(36. bejegyzés) Megbántad?

*Niall szemszöge*
Kellemes, meleg napsugár kúszott be az ablaküvegen, szinte simogatta az arcom. Kinyitottam a szemem, és láttam, hogy odakint jó idő van, hét ágra süt a nap. Lustán pislogtam párat, próbáltam szememet hozzászoktatni a vakító fényhez. Halk szuszogást hallottam egész közelről, és egy testet éreztem a mellkasomon. Elmosolyodtam, majd végigsimítottam puha bőrén, mire egy kicsit megmoccant. Ujjaimat fel-le táncoltattam a karján, le sem tudtam róla venni a szemem. Annyira gyönyörű volt, még így reggel is. Haja kócos, szemeit résnyire nyitotta csak ki, ám arcán ott ült az a jellegzetes mosoly, mely minden egyes percben képes elvarázsolni. Szebb ébredést el sem tudtam volna képzelni. Hihetetlen, hogy itt van... Annyi vívódás után, most végre megtörtént amire már olyan rég óta várok. Emlékszem arra a pillanatra, amikor kilépett az ajtómon, akkor azt hittem sosem látom többet. Egy világ omlott össze bennem. Ennek ellenére itt van, a karjaim között. Feje a mellkasomon, apró kezei a bőrömet simogatják, lábunk pedig összekulcsolva pihen a takaró alatt. Kicsit fentebb húztam a plédet, egészen a válláig, nehogy megfázzon, és egy puszit nyomtam a fejére. Ajkaim érintésére álmosan felnyögött, majd a nyakamba fúrta az arcát, és még jobban hozzám simult. Megéreztem haja kellemes vanília illatát, légzése egyenletes volt, szívünk egy ütemre dobogott. Megigézve néztem, ahogyan mocorogni kezdett, majd egyik kezével átölelt, közelebb húzódott hozzám, és egy csókot adott a nyakamra. Beleborzongtam. Fogalmam sincs, mi lesz ez után. Vajon itt marad velem, vagy visszamegy a családjához? Legbelül remélem, hogy az első...viszont nagyon erős a gyanúm, hogy a második utat fogja választani. Belegondolni is rossz, hogy mi lesz, ha elmegy. Mérföldekre lesz tőlem, nem ölelhetem magamhoz, nem csókolhatom meg, nem lehetek vele. Mindennél jobban szeretném, hogy velem maradjon. Ha nem is örökre, de még egy kis időre... Szeretném, ha én is része lehetnék az életének...ha lehet, akkor a legszebb része. Bármit megtennék érte...bármit. Ha az lenne az egyetlen megoldás, hogy minden nap át kell hogy repüljek Kaliforniába, hogy láthassam, azt is megtenném. Ha távol vagyunk, nem tudom megvédeni semmitől, nem leszek ott, hogy vigyázzak rá. Ha bármi baja esne, én abba belehalnék... Itt van ez a törékeny, ártatlan lány hatalmas tervekkel, és életerővel, mégsem tudja megvalósítani az álmait. Talán én segíthetnék neki. Talán tudnék neki olyat adni, ami maradásra bírná. Én senki mást nem akarok...csakis őt. Muszáj meggyőznöm, hogy velem maradjon. Nem mehet el, még nem...Nem állok készen arra, hogy elengedjem...Szeretem. Soha, senkit nem szerettem még ennyire. Nem lehetek önző... De a családjának is szüksége van rá. Ajj, a fenébe is, miért ilyen nehéz minden? Tudom, hogy ezt a döntést neki kell meghozni. Igazból bármennyire is azt akarom, hogy ne menjen el, tudom, hogy egyszer el kell válnunk. Csak olyan nehéz..mikor végre megtaláltam azt, akit kerestem, akkor felbukkan egy újabb akadály. A távolság. Kegyetlen ez az élet...Bárhogy is dönt, nekem tiszteletben kell tartanom. Ez az ő élete, én nem szólhatok bele. Ha úgy dönt, hogy elmegy, akkor nem fogok rá megharagudni...jó szívvel fogok rá visszaemlékezni. Úgy fogok rá visszagondolni, mint életem fénypontjára... Viszont ha mégis velem marad, akkor a legjobb szakasz az életemben még csak most kezdődik... Ekkor újra megmozdult, fejét elhúzta a nyakamtól, majd az arcom felé fordult, és rám emelte csodaszép barna szemeit. Elvesztem a tekintetében. Annyira szeretem...

*Lizzie szemszöge*
Lassan nyitottam ki a szemem, mikor kicsit magamhoz tértem, Őt láttam magam előtt. Haja kuszán állt, eléggé álmos fejet vágott. Mikor tekintetünk találkozott egyből mosolyra húzta a száját, ezzel megalapozva a napom hangulatát. Oldalra fordítottam a fejem, a látóteremben dobok, gitárok, és egyéb hangszerek voltak. Kinéztem az ablakon, odakint sütött a nap.
-Jó reggelt, gyönyörűm.-szólalt meg rekedtes hangon. Ijedten ugrottam fel Niall mellkasáról, és néztem szét.
-Te jó ég, elaludtunk!-kaptam a szám elé a kezem, majd elnevettem magam Niall arckifejezésén.-Elaludtunk.-ismételtem meg nevetve. Niall megragadta a karom, és visszahúzott magához. Egy hosszú jó reggelt csókkal köszöntöttük egymást. Ő a hajamba túrt, és a vállára támaszkodtam. Finom csókjaival sosem tudnék betelni. Ujjai a hátamról a csípőmre tévedtek, onnan pedig a fenekemre. Akkor kaptam észbe, hogy egyikünkön sincs ruha. Szétválasztottam ajkainkat, és a takarót magam elé húzva felültem a kanapén.
-Jól aludtál?-kérdezte.
-Igen...- válaszoltam elpirulva, mikor pillantása a fedetlenül hagyott részeimre tévedt.-Talán fel kéne öltöznünk.-mondtam, remélve, hogy érti mire gondolok.
-Ugyan már, hova sietsz?-húzott vissza ismét magához, majd egy puszit adott a homlokomra. Befészkeltem magam mellé, és magam elé meredtem. Elgondolkoztam a tegnap este történteken. Ugyan azt nem tudom, hogy milyennek kell lennie az első alkalomnak, de azt biztosra vettem, hogy ez tökéletes volt. Talán kicsit fájt, de ez érdekelt a legkevésbé. A lényeg, hogy Vele tölthettem. Mással el sem tudtam volna képzelni. Úriemberként viselkedett, nem támadott le, de engedtem, hogy ő irányítson. Visszagondolok, és egyszerre végig fut rajtam a hideg és a meleg. Remélem, hogy ő is élvezte, legalább annyira, mint én...
-Megbántad?-szakított hirtelen félbe. Értetlen arcot vágtam, bár tudtam mire gondol.-Megbántad, hogy lefeküdtél velem?-kérdezte újra.
Feljebb csúsztam, így arcom az övéhez közel volt. Néztem a szemeit, majd telt ajkaira egy csókot nyomtam.
-Nem...egyáltalán nem.-válaszoltam őszintén.-Te?
-Ezt most komolyan kérdezed? Hiszen erre várok már mióta...de megérte. Határozottan megérte.-bólint elismerően.
-Akkor jó...-adtam még egy csókot a szájára, majd újra felültem, és a takarót magam köré csavarva fel akartam állni, de a lábam belegabalyodott az anyagba, így visszaestem.
-Most komolyan be akarod magad csavarni ebbe?-mutatott a plédre.-Szerintem felesleges.-húzta kaján vigyorra a száját. Mosolyogva forgattam meg a szemeimet, majd átlendítettem a lában a testén, és megugrottam, ahogy egyik kezével megfogta a combom, és a csípőjéhez szorította. Szúrós pillantást vetettem rá, mire kacsintott egyet, és elengedett. Az ablak melletti székhez sétáltam, amin egy másik takaró hevert. Felvettem, és odadobtam hozzá.
-Takard be magad.-parancsoltam rá játékosan.
-Minek? Nekem jó ez így.-válaszolt szemtelenül, majd kényelmesen szétterült.-Szerintem neked sem lenne szükséged arra.-bökött a takaróra.
-Szerintem meg igen.-erősködtem, majd körbecsoszogtam a szobában a ruháim után kutatva. Nagy részét a kanapé mögött találtam meg, ám a melltartóm és a bugyim még hiányzott. Nélkülük nem öltözhetek fel. Már másodjára járom végig a helységet, benéztem a dobok alá, az asztal alá, de sehol nincsenek, mintha a föld nyelte volna el őket. Letérdelek a kanapé elé, és benézek az alá is, amikor egy hirtelen kacajt hallok meg. Gyanakvóan emelem fel a fejem, Niallre nézek, aki ártatlanul mosolyog rám. Egyik karja a feje alatt, másik pedig a háta alatt. Gyilkos pillantást vetek felé.
-Add vissza.-nyújtom felé a kezem. Elkerekedett szemekkel néz vissza rám.
-Micsodát?-értetlenkedik.
-Nagyon jól tudod te azt. Add vissza a fehérneműmet!-utasítom. Válaszul felnevet, majd megrántja a vállát. Hirtelen megragadja a karom, és leránt magához, így én egyensúlyomat vesztve a mellkasára borulok. Karjait átfonja körülöttem, arcunk majdnem összeér.
-Szóval, a fehérneműd...hát, ez egy igen érdekes történet. Tehát, az úgy volt, hogy megcsókoltalak itt-érinti ajakit a nyakamhoz-majd itt-húzza el a száját a kulcscsontomig-és végül itt.-ér el a vállamig. Csókjaira lecsukódik a szemem, és bizseregni kezd a testem.-Aztán hozzád értem itt-simít végig a karomon.-és a végén valahogy lekerült rólad. Tessék, itt van.-húzza elő a feje alól a melltartómat.
-Nagyon szépen köszönöm.-mondom tettetett udvariassággal.-És az alsóneműmről tudsz valamit?-kérdezem a szemébe nézve. Töprengő arcot vág, majd elmosolyodik.
-Hú, hát, az egy fokkal már érdekesebb téma...-nevet fel kajánul.
-Niall, add vissza, kérlek.-kérlelem, ajkaimat a hatás kedvéért lebiggyesztem. Arca meglágyul, majd sóhajt egy nagyot.
-Rendben, legyen...pedig szívesen elmeséltem volna annak is a történetét. Szerintem érdekelt volna.-mondja pimaszul.
-Azt elhiszem. De megengedem, hogy megtartsd magadnak, jó?-teszem az ajánlatot.-És most pedig szeretnék felöltözni...-jelentettem ki, de nem engedett a szorításából. Könyörgően néztem rá.
-Niall, kérlek.-nyafogtam.
-Csak ha kapok egy csókot.-kezdett el zsarolni.
-Telhetetlen vagy, tudod?-csattantam fel, majd odahajoltam hozzá, és egy vad, szenvedélyes csókot adtam neki. A végén beleharaptam az ajkába, mire férfiasan felnyögött.-Megfelel?-kérdeztem.
-Wow...de még mennyire.-bólintott, szemei pedig vágyakozóan ragyogtak. Ismét fel akartam állni, de Niall még mindig nem engedett. Kezdett elfogyni a türelmem. Fenyegetően emeltem rá a tekintetem. Egyenesen a szemébe néztem, nem akartam még egyszer elismételni, hogy engedjen el, inkább így akartam vele közölni.
-Szeretlek.-mondta hirtelen. Nem erre számítottam...viszont hangja átjárta az egész testem. Megenyhülve csuktam le a szemem, és önként dőltem vissza rá, hogy egy újabb forró csókkal ajándékozzam meg. Úgy akartam megcsókolni, hogy érezze, én is szeretem. Homlokomat az övének döntöttem, kezeim közé fogtam arcát, hüvelykujjammal végigsimítottam az arcbőrén. Éreztem meleg leheletét az arcomon, szíve hevesen dübörgött a mellkasában. Tudtam, hogy ezt nem csak úgy mondja...hanem így is gondolja. Belém mart egy érzés, a tudat, hogy ez a pillanat nem tart örökké, és nemsoká el kell hogy váljunk. Visszatartottam egy könnycseppet, amely épp legördülni készült az arcomon.
-Ideje mennünk, Niall.-suttogtam, majd éreztem, ahogyan kezei meglazulnak körülöttem, így fel tudok állni. Összeszedtem a ruháimat, felöltöztem, kicsit rendbe tettem magam, majd megvártam, míg ő is elkészül. Elképedtem, ahogy felállt a kanapéról, és megláttam a hátát. Döbbenten álltam, leesett állal. Felém fordult, és kíváncsian fürkészett.
-Mi az?-kérdezte.
-Niall...a hátad. Én...ő...ne haragudj.-ráztam a fejem. A falon levő tükörhöz ment, és megvizsgálta a hátát. Elkerekedett szemekkel vizslatta a karmolásokat, majd sokat sejtető vigyorral az arcán rám nézett.
-Ugyan, semmi baj...legalább sokáig emlékezni fogok erre az éjszakára. Ja, és én is bocsánatot kérek...-mikor látta, hogy nem értem mire gondol, a nyakához nyúlt, és rám mutatott. Odaálltam mellé, és azonnal észrevettem a nagy lilás foltot a nyakamon. Elképedve bámultam rá, majd nagyot nyeltem.
-Őhm, nem haragszom.-mondtam zavartan, majd mindketten elmosolyodtunk, és kicsit fentebb húztam a kabátom gallérját.
A takarókat visszahajtogattam, a párnákat a helyükre pakoltam. Niall rendet tett az asztalon, majd felém fordult.
-Indulhatunk?-kérdeztem, mire bólintott.
Az ajtó felé lépkedtünk, mikor nyitottam volna ki, Niall hirtelen a falnak nyomott, és megcsókolt. Nem tiltakoztam, ösztönösen visszacsókoltam. Azonnal elgyengültem, ahogy nyelveink összetalálkoztak, és harcolni kezdtek. Ujjaimmal beleszántottam a hajába, ő a derekamba markolt. Úgy csókoltuk meg egymást, mintha ez lett volna az utolsó. Itt biztonságban voltunk, tudtuk, hogy ide nem jár senki a srácokon kívül. Kiélveztük ezt a pár percet, amit még nyugalomban együtt tölthettünk...
Vad csókcsatánk után zihálva váltunk el egymástól. Mind a ketten folytattuk volna még, de mennünk kellett. Kinyitottam az ajtót, amit Niall bezárt magunk után. Lesiettük a lépcsőn, majd az utcára érve megcsapott az a kellemes meleg, amit már nagyon rég éreztem. Egy pillanatra lehunytam a szemem, és engedtem, hogy a nap sugarai cirógassák az arcom. Egy tenyeret éreztem meg a derekamon, és egy szájat az arcomon.
-Mehetünk?-suttogta a fülembe. Nagyot nyeltem, és bólintottam...pedig eszem ágában sem volt menni. Legszívesebben visszaráncigáltam volna a stúdióba, és ott folytattam volna, ahol legutóbb abbahagytuk. De nem tehettem.
-Várj meg itt, jó? Hozom a kocsit.-lépett el mögülem. Ábrándozva néztem utána, az utca tele volt farmert és egy egyszerű pólót viselt, de így is tökéletes volt. Sietős léptekkel haladt, majd eltűnt az épület mögött. Körülnéztem, vajon mikor ugranak elő a fotósok? De szerencsére egy lencsével sem találtam szembe magam. Autómorajlásra figyeltem fel, Niall ült a volán mögött, majd amikor odaért mellém, megállt. Mosolyogva nyitotta ki az ajtót, behuppantam az ülésre, és engedtem, hogy hazavigyen...