(II./1. bejegyzés) Soha többet ne engedj el...

Sziasztok! Megérkeztem a második éved első részével. Rengeteg ötletem van, amiket igyekszek megvalósítani! Új szereplők, új helyszínek, új kalandok, és végső soron új érzések fognak felbukkanni ebben az évadban:) Remélem elnyeri a tetszéseteket, mert én már nagyon be vagyok zsongva, hogy megírhassam! Jó olvasást, puszi nektek: Dóri :*

-És azt elárulod, hogy mégis hogy sikerült visszaverekedni magad a biztonságiakon?-fordult felém Niall kíváncsi arccal, miközben már a kocsiban ülve tartottunk vissza hozzájuk. Rickie a hátsó ülés közepén ült, két könyökkel támaszkodott neki az ülésünknek, és előrehajolt hozzánk, mintha ő is elöl ülne. Niall kérdésére egymásra néztünk, és egyszerre nevettünk fel.
-Hát, nem volt egy egyszerű menet, de megoldottam.-válaszoltam. -Az egész úgy nézett ki, hogy a reptér Bratt-től zengett, aki üvöltözött velem, hogy szálljak fel a gépre, míg végül megértette, hogy nem akarok. Nem sok hiányzott, hogy a hajamnál fogva ráncigáljon fel, mert ő felel értem, és nem maradhatok itt csak úgy, mire azt mondtam, hogy apámmal már megbeszéltem. Na persze ezt nem hitte el, mire kicsit félrehívtam, és megnyugtattam, hogy ne aggódjon, minden rendben lesz, és majd apával is beszélek, és aztán széttéptem a jegyemet... Bratt nagyon dühös volt, de nem engedhette, hogy a többiek miattam késsék le a gépet. Így a lelkemre kötötte, hogy hívjam fel apát, és számoljak be neki a kis magánakciómról, vagy különben ő hívja fel. És sok sikert kívánt...-meséltem el a tanárommal vívott harcom.-Aztán jött a neheze, mert a biztonságiak már nem voltak ilyen megértőek. De leszereltem őket, mondtam nekik, hogy nincs jegyem, és vissza akarok menni. Nem könnyen, de felfogták, és értetlen arccal, de visszaengedtek. Szerintem azt hitték, hogy valami merényletet készülök elkövetni, ezért az ajtóig jött velem egy nagydarab ember. Innentől meg már tudod.-mosolyodtam el, ahogyan visszagondoltam a találkozás pillanatára. Niall egy pillanatra levette a szemét az útról, és vigyorogva felém fordult.
-Te aztán nem vagy semmi, hallod.-rázta a fejét, miközben folyamatosan mosolygott.-És te, Rickie? Te is ugyanilyen harcos amazon voltál, mint ő itt mellettem?-bökött  fejével rám, mire kiöltöttem rá a nyelvem.
-Nekem Bratt-tel könnyebb dolgom volt, azzal az ürüggyel maradtam, hogy vigyázok Lizziere. Ebben Bratt egyetértett, sőt, támogatta azt ötletet. Azt mondta, hogy ha már itt kell hagynia valakit, legalább az ne legyen egyedül, úgy nagyobb az esélye, hogy nem történik baj, ha valaki mellette van. Szóval, az áldását adta rá. A biztonságiakkal nekem is meggyűlt a bajom, mert engem sem akartam visszaengedni, aztán már nagyon ideges lettem, amikor át akarták kutatni a csomagomat, meg a ruhámat. Engedtem, csakhogy megnyugodjanak végre, és elengedjenek. Aztán mikor mehettem, visszahívtak, hogy ellenőrizzék, a jegyem érvénytelenségét. Ekkor már nagyon ideges voltam, és az orruk előtt téptem apró darabokra, majd elszáguldottam a kijárat felé, ám egy férfi folyton ott ugrált mellettem, hogy nem mehetek vissza, meg hogy ma mindenki megbolondult?! Körülbelül így jutottam ide. Azt hiszem, egy ideig kerüljük majd a repteret, haha.-nevetett Rickie, miközben elmesélte, neki hogyan sikerült visszajönnie.
Nem tudom, hogy gondolhattam, hogy nem szállok fel a gépre. Tényleg az utolsó pillanatban döntöttem így. Felvillant bennem valami, ami erőszakosan utasított arra, hogy forduljak vissza. Próbáltam elnyomni magamban, de aztán feladtam. Reménnyel telve rontottam vissza, arra gondolva, hogy talán mindent rendbe tudok még hozni, talán még nem késő. És igen, valóban nem volt késő, most már tudom, hogy hiba lett volna elmenni. Hiszen utánam jött a reptérre, még egy utolsó próbálkozás erejéig. És itt vagyok. Itt ül mellettem, arcáról levakarhatatlan a mosoly, szemei csak úgy ragyognak az őszinte boldogságtól. Mint ahogy nekem is. És már tudom, hogy jó döntést hoztam. Életem végéig bánnám, ha ezt a mosolyt nem láthatnám többet. Jókedvűen autóztunk vissza hozzájuk, ahogy egyre közelebb értünk, Rickie úgy lett egyre izgatottabb, hiszen Liam úgy tudja, hogy ő elutazott. Úgy beszéltük meg, hogy a csomagokat egyelőre kint hagyjuk a kocsiban, csak mi megyünk fel. Mi bementünk a házba, Rickiet pedig az ajtó mellé állítottuk. Összekulcsolt ujjakkal, és széles mosollyal léptünk be az ajtón. A nappaliban Harry fetrengett a kanapén, a konyhában Zayn és Louis tevékenykedett. Amikor megláttak minket Harry letette a telefonját, és elismerően bólintott, Zayn és Louis szintén mosollyal az arcukon fogadtak minket.
-Sziasztok.-köszönt először Niall, aki próbálta leplezni, hogy majd' kiugrik a bőréből.
-Helló, srácok. Na, ezt már szeretem!-sétált oda hozzánk Harry, majd kezet fogott Niallel, engem pedig szorosan megölelt.-Örülök, hogy végre megjött az eszetek.-nézett kettőnkre.-Nem szívesen néztem volna végig, ahogyan összeomlik.-bökött Niallre Harry, aki mentem el is vörösödött a göndör kijelentésére.-Mellesleg üdv újra itt!-mondta mostmár nekem.
-Köszi.-válaszoltam elpirulva, miközben még mindig Niall kezét szorongattam.
-Hé, Lizzie! Ezek szerint igaz a hír, tényleg itt vagy!-hallottam egy kellemes hangot mögülem, Liamét.-Szia!-ölelt át ő is.
-Szia, Liam.-köszöntem én is neki.
-Eszméletlen, hogy az utolsó pillanatban végül minden jóra fordult, mint a filmekben, komolyan mondom.-nevetett össze a többiekkel.
-Én sem tudom, hogy vettem rá magam mégis, hogy maradjak.-ráztam a fejem.-És azt sem gondoltam volna, hogy találkozok vele a reptéren.-néztem fel Niallre, aki egy bátorító pillantást küldött felém.
-A szerelem minden akadályt legyőz.-válaszolt Niall, miközben elmerültünk egymás pillantásában hosszú percekig. Aztán egyszerre röhögtünk fel.
-Na jó, elég a nyáladzásból, ha jól tudom, neked csomagjaid is vannak.-dörzsölte össze a tenyerét Harry, aki készen állt, hogy segítsen nekünk bepakolni azokat. Egy másodperc alatt repültünk vissza a valóságba, és eszünkbe jutott az ajtóban várakozó Rickie
-Igen, igazad van. Liam, segítenél behozni őket? Elég nehezek.-kiáltottam az éppen távozni készülő Liam után.
-Miért, talán azt hiszed, hogy én nem bírnám el a cuccaidat? Ide nézz ez szín tiszta izom!-feszítette be előttem Harry valóban izomtól duzzadó karját. Mosolyogva toltam el az arcomból.
-Szó nincs ilyenről, Harry. De ha ez megnyugtat, gyere és segíts te is behozni őket, legalább nekem nem kell pakolni.-vigyorogtam rá, mire mind megindultunk ki a kocsihoz. Niall és én már tudtuk, hogy mi fog minket odakint várni, a többiek viszont nem. Direkt hagytuk, hogy Liam menjen előre, már nyitotta is az ajtót, mi megálltunk kicsit mögötte, és Harryt is visszahúztam, aki kérdőn nézett rám. Fejemmel az ajtóra mutattam, ahol Liam úgy dermedt meg, mintha valaki a távkapcsolón benyomta volna a "pause"-gombot.
-Szia, édes.-hallottam Rickie csengő hangját. Pillanatokkal később már csak a nevetést hallottuk, és Rickie Liam nyakában csüngött, aki amilyen erősen csak tudta, szorította magához, és össze-vissza csókolta.
-Ezt nem hiszem el! Ezt tényleg nem hiszem el! Ez hogy lehet, ez nem igaz!-csóválta a fejét Liam, még mindig sokkolt állapotban.-Te hogy kerülsz ide, nem az volt, hogy elmentél? Niall, nem úgy volt, hogy csak Lizziet hozod vissza? Srácok, lehet, hogy még a kocsiban vár ránk egy jó pár ember!-kiáltott be a mögöttünk álló Zaynnek, Louisnak és Harrynek. Még sose láttam Liamet ennyire boldognak. Szinte kivirult, ahogy ölelgette Rickiet, barátnőm pedig teljesen extázisba esett, amikor újra a nyakába ugorhatott. Mindannyian mosolyogva néztük végig a jelenetet, Niallel mi büszkén, hiszen ha én nem bolondulok meg, és nem jövök vissza, most mind a ketten a repülőn ülnénk.
-Nyugi, Liam. Ő az utolsó meglepetés, mást nem hoztunk.-tárta szét a karját Niall, majd megindult ki az ajtón. Liam jóízűen felnevetett, és még mindig Rickiet ölelte. Lementünk a bőröndjeimért, és végül Harry segített felcipelni azokat Niall szobájába.
-Köszönöm!-fordultam hozzá mosollyal az arcomon, majd a falnak támaszkodtam. Niall még a kocsinál volt lent, épp az én utolsó táskámat hozta fel, így Harryvel csak ketten voltunk a szobában.
-Nincs mit. Viszont ígérd meg, hogy mostmár itt maradsz.-lépett hozzám közelebb.
-Megígérem.-emeltem esküre a kezem, mire Harry elmosolyodott, és megfordult.-Harry!-szóltam utána gyorsan, mielőtt még kiment volna. Visszafordult hozzám, és érdeklődve figyelt.-Köszönöm...ezt az egészet.-kapargattam zavarban az egyik bőröndöm huzatát.-Tudom, hogy nagy szereped volt ebben, és ezért mérhetetlenül hálás vagyok neked.-árultam el kicsit többet, mivel láttam rajta, hogy nem egészen érti miről beszélek.-Niall mondta, hogy végül te adtad meg neki az utolsó löketet.-néztem Harryre, aki velem szemben állt meg, zsebre dugott kezekkel.-Szóval, tényleg nagyon köszönöm.-mosolyodtam el.
-Niall mindig is tudta mit akar, csak egy kis biztatásra volt szüksége. Én megadtam neki. Annyira ragaszkodott ahhoz, amit megbeszéltetek, hogy félt cselekedni. De aztán erőt vett magán, rájött, hogy mi a helyes. Én csak segítettem neki. De azért szívesen, örömmel tettem, nem bírtam volna nézni, ahogyan teljesen szétcsúszik.-nézett Harry a szemembe, mire bólintottam. Azt én sem akartam volna, ha miattam megy tönkre.
-És most hogyan tovább?-érdeklődött Harry.
-Hát, egyelőre maradok, úgy néz ki. Most nem akarok a jövőn gondolkozni, csak élvezni akarom az életet, vele.-válaszoltam.
-Jó válasz.-kacsintott Harry, amikor Niall jelent meg az ajtóban a fekete táskámat maga után vonszolva.
-Jesszus, Lizzie, mi van ebben, falazótégla?-dobta le a földre, és egy nagyot sóhajtott. Hirtelen mind a ketten elhallgattunk Harryvel, és Niallre meredtünk, aki furcsállóan nézett ránk.-Ti mit pusmogtatok itt?-húzta fel az egyik szemöldökét.
-Semmit. Csak figyelmeztettem Lizziet, hogyha reggel időben el akar készülni, akkor korán kell kelnie, hogy a fürdőbe juthasson. Igazi csaták szoktak ott lenni reggelente, igaz Niall?-vágta rá egyből Harry, ezzel kimentve minket a magyarázkodás alól.
-Igen, ez így van. De ne aggódj, majd én török neked utat a fürdőszobába, csak kérned kell.-lépett oda hozzám Niall, majd egy puszit nyomott az arcomra.
-Vagy esetleg fürödhetnétek együtt, tudjátok, a pazarlás elkerülése érdekében.-vigyorgott Harry sokat sejtetően, mire nekem elvörösödött a fejem, és úgy néztem a göndör fiút, aki eközben jól szórakozott zavarodottságomon.
-Nem is rossz ötlet.-töprengett Niall, mire felé kaptam a tekintetem, arckifejezésemből egyértelműen kivette, hogy ez a téma engem kicsit érzékenyen érint.-Jól van, Hazza, kösz a segítséget, innentől már boldogulunk egyedül is.-intett neki Niall, miközben épp az egyik szekrényéből rámolta ki a ruhákat.
-Akkor én léptem, ha kellek tudjátok hol vagyok.-csukta be maga után az ajtót, majd a szobára újra csend telepedett. Niallre néztem, majd szelíden elmosolyodtam, és beharaptam az alsó ajkamat. Niall megindult felém, léptei egyre gyorsultak, majd a falnak nyomott, és szenvedélyesen megcsókolt. Csókjaiba beleremegett az egész testem, a bőröm szinte perzselt, olyan hatással volt rám. Rájöttem, hogy szükségem van rá. Majdnem hagytam, hogy ez az egész elvesszen, ami kettőnk közt volt, de valamilyen csoda folytán minden jóra fordult, és most olyan vággyal érintjük meg a másikat, nézünk egymásra, mint még soha ezelőtt. Már a szakadék szélén álltunk, és egy lépés választott csupán el a végtől, de aztán mindketten a szívünkre hallgattunk, és most itt vagyunk, egymás karjaiban, boldogan, szerelmesen. Niall egyre erősebben nyomta mellkasát az enyémhez ujjai az arcomat simították. Minden egyes érintésére nagyot dobban a szívem, ezzel az érzéssel nem bírok betelni. Kezemmel a hajába szántottam, miközben élveztem forró csókjait. Zihálva váltunk el egymástól, levegő után kapkodva. Elmerültünk egymás tekintetében, mind a kettőnk arcán ott ült egy kis mosoly.
-Ugye tudod, hogy beleőrültem volna abba, ha elveszítelek?-dőltötte homlokát az enyémnek, és hüvelykujjával végigsimított az arcomon.
-Nem csak te.-tettem a tenyerem az ő kézfejére.
-Szeretném, ha otthon éreznéd itt magad. Kezeld úgy ezt a házat, mint a saját otthonodat.-mondta gyengéden.
-Megpróbálom...Szeretném újra kezdeni az életem, tiszta lappal.-jelentettem ki a szemébe nézve.- Szükségem van egy biztos pontra, ahonnan elindulhatok...-mondtam halkan, mire Niall elmosolyodott.
-Ez a pont itt áll veled szemben.-mondta, majd hátrébb lépett egy lépéssel, hogy teljesen lássa az arcom.-Lizzie, én mindenben segíteni fogok neked, csak szólj. Nagy áldozatot hoztál értem, és ezt viszonozni fogom.-mondta eltökélt hangsúllyal, komoly arccal.
-Bőven elég az, hogy itt vagy velem.-öleltem újra magamhoz, és egy csókot adtam a szájára. Niall kihasználta az alkalmat, megszorította a combon, hogy ugorjak az ölébe. Karjaimat átfontam a nyaka körül, míg ő erősen tartott, és egészen az ágyáig vitt el, majd óvatosan letett a puha ágyneműre. Az egész ágynak Niall illata volt, így önkénytelenül is belemosolyogtam csókunkba.
-Mi az?-nézett rám kedvesen.
-Semmi...csak olyan Niall illata van az ágyneműdnek.-haraptam be az ajkam. Niall egy pillanatra elgondolkozott, majd ő is elnevette magát.
-Ezentúl sűrűn fogod ezt az illatot érezni, azt megígérhetem.-mondta, majd feltápászkodott, ezzel engedve, hogy felüljek.
-Niall, én nem fogok örökre a nyakatokon maradni. Keresek magamnak egy albérletet, meg munkát is, és a saját lábamra fogok állni.-ismertettem a terveimet.
-Nem vagy a nyakunkon, sőt, örülünk neki, hogy itt vagy. De ha te mindenképpen ezt szeretnéd, akkor legyen. Csak ne messze tőlem, és még ne most. Ráér még.-húzott vissza az ölébe, majd puszilgatni kezdte az arcom.
-Rendben. Addig viszont kénytelen leszel elviselni, az összes rigolyámmal együtt!-mondtam kajánul. vigyorogva.
-Hidd el, élvezni fogom minden egyes pillanatát.-válaszolt pimaszul.
-Az lesz az én szekrényem?-mutattam egy üresen tátongó szekrényre, ahonnan Niall az imént rángatta ki a ruhákat.
-Igen, az egész a tied. Majd a fürdőben is szabadítok fel neked egy polcot.-mondta lelkesen.-De először tisztázzuk a szabályokat!-tolt el magától, majd szembefordított vele.
-Ó, hát szabályok is vannak?-húztam fel a szemöldököm mosolyogva.
-De még mennyire, miért, mit hittél?-tárta szét a karját.-Szóval. Első szabály. Az én ágyamban alszol.-jelentette ki, mire én egyetértően bólintottam.-Második. Nem szöksz ki az éjszaka közepén sehova, semmi idegen csávóval.-mondta, mire szintén bólintottam, már mosolyogva.-És a harmadik, hogy hagyod, hogy kényeztesselek... Remélem elfogadhatóak.-mondta, mire én hevesen bólogatni kezdtem.
-De még mennyire. Viszont nekem is lenne egyetlen egy kikötésem.-emeltem fel a mutatóujjam, mire Niall meghökkent.-Soha többet ne engedj el...-próbáltam a legparancsolóbb hangomat elővenni. Niall szeme engem fürkészett, szája szélén egy óvatos mosoly jelent meg, majd újra a karjaiba vont.
-Ebben az egyben biztos lehetsz.-ölelt át szorosan, én meg újra biztonságban éreztem magam ölelő karjai között. Viszont akkor eszembe jutott, hogy valamit még el kell intéznem, így egy pillanatra elkomorultam.
-Mi a baj, Lizzie?-kérdezte Niall egyből, ahogy meglátta meggyötört arcomat.
-Még fel kell hívnom apát, és elmondani neki ezt az egészet...-sóhajtottam, majd előkotortam a mobilom.
-Akarod, hogy beszéljek vele én is?-ajánlotta fel.
-Nem, nem kell köszi. Ezt egyedül kell közölnöm vele.-mondtam, majd előkerestem a nevét a telefonban.
-Akkor jó. Szorítok.-mondta, majd egy csókot adott a kézfejemre. Remegő gyomorral nyomtam le a hívás gombot, és vártam a válaszra...
Most már teljesen biztos vagyok benne, hogy nekem van a világon a legjobb apukám. Minden rossz, amire számítottam és tartottam tőle, a kételyeim szertefoszlottak, a majdnem fél óra hosszás beszélgetésünk után.
-Na, mi volt?-pattant fel Niall az ágyról, amikor meglátott bejönni az ajtón. A mosolyom azonban mindent elárult.
-Imádom aput, de tényleg. Nem haragszik, sőt, azt mondta, hogy büszke rám, amiért a sarkamra álltam, és tudom, mit akarok kezdeni az életemmel. Bár, azt azért említette, hogy ezt hamarabb is mondhattam volna neki, mert ez egy kicsit hirtelen jött, de nem neheztel rám. Azt is mondta, hogy valamikor meglátogatnak minket Melanieval, szeretne megismeri téged, és nem ódzkodik attól sem, hogy együtt leüljünk, és megbeszéljük, hogy mik is a terveink. Igaz, kicsit korainak tartja még, hogy összeköltözünk, de mondtam neki, hogy ez csak átmeneti állapot. Megbeszéltük, hogy összeszedi a holmim nagyját, és elküldi nekem, a többiért meg majd valamikor hazamegyünk. A te címedet adtam meg, nem baj? Niall, annyira örülök, hogy apa nem neheztel ránk! Ja, és azt is mondta, hogy majd szeretne veled is beszélni, csak egy pár szó erejéig, és hogy reméli, boldogok leszünk, mert bár hiányozni fog neki a kicsi lánya, el kell fogadnia, hogy felnőtt nő lettem, és kirepültem a családi fészekből.-szinte úgy hadartam, hogy levegőt sem vettem, annyira hatás alatt voltam még. Apa sok szerencsét kívánt, és azt mondta, legyünk boldogok. El sem hiszem!
-De jó, csúcs szuper apád van, Lizzie!-kapott Niall a karjaiba.-Na és Melanie? Még mindig züllik?-kérdezte.
-Hát, mostanában elérték azt, hogy tudnak normálisan beszélni, de még mindig iszik, meg cigizik, aminek nagyon nem örülök. Ugye nem baj, hogy azt mondtam, valamikor haza ugrunk?-néztem Niallre kérlelően.
-Nem, egyáltalán nem, én is akartam mondani.-bólogatott.
-Ez annyira jó!-ugráltam még örömömben. Úgy éreztem, hogy most az életem újra az egyenes vágányra terelődött,szabad vagyok, és nincsenek buktatók...még. Addig is elhatároztam, hogy élvezni fogom az életet egy ilyen csodálatos társ oldalán, ebben a csodálatos városban...