(II./17.) Úgy éreztem, hogy az egész világ az enyém...

Drága Olvasóim!
Mielőtt elolvasnátok a részt, egy kéréssel/kérdéssel fordulnék hozzátok. Először is nagyon szépen köszönöm a több, mint 40 ezer(!) látogatót, a 31 díjat, és az 57 feliratkozót, el sem hiszem.:) Mostanában úgy veszem észre, hogy nem igazán akartok nekem megjegyzést írni. Én nem akarom kierőszakolni belőletek, ha van kedvetek, akkor írtok, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esne jól több komment, mert ezek alapján tudom követni, hogy milyennek találjátok az írásomat, jó-e, amit csinálok, tetszik-e még nektek. Az „Elolvastam” négyzetet is maximum 15-en pipáljátok ki, pedig ha minden igaz, 57-en vagytok. Hol vagytok, többiek? Hányan vagytok rendszeres, aktív olvasóim? Sajnos, már nem tudom. Ezúton szeretnélek megkérni titeket, hogy ha van időtök, írjatok nekem, értékeljetek, nagyon szívesen fogadom a kritikákat is, hiszen ezek csak építenek.:) Remélem, nem tartotok most egy hisztis hárpiának, de tényleg jól esne több visszajelzés. Innentől úgy lesz, hogy az „Elolvastam” helyett „Tetszik, Nem tetszik” négyzet lesz, hogy ha kommentet nem is írtok, legalább innen tudjam, hogy tetszett nektek a rész. Remélem ezentúl kicsit aktívabbak lesztek, és előre köszönöm is, mert imádlak titeket, és nem tudom elégszer megköszönni ezt a sok mindent, amit Tőletek kaptam! Most pedig jöjjön a rész, remélem tetszeni fog, várom a véleményeket, kritikákat, kommenteket! Puszi: Dóri :*
Ui.:Sajnálom, de lehet, hogy nem sűrűn tudom hozni a részeket, mert elkezdődött a vizsgaidőszakom, és tanulhatok, mint állat. De megteszek minden tőlem telhetőt.:)

Ha egy világsztár a partnered, akkor akarva akaratlanul megtapasztalod a híresség árnyoldalait a saját bőrödön is, a stresszt, ami egy-egy zsúfolt hetet körülölel, a megfelelési kényszert, a kötelességtudatot, és minden erőddel arra törekszel, hogy a lehető legtöbbet nyújtsd magadból. Mindezen kellemetlenségek mellett azonban a hírnévnek akad jó oldala is. Például, ha el akarsz jutni valahova, csak egy telefonhívás, és a magángép már indulásra készen áll. Így történt ez most is. Harry beszélt a malibui barátjával, aki szívesen fogad minke egy hétvégére. Ezt követően én tudatlan, megkérdeztem, hogy hanyas géppel megyünk, mire a srácok ledöbbenve, majd hangosan röhögve néztek rám. A magángép, amit rendeltek szombat hajnalban szállt fel, és alig egy óra alatt már a végelláthatatlan kékség felett repültünk. Semmi kifogásom nincs az ellen, hogy a kényelmes, nyugodt gép első osztályán ültünk egy tömött, utasoktól hangos repülő helyett. Kiélveztem a protekciómat, hiszen még sosem utaztam különgéppel, és tudom, hogy most lányok ezrei cserélnének helyet velem. Egy repülőn utazni a One Direction sztárjaival milliók álma.
Problémamentesen, nyugodtan telt az út. Niall a mellettem lévő ülésben foglalt helyet, és a fülén egy hatalmas fejhallgatóval aludt, miközben egyik keze az enyémet szorította. Megviselte a korán kelés, mivel pénteken nem várt program csúszott be nekik, ami miatt majdnem hajnalban értek haza. A többiek vagy aludtak, vagy csendben beszélgettek, senkinek nem volt kedve tombolni, mindenki pihent, erőt gyűjtött a hétvégére. Mellettünk Perrie és Zayn ült, Zayn barátnője vállára hajtva a fejét, lehunyt szemmel relaxált, Perrie pedig a fiú kézfejét simogatta, miközben az ablakon bámult ki. Liam halkan dúdolt elöl egy dalt, mialatt Louis és Harry halkan beszélgettek. Egy hirtelen nevetés hangzott fel, természetesen Racheltől. Mióta felszálltunk megállás nélkül kuncog, vagy éppen dumál. Igen, mindannyiunk közül ő most az energiabomba, már az indulás óta. Szerencsére elég távol volt tőlem, így nem láttam alakját, nem láttam, hogy minden egyes mondatnál, amit kimond, hátraveti szőke hajkoronáját, és csábítóan rebegteti a szempilláit. Nem láttam, mégis ezek a képek beleégtek az emlékezetembe. Az, amit csütörtök este művelt jacuzzizás közben, hatást gyakorolt az elkövetkezendő napjaimra. Egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből, ahogy Niallre mosolyog, ahogyan „véletlenül” hozzáér, vagy azokat a sejtelmes pillantásokat, amiket felé küldött. Nem akarok ebből ügyet csinálni, nem szándékozom balhézni, sem számon kérni őt ezért a viselkedésért…de zavar, amit csinál. Próbálok erre az egészre úgy tekinteni, mintha csak baráti gesztusok lennének, hiszen Niall semmi jelét nem mutatja, hogy érdeklődne iránta. Este, miután befejeztük a jacuzzi-partyt, úgy aludtunk el, hogy halkan, lágy dallamokat dúdolt a fülembe, miközben szorosan magához ölelt, és gyengéden cirógatta a bőrömet ujjaival. Pont úgy, mint ezelőtt. Még csak azt sem látom rajta, hogy távolodna tőlem, vagy nem érdekelném, mert amikor van rá alkalma, mindig érezteti velem, hogy mit jelentek számára. Péntek este, miután hazaesett hullafáradtan, és semmi másra nem vágyott, csak egy kis alvásra, még volt ereje ahhoz, hogy érdeklődjön a napom felől. Kérdezte, hogy mit beszéltem apuval, hogy jól vannak-e az otthoniak, végighallgatta a beszámolómat, amit próbáltam a lehető legrövidebben lehadarni neki, majd mielőtt elnyomta volna az álom, még a fülembe súgta, hogy „Szeretlek.” És ez az, amiért nem fog érdekelni Rachel rámenős viselkedése. Nem hagyom, hogy felidegesítsen, bármit is csinál. Nincs az a csábos mosoly, vagy érintés, ami el tudná szakítani tőlem Niallt.
Nagyot sóhajtva néztem ki az ablakon, tekintetem megakadt a velünk egy magasságban lebegő felhőkben, amik a vattacukorra emlékeztettek. Hosszú ideig kémleltem azokat, és gondolkoztam. Vajon milyen lesz ez a két nap? Teljesülni fog mindaz, amit elképzeltünk? Megfelelően ki tudjuk magunkat pihenni, hogy miután vége, újult erővel térjünk vissza a rohanó hétköznapok világába? Még nem tudtam. De elhatároztam, hogy élvezni fogom, mert ki tudja, mikor lesz máskor ilyen lehetőségem.
Lágy simítást éreztem meg a vállamon. Fáradtan nyitottam ki a szemem, és Niall mosolygós, vidám arcával találtam szemben magam. Észre sem vettem, hogy elaludtam.
-Megérkeztünk.-szólalt meg kedvesen, majd az ablakra bökött. Oldalra hajolva pillantottam ki a kis üvegen, és a látvány azonnal felébresztett. A bámulatos, kék tenger nézett vissza rám, hullámain megtört a nap rikító fénye, a parton emberek százai kis pontokként szaladgáltak, a hatalmas, fekete sziklák tekintélyt parancsolóan sorakoztak a víz mellett. Lenyűgöző volt, ugyanakkor egy könnycsepp szökött a szemembe látván ezt a szépséget, amivel rég találkoztam. Olyan volt, mintha újra hazatérnék. Szerettem volna találkozni apával, és a húgommal, de a sors úgy hozta, hogy amíg én ideutaztam, ők a nagyihoz mentek látogatóba, és csak vasárnap jönnek haza. Persze, amikor apával beszéltem pénteken, ő a haját tépte, és szidta a létező összes dolgot, amiért pont most utaztak el a nagyihoz. Megnyugtattam, hogy ne aggódjon, fogunk még találkozni a közeljövőben, bármi is legyen az ára.
A gép landolt, mi pedig lehámoztuk magunkról a Londonban felvett pulcsikat és farmereket, mi, lányok rövidnadrágban, lenge ruhákban, a fiúk pedig laza pólókban, és nadrágokban, mind napszemüveggel a fejünkön léptünk ki a ragyogó napsütésbe. A kinti forróság először idegenen érintett, hiszen régóta nem éreztem ilyfajta meleget. A nap sugarai simogatták az arcbőröm, mélyet szippantottam a levegőből, és mosolyogva fogadtam el Niall felém nyújtott kezét, majd az autóhoz sétáltunk, ami ránk várt, hogy elvigyen a hétvégi házunkhoz. Harry összepacsizott a haverjával, majd beültünk a hatalmas járműbe, amit ugyancsak Harry intézett nekünk. Levakarhatatlan vigyorral az arcomon néztem a mellettünk elsuhanó pálmafákat, házakat, annyira más volt, mint Londonban. Szinte már éreztem, ahogy a hűs víz körülöleli a testem, és a sós illat az orromba szökik.
-Rendben, srácok! Nem tudom, elég lesz-e a szoba, a hátsókertben van egy nyári konyha, ha nem fértek el ott is alhat valaki, vagy ott a kanapé, tudok felajánlani matracokat, Hazz, téged meg várlak a szobámban!-sorolta a lehetőségeket Tom, a végén pedig gúnyos vigyorral Harryre kacsintott.
-Pofa be!-ütötte vállba Harry, majd mindketten felnevettek.-Nem hiszem, hogy az alvás a legnagyobb tervünk a hétvégére.-nézett körül.-Bulizni fogunk, a parton lógni hajnalig, aztán másnap délben felkelni, és estefelé hazautazni. Vasárnap hétre jön értünk a gép.
-Ó, akkor jó. Reméltem, hogy bulizós kedvetekben lesztek. Higgyétek el, élvezni fogjátok.-mondta Tom, majd segített kivenni az utolsó csomagot is, és a ház felé vettük az irányt. Harry nem túlzott, Tom háza valóban a tenger partján van, a hátsókert már a vízre néz, csupán pár perc, és a meleg homokot érzed a lábad alatt. A ház hatalmas volt, és tágas. A légkondi adta kellemes hűvös csapott meg a nappaliba lépve, a nap besütött a nagy üvegablakokon, a falak visszafogott fehér színe tökéletes kontrasztot alkotott a sötét bútorokkal, és a makulátlan padlóval. Vajon hogy lehet ilyen tisztaság, mikor srác lakik itt?
-Na, hogy tetszik?-kérdezte csípőre tett kézzel Tom.
-Nagyon szép.-bólintottam.
-Köszi,…
-Lizzie.-segítettem ki, még mielőtt kínosan érezte volna magát.
-Igen, Lizzie. Ne haragudjatok, lányok esküszöm, pár óra és megjegyzem a neveteket. Vagyis Perrie, a tiedet már nagyon régóta tudom, nagy rajongód vagyok, imádom a zenéteket.-csókolt kezet Perrienek, mire Perrie zavartan elmosolyodott, Zayn pedig felnevetett a srác viccelődésén. Azonnal szimpatikus lett mindannyiunknak, örültünk, hogy megismerhettük Harry egyik legjobb barátját.
-Téged, mintha már láttalak volna valahol…annyira ismerősnek tűnik az arcod.-bökött Rachelre.-Tudom már! Modell vagy, igaz?-kérdezte izgatottan.
-Igen, Rachel Bore.-nyújtott kezet Rachel.
-Tom Richards. Örvendek a szerencsének.-ráztak kezet mosolyogva.-Oké, akkor Eleanor, Rickie, Lizzie, Rachel, Perrie, üdvözlöm a hölgyeket a házamban.-hajolt meg előttünk, mire újból felnevettünk. Hihetetlen egy figura, az biztos. Mellette nem fogunk unatkozni.
Egy kis lustálkodás, és limonádé szürcsölgetés után a a hűs nappaliban, úgy döntöttünk, hogy ideje lenézni a partra, elvérre nem azért jöttünk, hogy egész nap csak fetrengjünk a légkondícionált helységben, jégkockákkal hűtött italt igyunk, és bámuljunk a semmibe. Azért jöttünk, hogy élvezzük a kaliforniai napsütést, és szórakozzunk egy jót. Csináltunk pár szendvicset, a fiúk hűtöttek be sört, mi pedig több limonádét, majd mindezt belepakolva három hatalmas hűtőtáskával, bikiniben, csinos kalapokkal a fejünkön, napszemüvegben indultunk útnak. Mihelyst kiléptünk a házból, megcsapott a fülledt meleg, a nap forró sugarai szinte égették a bőröm. De nem zavart, mosollyal az arcomon lépkedtem tovább a homokos part felé, hiszen itt most minden perc aranyat ér, Londonban aligha számíthatok ilyenfajta időjárásra. Legalább lesz egy kis színem.
A sötét lencse mögül néztem az elém táruló látványt, a gyönyörű, hullámzó tengert, a sziklákat, a napsütést, az embereket a parton...egyszerűen nem tudtam levakarni a vigyort az arcomról. Annyira jó érzés volt újra itt lenni, ebben a környezetben. Igaz, san fransisco-i lányként még nem sűrűn jártam Malibun, de már tudom, hogy vétek volt nem eljönni. Ez a partszakasz olyan varázslatos! Bár ki tudja, lehet, hogy csak a folytonos eső, és hűvös miatt tartom ilyennek, lehet, hogy van ennél sokkalta szebb is, de ez most a legkevésbé sem érdekel. Imádom ezt a helyet!
Álmodozásomból egy kéz zökkentett ki, amely szorosan ráfonódott a derekamra, és felhevült testem egy másiknak ütközött. Megigézve néztem a mellettem sétáló szőkeségre, aki fekete napszemüvegében, összekuszált hajjal, és imádni való, féloldalas mosollyal sétált mellettem. Látszott rajta, hogy jól érzi magát, és élvezi, hogy kicsit más környezetbe került. A többiek, akik hangosan, nevetve haladtak előttünk, szintén meg voltak elégedve a helyzettel. Hihetetlenül boldog, és felszabadult voltam, hiszen minden klappolt,a szerelmem itt van mellettem, az idő is csodás, úgy éreztem, hogy az egész világ csak az enyém. Hirtelen elengedtem Niall kezét, majd elé álltam, karjaimat a nyaka köré fontam, és mohón falni kezdtem ajkait. Csókom talán kicsit vadabbra, és váratlanabbra sikeredett, mint ahogy terveztem, mert Niall nagyokat pislogva, szerény mosollyal nézett rám.
-Ezt miért kaptam?-kérdezte meglepetten.
-Nem tudom...-haraptam be a számat.-Csak úgy...-mondtam, majd leszegtem a fejem, mert lehet, hogy ezzel a hirtelen akciómmal kicsit túllőttem a célon. Niall egy ujjal az állam alá nyúlt, megemelve a fejem, hogy a szemébe nézzek.
-Azt nem mondtam, hogy nem esett jól...-mosolygott, majd ajkát újból a számra tapasztotta, és édes csókot adott rá.
Két karra támaszkodva ültem a meleg homokban, és élveztem a napsugarak táncát az arcomon, szívtam magamba a D-vitamint. Hallgattam, a gyerekek sikítozását, a fiatalok nevetését, a levegőben hot-dog illat terjengett, miközben a hullámok békésen mosták a part legszélét. Mosolyogva néztem a társaságomra, akik a vízben fürdőztek, vagy épp a parton henyéltek. Harry, Rachel, Louis és Eleanor vízi harcot játszottak, nagy erőlködve próbálták ledönteni a másik párost a lábukról, míg végül mindannyian összeestek, és eltűntek a víz alatt egy pár másodpercre. Rickie Liammel sétálgatott a parton, Perrie napozott, barátja Zayn, pedig mellette feküdt egy törülközőn, hiába nyaggatták a fiúk, nem ment be velük a vízbe.
-Srácok, tudjátok, hogy víziszonyom van!-húzta el a száját.-Nem megyek be!
-Ne csináld már, Zayn!-nyafogott Harry.-És ha Perriet épp elnyelve volna egy örvény?-tárta szét a karját.
-Akkor kétségtelen, hogy utánamennék, de tekintve, hogy pont itt sütteti magát mellettem, továbbra sem megyek be!-rendezte le ennyivel, majd visszatette a fejére Perrie kalapját, és kortyolt egyet a limonádéból. Mosolyogva hallgattam a beszélgetésüket, tény, hogy mióta itt vagyunk, Zayn egyszer sem merészkedett a víz közelébe. Hirtelen egy alakot láttam megformálódni magam előtt, messze bent a vízben. Lassú mozdulatokkal bukott elő, majd megrázva a fejét, beletúrt a homlokára tapadt hajába. Arccal a nap felé fordult, és megállt egy helyben, széttárt kezekkel. Izmos háta most vízcseppektől csillogott, és olyan megbabonázó látványt nyújtott, hogy akaratlanul is beleszédültem. Kapkodva szedtem elő a telefonom, hogy megörökíthessem ezt a gyönyörű képet. Körülötte nem volt senki, csak a végtelen kékség, előtte pedig a tiszta, felhőtlen égbolt közepén a nagy, narancssárga labdával. Mosolyogva néztem a képet, majd hirtelen felindulásból beállítottam háttérképnek. Kizárt, hogy ezt valaha is át fogom változtatni! Még egy pár percig gyönyörködtem a művemben, nem is vettem észre, hogy az én fotóalanyom oldalra billentett fejjel állt mellettem.
-Ideje megmártózni, paparazzi kisasszony!-vigyorogta, mire zavartan zártam le a képernyőt, és tettem el a készüléket. Vörös fejjel néztem fel rá, ám színemet nem a nap okozta. Niall halkan felnevetve ragadta meg a kezem, és húzott fel magához, majd vizes testéhez ölelt.
-Most már legalább tudom, hogy csak én őrültem meg.-suttogta a fülembe, mire értetlenül meredtem rá. Elengedett, és elővette a telefonját, majd felém tartotta. A képernyőn saját magamat véltem felfedezni, amint felhajtott pólóval, laza copfba kötött hajjal, lógó melegítőnadrágban állok a táncterem tükre előtt, és épp az egyik imádott táncmozdulatomat csinálom. Fülig érő mosollyal emeltem Niallre a tekintetem, aki csak zavartan elmosolyodott, és elhúzta készüléket.
-Ez már elég régi kép.-jelentettem ki.
-Tudom...de azóta nem cseréltem le. Tetszik ez a kép...olyan, te vagy.-fordította maga felé a telefont, és lágy mosolyra húzta az ajkát.
Vadul kalapáló szívvel fürkésztem az előttem álló srácot, aki úgy festett, mint akit elvarázsoltak. Boldogan öleltem magamhoz, és hosszú, gyengéd csókkal ajándékoztam meg. Ezek szerint nem csak engem kerített a hatalmába, hanem fordítva is, és ez hihetetlenül jó érzéssel töltött el.
-Na, indulás úszni egyet!-fonta össze az ujjainkat, majd a víz felé húzott.
-Ne, Niall, tudod, hogy nem szeretem annyira. Jól elvagyok én itt a parton is.-bólogattam hevesen, ezzel próbálva meggyőzni őt.
-Azt már nem. Úszni fogsz, mert ki tudja mikor lesz legközelebb rá lehetőséged.-parancsolt rám.
-Niall, nem szeretnék bemenni, maradok itt, de te menj csak.-legyintettem. Niall a szemembe nézett, majd tekintete végigszaladt a testemen.
-Hát jó...te akartad.-sóhajtott megvonva a vállát, és még mielőtt bármit is mondhattam volna felkapott, a vállára vett, és a tenger felé lépkedett velem.-Esküszöm, tiszta izom leszek, ha mindig így kell hogy szállítsalak.-nevetett fel, miközben határozott léptekkel haladt előre.
-Jó, jó, megyek, csak tegyél le!-adtam meg magam, majd megpróbáltam lecsusszanni a válláról, ám karját erősen a lábamra fonta, és nem hagyta.-Na, mi az? Mondom megyek magamtól!-néztem fel érdeklődve.
-Értettem.-válaszolt.-De így viccesebb.-vigyorgott, majd futásnak eredt, és pillanatokkal később már a hullámok közt találtam magam. Alámerültünk a tenger hűs vizének, nagy levegőt véve hagytam, hogy a víz ide-oda sodorjon, míg nem megéreztem egy testet az enyémnek csapódni, majd kezek fonódtak a testem köré, és emeltek ki a mélyből. Hajamat hátracsapva törtem fel a víz alól, pár pislogás után, ahogy kitisztult a látásom a világ legelbűvölőbb szempárját láttam magammal szemben. Mosolyogva ölelt magához, és csókolt meg lassan, érzékien. Abban a pillanatban mintha fejbe vágtak volna, úgy ürült ki a fejemből minden, és csak élveztem a csókját, azt, hogy vizes bőrünk egymáshoz ér, a körülöttünk levő szelíd hullámok pedig megtörtek összefonódott testünkön.
-Na, most már jössz úszni?-mosolyogta, miközben a vízcseppek ott ültek az ajkán, és a szempilláin.
-Mondhatnék nemet?-kérdeztem, mire megrázta a fejét, és újból a víz alá merült. Mosollyal az arcomon buktam le vele, majd miután elengedett, a saját erőmből úsztam. Tudtam, hogy ott van mellettem, és ő is ugyanolyan boldog, mint én. Hirtelen valami visszahúzott a lábamnál fogva, majd addig-addig ügyködött, míg a nyakába nem kerültem. Hörögve emelkedtem fel, mert a kis mozgolódás során vizet nyeltem. Erősen tartotta a lábam, és állt a  nyakában ülve velem, egy helyben. Egy kiáltást hallottam meg.
-Lizzie! Gyere, vízibunyó!-ordította Harry, mire Niall megindult alattam, és a fürtös felé közeledett, akinek a nyakában Rachel ült, és vigyorogva integetett felénk. Megálltunk egymással szemben, készen a harcra, amikor is megakadt valamin a szemem. Nem tudtam, hogy csak a sós víztől látok rosszul, vagy az ott tényleg az.
-Készen vagytok, csajok?-kérdezte Harry, mire Rachel örömittasan felkiáltott, én meg továbbra is a bokájára meredtem.
-Szép a láncod.-nyögtem ki, majd a szemébe néztem.
-Köszi, különleges darab.-csicseregte. Még egy pár másodpercig dermedten néztem a láncot, ami kísértetiesen hasonlított arra a bokaláncra, amit álmomban láttam. A láb tulajdonosa bántott akkor. Nem, ez csak valami véletlen egybeesés, ez nem lehet igaz! Vagy mégis? Ezek szerint Rachel volt az az ember a rémálmomban, aki üldözött? Ez képtelenség. Édes istenem, Rachel az, akitől a tudatalattimban félek?
Nem maradt sok időm az elmélkedésre, mert a szőke egy jól irányzott mozdulattal meglökött, mire egyensúlyomat vesztve dőltem hátra, és rántottam magammal Niallt is. Zaklatottan törtem fel a víz alól, hallottam ahogy Rachel diadalittasan felkiált, majd Harry vele együtt a tengerbe dől, minek hatására a kiáltás sikításba váltott át. Zakatoló szívvel emésztettem magamban a látottakat, próbáltam nem tulajdonítani neki nagy jelentést, hiszen csak egy álom. De azért ez elég bizarr, hogy a lány, aki hívatlanul jelent meg, és sanda gyanúm szerint nem ok nélkül, pont ugyan olyan bokaláncot visel, mint amit álmomban láttam a bántalmazóm lábán...