(II./8.) Fogalmam sincs, hogy került ide, de egyáltalán nem bántam...

Lassan nyitottam ki fáradt szemeimet, ahogyan a nap reggeli fénye bekúszott az ablakon. Halkan nyöszörögve fordultam a hátamra, álmos vigyorral az arcomon, ám mikor a kezemet oldalra nyújtottam, az ágy üres volt mellettem. Ijedten pattant ki a szemem, ahogy fél kézzel tapogatóztam magam mellett, bármennyire is koncentráltam, senki sem feküdt mellettem. Csupán egy darabka papír hevert a takarón, dőlt, kusza betűkkel pedig valami írás ékeskedett rajta. Megdörzsöltem a szemem, majd a kezembe vettem.
"Jó reggelt, Kincsem! Ma korán el kellett mennünk a pénteki koncert miatt, és sajnos egész nap nem tudok hazajönni, épphogy beesek majd a divatbemutató előtt. Ne felejtsd, hogy ma oda megyünk! Vegyél fel valami csinosat, és úgy készülj, hogyha hazaértem, egyből indulunk. Hiányzol! Szép napot! xoxo, Niall."
Mosolyogva olvastam sorait, majd amikor észbe kaptam, hogy ma van a divatbemutató, belém hasított egy rossz érzés. Ma ismét látjuk Rachelt, ráadásul a kifutón. Biztos bámulatos lesz. Én meg elbújhatok mellette, bármilyen ruhát is veszek fel...
-Na jó, elég!-csaptam magam homlokon, még mielőtt jobban belemélyülnék az önmarcangolásba. Megfogadtam, hogy nem akadékoskodok, hiszen Niall tegnap bebizonyította, hogy nincs okom félni. Csak bíznom kell benne, és minden rendben fog működni. Egy bólintással nyugtáztam gondolatmenetemet, majd kihúzva a hátam körbenéztem a szobában. Akaratlanul is beugrottak a tegnap este képei, mire elpirultam, inkább visszadőltem az ágyba, és a fejemre húztam a takarót. Még mindig intenzív Niall illata volt. Nagyot szippantottam belőle, talán ez így kitart egész napra, amíg nem látom. Aztán eszembe jutott egy jobb ötlet. Izgatottan pattantam ki a takaró alól, és a hirtelen mozdulattól kicsit meg is szédültem. Niall szekrényéhez mentem, és kivettem belőle egy pólót, egy pulcsit, és egy melegítőt. Az orromhoz nyomtam őket, majd idiótán elmosolyodtam, mivel ezeken a ruhákon is érződött az illata. Gyorsan lekaptam magamról a felsőt amiben aludtam, és belebújtam a pólóba, majd a kék pulcsiba, ami majdnem a térdemig leért, aztán magamra rángattam a szürke melegítőalsót. A végeredmény az lett, hogy a pulcsi teljesen eltakarta a kézfejem, a nadrág ülepe pedig a térdem és a combom közé ért, a szára kétszer olyan hosszú volt, mint a lábam, és le is csúszott rólam, így egy övvel kellett rögzítenem. Hát, nem éppen nőies megjelenés, de nem érdekelt. Megöleltem magam, mintha csak Niall tartana a karjai között. Azt hiszem, úgy nézhettem ki, mint egy őrült, amint éppen saját magamat ölelem, idióta vigyorral az arcomon. Igen, ez teljesen természetes viselkedés a 14-15 éves, fülig szerelmes tinilányok körében...csakhogy én lassan 19 leszek. Viszont az én elmémet is ellepte a rózsaszín köd. Hihetetlenül szerelmes vagyok belé... Nagyot sóhajtva oldalra biccentettem a fejem, majd még egyszer végigmértem magam a tükörben, és végigsimítottam a ruhámon. Itthon úgyis mindegy, hogy miben vagyok, nem lát senki. Ujjaim a nyakamban csüngő láncra tévedtek. Elmélázva érintettem meg az apró félszívet, és azon tűnődtem, hogy a másik fél tulajdonosa most épp mit csinálhat. Talán épp minden erejét beleadva énekel egy dalt, az üres terem falai pedig visszhangozzák azt. Lehunytam a szemem, és elképzeltem, amikor nekem énekelt a szálloda medencéjénél. Bársonyos hangja a szívemig hatolt, és ott helyben elvarázsolt. Hirtelen kivágódott az ajtóm, és Rickie esett be rajta.
-Jó reggelt, Lizzie!-köszönt oda, majd a telefonjára meredt.-Van mára programod?-kérdezte egyből.
-Szia Rickie. Őhm, nincs...-dadogtam, mert kicsit váratlanul ért barátnőm látványa a szobában, azt hittem, ő sincs itthon.
-Oké, akkor benne vagy egy bevásárló körútban?-nézett rám mosolyogva.-Beszéltem Perrievel és Eleanorral, Eleanor mondta, hogy szüksége van valami új ruhára estére, Perrie pedig fodrászhoz megy, és megbeszéltük, hogy elmegyünk velük, legalább mi is beszerzünk valami eszméletlen ruhát estére.-hadarta, miközben a kezével hadonászott, már azt hittem, levegőt sem vesz.-Szóval, jössz, ugye?-pillantott rám.
-Igen, persze.-bólintottam, bár nem tudom, miért kell vásárolni menni, van elég ruhánk, de a világért sem akartam ellenkezni, mert tudtam, hogy úgysem úsznám meg. Zavartan fordítottam el a fejem, majd megdörzsöltem a tarkómat. És ekkor Rickie észbe kapott.
-Te miért vagy Niall ruhájában?-kérdezte felvont szemöldökkel, majd egy lépést tett felém. Kezét a nyakamban lógó medál felé emelte, majd a felismeréstől kitágult szemekkel meredt rám.-Lizzie!-sikította hirtelen.-Mindent tudni akarok, az elejétől a végéig, minden piszkos kis részletet!-hajolt ijesztően közel hozzám, mire én mosolyogva hátat fordítottam neki, de látszólag nem zavarta, mert a nyakamba csimpaszkodott.-Ezt ugye tőle kaptad?-forgatta ujjai között a kis félszívet.-Istenem, ez mennyire édes!-olvadozott.-Akkor ezek szerint minden rendben!-ujjongott, miközben még mindig a hátamon ugrált, úgy, hogy majdnem elestünk.-Na de mesélj már! Milyen volt?-suttogta a fülembe.-Hol csináltátok? Kanapén? Ágyon? Vagy a padlón?-sorolta egyre emelkedő hangsúllyal.
-Rickie!-szóltam rá nevetve, majd kibújtam karjai közül. Barátnőm sztorira éhes tekintettel meredt rám, szemei csak úgy csillogtak a kíváncsiságtól.-Jó volt...fantasztikusan jó volt.-forgattam meg a szemem, miközben beleharaptam a számba, és éreztem, ahogy az arcomat elönti a pír.
-Tudtam én!-kiáltott fel diadalittasan.-Csak egy kicsit egyedül kell titeket hagyni, és minden megoldódik magától.-vette komolyra a témát.-Akkor nincs már semmi baj, ugye?-nézett a szemembe, majd óvatos mosolyra húzta a száját.
-Az ég világon semmi.-bólintottam határozottan, mire mindketten a láncomra néztünk.
Ebben a pillanatban fecsegést hallottunk a folyosóról, én összeszűkült szemekkel néztem Rickiere, aztán rájöttünk, hogy ez csak Eleanor és Perrie lehet. Rickie az ajtóhoz lépett, és kikiáltott nekik, hogy jöjjenek fel. Mindketten csinosan felöltözve, nevetve léptek be a szobába, aztán amikor megláttak, először értetlenül néztem rám, majd egymás felé fordultak, és kajánul elvigyorodtak.
-Jó a ruhád, Lizzie.-szólalt meg Eleanor, hangjában nyoma sem volt a gúnynak, sokkal inkább volt bájos.
-Szerintem is cuki. Bár, ha ebben jössz, készülj fel rá, hogy az első fan leszaggatja rólad.-húzta el a száját Perrie, ezzel utalva arra, hogy ideje felvennem valami értelmes ruhát.
-Biztos nem mehetek ebben?-kérdeztem reménykedve, mire mindhárman megrázták a fejüket.-Ó.-biggyesztettem le ajkaimat.-Hát, akkor jó. Felöltözök, és indulhatunk.-jelentettem ki, majd miután kimentek, gyorsan felkaptam magamra egy kék csőfarmert, egy fekete, feliratos pólót, a fekete tornacipőm, és végül, mivel nem tudtam ellenállni a kísértésnek, Niall egyik fekete pulcsijába bújtam bele. A hajam gyorsan felkötöttem a fejem tetejére, szemüveg a fejre, a fontos dolgok mind bele a táskába, aztán indulás lefelé. Az előszobában a lányok elismerően biccentettek, igaz, megismerték rajtam a pulcsit, de nem tettek szemrehányást. Ahogy kiléptünk az ajtón egyből észleltem, hogy az időjárás nem túl kedvező, az égen komor felhők hadai sorakoztak, a reggeli napfénynek nyoma sem volt, a hőmérséklet pedig a szokottnál hűvösebb volt. Még jó, hogy Niall felsőjében egyáltalán nem fáztam, egyrészt, mert puha, bélelt a belseje, másrészt, pedig a tudat, hogy ez az övé, magától felmelegítette a testem. Beszálltunk Perrie kocsijába, és a lányok egyik kedvenc plázájába mentünk, ami tömve volt jobbnál jobb butikokkal, szalonokkal, és éttermekkel. Először egy ruhaboltba térünk be, ahol a lányok egyből belevetették magukat a rengetegbe, én meg komótosan sétáltam a sorok között. Ki-kihúztam egy darabot a többi közül, ám egy sem nyerte el igazán a tetszésem. Egy kék estélyit mutattam a lányok felé.
-Ezt nem gondolod komolyan, ugye?-nevette el magát Rickie.-Divatbemutatóra mész, nem bálba!-világosított fel.
-Ahaa!-tettem úgy, mint aki érti, hogy miről van szó. Most mégis. Mi a fenét kell felvenni egy divatbemutatóra?-És ez?-mutattam feléjük egy fekete csillogós miniruhát. Leesett állal bámultak rám.
-Nem, nem egészen ilyenre gondolunk.-rázta meg a fejét Perrie.
-Akkor feladom!-akasztottam vissza dühösen a fogasra, majd tovább sétáltam a sorok között. Megakadt a szemem egy halványsárga, hosszabb darabon. Reménykedve emeltem ki a többi közül, és a lányok felé fordultam vele, bizakodó arckifejezéssel, ám dicséret helyett csupán értetlen tekinteteket kaptam válaszul.
-Te teljesen megőrültél.-jelentette ki egyszerűen Perrie.
-Kész! Vége! Elegem van!-csapkodtam idegesen, majd feléjük caflattam, idegesen dobálva magam. Nagy lendülettel vágtam le magam az egyik székre, és könyökömre támasztottam az állam. Rickieék egész jól szórakoztak rajtam, én meg majd szétrobbantam az idegtől.
Csüggedten meredtem magam elé, mert fogalmam sem volt, hogy mit fogok viselni ma este.
-Mi a baj, Lizzie?-lépett oda hozzám Perrie, arcán féloldalas mosollyal..
-Lányok, nekem halvány lila gőzöm nincs arról, hogy miben leszek. Én nem tudok ezeken eligazodni, mindig is tornacipőben és rövidnadrágban jártam, magassarkú is csak kétszer volt a lábamon életemben.-soroltam elkeseredetten. A lányok először össze, majd rám pillantottak, arcukon eltökélt mosoly jelent meg, és egyöntetű bólintással jelezték, hogy majd ők megoldják. Rickie megragadta a karom, és betuszkolt ez egyik öltözőbe, mialatt Perrie és Eleanor a sorok közé vetették magukat. Pár perc múlva egy halomnyi ruhával tértek vissza, és a kezembe nyomták őket. Leginkább barna, fekete vagy fehér színűek voltak, néhányuk hosszabb, néhányuk rövidebb, a legtöbb mélyen dekoltált, és csak nagyon kevés visszafogott. Fintorogva válogattam őket, és egyik sem nyerte el a tetszésem. Eközben három ideges szempár meredt rám, eszelős tekintettel. Hirtelen felindulásból szólaltam meg.
-Nem lehetnék mégis rövid gatyában és tornacipőben?-kíséreltem meg még utoljára, de hiába.
-Nem!-üvöltöttek rám egyszerre, mire behúzott nyakkal vizslattam tovább a halom ruhát.
-Szerintem ezek tetszeni fognak.-közölte Perrie, majd a kezembe nyomott egy újabb adagot. Megakadt a tekintetem az egyik színén, és a csipkéin. Egyenes szabású, talán a combom közepéig érő, pántos, krémszínű ruha, melyen csipkék húzódnak végig. Fejemet oldalra billentve méregettem. Valóban nem nézett ki rosszul. Azonnal fel is próbáltam. Félve húztam el a függönyt, és dugtam ki a fejem. Rickie a szája elé kapta a kezét, Perrie és Eleanor pedig összepacsiztak.
-Wow!-kiáltott fel Rickie.-Tökéletes.-jelentette ki.
-Végül is, nem olyan rossz ez...tetszik.-forgolódtam egy kicsit magamat bámulva a tükörben, és be kell hogy valljam, tényleg jól állt az a ruha.-Rendben, ez lesz.-közöltem, mire mindannyian bólintottak.
-El sem hiszem, hogy találtunk neked ruhát, ami nem rövidnadrág, vagy ejtett felső!-ámuldozott Rickie, mire felnevettem.
-Jól van már, tudod, hogy azokat szeretem.-szóltam rá, majd óvatosan kibújtam a csipkés ruhából, felöltöztem, és kimentem hozzájuk. Rickie egy barna, félvállas ruhát talált, a mell alatt gyöngyökkel díszítve, a hossza körülbelül a térdéig érhetett, jól állt rajta, kihangsúlyozta hibátlan alakját. Eleanor egy nadrág-felső egybe ruhát választott, farmerkék színben. Tömött szatyrokkal léptünk ki az ajtón, majd a fodrászat felé vettük az irányt. Perrie jókedvűen köszönt oda a fodrásznak, aki intett, hogy üljünk le, mindjárt jön.
-Na, és milyen hajat szeretnétek?-csapta össze a kezét a férfi, miközben köztünk kapkodta a tekintetét.
-Tulajdonképpen csak én jöttem, de ha már itt vagyunk...-nézett körbe Perrie.
-Van időm, szerencsére Perrie után ketten is lemondták, szóval ha szeretnétek, szívesen megcsinálom a ti hajatokat is.-ajánlotta a fodrász, mire bizonytalanul egymásra néztünk.
-Na? Benne vagytok, lányok? Egy kis újítás sosem árt.-unszolt Perrie.-Andy azt mondja, ráér. Higgyétek el, nem veszítetek semmit, Andy nagyon jól dolgozik!-bólogatott Perrie.
-Köszi, de én nemrég voltam.-utasította vissza Eleanor kedvesen. Valóban, Eleanornak egy pár napja új a frizurája, felül sötét, alul pedig világosabb, igazán jól áll neki. A tekintetek rám és Rickiere szegeződtek.
-Rendben, felőlem jöhet.-vont vállat Rickie, majd felém kapta a fejét, és biztatóan elmosolyodott.
-Jó, akkor nekem is.-adtam be a derekam.
-Ez a beszéd, csajok!-szólt Andy, majd mutatta, hogy üljünk le a székekbe.
-És milyenre szeretnéd a hajad?-könyökölt Perrie a fotel szélére, majd nagyokat pislogva nézett rám.
-Fogalmam sincs.-válaszoltam egyszerűen.
-Hmm, mit szólnál a lilához?-csillant fel a szeme.
-Kizárt!-vágtam rá reflexből, mire visszadőlt a helyére.
-Rózsaszín?
-Nem.-jelentettem ki határozottan, mire elnevette magát.
Hosszú ideig ültünk mozdulatlanul, a nyakam teljesen elzsibbadt, és nem érzem a hátsóm, de bátran kijelenthetem, hogy teljesen megérte, mindannyiunknak. Perrie haja végül rózsaszín lett, alul sötétebb, felül világosabb, és amilyen őrült ötletnek tartottam, annak ellenére kifejezetten vadócos volt, illett Perriehez. Rickie haját megtépték, és kapott néhány szőke tincset bele, plusz a végéből vágtak le, de még így is majdnemhogy a derekáig ér. Az én hajkoronám pedig világosabb lett egy pár árnyalattal, már-már szőkés hatást keltett. Nagyon tetszett, és örülök, hogy végre rászántam magam egy kis változásra.
-Hű, jó lett.-bólintott Eleanor elismerően amikor kiszálltunk a székekből.-Perrie, ez eszméletlen!-nyúlt oda hozzá, hogy beletúrjon rózsaszín tincseibe.-Nem hiszem el, hogy képes voltál megcsináltatni ilyenre!-rázta a fejét Eleanor, ám látszott rajta, hogy neki is elnyerte a tetszését.
-Én megmondtam, hogy színes hajat akarok.-vont vállat Perrie.
-Nem ülünk be valahová, szörnyen éhes vagyok.-mondta Rickie kezét a hasára téve.
-De, pont ajánlani akartam.-helyeseltem én is.
-Akkor induljunk.-kapta fel a cuccait Eleanor és Perrie is, és a legközelebbi pizzázóba mentünk.
Fáradtan rogytunk le az egyik sarokba, épphogy kilátszottunk temérdek szatyrunk mögül. Egy óriás kukoricás pizzát rendeltünk, és amíg vártunk, az estéről beszélgettünk. Rickie megvetetett velem egy szerinte csodás, krémszínű cipőt, amiről én csak annyit tudok mondani, hogy örülök, ha élve hazaérek, és nem töröm ki a bokám benne. Megérkezett a rendelés, az egész helységet betöltötte a frissen sült pizza illata. Másodperceken belül rávetettük magunkat, szinte már olyan éhes voltam, mint aki egy hete nem evett semmit. Ez a vásárlás teljesen kifárasztott. A mellettünk levő asztalnál egy csapat srác ült, akik feltűnően sokszor pillantottak felénk, és néztek végig rajtunk. Véletlen leejtettem a pénztárcám a földre, így kénytelen voltam lehajolni érte. Bár ne tettem volna, ugyanis abban a pillanatban az egyikük cifrán fütyülni kezdett. Gyilkos tekintettel meredtem rá, és inkább úgy döntöttem, hogy nem foglalkozok vele.
-Idegesítenek.-közöle Eleanor.
-Engem is.-tette hozzá Rickie elég mérges arccal.
-Legszívesebben arcon vágnám őket.-jelentette ki Perrie.
-Nyugi, csak nem tudják kezelni a bennük tomboló hormonokat.-próbáltam lazán kezelni a helyzetet, miközben engem is frusztrált, ahogyan azok a srácok méregettek minket. Észrevettem, hogy kiürült a poharam, így egy új shake-ért mentem. Oldalra pillantottam, és a tekintetem összeakadt az egyikével. Azt hiszem, folyamatosan engem bámult. Zavartan kaptam el a fejem, és gyors léptekkel mentem a pulthoz. Kértem egy újat, majd azt szürcsölgetve indultam vissza a többiekhez. Legnagyobb bánatomra, a srác még most sem vette le rólam a szemét, pimasz vigyorral az arcán vizslatott, miközben nagy rágólufikat fújt. Mikor épp le akartam ülni, odaszólt.
-Hé, cica...nem akarsz irányt váltani?-kacsintott rám, mire a többi srác összeröhögött.-Mondjuk egy kicsit lefelé.-mutatott ujjával a nadrágjára. Elképedve meredtem rá, hirtelen azt sem tudtam, hogy mit is mondjak.
-Tessék?-húztam fel a szemöldököm, és közelebb léptem hozzá.
-Mondd csak, nem unod még, hogy egy irányba mész? Mert ha gondolod, én mutathatok neked pár újdonságot, minden adottságod megvan hozzá...-nézett szemtelenül a melleimre, majd végig a lábamon. Ebben a pillanatban felszaladt bennem a pumpa, és egy határozott lépéssel elé álltam.
-Azt hiszem, itt egyedül te vagy az egyetlen, akinek irányt kéne változtatni, mondjuk az ajtó felé...-közöltem unottan majd megfordultam...és ekkor az történt, hogy a srác rácsapott a fenekemre. A szemöldököm a hajam tövéig szaladt, a szívem egy hatalmasat dobbant, lendületből fordultam vissza, és láttam rajta, hogy most elégedett magával. Egyből felszaladt bennem a pumpa, amikor összepacsizott a haverjaival, már épp emeltem volna a kezem, hogy egy hatalmas pofont keverjek le neki, amikor egy kéz fonódott a csuklóm köré, és egy mellkas ütközött a hátamnak. A fiúk arca elkomorult, lefagyva meredtek a mögöttem állóra. Óvatosan fordultam meg, próbálva egyenletesen lélegezni, majd mikor megláttam őt, elöntött a megkönnyebbülés. Megragadta a derekam, és úgy húzott oda magához, majd szabad kezével az asztalra támaszkodott, bőre tűzforró volt, és szemei vérben forogtak.
-Ha még egyszer rá nézel, vagy hozzáérsz, agyonverlek...megértetted?-mondta ki ezeket a szavakat nagyon lassan, jól érthetően hangsúlyozva. Ijesztően közel hajolt a sráchoz, aki már korántsem volt olyan bátor, mint pár perccel ezelőtt homlokán verejtékcseppek jelentek meg. Nagyot nyelt, és félve bólintott egyet.-Szerintem is...-helyeselt a szemébe nézve.-és csukd be a szád, belerepül valami.-tolta fel az állát, majd rákacsintott. Azt hiszem a srácnak fel sem tűnt, hogy tátott szájjal meredt maga elé. Niall felegyenesedett, majd a kezemet megragadva húzott el onnan. Fogalmam sincs, hogy került ide, de egyáltalán nem bántam váratlan feltűnését. Ahogy azzal a szemétládával beszélt, sütött róla, hogy legszívesebben most azonnal szétverné, de mégsem akart jelenetet csinálni. Hihetetlen, hogy ő mindig ott terem, ha szükség van rá. Egyszerre voltam boldog, amiért ilyen lazán lerendezte azt a gyereket, másrészt pedig nem értettem, hogy kerülhetett ide hiszen azt mondta, hogy egész nap próbálnak. Mindezek mellett büszkén húztam ki magam, amiért ilyen barátom van, akire ha szükségem van, akár a semmiből is képes előtűnni. Hirtelen felindulásból visszafordultam, majd kényszeredetten elmosolyodtam, mire a fiú is félve elmosolyodott...aztán gondolkodás nélkül öntöttem a shakem a srác arcába. Ekkorra már az egész pizzéria minket nézett, a haverjai tátott szájjal bámultak, néhány vendég azonban jót derült a jeleneten, a srác arca pedig epershake-ben úszott. Hüledezve törölte ki a szeméből, majd kérdőn rám nézett, talán valami magyarázatot várva.
-Seggfej.-jelentettem ki egyszerűen, majd a poharat az asztalra dobva indultam el a többiekhez, akik elégedett mosollyal az arcukon, már felpakolva várták, hogy indulhassunk...