(33. bejegyzés) Még soha életemben nem aláztak meg ennyire...

Egész délelőttömet és délutánomat az ágyamon ülve töltöttem, csak meredtem magam elé, és bámultam ki az ablakon, néztem, ahogyan a felhőket fújja a szél, így néhol előbukkan egy-egy kósza fénysugár. A bögrémet szorongattam, melyben forró tea gőzölgött, amit Rickie hozott be nekem. Kínált volna ennivalóval is, de egy falatot sem tudnék legyűrni a torkomon. Ezt a teát is csak azért iszogatom, mert belém erőltette. Céltalanul nézek előre, gondolkozni sincs erőm, belül teljesen üres minden...a fejem kong az ürességtől, mintha kiszívták volna belőle az összes gondolatot. Szívemet mintha kitépték volna a helyéről, helyette a mellkasomban egy végtelenül mély, és fájdalmas lyuk tátong. Csak hallgatom a nappaliban szóló rádiót, a gyengéd dallamokat, és bámulok előre. A telefonom pittyegésére kapom fel a fejem. Azt hiszem, hogy valami fontos, de semmi komoly, csak valaki tweetelt. Ha már itt járok, végig görgetek a képernyőn. Megakad a szemem egy poston, amit egy idézetes profil írt ki. "Mikor szomorú vagy, jusson eszedbe, hogy minden perc amit bánatosan töltesz, azt tölthetnéd vidáman is, hiszen az időt nem lehet visszaforgatni, és később bánni fogod." Ezen egy kicsit elgondolkoztam. Minek örüljek? Hogy elvesztettem a legbiztosabb pontot az életemben? Azt, akivel minden másodperc egy ajándék volt számomra? Vagy hogy a családom mérföldekre van tőlem, és valószínűleg épp veszekszenek? Ennek örüljek? Ezért legyek boldog? Minden szétesik körülöttem! Ezt én nem bírom!
Összeszorított fogakkal dőltem bele a párnámba, és mélyeket lélegeztem. Próbáltam lenyelni az épp feltörni készülő ordításomat. Ujjaimmal idegesen markoltam a párna szélét, egyre erősebben nyomtam bele a fejem. El kell mennem most innen, mert megőrülök. Felpattantam az ágyról, felvettem a tornacipőm, és a farmerkabátom, majd kirontottam a szobám ajtaján. Rickie ijedten ugrott fel a kanapéról.
-Hova mész?-kérdezte megrémült arccal.
-Csak kiszellőztetem a fejem.-válaszoltam, majd a bejárati ajtóhoz mentem. Lesiettem a lépcsőn, egyből a zajos, forgalmas utcán találtam magam, a szél igencsak fújt, a tegnap éjszakai eső nyomait az út menti tócsák jelezték, a levegőben keveredett a kipufogógáz és az eső illata. Betettem fülembe a fülhallgatómat, felhangosítottam a zenét, és elindultam. Fogalmam sem volt, hogy hova megyek és miért, egyszerűen csak előre. A járdát bámultam, miközben James Arthurtól szólt az Impossible. Ez az zene illett a mostani hangulatomhoz. Elhaladok a Starbucks mellett, amikor épp nyitódik az ajtaja, és finom kávéillat áramlik ki a helységből. Mélyet szippantok belőle, és elhatározom, hogy én is veszek valami frissítőt. Beállok a sorba, addig kiveszem a zenét a fülemből, és nézelődni kezdek. A tekintetem összeakad néhány lányéval, akik megvetően néznek rám, majd elfordulnak, és összesúgnak. Észre sem veszem, hogy közben sorra kerülök. A pultnál egy fekete hajú srác áll, kedvesen mosolyog, majd kérdezi, hogy mit kérek. Leadom a rendelést, elindul elkészíteni a kávémat, amikor egy másik dolgozó odalép hozzá, és a fülébe súg valamit. A srác megáll egy pillanatra, majd amikor visszafordul hozzám, már nem mosolyog, csak kimérten elveszi a pénzem, és a mögöttem állóra néz. Értetlenül lépek ki a kávézóból, kezemben szorongatom a  frissen készített serkentő italomat, és nagyokat kortyolok belőle. Újra felhangosítom a zenét, körülnézek az egyik kereszteződésnél, majd átmegyek az úton. Egy újságos előtt haladok el, csak egy pillanatra kapom fel a tekintetem a kirakatra, amikor is a lábam földbe gyökerezik, a kávém kiesik a kezemből, és nagy csattanással folyik szét az aszfalton. Meredten állok a járda közepén, szememet egyetlen egy címlapra szegezem. "A JÓFIÚ MOSTMÁR HIVATALOSAN IS ROSSZFIÚVÁ VÁLT"-állt a címlapon hatalmas betűkkel, mellette pedig egy kép Niallről...és rólam. Gondolkodás nélkül betörök az üzletbe, és megveszem azt az újságot. Látni akarom, hogy mit írnak rólunk. Az eladónő kerek szemekkel vizslat, majd látva rideg arcomat inkább ideadja a kért számot. Kisétálok, magam után becsapva a nagy üvegajtót. Jobban szemügyre veszem a képet, ami akkor készült, amikor elhagytuk a bált, Niall már megtépázottan, mérges arccal, és mellette kisírt szemekkel, elfolyt szemfestékkel állok. Kinyitom a lapot, amikor valaki nekem jön, így az a földre esik, pofával lefelé. Hangos káromkodás után felveszem az újságot, majd egy nyugottabb helyet keresve elindulok a folyópart felé. Sietősre veszem a lépteimet, a kavicsos talajt elérve szinte már futok, csak hogy mielőbb távol tudhassam magam a hangzavartól, és a többi embertől. Hangosan lihegve vágom le magam a földre, próbálom egyenletesen szedni a levegőt, az oldalam szúr a beszorult levegőtől. Mikor kicsit jobban érzem magam újra kezembe veszem a szennylapot. Bizonytalanul nyitom ki, majd beleolvasok.
"Mindannyiunk nagy kedvence, a One Directionből ismert Niall Horan, aki köztudottan a jófiúk táborát erősíti, múlt este hatalmas botrányba keveredett.."-állt az első sorban. Itt lecsukódott a szemem, dühösen csaptam össze az újságot. Biztos, hogy tudni akarom én, hogy mit ír? Szükségem van erre? Talán jobb lenne, ha el sem olvasnám, úgy is tudom mi van benne...de nem. Makacsságom eluralkodik rajtam, újra kinyitom, és elkezdem olvasni.
"Az énekes a tegnap esti bálon az ismeretlen lánnyal jelent meg, akiről időközben kiderült, hogy Lizzynek hívják, és nem Londonba valósi. Jól érezték magukat, szemtanúk szerint sokat nevettek, miközben táncoltak. Ám egy lassabb számnál a lány hirtelen otthagyta partnerét a táncparkett közepén, és zaklatottan csörtetett ki a teremből. Ekkor Niall a fejét fogva sétált le a tánctérről, és visszaült az asztalához. A lány eközben a mosdóban tartózkodott, majd onnan kilépve összetalálkozott egy gazdag befektető idősebbik fiával, William Strommal. William látta, hogy a lány meggyötörtnek tűnik, ezért úriemberhez méltóan felajánlotta neki a segítségét, amiből a lány azt szűrte le, hogy William bántalmazni akarja őt. Ekkor jött a One Direction szívtiprója, Niall, aki minden figyelmeztetés nélkül nekiugrott, és nagy verekedés tört ki. Egyesek szerint, Will valóban erőszakoskodott Lizzyvel, és Niall mentette ki a karjai közül, mások szerint Lizzy csak féltékennyé akarta tenni Niallt, ezért intézte úgy az eseményeket, hogy úgy tűnjön, mintha Will bántalmazni akarná őt. Mindezek után a két félrevezetett férfi egymásnak esett, és a fotósok szeme láttára verték péppé egymást. Még szerencse, hogy feltűntek a színen a szőke énekes jó barátai, akik leállították a dühtől elvakult társukat, így egyiküknek sem esett komolyabb baja. Ezután nem várták már meg a bál végét, hanem a bajkeverő Lizzyvel együtt távoztak a helyszínről. A banda többi tagja nem volt hajlandó nyilatkozni a történekről. Egyesek szerint Lizzy egy feltörekvő, aki az énekes hátán akar felkapaszkodni, ezzel hírnevet szerezve magának. Ha az volt a célja, hogy Niallt minél nagyobb balhéba keverje, hát sikerült is neki, ugyanis Paul, a fiúk menedzsere igen erős szidásban részesítette, egy olyan pletyka is lángra kapott, hogy a következő fellépésükön Niall csak gitárkísérettel léphet fel. Nos, reméljük, hogy a ma esti showból több kiderül, ami este nyolckor lesz, és a fiúk sztárvendégként fognak benne szerepelni..."
Lefagyva tartottam a tekintetem a sorokon, csak pislogni tudtam. Még soha életemben nem aláztak meg ennyire... Felháborító, amiket írnak, és ráadásul hamis az egész. Mi az, hogy én rendeztem meg az egészet? Az a pasas meg akart erőszakolni, Niall az utolsó pillanatban lépett közbe! És hogy csak kihasználom Niallt? Ez döbbenet! Mi a francról beszélnek ezek? Ott voltak? Tudták mit történt? Nem! Csak a verekedésre értek oda, meg ismeretlen szájaktól hallott pletykákból állítottak össze egy cikket. Fogalmuk sincs, hogy mit érzek Niall iránt...bár ha jobban belegondolok, magam sem tudom. Abban viszont biztos vagyok, hogy most eszméletlenül szégyellem magam. Niallt miattam hurcolják meg, azért, amiért hősiesen viselkedett, és megvédett attól a mocsoktól. A legrosszabb rémálmom valóra vált...Niall karrierje veszélye került...miattam. Nem! Nem akarok többet hallani erről!
Felugrok a helyemről, és nagy lendülettel a víz felé szaladok, majd a parton megállva belevetem az összegyűrt újságot. Térdeim összerogynak alattam, erőtlenül esek össze, és újra fojtogatni kezdenek a mostanában gyakori érzések, a bánat, a tehetetlenség, a bűntudat egyvelege. Megindulnak a könnyeim, kezeimet átkulcsolom a térdemen, és sírni kezdek ezen a héten már vagy ezredjére. Mellkasom egyre hevesebben emelkedik, szívem a kelleténél százszor gyorsabban dobog, a testem felforrósodik, és rugóként ugrok fel a helyemről, majd kavicsokat dobok a vízbe, melyek egyből elmerülnek a mélységben. Nehéz végtagjaimat dobálva lépkedek vissza a parttól, majd egy sziklához érve leülök rá, kezemet a fejemre tapasztom, mely gondolatok hadától zsong. Csuklok a sírástól, kezeim remegnek, a levegő a torkomon akad. Próbálok lenyugodni, és elfojtani a bennem tomboló érzéseket, melyek úgy döntöttek, hogy teljesen tönkre tesznek, szétszaggatnak apró kicsi darabokra, nem kímélnek egy cseppet sem. Oldalra fordítom a fejem, nem messze tőlem egy lány és egy fiú állnak, egymáshoz közel. A lány szőke hajába belekap a szél, miközben a földet bámulja. A fiú mond neki valamit, mire megrázza a fejét. A srác közelebb lép hozzá, ismét beszél hozzá, mire a lány csak a fejét csóválja, majd sarkon fordul, de a fiú utánalép, megragadja a csuklóját, visszafordítja magával szembe, majd szenvedélyesen megcsókolja. A lány szinte beleomlik a karjaiba, először meredten áll, majd átfonja kezeit barátja nyaka körül, és az ölébe ugrik. Mind a ketten boldogan mosolyognak, majd homlokukat egymásnak támasztják, és szerelmesen néznek egymás szemébe. Leteszi a lányt, majd megáll mögötte, hátulról átkarolja, nyakát, arcát csókolgatja, amit ő bárgyú mosollyal az arcán fogad. Később kézen fogják egymást, és elsétálnak. Megigézve néztem őket, szinte sikerült teljesen lenyugodnom. A lélegzetvételeim visszaálltak a normális értékre, a szívem is egyenletesen dobogott. Csak a könnycseppek a szemem sarkából nem akartak eltűnni. Fejemet támasztva néztem a fiatal pár után, akik mostmár felszabadulva, gondtalanul sétáltak egymás mellett. Hirtelen egy meleg érintést éreztem meg avállamon. Ijedten fordultam hátra, a mögöttem álló félve vette le a vállamról a kezét, majd óvatos mosolyra húzta a száját.
-Ne haragudj, megijesztettelek?-kérdezte bűnbánóan.
-Nem...-ráztam meg a fejem, majd végignéztem rajta, fekete haja fel volt állítva, fehér pólója alatt kirajzolódtak szabályos izmai, és ha jól láttam ugyanazt a farmert és cipőt viselte, mint amikor először találkoztunk.
-Leülhetek?-mutatott Josh mellém.
-Ahan.-húzódtam arrébb.-Hát te hogy kerülsz ide?-faggatóztam, miközben próbáltam letörölni az arcomon maradt könnyeimet.
-Épp az edzőterembe tartottam, amikor lepillantottam, és megakadt a szemem rajtad..vagyis a kabátodon, amit megismertem-bökött rám-Láttam, hogy itt görnyedsz, és a testtartásod arra utalt, hogy nem jókedvedből ülsz így. Valami baj van?-kérdezte a szemembe nézve. Lesütöttem a szemem, és nyeltem egy nagyot.
-Csak az van...-válaszoltam halkan. Közelebb húzódott hozzám, megéreztem teste melegét.
-Akarsz beszélni róla?-kérdezte megértő hangon. Ráemeltem a tekintetem, látszódott rajta, hogy őszintén érdekli, ami bánt, és minden hátsó szándék nélkül meghallgatná a problémáimat.
-Á, hosszú, meg amúgy is edzeni indultál...-intettem le.
-Van időm. Az edzőterem megvár. Na, hallgatlak.-győzködött. Sóhajtottam egy nagyot, majd ránéztem. Igazából jól esett, hogy valakinek kiönthetem a szívem. Tudom, hogy ott van Rickie, aki ugyanúgy megért, csak ő túlságosan is aggódik értem, és talán megrémisztenék a gondolataim.
-Tanácstalan vagyok...minden tönkrement körülöttem, aminek nagy részét saját magamnak köszönhetem. Annyira azon voltam, hogy ne legyen semmi baj, annyira ügyeltem rá, hogy mindent jól csináljak, hogy aztán a saját csapdámba estem bele...fogalmam sincs, hogyan fogok kimászni ebből a gödörből.-csóváltam a fejem.
-Jól sejtem, hogy Niallnek valami köze van a dolgokhoz?-kérdezett rá.
-Hmm...-hümmögtem egyet.-Igen. Olvastad a cikket, igaz?-fordultam felé.
-Sajnos igen...de bár ne tettem volna. Ocsmányság, amiket írnak.-bámult maga elé felháborodott tekintettel.-Mi igaz belőle?-nézett ismét rám.
-A pasas tényleg meg akart erőszakolni...-sütöttem le a fejem.-És Niall volt az, aki megmentett. Verekedésbe keveredett miattam, ezzel veszélyeztetve a saját testi épségét, és minden mást. Hálás vagyok érte, de egyben haragszok is rá, amiért ennyire felelőtlenül cselekedett...
-Szerinted volt más választása?-vágott a szavamba, mire felemeltem a fejem, és kérdőn néztem rá.-Akkor, abban a pillanatban eluralkodtak rajta az érzések, nem tudott ésszerűen gondolkodni. Sőt, szerintem nem is gondolkozott. Csak azt csinálta, ami belülről jött...jó, tényleg meggondolatlanság volt neki esni a hapsinak, de ezt akkor ő nem vette figyelembe, mert csak is az lebegett a szeme előtt, hogy téged megvédjen. Teljesen normális reakció egy fiútól.-mondta.
-Tudom...-bólintottam.-De mindent tönkre tettem...
-Hogy érted ezt?
-Miután hazamentünk hozzájuk, én...én ott hagytam.-vallottam be.-Nagyon csúnyán beszéltem vele...Csalódást okoztam neki.-szomorodtam el újra, ahogy visszagondoltam a szavaimra.
-Nem tudhatod, hogy mit érez ő...Lizzie, te vagy a legjobb dolog, ami valaha történt vele, ezt nekem elhiheted.-mosolyodott el biztatóan, mire felhúztam a szemöldököm.
-Ezt hogy érted?-ráztam a fejem kérdően.
-Hát, tudod ő mindig is egy jó kedélyű ember volt, de amióta megismert, le se lehet vakarni a mosolyt róla. Sokat jelentesz neki...-mondta lágy hangon.
-Josh, hát épp ez az...nekem vissza kell mennem Kaliforniába. Adjak neki reményt, aztán hagyjam itt? Arra nem lennék képes...ráadásul a karrierje is megingott, szintén miattam. Nem, ezt nem tehetem vele...-tiltakoztam. Josh nagyot sóhajtott, majd magához ölelt.
-Jaj Istenem...remélem sikerül megoldást találni.-kívánta.
-Én is...-suttogtam alig hallhatóan.
-Mit szólnál hozzá, ha elmennénk valahova?-ajánlotta fel.
-Ne haragudj, de semmi kedvem emberek közé menni...-utasítottam vissza.
-Ó, értem. Itt akarsz maradni?-kérdezte.
-Hát, lassan vissza kellene indulnom a hotelba, mert Rickie már kitért a hitéből, hogy azt se tudja hol vagyok...-álltam fel, majd leporoltam a lábam.
-Visszakísérjelek a szállodába?-kérdezte kedvesen.
-Nem kell, köszönöm. Már épp az is elég, hogy meghallgattál.-mosolyogtam rá halványan.
-Ennek örülök, hogy mosolyogni látlak. Hát rendben, ha nem hát nem. Jó volt találkozni.-mondta mosolyogva.-És szurkolok, hogy minden rendbe jöjjön.-fonta össze az ujjait.
-Szerintem is...és köszönöm.-hálám jeléül még egyszer szorosan megöleltem, majd felvettem a parton elejtett telefonomat, és visszaindultam a szállodába...