2017. március 29., szerda

10. Talking body

Izomból csapott arcon a hétfő-reggel érzés. Már értem miért hívják annyian HATE-főnek.
Szokásosan késésben voltam, mivel egész éjszaka vergődtem, és talán úgy hajnalban sikerült elaludnom.
Otthon már nem volt senki, így csak lerohantam a garázsba, magamra kaptam a bőrdzsekim, a bakancsom, a sisakom, és száguldottam suliba.
Alapból rányomta a napomra a bélyeget, hogy Caleb ma délután megy vissza az egyetemre, és ki tudja meddig nem látom megint.
A suli parkolójában letettem az én drágámat, mikor mellém gördült egy kocsi hangos dudálással.
-Hülye gyerek, megijesztettél!-ugrottam mosolyogva Harryhez, miközben ő kikászálódott a kocsijából.. Jó volt már látni, a jelenléte kicsit javított a kedvemen.
-Ma se vagy kialudva, mi?-kérdezte egyből.-A karikák csak úgy üvöltöznek a szemed alól.
-Már meg sem lepődök.-vetettem át a vállamon a táskám, majd elindultunk be a suliba.
Az ajtón belépve egyből megszokott zsivaj fogadott minket. Sosem értettem hogy képes valaki hétfő reggel már torka szakadtából röhögni, pontosan úgy, ahogy egy alsóbb éves lány csinálta előttem.
-Nem akarok itt lenni.-sóhajtottam fáradtan, miközben Harry szekrényéhez értünk.
-Ez az utolsó év, az nyugtasson.-próbált pozitív érzéseket kelteni bennem Harry, több-kevesebb sikerrel.
Hasonlóan hozzám, ő is magasról leszarta már, hogy jelenik meg suliban. Egy kopott kockás ing volt rajta, alatta fekete póló és egy megviselt, szaggatott csőnadrág. Szerintem Harry már reggelente a fésülködéssel se bajlódik, csak összetúrja a göndör fürtjeit, és kész. Pontosan ez a nemtörődöm külseje vonzotta annyira a lányokat, sőt, még az idősebb nőket is.
Hirtelen fülsüketítő nyávogás hallatszott fel mellettünk.
Haarryy, sziaa!-vigyorgott az összes fogát kimutatva Simone.
Ó, de jól megvoltunk míg ez odavolt pár hétig valami cserediák programon. Nem lehetne visszaküldeni?
-Szia.-köszönt oda Harry, és lélekben felkészült a szokásos üres fecsegésre.
-A hétvégén megint meccsed lesz, jól tudom?-tekergette egyik hajtincsét az ujja körül, miközben direkt úgy állt, hogy kivágott felsőjén keresztül a legtöbbet mutasson a melléből.
Felhorkantam összefont karral a mellemen, olyan szánalmasan próbálkozott.
-Igen.-válaszolt Harry tőmondatokban, ám még ekkor se esett le neki soha, hogy nincs kedve vele beszélgetni.
-Rád fogok fogadni!-jelentette ki, majd kacsintva egy puszit küldött Harrynek, és megperdülve elsétált.
Harry kifújt egy mély levegőt.
-Szerinted valaha leszáll rólam?-kérdezte, várva a biztatásomra.
-Szerintem még a sírba is nyávogva megy utánad.-lomboztam le, mire Harry arca eltorzult, én meg felnevettem.-Na gyere.-ragadtam meg a karját, majd behúztam a terembe, ahol leszünk.
Miután leültem a helyemre, pár pillanattal később egy test vágódott le mellém.
-Hellóka, kislány.-villantott rám Chase egy ezer wattos mosolyt.-Hallod, nem adnád ide a...
-Tessék.-vágtam le elé a matekfüzetem, még mielőtt a mondata végére ért volna.
Chase puszit küldött felém, és lázasan elkezdte másolni a házimat.
Mivel nem különösebben kötött le a Föld kialakulásának története, gondolataim gyorsan elkalandoztak ahogy elkezdődött az óra. Kibámultam az ablakon, néztem az utcát, a sok gyalogost, és az autókat.
Ma délután le kell menjek a terembe. Rám férne már egy jó, kiadós edzés. Vágyom arra, hogy kifárasszam magam. Meg Zack pulcsiját is vissza kell neki vinnem.
Jézusom, hogy kerül ide Zack? Ez a seggfej mindig beférkőzik a gondolataim közé. Rosszabb, mint egy szellem. Időről-időre kísért csak, de akkor keményen arcon csap a felismerés, hogy mi a jó eget keres már megint a fejemben?
Egy bökést éreztem a karomon. Chase zökkentett ki gondolatmenetemből.
-Köszönöm.-csúsztatta elém a füzetemet, egy puszi és egy kacsintás kíséretében.
-Szívesen, mint mindig.
-Délutánra mi a programod?-kérdezte hirtelen.
-Szerintem lemegyek a terembe edzeni.
-Lehet lenézek akkor én is.-elmélkedett. Elnevettem magam.
-Te és az edzés?
-Ne gonoszkodj, ugrókötelezni talán még tudok.-védte be magát.-Harry lent lesz?
-Harry, jössz ma a terembe délután?-fordultam hátra Harryhez, aki szótlanul bólogatott, miközben lázasan körmölte a táblára felírtakat. Na igen, neki szüksége van az érettségihez erre a sok szarságra amit itt tanulunk, bár az biztos, hogy ha majd hivatalos diplomás edző lesz belőle, soha az életben nem fogja felhasználni a bolygókról tanultakat.
Szünetben a szokásos helyünkön ültünk az udvaron. A nap most kellemesen cirógatta az arcomat, kiélveztem az ősz ritka sugarait, mielőtt beköszönt a totálisan zord, esős, borús csatakos idő.
Harry és Chase épp valamilyen filmről vitatkoztak, mikor hatalmas csattanás fagyasztotta meg a levegőt. A szívem kihagyott egy ütemet, ugyanis nagyon jól ismertem ezt a hangot. Villámgyorsan pattantam fel, és rohantam a motoromhoz, ami a most a földön feküdt.
-A kurva életbe!-üvöltöttem messziről, tekintetemet arra a kocsira szegezve, jobban mondva a sofőrjére, aki ezt okozta. Egyre hevesebben lüktetett a vér a fülemben, amikor azonban megláttam Ericet a kormány mögött, egyenesen kirobbant belőlem az ideg.
-Nem látsz a szemedtől, te idióta?!-kiáltottam rá, miközben a motoromat ügyeskedtem felállítani, nagy erőfeszítéssel. Betört az első lámpája, és egy hosszú, matt csík éktelenkedett a gyönyörű, fekete fényezésen.
Mint egy megveszett bika, olyan hévvel indultam meg Eric felé, aki eddig nem szállt ki a kocsiból. Időközben Harry és Chase is ideértek, valamint egy kisebb tömeg gyűlt körén, tudván, hogy most agyon fogom verni azt a faszfejt.
Bizsergett kezem-lábam, ökölbe szorított kezekkel, és vérben forgó szemekkel léptem oda a kocsi ajtajához, amit izomból megrántottam, és kicsaptam. A következő mozdulat az lett volna, hogy kitépem Ericet ülésestől a kocsiból, és addig verem, míg lélegzik, azonban két kéz megakadályozott ebben.
-Candace, csillapodj!-ölelt át Chase, próbálva megállítani, azonban a dühtől felajzva kétszer olyan erő zakatolt bennem, mint általában. Kibújtam Chase szorításából, a következő pillanatban pedig Harry tartóztatott fel. Eric továbbra is az autóban ült, halványan mosolyogva.
-Candace, nyugodj le.-szólt hozzám Harry.-Te álltál rossz helyen.
Hirtelen mellbe vágtak Harry szavai.
-A vonalra parkoltál, Can. Nem volt helye megfordulni.
A rohadt életbe. Valóban én álltam rossz helyen.
-Ettől még nem kéne felborítania a motorom!-makacskodtam tovább, ám részben már szégyelltem is magam, mert tudtam, ha a kijelölt helyre állok, a motoromnak kutya baja se esik.
-Anyámék kifizetik a javítás költségeit.-szólalt meg most először Eric.-Bocsi, nem láttam.-nézett rám mű bűnbánattal, majd végre elhúzott onnan.
-Ezt a rohadékot én még egyszer megölöm.-szólaltam meg pár perc hatásszünet után.-Vége a műsornak, lehet takarodni innen.-fordultam körbe, majd méreggel telve elvágtattam a teremhez, ahol a következő órám lesz.
Mi sem hiányzott a mai napomból. Egy szar éjszaka után még a motorom is megsérül. Remek.
Chase és Harry vonakodva jöttek oda hozzám. Nem szóltak egy szót, sem csak álltak ott mellettem csendesen.
-Tudom, tudom. Magamnak csináltam a bajt.-kiáltottam fel váratlanul, mert éreztem, hogy mindkettejük fejében hegyi beszéd íródik ebben a hatalmas csendben, és nincs kedvem kétszer meghallgatni, mekkora barom vagyok.
-Csak szétnézhettél volna, mielőtt nekimész Ericnek.
-Harry, rólam van szó!-mutattam magamra.-Szóval kérlek, ne kezdj el kioktatni, mert tudom, hogy én csesztem el. De legközelebb majd figyelmesebb leszek, és nem szabálytalanul parkolom le a drága motoromat.-erőltettem a monológom végén magamra egy műmosolyt. Harry és Chase döbbentem pillantottak rám, majd egymásra.
-Suli után várlak a teremben.-szólalt meg végül Harry.
-Támogatom.-bólogatott Chase hevesen.
-Oké.-könyveltem el én is magamban, majd beültünk az órára.
Mintha puskából lőttek volna ki, a kicsengő után úgy száguldottam ki az iskola területéről. Gyűlölöm már ezt a helyet, az itt tartózkodó emberekkel együtt.
Óvatosan ültem fel az én sérült kincsemre, reménykedtem benne, hogy nem esik szét alattam míg hazaérek. Ellenőriztem a fékeket, amik szerencsére tökéletesen működtek, és semmilyen furcsa hangot sem adott ki asz én kicsikém. Hálistennek megúszta egy kis szépséghibával.
Hazaérve csak a takarítónőnket találtam otthon.
-Szia, Elsa!-köszöntöttem kedvesen a nőt, aki éppen az ablakok sikálásán dolgozott.
-Ó, szia, Candace! Jól telt a napod?
-Fogjuk rá.-válaszoltam keserédesen, majd felzakatoltam az emeletre. Felkaptam az edzőcuccaimat, majd mielőtt kiléptem az ajtón, még visszafordultam Zack pulcsijáért, ami ugyanolyan intenzív illatot árasztott, mint az előző nap.
Elhaladtam a szüleim szobája előtt, aminek ajtaja tárva-nyitva volt. Pillantásom megakadt a szoba közepére kipakolt bőröndökön.
-Elsa, mi ez a sok bőrönd?-kérdeztem felvonva a szemöldököm.
-A szüleid elutaznak egy konferenciára holnap.-felelte a létra tetejéről.-Egy hét múlva jönnek haza.
-Egy hét?-kerekedett ki a szemem.
-Mrs. Armstrong azt mondta valami maratoni hosszúságú konferenciára kell menniük. Több napig is eltart.
-Köszönöm, hogy szóltál.-mosolyogtam félig-meddig erőltetetten Elsára, aztán nagy lendülettel bevágtam magam mögött a bejárati ajtót, és elindultam, hogy végre kiadjam a bennem felgyülemlett feszültséget, amire most még anyáék is rátettek egy lapáttal. Ugyan mikor akarták közölni velem, hogy elutaznak? Vagy úgy voltak vele, majd észreveszem magamtól, hogy nincsenek a házban? Jellemző.
Óvatosan ügyeskedtem be az én rokkant drágaságom az aprócska udvarba, ami a terem hátsó ajtójából, és a kerti kapuból nyílt. Épphogy két ember elfért ezen a kis helyen kényelmesen. Nem jöttem még rá ez a két négyzetméternyi betonplacc mi célt szolgál itt a ház mellett, de valamire biztos jó. Féltve támasztottam le a motorom, nehogy még több kár keletkezzen benne, majd tárcsáztam a szerelő számát, közben pedig előkotortam egy cigit a táskámból. Telefonomat a vállam és a fülem közé szorítva bénáztam, nyakig benne voltam a táskámban, gyújtó után kutatva.
-Á, helló, Ed!-pechemre Ed is pont ekkor vette fel a telefont, mikor a cigi kilógott a számból, beszédem kissé eltorzult.-Történt velünk egy kis baleset, ma egy seggfej a kocsijával felborította az én gyönyörűm.-vázoltam a helyzetet, mire Ed úgy reagált, mintha a gyerekét érte volna baleset. Na igen. Mindkettőnk szenvedélye ez a gépezet.
-Ahogy én látom, csak külsőleg sérült a zománc, meg az első lámpa. Jó, rendben, a holnap délután tökéletes lesz! Köszi! Helló!-raktam le, eközben pedig a gyújtóm is meglett. Diadalittasan húztam ki a fejem a táskám mélyéről, ám abban a pillanatban a szívbaj is elkapott.
-Ó, az istenedet!-esett ki a cigi a számból, ahogy az ajtóban támaszkodóra néztem, akinek szintén cigi virított az ajkai között. Vigyorogva szívott bele, miközben én felszedtem a földről az enyémet, ami gyönyörűen kettétört.
-Kösz szépen!-mutattam felé mérgesen, mire belenyúlt melegítőnadrágja zsebébe, és felém nyújtott egy doboz piros Marlborot. Bizalmatlanul ráncoltam a szemöldököm.
-Kárpótollak.-bökött felém a nyitott tetejű dobozzal.-Nem tudtam, hogy ennyire rossz a lelkiismereted.-mosolygott arcátlanul, mialatt én rágyújtottam, majd a számban levő füstöt válaszul mind felé fújtam, amit ő leszorított szemekkel, grimaszolva tűrt.
-Nem számítottam rá, hogy itt állsz majd előttem fél méterre.
-Tényleg elég rossz a hallásod, ez már a második alkalom.-utalt rosszmájúan a termi balesetre, amikor kis híján eltörte az orrom.
Egyszerre csend telepedett ránk. Pillantásunk egymáséba fonódott, aztán Zack tekintete a hátam mögé tévedt.
-Szegény.-szólalt fel, és tudtam, a motorom sérülésére gondol.-Sose érettem minek az embernek olyan dolog, amire nem tud vigyázni.-morfondírozott, én meg szavai hallatán köhögni kezdtem a füsttől.
-Tessék?-emelkedett a hangom pár oktávot.
-Semmi.-tett úgy, mintha nem az előbb szólt volna be.
-Nekem te csak ne magyarázzál.-mondtam immár halál higgadtan, majd előkotortam a pulcsiját, és erővel a mellkasához nyomtam.-Ezt meg visszaadom.-nyomtam el a cigim, majd elvágtatva mellette a terembe mentem.
Megint kezdi. Vagyis inkább folytatja. De én vagyok a hülye, minek állok én le egyáltalán cseverészni vele, mintha régi cimborák lennénk? Hát az ég világon semmi közöm nincs nekem ehhez a pasihoz!
Már a tomboló zenével a fülemben püföltem a zsákot, mikor nyitódott a hátsó ajtó. Zack zsebre vágott kezekkel, hanyag léptekkel haladt befelé. Testtartása görnyedt volt, de lerítt róla, direkt nem húzza ki magát. Feszülős, szürke felső volt rajta fekete melegítő nadrággal. Izmos, tetovált karján csak úgy feszült a pólója. Észrevettem, hogy pár percig csak egy helyben állt, és nézelődött valamit a polcokon. Hirtelen megálltam.
-Harry és Chase még nincs itt?
Zack kimért mozdulatokkal fordult felém, kezében egy kesztyűt tartva.
-Mint látod.-mutatott körbe a teremben, mire az égnek emeltem a tekintetem, és a fülhallgatómat visszadugva folytattam a zsák ütlegesését.
A helyére képzeltem elsősorban Eric idegesítő pofáját. Felszabadult mozdulatokkal ütöttem meg újra és újra. Bárcsak élőben is megtehetném végre. Az a rohadék míg élek, kísérteni fog.
Zack még mindig bent volt a teremben. Lopva rásandítottam, és tekintetünk pont összeakadt. Húzzon már kifelé innen!
Folytattam, amiben benne voltam, ám egyre jobban frusztrált Zack jelenléte. Jobban mondva szúrós tekintete, ami azóta se akart leszakadni rólam. Figyelmem elterelődött a zsákról, többször is elvétettem az ütéseket.
-Na jó.-álltam meg úgy tíz perc után.-Mi a faszt bámulsz?-vontam kérdőre csípőre vágott kezekkel. Szavaim kissé akadoztak, szaggatott levegővételeim miatt. Zack fejét oldalra billentve mért végig, szótlanul.
-Elárulod, mit lesel?-lettem egyre idegesebb.-Valami rám ragadt, vagy foltos a ruhám?-néztem végig magamon, széttárt karokkal, szemeim pedig kezdtek szikrákat szórni, egyenesen ennek a seggfejnek az irányába.
-Túl ösztönös vagy.-közölte természetesen.
-Mi?-vágtam értetlen fejet, miközben a zsáknak támasztottam fél kezem, másikat pedig a csípőmre vágtam.
-A dühöd vezérel.-fejtette ki.-Edzésnek talán jó, meg hogy kiadd a stresszt, de az életben úgy elvernek, hogy beszarsz.
Alig akartam hinni a fülemnek.
-Te most komolyan engem kritizálsz?-kérdeztem hitetlenkedve.-Mióta az eszemet tudom, bokszolok. Régen versenyszerűen is.
-Azt én elhiszem.-bólogatott hevesen.-De az utcán lófaszt nem fog érni ez a tudás.
Zsigerből felröhögtem.
-Jaj, mert te aztán biztosan tudod!-grimaszoltam, komolyan bólogatva.
-Én már akkor bunyóztam, mikor te még anyuci sminkjeivel játszottál, kislány.-felelte nagyképűen, nálam pedig ez volt az a pont, amikor elszakadt a cérna. Ellöktem magam a zsáktól, földet megrengető léptekkel indultam Zack felé.
-Te most azt hiszed nem tudom szétverni a fejed? Komolyan azt hiszed?-sziszegtem, miközben megerősítettem a csuklómon a kesztyűt, és az iPodomat kitéve a fülemből  elhajítottam a terem másik végébe. Zack félszeg, gúnyos vigyorra húzta a száját.
A következő pillanatban nekivágódtam, lendítettem a jobb karom, ám Zack gond nélkül kitért előle.
Az idegeim cafatokban lógtak, egymás után küldtem felé az egyeneseket, és horgokat, Zack alig győzött hárítani.
Valóban a dühöm vezérelt. Pumpált bennem a vérem, nem éreztem, se teret, se időt, csak ütöttem, ahogy a csövön kifért. Ez éltetett. A haragból, az indulatból merítettem erőt, ez volt az én motorom, ami folyamatosan hajtott.
Hirtelen egy jobb horgom betalált, Zack megtántorodott. Önelégült vigyorra húztam a számat, nekiiramodtam, hogy megsorozzam. Hihetetlen mennyiségű adrenalin szabadult fel bennem, míg püföltem Zacket. Végre nem a zsák tompa csattanása a válasz az ütéseimre, hanem a kesztyűm hús-vér emberen ér célba.
Egy óvatlan pillanatban azonban hatalmas hibát követtem el.
Nagy önbizalmam közepette lelassultam, a karomat lógattam. Zack a másodperc töredéke alatt kapta el a lógó bal karom, majd a hátam mögé csavarva azt a legközelebbi falnak nyomott.
Szúrt, égett a fájdalom a karomban, ahogy azt Zack szikla szilárdan tartotta, és húzta egyre felfelé.
Kibaszottul fájt már, mégsem adtam semmi jelét a kínnak.Nem fogom neki megadni ezt az örömöt.
A levegő megfagyott közöttünk, ahogy az idő is lelassult.
Testünk most rés nélkül, teljesen egymásnak feszült, minden egyes pontomon éreztem Zack testét. Mindketten szaggatottam vettük a levegőt, kábultan lihegtünk, a teremben csupán a mi zihálásunk volt az egyetlen zajforrás.
Bőröm hirtelen felforrósodott, mikor megéreztem meleg leheletét a nyakamon.
-Sose...lógasd le a karod.-suttogta a fülembe, hangjára megmerevedett a létező összes izmom. Karja továbbra sem engedte az enyémet, és bár arcunk milliméterekre volt egymástól, konokul előre néztem, kerültem mélyenszántó tekintetét, mely most kendőzetlenül térképezte fel vonásaimat.
Nem akartam tudomást venni kővé dermedt testemről, mely mozgásképtelenné vált.
Nem akartam tudomást venni, hogy bőrén keresztül éreztem az izmait.
Arról se akartam tudomást venni, hogy megbabonázó illatába most szó szerint meg tudnék fulladni.
És azt meg végképp nem akartam észrevenni, hogy a szívem normális ütem ezerszeresére kapcsolva zakatolt a mellkasomban, aminek az oka már nemcsak a hosszú percekig tartó bunyózás volt az oka.
A bejárati ajtó fülsüketítő csapódására vált köddé ez a kegyetlen, és megmagyarázhatatlan pillanat...

1 megjegyzés:

  1. Ebből sex lesz előbb-vagy utóbb. Vannak még titkok...-alig várom a folytatást.☺😍😍😍🎉📢🎶🌞🌞🌞🌞

    VálaszTörlés