(II./21.) A terved visszafelé sült el...

Sziasztok Kedves Olvasók!
Sajnos nem úgy lett ahogy ígértem, csak most tudtam hozni az új részt, de remélem nem várattalak meg titeket nagyon :)
Köszönöm a kommenteket, és azt, hogy mindjárt elérjük az 50 ezer látogatót (te jó ég!) :)
Várom a megjegyzéseket, és a pipákat, jó olvasást mindenkinek, puszi : Dóri :*
Ajánlott zene: David Guetta - Titanium

Lágy fuvallat csapta meg az arcom, éreztem a sós víz friss illatát az orromban. Lustán nyitottam ki a szemem, hunyorogtam, amint a nap vakító fénye a szemembe tűzött.  Pislogtam kicsit, miután kitisztult a látásom, csupán a végeláthatatlan kékség terült el előttem.A mellettem fekvőre néztem, aki hatalmas, ég kék szemekkel bámult vissza rám, arcán sejtelmes vigyorral.
-Te jó ég! Itt aludtunk!-ültem fel hirtelen, a mozdulattól megszédülve. Niall halkan felnevetett mellettem, és könyökére támaszkodva nézett továbbra is engem, mosolyogva. A szívem még vadul dübörgött a tudatra, hogy az egész éjszakát a parton töltöttük, majd ahogy tekintetem találkozott Niallével, én is felnevettem.
-A parton aludtunk...-mondtam nyugodt hangon, inkább csak magamnak.
-Ezek szerint igen.-tárta szét a karját, majd amikor visszadőltem hozzá, szorosan magához ölelt, és egy puszit adott a homlokomra.
-Egész este...-álmélkodtam tovább, a tiszta, felhőtlen eget kémlelve.
-De még milyen este!-szólalt fel Niall pimasz hanglejtéssel, mire nagyot nyeltem, és egy kis pír szökött az arcomra. Óvatosan pillantottam fel Niallre, aki válaszul csak rám kacsintott. Szembe fordultam vele, egyik lábamat átlendítettem a testén, és ráültem a hasára. Kíváncsi tekintettel méregetett végig, miközben kezeit a combomra helyezte. Lehajoltam hozzá, és lágyan megcsókoltam. Azonnal viszonozta.
-Ha el mered mondani bárkinek is...-suttogtam két csók között.
-Akkor mi lesz? Mit teszel?-vonta fel a szemöldökét kihívóan.
-Akkor...kizárlak a lakásból!-böktem ki a választ, ami legelőször eszembe jutott. Niall hitetlenül felnevetett.
-Ez aztán a fenyegetés. Veszélyes vagy, hallod?-húzta össze a szemöldökét, és tettetett félelemmel nézett rám.
-Olyan kedves vagy, mondtam már?-mosolyodtam el gúnyosan.
-Igen. Meg azt is mondtad, hogy cuki vagyok...és ellenállhatatlan.-mondta, ajkán szexi félmosollyal.
-El ne szállj, Horan.-csóváltam meg a fejem, majd számat újra az övére tapasztottam.
Az az egy biztos, hogy a tegnapi este is felkerül a "Soha nem felejtem el" éjszakák közé. Életemben nem gondoltam volna, hogy részem lesz benne valaha, hiszen eddig csak filmben láttam ilyen szerelmes jeleneteket. Lassan tényleg úgy érzem magam, mintha egy film főszereplője lennék, Niall pedig a szőke hercegem. Elhatároztam, hogy az előző este kevésbé kellemes pillanatait pedig örökre száműzöm az elmémből. Csak a jóra akarok emlékezni, nem arra, ami beárnyékolhatná a boldogságunkat. Botlás volt. Tudom, hogy csak az volt. Niall már nem egyszer bizonyított, megérdemli, hogy megbocsássak neki, és kapjon még egy esélyt. Hiszek benne, hogy többet nem fogja eljátszani a bizalmam. Már csak Rachel maradt hátra...Nem áll szándékomban jelenetet rendezni, csupán pár szót szeretnék váltani vele, higgadtan. Még akkor is, ha legszívesebben a szőke loboncánál fogva húznám végig magam után a part mentén oda-vissza , futólépésben. De mivel ellenzem az erőszak bármilyen formáját, ezzel a lehetőséggel csak magamban intézem el.
Hosszan csókolóztunk a magas szikla tövében, egymás ölelésébe bújva. Nem úgy tűnt, mintha Niall valaha is el akarna engedni.
-Figyelj csak.-álltam meg egy pillanatra, mire Niall kérdőn nézett rám.-Lassan indulni kéne vissza.
Niall nagyot sóhajtott, nem tűnt túl lelkesnek.
-Nem akarok visszamenni.-rázta meg a fejét.
-De muszáj. Tudod, ma megyünk haza, és minden cuccunk ott van, nem beszélve a többiekről, akik azt se tudják élünk-e még.-húztam el a számat.
-Ráérünk még.-győzködött.
-Niall...én sem szívesen megyek most oda.-mondtam őszintén, hiszen tudtam, miért nem rajong valójában az ötletért.-De itt sem maradhatunk egész nap. Figyelj, én nem haragszok már rád.-bújtam közelebb hozzá, és összekulcsoltam ujjainkat.-Ígérem, nem fogok Rachelnek ugrani, de ideje életjelet adni magunkról.-simítottam meg a kézfejét. Pár másodperc után nagy levegőt vett, és bólintott.
-Igazad van. Menjünk vissza hozzájuk.-mondta, majd ezzel felállt, engem is felhúzva.-De majd még ma eltűnünk, egy kis időre.-súgta a fülembe szemtelenül vigyorogva.
-Majd meglátom.-vetettem oda, majd elindultam a ház felé. Niall pillanatokon belül mellettem termett,  egymásba fonta ujjainkat, úgy sétáltunk tovább. Minden egyes lépésnél nagyot dobbant a szívem, ahogy egyre közelebb értünk a házhoz. Féltem, hogy nem fogok tudni uralkodni magamon, és elvesztem a józan eszem. Fokozatosan lettem idegesebb, mikor beértünk a hátsókertbe, lehunyt szemmel megszorítottam Niall kezét, aki azonnal magához húzott.
-Annyira sajnálom.-suttogta alig hallhatóan, a fejét rázva.
-Nem számít már...-válaszoltam azonnal, de valahogy úgy éreztem, Niallben mindig is egy kis tüskeként fog megmaradni ez a botlás. A hatalmas teraszra értünk, és már csak pár lépés választott el minket az üvegajtótól.
-Erősen fogd a kezem, és el ne engedj semmiképpen!-parancsoltam rá, mire bólintott, és eltolta az ajtót. Odabent megcsapott a hűs, légkondícionált levegő, és a virágillat. Teljes csend volt, csak a lábunk csattogása hallatszott. A konyha felé közeledtünk, ahol egy árva lélek sem tartózkodott. A nappali kanapéjának karfáján sötét, göndör tincsek terültek szét, és halk, egyenletes szuszogás hallatszott. Óvatosan közelebb merészkedtünk, és nem tudtuk, felébresszük-e a göndört. Hason aludt, csak egy boxer volt rajta, és nem úgy festett, mint aki egy nyugodt éjszaka után lepihent oda. Inkább úgy, mint akinek nem volt hozzá ereje, hogy felvonszolja magát az emeletre, így a legközelebbi, viszonylag kényelmes vízszintes felületet választotta az alvásra. Finoman megböktem a karját, ám nem reagált.
-Harry.-suttogtam lágy hangon, miközben lehajoltam hozzá, és tovább rázogattam. Semmi reakció. Segítségkérően Niallre pillantottam, aki nagyot sóhajtott, majd leguggolt, és Harry füléhez hajolt.
-Hahóóóóóó!-kiáltotta a fülébe, mire összerezzentem. Harry úgy ugrott fel, mint akit az áram csapott meg, ijedtségében lefordult a kanapéról, és majdhogynem az ölembe esett. Szapora lélegzetvételekkel, álmos arccal, és kócos hajjal nézett Niallre, ölni tudott volna a szemeivel.
-Megőrültél, ember?-kérdezte fáradt, rekedtes hangon, majd megdörzsölte a szemét, és pislogott párat.-Na, majd így várj tőlem legközelebb ébresztést.-dörmögte, majd miután felkászálódott, ránk nézett, és dühös arca hirtelen megenyhült, ahogyan Niall kezére tévedt a tekintete, ami a derekamon volt.-Nem láttalak már este titeket...vagyis, inkább volt az már hajnal.-morfondírozott, majd elégültem elmosolyodott.-Ami azt jelenti, hogy nem aludtatok itt...igaz?-húzta fel fél szemöldökét kíváncsian. Niallel egymásra néztünk, és elmosolyodtunk.-Na, ez a beszéd, fiatalok!-csapta össze a tenyerét, diadalittasan felkiáltva.-Tudtam én, hogy minden rendben lesz. Szívből örülök nektek.-kacsintott ránk.-Mit gondoltok, felébresszük a többieket?
-Nincs szükség rá, már ébren vagyunk.-válaszolt egy hang a lépcső felől, mire mind arra fordultunk. Liam sétált le rajta, felöltözve, látszólag frissen. Nem sokkal mögötte Louis, kevésbé energikus állapotban.
-Káááááávéééééét.-nyöszörögte, miközben a korlátba kapaszkodva vonszolta le magát.-Amúgy ki az a nem normális, aki korán reggel ordít, mint a sakál?-kérdezte a fejét fogva.
-Nem az én hibám, ez a hülye kiabált a fülembe. Képzeld el, hogy pont a legszebbet álmodod, és valaki beleordít. Te mit csinálnál?-szállt harcba Harry.
-Pofán vágnám, visszakézből.-hangzott az egyértelmű válasz.
Lassan mindenki leszállingózott az emeletről, ki jobb, ki kevésbé szalonképes állapotban. Megcélozták a konyhát, és ipari mennyiségben kezdték gyártani a kávét. Valószínűleg tegnap eléggé kiütötték magukat, amíg távol voltam. Beszélgettek, néha fel-felnevettek egy-egy tegnap történt eseten, és feltűnően sokszor pillantottak felénk. Mindenki ott volt, kivéve egy valakit...
-Rachel?-szólaltam fel hirtelen, mire a szoba elcsendesült. Szóval már mindent tudnak...
-Már nincs itt.-válaszolta Liam.
-Hogyhogy nincs itt?-kerekedett el a szemem. Harry megköszörülte a torkát, és felém fordult.
-Tegnap, miután mindketten elmentetek, elment. Felhívta az egyik barátnőjét, aki a közelben lakik, és elcuccolt hozzá.-mesélte.
-És csak úgy, önszántából?-kérdezte Niall meglepetten.
-Hát, nem egészen...-vakargatta meg a tarkóját Harry, és Rickiere nézett, aki karba tett kézzel állt, és elfordította a fejét, miközben egy grimaszt vágott. Abban a pillanatban nem tudtam, hogy nevessek, vagy megijedjek, így csak felugrottam a helyemről.
-Jézusom, Rickie, mit csináltál?-kérdeztem rémülten, és csak remélni mertem, hogy semmi olyat, amit később megbánhat.
-Nyugi, semmi komoly...csak egy kicsit elbeszélgettem vele.-válaszolt a fejét ingatva.
-Csak beszélgettél?-csattant fel Louis röhögve, és hozzám fordult.-Szóval, a barátnőd mikor megtudta mit történt, olyan decibellel üvöltött, hogy még a tenger is megszűnt hullámozni ijedtében. Aztán csak kiabált, majd amikor Rachel bejött a házba, Rickie utána ment, természetesen végig üvöltve. Csodálom, hogy nem rekedt be. Talán ezért döntött úgy Rachel, hogy ne élvezi tovább a társaságunkat, és inkább elhúz.-rántotta meg a vállát, nekem meg leesett az állam.
-Ez komoly, Rickie?-kérdeztem, és éreztem, ahogy az ajkam kezd felfelé szaladni.
-Tudod, ki kavarjon be a legjobb barátnőmnek. Szerencséje van a csajnak, hogy itt voltak a srácok, és nem engedték, hogy ráugorjak. Pedig megtettem volna.-bólogatott hevesen, de nem tudta befejezni, mert lendületből ráugrottam, és szorosan magamhoz öleltem.
-Hihetetlen vagy.-mondtam, még mindig csodálkozva.-Az igazság az, hogy én is szerettem volna vele beszélni, de úgy látszik, megelőztél. Bár, most hogy így belegondolok, lehet jobb is ez így. Nincs kedvem rá nézni, remélem többet látni se fogom.-rázkódtam meg, majd Niallre néztem, aki lehajtott fejjel állt mögöttem, ám amikor észrevette, hogy nézem, egyből felnézett, és elmosolyodott.
Nem sokkal ez után úgy döntöttünk, hogy kiülünk a teraszra, és a nap segítségével éledünk fel. Feltankoltunk kávéval, és mindenki elfoglalt egy számára kényelmes helyet, majd kiélveztük az utolsó napunkat itt, a melegben. Pár óra múlva ugyanis minden visszaáll a normál kerékvágásba, visszarepülünk Londonba, ahol újra a borongós, esős időjárás fogad minket, a rikító nap helyett.
-Kinek van kedve a délutánt a parton tölteni?- kérdezte Zayn.
-Te? A parton? Víz közelében?-vonta fel a szemöldökét Liam.
-Igen.-bólintott határozottan.-De csak mert ez a nőszemély folyamatosan a fülemet rágja.-mutatott a mellette ülő Perriere, aki ártatlanul széttárta a karját.
-Szerintem is élvezzük ki a meleget, amíg lehet.-értett egyet Eleanor.
Kis idő múlva, már bikinikben, napszemüvegekben, és fürdőnadrágokban parádéztünk odalent a víz mellett. Harry és Niall úszni mentek, Liam, Zayn, Rickie és Perrie röplabdáztak, Louis meg Eleanort molesztálta, persze nem rossz értelemben. Ide-oda pörgette a vízben, miközben a lány majd megszakadt a nevetéstől. Én a törölközőmön feküdtem, és napoztattam magam. Niall hívott, hogy menjek úszni, de most valahogy nem volt kedvem hozzá. Épp jót mosolyogtam, mert Louis a nyakába vette Elt, és szaladgált vele, amikor megcsörrent egy telefon. Niall telefonja. Nem tudtam szólni neki, túl messze volt, így hát előkotortam a ruhája alól, és megnéztem a kijelzőt. Abban a pillanatban elöntött a forróság, ahogy megláttam Rachel nevét felvillanni a képernyőn. Ajkamat harapva hezitáltam, hogy felvegyem-e, hiszen ez mégiscsak Niall telefonja. A készülék kitartóan csengett tovább. A fenébe is, ha Rachel Niallt hívja, annak valószínűleg köze van hozzám, szóval miért is ne venném fel?
-Haló.-köszöntem bele hűvösen. A vonal másik végén pár másodperces néma csönd volt.
-Lizzie...?!-hallottam meg egy ledöbbent hangot.
-Talált.-nevettem fel gúnyosan.
-Niall a közelben van?
-Nem tudom adni, épp úszni ment.
-Ó...kár.-nagy levegőt vett.-Csak bocsánatot szerettem volna kérni tőle, amiért tegnap úgy letámadtam.-kezdte, mire erősebben megszorítottam a mobilt.
-Valóban?-kérdeztem kimérten.
-Igen. Elborult az agyam. Niall régi jó barátom, mindig is nagyon szerettem...persze volt idő, hogy úgy szerettem, de az már elmúlt. Nem akartam én semmi rosszat, tényleg. Szégyellem magam, és sajnálom...és örülök, hogy még együtt vagytok. Ezek szerint nagyon erős kapcsolat a tiétek. Szóval, még egyszer, sajnálom...-kért bocsánatot, ám hangja egyáltalán nem tűnt őszintének.
-Rendben.-feleltem.-Részemről elfogadva a bocsánatkérés.-hallottam, ahogy nagyot sóhajt a vonal másik végében.-Elfogadom, még ha tudom, hogy nem is így gondolod.
-Hogy érted ezt?-csattant fel.
-Rachel.-nevettem fel.-Mindketten tudjuk, hogy az előbbi monológod egy szava sem igaz. Szereted Niallt, mindig is szeretted, és nem puszta véletlenből smároltad le. Vissza akartad szerezni, miközben tudtad, hogy barátnője van. Arra játszottál, hogy szétválassz minket, de elárulok valamit...elcseszted. A terved visszafelé sült el. Nem szakítottunk, sőt, most még inkább ragaszkodunk egymáshoz.Csak ezért kérsz bocsánatot, hogy azt higgyük, megbántad, pedig legbelül most szörnyen ideges vagy, amiért nem jött össze...de ilyen az élet. Szánalmas ez a játék, amit játszottál ez idő alatt. Kihasználni valaki csak azért, hogy valaki más közelében legyél...szánalmas. Szóval, szeretném, ha a közeljövőben távol maradnál tőlünk, és nem kavarnál be. Megköszönném.-soroltam higgadt, határozott hangon, és szinte láttam magam előtt Rachel arcát, ahogy fokozatosan sápad le.-Ja, és még valami!-tettem hozzá, még mielőtt megszólalhatott volna.-Szerencséd, hogy tegnap este Rickievel találkoztál. Kár lenne azért a dús hajkoronádért.-szúrtam oda a végére egy csípős kis fenyegetést, még ha nem is igazán gondoltam komolyan. Most nem bántanám Rachelt...tegnap viszont lehet, hogy megtettem volna. Hosszú, döbbent csendet hallottam. Nem tudtam, ott van-e még a vonalban, de nem is érdekelt. Elvettem a fülemtől a telefont, és kinyomtam, majd a ruhákra dobtam. A szívem vadul dübörgött még az izgalom hatására, ahogy kiosztottam Rachelt. Még sosem beszéltem ilyen ingerülten senkivel, nem vagyok a durvaság híve. De azt sem hagyom, hogy elnyomjanak. Hadd tudja csak, kivel van dolga. Részemről ezzel a beszélgetéssel a Rachel-ügy lezárva...
Ajkaimon elégedett mosoly jelent meg, ahogy megláttam a felém közeledő szőkeséget. Vizes haja kuszán állt, teste csillogott a víztől, ahogyan a nap fénye megtört rajta. Káprázatos látványt nyújtott, és egy perc sem kellett, hogy teljesen elvarázsoljon. Sanda vigyorral állt meg előttem,és nyújtotta ki a kezét, hogy felhúzzon. Gondolkodás nélkül pattantam fel, kezemet a nyaka köré fontam, és viszonoztam finom, érzéki csókját. Teste az enyémhez tapadt, éreztem, milyen tűzforró a bőre.
-Kivel beszéltél telefonon?-kérdezte, miután elváltunk, és lassan megnyalta az alsó ajkát
-Rachellel.-válaszoltam nyíltan, hiszen mi értelme lett volna hazudni? Niall arcán egy pillanatra rémület futott át, majd nagyot nyelt, és a szemembe nézett.
-Mit akart?
-Csak bocsánatot kérni. Elfogadtam, még ha nem is volt komoly a bocsánatkérése. Egy ideig nem fogjuk látni, úgy érzem.-gondolkodtam el.-Ugye nem baj, hogy beszéltem vele?-kérdeztem félve, mert Niall nem mondott semmit.
-Egyáltalán nem baj. Én már úgyis megbeszéltem vele, amit kellett...és épp elég volt.-húzta el a száját, és átnézett a vállam felett.
-Hogyan fogsz rá emlékezni?-kérdeztem kíváncsian. Rachel volt már neki ismeretlen, ismerős, barát, barátnő, ex...érdekelt, Niall hogy érez most. Tudtam, hogy nehéz neki, hiszen régóta ismeri, és nagyon jó barátja volt...
-Egy barátként...egy régi barátként, akivel tizenéves koromban együtt lógtam a játszótéren, és akire büszke vagyok, amiért sikerült valóra váltania az álmát.-válaszolt, mire őszintén elmosolyodtam, és magamhoz öleltem őt.
-Reméltem, hogy ezt fogod mondani.-súgtam a fülébe, majd két kezem közé fogtam az arcát, és lágy puszit adtam a szájára.
Nem vártam el tőle, hogy utálja meg, és törölje ki az emlékezetéből, hiszen tudom, hogy képtelenség. Én sem tudnám elfelejteni azt, akihez valaha is erős baráti kapcsolat fűzött. Baráti...Niall nem akar rá úgy emlékezni, mint a valamikori barátnőjére.
-Ő volt az első szerelmed, igaz?-kérdeztem hirtelen.
-Igaz...-bólintott feszülten.-De nem az utolsó.-mosolyodott el, a szemeimbe nézve, majd egy dalszöveget kezdett el énekelni, lágy hangon, csak úgy, hogy én halljam. "I wanna be last, yeah, baby let me be your last, your last first kiss..."-énekelte, majd látva mosolyomat magához ölelt, és szeretetteljesen megcsókolt...