(II./6.) Ő az életem része, nélküle nem tudnék élni...

Rezzenéstelen arccal hallgattam a körülöttem folyó beszélgetést, miközben az ajtóhoz préseltem magam, és próbáltam a lehető legmeggyőzőbb arcot vágni, miszerint minden rendben. Niall többször is megkísérelte megfogni a kezem, de mindannyiszor elhúztam előle. Felmordult, majd hátradőlt az ülésben, és felém se nézett. Nem tudom, hogy miért viselkedtem így vele. Talán egyszerűen csak szükségem volt egy kis időre, amíg felemésztem magamban a dolgokat, viszont megbántani sem akartam. Azt hiszem értette a célzást, mert nem zargatott tovább, inkább hagyta, hogy magamtól lenyugodjak. Nem akartam tovább húzni Niall agyát, mert nem hiányzott most egy veszekedés. Azt hiszi, hogy sikerült teljesen tisztázni a helyzetet Rachellel kapcsolatban. Ez egy részről igaz is, hiszen Niallben kétség kívül megbízok, mert ő nem csak szavakkal, hanem tettekkel is bizonyított már. Viszont Rachel egyáltalán nem tartozik azok közé, akiket kedvelek. Még csak egy pár órája ismerem, de már többet tudok róla, és a múltjáról, mint illene. Muszáj úgy tennem, mintha nem lenne vele semmi bajom, de olyan nehéz, miközben rettegek attól, hogy egy szerencsétlen pillanat, és Niall karjában köt ki. Tudom, hogy ő az a fajta lány, aki bárkit megkaphat. Vicces, gyönyörű, magas, szőke, modellalkat, szabad szájú, laza. Első hallásra minden srác álma, és ideálja. És a legrosszabb, hogy Niall is szerette. Szerette... összeszorul a gyomrom, ha arra gondolok, hogy rajtam kívül másnak is mondta ezt, mást is ölelt, csókolt. Nem akarok erre gondolni, nem akarok a múlton rágódni, hiszen nekem is volt előtte barátom, és ő sem kerített nagy feneket neki. De legbelül mégis fojtogat az érzés, hogy Rachelnek sikerül újra az ujjai köré csavarni az fiút, akit szeretek. Sokkal több mindent adhat neki, mint én. Igazából azt hittem, hogy végre minden a helyes vágányra terelődik, és erre, mint derült égből villámcsapás megjelenik Rachel, a régi barátnő, az exbarátnő, akit mindenki egyből megkedvelt, aki bámulatos, és aki ha nem vigyázok, egy óvatlan pillanatban talán lecsap Niallre.
Időközben hazaérkeztünk, ám amikor Rickie és én kiszálltunk, a többiek nem jöttek utánunk. Kérdőn néztem a srácokra.
-Ti nem szálltok ki?-kérdeztem tőlük.
-Nem, nekünk még el kell intézni pár dolgot, csak titeket dobtunk haza. Nem tudjuk, mikorra leszünk várhatók.-vonta meg a vállát Liam, amit egy bólintással nyugtáztam, majd becsapták a kocsiajtót, és tovább hajtottak. Punnyadtan vonszoltuk fel magunkat a bejáratig, majd a házba lépve lábaim egyenesen a szobámba vittek. Fáradtan dőltem le a puha ágyneműre, és egy nagyot sóhajtottam. Tudom, hogy nem sokáig csinálhatom ezt, mert a végén még tényleg baj lesz. Hirtelen nyitódott az ajtó,és barátnőm dugta be rajta a fejét.
-Bejöhetek?-kérdezte félve.
-Persze, gyere.-ültem fel, majd megvártam, amíg ő is leül velem szemben.-Na, mesélj, Lizzie.-kezdte egyből.-Látom, hogy nem igazán lelkesedsz Rachelért.-mondta, mire bólintottam.
-Rachel és Niall jártak.-mondtam, pedig tudtam, hogy már Rickie tisztában van mindennel.
-Tudom, Liam mesélt róluk.
-Niall elmondta nekik?-kerekedett el a szemem.
-Igen, mindannyiuk tudott róla, hogy ők valamikor egy pár voltak.-bólintott.-Lizzie, nem kell aggódnod, mert nincs miért.-tette kezét a combomra, így már kénytelen voltam felnézni rá.
-De Rachel...-makogtam.-Láttad hogy néz ki?-kérdeztem elkeseredetten.-Láttad, hogy mennyire örültek egymásnak?-nyögtem ki, hangom tele volt keserűséggel.
-Lizzie, Rachel és Niall négy éve nem látták egymást, ez a természetes, hogy így reagáltak. Figyelj ide...-hajolt közelebb hozzám.-Igen, láttam, hogy néz ki Rachel. És képzeld, nem csak én. Még Liam is végigmérte, nem egyszer.-sóhajtotta, mire leesett az állam.-De nem haragszok rá, mert tudom, hogy engem szeret. De férfiből van, alapvető dolog, hogy ha lát egy csinos nőt, akkor megnézi, mint ahogy ha mi is látunk egy jó pasit, akkor mi is végignézünk rajta.-nevetett fel.-Nézd, Rachel modell, persze, hogy elképesztő a kinézete, meg jó a stílusa, hiszen a munkájából kifolyólag ez az elvárás. Lizzie, hallgass rám, és ne nehezítsd meg Niall dolgát. Tudod milyen nehéz neki, hogy nem tudja, hogy örüljön a legjobb barátjának, eközben téged ne bántson meg? Semmi okod nincs rá, hogy kételkedj. Niallnek te vagy a mindene. Pont.-magyarázta, és szavai lassan a fejembe férkőztek. Igaza volt.-Rachelt még a régi éltéből ismeri, ezért is olyan fontos neki. Bízz benne, mert Niall sosem bántana meg téged, nekem elhiheted, és a többiek is így gondolják. Liam szerint csodát tettél Niallel.-húzta óvatos mosolyra a száját.
-Azt mondod, nincs okom félni?-kérdeztem nagyot sóhajtva.
-Az ég világon semmi.-csóválta meg a fejét, mire nagyot sóhajtottam.
-Igazad van.-bólintottam.-Ki kell engesztelnem Niallt.-jelentettem ki, majd Rikcie szemébe néztem, aki sejtelmesen mosolygott.
-Van ötlet?-kíváncsiskodott egyből, mire nagyot fújva megráztam a fejem.
-Semmi.-mondtam csalódottan. Rickienek több se kellett, arcán hatalmas mosoly terült szét, majd megfogta a karom, és felrángatott az ágyból. A hirtelen mozdulattól kicsit megszédültem, és mire feleszméltem, Rickieék szobájában találtam magam. Barátnőm a szekrényéhez pattant, és lázasan turkált benne. Érdeklődve néztem, ahogy mindent összetúr, majd vissza a helyére, végül diadalittasan felkiáltott, és felém fordult, kezét a háta mögé téve.
-Szóval. Ezt eredetileg magamnak vettem, de még sosem volt alkalmam felvenni, és azt hiszem, neked most pont erre van szükséged.-mondta titokzatosan, és a háta mögül előhúzott egy fehérneműt. Melltartó-alsó együttes, éjfekete, csipkével szegélyezett, selyemből készült darab.
-Azta, ez ultraszexi.-jelentettem ki eltátott szájjal, miközben a csinos darabot nézegettem.-De nem vehetem fel, hiszen ez a tied.-ráztam meg a fejem egyből.
-Lizzie, még sosem volt rajtam, és szerintem neked jobban állna...-erősködött.-Meg Liam amúgy sem szereti annyira a feketét, ő inkább vörös-párti.-nevette el magát Rickie, és a kezembe nyomta a fehérneműt. Hálásan néztem barátnőmre, aki mint mindig, most is tudta, hogy mitől vidulok fel.-Niall elájul, ha meglát ebben.-tette még hozzá.
-Akkor ez esetben köszönöm szépen.-köszöntem meg kicsit elpirulva, ugyanis innentől kezdve már nem titok, hogy milyen tervet dolgoztam ki Niall kiengesztelésére.
-Okés, akkor válasszunk valami ruhát is!-lökött meg Rickie, majd ismét a szekrényéhez lépett, és előszedett egy fekete oldalt cipzáros miniruhát.
-Ne!-kiáltottam rá, mire ijedten felém nézett.-Vagyis, hagyd, nem kell keresned, már tudom, hogy mit fogok felvenni.-közöltem mosollyal az arcomon.
A délután további részében izgatottan rohangáltam a házban fel-alá, egyszerűen nem tudtam, hogy mit kellene csinálnom. Lepjem meg valamivel? Csináljak neki vacsorát? Egyszerűen semmi nem jutott az eszembe. Épp a nappaliban ültem, amikor villámcsapásként ért a felismerés.
-Rickie!-üvöltöttem fel hirtelen, mire barátnőm megrémülten nézett rám.-De hiszen ha Niall hazajön, a többiek is itthon lesznek.-haraptam be a számat elkeseredetten.
-Efelől ne aggódj.-kacsintott rám, majd intett, hogy ő megold mindent.-Most pedig menj fel, és fürödj le, mindjárt este van!-parancsolt rám, és sajnos egyet kellett értenem vele. Az egész délután szinte elröpült, ahogy kinéztem az ablakon láttam, hogy a nap lassan kúszott be a felhők mögé, már csak pár halvány sugár sütött odakint. Kezembe vettem a fekete csipkés szépséget, és Niall egyik ingjét, azzal indultam el a fürdőbe. Emlékszem, hogy Niall egyszer azt mondta, őrjítő, amikor egy lányt a saját ruhájában lát. Remélem ez ezúttal is így lesz, és a kék-piros kockás ing majd megteszi hatását. Ha csak nem haragudott meg rám nagyon. Visszagondolva már bánom, hogy annyira hülyén viselkedtem vele, ostoba voltam, amiért rázúdítottam az összes rosszindulatomat. Csak remélni merem, hogy az akcióm hatásos lesz.

*Niall szemszöge*
Eredetileg megbeszélésre mentünk a pénteki koncerttel kapcsolatban, viszont nekem az egészből semmi sem maradt meg. Hatalmas bunkó vagyok, amiért nem figyeltem, ugyanis csak Lizzie járt a fejemben. Nem tudtam hova tenni a viselkedését. Miért viseli ilyen nehezen, hogy itt van Rachel? Bár nem mondta ki nyíltan, de látom rajta, hogy nem igazán kedveli, pedig semmi oka utálni. Rachel a barátom, és ha tetszik neki, ha nem az is marad. Miért játssza a sértődöttet? Nem csináltam semmit! Illetve mégis... . Megbántottam, amiért nem mondtam el neki az igazat. Zavart, hogy  így áll a dolgokhoz, és bár nem vagyok egy zseni, azt azért tudom, hogy egy lányt rosszul érintenek az ilyen témák. Most már tudom, hogy ezt nem így kellett volna. De már nem tudok változtatni, megtörtént, Rachel megjelent a semmiből, aminek szívből örülök, mert végre újra láthatom a legjobb barátom, de a másik felem pedig szomorú, amiért Lizzie így reagált rá. Nem tudom, mi járhat a fejében. Mitől fél? Hogy otthagyom őt? Hát, ez kizárt dolog. Rachel és én már nagyon régóta nem érzünk egymás iránt semmit, csak nem tudom, hogy magyarázzam még el neki. Annyira makacs, ha valamit egyszer a fejébe vesz, az Isten sem veri ki azt onnan. Szeretném, ha összebarátkoznának Rachellel, és Lizzie nem kételkedne annyit. Nekem ő kell, és senki más. Miért nem bízik bennem? Fogalmam sincs, mi ilyenkor a teendő. Nem fogok választani a két lány között, mert mindkettő ugyan annyira fontos nekem, csak épp máshogy. Rachel a gyerekkori legjobb barátom, akit ezer éve nem láttam, és olyan jó vele újra találkozni, mert ilyenkor eszembe jut, hogy valamikor nekem is volt normális életem. Annyi közös élményünk van, amikre mindig emlékezni fogok. És ott van Lizzie. Az a lány, akinek létezéséről pár hónapja fogalmam sem volt, most pedig annyira ragaszkodom hozzá, mint még soha senkihez. Sokszor éreztem, hogy valami hiányzik, valami még nincs teljesen rendben. És akkor jött ő, szemtelenül befurakodott a szívembe, és azóta is ott csücsül, elmozdíthatatlanul. Ő az életem része, nélküle nem tudnék élni. Ha a szívemre teszem a kezem, és őszintén elgondolkozok, akkor sajnos be kell vallanom, hogy az egyikőjük, ha csak egy hajszállal is, de fontosabb. És ő most épp kétségek közt őrlődik. Hogy én mekkora egy barom vagyok! Ha akkor elmondom neki, hogy mi volt köztem és Rachel között, akkor talán ez az egész elkerülhető lett volna, de nem, én hallgattam róla, remélve, hogy úgysem tudódik ki. Ezt benéztem. Mellette kell lennem, és támogatnom kell, nem szabad hagynom, hogy az önbecsülése romokban heverjen. Biztosítanom kell, hogy nincs mitől félnie. Ki kell engesztelnem valamivel.
Már épp útban voltunk hazafelé, amikor is elhatároztam magamban, hogy bármi áron is, de visszaszerzem a bizalmát. A kocsi lassan leparkolt a ház előtt, ahonnan halvány fény szűrődött ki az udvarra. Nagy levegőt vettem, és a többiekkel együtt felkocogtunk a lépcsőn. A lakásba lépve Rickiet a nappaliban találtuk, aki mintha csak ránk várna, egyből felpattant a kanapéról, és felénk jött.
-Zayn, beszéltem Perrievel, estére vár, úgyhogy indulhatsz is, ruhád van nála.-fordította meg Zaynt-Louis, Eleanor is szívesen fogad ma estére, úgyhogy mehetsz is.-szólt rá Louisra, akik Zaynnel értetlenül néztek össze, és hagyták, hogy Rickie kitessékelje őket az ajtón.-Liam, Harry, mi most elmegyünk szívni egy kis friss levegőt, aztán beugrunk valami kajáldába, vagy megnézünk egy filmet.-rontott rá a két fiúra, én meg felhúzott szemölköddel kapkodtam a fejem. A srácok sem értették, miről van szó.-És végül Niall...-fordult felém.-Szép estét.-köszönt el, majd miután mindenkit kiterelt becsapta maga után az ajtót. Összezavarodva álltam az előszobában, és a bejárati ajtót néztem. Rickie határozott volt, mint mindig, senki sem ellenkezett. Ezen önkénytelenül elmosolyodtam, hogy egy nő hogy képes egy perc alatt elrendezni mindent, és úgy, hogy ehhez senkinek sincs hozzáfűzni valója. A tarkómat vakargattam, és megfordultam, hogy bemenjek a nappaliba. A lélegzetem is elállt, ahogy megláttam a lépcsőn hirtelen feltűnt vékony alakot, aki lassan, óvatos léptekkel közeledett felém. Haja a mellkasára omlott, fél kézzel a korlátba kapaszkodott, miközben mezítláb, az én ingemben sétált le.
*Lizzie szemszöge*
A szívem majd kiugrott a mellkasomból, olyan hévvel kalapált, miközben felé lépkedtem. Láttam az arcán, hogy megilletődött, mert alig pislogott, és mozdulatlanul állt velem szemben. Nagy levegőket véve közeledtem felé, lassan, kimérten. Tekintetünk eközben összekapcsolódott, és egy pillanatra sem néztünk másfelé, csakis egymás szemébe. Láttam rajta, hogy mondani akar valamit, csak éppen nem tud megszólalni, vagy nem tudja, hogy kezdjen bele. Egyik kezével a szék támlájának támaszkodott, és azt szorongatta ujjai között. Pár lépésnyire álltam meg előtte, és éreztem, hogy mindjárt összeesek. Nyelt egy nagyot, és félve, de elindult felém. Nem hátráltam meg, hagytam, hogy gyengéden az arcomhoz érjen. Érintése kellemes volt, újra felnéztem rá, egyenesen a gyönyörű szempárjába.
-Lizzie...-suttogta nagyon halkan, de nem folytathatta, mert ujjamat az ajkára tettem, ezzel elcsitítva őt.
-Csss...-mondtam, majd tekintetemet végigvezettem az ujjam hagyta vonalon, és telt ajkain. Újra a szemébe néztem, és láttam, hogy azok vágytól ragyognak. A következő pillanatban megéreztem száját az enyémen, ujjait a derekamba fúródni, és mellkasát az enyémhez nyomódni. Elgyengülve omlottam a karjaiba, engedtem, hogy csak ő tartson. Annyi mindent kellett volna megbeszélnünk, annyi mindent akartunk mondani egymásnak, de most hagytuk, hogy szavak helyett a tettek beszéljenek...