(II./18.) Bántott, de nem úgy, ahogy elképzeltem…

Sziasztok Kedves Olvasók!
Szeretném megköszönni a türelmeteket, sajnálom, hogy majdnem egy hétig nem tudtam új részt hozni, de rengeteg időmet elvette a vizsgára készülés, és már nem volt energiám írni. Ha minden jól megy, mostanában sűrűbben tudom majd hozni a részeket, mert nem kell annyit tanulnom (remélem) :)
Köszönöm az előbbi részhez a kommenteket, és az értékeléseket, nagyon örültem nekik! Nem is húzom tovább az időt, itt is van a következő rész, jó olvasást, és szeretettel várom a véleményeteket, megjegyzéseket! :)
Puszi: Dóri :*

-Niall, ha még egyszer megpróbálod kioldani a felsőmet, belefojtalak a vízbe!-dorgáltam meg pajkos kis barátomat, aki már vagy századjára húzta meg a bikini felsőm zsinórját, remélve, hogy sikerül szétszednie. Egy mérges pillantást küldtem felé, ám nem létező haragom azonnal elszállt, ahogy egy mozdulattal megrázta a fejét, vizes haja össze-vissza állt, egész teste csillogott a sós víztől a nap fényében, és arcán ott ült az a féloldalas, pimasz mosoly amit mindig akkor alkalmazott, ha ideges voltam. Tudta, hogy ezzel bármikor le tud venni a lábamról. Csak egy pillanatra bambultam el, és gyönyörködtem a látványban, ám ez épp elég idő volt arra, hogy magához húzzon, és újból a víz alá merüljön velem. Addig-addig forgolódott, míg végül a hátam mögé került, és úgy törtünk a felszínre, hogy hátulról körém fonta a karjait, fejét pedig a vállamra támasztotta. Ujjaival a bőrömet cirógatta, miközben mosolyogva puszilta végig állam vonalát. Szemeim önkénytelenül lecsukódtak, az egész testem elernyedt, majd hirtelen kellemes bizsergés járt végig. Elhomályosult tudattal élveztem gyengéd érintéseit, amikor is egy erősebb harapást éreztem meg a vállamban, és a felsőm hirtelen meglazult, és a  madzagja a hátamhoz csapódott.
-Niall Horan, fejezd be!-emeltem fel a hangom, de a tekintélyem ismét elveszítettem, ugyanis hiába akartam én parancsolóan rászólni, amikor összetalálkozott a tekintetünk, azonnal elvesztem azokban a gyémánt kék szemekben, és amint felnevetett, már azt is elfelejtettem, hogy egyáltalán miért vagyok ott. Zavartan tartottam a tenyeremmel magamon a bikinimet, és éreztem, ahogy a fejem kezd elvörösödni, ahogy tekintetem lejjebb csusszant a felsőtestén, feltérképezve férfias előnyeit. Hallottam, ahogy jóízűen felnevet, és egyik kezét kinyújtja felém, majd végigsimított az állam vonalán.
-Na, mizu?-röhögött fel, mire idegesen ellöktem a kezét.
-Ne nevess, inkább segíts bekötni!-fordítottam hátat neki, még mielőtt a fejem szénné égne a szeme láttára.
-Pedig annyit kínlódtam vele.-cammogott.
-Niall, a többiek már a parton szedelőzködnek, csak ránk várnak, hogy indulhassunk a jachtra. Nem volt elég az egész délután, hogy kiszórakozd magad?-kérdeztem a fejemet csóválva, miközben hátra lépkedtem, és türelmetlenül toltam neki a hátam a kezének.-Kérlek, kösd már be!
-Jó.-dünnyögte, majd lustán babrálni kezdett vele.-De ha rajtam múlna, egész este itt lennénk a parton.-suttogta a fülembe sejtelmes hangon.
-Azt mindjárt gondoltam.-feleltem gunyorosan mosolyogva.-Köszi.-fordultam felé, mikor éreztem, hogy meghúzta a masnit a megkötőn. Arcát a kezeim közé fogtam, miközben szorosan átölelt, és a szemembe nézett.-Ígérem, hogy elszökünk este, jó? Csak most már gyerünk, mert tudod, időre kell mennünk!-emlékeztettem, mire ajkai mosolyra húzódtak, majd magához húzott, egy lágy csókot adott a számra.
-Menjünk.-szólt, mire bólintottam, és a part felé fordultam, hogy végre kijussak a tengerből. Tettem előre pár lépést, mikor hirtelen kicsúszott a talaj a lábam alól, és Niall karjaiban találtam magam. Nevetve kapaszkodtam a nyakába, és hagytam, hogy a hátralevő pár méteren a karjaiban vigyen.
-Mikor unod már meg?-kérdeztem szemforatva..
-Soha.-hangzott a határozott válasz, mire elmosolyodtam, és a nyakába fúrtam a fejem.
A délután igazán kellemesen telt, úgy, ahogy előre megterveztük. Úszkáltunk, süttettük magunkat a napon, játszadoztunk a vízben, röplabdáztunk a parton. Niallel folyamatosan harcoltunk, megpróbáltuk lenyomni a másikat a víz alá, majd azon versenyeztünk, hogy ki tud tovább lent maradni. Megpróbáltunk kézen állni, én meg akkor jöttem rá, hogy semmi egyensúlyérzékem sincs, így végül az lett, hogy Niall a lábamat tartotta, és úgy maradtam egy helyben. Amikor pedig megunta, hogy engem tartson, egyszerűen megfogta a lábam, és húzott maga után a vízben, aminek a következménye az lett, hogy majdnem megfulladtam, annyi vizet nyeltem. Nevetve vonszolt ki a partra, én hörögve nevettem, a torkomat fogva, Niall pedig mellettem összegörnyedve röhögött rajtam. A többiek valószínűleg azt hitték, hogy valami nincs rendben nálunk, ugyanis elég furcsa tekintettel méregettek minket, végül egy legyintéssel elintézték, és nem kérdezgettek semmit. A fiúk persze most sem úszták meg, először még csak kíváncsian bámulták őket a rajongók, majd reszkető végtagokkal, az ájulás közeli állapotban jöttek oda egy-egy autogramért és képért. Persze, a srácok nem küldték el őket, mindegyikükkel váltottak pár szót, csináltak képet, és dedikáltak. Mi a háttérből néztük, ahogyan teljesítik a hírnévvel járó kötelességeiket, és jót mosolyogtunk egy-egy lányon, akik tényleg úgy néztek ki, mintha megszállta volna őket valami. Azonban volt egy pillanat, ami tényleg meglepett. Miközben a napon sütkéreztem, egy halk hangocskát hallottam meg magam mellől. Ahogy kinyitottam a szemem, egy szöszi, fürtös kislány állt megszeppenve, és azt kérte, hogy hadd csináljon egy olyan képet, amin én meg Niall is rajta vagyunk. Döbbenten néztem Niallre, aki csak bólintott, hogy menjek. Felkászálódtam a helyemről, és zavart arckifejezéssel álltam be Niall mellé, aki határozottan átkarolt, majd a kislány beállt elénk, és az anyukája csinált rólunk egy fotót. A fotó után Niall leguggolt, hogy aláírja a frizbijét, és miközben dedikált, a kislánnyal találkozott a tekintetünk. Egyszerűen leírhatatlan az, amit a szemében láttam. Ahogy belenéztem azokba a hatalmas, égszínkék szemekbe, az egész testemet végigjárta a melegség. Azok a boldogságtól ragyogó szemek, ahogyan Niallt nézte, szinte már majdnem kicsordult a könny a szeméből, annyira rajong az én szőke fiúmért, aki mikor végzett a dedikálással, lágyan megsimította a lány karját, és láttam, hogy a kis szőkeség menten remegni kezd, és még szélesebb mosolyra húzza formás kis ajkait. Vékony térdei szinte összecsuklottak alatta, ahogy kezében az aláírt frizbivel sétált, futott, majd később rohant a parton, majd kikelve önmagából belefutott a vízbe, és az apukája nyakába ugrott. Kába mosollyal az arcomon néztem utána, és azon agyaltam, hogy vajon az a több millió lány is így érez? Ha egy képtől, aláírástól vagy kedves mosolytól elvesztik a józan eszüket, és ez a pár pillanat nagyon hosszú időre belevésődik az emlékezetükbe. Hát valóban ilyen hatással lennének rájuk? Ha ők egyetlen ilyen perctől a felhők felett járnak, akkor nekem mit kellene éreznem? Azt hiszem, igazán nagy kincs, ami a birtokomban van. Mindenki Niall Horanje, a szőke, babaarcú, kék szemű énekes fiúja, az enyém… Olyan jó ezt így kimondani. "Az enyém." Én részesülök abban, amikről milliók álmodnak, mellettem ébred reggelente, én látom először az álmos, fáradt arcát, én hallom először a rekedtes hangját, én kapom tőle a nap első csókját...és ez piszokjó érzés. Úgy érzem, visszautaztam az időbe, és a 13 éves énem bőrébe bújtam. Soha életemben nem voltam még ilyen boldog, mint vele. Ez az egész olyan, mint egy álom...egy csodálatos álom, és rettegek, hogy egyszer felébredek.
-Min töröd azt a csinos kis buksid?-hallottam meg kellemes hangját.-Gyere, ideje felszállni a jachtra! Vagy nem szeretnél? Még visszaléphetsz.-húzta fel a szemöldökét vigyorogva.
-Nem, mehetünk!-löktem meg lágyan, a víz felé.
-Lizzie, miért nem maradunk?-lépett vissza hozzám, és szorosan magához húzott.-Ezerszer jobban éreznénk magunkat, csak így, kettesben.-duruzsolta a fülembe, hangja csábító volt, és már-már engedtem a kísértésnek, de az agyamban egy kis csengő őrült módjára csilingelni kezdett. Nagyot sóhajtva toltam el magamtól, hogy aztán reménykedő szempárjába nézhessek.
-Nem lehet, kincsem. Nem léphetünk le, nem hagyhatjuk ott a többieket, várnak ránk. Kérlek, légy türelmes.-simítottam végig napbarnított bőrén.
-És ha nem akarok türelmes lenni?-csattant fel.-Lizzie, ki akarok kapcsolódni, és ahhoz te is kellesz!-mondta idegesen.-Vagy van valami baj?-vonta fel egyik szemöldökét.
-Nem, semmi baj nincsen. Tényleg…-bizonygattam a szemébe nézve.-Gyere, ideje felszállni.-fogtam meg a kezét, hogy a jacht felé húzzam. Niall sértődött tekintettel vonult mellettem, majd amikor felértünk a többiekhez, unottan vett ki egy sört a hűtőládából, és levágta magát a jacht végébe.
-Hát, ezt meg mi lelte?-fordult hátra meglepetten Liam.
-Semmi komoly, majd lenyugszik.-vontam meg a vállam, majd belekortyoltam az üdítőmbe. Szörnyen éreztem magam, amiért visszautasítottam Niall közeledését, inni sem volt már kedvem. Én csak egy pár órát akartam a barátaimmal tölteni, jól érezni magam, kicsit ellazulni, élvezni, ahogyan a lemenő nap fényében szeljük a tengert, jókat nevetni. Társaságban akartam lenni, az elmúlt hetek alatt szinte mindig egyedül, vagy Rickievel voltam, nem mentem bulizni, a ház küszöbét is csak akkor léptem át, ha vásárolni indultam. Pörgést akartam, hallgatni a fiúk poénjait, és sírásig nevetni. Persze a pihenés másik formáját sem felejtettem el, de azt inkább estére terveztem. Akkor már mindenki megnyugszik, kiszórakoztuk magunkat, és jut idő egymásra is, amit csak együtt, kettesben tölthetünk, és nem zavar minket senki. Romantikus hangulatot képzeltem el, ami csakis este jöhetett volna létre. De azzal, hogy most magamra haragítottam Niallt, mindent elszúrtam.
A korlátnak támaszkodva, lehunyt szemmel élveztem, ahogyan a  gyér nap süti az arcom, és a tenger sós illata az orromba szökik. A jacht egy helyben állt, épp elég messze voltunk a parttól, a közelben egy lélek sem volt. Hirtelen egy hangos csattanásra kaptam fel a fejem, amit még hangosabb röhögés követett. Ahogy hátra fordultam, Harryt láttam meg a padlón feküdni, körülötte a többiek dőlöngélve nevettek.
-Ember, ez nem igaz, hogy mindenhol elesel!-préselte ki magából Louis, miközben a térdét csapkodta.
-Ha-ha, nagyon vicces. Nem láttam ezt a kis pöcköt, jó?-kászálódott fel Harry a földről.-Jó, azért ennyire nem volt vicces, hogy ne tudjátok abbahagyni a röhögést!-horkant fel.
-De, az volt.-bólogatott Louis, még mindig vigyorogva.
-Valóban?-kérdezte Harry, igencsak gyanús hangsúllyal, majd egy lépést tett Louis felé.
Éreztem, hogy valami történni fog…és milyen jók a megérzéseim! A következő pillanatban a göndör egy jól irányzott lökéssel a vízbe küldte hahotázó barátját, aki meglepettségében felsikított. Mérges arccal, vizet köpve bukott fel, és gyilkos pillantást küldött Harry felé.
-Na, ez már tényleg vicces.-vágta oda a vízben köröző Louisnak, majd gondolt egyet, ledobta a papucsát, és egy fejessel utána ugrott. Csapkodva nyomkodták egymást a víz alá, jóízűen nevetve. Tekintetem Rachelre tévedt, aki épp a lenge ruháját rántotta le magáról, hogy aztán ő is a vízben kössön ki, hatalmas bombát ugorva. A víz felfröccsent a fedélzetre is, majd a szőke hajzuhatag bukkant fel előttünk.
-Gyertek!-intett Rachel, mosolyogva.
A számat harapdálva toporogtam a jacht szélén, valahogy nem volt kedvem ismét vizesnek lenni. Bizonytalanul álltam, és néztem a fürdőzőket.
-Lizzie, ugorj be te is!-kiáltott rám Rickie.
-Nem, jó lesz ez itt nekem.-bólintottam, és épp leguggolni készültem, amikor egy erős lökést éreztem a hátamon, és a következő pillanatban a testem elmerült a tengerben.
Hüledezve töröltem ki a vizet a szememből, hogy lássam, ki volt olyan kedves, hogy belökött. A fedélzeten nem láttam mást, csak őt. Karba tett kézzel állt, és elégedett vigyorral az arcán méregetett, majd ő is csatlakozott a többiekhez. Nem értettem, mire volt ez jó. Azonban ahelyett, hogy odaúszott volna hozzám, leállt vízi csatázni. Hitetlenül meredtem rá, az egész elmémet elöntötte a sötét köd. Szikrákat szóró szemekkel úsztam el a jacht oldalához, még egy utolsó pillantást vetve a szőkeségre, aki mint ha minden rendben lenne, úgy viháncolt. Dühös karcsapásokkal értem a jacht széléhez, és elhatároztam, hogy nem érdekel senki. Pihenni akartam, társaságban lenni? Hát, nem jött össze. Amikor fel akartam húzni magam a fedélzetre, hirtelen valami megragadott, és visszarántott a vízbe. Nagy csobbanással huppantam vissza, hátam azonnal a hideg fémnek ütközött, ahogyan Niall mellkasát az enyémnek nyomta. Némán méregetett, közönyös tekintettel, azonban a szeme sarkában megjelenő kis ránc elárulta, hogy igenis jól szórakozik. Egyik kezét végigfuttatta az oldalamon, majd megállapodott az arcomon.
-Hova, hova?-dörmögte mély hangon.
-Oda, ahol eredetileg is akartam maradni, de nem tudtam, mivel valaki arcátlanul a vízbe lökött.-mélyesztettem tekintetem az övébe.
-Vagy úgy.-bólintott.-Hát, ennek a valakinek nyomós oka volt rá. Valahogy meg akarta bosszulni az őt ért sérelmet, és ezt a módot érezte a legjobbnak. És most, hogy az a galád megbűnhődött, az illető lelke megnyugodott.-mondta, szavai önkénytelen mosolygásra késztettek.
-Tényleg? Szóval, az illető nem haragszik már?-túrtam bele a hajába gyengéden.
-Sosem haragudott, csak érzékenyen érintette a tény, hogy visszautasították.-rántott egyet a vállán.
-Sajnálom… Nem akartalak megbántani.-kértem tőle bocsánatot lehajtott fejjel.-Csak egy kis társaságot szerettem volna magam körül. De most már mindegy.-néztem újra fel rá.-Ha visszaértünk a partra, a tied vagyok.-jelentettem ki, mire láttam, hogy szemei felcsillannak. Édesen elmosolyodott, majd két kezét a fejem mellé tette.
-Figyelj. A srácok terveztek egy kis nyársalást ez után. Szerintem vétek lenne kihagyni, nem gondolod?-kérdezte mosollyal az arcán, a szemöldökét ugráltatva.-Meg aztán, a sötét sokkal izgalmasabb.-súgta a fülembe pimasz hangon. Halkan felnevetve karoltam át a nyakát, hogy az arcát magam felé fordítva meg tudtam csókolni.
-Köszönöm.-leheltem ajkára.
-Nincsen mit. Megértem, hogy annyi bezártság után szeretnél egy kis teret, hogy hiányzik a társaság. Nekem is hiányozna.-mondta együtt érzően.
-Hát, valahogy úgy.-ingattam meg a fejem.-Figyelj, szerinted Liam most épp megfulladni készül, vagy nekünk csápol?-hunyorogtam, mert nem láttam tisztán a távolabb levő barátunkat, aki vad mozdulatokkal integetett felénk.
-Szerintem azt mondja, hogy menjünk oda.-mosolyodott el Niall.-De ha nem szeretnéd, felőlem visszamehetünk a jachtra.-tette hozzá gyorsan. Pár pillanatig bazsalyogva néztem várakozó arcát, majd sóhajtottam egyet, és átöleltem.
-Az nyer, aki előbb odaér.-suttogtam a fülébe halkan, lassan beszélve, majd felnevettem, és elrugaszkodtam a jacht oldaláról, mit sem törődve Niall értetlen arckifejezésével, a többiek felé vettem az irányt.
A nap utolsó sugarai lágyan játszadoztak a tükörsima víz felszínén, miközben nem messze tőlem, a tűz szikrái pattogtak, és gyúltak lángra, ahogy Tom egy új adag fát pakolt rá. Az apró kis lángnyelvek, pillanatokon belül méretes fénycsóvákká váltak, ezzel még jobban felmelegítve az esti hűs levegőt.
-Liz, dobsz egy kés?-hallottam meg a nevemet, mire Harry integetett szemben velem.
-Inkább adnám, ha nem bánod.-válaszoltam mosolyogva, majd felálltam, és átnyújtottam neki a kért kést.
-Köszi.-vette el, majd annak segítségével lefejtette a nyársbotról a majdnem szénné égett húst.
Hangosan szitkozódva vette tudomásul, hogy a vacsorája ehetetlen. Törökülésben ülve néztem végig a többieken, arcukat megvilágította a tűz fénye, mindannyian mosolyogtak, és boldognak látszottak. Üres sörösüvegek hevertek a meleg homokban, mialatt teli üvegek voltak a kézben. Tagadni sem lehetett, hogy a levegőben igencsak megnövekedett az alkoholtartalom. Mindenki legalább a harmadik italt itta, Tom jóvoltából előkerült egy pár üveg tömény ital is, amit nagy lelkesedéssel fogadtak, és rövid időn belül elpusztították. A jó hangulat nagy része talán ennek volt köszönhető. Már nem voltunk egyedül, csatlakozott hozzánk régi, hű barátunk, az alkohol. Egy test huppant le mellém, és azzal a lendülettel magához is húzott, majd egy puszit adott az arcomra.
-Nem vagy éhes?-kérdezte Niall.
-Már ettem, épp elég volt. Inkább iszogatok kicsit.-emeltem fel az üvegem, és bele is kortyoltam. Niall próbált a szemembe nézni, de több üveg sör után ez nem ment annyira egyszerűen. A szeme ide-oda golyózott, amin akaratlanul is elmosolyodtam. Még nem volt vészesen részeg, de látszott rajta, hogy van benne bőven pia.
-Hé, emberek! Énekeljünk valamit!-kiáltott fel Tom.-A naplementében ülni, sütögetni, és iszogatni a One Direction sztárfiúcskáival, miközben dalolgatunk a parton, tiszta filmbe illő jelenet lenne.-ölelte át Tom Harry vállát, és elkalandozó tekintettel nézett maga elé.
-Hozom a gitárom!-szólalt fel Niall, és azonnal fel is pattant, hogy a házba rohanjon.
-Te elhoztad a gitárod?-kiabáltam utána.
-Ja, sose tudni, mikor van rá szükség!-fordult vissza nevetve.
Nem sokkal később már egy nagy körben ültünk, körülvéve a tüzet, és azon tanakodtunk, hogy mi az a dal, amit mindenki ismer.
-Summer Paradise?-kérdezte Liam, ám többen is a fejüket rázták.
-Nem tudom végig a szöveget.-húzta el a száját Eleanor.
Niall a gitárja húrjain jártatta az ujját, és erősen törte a fejét, a többiek szintén agyaltak. Nem létezik, hogy nincs olyan dal, aminek ne tudnánk mind a szövegét! Hirtelen hangok csendültek fel a mellettem ülő gitárjából. A dallam egyből ismerősen csengett, és ahogy körbenéztem, mindenki mosolyogva nézett fel, a fiúk nosztalgikus arccal fakadtak dalra, és énekelték a jól ismert I'm yours szövegét. Hogy ez eddig nem jutott eszembe! Hiszen az egyetlen tetoválásom is ezt a mondatot ábrázolja. Megbabonázva hallgattam a srácokat, tekintetem Niallre szegeztem, aki gitárjával a kezében, lazán énekelve még tökéletesebb látványt nyújtott. Eszembe jutott, amikor először énekelt nekem az ablakom alatt. Ez, hogy itt ülünk, és csak a gitár szól a hangja alatt, felidézi bennem annak az estének az emlékét. Akaratlanul is elmosolyodtam, hiszen akkor, este, úgy engedtem el, hogy többet nem fogom látni őt...
-„This is our fate, I’m you-o-o-o-ours.”-fejeztük be egyszerre, dőlöngélve. Hangosan megtapsoltuk magunkat, és nevetve nyúltunk az üvegekért.
-A mai napra!-emelte fel az üvegét Tom.-Arra, hogy itt vagytok, és megismerhettelek titeket!-mondta mosolyogva.
-Egészségünkre!-nyugtáztam, majd koccantak az üvegek, és mindannyian meghúztuk azokat.
Azt hiszem, minden olyan lett, ahogy vártam. Jó hangulatban, nevetgélve ültük körbe a tüzet, beszélgettünk, iszogattunk, néhányan sütöttek maguknak még egy kis húst, de összességében mind együtt voltunk, és csak ez számított. Niall mellkasának dőlve hallgattam Tom egyik történetét, miszerint egyszer, egy külföldi turistacsoport az ő kertjében kötött ki, mert azt hitték, az a szálloda.
-Képzelhetitek, milyen arcot vághattam, amikor megláttam azt a tucat kínait, nagy matracokkal, meg törölközőkkel ott állni a füvön, én meg egy szál alsóban, a reggeli kávémmal a kezemben pislogtam rájuk. Nem is tudom, melyikünk lepődött meg jobban.-emlékezett vissza, mire mindannyian felnevettünk.
-Úgy látom, elfogyott a sör. Megyek, és hozok ki még pár üveggel.-szólt Niall, majd kicsit eltolt magától, hogy fel tudjon állni.-Hé, ki kér még sört? Bemegyek érte!-mutatott a ház felé.
-Várj, megyek én is segítek kihozni, meg veszek magamra valami felsőt.-pattant fel Rachel, hogy aztán együtt menjenek be. Messze éreztem magam a többiektől, így kicsit közelebb húzódtam hozzájuk. Ahogy oldalra tettem a kezem, hirtelen éles fájdalom nyilalt bele, amire felszisszentem. Reflexből kaptam vissza a kezem, és láttam, ahogy a tenyeremen végigfolyik a piros vér. Belenyúltam a késbe, amit nem láttam, és az megvágta a bőrömet.
-Tom, merre találok sebtapaszt?-kérdeztem tőle, miközben felálltam, és a kezemet szorítva indultam a háza irányába.
-A konyhában az alsó fiókban.-hangzott a válasz.-Miért, mi történt?-kérdezte ijedten.
-Semmi különös, csak megvágtam magam. Köszi.-bólintottam, majd sietős léptekkel a nagy üvegajtóhoz mentem. Annyira nem volt erős a vérzés, de mindenképp le szerettem volna fertőtleníteni, meg beragasztani, hiszen csak a homokban ültem. Ügyetlenkedve toltam el az ajtót, majd az üres folyosóra lépve egyenesen a konyha felé indultam. Ahogy közeledtem láttam, hogy fény szűrődik ki a helységből. Végig a sebemet tanulmányoztam, tekintetemet csak akkor emeltem fel, amikor a folyosó kanyarulatához értem, ahonnan a konyharész nyitódik. Akkor, abban a pillanatban úgy éreztem, hogy ha nincs ott a fal, aminek nekidőlhetek, biztosan összeesek. Vérző sebem már a legkevésbé sem érdekelt, erőtlenül engedtem le magam mellé mindkét kezem, és azon voltam, hogy el ne ájuljak. A fülemben lüktetett a vér, a hatalmas gombóc miatt a torkomban lélegezni sem tudtam. Mint akit fejbe vertek téglával, olyan kábultan meredtem az elém táruló képre, minden erőmmel arra koncentráltam, hogy lélegezzek. Mintha egy kést döftek volna belém, akkora fájdalommal néztem, ahogyan a szőke hajzuhatag előtt feltűnik egy másik fejtető, szerteszét álló, szőke tincsekkel. A lány teste a fiúénak simult, aki egy kézzel ölelte magához azt a karcsú derekat.
A látásom elhomályosult a benne összegyűlt könnyektől, úgy éreztem magam, mint akit fojtogatnak. A szavak a torkomon akadtak, nem voltam képes se megszólalni, se sírni, egyszerűen minden elszállt belőlem. Erőtlenül löktem el magam a faltól, hogy aztán minden energiámat összeszedve törjek ki a házból. Türtőztettem magam, nem hagytam, hogy kitörjön belőlem a zokogás. Remegő lábakkal futottam le, a többiekhez, ám nem volt erőm visszaülni hozzájuk. Egyedül akartam lenni, amilyen gyorsan csak lehet, mert tudtam, hogy percek kérdése, és nem bírom visszafogni magam. Észrevétlenül akartam elhaladni mellettük, de pechemre egy hang megszólított.
-Hova mész, Lizzie?-kíváncsiskodott Harry, aki összehúzott szemmel vizslatott.-Baj van?-kérdezte aggódóan.
-Nem, semmi baj sincs. Csak sétálok egyet.-küszködtem ki magamból egy értelmes választ, majd nem törődve a gyanúsan méregető tekintetekkel, elindultam a sötét parton. A homokot nézve lépkedtem előre, azt sem tudtam hova tartok, csak mentem előre, minél messzebb tőlük. Ahogy ismét beugrott a látott kép, már nem tudtam visszafogni magam. A düh, a csalódottság, a szerelem vegyített érzése egyszerre tört ki belőlem, és keservesen sírva rogytam le a legközelebbi sziklára. Nem tudtam gondolkozni, nem észleltem semmit a körülöttem levő hangokból, képekből, minden egy nagy, sötét pacává folyt össze a szemem előtt. Ez nem lehet igaz…ez nem történhetett meg! Ezt…nem vagyok képes elhinni…nem, nem és nem!
Hiába bizonygattam magamnak, hogy amit láttam, az nem történt meg…ez a zord valóság, bármennyire is nem szeretném elhinni, sajnos igaz…Rachel és Niall. A saját szememmel láttam…ez a lány elérte, amit akart. A gyanúm beigazolódott, pedig annyira bíztam benne! És mégis…az álmomnak is megvolt a jelentése. Rachel bántott, de nem úgy, ahogy elképzeltem…egy fájóbb pontot ért az ütése, sokkal fájdalmasabbat, mint amit erőszakkal okozni lehet. Rachel a szívemből tépett ki egy darabot. Azt a darabot, amely nélkül képtelen lennék élni... A szerelmemet.