(II./15.) Hiányoztál...

Másfél hét telt el a koncert óta. 12 eseménydús, kimerítő, és gyötrelmesen hosszú nap. Amikor úgy döntöttem, hogy Niallel maradok, már akkor tudtam, hogy nem lesz könnyű, hiszen ő most épp a karrierjét építi, ami rengeteg elfoglaltsággal jár. Tisztában voltam vele, hogy lesznek napok, amikor alig látom majd, mert azt azért nem várhatom el tőle, hogy folyton velem legyen, és én sem lóghatok mindig a nyakán. Viszont arra még én sem számítottam, ami az utóbbi napokban történt. Úgy érzem, eltávolodtunk egymástól. A rengeteg munka lekötötte minden idejét, nagy dolognak számított, ha két kerek mondatot beszéltünk egymással 24 óra lefolyása alatt, ugyanis oltak olyan kritikus napok, amikor tényleg nem találkoztam vele, mert mikor ő felkelt, én még aludtam, vagy amikor hazajött, én már aludtam. Csupán egy-egy kedves üzenet a párnán, vagy az éjjeliszekrényen árulkodott róla, hogy mellettem aludt éjszaka. Ébredés után, amikor beszéltünk telefonon rendszerint a fejéhez vágtam, hogy miért nem ébresztett fel, legalább annyira, hogy köszönhessek neki, vagy megöleljem, mire a válasza annyi volt, hogy nem akart felkelteni, mert olyan aranyosan aludtam, és tudta, hogy ha felzargat hajnalok-hajnalán, amikor ő kel, akkor nem tudok majd visszaaludni, és nagyon fáradt leszek, ezért inkább csak nézte alvó alakomat. Nem tudtam haragudni rá, többet nem is hoztam fel ezt a témát, bár néha igazán jó lett volna arra kelni, hogy a fülembe szuszog, vagy gyengéden simogat, hogy aztán hisztizzek egy sort, ő pedig játékosan próbál felkelteni álmomból lágy csókokkal, érintésekkel. Talán ez hiányzott a legjobban a reggelekben. Hogy egyedül ébredtem, és ő nem feküdt mellettem, nem ölelt át.
A lazulós hétvége után elkezdődött a rohanás, a fiúk teljesen be voltak táblázva, interjúkra jártak, rádióbeszélgetésekre, bevonultak a stúdióba, reggeli tévéműsorokban szerepeltek, majd onnan próbákra vagy megbeszélésekre siettek. Pár hét múlva indulnak el egy kéthetes turnéra, ami miatt már most megbeszélésekre és próbákra kell járniuk, és emellett még újabb fotósorozatot is csináltak róluk, ami egy egész délutánt vett igénybe. Alig láttam Niallt, ami nagyon elszomorított, hiánya rányomta bélyegét az egész hetemre. A napomat rendszerint itthon töltöttem, és vártam, hogy hazaérjenek. Rickievel nem akartunk a fiúk terhére lenni, így magától értetődő volt, hogy amikor nem hívtak, hogy kísérjük el őket valahova, mi itthon maradtunk, és  jó bejárónők módjára főztünk, mostunk, takarítottunk tehetetlenségünkben. Szerdára ragyogott mindkét fürdő, kirámoltuk a nappalit, rendet raktunk, és még a konyhát is felsikáltuk. Én pakolásztam kicsit a szobánkban, letörölgettem, porszívóztam, Rickie pedig a saját szobájukban tevékenykedett. Azt azért egyikünk sem vállalta, hogy a többi srác szobájában rendet rak, egyrészt, mert az az ő magánterületük, másrészt, mert nem hiszem, hogy annyi robotolás után még lett volna energiánk azokat is tisztává varázsolni.  Egyébként én utálok takarítani, felőlem hegyekben állhatna a kosz, nem igazán érdekelne, ugyanis túl lusta vagyok hozzá, hogy magamtól megcsináljak bármit is. Nahát, mikre nem képes az unalom! Hihetetlenül elfáradtunk, de legalább eltelt még egy nap. Szegény srácok hullaként estek haza olyan éjfél körül, és annyira volt csak erejük, hogy bedőljenek az ágyba, és aludjanak. Egyikünk sem neheztelt rájuk, teljesen átéreztük a helyzetüket. Másnap egy cetlit találtunk a hűtőn, amire ezt írták: "Gyönyörű lett a lakás, fogalmunk sincs, mikor volt utoljára ilyen tisztaság. Le a kalappal előttetek, csajok! Köszönjük szépen! Ígérjük, ha vége ennek az oltári hajtásnak, elviszünk titeket valahova. Szeretünk titeket! xx One Direction" Rickievel mosolyogva vettük a dicséretet, és megállapodtunk abban, hogy behajtjuk rajtuk. A hét hátralevő részében eljártunk vásárolgatni, találkoztunk Eleanorral, és hármasban mentünk bevásárlókörútra, ugyanis Perrie ugyanazt élte át, amit a fiúk, a bandájával neki is sok teendője akadt, hiszen ők is épp turnéra készülődtek. Egy egész napos shoppingolás után én gazdagabb lettem három új koptatott, színes rövidnadrággal, két fehér, szegecsekkel kirakott inggel, és egy párducmintás conversszel, amit már oly rég óta próbálok beszerezni. Persze, Rickie és Eleanor nem lelkesedett annyira, mint én, még egy utolsó utáni kísérletet tettek arra, hogy egy bézs színű magassarkút tukmáljanak rám, de minden hiába, nem adtam meg magam. Nekem marad a tornacsuka, a rövidnadrág, és az ejtett póló, meg az ingek. A csinos ruhákat, szoknyákat és magassarkúkat meghagyom nekik, rajtuk úgyis jól áll.
Szabadidőm további részében Niall laptopján böngésztem állás és albérlet után, de nem sok sikerrel jártam. Átnéztem minden oldalt, de semmit nem találtam, ami tetszene. Amikor már jó pár órája görnyedtem a félhomályban, megakadt a szemem valamin. Egy tánctanfolyamra kerestek segítő tánctanárt 18-25 év között. Szerda és szombat esténként a közeli gimnázium tükörtermében tartják a próbákat, és úgy adódott, hogy aki ennek az egésznek a feje, az nem tudná megtartani a szombat esti próbákat ismeretlen okból kifolyólag. A segítőnek annyi a feladata, hogy szombatonként átveszi az oktatást. Aránylag jó pénzt is ígértek érte, szóval fogtam magam, és felhívtam az ott található számot. Pechemre, már valakit felvettek, szóval az egész ajánlat érvénytelen. Pedig már úgy örültem. Az albérlettel sem alakultak jobban a dolgok, ugyanis amíg nincs munkám, nincs pénzem, és nem tudnám kifizetni a bérleti díjat, arról pedig szó sem lehet, hogy Niall fizeti ki nekem. Mindent összevetve, a több órányi kínlódást, keresgélést ugyanott tartok, ahol elkezdtem. A nullán. Már éjfél múlt, és a srácok még mindig nem értek haza, így hát úgy döntöttem, hogy elteszem magam holnapra. Reggel ismételten egy kis papírfecni pihent mellettem, a barátom helyett. Idegesen olvastam el az írást rajta, ami ennyi volt: "Ha még egyszer kiadó albérleteket találok a laptopomon, kihúzom az internetet. Nem mész innen sehova. Szép napot, remélem ma már látlak ébren is, xoxo Niall" Mosolyogva vettem tudomásul, hogy most meg lettem fenyegetve, és talán ha ráérek, még félek is. Még az elején közöltem vele, hogy a saját lábamra akarok állni, és nem fogok rajta élősködni, de úgy látszik, őt egy cseppet sem zavarja, hogy itt lakok. Azért maradtam itt Londonban, hogy új életet kezdjek. Elterveztem magamban, hogy keresek valami jól fizető állást, bérlek egy takaros kis lakást, nem messze Nialltől, és kitalálom, hogy mit szeretnék csinálni a jövőben. Gondolkoztam azon, hogy elvégzek valami tanfolyamot, szerzek egy szakmát, és elmegyek vele dolgozni. Mert igaz, van egy érettségi bizonyítvány a kezemben, de azzal nem sokra megyek. Az is megfordult a fejemben, hogy beiratkozok egy fősulira, de pénz hiányában ez az ötlet is elúszott. Találnom kell egy részmunkaidős állást, méghozzá gyorsan.
A hétvégén végre lazíthattunk egy kicsit, a srácok kaptak egy kis szabadidőt, amit természetesen itthon töltöttek. Leginkább alvással múlatták az időt, vagy FIFA-zással, eszük ágában sem volt bármi megerőltetőt is csinálni. Megértettem őket, hiszen éjjel-nappal dolgoztak egész héten, ennyi pihenés nekik is kijárt. A szombati napot az ágyban fekve töltöttünk Niallel, és filmmaratont tartottunk. Közben beszélgettünk, de a társalgás igencsak egyoldalúra sikeredett. Én mondtam valamit, Niall pedig válaszul hümmögött egyet. Végül feladtam, és nem próbáltam kicsikarni belőle a szavakat. Azért jó lett volna, ha beszélgetünk kicsit, mert napok óta csak fél mondatokat váltunk egymással, ami eléggé idegesítő. A harmadik film után azt vettem észre, hogy Niall a mellkasomra dőlve halkan szuszog, a szemei pedig csukva voltak. Mosolyogva vettem tudomásul, hogy több órányi képernyőlesés után elnyomta az álom. Onnantól kezdve én sem néztem a filmet, minden figyelmem őrá irányult, kisfiús vonásaira, édes mosolyára, és hatalmas szempilláira, melyek meg-megremegtek. Lehunyt szemmel cirógattam a haját, és lágy puszikat adtam a homlokára. Nem volt szívem felébreszteni, hiszen tudom, mennyire kimerítő volt számára ez a hét. Óvatos mozdulatokkal próbáltam meg lehámozni magamról karjait, melyeket védelmezően körém font, ám mikor megmoccantam, ölelése erősebb lett, és még közelebb húzott magához, miközben halkan felnyögött és arcát a vállamhoz fúrta. Annyira aranyos volt, olyan ártatlan, hogy nem is próbáltam meg többet kibújni öleléséből. Mihelyst visszabújtam, a lélegzete egyenletessé vált, és áradt belőle a nyugalom. Valamiért úgy éreztem, hogy muszáj vele maradnom. Olyan volt, mintha a puszta tudat, hogy mellette vagyok, megnyugvást adott volna számára. Így folytattam hajának cirógatását, és homlokának puszilgatását, mert tudtam, hogy ezzel békében tudhatom őt, és csak ez számított. Igaz, nem éppen így terveztem ezt a napot, de sovány vigasz, hogy legalább addig is együtt voltunk.
A következő hét első fele kevésbé volt zsúfolt, mint az előző napok, a fiúk aránylag hamar hazaértek, így volt alkalmunk lazítani egy kicsit. Beszélgettünk, nevettünk, hallgattuk egymás terveit a jövőre nézve. Már akkor összeszorult a szívem, amikor megtudtam, hogy a fiúk két hét múlva indulnak egy kéthetes turnéra, amiből az következik, hogy 14 napig nem láthatom Niallt, csak a számítógépen keresztül. Viszont amikor meghallottam, hogy mindez mennyi előkészülettel jár, elöntött a félelem. Elmondásuk szerint lesz olyan nap, amikor éjjel-nappal próbálnak majd kisebb-nagyobb megszakításokkal, és lehet, hogy haza sem tudnak majd jönni estére, és ha ez még mind nem lenne elég rémisztő, két hétig biztos, hogy nem fogunk találkozni se éjszaka, se napközben. Mit fogok én kezdeni magammal ezalatt az idő alatt? Rickie munkát kapott egy közeli bisztróban, így ő szabadideje nagy részét ott fogja tölteni, a srácok turnén, Perrie turnén, Eleanor nyakán nem lóghatok, a családom pedig Kaliforniában. Ötletem sincs, mi lesz velem a távollétükben.
A hét folyamán Rachel is többször megfordult a házban, hétköznap ő is dolgozott, a hétvégéjét pedig velünk, vagyis leginkább Harryvel töltötte. Úgy látszik, összhangban vannak, bár nem mutatják nyilvánosan, de egy-egy elcsípett pillantás, vagy ölelés sokat elárul. Örülök nekik, és bár ez szemétség, de addig is legalább távol marad Nialltől. Persze beszélgetnek, hiszen régi barátok. Megbékéltem vele, de azért rajta tartom a fél szemem, biztos ami biztos.
Hétfőn kaptam egy csomagot otthonról, ami kellően feldobta a napom. Apa összepakolt nekem néhány ruhát, cipőket, kabátokat, a laptopomat és néhány könyvet. Olyan dolgok is voltak benne, amiknek a létezéséről el is feledkeztem, például a térdig érő, piros szövetkabátom, amit sosem tudtam hordani a mindennapos jó idő miatt. Azt hiszem, apu gondolt rám, amikor ezt elküldte, hiszen tudja, Londonban nyirkosabb az idő, mint odahaza. Miután kipakoltam, felhívtam Skypeon, és legalább három óra hosszát beszéltünk. Eszméletlenül jó volt hallani a hangját, mindenről meséltem neki, ő pedig figyelmesen hallgatott. Sajnos, munkája még mindig nincs, de rajta van az ügyön. A legnagyobb meglepetést azonban a húgom okozta. Amikor megláttam a képernyőn keresztül, köpni-nyelni nem tudtam, ugyanis egyáltalán nem úgy nézett ki, mint amikor utoljára láttam. Kiszőkített haját rózsaszín melírcsíkok tarkították, miniruhát viselt, és olyan erős volt a sminkje, hogy gépen keresztül is tisztán kivehetők voltak a színek. Ledöbbenve néztem apára, aki elmesélte, hogy Melaine teljesen kifordult önmagából. Nem tud vele mit kezdeni, megy a saját feje után, bár a kapcsoltuk javult, azért még nem az igazi apa-lánya viszony van köztük. Sajnáltam, hogy nem lehetek ott apa mellett, amikor ilyen gondokkal küzd, de biztosított róla, hogy ne aggódjak, kézben tart mindent, és már van is egy terve, de azt még nem árulhatja el, mert még nem biztos. Végül afelől érdeklődött, hogy mikor látogatjuk már meg őket, majd elköszönt, mert épp egy állásinterjúra kellett mennie.
Miután elpakoltam a küldött dolgokat bekapcsoltam a rég használt laptopomat, és neteztem. Tovább folytattam az álláskeresést, és kíváncsiságból még albérleteket is néztem. Leesett az állam, amikor megláttam, hogy mennyibe is kerülnek azok a házak, amik aránylag közel vannak Niallhez. Maga a lakás mind gyönyörű, tágas, tiszta, ám mindezekért a jó körülményekért busás árat kérnek értük. Nekem nemhogy a közeljövőben, az életben nem lesz annyi pénzem, hogy bármelyiket is ki tudjam fizetni, és még ha ki is tudnám, mi a francot kezdenék én egy háromszobás, két fürdős, hatalmas kertes házban egyedül? Talán meg kellene fontolnom Niall ajánlatát, és itt maradni vele. De még nem tudhatom, mit hoz a jövő. Nem szeretek erre gondolni, mert pillanatnyilag mindennél jobban szeretem, és tudom, hogy neki is én vagyok a legfontosabb, de bármi közbe jöhet. Egyikünk sem tudja biztosra, hogy milyen hosszútávú lesz ez a kapcsolat, pár hét, hónap, esetleg év. Nem tudni. Bármi baj adódik, én az utcára kerülök. De nem akarok most ezen rágódni, hiszen megfogadtam, hogy a jelennek élek, és annak, hogy itt lehetek. Mindennél többet ér, hogy velem van. Ha ő nem lenne, sosem szabadultam volna ki a magam kis világából, egyedül ő volt képes ledönteni a falat, amelyet magam köré húztam, és ezért örökre hálás leszek neki. Fáradtan csaptam le a laptopom tetejét, és úgy döntöttem, egy időre hanyagolom ezt az állás-albérlet keresős témát, helyette inkább azzal foglalkozom, ami adva van.
Szerencsére a hét második fele már kevésbé volt megterhelő, igaz, a srácok hajnalok hajnalán estek haza, minden reggel Niall mellett ébredtem, ami erőt adott egy újabb nap kezdéséhez.
Ma sem történt ez másképp. A telefonom pittyegése zökkentett ki legszebb álmaimból. Fáradtan nyögtem fel, majd egy határozott mozdulattal lecsaptam a készülékre, és elhallgattattam. Egy üzenetem jött a szolgáltatótól. Idegesen nyomtam ki az üzenetet, és nyűgösen feküdtem vissza a puha párnák közé. Ekkor egy halk nyöszörgést hallottam meg a hátam mögül.
-Ki volt az?-kérdezte halk, rekedtes hangon.
-Szolgáltató.-feleltem unottan, mire keze erősebben a derekam köré fonódott, és közelebb húzott magához. Fedetlen hátam összeütközött meztelen felsőtestével, testünk érintkezésének hatására kellemes melegség áradt végig bennem a talpamtól,egészen a fejem búbjáig. Éreztem, hogy orrával utat törve dús hajkoronámon, arcát a nyakamhoz fúrja, meleg lehelete csiklandozta a bőröm. Ajkai súrolták a fülem, végül egy gyengéd csókot hagyott az állam tövénél. Érintése mosolyra késztetett, kérlelően nyomtam magam a mellkasához. Még félálomban is tudta, mit kell tennie ahhoz, hogy teljesen elvegye az eszem. Tovább folytatta bőröm puszilgatását, miközben halkan a fülembe szuszogott. Akár egész nap képes lettem volna elviselni ezt a fajta kényeztetést. Kis idő elteltével arra lettem figyelmes, hogy levegővételei felgyorsulnak, és ujjai a csípőmön táncolnak fel-le, majd óvatosan összecsípik az érzékeny bőrt. Ennek hatására aprót sikkantva felugrottam, mire a mellettem levő halk nevetésben tört ki.
-Te nem is alszol már!-fordultam felé durcásan, válaszul pedig egy morgást kaptam. Niall egyik kezét a feje alá csúsztatta, majd rám emelte gyémánt kék szemeit, melyek most még intenzívebben csillogtak.
-Szerinted ha aludnék, hogy csókolgatnálak?-húzta kaján mosolyra formás ajkait, és édesen pislogott egy párat. Kábultam meredtem rá, már korántsem az álomtól. Egyszerűen letaglózott a látvány, amit nyújtott. A takaró a csípőjén pihent, így fedetlenül hagyva meztelen mellkasát, amely minden egyes lélegzetvételnél megemelkedett, feltartott karján kirajzolódtak szabályos izmai, és hasán az apró kockák. Letisztult vonásai, a reggeli kócos, kusza szőke haja, ragyogó szempárja, és kisfiús vonásainak látványa megakadályozta, hogy bármiféle hangot is képes legyek kiadni. Megbabonázva figyeltem, amint lehunyja a szemét, majd kinyújtóztatja végtagjait, ezzel teljesen megfeszítve testét. Egy hirtelen mozdulat zavarta meg ámuldozásom, amikor Niall megragadta a kezemet, amin támaszkodtam, és lehúzott magához. Egyensúlyomat vesztve zuhantam a mellkasára, majd átölelt, szorosan magához húzott, és nem engedett el. Lefogott, hiába rúgkapáltam és csapkodtam, nem eresztett. Végső elkeseredettségemben beleharaptam a bőrébe, mire felordított, és elengedett. Csapzott, vörös fejjel, mérgesen néztem rá, mire ő elröhögte magát.
-Utállak!-vágtam oda sértődötten, és kezemmel beleütöttem a hasába nyomatékosításképpen.
-Áú!-kiáltott fel tettetve a fájdalmat.-Szóval verekedni akarsz?-húzta fel az egyik szemöldökét, és még mielőtt megmozdulhattam volna fölém kerekedett, és lenyomott az ágyra, majd csikizni kezdett. -Niall, neeee! Kérleek!-sikítottam, de Niall nem kegyelmezett, ugyanúgy folytatta kínzásomat. Már a fulladás határán voltam, amikor hirtelen elvette kezeit rólam, és összefonta maga előtt. Zihálva vettem a levegőt, és már épp mozdulni akartam, hogy megüssem, akkor elkapta a kezem, és a fejem fölé tette. A szemeim szinte szikrát szórtak, úgy nmeredtem rá, ahogy egyre közelebb hajolt hozzám. Egybeforrt tekintetünket megzavarta, ahogy orrunk összeütközött. Akaratlanul is elmosolyodtam.
-Hiányoztál.-jelentette ki hirtelen.
-Nekem is.-válaszoltam.-Rossz volt nélküled ébredni.
-Rossz volt nélküled lenni.-kontrázott, mire mindketten elmosolyodtunk.-Sajnálom, hogy nem tudtunk elég időt együtt tölteni.-nézett újra a szemembe megbánóan.
-Semmi baj, nem haragszok, nem a te hibád. Én megértem.-bólintottam, mire megkönnyebbülni látszott.-De egy szívességet azért megtehetsz nekem.-tettem hozzá gyorsan, mire ijedten nézett rám.
-Mit?
-Leszállnál a hasamról? Összenyomsz!-mondtam, kérésemre pedig halkan felnevetett, és legördült rólam, majd kárpótlásul lágyan megcsókolt.
Miután fetrengtünk egy sort, és nagy nehezen kikeltünk az ágyból, szembetaláltuk magunkat a zord valósággal. Délután egy óra múlt, odakint úgy esett az eső, mintha dézsából öntenék. Nyomott volt a hangulat, és ezen sürgősen változtatni kellett.
Niallel jókedvűen sétáltunk le a lépcsőn, és katasztrofális helyzet fogadott minket. Függönyök mind behúzva,  Louis a kanapén henyélt, Harry a fotelben bóbiskolt, mellette Rachel ült a karfán, és a telefonját nyomkodta, Liam a konyhapultnak támaszkodott, és egy szendvicset evett, Rickie vele szemben állt, és őt nézte. Zayn az ajtófélfának dőlve telefonált, és úgy tűnt, állva elalszik.
-Mi lelt titeket?-horkantam fel, hiszen már volt elég idejük kipihenni magukat, mégis úgy néznek ki, mint az élőhalottak.
-Unatkozunk. Nincs munka, kint esik az eső, punnyadt a hangulat. Lazítunk.-válaszolt Louis, majd egy csokigolyót dobott a szájába.
-Ti ezt nevezitek lazításnak?-húztam fel a szemöldököm, majd az ablakhoz lépem, és elrántottam a függönyt. Tettemet hangos sóhajok fogadták. Elképedve néztem végig a mindig topon levő társaságon, most rájuk se ismertem.-Esküszöm, ahogy rátok nézek, megijedek. Egy székbe több életkedv szorult, mint belétek. Végre van egy kis szabadidőtök, hát töltsétek hasznosan! Pihenjetek úgy, ahogy azt illik. -ahogy ezt kimondtam, tekintetem találkozott Rickieével, és tudtam, hogy egyre gondolunk. Ellökte magát a pulttól, és mellém sétált.
-Lizzienek igaza van. Ne pazaroljátok el ezt a kis időt holmi fetrengésre.-csettintett egyet. A fiúk bambán meredtek ránk, nem tudták mire vélni a hirtelen előtört túlbuzgásunkat.
-De hát esik az eső.-nyafogott Liam.
-Na és? Ennek is megvan a maga szépsége!-csattant fel Rickie, és úgy tűnt a fejébe vette, hogy felrázza a társaságot.
-Ha jól tudom, van jacuzzitok.-szólalt fel hirtelen Rachel, mire mindenki felé fordult, majd Rickievel egymásra néztünk, és ösztönösen mosolyodtunk el.
-Méghozzá a fedett teraszon.-néztem a srácokra, akik már kissé felélénkültek.
-Most komolyan fürdeni akartok?-kérdezte Harry Rachelre nézve.
-Szerintem jó ötlet.-szólalt fel Louis vigyorogva. A csajoknak igazuk van. Lazítsunk sztárokhoz méltóan!-poénkodott, mire felnevettünk.-Hívom Elt, hogy csatlakozzon, én benne vagyok.-rántotta meg a vállát, majd elővette a telefonját, és tárcsázott.
-Szerintem Perrie is ráér.-fordultam Zayn felé.-Ennyi pihenés neki is kijár. Hívd át!-noszogattam, míg végül fel nem hívta. Mindenki mozgolódni kezdett, telefonáltak, Harry a hűtőben matatott, Louis Eleanor elé ment, mi pedig elégedetten néztünk össze Rickievel és Rachellel.
-Hogy lehet az, hogy ti mindig eléritek azt, amit akartok?-ölelt át hátulról Niall.
-Mert ellenállhatatlanok vagyunk.-válaszoltam hetykén, mire elmosolyodott.
-Na látod, ebben igazad van.-mondta, majd szembe fordított magával, és hosszasan megcsókolt...