(II./9.) Nem bírnám elviselni, ha más is úgy gondolna rád...

Vegyes érzelmek kavarogtak a fejemben, mialatt kitrappoltunk a pizzázóból. Még mindig iszonyúan dühös voltam arra a srácra, aki letapizott, mert mégis mi jogon ér ő hozzám? Legszívesebben visszakézből arcon vágtam volna, legalább olyan erősséggel, mint ahogy ő csapott a fenekemre, de aztán jobbnak láttam, ha nem képelem fel ott mindenki előtt. Ráadásként pedig jött Niall, aki lerendezte helyettem az ügyet. Komolyan, elég volt pár jól hangsúlyozott szó, és egy sötét szempár, hogy észhez térítse a srácot. Azt még mindig nem tudom felfogni, honnan került ő elő, mert tudtommal egész nap próbálnak. De most ez zavart a legkevésbé, hiszen ő ott termett, és megvédett. Büszke voltam rá, hogy ilyen barátom van. Persze a pizzériában azonnal felismerték, és elő is került néhány mobil, de Niallt ez sem érdekelte, csak az lebegett a szeme előtt, hogy valaki hozzám ért, akinek abszolút nem szabadott volna. Most talán néhányan egy anyámasszony-katonájának gondolnak, amiért a barátom kell, hogy megóvjon, de szó nincs erről. Én tényleg, teljes nyugodtsággal pofoztam volna fel a fiút, ha Niall nem jelent volna meg. Talán mindenki jobban járt, hogy így végződött. A srác megúszta egy pohár epershake-kel az arcában, nem lett verekedés, és a becsületem is nagyjából megmaradt.
Vadul dübörgő szívvel vonultam Niall után, aki sebes léptekkel haladt előre a kijárat felé, gyorsan cikázva az asztalok között. Keze az enyémet szorította, úgy vonszolt keresztül az embereken. Nem tudom, hova sietett, hiába szólítgattam, nem fordult meg. Kétségbeesetten fordultam hátra, mögöttem Rickieék próbálták tartani a tempót, és nem lemaradni. Mikor végre a kijárathoz értünk, kifulladva néztem fel rá. Az arcomat kémlelte, szemei csillogtak a dühtől, miközben fogait összeszorítva vetett egy pillantást a bent ülő csapatra. Az a szerencsétlen épp az arcát tisztogatta, a többiek meg visszafojtott röhögéssel figyelték. Egy másodpercre összeakadt a tekintetük Niallel, de azon nyomban elkapta a fejét. Niall visszafordult felém.
-Nem igaz, hogy téged mindig megtalálnak az ilyen gyökerek.-rázta meg a fejét hitetlenül, ujjával a bent ülőkre mutatott.-Már lassan azt sem engedhetem, hogy egyedül menj valahova.-folytatta.
-Ez az én szerencsém...de most nem történt semmi komoly.-jelentettem ki, mire a felszaladt a szemöldöke.-Jó, persze, ennek sem kellett volna megtörténnie, de nem tudok mit tenni. Legközelebb ha meglátok egy ilyen társaságot nagy ívben elkerülöm őket.-fogadtam meg, inkább csak magamnak. Már kezd elegem lenni az ilyen helyzetekből, de tényleg.
-Támogatom az ötletet.-bólintott rá Niall, majd féloldalas mosolyra húzta a száját, és magához vont, hogy adjon egy puszit a homlokomra.
-Amúgy neked nem a próbán kéne lenni?-jutott eszembe hirtelen.
-Ja, de. Próbálunk is, csak megéheztünk, és elzavartak kajáért. Ó, na azt meg elfelejtettem. Mindegy, azt hiszem el is ment az étvágyam.-legyintett.-Ahogy kiszálltam a kocsiból egy ismerős alakot láttam meg a sarokban, és hogy valakivel éppen beszélgetett, aztán hirtelen sarkon fordult, és akkor felismertelek. Pont láttam, ahogy hozzád nyúlt...-mesélte fogcsikorgatva.
-Most már mindegy.-simítottam végig az arcán kényszeredett mosollyal az arcomon, mire belepuszilt a tenyerembe.
-Igen. De ha még egyszer meglátom, hogy így érnek hozzád...vagy ha csak rosszul néznek rád...-kezdett bele a fenyegetőzésbe, újból felhergelve ezzel magát.
-Tudom, tudom...akkor nem leszel ilyen elnéző.-fejeztem be helyette.
-Pontosan.-helyeselt.
-De nem lesz több ilyen alkalom.
-Remélem is.-bólintott.-Nem bírnám elviselni, ha más is úgy gondolna rád...-tette hozzá a szemebe nézve. Elérzékenyülve öleltem át, majd amikor egy csókért hajoltunk egymás felé, egy halk köhintést hallottam meg mögülem. Akkor jutott eszembe, hogy a lányok azóta ott állnak mögöttünk. Zavartan a fülem mögé tűrtem a hajam, és egy gyors puszit nyomtam Niall szájára, majd feléjük fordultam. Látszólag nem igazán tudták kezelni a helyzetet, nem voltak benne biztosak, hogy most mi tévők legyenek. Egy biztató mosolyt küldtem feléjük, majd felnéztem Niallre, aki szintén rájuk mosolygott.
-Nem voltál semmi.-közölte Rickie Niallre nézve.-Azt hiszem, egy darabig rosszakat fog álmodni.-kuncogott.
-Á, papucs a gyerek.-legyintett Niall nevetve.-Nézz már rá, árad belőle a szerencsétlenség. Csak egy nagyképű taknyos, aki azt hiszi, hogy menő, ám ha valaki erélyesebben rászól, egyből izzadni kezd. Vicc az egész.-rántotta meg a vállát, majd mindannyian egy utolsó pillantást vetettünk az ügyetlenkedő fiúra, aki még mindig úszott a shake-ben, és elindultunk a kocsik felé.
-Mondjuk, azért te is jót alakítottál, drága barátnőm.-bökött oldalba Rickie.-Őt ismerve, tuti, hogy ha nem jössz, ő maga rendezi le.-közölte Niallel, aki vigyorogva nézett rám.
-Mindig is tudtam, hogy harcias egy nőszemély.-húzott közelebb magához, majd átölelte a vállam.-Hazafelé mentek?-kérdezte, amikor odaértünk Perrie kocsijához, mire mindannyian bólintottunk.-Nincs kedvetek bejönni a próbára?-ajánlotta fel kedvesen. Összenéztünk, majd egyből eldöntöttünk, hogy megyünk.
-De! Ez jó ötlet! Úgyis régen voltam már.-gondolkozott el Eleanor.
-Felőlem mehetünk, Zayn majd nagyot néz.-lelkesedett fel Perrie.
-Akkor gyertek majd utánam.-biccentett Niall a kocsija felé. A lányok beszálltak Perrie kocsijába, Niall pedig addig könyörgött, hogy végül én vele mentem. Útközben folyton a szatyor tartalmáról kérdezősködött, mindenképp tudni akarta, hogy mit találtam estére. Tudtam, hogy mégis inkább a többiekkel kellett volna utaznom. Egész úton nem hagyott békén, többször is ráförmedtem, hogy az utat figyelje, majd este meglátja.
-De nem bírok addig várni.-türelmetlenkedett.
-Pedig kénytelen leszel.-feleltem sóhajtva.-Niall, előre nézz!-figyelmeztettem, mert megint épp a szatyrot kémlelte a lában előtt. Durcásan dőlt vissza, ujjaival a kormányon dobolt, és sértődötten meredt maga elé. Felé fordultam, és bámulni kezdtem. Tudta, hogy nézem, de mégsem mosolyodott el, csak azért sem.
-Cuki vagy, amikor haragszol.-mondtam fejemet oldalra billentve, mire csak pislogott egyet, és válaszul felmordult. Nevetve néztem újra magam elé, nemsokára pedig az autó lassított, megérkeztünk a próbára. Egy normális kinézetű épület előtt álltunk meg, falai hosszúak voltak, és fehérek, alig pár ablak díszelgett csak az oldalán. Niall még mindig játszotta a sértődöttet, amikor kiszálltunk a kocsiból. A hátsó ülésről előkotorta az ételeket, amiket végül útközben, egy közeli non-stopban vettünk meg. Intett, hogy kövessük, majd a három lány kíséretében becsattogtunk az épületbe. Rövid folyosó, aztán egy fehér ajtó, ahova Niall benyitott. Jöttünkre mindenki felnézett, a fiúk üdvrivalgásban törtek ki, azonnal felugrottak a helyükről, hogy köszöntsenek minket.
-Hát ti hogy kerültök ide?-kérdezte Louis miközben átölelte Eleanort.
-Csak úgy jöttünk.-vonta meg a vállát mosolyogva.
-Tök jó! Kellett már egy kis feltöltődés az unalmas próbák közben.-puszilta meg barátnőjét Zayn. Niall a dohányzóasztalhoz lépett, majd letette eléjük a még friss gyors kaját. Mint akik egy éve éheznek, úgy vetették rá magukat. A falnak dőlve néztem, ahogy mindent elpusztítanak, amikor is Niall megindult felém. Felszegett állal sétált el előttem, amikor megragadtam a kezét, egy határozott mozdulattal visszahúztam magamhoz, és lágyan megcsókoltam. Másik kezemmel beletúrtam a hajába, megmarkolva pár tincsét. Tudtam, hogy nem fog tiltakozni, ugyanolyan szívesen csókolt vissza, mint bármikor máskor, csak most nem tartott sokáig, hamar el akart tőlem húzódni. Játékosan beleharaptam alsó ajkába, mire újból megcsókolt, és halkan felnyögött.
-Krém színű, és csipkés.-suttogtam a fülébe, mire pimaszul elmosolyodott, és közelebb nyomta hozzám a csípőjét.
-Tökéletes. Szeretem a csipkét, az olyan sokat sejtető.-felelte, mire elmosolyodtam.
Hátamat a falnak dőltve, lehunyt szemmel élveztem Niall visszafogott, ámde érzéki csókjait. Tisztában voltam vele, hogy a többiek előtt nem fog úgy hozzám érni, mint máskor, így csak gyengéd puszikat adott a számra, mialatt átkarolt, és csípőjét szorosan az enyémhez nyomta.
-Tetszik az új frizurád.-súgta a fülembe, mire halványan elmosolyodtam, ahogy egyik tincsemet az ujja körül kezdte el tekergetni. Már azt hittem, észre sem veszi.
-Köszönöm.-feleltem. Viruló mosollyal néztünk egymás szemébe, szavak nélkül is teljesen jól megértettük, mire gondol a másik. Az idilli pillanatot egy hangos ordítás szakította félbe.
-Hé, Niall, nem jössz enni?-óbégatott Louis.
-Nem.-rázta meg a fejét Niall, majd visszafordult felém.
-MI??-kiáltották egyszerre a többiek, és elképedve néztek a szőkeségre.
-Niall, jól érzed magad?-pattant fel Liam, majd odasietett hozzánk, hogy tenyerével megnézze, Niall lázas-e.
-Minden rendben, nincs lázam, nem kell hívni a mentőt.-nyugtatta le őket, mert eközben Harry már a telefonja után nyúlt.-Csak most nem vagyok éhes.-fejezte be mosolyogva. Mindenki furcsállóan méregette, majd folytatták az evést. Niall újból rám nézett, és magához ölelt.
-Menj.-suttogtam neki.-Tudom, hogy éhes vagy. Még nem megyek el, maradok. Nyugi.-simítottam végig puha arcbőrén, és egy lágy puszit nyomtam az orra hegyére. Szerényen elmosolyodott, majd megfogta a kezem, és a társasághoz vezetett. Jóízűen elfogyasztották a hozott ennivalót, végül folytatódott a próba. Mi lányok leültünk a bőr kanapéra, a fiúk pedig elfoglalták a helyüket. Felcsendült a zene, a termet pedig egyből betöltötte a srácok erőteljes és tiszta hangja. Hihetetlen, de ők amikor próbálnak, akkor is tökéletesek. Nem hiába ismerik őket a világ minden pontján. Lábam akaratlanul is mozgott az ütemre, és azon kaptam magam, hogy halkan dúdolok. Mellettem a lányok ugyanígy tettek, mind áhítattal, büszke mosollyal az arcukon figyelték őket. Pár gyors dal után következett egy lassabb. Azonnal felismertem, hogy melyik ez a dal, hiszen korábban hallottam már tőlük, élőben. Csak akkor a helyzet más volt. Akkor még egyikünk sem volt benne száz százalékig biztos, hogy a másiknak mit is jelentett ez a pár sor. Viszont most már kétségek nélkül, bátran merte énekelni, végig a szemembe nézve. Niall egy pillanatra sem kapcsolta szét a tekintetünket. A szívemig hatolt minden egyes kiénekelt hang, a lágy dallam, Niall észvesztően kék szempárja, a gitár a kezei között,  és féloldalas mosolya. Az utolsó refrént egyszerre, mosolyogva énekeltük egymásnak: "I'm in love with you...and all your little things.", majd Niall rám kacsintott. Mostanra tudtuk, hogy a mindketten így érzünk. Lassan ideje volt, hogy elinduljunk haza. A srácok addig félbehagytak a próbálással, és elköszöntek tőlünk.
-Csak lenne már hat óra.-mondta Niall búcsúzásképpen, majd egy hosszú csókkal ajándékozott meg.
-Hidd el, hamar telik az idő.-nyugtattam meg, majd egy puszit adtam az arcára, és elköszöntem a többiektől is. Perrie rendes volt, hazaszállított mindannyiónkat. Az út leginkább azzal telt, hogy némán meredtünk magunk elé, bárgyú vigyorral az arcunkon, és az előbb látott próbát emésztettük meg. A lányokra is szintén nagy hatással volt a fiúk előadása.
-Jó szórakozást estére.-kiáltotta Perrie utánunk, majd becsapta az ajtót, és elviharzott. Rickievel küszködve vonszoltuk fel magunkat a lépcsőn, magunk után húzva a szatyrokat. Nagyot sóhajtva estünk be a házba, és fáradtan rogytunk le. Rickie a lépcsőre, én a földre. Egy pár pillanatig a semmibe meredtünk, majd egymásra néztünk, és elmosolyodtunk. Nemsokkal múlt két óra, a divatbemutatóra fél 6-ra kell odaérni, szóval a srácok öt óra utánra várhatóak. Pár hosszú sóhaj után, erőt vettünk magunkon, és felcipeltünk a cuccokat az emeletre.
-Menjünk már fürdeni?-pillantottam Rickiere, miközben a ruhámat terítettem ki az ágyneműre.
-Szerintem kezdhetünk készülődni. Ki tudja, meddig szerencsétlenkedsz most is a sminkeddel.-vetette oda kötekedőn, mire mosolyogva felé hajítottam a melltartót, amit megvetetett velem.
-Ha jól emlékszem, te a hajaddal nem bírtál.-emlékeztettem.-Az pedig legyen a tiéd, én úgysem hordanám. Nem az én stílusom, meg amúgy is, a múltkoriért cserébe.-kacsintottam rá, mire bólintott, és felvette a földről a fekete darabot. Végigmértem az esti összeállításom. A ruha még tetszett is, de a cipő...egyenesen utáltam. Igaz, hogy gyönyörű volt, és tényleg, tetszett is, de a sarka mérete...legszívesebben kivágtam volna az ablakon, de akkor csak felesleges pénzkidobás lett volna. Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy azok a hírességek hogy képesek nap mint nap ebben járni? Nekem egy óra után egy igazi túlélő akció abban életben maradni. Tekintetem a barna conversemre tévedt, ami ott árválkodott a sarokban. Még azonnal elkaptam a fejem, mielőtt bármi eszembe juthatott volna. Felszerelkezve becsörtettem az emeleti fürdőbe, engedtem a kába vizet, majd elmerültem az egzotikus tusfürdő és a pára alkotta mámorban. Mély levegőket vettem, végül lassan kifújtam őket. Ezt megismételten nagyjából százszor, és a lehető legjobban ellazultam...
Hirtelen azon kaptam magam, hogy homályosan látok, és gyenge vagyok. Megráztam a fejem, majd a kád mellé ledobott telefonomra néztem. A képernyő láttán a szívem a torkomba ugrott. Fél öt! Elaludtam! A kádban!
-Te jó ég!-kiáltottam fel hirtelen, majd azonnal felugrottam, aminek következtében majdnem elcsúsztam. Kapkodva magamra tekertem egy törölközőt, és kirontottam az ajtón, onnan a folyosóra, majd Liam szobájába. Rickie a fésülködő asztal előtt ült, szépen felöltözve, gondosan elkészített hajjal, és épp sminkelt. Ahogy meglátott, kiesett a kezéből a szempillaspirál. Leesett állal meredt rám, és azonnal felkiáltott.
-Lizzie! Még nem vagy kész?-szaladt fel a szemöldöke.-Azt hittem a fürdőben készülődsz, nem is akartalak zavarni.
-Elaludtam a kádban.-haraptam be idegesen az ajkam.
-Istenem, Lizzie!-pattant fel Rickie, majd egy határozott mozdulattal kilökött a szobából, át az enyémbe.-Törölközz meg, szárítsd be a hajad, öltözz fel, és gyere ki!-utasított könyörtelenül, majd a kezembe adta az esti viseletem. Hevesen bólogatva válaszoltam, majd a fürdőbe siettem. Rekord idő alatt szárítkoztam meg, a hajammal sem bíbelődtem annyit, egyszerűen beszárítottam, majd egy adag hajhab után kontyba tűztem. Óvatosan felhúztam magamra a ruhámat, vigyázva, hogy el ne szakítsam. Legnagyobb meglepetésemre az kényelmes volt, és nem sérülékeny, bármilyen intenzíven ugráltam, hajolgattam, semmi baja nem esett. Éljen, megtaláltam a nekem való ruhát! Persze azért nem kísértettem a sorsot, nem vittem túlzásba a mozgolódást, csupán csak a tesztelés erejéig. Kicsaptam a fürdőszoba ajtaját, ami előtt Rickie állt, szikrázó szemekkel, egyből megragadta a karom, és a szobába tuszkolt, majd leültetett az egyik székbe.
-Jó, még van majdnem húsz percünk.-pillantott az órára, majd gyors alapozásba kezdett.
-Rickie, készen leszünk.-próbáltam nyugtatni, mert olyan erővel húzogatta a kis párnácskát az arcomon, hogy a bőr majdnem lejött róla.
-Jó, rendben, de nem bízom a véletlenre.-rázta a fejét.-Csukd be a szemed!-szólt rám, azonnal engedelmeskedtem neki. Feltette a szemhéjfestéket, tust, pirosítót, és végül a csókálló rúzst. Ezen a végén jót nevettünk, már sikerült teljesen lehiggadnia, ugyanis készen lettünk. Fáradtan dőlt hátra a másik székben, miközben én a művét pásztáztam magamon. Rickie tehetséges sminkes lenne, eszméletlen, mit hozott össze szűk húsz perc alatt. Kifulladt barátnőmre pillantottam, akinek haja most laza loknikban omlott a vállára, szemét kihangsúlyozta csodaszép sminkje, a ruhája pedig úgy állt, mintha ráöntötték volna. Rám nézett, mire halványan elmosolyodtam.
-Mi az?-kérdezte meglepetten.
-Nagyon szép vagy.-válaszoltam, mire halványan elpirult.
-Köszönöm. Te is.-dicsért meg viszont. Ekkor hirtelen dudaszót hallottunk meg lentről, Rickie az ablakhoz ugrott, majd intett, hogy haladjak.
-Megjöttek, gyerünk, indulás lefelé!-lelkesedett fel, majd kiviharzott az ajtón, de még egy utolsót rám kiáltott.-Gyere, Lizzie!
-Okés.-feleltem, majd feltápászkodtam, és a cipőmhöz mentem. Kínszenvedéssel felhúztam a lábamra, majd tettem benne egy lépést. Kár volt, a bokám azonnal megbicsaklott, és több tonnásnak éreztem a végtagjaimat, épphogy meg tudtam támaszkodni a szekrényben.
-Na nem, ezt nem! Kizárt dolog!-fakadtam ki, majd idegesen lerúgtam a magassarkút, és a sarkon fordultam.
-Lizzie, csipkedd már magad!-ordibált Rickie a földszintről.
-Megyek már!-kiáltottam vissza, aztán megkönnyebbülve trappoltam le a lépcsőn a lent toporzékoló barátnőmhöz, aki már nem volt a házban. Csupán egy elegánsan felöltözött, igényesen belőtt szőke hajú srác álldogált ott a falnak dőlve a félhomályban. Lendületből ugrottam a nyakába, majd egy hosszú csókkal köszöntöttem.
-Hú, tényleg nem vicceltél.-állapította meg végignézve rajtam, bár nem tudom, mennyit láthatott belőlem, hiszen kicsit sötét volt bent.-Gyönyörű vagy.-mondta, majd egy újabb csókot adott a számra.-Viszont most már ideje lesz menni, mert Rickie szívrohamot kap, ha nem érünk oda időben.-nevetett fel, majd kézen fogott és az ajtóhoz vezetett. Odakint már sötét volt, zord, esőt jósló felhők borították a szürke eget, amik teljesen eltakarták a holdat, és egyetlen csillag sem láttatta magát. Niall bezárta a házat, aztán a vállamat ölelve indultunk el a kocsi felé.
-Miért vagy ilyen alacsony? Múltkor, amikor magassarkú volt rajtad ha jól emlékszem egy magasságban voltál velem.-ráncolta össze a szemöldökét, majd végignézett rajtam, és kikerekedett szemekkel megszólalt.
-Lizzie! Tornacipőben vagy!-kiáltott fel.
-Csss!-tettem a szájára a kezem.-Rickie meg ne hallja!-csitítottam el. Niall hangosan felröhögött, miközben a fejét rázta, és magához húzott, majd egy puszit adott a homlokomra.
-Őrült vagy.-jelentette ki, ám hangjában nyoma sem volt a gúnynak, vagy a megvetésnek.-És épp ezért szeretlek annyira...-fejezte be a gondolatot, mire elpirulva hajtottam le a fejem, végül pedig beszálltunk a kocsiba a többiekhez...