket. Akkor párnákat dobált, meg elszívta Zayn cigijének a felét.-elkerekedett szemmel hallgattam, egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy Liamről beszél, a mindig összeszedett, józan srácról.-Igen, a srácok is tudnak ám hisztizni, nehogy azt hidd.-tette hozzá Niall látva a megdöbbent arcomat.
Elmosolyodtam, majd oldalra billentve a fejemet átkaroltam Niall nyakát, és lehúztam magamhoz.
-És mondd, te voltál hisztis?-súgtam a fülébe kajánul.
-Nem is egyszer.
-És te mit csináltál akkor?-faggatóztam tovább, kiélvezve a helyzetet.
-Ettem.-felelt egyetlen szóval, mire elnevettem magam.-Meg fekvőtámaszokat csináltam. Többet ért, mint a párnadobálás.-mondta, majd lágyan megcsókolt.-Iszonyatosan melegem van. Mit szólnál hozzá, ha szívnánk egy kis friss levegőt?-duruzsolta a fülembe, mire vadul bólogatni kezdtem, és hagytam, hogy megfogva a kezem kivezessen a dühöngőből.
A szabad levegőre lépve megcsapott a tiszta, éjszakai levegő, ezúttal enyhébb volt a szokásosnál. Niall levezetett a kertben helyet foglaló kis padig, ahova leült, majd megrántva a kezemet kuncogva estem az ölébe. Ujjaim a tarkójára futottak, beletúrtak a hajába, miközben Niall lecsapott az ajkaimra, és ostromolni kezdte azokat. Az utcai lámpák fénye gyéren világított meg minket, szinte teljes sötétségbe burkolózva ültünk a kert végében, messze a zajtól, és messze a többiektől.
Niall kezei beférkőztek a kabátom, és a pólóm alá, és megállapodtak a csípőmön. Éhesen, vágytól elfúlva csókolóztunk, Niall ajkai bejárták a nyakamat, az arcomat, és a fülem mögötti érzékeny részt, mialatt én a fejbőrét masszíroztam gyengéden.
-Ha tudnád, mióta vágyom már erre.-hajtotta a fejét a mellkasomra, miközben karjait szorosabbra fonta körülöttem, fejemet pedig a fejére döntöttem.
-Most már csak a tiéd vagyok.-mondtam halkan, majd egy lágy puszit adtam a homlokára. Ekkor felvillant valami az agyamban, mire hirtelen elhúzódtam Nialltől.
-Baj van?-emelte fel a fejét.
-Nem, dehogy. Csak...szeretnék neked mutatni valamit.-néztem a szemébe, majd felpattantam az öléből, és kinyújtottam felé a kezem.-Gyere!
-Mire készülsz, te lány?-húzogatta sejtelmesen a szemöldökét, de én csak csörtettem előre, be a házba, fel az emeletre, a szobába. Felérve oda becsuktam magunk mögött az ajtót, majd nagyot sóhajtva álltam meg Niall előtt, aki értetlenül nézett végig rajtam. A szívem a torkomban dörömbölt, össze kellett szednem magam, hogy bele tudjak kezdeni a beszédbe.
-Szóval...-köszörültem meg a torkomat, majd meggondoltam magam, és inkább a szekrényhez ugrottam, majd kivettem belőle a kis könyvet, és a hátam mögé rejtettem.
-Lizzie...-szólalt meg Niall vészjósló hangon.
-Szóval, szeptemberben ugye nem csak én lettem egy évvel idősebb.-kezdtem bele, mire Niall szemében felvillant valami, és elmosolyodva hallgatott tovább, összefonva a karjait.-Én...ezzel a kis aprósággal szeretnék boldog születésnapot kívánni.-nyújtottam felé az albumot, miközben tovább folytattam.-persze, nincs olyan ajándék, ami kifejezné, hogy mit érzek, meg ilyenek, de remélem tetszik. Én csináltam.-tettem hozzá zavartan, tekintetemmel Niall arcát vizslattam, aki úgy lapozgatta az albumot, és olyan gyengéden fogta, mintha legalábbis törékeny lenne.
Azt találtam ki születésnapjára, hogy előhívatom az eddig készült összes képeinket, kinyomtattam az sms-einket, a Twitter postokat, amit egymással beszéltünk még régen, lefénymásoltam az egymásnak írt leveleket, és üzeneteket, a nekem írt dalát, és az album végére pedig lerajzoltam azt a jelenetet, amikor a táncteremben voltunk régebben, és felemelt a feje fölé, mint a Dirty Dancingben.
Visszafojtott lélegzettel vártam Niall reakcióját, aki szinte lefagyva bámulta a képeket, és az albumban levő dolgokat.
-N-na? Mit szólsz hozzá?-puhatolóztam óvatosan, mire Niall lassan becsukta a könyvet, és óvatosan az ágyra tette. Felemelte rám a tekintetét, és abban a pillanatban olyan érzelemhullám sepert végig rajtam, hogy majdnem összeestem. Niall tekintete ugyanis könnyes volt, ajkai megremegtek, ahogyan elmosolyodott, és magához húzva úgy megszorított, mintha bármelyik pillanatban eltűnhetnék.
-Soha, de soha ne merj elhagyni, megértetted?-súgta a fülembe miközben szorongatott, én pedig elgyengültem a karjaiban, majd felugrottam rá, és a dereka köré fontam a lábaimat.
-Megígérem neked.-feleltem, és lassan, szenvedélyesen megcsókoltam.
-Öhm, van itt még valami...-szólaltam fel egy idő után, Niall pedig kábultan nézett a szemeimbe.
-Nekem mára már teljesen végem, szóval, mondd.
Zavartan sütöttem le a szemem, majd elkezdtem lehúzni a pulcsimat, és a pólómat, egészen addig, hogy látszódjon a mellemmel egy vonalban levő rész az oldalamon, a hónaljam alatt. Ezuátn lassan fordultam oldalt Niallnek, miközben még mindig nem néztem a szemeibe. Csak azt éreztem, hogy forró ujja megérinti a melltartóm alatti részt, amint gyengéden végigsimított rajta.
-Jézusom, Lizzie...ez...ez...te jó Isten...-hüledezett Niall, nem találva a szavakat. Felpillantottam a szempillám alól, csak a mellkasát láttam, aminek bal oldalán végigfuttatta a kezét, pont a szívénél. Itt már megembereltem magamat, és félénken mosolyogva néztem fel rá, sűrűn pislogva.
-Ez...basszus, most annyira bénán érzem magam.-vakarta meg a fejét.-Ezt...nem a fiúk szokták?
-Nem érdekel, kik szokták.-csóváltam meg a fejem mosolyogva.-Elhatároztam, hogy lesz egy ilyenem, és lett. Én akartam, hogy legyen. Azért...tetszik?-húztam el a számat, mire Niall felsóhajtott.
-Hülyéskedsz? Ez...hihetetlen. Imádom. De még mindig nem tudom elhinni, hogy ezt mind...miattam.-rázta a fejét, mire csak a nyaka köré fontam a kezeimet, és közel húztam az arcomhoz.
-Csak miattad...mert teljesen biztos vagyok benne, hogy nem fogom megbánni.-mondtam határozottan.-Mert szeretlek.-néztem mélyen a szemébe, Niallnek pedig nem kellett több, megragadott, és a falhoz nyomva csapott le újból az ajkaimra.
A kezemet a fejem felé nyomta, miközben nyelvét a számba fúrta, hüvelykujjával végigsimított a fekete íráson a meztelen bőrömön.
2013.06.18.
Az első találkozásunk napja.