(37. bejegyzés) Most már az enyém vagy...

Visszafele úton nem sűrűn néztünk egymásra, de mindkettőnk arcán ott volt az a levakarhatatlan mosoly. Néha-néha egy futó pillantást vetettem rá, kiélveztem azt a csodálatos látványt amit nyújtott. Végignéztem tökéletes vonásain, izmos karjain, határozott mozdulatain amivel a kormányt forgatta. Talán sosem tudnék betelni vele. Amikor már észrevette, hogy egy ideje bámulom, elmosolyodott és oldalra fordította a fejét. Gondoltam játszok vele egy kicsit, ezért nem hagyom, hogy tekintetünk összekapcsolódjon. Úgy tettem, mint aki a műszerfalat kémleli nagy alapossággal. A hatás kedvéért még a rádiót is bekapcsoltam, és nyomogattam rajta a gombokat. Tudtam, hogy tudja direkt nem néztem rá, és akármennyire is próbáltam tettetni, végül én is elmosolyodtam. Hirtelen a hangszórókból felcsendült egy ismerős szám, ismerős hangokkal. Nem léptettem el, csak felpillantottam rá, ő pedig elégedett vigyorral az arcán ült, ujjaival a kormányon dobolt.
-"Oh, I just wanna show you off to all of my friends, making them drool down their chinny-chin-chins, baby be mine tonight, mine tonight, baby de mine tonight, yeah.."*-énekelte egyszerre a saját hangjával, ritmusra mozgolódott a helyén,minden egyes ismétlődésnél jól megnyomta a mine-szót, közben rám nézett és a szemöldökét húzgálta. Ezen nem tudtam nem nevetni.
-"And let me kiss you.."*-üvöltötte teli torokból. Egy puszit dobtam felé, amit ő játékosan elkapott a tenyerével, és a szívéhez tette. Nevetve ráztam meg a fejem, majd hátradőltem az ülésben, és lehunytam a szemeim, miközben hallgattam, ahogyan énekel, most már egy másik, lassabb számot, ami szólt. Hirtelen fülsüketítő fékcsikorgásra kaptam fel a fejem, kezeimmel automatikusan az ülésbe kapaszkodtam, még mielőtt fejjel kiüthettem volna a szélvédőt. A szívem abban a pillanatban megszűnt dobogni, a levegő a tokomon akadt, az egész világ megfagyott körülöttem abban a pillanatban... Ledermedve dőltem vissza az ülésbe,csupán a biztonsági öv rántott vissza. Rémültem oldalra pillantottam, Niall mellettem ült, mozdulatlanul, kezét a kormányon tartotta. Előre néztem, az úton előttünk egy másik autó állt keresztbe fordulva. Lesokkolva bámultam magam elé, lassan kezdett visszatérni belém az élet, mellkasom egyre emelkedett, és süllyedt. A vér a fülemben dobogott, alig hallottam a hangot mellőlem, ami egyre erősödött, míg végül tisztán értettem mit mond.
-Lizzie, nem esett bajod?-kérdezte Niall aggódó arccal, nagyon közel hajolva hozzám, remegő kezét a combomra téve.
Nem tudtam válaszolni, csak nyeltem egyet, és óvatosan bólintottam. Erőtlenül emeltem fel a kezemet, hogy végigsimítsak megrémült arcán.
-S-semmi bajom nincs.-erőszakoltam ki ezt a három szót magamból.
Niall arca aggodalmasból idegesbe váltott, dühösen ütött egyet bele a kormányba. Az elénk forduló kocsi mintha mi sem történt volna, elhajtott. Niall leengedte az ablakot, és teli torokból utána üvöltött nem túl szépeket.
-A rohadt életbe, még ennyi barmot az úton. Szerencse, hogy nem sérültél meg komolyabban. Biztos jól vagy?-fordult ismét hozzám, megerősítésre várva. Kicsit összeszedtem magam, hiszen nem történt tragédia...szerencsére.
-Igen, jól vagyok. De neked is bajod eshetett volna, Niall.-mondtam most már határozottabb hangon.
-Engem csak az érdekel, hogy te jól vagy-e.-erősködött.
-Nyugodj meg, nincs semmi bajom, tényleg. Viszont most már menjünk, mert mögöttünk dudálnak.-böktem hátra. Niall még végignézett rajtam, hogy megbizonyosodjon róla, valóban rendben vagyok. Rálépett a gázra, és egyenesen a szállodához vezetett. Próbáltam lenyugtatni magam, mert még mindig a történtek hatása alatt voltam. Nagyon megijedtem, olyan hirtelen történt, és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem lett nagyobb baj...meg Niall iszonyatosan gyors reflexének. Bele se merek gondolni, ha mondjuk épp nem figyel, és nem lép rá a fékre...a gyomrom is összeszorul. Megérkeztünk a szálloda elé. Niall lassan parkol be, és leállítja a motort. Felé fordulok, mire ő is rám néz, karját a kormányon pihenteti, majd kiveszi a kocsikulcsot, kinyitja az ajtót, és kiszáll az ülésből. Én azon kapom magam, hogy még mindig egy helyben ülök. Megrázom a fejem, és gyorsan kiszállok utána. Egyszerre csapjuk be az ajtót, majd Niall megkerüli a kocsit, és megáll előttem, míg én az autónak dőlök.
-Na, nem megyünk be?-mutat a szálloda bejárata felé.
-Te is bejössz?-kérdeztem.
-Látni akarom, hogy bemész a szobádba. Mi van, ha útközben összeesel?-mondta.
-Niall, jól vagyok.-jelentettem ki, bár az arca azt súgta, hogy nem hiszi el egy szavamat sem. Még egyszer végigmért, aztán ellágyult arccal lépett oda hozzám.
-Úgy féltelek...megijedtem, hogy bármi bajod eshet.-ölelte át a derekam, mellkasa hozzám simult. Fejemet a vállába fúrtam, kicsit megszorítottam a pólóját a hátán.
-Nem kell aggódnod, tényleg...minden rendben. Higgy nekem.-pusmogtam. Ölelése még erősebb lett, szememet kinyitottam egy pillanatra. Láttam a válla felett, hogy néhányan megállnak az utcán, és érdeklődve figyelik, mi történik köztünk. Két lány torpant meg, szemük elkerekedett, és a táskájukhoz nyúltak, amiből előkerült egy mobil.
-Niall...-suttogtam kétségbeesetten-fotóznak. Egy kicsit eltávolodtam tőle, hogy lássam az arcát.
Niall közelebb húzott magához, karját összefonta a derekam körül, és bájosan elmosolyodott.
-Hát akkor adjuk meg nekik azt, amire vágynak.-jelentette ki, majd lehajolt hozzám, és megcsókolt. Hirtelen cselekedett, arra sem volt időm, hogy elfordítsam a fejem. Talán nem is akartam elfordulni, puha ajkainak sosem tudok ellenállni. Így végül egy hosszú csókot adtunk egymásnak, ott, az utcán, mindenki előtt. Niall homlokát az enyémek dőltötte, és láttam az arcán, hogy elégedett magával.
-Niall...ugye tudod, hogy perceken belül fent leszünk a neten?-kérdeztem félig mosolyogva, félig aggodalmasan. Ha feltöltik, akkor már sehogy nem fog tudni kimászni ebből..
-Nem érdekel...most már az enyém vagy, és nem szégyellem elmondani a világnak.-válaszolt, hangja mély volt, és bosszantóan őszintén hatott. Hirtelen levegőt kellett vennem, úgy éreztem, mintha a mellkasom egyre nyomódna befelé.
-Biztos vagy ebben?-kérdeztem remegő hangon.
-A lehető legbiztosabb.-dörgölte orrát az enyémhez.
-Niall...ha ez a kép nyilvánosságra kerül, nem lesz nyugtod...nem akarom, hogy zaklassanak.-mondtam, hangom szinte már könyörgően hatott-Kérlek...
A két lány eközben folyamatosan sikongatott, toporzékolt. Átnéztem rájuk Niall válla felett. Niall követte a pillantásom, majd nevetve megcsóválta a fejét, és elindult a lányok irányába. Visszadőltem a kocsihoz, és érdeklődve figyeltem, mi történik. A két rajongó arca egyre vörösebb lett, szinte kényszerítették magukat, hogy ne sikítsanak. Niall mosolyogva megállt mellettük, ő is elővette a telefonját, majd egy-egy képet készített velük. Egyszer csak az egyikük rám mutatott, mire mindegyikőjük felém nézett. Niall mosolyra húzta a száját, és egy aprót bólintott. A kép elkészítése után meg váltott egy pár szót velük, majd elégedetten sétáltak el.
-Mit beszéltél velük?-kíváncsiskodtam.
-Megkérdezték, hogy te vagy-e az a lány az újságban...én meg mondtam, hogy igen.-mesélte el.
-És?-faggatóztam tovább.
-És az van, hogy az a kép nem fog nyilvánosságra kerülni.-mondta sejtelmesen.-legalábbis általam nem.-mutatja felém a készüléket, amelyen az a kép van, ami az előbb készült. Eltátom a szám.
-Mondtam nekik, hogy legyenek aranyosak, és ne hozzák nyilvánosságra, töröljék ki...de előbb küldjék át.-mondta váll rángatva.
-Ahan, és cserébe mit kaptak?-kérdeztem, mert tudtam, hogy önszántukból úgyse hagynának elúszni egy ilyen sztorit.
-Hát, egy-egy közös kép...és én is feltöltöm twitterre a kettőjükkel készültet.-vallotta be.-Viszont a szemem előtt törölték ki a képet, még átmásolni sem volt idejük...Megfelel?-húzta fel egyik szemöldökét. Vigyorogva bólogatni kezdtem.
-De még mennyire.-jelentettem ki vidáman.
-Viszont most már engeded, hogy felkísérjelek?-nézett a szemembe. Tudtam, hogy addig úgyse nyugszik.
-Rendben, ha ennyire akarod.-adtam meg magam, majd ellöktem magam az autótól, és elindultam a bejárat irányába. Hátrapillantottam Niallre, aki önelégült mosollyal az arcán, lazán dobálva magát követett. Belépve egy gyors köszönést vetettem oda a recepciósnak, és a fiúknak, majd egyből siettem fel a szobámhoz. Dan és a többiek ott ültek, érdeklődve figyelték a mellettem haladó szőkeséget, aki egyszer csak megragadta a kezem, és összekulcsolta az ujjainkat.  Ott helyben elvörösödtem, ahogy meghallottam az elismerő füttyögést, és huhogást. Nem törődtem velük, csak halvány mosollyal az arcomon siettem fel a lépcsőn, szinte vonszolva magam után Niallt. Amikor a szobámhoz értünk, és eltűntünk az emberek látóköréből, idegesen nyomtam neki Niallt a falnak. Egy mosoly jelent meg a szája szélén, ahogyan közelebb hajoltam hozzá.
-Soha nem adod fel, ugye?-suttogtam, úgy, hogy az arcunk majdnem összeért.
-Gyönyörű, szexi, kedves, vicces...és még okos is.-mondta szemtelenül, és már készült volna arra, hogy újra megcsókoljon, ha nem teszem az ujjamat a szájára.
-Niall...kérlek.-sóhajtottam reménytelenül.
-Mi az, talán szégyellsz?-poénkodott.
-Nem...de gondolkozz már néha...ezzel csak még nagyobb botrányba sodrod magad. Ha így folytatod, ismét a címlapon kötünk ki...-néztem a szemébe.
-Lizzie...engem nem érdekel az emberek véleménye, sem a címlap...csak te érdekelsz.-simított végig egy ujjal az arcomon, érintése felpezsdítette bőrömet.
-Ne tedd ezt...kérlek, a kedvemért fogd vissza magad. Nem akarom, hogy bármi bajod legyen ebből.-könyörögtem neki, pólóját a kezeim között szorongattam.
-És ha nem akarom magam visszafogni?-kötöszködött, már-már kényszeresen tagadta meg minden kérésemet. Csüggedten ráztam meg a fejem, elengedtem a pólóját, kifordultam előle, és az ajtókilincsért nyúltam. Ekkor megragadta a kezem, és visszarántott magához, kezeit átfonta körülöttem, és nem engedett el.
-Ne haragudj, Lizzie...ha tényleg ezt akarod, akkor legyen. Nem akartalak megbántani...csak olyan nehéz...nehéz,ez a bizonytalanság, mert az eddig történteket nem fogom tudni elfelejteni, bármennyire is az lenne a helyes, mert...-hangja kezdett elcsuklani, ajkai remegtek.
-Csss...-túrtam a hajába, így közelebb húzva őt magamhoz.-Tudom...de itt vagyok. És nem haragszok, mert megértelek...nekem is nehéz...nagyon is.-vallottam be. Még szorosabban átölelt, fejemet a vállába fúrtam, férfias illata egyből az orromba szökött. Most nincs erőm erről beszélni, mert őszintén szólva, halvány lila gőzöm sincs arról, hogy mi lesz később...egyetlen egyben biztos vagyok..hogy szeretem. Egy gyengéd csókot adtam a nyakára, arcára, majd a szája sarkába. Csókjaimra elmosolyodott.
-Lizzie, van programod estére?-bökte ki hirtelen.
-Hát eddig még semmi...-gondolkoztam el, hiszem az elmúlt héten a vele töltött időn kívül sehol nem voltam. De valahogy nem is hiányoltam.
-Akkor most már van.-kacsintott egyet.
-Mi?-kíváncsiskodtam egyből.
-Majd mindent megtudsz időben...-nyomott egy puszit az arcomra, és engedett az öleléséből. Egy pillanat alatt teljesen bezsongott, szinte hallottam, ahogy forognak az agytekervényei, arcára kiült az a jellegzetes mosolya, és a szeme izgalommal telve csillogott.
-Na, mondd már légyszii!-váltottam át hisztis hangnembe, kérlelően néztem rá.
-Nem-nem...annyi lesz a dolgod, hogy amikor kapsz egy telefonhívást tőlem, akkor menj ki a szálloda elé, szállj be a kocsiba, és ne kérdezősködj. Ja, és öltözz fel melegen.-adott még egy puszit a homlokomra, majd megpördült és elviharzott. Szórakozottan néztem, ahogy sietősre veszi a lépteit, szinte leesik a lépcsőfordulónál. Nevetve csóváltam meg a fejem, majd az ajtóhoz fordultam, és bementem. A nappaliban Rickie ült, és épp a telefonján lógott, mint mindig, az ujjai villámgyorsan ugráltak a kis képernyőn. Isten ments, hogy megzavarjam a nagy sms-ezésben. Levettem magamról a cipőmet, a kabátomat, és bárgyú vigyorral az arcomon elcsattogtam a kanapéig, és levágódtam barátnőm mellé. Hirtelen abbahagyta az írást, lezárta a telefont, és eldugta a zsebébe. Felült törökülésbe, velem szemben, a könyökére támaszkodott, és kíváncsian fürkészett.
-Szóval, mindent tudni akarok, az elejétől a végig, egy apró részletet se hagyj ki, hogy sikerült, milyen volt? Bár az arcodból ítélve minden rendben ment.-kezdte köszönés nélkül, és kacsintott sokat sejtetően. Zavaromban lejjebb csúsztam a kanapén, fejem a tenyerembe temettem, és hevesen bólogattam.
-Lizzie, mesélj már! Egész éjjel tűkön ültem, hogy vajon felhívjalak-e, hogy történt-e valami baj, de aztán jobbnak láttam, ha mégsem teszem, ugyanis amikor beszéltem Liammel, mesélte, hogy jártál náluk, és elég rosszul néztél ki.. aztán Harry elvitt oda, ahol Niall volt. És innentől kezdve már csak te tudod, meg ő, hogy mi volt. Na, gyerünk, mondd már!-ütögette meg Rickie a combom, mire felnevettem.
-Jó, jó elmondom...hát, szóval, az úgy volt, hogy...bementem hozzá, épp ült, és gitározott...és írt rólam egy dalt.-mondtam elérzékenyülve. Rickie a szája elé kapta a kezét, és halkan sikított egyet.-Aztán, a lényeg az, hogy bevallottam neki, hogy mit érzek...-Rickie egyetértően bólogatott.-Aztán csókolóztunk...és végül...lefeküdtünk.-nyögtem ki nagy nehezen, teljesen elvörösödve.
-Aztak...tapasztotta a szájára a tenyerét-te jó éééég!!!-dobta magát hátra a kanapén, teli torokból sikított, már azt hittem elfogy a levegője. Jót nevettem barátnőm elme zavarodott viháncolásán. Olyan volt, mint egy tizenéves kislány.
-És milyen volt?-faggatózott tovább.Ahogy visszagondoltam, egyből végigfutott rajtam a libabőr. Hogy milyen is volt? Aligha van olyan szó, ami kifejezné. Most mát nyakig piros voltam, zavaromban beharaptam az ajkam.
-Észveszejtő...-válaszoltam vigyorogva. Rickie a nyakamba ugrott, szinte kiszorította belőlem az összes levegőmet.
-Na és, most mi lesz ezután?-ült vissza az eredeti helyére, miután kicsit lenyugodott. Mint amikor a jéghideg találkozik a tűzforróval, bennem az érzelmek úgy váltottak át hirtelen boldogból tanácstalanná.
Kelletlenül ráztam meg a fejem, a nadrágom szárával kezdtem el babrálni.
-Na látod ez az, amiről fogalmam sincs...-sóhajtottam.-Amikor jöttünk most vissza, majdnem volt egy balesetünk, de szerencsére nem történt semmi-nyugtattam meg Rickiet, mielőtt még megijedt volna.-És akkor az a gondolat ötlött a fejembe, hogy mi lesz, ha elveszítem...ha elmegyek, és nem látom többet. Mindenképp ragaszkodott hozzá, hogy felkísérjen a szobámig. Ám kint a szálloda előtt...megcsókolt. Mindenki előtt, sőt, még két lány le is fotózott minket, de őket lerendezte. Azt mondta, hogy őt nem érdeklik mások, csak egyedül én...-vettem egy mély levegőt.-Nem fél elmondani a világnak, hogy én most már az övé vagyok...ennek normális esetben örülnék is, és büszkeséggel töltene el, de ez a helyzet más...még nem döntöttem el, hogy megyek, vagy maradok...annyira bizonytalan vagyok...-néztem Rickie szemeibe, aki szótlanul hallgatta a problémáimat.-Legszívesebben itt maradnék vele, de a családom...nem hagyhatom el őket. Rickie, mit csináljak? Képtelen lennék elengedni...-a látásom elhomályosult a benne gyülekező könnyektől, barátnőm megmozdult, és magához húzott, így kisírhattam magam a vállán.
-Lizzie..nyugodj meg. Elhiszem, hogy milyen nehéz döntés előtt állsz. Én a helyeben, már biztosan beleőrültem volna...de te erős vagy, mert ha eddig kitartottál, sikerülni fog. Gondolj bele, hogy mit szeretnél jobban...mihez kötődsz jobban.-próbált tanácsokat adni, miközben a hajamat simogatta.-Én azt mondom, hogy még ne temesd ezt az egészet. Még van két napod indulásig... Mérlegelj, és az alapján dönts... Legyél vele még ebben a két napban, ha úgy érzed, hogy így könnyebben dűlőre jutsz...beszélj vele erről, ne félj kimondani azt, amit gondolsz. Biztos vagyok benne, hogy megért, és segíteni fog...ha szeret, elfogadja akárhogy is döntesz. És márpedig szeret... Érted amit mondok, Lizzie?-tolt el kicsit magától, így egyenesen a szemébe tudtam nézni. Letöröltem a könnycseppeket az arcomról, és aprókat bólintva jeleztem, hogy értem.
-Igen...és köszönöm.-próbáltam magamra erőltetni egy mosolyt.-Ma estére már kitalált valamit...csak nem árulja el, hogy mit.-meséltem el neki, kicsit feldobódtam, ha az estére gondoltam.
-Na látod! Akkor beszélj majd vele erről. És ne félj, rendben?-szorította meg bátorítóan a kezem.-Azt sem tudod hova mentek?-kérdezősködött.
-Csak annyit árult el, hogy jön értem a kocsi, és öltözzek melegen.-tártam szét a karom, mert ezzel egyikünk sem lett okosabb.-De már nagyon várom...-mosolyodtam el izgatottan.-Viszont most ha nem haragszol, megyek és lefürdök, mert hát...ő...igen, megyek és lefürdök.-pirultam ismét el, mert megint eszembe jutott a vele töltött este. Rickie csak intett, hogy érti, és menjek nyugodtan.
Zuhanyzás közben elgondolkodtam Rickie szavain. Itt az ideje, hogy reálisan lássam a dolgokat. Niallről tudom, hogy csak a legjobbat akarja nekem...De vajon mi a legjobb? Fogalmam sincs...

*Csak be akarlak mutatni az összes barátomnak, le fog esni az álluk. Légy enyém ma este, enyém ma este, baby légy enyém ma este.
*Engedd, hogy megcsókoljalak.