(II./19.) Sosem láttam még embert így szeretni, ahogy ő szeret téged...

Sziasztok Drága Olvasók!
Itt is van az újabb rész, remélem nem gyűlöltetek meg nagyon, tudom, hogy az előző rész kicsit kegyetlenre sikerült, de enne így kellett történnie. Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást, és szeretettel várom a kommenteket, kritikákat, még mindig! :) (Örülnék, ha jóó sok összegyűlne, és a pipálásról se feledkezzetek meg :)
puszi: Dóri .*
ui.: mostantól hozok a részekhez ajánlott zenéket is! :)
Ajánlott zene: Jason Walker - Down

*Harry szemszöge*
Valami itt nincsen rendben. Lizziet akkor láttam legutóbb ilyen meggyötörtnek, amikor az utcán szedtem össze, miután úgy döntött, hogy megszakítja a kapcsolatát Niallel. Borzalmas volt látni, ahogy ott görnyedt a földön, és sírt. Utálom, amikor egy lányt sírni látok, annál nincs is rosszabb dolog a világon. Olyankor összeszorul a szívem, ha tudom, hogy nem segíthetek rajta. De mi történhetett? Mi volt bent, ami Lizziet ennyire lesokkolta? Valaminek történni kellett, hiszen mielőtt bement, még minden rendben volt. Mit láthatott, ami ennyire felzaklatta? Látszott rajta, hogy valami nagyon kikészítette, hiába próbálta leplezni, én láttam már őt teljesen szétcsúszva, és akkor pont ugyanígy remegtek a kezei, mint az előbb. És ez a remegés, most nem szerelmes remegés volt. Sokkal inkább kétségbeesett. Félek, hogy valami nagy baj történt.
Pár perccel Lizzie távozása után Niall rohant ki a házból, az arca szinte lángolt. a szemeire pedig sötét fátyol borult. Rohanó léptekkel haladt felénk, lába alatt csak úgy porzott a homok. Már messziről sütött róla, hogy iszonyúan ideges, szemei szinte szikrákat szórtak. Nem sokkal mögötte Rachel tipegett, ám ő sem volt éppen nyugodt idegállapotban. Összeszűkült szemekkel nézett előre, ujjával egy kósza tincset sepert a füle mögé. Niall után kiabált, hogy várja meg, de Niall mintha meg sem hallaná, merev tekintettel bámult maga elé, és haladt egyre közelebb hozzánk. Nem tudom, a többiek észleltek-e valamit, de én biztosra vettem, hogy ezek közt most karddal lehetne vágni a feszültséget. Niall szaporán emelkedő mellkassal fékezett le mellettem, majd a megmaradt üveg töményért nyúlt, és nagyot húzott le belőle. Sóhajtva rogyott le mellém, lábait törökülésbe húzta, és tovább itta a kezében tartott italt, miközben a lobogó tüzet nézte.
-Haver, ne szorítsd annyira azt az üveget, mert vagy az, vagy az ujjaid bánják.-figyelmeztettem óvatosan, mert ujjai már szinte elfehéredtek, olyan erősen markolta az üveget. Először mintha meg sem hallotta volna, hogy hozzá beszélek, pár másodperc fáziskésés után kényszeredetten mosolyogva felnevetett. Jaj, ez a műröhögés, hogy én mennyire gyűlölöm! Itt tényleg nagyon nagy a baj, ha Niall már így nevet, és töményet iszik.
-Minden rendben?-böktem oldalba, és aggódva méregettem.
-Ja, persze.-bólogatott hevesen, ám túl rég óta ismerem, hogy tudjam, hazudik. Újból az üveg fenekére nézett, majd unottan körbefordult. Megfeszült állkapoccsal forgolódott, tekintetét ide-oda kapkodta, mint aki keres valakit. Két kézre támaszkodott, majd hátranézett, a víz felé is. Kérdőn fordult felém, felhúzott szemöldökkel.
-Te, figyelj már. Lizzie merre van?-kérdezte a lehető legnyugodtabb hangon, amire most képes volt.
-Hát, úgy volt, hogy megvágta magát a késsel, és bement a házba sebtapaszért. Pár perccel később pedig halálsápadt arccal, és reszkető végtagokkal jött vissza, és azt mondta, elmegy sétálni.-meséltem el neki a történteket. Mondandóm közben Niall arcából fokozatosan kezdett kifutni a vér, elkerekedett szemekkel meredt rám, és még a kezéből is kiejtette az italos üveget. A szemben ülő Rachelre nézett, aki félve emelte fel a fejét, ám ahogy találkozott a tekintetük, Rachel azonnal lehajtotta a fejét. Niallre néztem, aki szótlanul ült mellettem, meg sem mozdulva. Ajkai meg-megremegtek, és lefelé konyultak. Nem hittem el, amit látok. Niall szeme sarkában egy könnycsepp tűnt fel, amit ő a száját beharapva tüntetett el onnan, erőszakosan megdörzsölve a szemét. Hirtelen gyorsasággal pattant fel, és indult el az egyik irányba. Gondolkodás nélkül ugrottam utána, még épphogy el tudtam kapni a karját, ami tűzforró volt.
-Niall, mi történt?-kérdeztem idegesen, mert most már biztos voltam benne, hogy Niallnek köze van Lizzie rossz kedvéhez. Niall nem szólt semmit, csak kitépte a karját a kezem közül, és az égre emelve tekintetét fonta össze a tarkóján a két kezét. A szívem egyre gyorsabban vert, ahogy szőke barátom már majdnem a sírás határán állt, végül sóhajtott egy nagyot, és bármi előjelzés nélkül elkáromkodta magát. Egyre türelmetlenebb voltam, egy hang belül azt súgta, hogy Niall csinált valamit, ami miatt most teljesen kiakadt. Hiába vártam, hogy végre megszólaljon, egy hang sem hagyta el a száját. Nehezen lélegezve meredt maga elé, és hol a fejét fogta, hol idegesen a hajába túrt. Miért nem hajlandó elmondani, mi történt? Látom, hogy iszonyat nagy a baj, Niall normális körülmények között sosem viselkedik ilyen zaklatottan, még ilyen hosszú és választékos káromkodást se sűrűn hallottam tőle, és ahogy kinéz, az már kezd ijesztővé válni. Nem sok hiányzik, hogy felrobbanjon. De mi a fene volt bent? És Lizzie miért rohant el elfojtott sírással a hangjában? És Rachel miért futott Niall után, aki rá se hederített, csak leült, és inni kezdett? Ekkor felvillant egy lehetőség...
-Basszus, ugye nem az történt, amire gondolok?-ragadtam meg Niall karját, és erőszakosan szembe fordítottam magammal, hogy a szemébe nézhessek. Niall arca égni kezdett, és hörögve fújta ki a levegőt, majd ismét a fejéhez kapott, és elfordult tőlem.
-De.-nyögte ki ezt a két betűs szót, ami hirtelen pofonként csapott arcba. Ez a hír sokkolt. Hirtelen mozdulni sem tudtam a döbbenettől.
-Cseszd meg, Horan!-csúszott ki a számon, amit éppen éreztem. Hát így már minden világos. Vagyis, majdnem minden...
-És mégis hogy?-kérdeztem egy fokkal nyugodtabb hangon. Muszáj volt lehiggadnom, láttam Niallön, hogy szörnyen érzi magát, nem akartam még jobban bántani. Épp elég szenvedés az neki, hogy egy másik lánnyal csókolózott a barátnője háta mögött.
-É-én...fogalmam sincs.-dadogott.-Hogy én mekkora egy seggfej vagyok, te jó ég!-emelte égnek a tekintetét, miközben dühösen dobbantott egyet.-Most azonnal utánamegyek, és beszélek vele!-indult meg az ellenkező irányba, teljesen váratlanul.
-Na, nem, azt nem!-álltam az útjába.-Figyelj, Niall, hatalmas baromságot csináltál, ezt te is tudod. De ha most utána mész, nem fogtok tudni értelmes emberek módjára beszélgetni. Te dühös vagy saját magadra, ő pedig rád, amit meg tudok érteni!-osztottam ki finoman, de azért érthetően.-Niall...Maradj itt, én pedig elmegyek, és beszélek vele. Ha te mennél, valószínűleg elküldene a búsba, sőt, talán még el is menne messzebbre, így sem tudom merre lehet már.-néztem a végtelenül hosszú partra.-Velem talán hajlandó lesz szót váltani. Rendben?-kérdeztem az összeomlás szélén álló barátomtól.
-Én Lizziet szeretem.-mondta remegő hangon.
-Tudom...én tudom.-bólintottam őszintén.-De reménykedj benne, hogy ő is tudja.-vetettem rá egy utolsó pillantást, majd elindultam, hogy megkeressem Lizziet.
-Miért nem verted be a képem, amiért a barátnőddel csókolóztam?-kérdezte halkan, szégyentől remegő hangon.
-Mert Rachel nem a barátnőm.-feleltem, még láttam, ahogy Niall arcára kiül a döbbenet, és az értetlenség, majd sarkon fordultam, és Lizzie után indultam.
Nem lenne okom haragudni Niallre, amiért csókolózott Rachellel, hiszen ő és én már régóta nem vagyunk egy pár. Mégis, valami miatt dühös voltam rá. Miért csinálta ezt, mi szükség volt erre? Lizzie miatta költözött Londonba, az ő szerelme egy tökéletes lehetőség volt neki az új életre. Mind a ketten szeretik egymást, efelől semmi kétség. Úgy tűnt, minden rendben van köztük, ezért is olyan meglepő ez a fordulat. Mi lelte ezt a gyereket? Sietős léptekkel haladtam egyre csak előre, biztos voltam benne, hogy a sziklák mögött egy lelkileg összetört, kétségbeesett lányt fogok találni...

*Lizzie szemszöge*
Nem volt erőm megtartani magam, elgyengülve rogytam le a homokba, hátamat a kemény sziklának támasztva. A könnyeim folyamként szántották végig az arcom, és egyre több és több lett belőlük. Keserves sírásom nem akart alábbhagyni, erőszakosan nyomtam a kezemet a fejemre, hogy megpróbáljam enyhíteni azt a lüktető fájdalmat. Szinte fulladoztam, nemcsak kívül, belül is. Szívemnek azon helyén, ahol eddig a legdrágább kincsemet őriztem, most egy hatalmas, sötét lyuk tátong, olyan érzés, mintha egy darabot kiszakítottak volna belőlem. Bármennyire is próbálkoztam, az agyam nem tudtam rávenni arra, hogy tisztán gondolkozzon, egyre csak egy kérdés zakatolt a fejemben. Miért? Miért tette ezt velem? Hát nem vagyok én elég jó neki? Mi vezette őt erre? Talán már régóta nem úgy érez, csak nem mondta el? De hát miért nem? És egyszerűen, miért pont Rachel? Miért ő, és miért nem én? Miért, miért, miért? Egy reményvesztett sóhaj kíséretében ütöttem bele a földbe, belemarkolva a homokba, majd hagytam, hogy az apró szemcsék kifolyjanak az ujjaim között, majd újra feltört belőlem a zokogás.
Hirtelen egy halk, lágy hangot hallottam meg, nem messze tőlem. Erőtlenül emeltem fel fájdalomtól elnehezedett fejemet, és a göndör felé fordultam, kinek sziluettjét csak halványan láttam a könnyfátylam mögül. Nem szóltam semmit, fejem visszahanyatlott a térdemre, és tovább sírtam.
Éreztem, amint az előbb említett test óvatosan leereszkedik mellém, és miután nem szóltam egy árva szót sem, közelebb húzódott hozzám. Képtelen voltam a kapcsolatteremtés bármilyen formájára is, hüppögtem, és a mellkasom majd benyomódott a szakadatlan sírástól, csakhogy nem bírtam abbahagyni. Mihelyt kicsit megnyugodtam, újból úrrá lett felettem a kín. Harry egy ideig nem szólt, csak hangtalanul ült mellettem, és folyamatos szipogásomat hallgatta. Nem akartam, hogy ilyen állapotban lásson, de nem éreztem magam kellőképpen erősnek, hogy kontrollálni tudjam az érzéseimet.
-Lizzie...-szólított meg percekkel később, hangja elővigyázatos volt, gyöngéd.
Mély levegőt vettem, majd kifújtam azt, és tekintetemet ráemeltem. Zöld szemei aggodalommal telve fürkésztek, göndör hajával a lágy szellő játszott, az arcába fújta, mire a fiú megrázta a fejét, és a helyükre parancsolta rakoncátlan tincseit.
-Miért jöttél utánam?-nyöszörögtem, és csak remélni mentem, hogy ki tudja venni rekedt hangomból a szavaim lényegét.
-Meg akartam bizonyosodni róla, hogy rendben vagy.-felelte.
-Rendben?-csattantam fel.-Igen, igazad van, minden a legnagyobb rendben van.-szipogtam- A barátom nem csókolózott egy másik lánnyal az én hátam mögött, miközben állítólag engem szeret és én nem láttam meg őket, nem ezt az egészet csak képzeltem.-válaszoltam pikírten, iróniával telve, kezemmel ide-oda hadonászva.
-Niall szeret téged.-mondta higgadtan, mire gúnyosan felhorkantam.
-Igen, épp az előbb bizonyította be, hogy mennyire.-bólogattam, és letöröltem egy újabb előbukkanó könnycseppet.
-Lizzie, végighallgatsz?-kérdezte Harry, még mindig nyugodtan. Felé fordultam, és bár fortyogott bennem a düh, és legszívesebben ráordítottam volna, hogy hagyjon engem békén, mégsem tettem. Harry nem tehet semmiről, ő is csak egy szerencsétlen áldozat. Te jó ég, hát akkor ő is hogyan érezhet, hiszen az ő párja is félrelépett! Lehunytam a szemem, és egy hatalmas sóhaj kíséretében bólintottam.
-Figyelj.-kezdte, mikor végre elhitte, hogy hajlandó vagyok beszélni vele.-Téged és Niallt az Isten is egymásnak teremtett, efelől semmi kétségem.-mondta, mire hitetlenül felnevettem.-Hallgass meg, kérlek. Régóta ismerem Niallt, mindent tudok róla, nagyon jó barátom. Tudod, a srácoknál nem szokás beszélni az érzésekről, mi azonban többször is megosztottuk egymással, hogy mit érzünk, és ez a pár beszélgetés elég volt ahhoz, hogy kiismerjük egymást, és tudjuk, hogy a másik mikor szomorú, mikor boldog, és mikor szerelmes. Ez utóbbit csupán azóta tapasztalom nála, mióta San Fransisco-ban egy koncert után rátalált egy lányra, akivel úgy hozta a sors, hogy később egymásra találjanak.-ezen a mondaton önkénytelenül is elmosolyodtam, már amennyire ez ilyenkor lehetséges.-Niall mindig is egy energiabomba volt, aki imádta az életet, és annak minden szépségét. Egy olyan jólelkű srác, amiből nagyon kevés van. Mikor vissza kellett utaznunk Londonba, árnyéka volt önmagának. Nem mondta, de én tudtam, hogy az elvesztésed tudata miatt volt maga alatt. Akár egy szellem, úgy lézengett, rossz volt ránézni. Amikor azonban megtudta, hogy újra láthat, mintha kicserélték volna. Lázasan kezdte el szervezni, hogyan fog meglepni, olyan volt akár egy túlbuzgó kisgyerek. Elmondta nekem, hogy fél attól, hogy esetleg te nem szeretnél vele találkozni, vagy egyáltalán nem is fogsz érdeklődni iránta. Ahogy teltek a napok, és egyre több időt töltöttetek együtt, Niallben kezdett kialakulni valami komolyabb, mélyebb érzés, titkolni akarta előtted, de legfőképp maga előtt. Azonban eljött az az idő, amikor már nem tudott uralkodni az érzésein. Ahogy közeledett a nap, amikor elmész, Niall összeomlott. Beszéltünk, és azt mondta, nem hagyhatja, hogy elmenj, mert nem bírna téged elengedni, mert ahhoz túlságosan is...beléd szeretett. Ekkor mondta ki először, hogy szeret. Ez után elhatározta, hogy bármi áron is, de az övé leszel. Rengeteget vívódott magában, és én még sosem láttam ennyire szenvedni, mint amikor megtudta, hogy elmész, végleg. Én nem tudom, mi történt azon az éjszakán, amikor a tetőn voltatok, de utána világos volt, hogy nem maradsz itt. Niall külsőleg úgy tűnt, mint aki beletörődött, ám belülről széttépte a bánat, hogy el kell engednie. Azért engedett el, hogy neked jó legyen, mert tudta, hogy a családod a legfontosabb neked. Legbelül reménykedett benne, hogy mégis visszatérsz hozzá, de nem mert lépni. Azt hitte, le tudja zárni a múltat, azt hitte, el tud majd felejteni téged idővel. De én tudtam, hogy erre sosem lesz képes, így megadtam neki az utolsó löketet, és az eredmény, hogy együtt laktok, és egy párt alkottok. Lizzie, ezt azért mondtam el, hogy tudd, Niall min ment keresztül azért, hogy egymáséi lehessetek. Én sosem láttam még embert így szeretni, ahogy ő szeret téged. Melletted Niall az a Niall, akit megismertem, és aki a barátom lett. Olyan átéléssel és büszkeséggel mesél rólad, hogy az embernek összeszorul a szíve a boldogságtól.-nevetett fel hirtelen.-Egyszerűen hihetetlen, hogy milyen hatással vagy erre a szeleburdi gyerekre! Tényleg olyan, mintha elvarázsoltad volna, madarat lehet vele fogatni, és ez a munkáján is meglátszik. Fellépésekkor teljes erőbedobással dolgozik, hát még ha te is jelen vagy, huhú...-legyintett-le sem lehet lőni, jó értelemben véve. Csak rátok kell nézni, és még vak is látja, hogy mennyire összeilletek.  Niall nemrégiben azt mondta nekem, hogy te vagy a legjobb dolog, ami valaha történhetett vele, még az X-factornál is sokkalta jobb. És azt te is tudod, hogy Niall másik szerelme az éneklés.-nézett rám Harry, megerősítést várva, mire határozottan bólintottam.-Lizzie...nekem fogalmam sincs, Niall hogy keveredhetett bele ebbe a botlásba, de biztosan merem állítani, hogy nem jelentett és nem is fog soha jelenteni neki semmit az a csók, mert ő téged szeret...csakis kizárólag téged.-fejezte be a göndör, tekintetét mélyen az enyémbe fúrva.
Harry beszéde után arra lettem figyelmes, hogy újból könnycseppek jelentek meg a szemem sarkában, ám ezúttal a meghatottságtól. Azonban még mielőtt elmerülhettem volna a szerelem langyos tengerében, a vészcsengő őrült módjára csilingelni kezdett a fejemben.
-De ha szeret, akkor mi a fenéért csókolózott Rachellel? Rachellel, aki valamikor ugyanazt a szerepet töltötte be, amit most én! Miért lehetek biztos abban, hogy nem törtek elő belőle a régi érzések, hiszen Rachel tökéletes, ezerszer jobban Niallhez való, mint én.-hadartam, és éreztem, hogy újból kezd felmenni bennem a pumpa.-És egyébként is, te miért nem haragszol rájuk, hiszen Rachel a barátnőd!
-Rachel és én nagyon régóta nem vagyunk együtt, és szerintem a mi kapcsolatunk sosem volt feleannyira se erős, mint a tiétek.-mondta, mire elkerekedett szemekkel néztem rá.
-Hogyhogy? De hát, én...azt hittem, hogy...
-Tudod, Rachel az elején nagyon bejött. Szőke haj, karcsú test, jó humor, megnyerő stílus...ám ahogy megismertem, rájöttem, hogy a fullos külső üres belsőt takar. Gyönyörű lány, és intelligens is, de nem érett. Ő kalandra vágyott, akivel tehette flörtölt, sokszor úgy is, hogy én is jelen voltam. Megbeszéltük a dolgot, és maradtunk haverok. Már egy ideje sejtettem, hogy amúgy se miattam van velünk, csak nem gondoltam, hogy a sejtésem beválik. Azt hittem, lesz benne annyi tisztelet, hogy nem kezd ki a volt legjobb barátjával, úgy, hogy közben neki van barátnője, de ezek szerint vastagabb a bőr a képén, mint gondoltam.-rázta meg a fejét megvetően.
-Sosem kedveltem Rachelt, és most már tudom, miért.-feleltem.-De akkor Niall miért hagyta hogy megtörténjen? Miért, ha valóban engem szeret?-böktem ki azt a sokat ízlelgetett kérdést.
-Nos, ezt én sem tudom biztosan...Niall és Rachel is elég spiccesek voltak, talán baleset volt.
-Mondd meg nekem, hogy egy csók hogyan lehet baleset?-kérdezősködtem tovább, hajthatatlanul.
-Lizzie, fogalmam sincs...nem tudom, mi vezette Niallt erre. Csak ismételni tudom magamat, miszerint Niallnek semmit nem jelentett. Botlás volt, amiért jó ideig vezekelni fog.-mondta Harry, hangjában őszinteség csengett. Nagy sóhaj szakadt fel a torkomból, és az előttem elterülő sötét kékséget kémleltem, melynek tükrén megcsillant a hold ezüstös fénye.
-Szerinted szeret még?-törtem meg a csendet pár másodperc után.
-Hm, ebben biztos vagyok. A kérdés most az, hogy te szereted-e őt annyira, hogy megbocsáss neki.-mondta Harry bölcsen. Újból magam elé meredtem, és kényszeredetten felsóhajtottam.
-Nem tudom...szeretem, ezt nem tagadom. De fogalmam sincs, ezek után hogy tudnék a szemébe nézni...-ráztam meg a fejem.
-Talán beszélj vele, és megtudod.-adta a legmegfelelőbb választ.-Tudod, mindig is csodálattal néztem rátok. Annyira egyben vagytok, szinte egyszerre gondolkoztok, egyszerre mozdultok, és ha együtt vagytok, süt rólatok, hogy imádjátok egymást. Igazán kár lenne értetek, és tudom, hogy ezt te is tudod. Én senki mást nem birok elképzelni a mellé a hülye gyerek mellé.-mondta játékosan, mire én is halkan felnevettem, és újból a szemébe néztem.-Egy próbát megér, nem?-húzta fel a szemöldökét.
-De...-sóhajtottam, és érezni akartam, hogy könnyebb lett, de legbelül még mindig emésztett az érzés, hogy Niall talán már nem szeret. Viszont ha ez igaz, akkor tőle szeretném hallani, az ő szájából,  ehhez pedig muszáj, hogy beszéljünk.
-Félek.-böktem ki hirtelen.
-Ne félj, Lizzie, minden rendben lesz. Gyere ide!-húzódott közelebb, majd fél karral magához ölelt, fejemet pedig a vállára hajtottam, és próbáltam lenyelni a torkomat szorongató gombócot.
-De mi van, ha tényleg nem szeret?-kérdeztem kétségbeesetten, már vagy századjára.
-Lizzie, ne beszélj már badarságokat, könyörgöm! Szerinted, ha nem szeretne, akkor miért volt már a sírás határán, amikor eljöttem utánad, és miért nézett úgy Rachlere, mintha egyetlen pillantással meg tudná ölni? Nyugodj meg, gondold át a dolgokat, és ne aggódj...Niall a csillagokat is lehozná neked, ha megtehetné.-biztatott.-Most pedig elmegyek, és szólok neki, hogy vársz rá, rendben?-tolt el kicsit magától, hogy a szemembe nézhessen.-És ne sírj már, mert meg fogsz fulladni, és ez nem épp a legmegfelelőbb alkalom, hogy elhalálozz!-viccelődött ízlésesen, majd letöröltem a könnyem, és bólogattam. Harry elmosolyodott, és felállt, hogy visszamenjen a többiekhez.
-Harry!-kiáltottam utána, mikor már pár méterrel arrébb állt.
-Tessék?-fordult vissza.
-Miért törődsz ennyit velem?-kérdeztem zavartan, hiszen tény, hogy Harry nélkül valószínűleg azonnal kiadtam volna Niall útját, így viszont elgondolkozom a folytatáson. Nem értettem, Harry miért foglalkozik velem, a szerelmi életemmel, hiszen nem rég óta ismerjük egymást, bár jóban vagyunk, azért ezt nem néztem volna ki belőle, hogy ilyen önzetlenül segít rajtam. Némán pislogtam Harryre, a választ várva. A göndör a sziklának támaszkodott, majd óvatos mosolyra húzta ajkait.
-A nővéremre emlékeztetsz...egykor neki is voltak ilyen gondjai, de nem velem osztotta meg, mert még akkor kisfiú voltam. Viszont most már elég nagynak érzem magam, hogy tudjak segíteni.-mondta.-Meg amúgy is, nem bírnám tétlenül nézni, ahogy az egyik legjobb barátom tönkremegy.-vonta meg a vállát lazán, majd hátat fordított.
-Köszönöm.-szóltam, még mielőtt elindulhatott volna.
-Igazán nincs mit. Kívánom, hogy minden rendbe jöjjön köztetek!-bólintott, majd eltűnt a sötét sziklák árnyékában...

(II./18.) Bántott, de nem úgy, ahogy elképzeltem…

Sziasztok Kedves Olvasók!
Szeretném megköszönni a türelmeteket, sajnálom, hogy majdnem egy hétig nem tudtam új részt hozni, de rengeteg időmet elvette a vizsgára készülés, és már nem volt energiám írni. Ha minden jól megy, mostanában sűrűbben tudom majd hozni a részeket, mert nem kell annyit tanulnom (remélem) :)
Köszönöm az előbbi részhez a kommenteket, és az értékeléseket, nagyon örültem nekik! Nem is húzom tovább az időt, itt is van a következő rész, jó olvasást, és szeretettel várom a véleményeteket, megjegyzéseket! :)
Puszi: Dóri :*

-Niall, ha még egyszer megpróbálod kioldani a felsőmet, belefojtalak a vízbe!-dorgáltam meg pajkos kis barátomat, aki már vagy századjára húzta meg a bikini felsőm zsinórját, remélve, hogy sikerül szétszednie. Egy mérges pillantást küldtem felé, ám nem létező haragom azonnal elszállt, ahogy egy mozdulattal megrázta a fejét, vizes haja össze-vissza állt, egész teste csillogott a sós víztől a nap fényében, és arcán ott ült az a féloldalas, pimasz mosoly amit mindig akkor alkalmazott, ha ideges voltam. Tudta, hogy ezzel bármikor le tud venni a lábamról. Csak egy pillanatra bambultam el, és gyönyörködtem a látványban, ám ez épp elég idő volt arra, hogy magához húzzon, és újból a víz alá merüljön velem. Addig-addig forgolódott, míg végül a hátam mögé került, és úgy törtünk a felszínre, hogy hátulról körém fonta a karjait, fejét pedig a vállamra támasztotta. Ujjaival a bőrömet cirógatta, miközben mosolyogva puszilta végig állam vonalát. Szemeim önkénytelenül lecsukódtak, az egész testem elernyedt, majd hirtelen kellemes bizsergés járt végig. Elhomályosult tudattal élveztem gyengéd érintéseit, amikor is egy erősebb harapást éreztem meg a vállamban, és a felsőm hirtelen meglazult, és a  madzagja a hátamhoz csapódott.
-Niall Horan, fejezd be!-emeltem fel a hangom, de a tekintélyem ismét elveszítettem, ugyanis hiába akartam én parancsolóan rászólni, amikor összetalálkozott a tekintetünk, azonnal elvesztem azokban a gyémánt kék szemekben, és amint felnevetett, már azt is elfelejtettem, hogy egyáltalán miért vagyok ott. Zavartan tartottam a tenyeremmel magamon a bikinimet, és éreztem, ahogy a fejem kezd elvörösödni, ahogy tekintetem lejjebb csusszant a felsőtestén, feltérképezve férfias előnyeit. Hallottam, ahogy jóízűen felnevet, és egyik kezét kinyújtja felém, majd végigsimított az állam vonalán.
-Na, mizu?-röhögött fel, mire idegesen ellöktem a kezét.
-Ne nevess, inkább segíts bekötni!-fordítottam hátat neki, még mielőtt a fejem szénné égne a szeme láttára.
-Pedig annyit kínlódtam vele.-cammogott.
-Niall, a többiek már a parton szedelőzködnek, csak ránk várnak, hogy indulhassunk a jachtra. Nem volt elég az egész délután, hogy kiszórakozd magad?-kérdeztem a fejemet csóválva, miközben hátra lépkedtem, és türelmetlenül toltam neki a hátam a kezének.-Kérlek, kösd már be!
-Jó.-dünnyögte, majd lustán babrálni kezdett vele.-De ha rajtam múlna, egész este itt lennénk a parton.-suttogta a fülembe sejtelmes hangon.
-Azt mindjárt gondoltam.-feleltem gunyorosan mosolyogva.-Köszi.-fordultam felé, mikor éreztem, hogy meghúzta a masnit a megkötőn. Arcát a kezeim közé fogtam, miközben szorosan átölelt, és a szemembe nézett.-Ígérem, hogy elszökünk este, jó? Csak most már gyerünk, mert tudod, időre kell mennünk!-emlékeztettem, mire ajkai mosolyra húzódtak, majd magához húzott, egy lágy csókot adott a számra.
-Menjünk.-szólt, mire bólintottam, és a part felé fordultam, hogy végre kijussak a tengerből. Tettem előre pár lépést, mikor hirtelen kicsúszott a talaj a lábam alól, és Niall karjaiban találtam magam. Nevetve kapaszkodtam a nyakába, és hagytam, hogy a hátralevő pár méteren a karjaiban vigyen.
-Mikor unod már meg?-kérdeztem szemforatva..
-Soha.-hangzott a határozott válasz, mire elmosolyodtam, és a nyakába fúrtam a fejem.
A délután igazán kellemesen telt, úgy, ahogy előre megterveztük. Úszkáltunk, süttettük magunkat a napon, játszadoztunk a vízben, röplabdáztunk a parton. Niallel folyamatosan harcoltunk, megpróbáltuk lenyomni a másikat a víz alá, majd azon versenyeztünk, hogy ki tud tovább lent maradni. Megpróbáltunk kézen állni, én meg akkor jöttem rá, hogy semmi egyensúlyérzékem sincs, így végül az lett, hogy Niall a lábamat tartotta, és úgy maradtam egy helyben. Amikor pedig megunta, hogy engem tartson, egyszerűen megfogta a lábam, és húzott maga után a vízben, aminek a következménye az lett, hogy majdnem megfulladtam, annyi vizet nyeltem. Nevetve vonszolt ki a partra, én hörögve nevettem, a torkomat fogva, Niall pedig mellettem összegörnyedve röhögött rajtam. A többiek valószínűleg azt hitték, hogy valami nincs rendben nálunk, ugyanis elég furcsa tekintettel méregettek minket, végül egy legyintéssel elintézték, és nem kérdezgettek semmit. A fiúk persze most sem úszták meg, először még csak kíváncsian bámulták őket a rajongók, majd reszkető végtagokkal, az ájulás közeli állapotban jöttek oda egy-egy autogramért és képért. Persze, a srácok nem küldték el őket, mindegyikükkel váltottak pár szót, csináltak képet, és dedikáltak. Mi a háttérből néztük, ahogyan teljesítik a hírnévvel járó kötelességeiket, és jót mosolyogtunk egy-egy lányon, akik tényleg úgy néztek ki, mintha megszállta volna őket valami. Azonban volt egy pillanat, ami tényleg meglepett. Miközben a napon sütkéreztem, egy halk hangocskát hallottam meg magam mellől. Ahogy kinyitottam a szemem, egy szöszi, fürtös kislány állt megszeppenve, és azt kérte, hogy hadd csináljon egy olyan képet, amin én meg Niall is rajta vagyunk. Döbbenten néztem Niallre, aki csak bólintott, hogy menjek. Felkászálódtam a helyemről, és zavart arckifejezéssel álltam be Niall mellé, aki határozottan átkarolt, majd a kislány beállt elénk, és az anyukája csinált rólunk egy fotót. A fotó után Niall leguggolt, hogy aláírja a frizbijét, és miközben dedikált, a kislánnyal találkozott a tekintetünk. Egyszerűen leírhatatlan az, amit a szemében láttam. Ahogy belenéztem azokba a hatalmas, égszínkék szemekbe, az egész testemet végigjárta a melegség. Azok a boldogságtól ragyogó szemek, ahogyan Niallt nézte, szinte már majdnem kicsordult a könny a szeméből, annyira rajong az én szőke fiúmért, aki mikor végzett a dedikálással, lágyan megsimította a lány karját, és láttam, hogy a kis szőkeség menten remegni kezd, és még szélesebb mosolyra húzza formás kis ajkait. Vékony térdei szinte összecsuklottak alatta, ahogy kezében az aláírt frizbivel sétált, futott, majd később rohant a parton, majd kikelve önmagából belefutott a vízbe, és az apukája nyakába ugrott. Kába mosollyal az arcomon néztem utána, és azon agyaltam, hogy vajon az a több millió lány is így érez? Ha egy képtől, aláírástól vagy kedves mosolytól elvesztik a józan eszüket, és ez a pár pillanat nagyon hosszú időre belevésődik az emlékezetükbe. Hát valóban ilyen hatással lennének rájuk? Ha ők egyetlen ilyen perctől a felhők felett járnak, akkor nekem mit kellene éreznem? Azt hiszem, igazán nagy kincs, ami a birtokomban van. Mindenki Niall Horanje, a szőke, babaarcú, kék szemű énekes fiúja, az enyém… Olyan jó ezt így kimondani. "Az enyém." Én részesülök abban, amikről milliók álmodnak, mellettem ébred reggelente, én látom először az álmos, fáradt arcát, én hallom először a rekedtes hangját, én kapom tőle a nap első csókját...és ez piszokjó érzés. Úgy érzem, visszautaztam az időbe, és a 13 éves énem bőrébe bújtam. Soha életemben nem voltam még ilyen boldog, mint vele. Ez az egész olyan, mint egy álom...egy csodálatos álom, és rettegek, hogy egyszer felébredek.
-Min töröd azt a csinos kis buksid?-hallottam meg kellemes hangját.-Gyere, ideje felszállni a jachtra! Vagy nem szeretnél? Még visszaléphetsz.-húzta fel a szemöldökét vigyorogva.
-Nem, mehetünk!-löktem meg lágyan, a víz felé.
-Lizzie, miért nem maradunk?-lépett vissza hozzám, és szorosan magához húzott.-Ezerszer jobban éreznénk magunkat, csak így, kettesben.-duruzsolta a fülembe, hangja csábító volt, és már-már engedtem a kísértésnek, de az agyamban egy kis csengő őrült módjára csilingelni kezdett. Nagyot sóhajtva toltam el magamtól, hogy aztán reménykedő szempárjába nézhessek.
-Nem lehet, kincsem. Nem léphetünk le, nem hagyhatjuk ott a többieket, várnak ránk. Kérlek, légy türelmes.-simítottam végig napbarnított bőrén.
-És ha nem akarok türelmes lenni?-csattant fel.-Lizzie, ki akarok kapcsolódni, és ahhoz te is kellesz!-mondta idegesen.-Vagy van valami baj?-vonta fel egyik szemöldökét.
-Nem, semmi baj nincsen. Tényleg…-bizonygattam a szemébe nézve.-Gyere, ideje felszállni.-fogtam meg a kezét, hogy a jacht felé húzzam. Niall sértődött tekintettel vonult mellettem, majd amikor felértünk a többiekhez, unottan vett ki egy sört a hűtőládából, és levágta magát a jacht végébe.
-Hát, ezt meg mi lelte?-fordult hátra meglepetten Liam.
-Semmi komoly, majd lenyugszik.-vontam meg a vállam, majd belekortyoltam az üdítőmbe. Szörnyen éreztem magam, amiért visszautasítottam Niall közeledését, inni sem volt már kedvem. Én csak egy pár órát akartam a barátaimmal tölteni, jól érezni magam, kicsit ellazulni, élvezni, ahogyan a lemenő nap fényében szeljük a tengert, jókat nevetni. Társaságban akartam lenni, az elmúlt hetek alatt szinte mindig egyedül, vagy Rickievel voltam, nem mentem bulizni, a ház küszöbét is csak akkor léptem át, ha vásárolni indultam. Pörgést akartam, hallgatni a fiúk poénjait, és sírásig nevetni. Persze a pihenés másik formáját sem felejtettem el, de azt inkább estére terveztem. Akkor már mindenki megnyugszik, kiszórakoztuk magunkat, és jut idő egymásra is, amit csak együtt, kettesben tölthetünk, és nem zavar minket senki. Romantikus hangulatot képzeltem el, ami csakis este jöhetett volna létre. De azzal, hogy most magamra haragítottam Niallt, mindent elszúrtam.
A korlátnak támaszkodva, lehunyt szemmel élveztem, ahogyan a  gyér nap süti az arcom, és a tenger sós illata az orromba szökik. A jacht egy helyben állt, épp elég messze voltunk a parttól, a közelben egy lélek sem volt. Hirtelen egy hangos csattanásra kaptam fel a fejem, amit még hangosabb röhögés követett. Ahogy hátra fordultam, Harryt láttam meg a padlón feküdni, körülötte a többiek dőlöngélve nevettek.
-Ember, ez nem igaz, hogy mindenhol elesel!-préselte ki magából Louis, miközben a térdét csapkodta.
-Ha-ha, nagyon vicces. Nem láttam ezt a kis pöcköt, jó?-kászálódott fel Harry a földről.-Jó, azért ennyire nem volt vicces, hogy ne tudjátok abbahagyni a röhögést!-horkant fel.
-De, az volt.-bólogatott Louis, még mindig vigyorogva.
-Valóban?-kérdezte Harry, igencsak gyanús hangsúllyal, majd egy lépést tett Louis felé.
Éreztem, hogy valami történni fog…és milyen jók a megérzéseim! A következő pillanatban a göndör egy jól irányzott lökéssel a vízbe küldte hahotázó barátját, aki meglepettségében felsikított. Mérges arccal, vizet köpve bukott fel, és gyilkos pillantást küldött Harry felé.
-Na, ez már tényleg vicces.-vágta oda a vízben köröző Louisnak, majd gondolt egyet, ledobta a papucsát, és egy fejessel utána ugrott. Csapkodva nyomkodták egymást a víz alá, jóízűen nevetve. Tekintetem Rachelre tévedt, aki épp a lenge ruháját rántotta le magáról, hogy aztán ő is a vízben kössön ki, hatalmas bombát ugorva. A víz felfröccsent a fedélzetre is, majd a szőke hajzuhatag bukkant fel előttünk.
-Gyertek!-intett Rachel, mosolyogva.
A számat harapdálva toporogtam a jacht szélén, valahogy nem volt kedvem ismét vizesnek lenni. Bizonytalanul álltam, és néztem a fürdőzőket.
-Lizzie, ugorj be te is!-kiáltott rám Rickie.
-Nem, jó lesz ez itt nekem.-bólintottam, és épp leguggolni készültem, amikor egy erős lökést éreztem a hátamon, és a következő pillanatban a testem elmerült a tengerben.
Hüledezve töröltem ki a vizet a szememből, hogy lássam, ki volt olyan kedves, hogy belökött. A fedélzeten nem láttam mást, csak őt. Karba tett kézzel állt, és elégedett vigyorral az arcán méregetett, majd ő is csatlakozott a többiekhez. Nem értettem, mire volt ez jó. Azonban ahelyett, hogy odaúszott volna hozzám, leállt vízi csatázni. Hitetlenül meredtem rá, az egész elmémet elöntötte a sötét köd. Szikrákat szóró szemekkel úsztam el a jacht oldalához, még egy utolsó pillantást vetve a szőkeségre, aki mint ha minden rendben lenne, úgy viháncolt. Dühös karcsapásokkal értem a jacht széléhez, és elhatároztam, hogy nem érdekel senki. Pihenni akartam, társaságban lenni? Hát, nem jött össze. Amikor fel akartam húzni magam a fedélzetre, hirtelen valami megragadott, és visszarántott a vízbe. Nagy csobbanással huppantam vissza, hátam azonnal a hideg fémnek ütközött, ahogyan Niall mellkasát az enyémnek nyomta. Némán méregetett, közönyös tekintettel, azonban a szeme sarkában megjelenő kis ránc elárulta, hogy igenis jól szórakozik. Egyik kezét végigfuttatta az oldalamon, majd megállapodott az arcomon.
-Hova, hova?-dörmögte mély hangon.
-Oda, ahol eredetileg is akartam maradni, de nem tudtam, mivel valaki arcátlanul a vízbe lökött.-mélyesztettem tekintetem az övébe.
-Vagy úgy.-bólintott.-Hát, ennek a valakinek nyomós oka volt rá. Valahogy meg akarta bosszulni az őt ért sérelmet, és ezt a módot érezte a legjobbnak. És most, hogy az a galád megbűnhődött, az illető lelke megnyugodott.-mondta, szavai önkénytelen mosolygásra késztettek.
-Tényleg? Szóval, az illető nem haragszik már?-túrtam bele a hajába gyengéden.
-Sosem haragudott, csak érzékenyen érintette a tény, hogy visszautasították.-rántott egyet a vállán.
-Sajnálom… Nem akartalak megbántani.-kértem tőle bocsánatot lehajtott fejjel.-Csak egy kis társaságot szerettem volna magam körül. De most már mindegy.-néztem újra fel rá.-Ha visszaértünk a partra, a tied vagyok.-jelentettem ki, mire láttam, hogy szemei felcsillannak. Édesen elmosolyodott, majd két kezét a fejem mellé tette.
-Figyelj. A srácok terveztek egy kis nyársalást ez után. Szerintem vétek lenne kihagyni, nem gondolod?-kérdezte mosollyal az arcán, a szemöldökét ugráltatva.-Meg aztán, a sötét sokkal izgalmasabb.-súgta a fülembe pimasz hangon. Halkan felnevetve karoltam át a nyakát, hogy az arcát magam felé fordítva meg tudtam csókolni.
-Köszönöm.-leheltem ajkára.
-Nincsen mit. Megértem, hogy annyi bezártság után szeretnél egy kis teret, hogy hiányzik a társaság. Nekem is hiányozna.-mondta együtt érzően.
-Hát, valahogy úgy.-ingattam meg a fejem.-Figyelj, szerinted Liam most épp megfulladni készül, vagy nekünk csápol?-hunyorogtam, mert nem láttam tisztán a távolabb levő barátunkat, aki vad mozdulatokkal integetett felénk.
-Szerintem azt mondja, hogy menjünk oda.-mosolyodott el Niall.-De ha nem szeretnéd, felőlem visszamehetünk a jachtra.-tette hozzá gyorsan. Pár pillanatig bazsalyogva néztem várakozó arcát, majd sóhajtottam egyet, és átöleltem.
-Az nyer, aki előbb odaér.-suttogtam a fülébe halkan, lassan beszélve, majd felnevettem, és elrugaszkodtam a jacht oldaláról, mit sem törődve Niall értetlen arckifejezésével, a többiek felé vettem az irányt.
A nap utolsó sugarai lágyan játszadoztak a tükörsima víz felszínén, miközben nem messze tőlem, a tűz szikrái pattogtak, és gyúltak lángra, ahogy Tom egy új adag fát pakolt rá. Az apró kis lángnyelvek, pillanatokon belül méretes fénycsóvákká váltak, ezzel még jobban felmelegítve az esti hűs levegőt.
-Liz, dobsz egy kés?-hallottam meg a nevemet, mire Harry integetett szemben velem.
-Inkább adnám, ha nem bánod.-válaszoltam mosolyogva, majd felálltam, és átnyújtottam neki a kért kést.
-Köszi.-vette el, majd annak segítségével lefejtette a nyársbotról a majdnem szénné égett húst.
Hangosan szitkozódva vette tudomásul, hogy a vacsorája ehetetlen. Törökülésben ülve néztem végig a többieken, arcukat megvilágította a tűz fénye, mindannyian mosolyogtak, és boldognak látszottak. Üres sörösüvegek hevertek a meleg homokban, mialatt teli üvegek voltak a kézben. Tagadni sem lehetett, hogy a levegőben igencsak megnövekedett az alkoholtartalom. Mindenki legalább a harmadik italt itta, Tom jóvoltából előkerült egy pár üveg tömény ital is, amit nagy lelkesedéssel fogadtak, és rövid időn belül elpusztították. A jó hangulat nagy része talán ennek volt köszönhető. Már nem voltunk egyedül, csatlakozott hozzánk régi, hű barátunk, az alkohol. Egy test huppant le mellém, és azzal a lendülettel magához is húzott, majd egy puszit adott az arcomra.
-Nem vagy éhes?-kérdezte Niall.
-Már ettem, épp elég volt. Inkább iszogatok kicsit.-emeltem fel az üvegem, és bele is kortyoltam. Niall próbált a szemembe nézni, de több üveg sör után ez nem ment annyira egyszerűen. A szeme ide-oda golyózott, amin akaratlanul is elmosolyodtam. Még nem volt vészesen részeg, de látszott rajta, hogy van benne bőven pia.
-Hé, emberek! Énekeljünk valamit!-kiáltott fel Tom.-A naplementében ülni, sütögetni, és iszogatni a One Direction sztárfiúcskáival, miközben dalolgatunk a parton, tiszta filmbe illő jelenet lenne.-ölelte át Tom Harry vállát, és elkalandozó tekintettel nézett maga elé.
-Hozom a gitárom!-szólalt fel Niall, és azonnal fel is pattant, hogy a házba rohanjon.
-Te elhoztad a gitárod?-kiabáltam utána.
-Ja, sose tudni, mikor van rá szükség!-fordult vissza nevetve.
Nem sokkal később már egy nagy körben ültünk, körülvéve a tüzet, és azon tanakodtunk, hogy mi az a dal, amit mindenki ismer.
-Summer Paradise?-kérdezte Liam, ám többen is a fejüket rázták.
-Nem tudom végig a szöveget.-húzta el a száját Eleanor.
Niall a gitárja húrjain jártatta az ujját, és erősen törte a fejét, a többiek szintén agyaltak. Nem létezik, hogy nincs olyan dal, aminek ne tudnánk mind a szövegét! Hirtelen hangok csendültek fel a mellettem ülő gitárjából. A dallam egyből ismerősen csengett, és ahogy körbenéztem, mindenki mosolyogva nézett fel, a fiúk nosztalgikus arccal fakadtak dalra, és énekelték a jól ismert I'm yours szövegét. Hogy ez eddig nem jutott eszembe! Hiszen az egyetlen tetoválásom is ezt a mondatot ábrázolja. Megbabonázva hallgattam a srácokat, tekintetem Niallre szegeztem, aki gitárjával a kezében, lazán énekelve még tökéletesebb látványt nyújtott. Eszembe jutott, amikor először énekelt nekem az ablakom alatt. Ez, hogy itt ülünk, és csak a gitár szól a hangja alatt, felidézi bennem annak az estének az emlékét. Akaratlanul is elmosolyodtam, hiszen akkor, este, úgy engedtem el, hogy többet nem fogom látni őt...
-„This is our fate, I’m you-o-o-o-ours.”-fejeztük be egyszerre, dőlöngélve. Hangosan megtapsoltuk magunkat, és nevetve nyúltunk az üvegekért.
-A mai napra!-emelte fel az üvegét Tom.-Arra, hogy itt vagytok, és megismerhettelek titeket!-mondta mosolyogva.
-Egészségünkre!-nyugtáztam, majd koccantak az üvegek, és mindannyian meghúztuk azokat.
Azt hiszem, minden olyan lett, ahogy vártam. Jó hangulatban, nevetgélve ültük körbe a tüzet, beszélgettünk, iszogattunk, néhányan sütöttek maguknak még egy kis húst, de összességében mind együtt voltunk, és csak ez számított. Niall mellkasának dőlve hallgattam Tom egyik történetét, miszerint egyszer, egy külföldi turistacsoport az ő kertjében kötött ki, mert azt hitték, az a szálloda.
-Képzelhetitek, milyen arcot vághattam, amikor megláttam azt a tucat kínait, nagy matracokkal, meg törölközőkkel ott állni a füvön, én meg egy szál alsóban, a reggeli kávémmal a kezemben pislogtam rájuk. Nem is tudom, melyikünk lepődött meg jobban.-emlékezett vissza, mire mindannyian felnevettünk.
-Úgy látom, elfogyott a sör. Megyek, és hozok ki még pár üveggel.-szólt Niall, majd kicsit eltolt magától, hogy fel tudjon állni.-Hé, ki kér még sört? Bemegyek érte!-mutatott a ház felé.
-Várj, megyek én is segítek kihozni, meg veszek magamra valami felsőt.-pattant fel Rachel, hogy aztán együtt menjenek be. Messze éreztem magam a többiektől, így kicsit közelebb húzódtam hozzájuk. Ahogy oldalra tettem a kezem, hirtelen éles fájdalom nyilalt bele, amire felszisszentem. Reflexből kaptam vissza a kezem, és láttam, ahogy a tenyeremen végigfolyik a piros vér. Belenyúltam a késbe, amit nem láttam, és az megvágta a bőrömet.
-Tom, merre találok sebtapaszt?-kérdeztem tőle, miközben felálltam, és a kezemet szorítva indultam a háza irányába.
-A konyhában az alsó fiókban.-hangzott a válasz.-Miért, mi történt?-kérdezte ijedten.
-Semmi különös, csak megvágtam magam. Köszi.-bólintottam, majd sietős léptekkel a nagy üvegajtóhoz mentem. Annyira nem volt erős a vérzés, de mindenképp le szerettem volna fertőtleníteni, meg beragasztani, hiszen csak a homokban ültem. Ügyetlenkedve toltam el az ajtót, majd az üres folyosóra lépve egyenesen a konyha felé indultam. Ahogy közeledtem láttam, hogy fény szűrődik ki a helységből. Végig a sebemet tanulmányoztam, tekintetemet csak akkor emeltem fel, amikor a folyosó kanyarulatához értem, ahonnan a konyharész nyitódik. Akkor, abban a pillanatban úgy éreztem, hogy ha nincs ott a fal, aminek nekidőlhetek, biztosan összeesek. Vérző sebem már a legkevésbé sem érdekelt, erőtlenül engedtem le magam mellé mindkét kezem, és azon voltam, hogy el ne ájuljak. A fülemben lüktetett a vér, a hatalmas gombóc miatt a torkomban lélegezni sem tudtam. Mint akit fejbe vertek téglával, olyan kábultan meredtem az elém táruló képre, minden erőmmel arra koncentráltam, hogy lélegezzek. Mintha egy kést döftek volna belém, akkora fájdalommal néztem, ahogyan a szőke hajzuhatag előtt feltűnik egy másik fejtető, szerteszét álló, szőke tincsekkel. A lány teste a fiúénak simult, aki egy kézzel ölelte magához azt a karcsú derekat.
A látásom elhomályosult a benne összegyűlt könnyektől, úgy éreztem magam, mint akit fojtogatnak. A szavak a torkomon akadtak, nem voltam képes se megszólalni, se sírni, egyszerűen minden elszállt belőlem. Erőtlenül löktem el magam a faltól, hogy aztán minden energiámat összeszedve törjek ki a házból. Türtőztettem magam, nem hagytam, hogy kitörjön belőlem a zokogás. Remegő lábakkal futottam le, a többiekhez, ám nem volt erőm visszaülni hozzájuk. Egyedül akartam lenni, amilyen gyorsan csak lehet, mert tudtam, hogy percek kérdése, és nem bírom visszafogni magam. Észrevétlenül akartam elhaladni mellettük, de pechemre egy hang megszólított.
-Hova mész, Lizzie?-kíváncsiskodott Harry, aki összehúzott szemmel vizslatott.-Baj van?-kérdezte aggódóan.
-Nem, semmi baj sincs. Csak sétálok egyet.-küszködtem ki magamból egy értelmes választ, majd nem törődve a gyanúsan méregető tekintetekkel, elindultam a sötét parton. A homokot nézve lépkedtem előre, azt sem tudtam hova tartok, csak mentem előre, minél messzebb tőlük. Ahogy ismét beugrott a látott kép, már nem tudtam visszafogni magam. A düh, a csalódottság, a szerelem vegyített érzése egyszerre tört ki belőlem, és keservesen sírva rogytam le a legközelebbi sziklára. Nem tudtam gondolkozni, nem észleltem semmit a körülöttem levő hangokból, képekből, minden egy nagy, sötét pacává folyt össze a szemem előtt. Ez nem lehet igaz…ez nem történhetett meg! Ezt…nem vagyok képes elhinni…nem, nem és nem!
Hiába bizonygattam magamnak, hogy amit láttam, az nem történt meg…ez a zord valóság, bármennyire is nem szeretném elhinni, sajnos igaz…Rachel és Niall. A saját szememmel láttam…ez a lány elérte, amit akart. A gyanúm beigazolódott, pedig annyira bíztam benne! És mégis…az álmomnak is megvolt a jelentése. Rachel bántott, de nem úgy, ahogy elképzeltem…egy fájóbb pontot ért az ütése, sokkal fájdalmasabbat, mint amit erőszakkal okozni lehet. Rachel a szívemből tépett ki egy darabot. Azt a darabot, amely nélkül képtelen lennék élni... A szerelmemet.

Sziasztok Drága Olvasók!
Sajnálom, hogy ennyi kell várnotok, de most már ha minden jól megy, holnap hozom a 18. részt!
Köszönöm a türelmet! :)
puszi: Dóri :*

Díj :)

Szabályok:
A) Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad (ez alap)!
B) Tedd ki a díj képét az oldaladra bármilyen formátumban, majd másold át a díj adójának oldaláról!
C) Válaszolj az eredeti kérdésekre (szám szerint öt darab)!
D) Tegyél fel minimum 5 kérdést a következő díjazottaknak!
E) Küldd tovább maximum öt blogírónak!

Köszönöm ezt a csodálatos díjat Bettinek! :)♥

Kérdéseim:
1. Neked mi ad ihletet? :)
Az éppen olvasott könyv, a mindennapi élet történései, a szép, felejthetetlen emlékeim, és a vágyaim :)
2. Tervezel további blogokat? :)
Ha ezzel végzek, már biztos, hogy írni fogok egy következőt. Valamelyik este kipattant a fejemből egy ötlet, és mindenképp szeretném megírni :) De persze ez még nem most lesz, talán majd nyár fele, attól függ, hogy sikerül majd ez a a történet.
3. Miért pont Niall/Liam/Zayn/Louis/Harry a főszereplő az 5 srác közül? :)
Niall az, aki teljesen magával ragadott. Az elején valamiért nem volt szimpatikus (tényleg), aztán egyre jobban a rabjává váltam. Különleges, ráadásul nemrég megtudtam, hogy cserkész volt kiskorában, ami még egy plusz pont, közös bennünk, ha lehet ilyet mondani :) Imádom a személyiségét, a mosolyát, a nevetését, és a szemeit. Megszállott vagyok, lehet. De nekem pont jó ez így :)
4. Kik ösztönöznek az írásra? :)
Legelőször nem akartam elmondani senkinek, titokban akartam tartani. De aztán elmondtam anyukámnak, aki beleolvasott, és csak biztatni tudott. Aztán ott van a legfőbb támaszom, a legjobb barátnőm, aki úgymond a "bétám" is. Ha bizonytalan vagyok, mindig hozzáfordulok, mert tudom, hogy rá számíthatok, olykor lágyan elmondja a véleményét, máskor idegesen hozzám vágja, hogy "Mit aggódsz már annyit?!", de tudom, hogy ezzel is csak segít nekem. :) Van pár barátom, aki olvassa, és mindig megdicsérik a munkámat, ami nagyon jól esik. És végül az én drága olvasóim, akik nélkül sehol nem lennék. Nem tudom, hogy találtak rá a blogomra, de köszönöm nekik! :)
  5. Mielőtt véglegesen felraknád a fejezetet, átszoktad olvasni, és bele-bele javítani? :)
Persze, mindig, ezért is van, hogy csúszik a fejezet. Sosem szoktam átolvasatlanul feltenni, megpróbálom a lehető legjobb formában közzétenni :) Meg aztán annál nincs is idegesítőbb, amikor valami tele van helyesírási hibákkal, meg értelmetlen szókapcsolatokkal. :)

Folytonos szabályszegő vagyok, talán már meg sem érdemlem ezt a sok díjat, hiszen én nem szoktam tovább küldeni senkinek, nekem pedig ennek ellenére is küldtök, amiért köszönettel tartozom! Ahogy mondani szoktam, nem sok blogot olvasok, inkább könyveket, azoknak pedig nem tudok küldeni, sajnos. Még egyszer köszönöm a díjat! puszi: Dóri:*

ui.: Eggyel lentebb ott van a 17. fejezet, ha még nem olvastad. ;)

(II./17.) Úgy éreztem, hogy az egész világ az enyém...

Drága Olvasóim!
Mielőtt elolvasnátok a részt, egy kéréssel/kérdéssel fordulnék hozzátok. Először is nagyon szépen köszönöm a több, mint 40 ezer(!) látogatót, a 31 díjat, és az 57 feliratkozót, el sem hiszem.:) Mostanában úgy veszem észre, hogy nem igazán akartok nekem megjegyzést írni. Én nem akarom kierőszakolni belőletek, ha van kedvetek, akkor írtok, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esne jól több komment, mert ezek alapján tudom követni, hogy milyennek találjátok az írásomat, jó-e, amit csinálok, tetszik-e még nektek. Az „Elolvastam” négyzetet is maximum 15-en pipáljátok ki, pedig ha minden igaz, 57-en vagytok. Hol vagytok, többiek? Hányan vagytok rendszeres, aktív olvasóim? Sajnos, már nem tudom. Ezúton szeretnélek megkérni titeket, hogy ha van időtök, írjatok nekem, értékeljetek, nagyon szívesen fogadom a kritikákat is, hiszen ezek csak építenek.:) Remélem, nem tartotok most egy hisztis hárpiának, de tényleg jól esne több visszajelzés. Innentől úgy lesz, hogy az „Elolvastam” helyett „Tetszik, Nem tetszik” négyzet lesz, hogy ha kommentet nem is írtok, legalább innen tudjam, hogy tetszett nektek a rész. Remélem ezentúl kicsit aktívabbak lesztek, és előre köszönöm is, mert imádlak titeket, és nem tudom elégszer megköszönni ezt a sok mindent, amit Tőletek kaptam! Most pedig jöjjön a rész, remélem tetszeni fog, várom a véleményeket, kritikákat, kommenteket! Puszi: Dóri :*
Ui.:Sajnálom, de lehet, hogy nem sűrűn tudom hozni a részeket, mert elkezdődött a vizsgaidőszakom, és tanulhatok, mint állat. De megteszek minden tőlem telhetőt.:)

Ha egy világsztár a partnered, akkor akarva akaratlanul megtapasztalod a híresség árnyoldalait a saját bőrödön is, a stresszt, ami egy-egy zsúfolt hetet körülölel, a megfelelési kényszert, a kötelességtudatot, és minden erőddel arra törekszel, hogy a lehető legtöbbet nyújtsd magadból. Mindezen kellemetlenségek mellett azonban a hírnévnek akad jó oldala is. Például, ha el akarsz jutni valahova, csak egy telefonhívás, és a magángép már indulásra készen áll. Így történt ez most is. Harry beszélt a malibui barátjával, aki szívesen fogad minke egy hétvégére. Ezt követően én tudatlan, megkérdeztem, hogy hanyas géppel megyünk, mire a srácok ledöbbenve, majd hangosan röhögve néztek rám. A magángép, amit rendeltek szombat hajnalban szállt fel, és alig egy óra alatt már a végelláthatatlan kékség felett repültünk. Semmi kifogásom nincs az ellen, hogy a kényelmes, nyugodt gép első osztályán ültünk egy tömött, utasoktól hangos repülő helyett. Kiélveztem a protekciómat, hiszen még sosem utaztam különgéppel, és tudom, hogy most lányok ezrei cserélnének helyet velem. Egy repülőn utazni a One Direction sztárjaival milliók álma.
Problémamentesen, nyugodtan telt az út. Niall a mellettem lévő ülésben foglalt helyet, és a fülén egy hatalmas fejhallgatóval aludt, miközben egyik keze az enyémet szorította. Megviselte a korán kelés, mivel pénteken nem várt program csúszott be nekik, ami miatt majdnem hajnalban értek haza. A többiek vagy aludtak, vagy csendben beszélgettek, senkinek nem volt kedve tombolni, mindenki pihent, erőt gyűjtött a hétvégére. Mellettünk Perrie és Zayn ült, Zayn barátnője vállára hajtva a fejét, lehunyt szemmel relaxált, Perrie pedig a fiú kézfejét simogatta, miközben az ablakon bámult ki. Liam halkan dúdolt elöl egy dalt, mialatt Louis és Harry halkan beszélgettek. Egy hirtelen nevetés hangzott fel, természetesen Racheltől. Mióta felszálltunk megállás nélkül kuncog, vagy éppen dumál. Igen, mindannyiunk közül ő most az energiabomba, már az indulás óta. Szerencsére elég távol volt tőlem, így nem láttam alakját, nem láttam, hogy minden egyes mondatnál, amit kimond, hátraveti szőke hajkoronáját, és csábítóan rebegteti a szempilláit. Nem láttam, mégis ezek a képek beleégtek az emlékezetembe. Az, amit csütörtök este művelt jacuzzizás közben, hatást gyakorolt az elkövetkezendő napjaimra. Egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből, ahogy Niallre mosolyog, ahogyan „véletlenül” hozzáér, vagy azokat a sejtelmes pillantásokat, amiket felé küldött. Nem akarok ebből ügyet csinálni, nem szándékozom balhézni, sem számon kérni őt ezért a viselkedésért…de zavar, amit csinál. Próbálok erre az egészre úgy tekinteni, mintha csak baráti gesztusok lennének, hiszen Niall semmi jelét nem mutatja, hogy érdeklődne iránta. Este, miután befejeztük a jacuzzi-partyt, úgy aludtunk el, hogy halkan, lágy dallamokat dúdolt a fülembe, miközben szorosan magához ölelt, és gyengéden cirógatta a bőrömet ujjaival. Pont úgy, mint ezelőtt. Még csak azt sem látom rajta, hogy távolodna tőlem, vagy nem érdekelném, mert amikor van rá alkalma, mindig érezteti velem, hogy mit jelentek számára. Péntek este, miután hazaesett hullafáradtan, és semmi másra nem vágyott, csak egy kis alvásra, még volt ereje ahhoz, hogy érdeklődjön a napom felől. Kérdezte, hogy mit beszéltem apuval, hogy jól vannak-e az otthoniak, végighallgatta a beszámolómat, amit próbáltam a lehető legrövidebben lehadarni neki, majd mielőtt elnyomta volna az álom, még a fülembe súgta, hogy „Szeretlek.” És ez az, amiért nem fog érdekelni Rachel rámenős viselkedése. Nem hagyom, hogy felidegesítsen, bármit is csinál. Nincs az a csábos mosoly, vagy érintés, ami el tudná szakítani tőlem Niallt.
Nagyot sóhajtva néztem ki az ablakon, tekintetem megakadt a velünk egy magasságban lebegő felhőkben, amik a vattacukorra emlékeztettek. Hosszú ideig kémleltem azokat, és gondolkoztam. Vajon milyen lesz ez a két nap? Teljesülni fog mindaz, amit elképzeltünk? Megfelelően ki tudjuk magunkat pihenni, hogy miután vége, újult erővel térjünk vissza a rohanó hétköznapok világába? Még nem tudtam. De elhatároztam, hogy élvezni fogom, mert ki tudja, mikor lesz máskor ilyen lehetőségem.
Lágy simítást éreztem meg a vállamon. Fáradtan nyitottam ki a szemem, és Niall mosolygós, vidám arcával találtam szemben magam. Észre sem vettem, hogy elaludtam.
-Megérkeztünk.-szólalt meg kedvesen, majd az ablakra bökött. Oldalra hajolva pillantottam ki a kis üvegen, és a látvány azonnal felébresztett. A bámulatos, kék tenger nézett vissza rám, hullámain megtört a nap rikító fénye, a parton emberek százai kis pontokként szaladgáltak, a hatalmas, fekete sziklák tekintélyt parancsolóan sorakoztak a víz mellett. Lenyűgöző volt, ugyanakkor egy könnycsepp szökött a szemembe látván ezt a szépséget, amivel rég találkoztam. Olyan volt, mintha újra hazatérnék. Szerettem volna találkozni apával, és a húgommal, de a sors úgy hozta, hogy amíg én ideutaztam, ők a nagyihoz mentek látogatóba, és csak vasárnap jönnek haza. Persze, amikor apával beszéltem pénteken, ő a haját tépte, és szidta a létező összes dolgot, amiért pont most utaztak el a nagyihoz. Megnyugtattam, hogy ne aggódjon, fogunk még találkozni a közeljövőben, bármi is legyen az ára.
A gép landolt, mi pedig lehámoztuk magunkról a Londonban felvett pulcsikat és farmereket, mi, lányok rövidnadrágban, lenge ruhákban, a fiúk pedig laza pólókban, és nadrágokban, mind napszemüveggel a fejünkön léptünk ki a ragyogó napsütésbe. A kinti forróság először idegenen érintett, hiszen régóta nem éreztem ilyfajta meleget. A nap sugarai simogatták az arcbőröm, mélyet szippantottam a levegőből, és mosolyogva fogadtam el Niall felém nyújtott kezét, majd az autóhoz sétáltunk, ami ránk várt, hogy elvigyen a hétvégi házunkhoz. Harry összepacsizott a haverjával, majd beültünk a hatalmas járműbe, amit ugyancsak Harry intézett nekünk. Levakarhatatlan vigyorral az arcomon néztem a mellettünk elsuhanó pálmafákat, házakat, annyira más volt, mint Londonban. Szinte már éreztem, ahogy a hűs víz körülöleli a testem, és a sós illat az orromba szökik.
-Rendben, srácok! Nem tudom, elég lesz-e a szoba, a hátsókertben van egy nyári konyha, ha nem fértek el ott is alhat valaki, vagy ott a kanapé, tudok felajánlani matracokat, Hazz, téged meg várlak a szobámban!-sorolta a lehetőségeket Tom, a végén pedig gúnyos vigyorral Harryre kacsintott.
-Pofa be!-ütötte vállba Harry, majd mindketten felnevettek.-Nem hiszem, hogy az alvás a legnagyobb tervünk a hétvégére.-nézett körül.-Bulizni fogunk, a parton lógni hajnalig, aztán másnap délben felkelni, és estefelé hazautazni. Vasárnap hétre jön értünk a gép.
-Ó, akkor jó. Reméltem, hogy bulizós kedvetekben lesztek. Higgyétek el, élvezni fogjátok.-mondta Tom, majd segített kivenni az utolsó csomagot is, és a ház felé vettük az irányt. Harry nem túlzott, Tom háza valóban a tenger partján van, a hátsókert már a vízre néz, csupán pár perc, és a meleg homokot érzed a lábad alatt. A ház hatalmas volt, és tágas. A légkondi adta kellemes hűvös csapott meg a nappaliba lépve, a nap besütött a nagy üvegablakokon, a falak visszafogott fehér színe tökéletes kontrasztot alkotott a sötét bútorokkal, és a makulátlan padlóval. Vajon hogy lehet ilyen tisztaság, mikor srác lakik itt?
-Na, hogy tetszik?-kérdezte csípőre tett kézzel Tom.
-Nagyon szép.-bólintottam.
-Köszi,…
-Lizzie.-segítettem ki, még mielőtt kínosan érezte volna magát.
-Igen, Lizzie. Ne haragudjatok, lányok esküszöm, pár óra és megjegyzem a neveteket. Vagyis Perrie, a tiedet már nagyon régóta tudom, nagy rajongód vagyok, imádom a zenéteket.-csókolt kezet Perrienek, mire Perrie zavartan elmosolyodott, Zayn pedig felnevetett a srác viccelődésén. Azonnal szimpatikus lett mindannyiunknak, örültünk, hogy megismerhettük Harry egyik legjobb barátját.
-Téged, mintha már láttalak volna valahol…annyira ismerősnek tűnik az arcod.-bökött Rachelre.-Tudom már! Modell vagy, igaz?-kérdezte izgatottan.
-Igen, Rachel Bore.-nyújtott kezet Rachel.
-Tom Richards. Örvendek a szerencsének.-ráztak kezet mosolyogva.-Oké, akkor Eleanor, Rickie, Lizzie, Rachel, Perrie, üdvözlöm a hölgyeket a házamban.-hajolt meg előttünk, mire újból felnevettünk. Hihetetlen egy figura, az biztos. Mellette nem fogunk unatkozni.
Egy kis lustálkodás, és limonádé szürcsölgetés után a a hűs nappaliban, úgy döntöttünk, hogy ideje lenézni a partra, elvérre nem azért jöttünk, hogy egész nap csak fetrengjünk a légkondícionált helységben, jégkockákkal hűtött italt igyunk, és bámuljunk a semmibe. Azért jöttünk, hogy élvezzük a kaliforniai napsütést, és szórakozzunk egy jót. Csináltunk pár szendvicset, a fiúk hűtöttek be sört, mi pedig több limonádét, majd mindezt belepakolva három hatalmas hűtőtáskával, bikiniben, csinos kalapokkal a fejünkön, napszemüvegben indultunk útnak. Mihelyst kiléptünk a házból, megcsapott a fülledt meleg, a nap forró sugarai szinte égették a bőröm. De nem zavart, mosollyal az arcomon lépkedtem tovább a homokos part felé, hiszen itt most minden perc aranyat ér, Londonban aligha számíthatok ilyenfajta időjárásra. Legalább lesz egy kis színem.
A sötét lencse mögül néztem az elém táruló látványt, a gyönyörű, hullámzó tengert, a sziklákat, a napsütést, az embereket a parton...egyszerűen nem tudtam levakarni a vigyort az arcomról. Annyira jó érzés volt újra itt lenni, ebben a környezetben. Igaz, san fransisco-i lányként még nem sűrűn jártam Malibun, de már tudom, hogy vétek volt nem eljönni. Ez a partszakasz olyan varázslatos! Bár ki tudja, lehet, hogy csak a folytonos eső, és hűvös miatt tartom ilyennek, lehet, hogy van ennél sokkalta szebb is, de ez most a legkevésbé sem érdekel. Imádom ezt a helyet!
Álmodozásomból egy kéz zökkentett ki, amely szorosan ráfonódott a derekamra, és felhevült testem egy másiknak ütközött. Megigézve néztem a mellettem sétáló szőkeségre, aki fekete napszemüvegében, összekuszált hajjal, és imádni való, féloldalas mosollyal sétált mellettem. Látszott rajta, hogy jól érzi magát, és élvezi, hogy kicsit más környezetbe került. A többiek, akik hangosan, nevetve haladtak előttünk, szintén meg voltak elégedve a helyzettel. Hihetetlenül boldog, és felszabadult voltam, hiszen minden klappolt,a szerelmem itt van mellettem, az idő is csodás, úgy éreztem, hogy az egész világ csak az enyém. Hirtelen elengedtem Niall kezét, majd elé álltam, karjaimat a nyaka köré fontam, és mohón falni kezdtem ajkait. Csókom talán kicsit vadabbra, és váratlanabbra sikeredett, mint ahogy terveztem, mert Niall nagyokat pislogva, szerény mosollyal nézett rám.
-Ezt miért kaptam?-kérdezte meglepetten.
-Nem tudom...-haraptam be a számat.-Csak úgy...-mondtam, majd leszegtem a fejem, mert lehet, hogy ezzel a hirtelen akciómmal kicsit túllőttem a célon. Niall egy ujjal az állam alá nyúlt, megemelve a fejem, hogy a szemébe nézzek.
-Azt nem mondtam, hogy nem esett jól...-mosolygott, majd ajkát újból a számra tapasztotta, és édes csókot adott rá.
Két karra támaszkodva ültem a meleg homokban, és élveztem a napsugarak táncát az arcomon, szívtam magamba a D-vitamint. Hallgattam, a gyerekek sikítozását, a fiatalok nevetését, a levegőben hot-dog illat terjengett, miközben a hullámok békésen mosták a part legszélét. Mosolyogva néztem a társaságomra, akik a vízben fürdőztek, vagy épp a parton henyéltek. Harry, Rachel, Louis és Eleanor vízi harcot játszottak, nagy erőlködve próbálták ledönteni a másik párost a lábukról, míg végül mindannyian összeestek, és eltűntek a víz alatt egy pár másodpercre. Rickie Liammel sétálgatott a parton, Perrie napozott, barátja Zayn, pedig mellette feküdt egy törülközőn, hiába nyaggatták a fiúk, nem ment be velük a vízbe.
-Srácok, tudjátok, hogy víziszonyom van!-húzta el a száját.-Nem megyek be!
-Ne csináld már, Zayn!-nyafogott Harry.-És ha Perriet épp elnyelve volna egy örvény?-tárta szét a karját.
-Akkor kétségtelen, hogy utánamennék, de tekintve, hogy pont itt sütteti magát mellettem, továbbra sem megyek be!-rendezte le ennyivel, majd visszatette a fejére Perrie kalapját, és kortyolt egyet a limonádéból. Mosolyogva hallgattam a beszélgetésüket, tény, hogy mióta itt vagyunk, Zayn egyszer sem merészkedett a víz közelébe. Hirtelen egy alakot láttam megformálódni magam előtt, messze bent a vízben. Lassú mozdulatokkal bukott elő, majd megrázva a fejét, beletúrt a homlokára tapadt hajába. Arccal a nap felé fordult, és megállt egy helyben, széttárt kezekkel. Izmos háta most vízcseppektől csillogott, és olyan megbabonázó látványt nyújtott, hogy akaratlanul is beleszédültem. Kapkodva szedtem elő a telefonom, hogy megörökíthessem ezt a gyönyörű képet. Körülötte nem volt senki, csak a végtelen kékség, előtte pedig a tiszta, felhőtlen égbolt közepén a nagy, narancssárga labdával. Mosolyogva néztem a képet, majd hirtelen felindulásból beállítottam háttérképnek. Kizárt, hogy ezt valaha is át fogom változtatni! Még egy pár percig gyönyörködtem a művemben, nem is vettem észre, hogy az én fotóalanyom oldalra billentett fejjel állt mellettem.
-Ideje megmártózni, paparazzi kisasszony!-vigyorogta, mire zavartan zártam le a képernyőt, és tettem el a készüléket. Vörös fejjel néztem fel rá, ám színemet nem a nap okozta. Niall halkan felnevetve ragadta meg a kezem, és húzott fel magához, majd vizes testéhez ölelt.
-Most már legalább tudom, hogy csak én őrültem meg.-suttogta a fülembe, mire értetlenül meredtem rá. Elengedett, és elővette a telefonját, majd felém tartotta. A képernyőn saját magamat véltem felfedezni, amint felhajtott pólóval, laza copfba kötött hajjal, lógó melegítőnadrágban állok a táncterem tükre előtt, és épp az egyik imádott táncmozdulatomat csinálom. Fülig érő mosollyal emeltem Niallre a tekintetem, aki csak zavartan elmosolyodott, és elhúzta készüléket.
-Ez már elég régi kép.-jelentettem ki.
-Tudom...de azóta nem cseréltem le. Tetszik ez a kép...olyan, te vagy.-fordította maga felé a telefont, és lágy mosolyra húzta az ajkát.
Vadul kalapáló szívvel fürkésztem az előttem álló srácot, aki úgy festett, mint akit elvarázsoltak. Boldogan öleltem magamhoz, és hosszú, gyengéd csókkal ajándékoztam meg. Ezek szerint nem csak engem kerített a hatalmába, hanem fordítva is, és ez hihetetlenül jó érzéssel töltött el.
-Na, indulás úszni egyet!-fonta össze az ujjainkat, majd a víz felé húzott.
-Ne, Niall, tudod, hogy nem szeretem annyira. Jól elvagyok én itt a parton is.-bólogattam hevesen, ezzel próbálva meggyőzni őt.
-Azt már nem. Úszni fogsz, mert ki tudja mikor lesz legközelebb rá lehetőséged.-parancsolt rám.
-Niall, nem szeretnék bemenni, maradok itt, de te menj csak.-legyintettem. Niall a szemembe nézett, majd tekintete végigszaladt a testemen.
-Hát jó...te akartad.-sóhajtott megvonva a vállát, és még mielőtt bármit is mondhattam volna felkapott, a vállára vett, és a tenger felé lépkedett velem.-Esküszöm, tiszta izom leszek, ha mindig így kell hogy szállítsalak.-nevetett fel, miközben határozott léptekkel haladt előre.
-Jó, jó, megyek, csak tegyél le!-adtam meg magam, majd megpróbáltam lecsusszanni a válláról, ám karját erősen a lábamra fonta, és nem hagyta.-Na, mi az? Mondom megyek magamtól!-néztem fel érdeklődve.
-Értettem.-válaszolt.-De így viccesebb.-vigyorgott, majd futásnak eredt, és pillanatokkal később már a hullámok közt találtam magam. Alámerültünk a tenger hűs vizének, nagy levegőt véve hagytam, hogy a víz ide-oda sodorjon, míg nem megéreztem egy testet az enyémnek csapódni, majd kezek fonódtak a testem köré, és emeltek ki a mélyből. Hajamat hátracsapva törtem fel a víz alól, pár pislogás után, ahogy kitisztult a látásom a világ legelbűvölőbb szempárját láttam magammal szemben. Mosolyogva ölelt magához, és csókolt meg lassan, érzékien. Abban a pillanatban mintha fejbe vágtak volna, úgy ürült ki a fejemből minden, és csak élveztem a csókját, azt, hogy vizes bőrünk egymáshoz ér, a körülöttünk levő szelíd hullámok pedig megtörtek összefonódott testünkön.
-Na, most már jössz úszni?-mosolyogta, miközben a vízcseppek ott ültek az ajkán, és a szempilláin.
-Mondhatnék nemet?-kérdeztem, mire megrázta a fejét, és újból a víz alá merült. Mosollyal az arcomon buktam le vele, majd miután elengedett, a saját erőmből úsztam. Tudtam, hogy ott van mellettem, és ő is ugyanolyan boldog, mint én. Hirtelen valami visszahúzott a lábamnál fogva, majd addig-addig ügyködött, míg a nyakába nem kerültem. Hörögve emelkedtem fel, mert a kis mozgolódás során vizet nyeltem. Erősen tartotta a lábam, és állt a  nyakában ülve velem, egy helyben. Egy kiáltást hallottam meg.
-Lizzie! Gyere, vízibunyó!-ordította Harry, mire Niall megindult alattam, és a fürtös felé közeledett, akinek a nyakában Rachel ült, és vigyorogva integetett felénk. Megálltunk egymással szemben, készen a harcra, amikor is megakadt valamin a szemem. Nem tudtam, hogy csak a sós víztől látok rosszul, vagy az ott tényleg az.
-Készen vagytok, csajok?-kérdezte Harry, mire Rachel örömittasan felkiáltott, én meg továbbra is a bokájára meredtem.
-Szép a láncod.-nyögtem ki, majd a szemébe néztem.
-Köszi, különleges darab.-csicseregte. Még egy pár másodpercig dermedten néztem a láncot, ami kísértetiesen hasonlított arra a bokaláncra, amit álmomban láttam. A láb tulajdonosa bántott akkor. Nem, ez csak valami véletlen egybeesés, ez nem lehet igaz! Vagy mégis? Ezek szerint Rachel volt az az ember a rémálmomban, aki üldözött? Ez képtelenség. Édes istenem, Rachel az, akitől a tudatalattimban félek?
Nem maradt sok időm az elmélkedésre, mert a szőke egy jól irányzott mozdulattal meglökött, mire egyensúlyomat vesztve dőltem hátra, és rántottam magammal Niallt is. Zaklatottan törtem fel a víz alól, hallottam ahogy Rachel diadalittasan felkiált, majd Harry vele együtt a tengerbe dől, minek hatására a kiáltás sikításba váltott át. Zakatoló szívvel emésztettem magamban a látottakat, próbáltam nem tulajdonítani neki nagy jelentést, hiszen csak egy álom. De azért ez elég bizarr, hogy a lány, aki hívatlanul jelent meg, és sanda gyanúm szerint nem ok nélkül, pont ugyan olyan bokaláncot visel, mint amit álmomban láttam a bántalmazóm lábán...

(II./16.) Őszintén reméltem, hogy csak a képzeletem játszik velem...

Mikor a lányokkal eldöntöttük, hogy felrázzuk a társaságot, legnagyobb örömünkre mindenki nyitott volt felénk, és kedvesen fogadták az ötletünket. Nem nézhettük tétlenül, hogy ezt a kis szabadidejüket haszontalan henyéléssel töltsék. Nem akartunk semmi megterhelőt, sem orbitális bulit, lerészegedéssel, csak egy kis jó hangulatot, amikor is a fiúk kikapcsolhatnak, és lazíthatnak hozzájuk méltóan. Egy kora esti jacuzzizás pont megfelelt minden elvárásunknak. Úgy döntöttünk, hogy várunk még egy pár órát, egyrészt, mert Rachelnek haza kellett ugrania a bikiniéjért, másrészt, mert Harry mindenképpen el akart menni a boltba valami alkoholért, meg akarta adni a módját. Nem álltunk le veszekedni vele, pár üveg sör, vagy koktél tényleg nem vészes, talán még segít is megalapozni a hangulatot. Liam felajánlotta, hogy elmegy vele a boltba, segít a vásárlásban. Persze nyilvánvaló volt, hogy csak azért megy, hogy vigyázzon, a göndörke nehogy átessen a ló túloldalára.
-Ó, köszönöm, hogy elkísérsz.-húzta kényszermosolyra a száját Harry, és segélykérőn felénk fordult. Tudtuk, hogy ha ők ketten mennek akkor maximum öt üveg sört hoznak, abból is alkoholmenteset.
-Megyek én is. Útközben felvesszünk Elt.-lépett melléjük Louis, a megmentő. Harry megkönnyebbülten sóhajtott fel, majd széles mosolyra húzta a száját.
-Rendben, akkor induljunk.-vette fel Liam a kabátját, és kilépett az ajtón a szakadó esőbe. Mögötte Harry és Louis önelégülten elvigyorodtak, és sunyin összecsapták a tenyerüket, majd követték a kint várakozó Liamet. Naná, hogy nyert ügyük volt. Liam még Harryvel egyedül csak-csak elbírt volna, de velük kettőjükkel...lehetetlen. Mikor becsukódott az ajtó, már tudtuk, hogy szép estének nézünk elébe.
Felbaktattam a szobámba, és nekiálltam megkeresni a bikinimet. Szerencsére apu elküldte mind a kettőt, így már csak ki kellett választanom, hogy melyiket veszem fel. Kezemben velük átsétáltam a fürdőbe, és felpróbáltam őket. Először a kék, gyöngyös bikinit vettem fel, amit régen annyira szerettem. Sajnos a fürdőszobai tükör nem egész alakos, így kénytelen voltam átmenni a szobába. Összehúzott szemöldökkel méregettem magam, forgolódtam, kritikus szemmel vizsgáltam a testem. Összefontam a kezem a mellem alatt, majd leengedtem a testem mellé, és egyenes háttal álltam meg egy helyben. Híztam...tuti. A combomon lötyög a bőr, és a hasam sem olyan lapos már, mint régen. Oldalt fordulva tapogattam a hasam, amikor hirtelen kicsapódott a szobaajtó, és Niall lépett be rajta. Ösztönösen magam elé kaptam a kezem, és hátat fordítottam. Niall megtorpant az ajtóban, szinte éreztem, hogy a pillantása lyukat váj a hátamba. Óvatosan fordítottam oldalra a fejem, a szemem sarkából láttam, hogy a szőkeség kaján vigyorral a száján lépked felém.
-Ne!-csaptam hátra a kezemmel.-Maradj ott, ahol vagy!-kiáltottam rá, mire ijedten lefékezett.
-Miért?-kérdezte döbbenten, és zavarában nem tudta, hogy közelebb jöjjön-e, vagy maradjon ott.-Baj van, Lizzie?
-Csak ne gyere közelebb...légyszi, fordulj el.-kérleltem, de nem hallgatott rám, mert még közelebb jött.
-Lizzie, áruld el, mi a baj!-förmedt rám.
-Niall...kövér vagyok.-sóhajtottam leszegett fejjel. Pár másodperces néma csönd után, Niall hirtelen felnevetett.
-Te bolond vagy.-rázta meg a fejét, majd megragadta a kezem, és szembe fordított magával.-Gyönyörű vagy.-húzott a karjaiba, és gyengéden átölelt.-Nem mellesleg, láttalak már ennél kevesebb öltözetben is...és nincs okom a panaszra.-suttogta a fülembe pimaszul, mire nagyot nyeltem.
-De ez most más!-löktem el magam a mellkasától, és a szemébe néztem, vagyis próbáltam, mert szemei lentebb csúsztak az arcomról, egészen a dekoltázsomig. Zavartan emeltem fel a kezem, amikor is végre felnézett, és arca enyhén kipirult volt. Félénken elmosolyodott, és nem törődve durcás arckifejezésemmel megragadta a kezem, majd leült a székre, és az ölébe húzott. Karjait gyengéden átfonta derekam körül, és édes mosolyra húzta a száját.
-Figyelj. Nekem még akkor is tetszenél, ha egy krumplis zsákot húznál magadra. Az meg eszedbe se jusson, hogy kövér vagy, mert nem vagy az. Tökéletes az alakod. Ne legyél ilyen elégedetlen, jó?-nézett mélyen a szemembe.
-Jó.-feleltem lehajtott fejjel, halványan mosolyogva.-Felpróbálom a másik fürdőruhámat is.-pattantam fel az öléből, és a fürdőbe siettem. Gyorsan átváltottam a fekete alapon fehér pöttyös bikinimet, majd mély levegőt véve nyitottam be a szobába, ahol Niall a forgószéken pörgött. Amikor meglátott, lábát az asztalhoz nyomta, ezzel megállítva magát, majd elismerően bólintott egyet, és sűrűn pislogva térképezte fel a testem, kissé elidőzve nőies idomaimon.. A számat harapdálva vártam, hogy végre megszólaljon, de szavak helyett csak sóhajtott egyet, és elpirulva bólintott.
-Wow...-nyögte ki idővel.-Ez jobban tetszik.-nézett végre a szemembe.-Lehet nem kellene engednem, hogy ezt viseld ma, még a végén valamelyik srácnak beindul a fantáziája.-töprengett, szavai pedig ismét zavarba hoztak.
-Niall, mindegyikőjüknek barátnője van.-emlékeztettem az ajtónak támaszkodva, mire gyanakvóan megrázta az ujját, és elmosolyodott.
-Őrült vagy.-jelentettem ki mielőtt sarkon fordultam, és indultam átöltözni.
Hazudok, ha azt mondom, hogy nem esett jól Niall dicsérete, mert igenis vidámabb lettem tőle. Nem zengett rólam filmbe illő ódákat, nem mondott csöpögős magasztalásokat, egyszerűen csak közölte a véleményét az ő szokásos stílusában. Nem haragszom rá, amiért több időt töltött idomaim elemezgetésével, mint amennyit illene, hiszen férfiből vagyon, és ezt a fajta ösztönt lehetetlen kiűzni belőle. Persze fürkésző pillantásai zavarba hoztak, mert már szinte láttam a fejében lejátszódó gondolatokat. Fogalmam sincs miért éreztem magam furcsán, hiszen többször látott már ruha nélkül. Csak akkor sötét volt, és nem láttam az arcát, most viszont végignézhettem a reakcióját, ami akaratlanul is megbizseregtette az egész testem. Minden lánynak imponál, ha egy fiú vággyal teli tekintettel, csodálattal néz rá, ilyenkor magabiztosabbá válnak, és valamiféle büszkeség tölti el őket. Én is így éreztem. Még sosem tapasztaltam, hogy valaki így nézne rám. Niall az első, aki mellett igazi nőnek érezhetem magam.
Végül Niall elégedettségét látva a fehér pöttyös bikini mellett döntöttem, de mivel még volt időm, visszabújtam a kényelmes, itthoni ruhámba. Lenéztem a földszintre, ahol egy árva lélek sem volt, Harryék valószínűleg a boltban vannak, Zayn átment Perriehez, Rickie meg a fürdőbe sietett, miután kijöttem onnan.
-Niall?-kaptam el a karját.
-Azt hiszem a jacuzzit babrálja, Rachel is vele van.-válaszolt futva, majd bevágta maga mögött az ajtót.
-Köszi.-mondtam, majd elindultam a terasz irányába. Ezek szerint Rachel is megérkezett amíg öltöztem. Átsétáltam a hatalmas házon egészen a hátsó kijáratig, ami a fedett teraszra vezetett. Már messziről láttam őket a nagy, kétszárnyú üvegajtón keresztül, amint épp felnevettek valamin. Rachel a jacuzzi tetején ült, keresztbe font lábakkal, és egyik kezére támaszkodva hajolt oldalra, egész közel Niallhez. Niall háttal állt nekem, tenyerét a jacuzzi borítására nyomta, másik kezét csípőre vágva vigyorgott Rachelre. Egy grimasz jelent meg az arcomon, akaratomon kívül is, amikor Rachel hátravetette hosszú, szőke sörényét és egy csábos mosolyt villantva bökte meg Niall mellkasát, mire a fiú belecsípett Rachel vádlijába. Zavart műmosollyal az arcomon húztam el az ajtót, és léptem ki a kinti burkolatra.
-Sziasztok.-köszöntem, majd határozott lépésekkel haladtam feléjük.-Miben mesterkedtek?-kíváncsiskodtam, és igyekeztem kizárni a tényt, hogy ezek ketten bizony flörtöltek az imént.
-Próbálnám beüzemelni, nem tudom, működik-e még, mert olyan rég használtuk. Csakhogy valaki- nézett Rachelre, aki hangosan kacagott még mindig a jacuzzi tetején ülve-nem hajlandó leszállni, mert fázik.-húzta fel a szemöldökét, ráadásként megforgatva a szemeit.-Meddig akarsz még itt ülni?
-Fázik a talpam, ha lelépek a kőre.-nyafogott Rachel.
-Így jár az, aki nem hallgat rám. Mondtam, hogy húzd fel a cipődet!-csipkelődtek tovább.-Mit gondolsz, majd mindenki mezítláb fog járkálni a ház és a jacuzzi között? Ez nem a tengerpart, édes.-csóválta a fejét Niall, mire Rachel beleütött a karjába.
-Jól van, csitt már!-grimaszolt a lány, majd mindketten felnevettek. Rezzenéstelen arccal hallgattam végig a bájolgásukat, és próbáltam a lehető legközönyösebben állni ehhez a szituációhoz. Betudtam egy baráti viccelődésnek, ugyanis nem lehet, hogy valóban flörtölnek egymással, ráadásul úgy, hogy én is jelen vagyok. Hirtelen Niall karját éreztem meg a derekamon, amint magához húz, és egy cuppanós puszit nyom az arcomra. Ajkainak érintése most is visszazökkentett a valóságba, mosolygós arca kiűzte az előbb látott rémképeket az elmémből. Mosolyogva néztem rá, várva, hogy mit akar mondani.
-Lizzie, drágám, megtennéd, hogy kölcsön adsz egy papucsot ennek a nőszemélynek?-bökött Rachelre, aki fogait villantva vigyorgott rám.-Csak nem engedhetjük, hogy megfázzon.
-Persze, de ahhoz be kell jönnöd.-bólintottam. Rachel fintorogva kémlelte a földet, majd egy sikítást hallatott, amikor Niall megragadta a karját, és lehúzta a talajról.
-Rendben, gyerünk!-sikított, és gyorsan kapkodva a lábait ugrándozott be a házba.
Elővettem az előszoba szekrényében tárolt slattyogós strandpapucsom, amit még a kirándulás idejére hoztam magammal Londonba. Miután átnyújtottam a lábbelit, mögöttem nyitódott az ajtó, és Louis lépett be rajta, mögötte pedig szorosan Harry. Döbbenten néztem rájuk, ahogyan nyöszörögve lepakolnak a sarokba, és dühös arckifejezéssel fordulnak meg.
-Mi történt?-kérdeztem köszönés nélkül.-És hol vannak az italok?-értetlenkedtem, ugyanis az általuk cipelt szatyrokban nem láttam semmi üveget, csak néhány alumíniumdobozt. A srácok összevont szemöldökkel meredtek rám, majd unottan mutattak az ajtó felé, ahol Liam és Eleanor sétált be fülig érő, ezerwattos mosollyal az arcukon.
-Ó, ma nem lesz nagy italozás.-rázta meg a fejét Eleanor, és felakasztotta a kabátját.
-Csak pár doboz sört hoztunk, meg egy üveg töményebbet a koktélhoz, és ennyi.-mondta felháborodva Louis.-Soha többet nem megyek veletek vásárolni buli előtt!-bökött Liamre és Elre, akik önelégülten felnevettek.
-Úgy is jól tudod magad érezni, hogy nem iszod le magad a sárga földig!-vágott vissza Eleanor.-Nem fogsz nekem még egyszer annyira lerészegedni, hogy aztán két napig nyűglődj, a-a.-rázta meg a fejét.
Nagyokat pislogva meredtem rájuk, és nem tudtam eldönteni, hogy most sírjak, amiért a pia mégsem lesz a buli domináns kelléke, vagy nevessek, amiért a két ravasz végül nem tudott túljárni a barátnője, és barátja eszén. Mosolyogva simogattam meg Louis vállát.
-Nem baj, majd legközelebb.-biztattam, mire hitetlenül felhorkant. Segítettünk bevinni a konyhába azt a szegényes kis italfelhozatalt, amiből ma gazdálkodhatunk. Az igazat megvallva, szerintem pont elég alkoholt hoztak. Mindenkinek jut egy üveg sör, és koktélt is csinálhatunk, mert van hozzá alapanyag. Liam és Louis az emeletre mentek, Eleanor és Rachel pedig ki, Niallhez. Egyedül pakolásztunk Harryvel a konyhában, én tartós koktélt kevertem, Harry pedig a hűtőben matatott. Hirtelen két üveg vodka került a szemem elé,  mire eltátott szájjal fordultam felé.
-Aranytartalék.-kacsintott vigyorogva.-Keverj belőle a koktélba, ne sajnáld!-biztatott.
Hitetlenül rázva a fejem tettem eleget kérésének, és töltöttem még bele. Hogy is gondolhattam, hogy nekik nem jön össze valami, amit elterveztek? Annál ők sokkal furfangosabbak, és mint most kiderült, már fel voltak készülve. Miközben tevékenykedtem, befutottak Zaynék is, a társaság nagy része már átváltotta a fürdőnadrágját, szóval kénytelen voltam én is átöltözni.
Egy törölközőt csavarva magam köré léptem ki a szobámból, és a folyosón összetalálkoztam Rickievel, aki ugyancsak törülközőbe bugyolálva indult le a többiekhez. A földszintre érve egyből meghallottuk a kintről beszűrődő röhögést, és a zenét, ami a rádióban szólt. A teraszra kilépve azonnal megcsapott a jacuzzi vizének és az enyhe alkohol elegyének az illata, eszméletlen hangzavar ütötte meg a fülem. Az eső szünet nélkül zuhogott, a jacuzziban ülők hangosan nevettek, és egymást túlkiabálva próbáltak szót érteni a legtávolabb ülő beszélgetőpartnerükkel, és ráadásként az ideiglenesen kipakolt hangfalakból a Jonas Brothers vadiúj száma, a Pom Poms üvöltött, amely kellőképpen megadta az alaphangulatot. Végignéztem a jacuzzi bugyborékoló vizében tombolókat, akik látszólag istenien érezték magukat. Eleanor és Perrie egy-egy phárral a kezükben ültek, és nevettek Louison, aki a dalszöveget énekelte, Perriet Zayn karolta át fél kézzel, másik kezében egy dobozt sört tartva, Harry és Niall szétterpeszkedve beszéltek valamit, közöttük pedig a jacuzzi szélén Rachel ült, és épp meghúzta a csinos kis talpaspoharát, majd teli torokból üvölteni kezdte a refrént. Hosszú, szőke haja laza kontyba volt feltűzve, pánt nélküli, csavart felső részű, vörös bikinit viselt, ami felháborítóan jól állt hibátlan, napbarnított bőrén, melyen egyetlen egy seb vagy karcolás sem éktelenkedett, a fölös kilók pedig nagy ívben elkerülték Ms.Tökéletest. Felemelt kézzel énekelte a dal szövegét, miközben a zene ütemére mozgott, ezzel rögtönzött műsort adva a két mellette ülőnek. Harry és Niall vigyorogva néztek rá, majd fejcsóválva beszélgettek tovább.
-Lizzie, gyere még beférsz te is!-ébresztett fel a gondolataimból Louis egy hangos kiáltással. Észre sem vettem, hogy már Rickie csatlakozott hozzájuk, én meg egyedül álltam ott, mint egy rakás szerencsétlenség. Mély levegőt véve ráztam meg kicsit a fejemet, ezzel visszarángatva magam a valóságba. Hevesen lüktető szívvel indultam meg a hangos társaság felé, útközben ledobva magamról a törölközőm, majd az asztalról felvettem egy pohár általam készített koktélt, és bemásztam közéjük. Tekintetem összeakadt Niallével, miközben a vízbe léptem, és azonnal elpirultam, ahogy elégedetten mosolyogva harapta be az ajkát, majd arrébb lökve Louist lerántott maga mellé. Fél karral lazán átölelt, és szorosan a teste mellé húzott. Kábultan néztem végig rajta, a feje tetejétől egészen a derekáig, ameddig a víz ért. Szőke haja most a víztől állt össze kis tincsekbe, a bugyborékoló víz fel-felcsapott egészen a mellkasáig, amin a vízcseppek hosszú csíkot húzva folytak le. Tündöklő, kék szemei az arcomat fürkészték, miközben ajkai kaján mosolyra görbültek. Csupán egymás szemébe nézve beszélgettünk, szavak nélkül. Láttam rajta, hogy valamiért nehézkesebben veszi a levegőt, majd megköszörüli a torkát, és meghúzza a sörös dobozt. Combunk egymáshoz simult, mialatt lehunyt szemmel élveztem, ahogyan egész testem ellazul a mámorító hatású, kellemesen meleg vízben. Ez az idilli pillanat azonban csak pár percig ha tartott, mert Louis teli torokból felordított.
-Mindig is szerettem volna egy táncot az esőben! Gyere, asszony!-kiáltotta, majd azzal a lendülettel Elenor felé fordult, és még mielőtt a lány tiltakozhtatott volna a karjába kapta, és vele együtt kiugrott a jacuzziból, és kirohant az esőbe. Röhögéstől fulladozva néztünk utánuk, ahogyan Eleanor foggal-körömmel harcolt elmezavarodott barátjával, aki a kezében tartva barátnőjét táncikált a szakadó esőben. Végül Eleanor sikeresen kiszabadította magát, és haragosan lökte meg Louist, aki a csúszós füvön hanyatt esett, épp bele egy nagy sártócsába. Eleanor röhögve fordított hátat neki, mit sem sejtve, viszont mi már akkor tudtuk, mi fog történni, amikor Louis felemelte a sáros kezét. Sejtelmes vigyor ült ki az arcára, mikor Eleanor kecsesen ellibbent előle, felugrott, és visszarántotta őt is a sárba. El tátott szájjal meredt a bolondos Louisra, aki megállás nélkül röhögött, és egy adag sarat dobott a lány dekoltázsára. Na, ez volt az a pont, ahol a lány kikelt önmagából, és a földre lökve Louist kente szét az arcán a sarat.
-Ne, hé, Eleanor, kegyelmezz!-kiáltott Louis, miközben próbálta lefogni megvadult barátnőjét. Már folyt a könnyünk a nevetéstől, amikor hirtelen Niall felállt, majd felém fordult, és egy határozott mozdulattal a vállára dobott, majd a jacuzzi széléhez sétált. Villámcsapásként ért a felismerés, hogy az én visszafogott, jólnevelt barátom mire is készült.
-Niall, most azonnal tegyél le!-üvöltöttem rá, kezemmel a hátán dobolva. Niall a fejét rázva ment egyenesen az udvar felé. Tehetetlenségemben sikítozni kezdtem, és rúgkapálni, hátha elenged, de nem engedett. Ahogy a kert sáros részéhez értünk velem együtt vágódott el a földön, majd azonnal maga alá fordított, és egy nagy adag sarat nyomott az arcomba vigyorogva. Zihálva szedtem a levegőt, a szívem majd kiugrott a mellkasomból, ahogy Niall fölém hajolt, és sáros kézzel simított végig az oldalamon. Kábult tekintettel figyeltem, ahogyan arca már csak pár centire volt az enyémtől, karjai pedig két oldalt a fejem mellett pihentek.
-Mindig is vágytam egy kis sárfürdőre.-suttogta a szemembe nézve. Éreztem, hogy a lélegzetem fokozatosan gyorsul, és a körülöttem levő zaj kezdett tompulni, ahogyan tekintetünk egymásba forrt, elvesztem gyönyörű szempárjában, az eső pedig egyre sűrűbben esett körülöttünk. Arca lassan közeledett az enyém felé, szemei lágyan csukódtak le, és csókra készen csücsörített formás ajkaival. Erre a pillanatra vártam. Mikor már majdnem összeért az ajkunk, hirtelen felemeltem a markomban tartott sarat, és az arcába nyomtam. Niall hüppögve rázta meg a fejét, és villámszerű gyorsasággal kelt föl rólam. Prüszkölve törölgette az arcát, miközben én röhögve fetrengtem a földön.
-Ezt miért kaptam?-pislogott rám értetlenül.
-Mindig is szerettem volna sárpakolást adni valakinek.-válaszoltam nevetve, és egy újabb adagot vágtam hozzá. A következő pillanatban elkezdődött a sárcsata. Már nem csak mi, hanem mindenki az udvar közepén rohangált, fetrengett, és sárral dobálózott. Mindenki mindenki ellen játszott, Louis és Harry Zayn lökdösték éppen, aki vadul tiltakozott, ám amikor Perrie nekifutásból ráugrott, mind a ketten elcsúsztak, és a földön kötöttek ki.
-Kicsi a rakáás!-üvöltött Louis és rávetette magát a földön fekvőkre. Harry azonnal csatlakozott, magával rántva Liamet, aki szintén rántotta Rickiet. Niallel kézen fogva rohantunk oda hozzájuk, és ugrottunk rájuk csatakiáltást üvöltve, ami nagyjából így hangzott: áááááááááááááá! Rachel még ott toporgott mellettünk, amikor Niall megragadta a lábát, és lerántotta magunkhoz. Egy nagy rakásba tömörülve, egymás hegyén-hátán forgolódva szenvedtünk, miközben az eső megállathatatlanul zúdult ránk, én mi mind, hisztérikusan röhögve, egymást csapkodva vergődtünk, akár a fellázadt tinik. Van az a mondás, hogy azokért a pillanatokért élj, amiket nem tudsz szavakba önteni. Na, ez egy olyan pillanat volt. Felszabadultan, nem törődve semmivel szórakoztunk, és mindenki, tényleg mindenki jól érezte magát. Csukott szemmel hagytam, hogy az esőcseppek érjék az arcom, és fokozzák az amúgy is tetőfokán levő hangulatomat. Mosollyal az arcomon fordultam oldalra, és ha azt hittem, hogy semmi nem ronthatja el a kedvem, akkor tévedtem. Ugyanis ahogy kinyitottam a szemem, a mellettem fekvő Niall mellkasán Rachel hajkoronája pihent, kezei pedig Niall vállát ölelték át. A kellemesen érő esőcseppek hirtelen apró kis kavicsokká váltak, és az eső hőmérsékletét jéghidegnek éreztem. Szorító gombóccal a torkomban ültem fel, és meredtem magam elé. Rachel hisztérikusan nevetve fordult le Niallről, és sáros kezét az arcához nyomta, majd visszadőlt a fűre. Niallel összeakadt a tekintetünk, és bár próbáltam mosolyogni, mosolyom egy vicsorgásnak tűnhetett. Ma már ez a második alkalom...nem akarok többet képzelni ebbe, mint ami valóban van, de egyszerűen olyan hihetetlen érzés, őszintén reméltem, hogy csak a képzeletem játszik velem.
Miután kicsit lenyugodtunk, és lemosattuk magunkról a sarat az esővel, újból visszaváltottunk normális, felnőtt ember módra, és visszaültünk a jacuzzi simogatóan meleg vizébe. A többiek mind feltöltődtek a kis birkózásunk után, én viszont úgy éreztem magam, mint akit kimostak. Némán ülve hallgattam, hogyan mindenki lelkesen beszélget, mesél, viccelődik, miközben ki koktélt szürcsölgetett, ki pedig a sörös dobozt ürítette ki. Mindenki jól érezte magát, egyedül én voltam az, aki belül ordított. Megszállottan kaptam oda a fejem, akárhányszor Niall megmozdult, ami egy idő után feltűnt neki is.
-Baj van, Lizzie?-kérdezte őszinte érdeklődéssel.
-Nem, semmi...csak elfáradtam.-hazudtam, mire magához húzott, és egy puszit nyomott a homlokomra.
-Majd este lazítunk.-mosolyodott el, és beszállt a társalgásba.
Már javában alkonyodott, jó pár órája ültünk, és lazítottunk a kényeztető vízben, amikor is Liam megszólalt:
-Srácok. Nekem elegem van az esőből.-szólalt fel Liam nyöszörögve.-Napfényt akarok, szárazságot!
-Már nekem is tököm kivan.-tette hozzá Louis, és újabbat kortyolt a söréből.
-Csak egy kicsit állna el!-reménykedett Perrie.-Olyan lehangoló.
-Legszívesebben elmennék most innen valami melegebb éghajlatra, jó messzire...-sóhajtottam fáradtan.
-Hát akkor menjünk.-jelentette ki Harry, mire mind felé néztünk.
-Hogy érted?-húzta fel a szemöldökét Zayn.
-Úgy értem, hogy hétvégére utazzunk el, mondjuk...Malibuba!-kiáltott fel.-Lakik ott pár haverom a tengerparton, biztos kölcsönadják a házat hétvégére.-ötletelt.
-Én benne vagyok!-egyezett bele egyből Liam.-El innen egy kicsit, az jó lesz.
-Többiek? Gyerünk így, mindannyian! Jó buli lesz! Folytatjuk a mait, csak éppen ott majd a sós vízben fogunk fürdeni a sziklák közt. Lazítunk, két nap távol a munkától, mindentől.-győzködött minket Harry.
Igazából nem kellett sokáig érvelnie, mindenki belement az ajánlatába. Jó ötletnek tartottam, hogy Harrynek ilyenek pattannak ki a fejéből. Két nap messze innen, talán segít rendezni a kusza gondolataimat, mert kezd túl nagy lenni a nyomás. Rendet kell tennem magamban, az érzelmeimben. Nem lehetek féltékeny, ne szabad az éretlen tinilányt játszanom, mert bízok Niallben...de a fenébe is, megrémiszt, ha Rachel a közelében van! Lehet, hogy paranoiás vagyok, de néha úgy látom, hogy Rachel megvetően néz rám, szinte meg tudna ölni a szemével. Ezzel ellentétben Niallre csillogó szemekkel, folyton mosolyogva néz...nem akarom, hogy ez valóban így legyen.
Amíg a srácok a hétvégét tervezték, én a zuborgó vizet tanulmányoztam. Mellettem Niall ült halál nyugodtan, és a sörét iszogatta. Félve néztem rá. Ajkaim félmosolyra húzódtak, amikor combja az enyémhez súrlódott. Édesen mosolyogva fordult felém, és már épp elvesztünk volna egymás tekintetében, amikor egy test landolt Niall ölében, szembe fröcskölve engem. Rachelből kitört a nevetés, zavartan simított végig Niall mellkasán, mire bennem megállt az ütő. Niall ugyanolyan meglepetten nézte az ölében viháncoló, kissé mámoros állapotban levő lányt, mint én.
-Na jó, szerintem eleget ittál már. Gyere, menjünk be, zuhanyozz le forró vízzel, mert lila a szád!-emelte fel Harry Rachelt, aki kótyagos tekintettel nézett az őt vonszoló fiúra.
-Ja, az lehet. Jó ez a koktél, hihi.-emelte fel a poharát, majd Harrybe kapaszkodott, aki kiemelte a jacuzziból, majd a hátára terített egy törölközőt, és a házba kísérte...

(II./15.) Hiányoztál...

Másfél hét telt el a koncert óta. 12 eseménydús, kimerítő, és gyötrelmesen hosszú nap. Amikor úgy döntöttem, hogy Niallel maradok, már akkor tudtam, hogy nem lesz könnyű, hiszen ő most épp a karrierjét építi, ami rengeteg elfoglaltsággal jár. Tisztában voltam vele, hogy lesznek napok, amikor alig látom majd, mert azt azért nem várhatom el tőle, hogy folyton velem legyen, és én sem lóghatok mindig a nyakán. Viszont arra még én sem számítottam, ami az utóbbi napokban történt. Úgy érzem, eltávolodtunk egymástól. A rengeteg munka lekötötte minden idejét, nagy dolognak számított, ha két kerek mondatot beszéltünk egymással 24 óra lefolyása alatt, ugyanis oltak olyan kritikus napok, amikor tényleg nem találkoztam vele, mert mikor ő felkelt, én még aludtam, vagy amikor hazajött, én már aludtam. Csupán egy-egy kedves üzenet a párnán, vagy az éjjeliszekrényen árulkodott róla, hogy mellettem aludt éjszaka. Ébredés után, amikor beszéltünk telefonon rendszerint a fejéhez vágtam, hogy miért nem ébresztett fel, legalább annyira, hogy köszönhessek neki, vagy megöleljem, mire a válasza annyi volt, hogy nem akart felkelteni, mert olyan aranyosan aludtam, és tudta, hogy ha felzargat hajnalok-hajnalán, amikor ő kel, akkor nem tudok majd visszaaludni, és nagyon fáradt leszek, ezért inkább csak nézte alvó alakomat. Nem tudtam haragudni rá, többet nem is hoztam fel ezt a témát, bár néha igazán jó lett volna arra kelni, hogy a fülembe szuszog, vagy gyengéden simogat, hogy aztán hisztizzek egy sort, ő pedig játékosan próbál felkelteni álmomból lágy csókokkal, érintésekkel. Talán ez hiányzott a legjobban a reggelekben. Hogy egyedül ébredtem, és ő nem feküdt mellettem, nem ölelt át.
A lazulós hétvége után elkezdődött a rohanás, a fiúk teljesen be voltak táblázva, interjúkra jártak, rádióbeszélgetésekre, bevonultak a stúdióba, reggeli tévéműsorokban szerepeltek, majd onnan próbákra vagy megbeszélésekre siettek. Pár hét múlva indulnak el egy kéthetes turnéra, ami miatt már most megbeszélésekre és próbákra kell járniuk, és emellett még újabb fotósorozatot is csináltak róluk, ami egy egész délutánt vett igénybe. Alig láttam Niallt, ami nagyon elszomorított, hiánya rányomta bélyegét az egész hetemre. A napomat rendszerint itthon töltöttem, és vártam, hogy hazaérjenek. Rickievel nem akartunk a fiúk terhére lenni, így magától értetődő volt, hogy amikor nem hívtak, hogy kísérjük el őket valahova, mi itthon maradtunk, és  jó bejárónők módjára főztünk, mostunk, takarítottunk tehetetlenségünkben. Szerdára ragyogott mindkét fürdő, kirámoltuk a nappalit, rendet raktunk, és még a konyhát is felsikáltuk. Én pakolásztam kicsit a szobánkban, letörölgettem, porszívóztam, Rickie pedig a saját szobájukban tevékenykedett. Azt azért egyikünk sem vállalta, hogy a többi srác szobájában rendet rak, egyrészt, mert az az ő magánterületük, másrészt, mert nem hiszem, hogy annyi robotolás után még lett volna energiánk azokat is tisztává varázsolni.  Egyébként én utálok takarítani, felőlem hegyekben állhatna a kosz, nem igazán érdekelne, ugyanis túl lusta vagyok hozzá, hogy magamtól megcsináljak bármit is. Nahát, mikre nem képes az unalom! Hihetetlenül elfáradtunk, de legalább eltelt még egy nap. Szegény srácok hullaként estek haza olyan éjfél körül, és annyira volt csak erejük, hogy bedőljenek az ágyba, és aludjanak. Egyikünk sem neheztelt rájuk, teljesen átéreztük a helyzetüket. Másnap egy cetlit találtunk a hűtőn, amire ezt írták: "Gyönyörű lett a lakás, fogalmunk sincs, mikor volt utoljára ilyen tisztaság. Le a kalappal előttetek, csajok! Köszönjük szépen! Ígérjük, ha vége ennek az oltári hajtásnak, elviszünk titeket valahova. Szeretünk titeket! xx One Direction" Rickievel mosolyogva vettük a dicséretet, és megállapodtunk abban, hogy behajtjuk rajtuk. A hét hátralevő részében eljártunk vásárolgatni, találkoztunk Eleanorral, és hármasban mentünk bevásárlókörútra, ugyanis Perrie ugyanazt élte át, amit a fiúk, a bandájával neki is sok teendője akadt, hiszen ők is épp turnéra készülődtek. Egy egész napos shoppingolás után én gazdagabb lettem három új koptatott, színes rövidnadrággal, két fehér, szegecsekkel kirakott inggel, és egy párducmintás conversszel, amit már oly rég óta próbálok beszerezni. Persze, Rickie és Eleanor nem lelkesedett annyira, mint én, még egy utolsó utáni kísérletet tettek arra, hogy egy bézs színű magassarkút tukmáljanak rám, de minden hiába, nem adtam meg magam. Nekem marad a tornacsuka, a rövidnadrág, és az ejtett póló, meg az ingek. A csinos ruhákat, szoknyákat és magassarkúkat meghagyom nekik, rajtuk úgyis jól áll.
Szabadidőm további részében Niall laptopján böngésztem állás és albérlet után, de nem sok sikerrel jártam. Átnéztem minden oldalt, de semmit nem találtam, ami tetszene. Amikor már jó pár órája görnyedtem a félhomályban, megakadt a szemem valamin. Egy tánctanfolyamra kerestek segítő tánctanárt 18-25 év között. Szerda és szombat esténként a közeli gimnázium tükörtermében tartják a próbákat, és úgy adódott, hogy aki ennek az egésznek a feje, az nem tudná megtartani a szombat esti próbákat ismeretlen okból kifolyólag. A segítőnek annyi a feladata, hogy szombatonként átveszi az oktatást. Aránylag jó pénzt is ígértek érte, szóval fogtam magam, és felhívtam az ott található számot. Pechemre, már valakit felvettek, szóval az egész ajánlat érvénytelen. Pedig már úgy örültem. Az albérlettel sem alakultak jobban a dolgok, ugyanis amíg nincs munkám, nincs pénzem, és nem tudnám kifizetni a bérleti díjat, arról pedig szó sem lehet, hogy Niall fizeti ki nekem. Mindent összevetve, a több órányi kínlódást, keresgélést ugyanott tartok, ahol elkezdtem. A nullán. Már éjfél múlt, és a srácok még mindig nem értek haza, így hát úgy döntöttem, hogy elteszem magam holnapra. Reggel ismételten egy kis papírfecni pihent mellettem, a barátom helyett. Idegesen olvastam el az írást rajta, ami ennyi volt: "Ha még egyszer kiadó albérleteket találok a laptopomon, kihúzom az internetet. Nem mész innen sehova. Szép napot, remélem ma már látlak ébren is, xoxo Niall" Mosolyogva vettem tudomásul, hogy most meg lettem fenyegetve, és talán ha ráérek, még félek is. Még az elején közöltem vele, hogy a saját lábamra akarok állni, és nem fogok rajta élősködni, de úgy látszik, őt egy cseppet sem zavarja, hogy itt lakok. Azért maradtam itt Londonban, hogy új életet kezdjek. Elterveztem magamban, hogy keresek valami jól fizető állást, bérlek egy takaros kis lakást, nem messze Nialltől, és kitalálom, hogy mit szeretnék csinálni a jövőben. Gondolkoztam azon, hogy elvégzek valami tanfolyamot, szerzek egy szakmát, és elmegyek vele dolgozni. Mert igaz, van egy érettségi bizonyítvány a kezemben, de azzal nem sokra megyek. Az is megfordult a fejemben, hogy beiratkozok egy fősulira, de pénz hiányában ez az ötlet is elúszott. Találnom kell egy részmunkaidős állást, méghozzá gyorsan.
A hétvégén végre lazíthattunk egy kicsit, a srácok kaptak egy kis szabadidőt, amit természetesen itthon töltöttek. Leginkább alvással múlatták az időt, vagy FIFA-zással, eszük ágában sem volt bármi megerőltetőt is csinálni. Megértettem őket, hiszen éjjel-nappal dolgoztak egész héten, ennyi pihenés nekik is kijárt. A szombati napot az ágyban fekve töltöttünk Niallel, és filmmaratont tartottunk. Közben beszélgettünk, de a társalgás igencsak egyoldalúra sikeredett. Én mondtam valamit, Niall pedig válaszul hümmögött egyet. Végül feladtam, és nem próbáltam kicsikarni belőle a szavakat. Azért jó lett volna, ha beszélgetünk kicsit, mert napok óta csak fél mondatokat váltunk egymással, ami eléggé idegesítő. A harmadik film után azt vettem észre, hogy Niall a mellkasomra dőlve halkan szuszog, a szemei pedig csukva voltak. Mosolyogva vettem tudomásul, hogy több órányi képernyőlesés után elnyomta az álom. Onnantól kezdve én sem néztem a filmet, minden figyelmem őrá irányult, kisfiús vonásaira, édes mosolyára, és hatalmas szempilláira, melyek meg-megremegtek. Lehunyt szemmel cirógattam a haját, és lágy puszikat adtam a homlokára. Nem volt szívem felébreszteni, hiszen tudom, mennyire kimerítő volt számára ez a hét. Óvatos mozdulatokkal próbáltam meg lehámozni magamról karjait, melyeket védelmezően körém font, ám mikor megmoccantam, ölelése erősebb lett, és még közelebb húzott magához, miközben halkan felnyögött és arcát a vállamhoz fúrta. Annyira aranyos volt, olyan ártatlan, hogy nem is próbáltam meg többet kibújni öleléséből. Mihelyst visszabújtam, a lélegzete egyenletessé vált, és áradt belőle a nyugalom. Valamiért úgy éreztem, hogy muszáj vele maradnom. Olyan volt, mintha a puszta tudat, hogy mellette vagyok, megnyugvást adott volna számára. Így folytattam hajának cirógatását, és homlokának puszilgatását, mert tudtam, hogy ezzel békében tudhatom őt, és csak ez számított. Igaz, nem éppen így terveztem ezt a napot, de sovány vigasz, hogy legalább addig is együtt voltunk.
A következő hét első fele kevésbé volt zsúfolt, mint az előző napok, a fiúk aránylag hamar hazaértek, így volt alkalmunk lazítani egy kicsit. Beszélgettünk, nevettünk, hallgattuk egymás terveit a jövőre nézve. Már akkor összeszorult a szívem, amikor megtudtam, hogy a fiúk két hét múlva indulnak egy kéthetes turnéra, amiből az következik, hogy 14 napig nem láthatom Niallt, csak a számítógépen keresztül. Viszont amikor meghallottam, hogy mindez mennyi előkészülettel jár, elöntött a félelem. Elmondásuk szerint lesz olyan nap, amikor éjjel-nappal próbálnak majd kisebb-nagyobb megszakításokkal, és lehet, hogy haza sem tudnak majd jönni estére, és ha ez még mind nem lenne elég rémisztő, két hétig biztos, hogy nem fogunk találkozni se éjszaka, se napközben. Mit fogok én kezdeni magammal ezalatt az idő alatt? Rickie munkát kapott egy közeli bisztróban, így ő szabadideje nagy részét ott fogja tölteni, a srácok turnén, Perrie turnén, Eleanor nyakán nem lóghatok, a családom pedig Kaliforniában. Ötletem sincs, mi lesz velem a távollétükben.
A hét folyamán Rachel is többször megfordult a házban, hétköznap ő is dolgozott, a hétvégéjét pedig velünk, vagyis leginkább Harryvel töltötte. Úgy látszik, összhangban vannak, bár nem mutatják nyilvánosan, de egy-egy elcsípett pillantás, vagy ölelés sokat elárul. Örülök nekik, és bár ez szemétség, de addig is legalább távol marad Nialltől. Persze beszélgetnek, hiszen régi barátok. Megbékéltem vele, de azért rajta tartom a fél szemem, biztos ami biztos.
Hétfőn kaptam egy csomagot otthonról, ami kellően feldobta a napom. Apa összepakolt nekem néhány ruhát, cipőket, kabátokat, a laptopomat és néhány könyvet. Olyan dolgok is voltak benne, amiknek a létezéséről el is feledkeztem, például a térdig érő, piros szövetkabátom, amit sosem tudtam hordani a mindennapos jó idő miatt. Azt hiszem, apu gondolt rám, amikor ezt elküldte, hiszen tudja, Londonban nyirkosabb az idő, mint odahaza. Miután kipakoltam, felhívtam Skypeon, és legalább három óra hosszát beszéltünk. Eszméletlenül jó volt hallani a hangját, mindenről meséltem neki, ő pedig figyelmesen hallgatott. Sajnos, munkája még mindig nincs, de rajta van az ügyön. A legnagyobb meglepetést azonban a húgom okozta. Amikor megláttam a képernyőn keresztül, köpni-nyelni nem tudtam, ugyanis egyáltalán nem úgy nézett ki, mint amikor utoljára láttam. Kiszőkített haját rózsaszín melírcsíkok tarkították, miniruhát viselt, és olyan erős volt a sminkje, hogy gépen keresztül is tisztán kivehetők voltak a színek. Ledöbbenve néztem apára, aki elmesélte, hogy Melaine teljesen kifordult önmagából. Nem tud vele mit kezdeni, megy a saját feje után, bár a kapcsoltuk javult, azért még nem az igazi apa-lánya viszony van köztük. Sajnáltam, hogy nem lehetek ott apa mellett, amikor ilyen gondokkal küzd, de biztosított róla, hogy ne aggódjak, kézben tart mindent, és már van is egy terve, de azt még nem árulhatja el, mert még nem biztos. Végül afelől érdeklődött, hogy mikor látogatjuk már meg őket, majd elköszönt, mert épp egy állásinterjúra kellett mennie.
Miután elpakoltam a küldött dolgokat bekapcsoltam a rég használt laptopomat, és neteztem. Tovább folytattam az álláskeresést, és kíváncsiságból még albérleteket is néztem. Leesett az állam, amikor megláttam, hogy mennyibe is kerülnek azok a házak, amik aránylag közel vannak Niallhez. Maga a lakás mind gyönyörű, tágas, tiszta, ám mindezekért a jó körülményekért busás árat kérnek értük. Nekem nemhogy a közeljövőben, az életben nem lesz annyi pénzem, hogy bármelyiket is ki tudjam fizetni, és még ha ki is tudnám, mi a francot kezdenék én egy háromszobás, két fürdős, hatalmas kertes házban egyedül? Talán meg kellene fontolnom Niall ajánlatát, és itt maradni vele. De még nem tudhatom, mit hoz a jövő. Nem szeretek erre gondolni, mert pillanatnyilag mindennél jobban szeretem, és tudom, hogy neki is én vagyok a legfontosabb, de bármi közbe jöhet. Egyikünk sem tudja biztosra, hogy milyen hosszútávú lesz ez a kapcsolat, pár hét, hónap, esetleg év. Nem tudni. Bármi baj adódik, én az utcára kerülök. De nem akarok most ezen rágódni, hiszen megfogadtam, hogy a jelennek élek, és annak, hogy itt lehetek. Mindennél többet ér, hogy velem van. Ha ő nem lenne, sosem szabadultam volna ki a magam kis világából, egyedül ő volt képes ledönteni a falat, amelyet magam köré húztam, és ezért örökre hálás leszek neki. Fáradtan csaptam le a laptopom tetejét, és úgy döntöttem, egy időre hanyagolom ezt az állás-albérlet keresős témát, helyette inkább azzal foglalkozom, ami adva van.
Szerencsére a hét második fele már kevésbé volt megterhelő, igaz, a srácok hajnalok hajnalán estek haza, minden reggel Niall mellett ébredtem, ami erőt adott egy újabb nap kezdéséhez.
Ma sem történt ez másképp. A telefonom pittyegése zökkentett ki legszebb álmaimból. Fáradtan nyögtem fel, majd egy határozott mozdulattal lecsaptam a készülékre, és elhallgattattam. Egy üzenetem jött a szolgáltatótól. Idegesen nyomtam ki az üzenetet, és nyűgösen feküdtem vissza a puha párnák közé. Ekkor egy halk nyöszörgést hallottam meg a hátam mögül.
-Ki volt az?-kérdezte halk, rekedtes hangon.
-Szolgáltató.-feleltem unottan, mire keze erősebben a derekam köré fonódott, és közelebb húzott magához. Fedetlen hátam összeütközött meztelen felsőtestével, testünk érintkezésének hatására kellemes melegség áradt végig bennem a talpamtól,egészen a fejem búbjáig. Éreztem, hogy orrával utat törve dús hajkoronámon, arcát a nyakamhoz fúrja, meleg lehelete csiklandozta a bőröm. Ajkai súrolták a fülem, végül egy gyengéd csókot hagyott az állam tövénél. Érintése mosolyra késztetett, kérlelően nyomtam magam a mellkasához. Még félálomban is tudta, mit kell tennie ahhoz, hogy teljesen elvegye az eszem. Tovább folytatta bőröm puszilgatását, miközben halkan a fülembe szuszogott. Akár egész nap képes lettem volna elviselni ezt a fajta kényeztetést. Kis idő elteltével arra lettem figyelmes, hogy levegővételei felgyorsulnak, és ujjai a csípőmön táncolnak fel-le, majd óvatosan összecsípik az érzékeny bőrt. Ennek hatására aprót sikkantva felugrottam, mire a mellettem levő halk nevetésben tört ki.
-Te nem is alszol már!-fordultam felé durcásan, válaszul pedig egy morgást kaptam. Niall egyik kezét a feje alá csúsztatta, majd rám emelte gyémánt kék szemeit, melyek most még intenzívebben csillogtak.
-Szerinted ha aludnék, hogy csókolgatnálak?-húzta kaján mosolyra formás ajkait, és édesen pislogott egy párat. Kábultam meredtem rá, már korántsem az álomtól. Egyszerűen letaglózott a látvány, amit nyújtott. A takaró a csípőjén pihent, így fedetlenül hagyva meztelen mellkasát, amely minden egyes lélegzetvételnél megemelkedett, feltartott karján kirajzolódtak szabályos izmai, és hasán az apró kockák. Letisztult vonásai, a reggeli kócos, kusza szőke haja, ragyogó szempárja, és kisfiús vonásainak látványa megakadályozta, hogy bármiféle hangot is képes legyek kiadni. Megbabonázva figyeltem, amint lehunyja a szemét, majd kinyújtóztatja végtagjait, ezzel teljesen megfeszítve testét. Egy hirtelen mozdulat zavarta meg ámuldozásom, amikor Niall megragadta a kezemet, amin támaszkodtam, és lehúzott magához. Egyensúlyomat vesztve zuhantam a mellkasára, majd átölelt, szorosan magához húzott, és nem engedett el. Lefogott, hiába rúgkapáltam és csapkodtam, nem eresztett. Végső elkeseredettségemben beleharaptam a bőrébe, mire felordított, és elengedett. Csapzott, vörös fejjel, mérgesen néztem rá, mire ő elröhögte magát.
-Utállak!-vágtam oda sértődötten, és kezemmel beleütöttem a hasába nyomatékosításképpen.
-Áú!-kiáltott fel tettetve a fájdalmat.-Szóval verekedni akarsz?-húzta fel az egyik szemöldökét, és még mielőtt megmozdulhattam volna fölém kerekedett, és lenyomott az ágyra, majd csikizni kezdett. -Niall, neeee! Kérleek!-sikítottam, de Niall nem kegyelmezett, ugyanúgy folytatta kínzásomat. Már a fulladás határán voltam, amikor hirtelen elvette kezeit rólam, és összefonta maga előtt. Zihálva vettem a levegőt, és már épp mozdulni akartam, hogy megüssem, akkor elkapta a kezem, és a fejem fölé tette. A szemeim szinte szikrát szórtak, úgy nmeredtem rá, ahogy egyre közelebb hajolt hozzám. Egybeforrt tekintetünket megzavarta, ahogy orrunk összeütközött. Akaratlanul is elmosolyodtam.
-Hiányoztál.-jelentette ki hirtelen.
-Nekem is.-válaszoltam.-Rossz volt nélküled ébredni.
-Rossz volt nélküled lenni.-kontrázott, mire mindketten elmosolyodtunk.-Sajnálom, hogy nem tudtunk elég időt együtt tölteni.-nézett újra a szemembe megbánóan.
-Semmi baj, nem haragszok, nem a te hibád. Én megértem.-bólintottam, mire megkönnyebbülni látszott.-De egy szívességet azért megtehetsz nekem.-tettem hozzá gyorsan, mire ijedten nézett rám.
-Mit?
-Leszállnál a hasamról? Összenyomsz!-mondtam, kérésemre pedig halkan felnevetett, és legördült rólam, majd kárpótlásul lágyan megcsókolt.
Miután fetrengtünk egy sort, és nagy nehezen kikeltünk az ágyból, szembetaláltuk magunkat a zord valósággal. Délután egy óra múlt, odakint úgy esett az eső, mintha dézsából öntenék. Nyomott volt a hangulat, és ezen sürgősen változtatni kellett.
Niallel jókedvűen sétáltunk le a lépcsőn, és katasztrofális helyzet fogadott minket. Függönyök mind behúzva,  Louis a kanapén henyélt, Harry a fotelben bóbiskolt, mellette Rachel ült a karfán, és a telefonját nyomkodta, Liam a konyhapultnak támaszkodott, és egy szendvicset evett, Rickie vele szemben állt, és őt nézte. Zayn az ajtófélfának dőlve telefonált, és úgy tűnt, állva elalszik.
-Mi lelt titeket?-horkantam fel, hiszen már volt elég idejük kipihenni magukat, mégis úgy néznek ki, mint az élőhalottak.
-Unatkozunk. Nincs munka, kint esik az eső, punnyadt a hangulat. Lazítunk.-válaszolt Louis, majd egy csokigolyót dobott a szájába.
-Ti ezt nevezitek lazításnak?-húztam fel a szemöldököm, majd az ablakhoz lépem, és elrántottam a függönyt. Tettemet hangos sóhajok fogadták. Elképedve néztem végig a mindig topon levő társaságon, most rájuk se ismertem.-Esküszöm, ahogy rátok nézek, megijedek. Egy székbe több életkedv szorult, mint belétek. Végre van egy kis szabadidőtök, hát töltsétek hasznosan! Pihenjetek úgy, ahogy azt illik. -ahogy ezt kimondtam, tekintetem találkozott Rickieével, és tudtam, hogy egyre gondolunk. Ellökte magát a pulttól, és mellém sétált.
-Lizzienek igaza van. Ne pazaroljátok el ezt a kis időt holmi fetrengésre.-csettintett egyet. A fiúk bambán meredtek ránk, nem tudták mire vélni a hirtelen előtört túlbuzgásunkat.
-De hát esik az eső.-nyafogott Liam.
-Na és? Ennek is megvan a maga szépsége!-csattant fel Rickie, és úgy tűnt a fejébe vette, hogy felrázza a társaságot.
-Ha jól tudom, van jacuzzitok.-szólalt fel hirtelen Rachel, mire mindenki felé fordult, majd Rickievel egymásra néztünk, és ösztönösen mosolyodtunk el.
-Méghozzá a fedett teraszon.-néztem a srácokra, akik már kissé felélénkültek.
-Most komolyan fürdeni akartok?-kérdezte Harry Rachelre nézve.
-Szerintem jó ötlet.-szólalt fel Louis vigyorogva. A csajoknak igazuk van. Lazítsunk sztárokhoz méltóan!-poénkodott, mire felnevettünk.-Hívom Elt, hogy csatlakozzon, én benne vagyok.-rántotta meg a vállát, majd elővette a telefonját, és tárcsázott.
-Szerintem Perrie is ráér.-fordultam Zayn felé.-Ennyi pihenés neki is kijár. Hívd át!-noszogattam, míg végül fel nem hívta. Mindenki mozgolódni kezdett, telefonáltak, Harry a hűtőben matatott, Louis Eleanor elé ment, mi pedig elégedetten néztünk össze Rickievel és Rachellel.
-Hogy lehet az, hogy ti mindig eléritek azt, amit akartok?-ölelt át hátulról Niall.
-Mert ellenállhatatlanok vagyunk.-válaszoltam hetykén, mire elmosolyodott.
-Na látod, ebben igazad van.-mondta, majd szembe fordított magával, és hosszasan megcsókolt...