(II./12.) Ezek szerint mégsem olyan jó a memóriád...

Esőcseppek kopogására ébredtem. Mindenen sajgott, úgy éreztem magam, mint akin átment egy úthenger, és ráadásként még vissza is hajtott rá. A fejem lüktetett, ha egy kicsit is megmozdultam, hihetetlen fájdaloerőfeszítésnek számított. Óvatosan nyitottam ki a szemem, a látásom kissé homályos volt, de az ablakon keresztül így is láttam, hogy odakint zuhog az eső. Fáradtan fordítottam oldalra a fejem, és a látvány szinte azonnal elszívta minden fájdalmam. Ott feküdt mellettem, félmeztelenül, a takarót lerugdosta magáról, egyik kezét a párna alá temette, bájos arca pedig a puha huzaton pihent. Szőke ha kuszán állt, szemeit lehunyta, telt ajkai résnyire nyitva voltak, és minden egyes levegővételnél megemelkedtek izmos vállai. Tekintetem elidőzött a szőke szépségen, önkénytelenül is elmosolyodtam, ahogy halk szuszogása szinte visszhangzott a csendes szobában. A nap most komor felhők mögé rejtőzött, sehol egy kósza napsugár, ami megadná a kezdő löketet a mai napra. Kimerültem dőltem vissza a párnák közé, még egy pár pillanatra behunytam a szemem, és próbáltam rendezni a gondolataimat. A tegnap este emlékei filmszerűen villannak fel előttem, megnyugtat a tudat, hogy emlékszem mi történt tegnap este, vagy inkább hajnalban.
Miután Harry és Rachel lelépett, mi tovább folytattuk a züllést. Jó pár pohár alkohol lecsúszott a torkunkon, átvéve az irányítást az elménk felett, mindenki felszabadult, és önfeledten bulizott. Nem foglalkoztunk a következményekkel, nem törődtünk azzal, hogy mi lesz másnap, egyszerűen csak élveztünk, hogy nincsenek határok, és hogy ezalatt a pár óra alatt elengedhettük magunkat, szórakozhattunk egy jót. Niallel végigtáncoltuk az estét, tisztán emlékeszem, ahogyan átkarol, arcát a nyakamba fúrja, és együtt mozgunk a zene ütemére. Louis végül a sárga földig leitta magát, talán közülünk ő a legjobban, pedig Liam figyelmeztette, hogy nem szabad innia, mert még vezet. Sajnos ez nem jött össze. Eleanor vigyázott matt részeg barátjára, végül elvetették a táncolás lehetőségét, inkább leültek a boxunkba, és a hátralévő időt ott töltötték. Liam végig Rickievel volt, akinek szintén sikerült többet innia a kelleténél, így a fiú folyamatosan rajta tartotta a szemét, úgy vigyázott rá, mintha csak az apja lenne. Emlékszem, hogy amikor a pultnál ült, egy srác bepróbálkozott nála, Rickie meg túlságosan illuminált állapotban volt ahhoz, hogy érzékelje a fiú közeledési szándékát. Fültanúja voltam, ahogy Liam odalépett, és illedelmesen elküldte a srácot melegebb éghajlatra. Rachel barátnői Rachel távozása után leváltak tőlünk, csatlakoztak egy másik, ismerős társasághoz, velük buliztak tovább. Azután, hogy megjött a bátorságom a tánchoz, nem álltam le. Régóta nem táncoltam már, így élveztem ezt a kis görbe estét. Feltöltött, új erőre kaptam tőle. Összességében hatalmas bulin vagyunk túl, a maradék hat főből ötünk a végére abban sem volt biztos, hogy mi a neve, viszont szükségünk volt arra, hogy kicsit kiengedjük a gőzt, ne gyötörjük magunkat a hétköznapi gondokon, és hogy a srácok ne izguljanak annyira a mai koncert miatt. Viszont egyvalamin nem tudok túllépni. Rachel fölényes pillantása, amikor a színpadon álltunk. Fogalmam sincs, hogy üldözési mániám van, vagy Rachel tényleg úgy nézett rám. Volt valami a szemeiben, amit nem tudok hova tenni. Reménykedem benne, hogy csak rémeket láttam. A hazajövetel vicces volt, szegény Liam egyedül szállított haza minket, először megpróbálta a saját kocsijával, két fordulóval, végül úgy döntött, jobb, ha hív egy taxit. Azt hiszem nem mert otthagyni senkit, félt, hogy valami kárt teszünk magunkban. Bevallom, megértem Liamet. Nem lehetett neki könnyű öt részeg emberrel, akiknek felhőtlen jókedvük volt még hajnali négy órakor. Nem tudom, végül hogy kerültünk a saját ágyunkba, de hatalmas elismerésem Liamnek.
Halk nyöszörgést hallottam meg magam mellől. Mosolyogva néztem rá, Niall kómás fejjel, kótyagos tekintettel pislogott rám. Lejjebb csúsztam az ágyon, és egy lágy puszival köszöntöttem. Fáradt morgást kaptam válaszul. Lassan a hátára fordult, és hátravetett fejjel nyújtóztatta ki végtagjait.
-Ahhhh...-nyomta a tenyerét a homlokára, arckifejezése komoly fájdalmakra utalt.
-Józan reggelt.
-Szétmegy a fejem.-válaszolt leszorított szemekkel.
-Nekem is.
Pár percig csak feküdtünk egymás mellett, és próbáltunk úrrá lenni másnaposságunkon. Hirtelen Niall felült mellettem az ágyon. Kérdőn pislogtam rá.
-Fel kell kelnünk.-jelentette ki, és megvakarta a tarkóját. Tekintete végigfutott rajtam, majd egy óvatos mosoly jelent meg a szája szélén. Visszadőlt az ágyra, egészen közel húzódott hozzám, gyengéden átkarolt, és egy hosszú csókkal ajándékozott meg.
-Rémlik valami a tegnap estéből?-kérdezte fölém hajolva.
-Mindenre emlékszem.-válaszoltam önelégülten, majd ujjaimmal a hajába szántottam., és egy újabb csókért húztam magamhoz. Még így, másnaposan, kómás fejjel is ellenállhatatlan.
-Én is. És büszke vagyok rád.-mosolygott.-Ahogy mozogtál, látszott rajtad, hogy profi vagy.
-Ugyan már. Csak táncoltam.-ráztam meg a fejem.-Nincs ebben semmi különös. Jól éreztem magam, és ennyi.
-Valóban? Szerintem meg eszméletlen volt, amit csináltál. És nem csak arról beszélek, ami a színpadon történt.-kacsintott rám sejtelmesen, majd egy puszit nyomott a nyakamra.
-Miről beszélsz?-kérdeztem összeráncolt szemöldökkel.
-Ezek szerint mégse olyan jó a memóriád.-mondta, majd a fülemhez hajolt.-Kaptam tőled egy táncot...és nem is akármilyet.-suttogta kajánul vigyorogva. Még mindig nem rémlett semmi. Milyen tánc? Végig Niallel táncoltam a tánctéren. Vagy nem?
-Legközelebb nem foglak rúd közelébe engedni.-mondta kuncogva, nekem bennem pedig megállt az ütő. Jézusom...ugye nem?
-Azt mondod, hogy én...-kezdtem, de elcsuklott a hangom.
-Nyugodj meg, csak én láttam. Sötét volt, és senki nem volt ott rajtam kívül.-simította meg az arcom, rajtam pedig eluralkodott a pánik. Ha ez igaz, akkor én menten elsüllyedek szégyenemben. Nem, nem tehettem meg, ennyire nem lehettem önkívületi állapotban. Te jó ég! Ha ez mégis igaz, akkor nem csak táncoltam, hanem...hanem...
-Nyugi, a ruhád sok mindent eltakart.-mondta, majd egy puszit adva a homlokomra legördült rólam, és lassan az ajtó felé botorkált. Egy megkönnyebbült sóhaj tört fel belőlem. Égővörös fejjel néztem Niall után, és próbáltam megemészteni amiket mondott. Ezek szerint mégsem olyan jó a memóriám, mint amennyire gondoltam.
Erőt vettem magamon, és a szekrényemhez sétáltam. Kirángattam belőle egy cicanadrágot, Niall egy pulcsiját, és a fürdő felé ballagtam. Kopogásomra Niall hangját hallottam válaszul, így benyitottam. Egy törölköző volt a dereka köré csavarva, és habos arccal, borotvával a kezében állt a tükör előtt.
-Jöhetek fürdeni?-kérdeztem, bár nyilvánvaló volt, mit fog mondani. Óvatosan lehámoztam magamról a fehérneműmet, és a pólót, amiben aludtam, majd beálltam a frissítő zuhany alá. Fokozatosan ébredtem fel, a fejfájásom csillapodni kezdett, és újra élő embernek éreztem magam. Éppen a tusfürdőt kentem szét a bőrömön, amikor kuncogást hallottam. Résnyire húztam el a függönyt, és kikukucskáltam rajta. Niall vigyorogva állt a tükör előtt, és az arcát mosta.
-Jó ötlet volt fent hagyni ezt a zuhanyfüggönyt.-mondta nevetve, majd amikor rájöttem, hogy mire is érti dühösen húztam vissza. Hát persze. A függöny fehér, és eléggé átlátszó. Aki kint áll, az egész szép kis műsort nézhet. Gyorsan mostam le magamról a tusfürdőt, majd törölköztem meg. Még mindig örvendtem Niall társaságának, aki bár végzett, ott bámészkodott körülöttem. Sietősen törölköztem meg, nem törődve Niall fürkésző pillantásaival, az anyagot magam köré csavarva rángattam fel a nadrágom, majd a pólóm, és a pulcsiját. Kicsit megfújattam a hajam a hajszárítóval, majd betettem a kontaktlencsémet, és a tükörből egy kevésbé megviselt Lizzie nézett vissza rám. Azt nem mondhatnám, hogy egy fitt, energiától kicsattanó lányt láttam magam előtt, ugyanis a szemem alatt ott virítottak a helyes kis karikák, a szemeim résnyire szűkültek össze, és a szám kissé ki volt száradva a szomjúságtól.
Niall a fejét fogta.
-Még mindig fáj?-kérdeztem tőle.
-Ahan. Beveszek valami gyógyszert. Kell neked is?-állt fel a szennyestartóról, majd az ajtó felé indult.
-Lemegyek veled a konyhába.-ajánlottam, majd utána mentem
Lassan botorkáltunk le a lépcsőn, én a korlátba kapaszkodva, ő a falnak dőlve, és határozott célunk volt eljutni a konyháig. A látvány nem volt túl bizalomgerjesztő. A konyhapulton Louis feküdt hason, miközben Eleanor a haját simogatta, Liam pedig a gyógyszeres fiókot bújta.
-Reggelt.-köszönt Niall, mire a többiek lazán visszaintettek.
-Mi történt Louisszal? És miért fekszik a konyhapulton?-kérdeztem, mert elnézve a szenvedő fiút, nem sok jót sejtettem.
-Teljesen kiütötte magát tegnap. Többször hányt, és nem bír felkelni, mindene fáj. A pult meg hideg, azért fekszik rajta, mert állítása szerint ez lehűti.-mondta Eleanor elhúzott szájjal.
-Mert kellett neki összeinnia minden szart!-fakadt ki hirtelen Liam, és idegesen visszarúgta a fiókot.-Én megmondtam, hogy ne igyon annyit, mert ez lesz belőle. De nem, minek is hallgatna rám.-sorolta dühösen.-Elvileg ő a legidősebb, mégis néha úgy viselkedik, mint egy lázadó tinédzser. Pont ez hiányzott most, hogy beteg legyen. Lehetne már annyi esze, hogy felfogja a dolgok súlyát. Örülhet, ha megússza egy enyhe alkoholmérgezéssel. Istenem, hogy lehet ennyire felelőtlen!-hadarta Liam, és látszott rajta, hogy mennyire felzaklatta Louis állapota. Aggódott érte, nagyon is... Eleanor szótlanul simogatta Louis fejét, a fiú pedig csukott szemmel hevert a pulton.
-Nem nézel ki túl jól, Louis. Talán tényleg nem kellett volna annyit inni.-léptem oda hozzá, majd leguggoltam, hogy egyenesen a fiú szemébe nézzek.
-Csak jól éreztem magam.-válaszolt elfúló hangon.
-Itt az eredménye.-szólt Liam.-Tessék, ezt vedd be, hátha jobb lesz.-nyújtott oda egy szem gyógyszert. Louis komótosan feltápászkodott, és lenyelte a tablettát, majd erőtlenül csuklott össze, és újra a pulton feküdt.
-Na jó, elég volt. Lemondom a ma esti koncertet.-szólalt fel Liam, mire mindannyian meglepetten néztünk rá.
-Nem, le ne mond! Jól vagyok!-erőlködött Louis.
-Látom mennyire.-válaszolta Liam, miközben elővette a telefonját.
-Nem mondhatod le! Ez a koncert fontos!-tiltakozott a fiú.
-Az egészséged fontosabb. Nem állhatsz így színpadra.-rázta a fejét Liam, és már emelte a telefont a füléhez.
-Liam, ne!-fordult le Louis a pultról, és épphogy megállt a lábán.-Figyelj, a koncertig még van majdnem egy fél nap. Pihenek, beszedem a gyógyszereket, és estére rendben leszek. Máskor is voltam már rosszul, és hamar kihevertem. Erre most is képes vagyok. Legfeljebb nem ugrálok annyit. De nem mondhatod le a koncertet. Sokat dolgoztunk, és a rajongók csalódnának. Kérlek...-mondta Louis, szavaiból pedig sütött az őszinteség. Igen, ő az a fajta srác, aki soha nem hagyná cserben se a többieket, sem a rajongókat. Kérlelően pislogott Liamre, aki töprengve forgatta ujjai között a telefont, és gondolkozott. Feszülten vártuk a reakcióját. Végül egy nagy levegőt vett, és visszacsúsztatta a zsebébe a telefont.
-Jó. Most az egyszer. De amennyiben is így fogsz kinézni délután, azonnal lemondom!-jelentette ki Liam. Louis halványan elmosolyodott, és a fiókhoz sétált, amiből kivett egy doboz gyógyszert, majd Eleanorba karolva felbotorkált a lépcsőn. Liam bizonytalanul rázta a fejét, úgy nézett utánuk.
-Én szóltam neki. Én szóltam, de nem hallgatott rám...nagyon remélem, hogy felépül estére.-mondta.
-Jól döntöttél, hogy nem mondtad le.-simította meg barátja karját Rickie.-Louis erős fiú, ha valamit a fejébe vesz, azt mindenképp véghez viszi.
-Legyen igazad... Nem akarom, hogy komolyabb baja legyen.-válaszolt Liam, majd a fürdőbe ment. Niallel mindketten bevettünk egy-egy fájdalomcsillapítót, és a kanapéra ülve eszeveszett módon döntöttük magunkba a vizet. Szomjasak voltunk, akár egy víztorony tartalmát is meg tudtam volna inni. A lépcsőn hirtelen megjelent társaságunk utolsó tagja, aki egy szál boxerben, arcába hulló göndör hajjal, álmosan ballagott le közénk. Első útja a hűtőhöz vezetett, amiből egy üveg vizet vett ki, majd levágódott mellénk. Kíváncsian figyeltük, ahogyan letekeri a kupakot, és szinte egy húzásra megissza az üveg tartalmát. Niallel összemosolyogtunk, és vártunk az alkalmas pillanatra. Harry észrevette, hogy őt bámuljuk, kérdőn nézett ránk.
-Mi az?-forgolódott értetlenül.
-Semmi. Jó estéd volt?-kérdezte Niall.
-Ja, az volt.-bólogatott.
-És a hálótársad? Őt hol hagytad?-faggatózott Niall. Harry egy amolyan "ahan, szóval ez érdekel titeket" pillantást vetett ránk, majd elnevette magát.
-Hamar el kellett mennie.
-Az kár.-mondta együtt érzően Niall.-Pedig jó lett volna vele összefutni a koncert előtt. Tényleg, mit beszéltetek, hogy jön oda?
-Nem tudom, azt mondta, ott lesz időben. Szóval gondolom egyedül jön. Meg mondta, hogy majd felhív előtte.-mesélte.
-Értem.-bólintott Niall. Visszafojtott mosollyal hallgattam őket, majd úgy döntöttem, hogy felmegyek a szobába kicsit pihenni. Niall természetesen velem tartott. Határozottan élénkebb volt, mint reggel, ugyanis mikor az ágyhoz értünk, lendületből rávetette magát, engem pedig a karomnál fogva magára húzott. Apró puszikat hagyott az arcomon és a nyakamon, miközben karjait szorosan körém fonta. Ujjai a pulcsi alá vándoroltak, egyre feljebb, érintései csikizték a bőröm.
-Niall, ne, légyszi.-fontam le magamról a kezeit, mire csalódottan nézett rám.-Pihenjünk, jó?-simítottam meg az arcát.
Rendben. Van kedved filmet nézni?-ajánlotta, miközben elhelyezkdett az ágyon, engem pedig az ölébe húzott.
-Nézzünk.-válaszoltam, majd hirtelen megugrottam, amikor kint dörögni kezdett az ég, és villámlott.-Utálom ezt az időt.-mérgelődtem. Niall unottan kapcsolgatta a tévét, amikor is megakadt a szemem egy jeleneten.
-Állj!-kiáltottam.-Ez jó lesz.
-Titanic?-vonta fel a szemöldökét.
-Igen, még egyszer sem láttam végig. Nem is olyan rég kezdődött, nézd, még most szállnak fel a hajóra.-mutogattam.
-Biztos ezt szeretnéd?-kérdezte, mire bólintottam.-Jó, akkor legyen.-egyezett bele, majd letéve a távkapcsolót, másik kezével is átölelt.
A film vége felé rájöttem, hogy lehet, mást kellett volna néznünk, ugyanis egyes jeleneteknél konkrétan  a fulladás határán voltam a torkomban lévő csomó miatt. Amikor a hajó elkezdett süllyedni, és az emberek menekülni próbáltak, már kezdtem elgyengülni. Egyre szorosabban öleltem Niallt, miközben tekintetem a képernyőre szegeztem, és a szívem majd megszakadt. Próbáltam erős lenni, de annál a jelentnél, amikor Rose elengedi Jack kezét, és a fiú elmerül az óceán mély sötétjében, nem bírtam tovább. Patakokban folytak a könnyeim, halkan szipogva fúrtam a fejem Niall mellkasába. Annyira hatás alatt voltam, hogy észre sem vettem, hogy a film véget ért. Lágy simításokat éreztem a hajamon, és ajkait a fejem búbján.
-Mondtam, hogy ne ezt nézzük.-sóhajtott látva, hogy mennyire kikészültem.-Édesem, ne sírj már, ez csak egy film.-nyugtatott.
-Tu-dom...-feleltem szipogva.-De olyan szo-mo-rú... az igaz szere-lem. Én belehal-nék...ha Rose helyében lenné-k...-mondtam szaggatottan, és újból rám tört a sírógörcs.
-Drága Lizzie...ne félj, itt vagyok. Az ágyon fekszünk, és nem egy hajón.-simogatta a hátam.
-Tu-dom...-mondtam, majd egy nagy levegőt vettem, és könnyes szemmel Niallre néztem, aki félig mosolyogva nézett vissza.
-Szeretlek, te...-húzott fel magához, és egy lágy csókot adott a számra.-Aludj egy kicsit.
-Ne menj el!-szorítottam magamhoz automatikusan.
-Nem fogok. Próbálj meg aludni, nem akarom, hogy belázasodj.-simított ki egy tincset az arcomból. Erőtlenül bólintottam, és fejemet a mellkasára hajtottam. Az, hogy éreztem a szíve dobogását, azonnal lenyugtatott.
-Többet sem fogom engedni, hogy te válassz filmet.-jelentette ki, mire elmosolyodtam, és újból lehunytam a szemem, majd hagytam, hogy eluralkodjon rajtam az álom...

Drága Olvasóim!
Remélem tetszett a rész, én nagyon élveztem, miközben írtam. :) Szeretném megköszönni az 50 rendszeres olvasót! Egyszerűen hihetetlen! :) Ezt a képet pedig nemrég egy kedves olvasóm küldte, és be kell hogy valljam, nagyon boldoggá tett! Köszönöm nektek, imádlak titeket! Puszi: Dóri :*