(II./17.) Úgy éreztem, hogy az egész világ az enyém...

Drága Olvasóim!
Mielőtt elolvasnátok a részt, egy kéréssel/kérdéssel fordulnék hozzátok. Először is nagyon szépen köszönöm a több, mint 40 ezer(!) látogatót, a 31 díjat, és az 57 feliratkozót, el sem hiszem.:) Mostanában úgy veszem észre, hogy nem igazán akartok nekem megjegyzést írni. Én nem akarom kierőszakolni belőletek, ha van kedvetek, akkor írtok, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esne jól több komment, mert ezek alapján tudom követni, hogy milyennek találjátok az írásomat, jó-e, amit csinálok, tetszik-e még nektek. Az „Elolvastam” négyzetet is maximum 15-en pipáljátok ki, pedig ha minden igaz, 57-en vagytok. Hol vagytok, többiek? Hányan vagytok rendszeres, aktív olvasóim? Sajnos, már nem tudom. Ezúton szeretnélek megkérni titeket, hogy ha van időtök, írjatok nekem, értékeljetek, nagyon szívesen fogadom a kritikákat is, hiszen ezek csak építenek.:) Remélem, nem tartotok most egy hisztis hárpiának, de tényleg jól esne több visszajelzés. Innentől úgy lesz, hogy az „Elolvastam” helyett „Tetszik, Nem tetszik” négyzet lesz, hogy ha kommentet nem is írtok, legalább innen tudjam, hogy tetszett nektek a rész. Remélem ezentúl kicsit aktívabbak lesztek, és előre köszönöm is, mert imádlak titeket, és nem tudom elégszer megköszönni ezt a sok mindent, amit Tőletek kaptam! Most pedig jöjjön a rész, remélem tetszeni fog, várom a véleményeket, kritikákat, kommenteket! Puszi: Dóri :*
Ui.:Sajnálom, de lehet, hogy nem sűrűn tudom hozni a részeket, mert elkezdődött a vizsgaidőszakom, és tanulhatok, mint állat. De megteszek minden tőlem telhetőt.:)

Ha egy világsztár a partnered, akkor akarva akaratlanul megtapasztalod a híresség árnyoldalait a saját bőrödön is, a stresszt, ami egy-egy zsúfolt hetet körülölel, a megfelelési kényszert, a kötelességtudatot, és minden erőddel arra törekszel, hogy a lehető legtöbbet nyújtsd magadból. Mindezen kellemetlenségek mellett azonban a hírnévnek akad jó oldala is. Például, ha el akarsz jutni valahova, csak egy telefonhívás, és a magángép már indulásra készen áll. Így történt ez most is. Harry beszélt a malibui barátjával, aki szívesen fogad minke egy hétvégére. Ezt követően én tudatlan, megkérdeztem, hogy hanyas géppel megyünk, mire a srácok ledöbbenve, majd hangosan röhögve néztek rám. A magángép, amit rendeltek szombat hajnalban szállt fel, és alig egy óra alatt már a végelláthatatlan kékség felett repültünk. Semmi kifogásom nincs az ellen, hogy a kényelmes, nyugodt gép első osztályán ültünk egy tömött, utasoktól hangos repülő helyett. Kiélveztem a protekciómat, hiszen még sosem utaztam különgéppel, és tudom, hogy most lányok ezrei cserélnének helyet velem. Egy repülőn utazni a One Direction sztárjaival milliók álma.
Problémamentesen, nyugodtan telt az út. Niall a mellettem lévő ülésben foglalt helyet, és a fülén egy hatalmas fejhallgatóval aludt, miközben egyik keze az enyémet szorította. Megviselte a korán kelés, mivel pénteken nem várt program csúszott be nekik, ami miatt majdnem hajnalban értek haza. A többiek vagy aludtak, vagy csendben beszélgettek, senkinek nem volt kedve tombolni, mindenki pihent, erőt gyűjtött a hétvégére. Mellettünk Perrie és Zayn ült, Zayn barátnője vállára hajtva a fejét, lehunyt szemmel relaxált, Perrie pedig a fiú kézfejét simogatta, miközben az ablakon bámult ki. Liam halkan dúdolt elöl egy dalt, mialatt Louis és Harry halkan beszélgettek. Egy hirtelen nevetés hangzott fel, természetesen Racheltől. Mióta felszálltunk megállás nélkül kuncog, vagy éppen dumál. Igen, mindannyiunk közül ő most az energiabomba, már az indulás óta. Szerencsére elég távol volt tőlem, így nem láttam alakját, nem láttam, hogy minden egyes mondatnál, amit kimond, hátraveti szőke hajkoronáját, és csábítóan rebegteti a szempilláit. Nem láttam, mégis ezek a képek beleégtek az emlékezetembe. Az, amit csütörtök este művelt jacuzzizás közben, hatást gyakorolt az elkövetkezendő napjaimra. Egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből, ahogy Niallre mosolyog, ahogyan „véletlenül” hozzáér, vagy azokat a sejtelmes pillantásokat, amiket felé küldött. Nem akarok ebből ügyet csinálni, nem szándékozom balhézni, sem számon kérni őt ezért a viselkedésért…de zavar, amit csinál. Próbálok erre az egészre úgy tekinteni, mintha csak baráti gesztusok lennének, hiszen Niall semmi jelét nem mutatja, hogy érdeklődne iránta. Este, miután befejeztük a jacuzzi-partyt, úgy aludtunk el, hogy halkan, lágy dallamokat dúdolt a fülembe, miközben szorosan magához ölelt, és gyengéden cirógatta a bőrömet ujjaival. Pont úgy, mint ezelőtt. Még csak azt sem látom rajta, hogy távolodna tőlem, vagy nem érdekelném, mert amikor van rá alkalma, mindig érezteti velem, hogy mit jelentek számára. Péntek este, miután hazaesett hullafáradtan, és semmi másra nem vágyott, csak egy kis alvásra, még volt ereje ahhoz, hogy érdeklődjön a napom felől. Kérdezte, hogy mit beszéltem apuval, hogy jól vannak-e az otthoniak, végighallgatta a beszámolómat, amit próbáltam a lehető legrövidebben lehadarni neki, majd mielőtt elnyomta volna az álom, még a fülembe súgta, hogy „Szeretlek.” És ez az, amiért nem fog érdekelni Rachel rámenős viselkedése. Nem hagyom, hogy felidegesítsen, bármit is csinál. Nincs az a csábos mosoly, vagy érintés, ami el tudná szakítani tőlem Niallt.
Nagyot sóhajtva néztem ki az ablakon, tekintetem megakadt a velünk egy magasságban lebegő felhőkben, amik a vattacukorra emlékeztettek. Hosszú ideig kémleltem azokat, és gondolkoztam. Vajon milyen lesz ez a két nap? Teljesülni fog mindaz, amit elképzeltünk? Megfelelően ki tudjuk magunkat pihenni, hogy miután vége, újult erővel térjünk vissza a rohanó hétköznapok világába? Még nem tudtam. De elhatároztam, hogy élvezni fogom, mert ki tudja, mikor lesz máskor ilyen lehetőségem.
Lágy simítást éreztem meg a vállamon. Fáradtan nyitottam ki a szemem, és Niall mosolygós, vidám arcával találtam szemben magam. Észre sem vettem, hogy elaludtam.
-Megérkeztünk.-szólalt meg kedvesen, majd az ablakra bökött. Oldalra hajolva pillantottam ki a kis üvegen, és a látvány azonnal felébresztett. A bámulatos, kék tenger nézett vissza rám, hullámain megtört a nap rikító fénye, a parton emberek százai kis pontokként szaladgáltak, a hatalmas, fekete sziklák tekintélyt parancsolóan sorakoztak a víz mellett. Lenyűgöző volt, ugyanakkor egy könnycsepp szökött a szemembe látván ezt a szépséget, amivel rég találkoztam. Olyan volt, mintha újra hazatérnék. Szerettem volna találkozni apával, és a húgommal, de a sors úgy hozta, hogy amíg én ideutaztam, ők a nagyihoz mentek látogatóba, és csak vasárnap jönnek haza. Persze, amikor apával beszéltem pénteken, ő a haját tépte, és szidta a létező összes dolgot, amiért pont most utaztak el a nagyihoz. Megnyugtattam, hogy ne aggódjon, fogunk még találkozni a közeljövőben, bármi is legyen az ára.
A gép landolt, mi pedig lehámoztuk magunkról a Londonban felvett pulcsikat és farmereket, mi, lányok rövidnadrágban, lenge ruhákban, a fiúk pedig laza pólókban, és nadrágokban, mind napszemüveggel a fejünkön léptünk ki a ragyogó napsütésbe. A kinti forróság először idegenen érintett, hiszen régóta nem éreztem ilyfajta meleget. A nap sugarai simogatták az arcbőröm, mélyet szippantottam a levegőből, és mosolyogva fogadtam el Niall felém nyújtott kezét, majd az autóhoz sétáltunk, ami ránk várt, hogy elvigyen a hétvégi házunkhoz. Harry összepacsizott a haverjával, majd beültünk a hatalmas járműbe, amit ugyancsak Harry intézett nekünk. Levakarhatatlan vigyorral az arcomon néztem a mellettünk elsuhanó pálmafákat, házakat, annyira más volt, mint Londonban. Szinte már éreztem, ahogy a hűs víz körülöleli a testem, és a sós illat az orromba szökik.
-Rendben, srácok! Nem tudom, elég lesz-e a szoba, a hátsókertben van egy nyári konyha, ha nem fértek el ott is alhat valaki, vagy ott a kanapé, tudok felajánlani matracokat, Hazz, téged meg várlak a szobámban!-sorolta a lehetőségeket Tom, a végén pedig gúnyos vigyorral Harryre kacsintott.
-Pofa be!-ütötte vállba Harry, majd mindketten felnevettek.-Nem hiszem, hogy az alvás a legnagyobb tervünk a hétvégére.-nézett körül.-Bulizni fogunk, a parton lógni hajnalig, aztán másnap délben felkelni, és estefelé hazautazni. Vasárnap hétre jön értünk a gép.
-Ó, akkor jó. Reméltem, hogy bulizós kedvetekben lesztek. Higgyétek el, élvezni fogjátok.-mondta Tom, majd segített kivenni az utolsó csomagot is, és a ház felé vettük az irányt. Harry nem túlzott, Tom háza valóban a tenger partján van, a hátsókert már a vízre néz, csupán pár perc, és a meleg homokot érzed a lábad alatt. A ház hatalmas volt, és tágas. A légkondi adta kellemes hűvös csapott meg a nappaliba lépve, a nap besütött a nagy üvegablakokon, a falak visszafogott fehér színe tökéletes kontrasztot alkotott a sötét bútorokkal, és a makulátlan padlóval. Vajon hogy lehet ilyen tisztaság, mikor srác lakik itt?
-Na, hogy tetszik?-kérdezte csípőre tett kézzel Tom.
-Nagyon szép.-bólintottam.
-Köszi,…
-Lizzie.-segítettem ki, még mielőtt kínosan érezte volna magát.
-Igen, Lizzie. Ne haragudjatok, lányok esküszöm, pár óra és megjegyzem a neveteket. Vagyis Perrie, a tiedet már nagyon régóta tudom, nagy rajongód vagyok, imádom a zenéteket.-csókolt kezet Perrienek, mire Perrie zavartan elmosolyodott, Zayn pedig felnevetett a srác viccelődésén. Azonnal szimpatikus lett mindannyiunknak, örültünk, hogy megismerhettük Harry egyik legjobb barátját.
-Téged, mintha már láttalak volna valahol…annyira ismerősnek tűnik az arcod.-bökött Rachelre.-Tudom már! Modell vagy, igaz?-kérdezte izgatottan.
-Igen, Rachel Bore.-nyújtott kezet Rachel.
-Tom Richards. Örvendek a szerencsének.-ráztak kezet mosolyogva.-Oké, akkor Eleanor, Rickie, Lizzie, Rachel, Perrie, üdvözlöm a hölgyeket a házamban.-hajolt meg előttünk, mire újból felnevettünk. Hihetetlen egy figura, az biztos. Mellette nem fogunk unatkozni.
Egy kis lustálkodás, és limonádé szürcsölgetés után a a hűs nappaliban, úgy döntöttünk, hogy ideje lenézni a partra, elvérre nem azért jöttünk, hogy egész nap csak fetrengjünk a légkondícionált helységben, jégkockákkal hűtött italt igyunk, és bámuljunk a semmibe. Azért jöttünk, hogy élvezzük a kaliforniai napsütést, és szórakozzunk egy jót. Csináltunk pár szendvicset, a fiúk hűtöttek be sört, mi pedig több limonádét, majd mindezt belepakolva három hatalmas hűtőtáskával, bikiniben, csinos kalapokkal a fejünkön, napszemüvegben indultunk útnak. Mihelyst kiléptünk a házból, megcsapott a fülledt meleg, a nap forró sugarai szinte égették a bőröm. De nem zavart, mosollyal az arcomon lépkedtem tovább a homokos part felé, hiszen itt most minden perc aranyat ér, Londonban aligha számíthatok ilyenfajta időjárásra. Legalább lesz egy kis színem.
A sötét lencse mögül néztem az elém táruló látványt, a gyönyörű, hullámzó tengert, a sziklákat, a napsütést, az embereket a parton...egyszerűen nem tudtam levakarni a vigyort az arcomról. Annyira jó érzés volt újra itt lenni, ebben a környezetben. Igaz, san fransisco-i lányként még nem sűrűn jártam Malibun, de már tudom, hogy vétek volt nem eljönni. Ez a partszakasz olyan varázslatos! Bár ki tudja, lehet, hogy csak a folytonos eső, és hűvös miatt tartom ilyennek, lehet, hogy van ennél sokkalta szebb is, de ez most a legkevésbé sem érdekel. Imádom ezt a helyet!
Álmodozásomból egy kéz zökkentett ki, amely szorosan ráfonódott a derekamra, és felhevült testem egy másiknak ütközött. Megigézve néztem a mellettem sétáló szőkeségre, aki fekete napszemüvegében, összekuszált hajjal, és imádni való, féloldalas mosollyal sétált mellettem. Látszott rajta, hogy jól érzi magát, és élvezi, hogy kicsit más környezetbe került. A többiek, akik hangosan, nevetve haladtak előttünk, szintén meg voltak elégedve a helyzettel. Hihetetlenül boldog, és felszabadult voltam, hiszen minden klappolt,a szerelmem itt van mellettem, az idő is csodás, úgy éreztem, hogy az egész világ csak az enyém. Hirtelen elengedtem Niall kezét, majd elé álltam, karjaimat a nyaka köré fontam, és mohón falni kezdtem ajkait. Csókom talán kicsit vadabbra, és váratlanabbra sikeredett, mint ahogy terveztem, mert Niall nagyokat pislogva, szerény mosollyal nézett rám.
-Ezt miért kaptam?-kérdezte meglepetten.
-Nem tudom...-haraptam be a számat.-Csak úgy...-mondtam, majd leszegtem a fejem, mert lehet, hogy ezzel a hirtelen akciómmal kicsit túllőttem a célon. Niall egy ujjal az állam alá nyúlt, megemelve a fejem, hogy a szemébe nézzek.
-Azt nem mondtam, hogy nem esett jól...-mosolygott, majd ajkát újból a számra tapasztotta, és édes csókot adott rá.
Két karra támaszkodva ültem a meleg homokban, és élveztem a napsugarak táncát az arcomon, szívtam magamba a D-vitamint. Hallgattam, a gyerekek sikítozását, a fiatalok nevetését, a levegőben hot-dog illat terjengett, miközben a hullámok békésen mosták a part legszélét. Mosolyogva néztem a társaságomra, akik a vízben fürdőztek, vagy épp a parton henyéltek. Harry, Rachel, Louis és Eleanor vízi harcot játszottak, nagy erőlködve próbálták ledönteni a másik párost a lábukról, míg végül mindannyian összeestek, és eltűntek a víz alatt egy pár másodpercre. Rickie Liammel sétálgatott a parton, Perrie napozott, barátja Zayn, pedig mellette feküdt egy törülközőn, hiába nyaggatták a fiúk, nem ment be velük a vízbe.
-Srácok, tudjátok, hogy víziszonyom van!-húzta el a száját.-Nem megyek be!
-Ne csináld már, Zayn!-nyafogott Harry.-És ha Perriet épp elnyelve volna egy örvény?-tárta szét a karját.
-Akkor kétségtelen, hogy utánamennék, de tekintve, hogy pont itt sütteti magát mellettem, továbbra sem megyek be!-rendezte le ennyivel, majd visszatette a fejére Perrie kalapját, és kortyolt egyet a limonádéból. Mosolyogva hallgattam a beszélgetésüket, tény, hogy mióta itt vagyunk, Zayn egyszer sem merészkedett a víz közelébe. Hirtelen egy alakot láttam megformálódni magam előtt, messze bent a vízben. Lassú mozdulatokkal bukott elő, majd megrázva a fejét, beletúrt a homlokára tapadt hajába. Arccal a nap felé fordult, és megállt egy helyben, széttárt kezekkel. Izmos háta most vízcseppektől csillogott, és olyan megbabonázó látványt nyújtott, hogy akaratlanul is beleszédültem. Kapkodva szedtem elő a telefonom, hogy megörökíthessem ezt a gyönyörű képet. Körülötte nem volt senki, csak a végtelen kékség, előtte pedig a tiszta, felhőtlen égbolt közepén a nagy, narancssárga labdával. Mosolyogva néztem a képet, majd hirtelen felindulásból beállítottam háttérképnek. Kizárt, hogy ezt valaha is át fogom változtatni! Még egy pár percig gyönyörködtem a művemben, nem is vettem észre, hogy az én fotóalanyom oldalra billentett fejjel állt mellettem.
-Ideje megmártózni, paparazzi kisasszony!-vigyorogta, mire zavartan zártam le a képernyőt, és tettem el a készüléket. Vörös fejjel néztem fel rá, ám színemet nem a nap okozta. Niall halkan felnevetve ragadta meg a kezem, és húzott fel magához, majd vizes testéhez ölelt.
-Most már legalább tudom, hogy csak én őrültem meg.-suttogta a fülembe, mire értetlenül meredtem rá. Elengedett, és elővette a telefonját, majd felém tartotta. A képernyőn saját magamat véltem felfedezni, amint felhajtott pólóval, laza copfba kötött hajjal, lógó melegítőnadrágban állok a táncterem tükre előtt, és épp az egyik imádott táncmozdulatomat csinálom. Fülig érő mosollyal emeltem Niallre a tekintetem, aki csak zavartan elmosolyodott, és elhúzta készüléket.
-Ez már elég régi kép.-jelentettem ki.
-Tudom...de azóta nem cseréltem le. Tetszik ez a kép...olyan, te vagy.-fordította maga felé a telefont, és lágy mosolyra húzta az ajkát.
Vadul kalapáló szívvel fürkésztem az előttem álló srácot, aki úgy festett, mint akit elvarázsoltak. Boldogan öleltem magamhoz, és hosszú, gyengéd csókkal ajándékoztam meg. Ezek szerint nem csak engem kerített a hatalmába, hanem fordítva is, és ez hihetetlenül jó érzéssel töltött el.
-Na, indulás úszni egyet!-fonta össze az ujjainkat, majd a víz felé húzott.
-Ne, Niall, tudod, hogy nem szeretem annyira. Jól elvagyok én itt a parton is.-bólogattam hevesen, ezzel próbálva meggyőzni őt.
-Azt már nem. Úszni fogsz, mert ki tudja mikor lesz legközelebb rá lehetőséged.-parancsolt rám.
-Niall, nem szeretnék bemenni, maradok itt, de te menj csak.-legyintettem. Niall a szemembe nézett, majd tekintete végigszaladt a testemen.
-Hát jó...te akartad.-sóhajtott megvonva a vállát, és még mielőtt bármit is mondhattam volna felkapott, a vállára vett, és a tenger felé lépkedett velem.-Esküszöm, tiszta izom leszek, ha mindig így kell hogy szállítsalak.-nevetett fel, miközben határozott léptekkel haladt előre.
-Jó, jó, megyek, csak tegyél le!-adtam meg magam, majd megpróbáltam lecsusszanni a válláról, ám karját erősen a lábamra fonta, és nem hagyta.-Na, mi az? Mondom megyek magamtól!-néztem fel érdeklődve.
-Értettem.-válaszolt.-De így viccesebb.-vigyorgott, majd futásnak eredt, és pillanatokkal később már a hullámok közt találtam magam. Alámerültünk a tenger hűs vizének, nagy levegőt véve hagytam, hogy a víz ide-oda sodorjon, míg nem megéreztem egy testet az enyémnek csapódni, majd kezek fonódtak a testem köré, és emeltek ki a mélyből. Hajamat hátracsapva törtem fel a víz alól, pár pislogás után, ahogy kitisztult a látásom a világ legelbűvölőbb szempárját láttam magammal szemben. Mosolyogva ölelt magához, és csókolt meg lassan, érzékien. Abban a pillanatban mintha fejbe vágtak volna, úgy ürült ki a fejemből minden, és csak élveztem a csókját, azt, hogy vizes bőrünk egymáshoz ér, a körülöttünk levő szelíd hullámok pedig megtörtek összefonódott testünkön.
-Na, most már jössz úszni?-mosolyogta, miközben a vízcseppek ott ültek az ajkán, és a szempilláin.
-Mondhatnék nemet?-kérdeztem, mire megrázta a fejét, és újból a víz alá merült. Mosollyal az arcomon buktam le vele, majd miután elengedett, a saját erőmből úsztam. Tudtam, hogy ott van mellettem, és ő is ugyanolyan boldog, mint én. Hirtelen valami visszahúzott a lábamnál fogva, majd addig-addig ügyködött, míg a nyakába nem kerültem. Hörögve emelkedtem fel, mert a kis mozgolódás során vizet nyeltem. Erősen tartotta a lábam, és állt a  nyakában ülve velem, egy helyben. Egy kiáltást hallottam meg.
-Lizzie! Gyere, vízibunyó!-ordította Harry, mire Niall megindult alattam, és a fürtös felé közeledett, akinek a nyakában Rachel ült, és vigyorogva integetett felénk. Megálltunk egymással szemben, készen a harcra, amikor is megakadt valamin a szemem. Nem tudtam, hogy csak a sós víztől látok rosszul, vagy az ott tényleg az.
-Készen vagytok, csajok?-kérdezte Harry, mire Rachel örömittasan felkiáltott, én meg továbbra is a bokájára meredtem.
-Szép a láncod.-nyögtem ki, majd a szemébe néztem.
-Köszi, különleges darab.-csicseregte. Még egy pár másodpercig dermedten néztem a láncot, ami kísértetiesen hasonlított arra a bokaláncra, amit álmomban láttam. A láb tulajdonosa bántott akkor. Nem, ez csak valami véletlen egybeesés, ez nem lehet igaz! Vagy mégis? Ezek szerint Rachel volt az az ember a rémálmomban, aki üldözött? Ez képtelenség. Édes istenem, Rachel az, akitől a tudatalattimban félek?
Nem maradt sok időm az elmélkedésre, mert a szőke egy jól irányzott mozdulattal meglökött, mire egyensúlyomat vesztve dőltem hátra, és rántottam magammal Niallt is. Zaklatottan törtem fel a víz alól, hallottam ahogy Rachel diadalittasan felkiált, majd Harry vele együtt a tengerbe dől, minek hatására a kiáltás sikításba váltott át. Zakatoló szívvel emésztettem magamban a látottakat, próbáltam nem tulajdonítani neki nagy jelentést, hiszen csak egy álom. De azért ez elég bizarr, hogy a lány, aki hívatlanul jelent meg, és sanda gyanúm szerint nem ok nélkül, pont ugyan olyan bokaláncot visel, mint amit álmomban láttam a bántalmazóm lábán...

(II./16.) Őszintén reméltem, hogy csak a képzeletem játszik velem...

Mikor a lányokkal eldöntöttük, hogy felrázzuk a társaságot, legnagyobb örömünkre mindenki nyitott volt felénk, és kedvesen fogadták az ötletünket. Nem nézhettük tétlenül, hogy ezt a kis szabadidejüket haszontalan henyéléssel töltsék. Nem akartunk semmi megterhelőt, sem orbitális bulit, lerészegedéssel, csak egy kis jó hangulatot, amikor is a fiúk kikapcsolhatnak, és lazíthatnak hozzájuk méltóan. Egy kora esti jacuzzizás pont megfelelt minden elvárásunknak. Úgy döntöttünk, hogy várunk még egy pár órát, egyrészt, mert Rachelnek haza kellett ugrania a bikiniéjért, másrészt, mert Harry mindenképpen el akart menni a boltba valami alkoholért, meg akarta adni a módját. Nem álltunk le veszekedni vele, pár üveg sör, vagy koktél tényleg nem vészes, talán még segít is megalapozni a hangulatot. Liam felajánlotta, hogy elmegy vele a boltba, segít a vásárlásban. Persze nyilvánvaló volt, hogy csak azért megy, hogy vigyázzon, a göndörke nehogy átessen a ló túloldalára.
-Ó, köszönöm, hogy elkísérsz.-húzta kényszermosolyra a száját Harry, és segélykérőn felénk fordult. Tudtuk, hogy ha ők ketten mennek akkor maximum öt üveg sört hoznak, abból is alkoholmenteset.
-Megyek én is. Útközben felvesszünk Elt.-lépett melléjük Louis, a megmentő. Harry megkönnyebbülten sóhajtott fel, majd széles mosolyra húzta a száját.
-Rendben, akkor induljunk.-vette fel Liam a kabátját, és kilépett az ajtón a szakadó esőbe. Mögötte Harry és Louis önelégülten elvigyorodtak, és sunyin összecsapták a tenyerüket, majd követték a kint várakozó Liamet. Naná, hogy nyert ügyük volt. Liam még Harryvel egyedül csak-csak elbírt volna, de velük kettőjükkel...lehetetlen. Mikor becsukódott az ajtó, már tudtuk, hogy szép estének nézünk elébe.
Felbaktattam a szobámba, és nekiálltam megkeresni a bikinimet. Szerencsére apu elküldte mind a kettőt, így már csak ki kellett választanom, hogy melyiket veszem fel. Kezemben velük átsétáltam a fürdőbe, és felpróbáltam őket. Először a kék, gyöngyös bikinit vettem fel, amit régen annyira szerettem. Sajnos a fürdőszobai tükör nem egész alakos, így kénytelen voltam átmenni a szobába. Összehúzott szemöldökkel méregettem magam, forgolódtam, kritikus szemmel vizsgáltam a testem. Összefontam a kezem a mellem alatt, majd leengedtem a testem mellé, és egyenes háttal álltam meg egy helyben. Híztam...tuti. A combomon lötyög a bőr, és a hasam sem olyan lapos már, mint régen. Oldalt fordulva tapogattam a hasam, amikor hirtelen kicsapódott a szobaajtó, és Niall lépett be rajta. Ösztönösen magam elé kaptam a kezem, és hátat fordítottam. Niall megtorpant az ajtóban, szinte éreztem, hogy a pillantása lyukat váj a hátamba. Óvatosan fordítottam oldalra a fejem, a szemem sarkából láttam, hogy a szőkeség kaján vigyorral a száján lépked felém.
-Ne!-csaptam hátra a kezemmel.-Maradj ott, ahol vagy!-kiáltottam rá, mire ijedten lefékezett.
-Miért?-kérdezte döbbenten, és zavarában nem tudta, hogy közelebb jöjjön-e, vagy maradjon ott.-Baj van, Lizzie?
-Csak ne gyere közelebb...légyszi, fordulj el.-kérleltem, de nem hallgatott rám, mert még közelebb jött.
-Lizzie, áruld el, mi a baj!-förmedt rám.
-Niall...kövér vagyok.-sóhajtottam leszegett fejjel. Pár másodperces néma csönd után, Niall hirtelen felnevetett.
-Te bolond vagy.-rázta meg a fejét, majd megragadta a kezem, és szembe fordított magával.-Gyönyörű vagy.-húzott a karjaiba, és gyengéden átölelt.-Nem mellesleg, láttalak már ennél kevesebb öltözetben is...és nincs okom a panaszra.-suttogta a fülembe pimaszul, mire nagyot nyeltem.
-De ez most más!-löktem el magam a mellkasától, és a szemébe néztem, vagyis próbáltam, mert szemei lentebb csúsztak az arcomról, egészen a dekoltázsomig. Zavartan emeltem fel a kezem, amikor is végre felnézett, és arca enyhén kipirult volt. Félénken elmosolyodott, és nem törődve durcás arckifejezésemmel megragadta a kezem, majd leült a székre, és az ölébe húzott. Karjait gyengéden átfonta derekam körül, és édes mosolyra húzta a száját.
-Figyelj. Nekem még akkor is tetszenél, ha egy krumplis zsákot húznál magadra. Az meg eszedbe se jusson, hogy kövér vagy, mert nem vagy az. Tökéletes az alakod. Ne legyél ilyen elégedetlen, jó?-nézett mélyen a szemembe.
-Jó.-feleltem lehajtott fejjel, halványan mosolyogva.-Felpróbálom a másik fürdőruhámat is.-pattantam fel az öléből, és a fürdőbe siettem. Gyorsan átváltottam a fekete alapon fehér pöttyös bikinimet, majd mély levegőt véve nyitottam be a szobába, ahol Niall a forgószéken pörgött. Amikor meglátott, lábát az asztalhoz nyomta, ezzel megállítva magát, majd elismerően bólintott egyet, és sűrűn pislogva térképezte fel a testem, kissé elidőzve nőies idomaimon.. A számat harapdálva vártam, hogy végre megszólaljon, de szavak helyett csak sóhajtott egyet, és elpirulva bólintott.
-Wow...-nyögte ki idővel.-Ez jobban tetszik.-nézett végre a szemembe.-Lehet nem kellene engednem, hogy ezt viseld ma, még a végén valamelyik srácnak beindul a fantáziája.-töprengett, szavai pedig ismét zavarba hoztak.
-Niall, mindegyikőjüknek barátnője van.-emlékeztettem az ajtónak támaszkodva, mire gyanakvóan megrázta az ujját, és elmosolyodott.
-Őrült vagy.-jelentettem ki mielőtt sarkon fordultam, és indultam átöltözni.
Hazudok, ha azt mondom, hogy nem esett jól Niall dicsérete, mert igenis vidámabb lettem tőle. Nem zengett rólam filmbe illő ódákat, nem mondott csöpögős magasztalásokat, egyszerűen csak közölte a véleményét az ő szokásos stílusában. Nem haragszom rá, amiért több időt töltött idomaim elemezgetésével, mint amennyit illene, hiszen férfiből vagyon, és ezt a fajta ösztönt lehetetlen kiűzni belőle. Persze fürkésző pillantásai zavarba hoztak, mert már szinte láttam a fejében lejátszódó gondolatokat. Fogalmam sincs miért éreztem magam furcsán, hiszen többször látott már ruha nélkül. Csak akkor sötét volt, és nem láttam az arcát, most viszont végignézhettem a reakcióját, ami akaratlanul is megbizseregtette az egész testem. Minden lánynak imponál, ha egy fiú vággyal teli tekintettel, csodálattal néz rá, ilyenkor magabiztosabbá válnak, és valamiféle büszkeség tölti el őket. Én is így éreztem. Még sosem tapasztaltam, hogy valaki így nézne rám. Niall az első, aki mellett igazi nőnek érezhetem magam.
Végül Niall elégedettségét látva a fehér pöttyös bikini mellett döntöttem, de mivel még volt időm, visszabújtam a kényelmes, itthoni ruhámba. Lenéztem a földszintre, ahol egy árva lélek sem volt, Harryék valószínűleg a boltban vannak, Zayn átment Perriehez, Rickie meg a fürdőbe sietett, miután kijöttem onnan.
-Niall?-kaptam el a karját.
-Azt hiszem a jacuzzit babrálja, Rachel is vele van.-válaszolt futva, majd bevágta maga mögött az ajtót.
-Köszi.-mondtam, majd elindultam a terasz irányába. Ezek szerint Rachel is megérkezett amíg öltöztem. Átsétáltam a hatalmas házon egészen a hátsó kijáratig, ami a fedett teraszra vezetett. Már messziről láttam őket a nagy, kétszárnyú üvegajtón keresztül, amint épp felnevettek valamin. Rachel a jacuzzi tetején ült, keresztbe font lábakkal, és egyik kezére támaszkodva hajolt oldalra, egész közel Niallhez. Niall háttal állt nekem, tenyerét a jacuzzi borítására nyomta, másik kezét csípőre vágva vigyorgott Rachelre. Egy grimasz jelent meg az arcomon, akaratomon kívül is, amikor Rachel hátravetette hosszú, szőke sörényét és egy csábos mosolyt villantva bökte meg Niall mellkasát, mire a fiú belecsípett Rachel vádlijába. Zavart műmosollyal az arcomon húztam el az ajtót, és léptem ki a kinti burkolatra.
-Sziasztok.-köszöntem, majd határozott lépésekkel haladtam feléjük.-Miben mesterkedtek?-kíváncsiskodtam, és igyekeztem kizárni a tényt, hogy ezek ketten bizony flörtöltek az imént.
-Próbálnám beüzemelni, nem tudom, működik-e még, mert olyan rég használtuk. Csakhogy valaki- nézett Rachelre, aki hangosan kacagott még mindig a jacuzzi tetején ülve-nem hajlandó leszállni, mert fázik.-húzta fel a szemöldökét, ráadásként megforgatva a szemeit.-Meddig akarsz még itt ülni?
-Fázik a talpam, ha lelépek a kőre.-nyafogott Rachel.
-Így jár az, aki nem hallgat rám. Mondtam, hogy húzd fel a cipődet!-csipkelődtek tovább.-Mit gondolsz, majd mindenki mezítláb fog járkálni a ház és a jacuzzi között? Ez nem a tengerpart, édes.-csóválta a fejét Niall, mire Rachel beleütött a karjába.
-Jól van, csitt már!-grimaszolt a lány, majd mindketten felnevettek. Rezzenéstelen arccal hallgattam végig a bájolgásukat, és próbáltam a lehető legközönyösebben állni ehhez a szituációhoz. Betudtam egy baráti viccelődésnek, ugyanis nem lehet, hogy valóban flörtölnek egymással, ráadásul úgy, hogy én is jelen vagyok. Hirtelen Niall karját éreztem meg a derekamon, amint magához húz, és egy cuppanós puszit nyom az arcomra. Ajkainak érintése most is visszazökkentett a valóságba, mosolygós arca kiűzte az előbb látott rémképeket az elmémből. Mosolyogva néztem rá, várva, hogy mit akar mondani.
-Lizzie, drágám, megtennéd, hogy kölcsön adsz egy papucsot ennek a nőszemélynek?-bökött Rachelre, aki fogait villantva vigyorgott rám.-Csak nem engedhetjük, hogy megfázzon.
-Persze, de ahhoz be kell jönnöd.-bólintottam. Rachel fintorogva kémlelte a földet, majd egy sikítást hallatott, amikor Niall megragadta a karját, és lehúzta a talajról.
-Rendben, gyerünk!-sikított, és gyorsan kapkodva a lábait ugrándozott be a házba.
Elővettem az előszoba szekrényében tárolt slattyogós strandpapucsom, amit még a kirándulás idejére hoztam magammal Londonba. Miután átnyújtottam a lábbelit, mögöttem nyitódott az ajtó, és Louis lépett be rajta, mögötte pedig szorosan Harry. Döbbenten néztem rájuk, ahogyan nyöszörögve lepakolnak a sarokba, és dühös arckifejezéssel fordulnak meg.
-Mi történt?-kérdeztem köszönés nélkül.-És hol vannak az italok?-értetlenkedtem, ugyanis az általuk cipelt szatyrokban nem láttam semmi üveget, csak néhány alumíniumdobozt. A srácok összevont szemöldökkel meredtek rám, majd unottan mutattak az ajtó felé, ahol Liam és Eleanor sétált be fülig érő, ezerwattos mosollyal az arcukon.
-Ó, ma nem lesz nagy italozás.-rázta meg a fejét Eleanor, és felakasztotta a kabátját.
-Csak pár doboz sört hoztunk, meg egy üveg töményebbet a koktélhoz, és ennyi.-mondta felháborodva Louis.-Soha többet nem megyek veletek vásárolni buli előtt!-bökött Liamre és Elre, akik önelégülten felnevettek.
-Úgy is jól tudod magad érezni, hogy nem iszod le magad a sárga földig!-vágott vissza Eleanor.-Nem fogsz nekem még egyszer annyira lerészegedni, hogy aztán két napig nyűglődj, a-a.-rázta meg a fejét.
Nagyokat pislogva meredtem rájuk, és nem tudtam eldönteni, hogy most sírjak, amiért a pia mégsem lesz a buli domináns kelléke, vagy nevessek, amiért a két ravasz végül nem tudott túljárni a barátnője, és barátja eszén. Mosolyogva simogattam meg Louis vállát.
-Nem baj, majd legközelebb.-biztattam, mire hitetlenül felhorkant. Segítettünk bevinni a konyhába azt a szegényes kis italfelhozatalt, amiből ma gazdálkodhatunk. Az igazat megvallva, szerintem pont elég alkoholt hoztak. Mindenkinek jut egy üveg sör, és koktélt is csinálhatunk, mert van hozzá alapanyag. Liam és Louis az emeletre mentek, Eleanor és Rachel pedig ki, Niallhez. Egyedül pakolásztunk Harryvel a konyhában, én tartós koktélt kevertem, Harry pedig a hűtőben matatott. Hirtelen két üveg vodka került a szemem elé,  mire eltátott szájjal fordultam felé.
-Aranytartalék.-kacsintott vigyorogva.-Keverj belőle a koktélba, ne sajnáld!-biztatott.
Hitetlenül rázva a fejem tettem eleget kérésének, és töltöttem még bele. Hogy is gondolhattam, hogy nekik nem jön össze valami, amit elterveztek? Annál ők sokkal furfangosabbak, és mint most kiderült, már fel voltak készülve. Miközben tevékenykedtem, befutottak Zaynék is, a társaság nagy része már átváltotta a fürdőnadrágját, szóval kénytelen voltam én is átöltözni.
Egy törölközőt csavarva magam köré léptem ki a szobámból, és a folyosón összetalálkoztam Rickievel, aki ugyancsak törülközőbe bugyolálva indult le a többiekhez. A földszintre érve egyből meghallottuk a kintről beszűrődő röhögést, és a zenét, ami a rádióban szólt. A teraszra kilépve azonnal megcsapott a jacuzzi vizének és az enyhe alkohol elegyének az illata, eszméletlen hangzavar ütötte meg a fülem. Az eső szünet nélkül zuhogott, a jacuzziban ülők hangosan nevettek, és egymást túlkiabálva próbáltak szót érteni a legtávolabb ülő beszélgetőpartnerükkel, és ráadásként az ideiglenesen kipakolt hangfalakból a Jonas Brothers vadiúj száma, a Pom Poms üvöltött, amely kellőképpen megadta az alaphangulatot. Végignéztem a jacuzzi bugyborékoló vizében tombolókat, akik látszólag istenien érezték magukat. Eleanor és Perrie egy-egy phárral a kezükben ültek, és nevettek Louison, aki a dalszöveget énekelte, Perriet Zayn karolta át fél kézzel, másik kezében egy dobozt sört tartva, Harry és Niall szétterpeszkedve beszéltek valamit, közöttük pedig a jacuzzi szélén Rachel ült, és épp meghúzta a csinos kis talpaspoharát, majd teli torokból üvölteni kezdte a refrént. Hosszú, szőke haja laza kontyba volt feltűzve, pánt nélküli, csavart felső részű, vörös bikinit viselt, ami felháborítóan jól állt hibátlan, napbarnított bőrén, melyen egyetlen egy seb vagy karcolás sem éktelenkedett, a fölös kilók pedig nagy ívben elkerülték Ms.Tökéletest. Felemelt kézzel énekelte a dal szövegét, miközben a zene ütemére mozgott, ezzel rögtönzött műsort adva a két mellette ülőnek. Harry és Niall vigyorogva néztek rá, majd fejcsóválva beszélgettek tovább.
-Lizzie, gyere még beférsz te is!-ébresztett fel a gondolataimból Louis egy hangos kiáltással. Észre sem vettem, hogy már Rickie csatlakozott hozzájuk, én meg egyedül álltam ott, mint egy rakás szerencsétlenség. Mély levegőt véve ráztam meg kicsit a fejemet, ezzel visszarángatva magam a valóságba. Hevesen lüktető szívvel indultam meg a hangos társaság felé, útközben ledobva magamról a törölközőm, majd az asztalról felvettem egy pohár általam készített koktélt, és bemásztam közéjük. Tekintetem összeakadt Niallével, miközben a vízbe léptem, és azonnal elpirultam, ahogy elégedetten mosolyogva harapta be az ajkát, majd arrébb lökve Louist lerántott maga mellé. Fél karral lazán átölelt, és szorosan a teste mellé húzott. Kábultan néztem végig rajta, a feje tetejétől egészen a derekáig, ameddig a víz ért. Szőke haja most a víztől állt össze kis tincsekbe, a bugyborékoló víz fel-felcsapott egészen a mellkasáig, amin a vízcseppek hosszú csíkot húzva folytak le. Tündöklő, kék szemei az arcomat fürkészték, miközben ajkai kaján mosolyra görbültek. Csupán egymás szemébe nézve beszélgettünk, szavak nélkül. Láttam rajta, hogy valamiért nehézkesebben veszi a levegőt, majd megköszörüli a torkát, és meghúzza a sörös dobozt. Combunk egymáshoz simult, mialatt lehunyt szemmel élveztem, ahogyan egész testem ellazul a mámorító hatású, kellemesen meleg vízben. Ez az idilli pillanat azonban csak pár percig ha tartott, mert Louis teli torokból felordított.
-Mindig is szerettem volna egy táncot az esőben! Gyere, asszony!-kiáltotta, majd azzal a lendülettel Elenor felé fordult, és még mielőtt a lány tiltakozhtatott volna a karjába kapta, és vele együtt kiugrott a jacuzziból, és kirohant az esőbe. Röhögéstől fulladozva néztünk utánuk, ahogyan Eleanor foggal-körömmel harcolt elmezavarodott barátjával, aki a kezében tartva barátnőjét táncikált a szakadó esőben. Végül Eleanor sikeresen kiszabadította magát, és haragosan lökte meg Louist, aki a csúszós füvön hanyatt esett, épp bele egy nagy sártócsába. Eleanor röhögve fordított hátat neki, mit sem sejtve, viszont mi már akkor tudtuk, mi fog történni, amikor Louis felemelte a sáros kezét. Sejtelmes vigyor ült ki az arcára, mikor Eleanor kecsesen ellibbent előle, felugrott, és visszarántotta őt is a sárba. El tátott szájjal meredt a bolondos Louisra, aki megállás nélkül röhögött, és egy adag sarat dobott a lány dekoltázsára. Na, ez volt az a pont, ahol a lány kikelt önmagából, és a földre lökve Louist kente szét az arcán a sarat.
-Ne, hé, Eleanor, kegyelmezz!-kiáltott Louis, miközben próbálta lefogni megvadult barátnőjét. Már folyt a könnyünk a nevetéstől, amikor hirtelen Niall felállt, majd felém fordult, és egy határozott mozdulattal a vállára dobott, majd a jacuzzi széléhez sétált. Villámcsapásként ért a felismerés, hogy az én visszafogott, jólnevelt barátom mire is készült.
-Niall, most azonnal tegyél le!-üvöltöttem rá, kezemmel a hátán dobolva. Niall a fejét rázva ment egyenesen az udvar felé. Tehetetlenségemben sikítozni kezdtem, és rúgkapálni, hátha elenged, de nem engedett. Ahogy a kert sáros részéhez értünk velem együtt vágódott el a földön, majd azonnal maga alá fordított, és egy nagy adag sarat nyomott az arcomba vigyorogva. Zihálva szedtem a levegőt, a szívem majd kiugrott a mellkasomból, ahogy Niall fölém hajolt, és sáros kézzel simított végig az oldalamon. Kábult tekintettel figyeltem, ahogyan arca már csak pár centire volt az enyémtől, karjai pedig két oldalt a fejem mellett pihentek.
-Mindig is vágytam egy kis sárfürdőre.-suttogta a szemembe nézve. Éreztem, hogy a lélegzetem fokozatosan gyorsul, és a körülöttem levő zaj kezdett tompulni, ahogyan tekintetünk egymásba forrt, elvesztem gyönyörű szempárjában, az eső pedig egyre sűrűbben esett körülöttünk. Arca lassan közeledett az enyém felé, szemei lágyan csukódtak le, és csókra készen csücsörített formás ajkaival. Erre a pillanatra vártam. Mikor már majdnem összeért az ajkunk, hirtelen felemeltem a markomban tartott sarat, és az arcába nyomtam. Niall hüppögve rázta meg a fejét, és villámszerű gyorsasággal kelt föl rólam. Prüszkölve törölgette az arcát, miközben én röhögve fetrengtem a földön.
-Ezt miért kaptam?-pislogott rám értetlenül.
-Mindig is szerettem volna sárpakolást adni valakinek.-válaszoltam nevetve, és egy újabb adagot vágtam hozzá. A következő pillanatban elkezdődött a sárcsata. Már nem csak mi, hanem mindenki az udvar közepén rohangált, fetrengett, és sárral dobálózott. Mindenki mindenki ellen játszott, Louis és Harry Zayn lökdösték éppen, aki vadul tiltakozott, ám amikor Perrie nekifutásból ráugrott, mind a ketten elcsúsztak, és a földön kötöttek ki.
-Kicsi a rakáás!-üvöltött Louis és rávetette magát a földön fekvőkre. Harry azonnal csatlakozott, magával rántva Liamet, aki szintén rántotta Rickiet. Niallel kézen fogva rohantunk oda hozzájuk, és ugrottunk rájuk csatakiáltást üvöltve, ami nagyjából így hangzott: áááááááááááááá! Rachel még ott toporgott mellettünk, amikor Niall megragadta a lábát, és lerántotta magunkhoz. Egy nagy rakásba tömörülve, egymás hegyén-hátán forgolódva szenvedtünk, miközben az eső megállathatatlanul zúdult ránk, én mi mind, hisztérikusan röhögve, egymást csapkodva vergődtünk, akár a fellázadt tinik. Van az a mondás, hogy azokért a pillanatokért élj, amiket nem tudsz szavakba önteni. Na, ez egy olyan pillanat volt. Felszabadultan, nem törődve semmivel szórakoztunk, és mindenki, tényleg mindenki jól érezte magát. Csukott szemmel hagytam, hogy az esőcseppek érjék az arcom, és fokozzák az amúgy is tetőfokán levő hangulatomat. Mosollyal az arcomon fordultam oldalra, és ha azt hittem, hogy semmi nem ronthatja el a kedvem, akkor tévedtem. Ugyanis ahogy kinyitottam a szemem, a mellettem fekvő Niall mellkasán Rachel hajkoronája pihent, kezei pedig Niall vállát ölelték át. A kellemesen érő esőcseppek hirtelen apró kis kavicsokká váltak, és az eső hőmérsékletét jéghidegnek éreztem. Szorító gombóccal a torkomban ültem fel, és meredtem magam elé. Rachel hisztérikusan nevetve fordult le Niallről, és sáros kezét az arcához nyomta, majd visszadőlt a fűre. Niallel összeakadt a tekintetünk, és bár próbáltam mosolyogni, mosolyom egy vicsorgásnak tűnhetett. Ma már ez a második alkalom...nem akarok többet képzelni ebbe, mint ami valóban van, de egyszerűen olyan hihetetlen érzés, őszintén reméltem, hogy csak a képzeletem játszik velem.
Miután kicsit lenyugodtunk, és lemosattuk magunkról a sarat az esővel, újból visszaváltottunk normális, felnőtt ember módra, és visszaültünk a jacuzzi simogatóan meleg vizébe. A többiek mind feltöltődtek a kis birkózásunk után, én viszont úgy éreztem magam, mint akit kimostak. Némán ülve hallgattam, hogyan mindenki lelkesen beszélget, mesél, viccelődik, miközben ki koktélt szürcsölgetett, ki pedig a sörös dobozt ürítette ki. Mindenki jól érezte magát, egyedül én voltam az, aki belül ordított. Megszállottan kaptam oda a fejem, akárhányszor Niall megmozdult, ami egy idő után feltűnt neki is.
-Baj van, Lizzie?-kérdezte őszinte érdeklődéssel.
-Nem, semmi...csak elfáradtam.-hazudtam, mire magához húzott, és egy puszit nyomott a homlokomra.
-Majd este lazítunk.-mosolyodott el, és beszállt a társalgásba.
Már javában alkonyodott, jó pár órája ültünk, és lazítottunk a kényeztető vízben, amikor is Liam megszólalt:
-Srácok. Nekem elegem van az esőből.-szólalt fel Liam nyöszörögve.-Napfényt akarok, szárazságot!
-Már nekem is tököm kivan.-tette hozzá Louis, és újabbat kortyolt a söréből.
-Csak egy kicsit állna el!-reménykedett Perrie.-Olyan lehangoló.
-Legszívesebben elmennék most innen valami melegebb éghajlatra, jó messzire...-sóhajtottam fáradtan.
-Hát akkor menjünk.-jelentette ki Harry, mire mind felé néztünk.
-Hogy érted?-húzta fel a szemöldökét Zayn.
-Úgy értem, hogy hétvégére utazzunk el, mondjuk...Malibuba!-kiáltott fel.-Lakik ott pár haverom a tengerparton, biztos kölcsönadják a házat hétvégére.-ötletelt.
-Én benne vagyok!-egyezett bele egyből Liam.-El innen egy kicsit, az jó lesz.
-Többiek? Gyerünk így, mindannyian! Jó buli lesz! Folytatjuk a mait, csak éppen ott majd a sós vízben fogunk fürdeni a sziklák közt. Lazítunk, két nap távol a munkától, mindentől.-győzködött minket Harry.
Igazából nem kellett sokáig érvelnie, mindenki belement az ajánlatába. Jó ötletnek tartottam, hogy Harrynek ilyenek pattannak ki a fejéből. Két nap messze innen, talán segít rendezni a kusza gondolataimat, mert kezd túl nagy lenni a nyomás. Rendet kell tennem magamban, az érzelmeimben. Nem lehetek féltékeny, ne szabad az éretlen tinilányt játszanom, mert bízok Niallben...de a fenébe is, megrémiszt, ha Rachel a közelében van! Lehet, hogy paranoiás vagyok, de néha úgy látom, hogy Rachel megvetően néz rám, szinte meg tudna ölni a szemével. Ezzel ellentétben Niallre csillogó szemekkel, folyton mosolyogva néz...nem akarom, hogy ez valóban így legyen.
Amíg a srácok a hétvégét tervezték, én a zuborgó vizet tanulmányoztam. Mellettem Niall ült halál nyugodtan, és a sörét iszogatta. Félve néztem rá. Ajkaim félmosolyra húzódtak, amikor combja az enyémhez súrlódott. Édesen mosolyogva fordult felém, és már épp elvesztünk volna egymás tekintetében, amikor egy test landolt Niall ölében, szembe fröcskölve engem. Rachelből kitört a nevetés, zavartan simított végig Niall mellkasán, mire bennem megállt az ütő. Niall ugyanolyan meglepetten nézte az ölében viháncoló, kissé mámoros állapotban levő lányt, mint én.
-Na jó, szerintem eleget ittál már. Gyere, menjünk be, zuhanyozz le forró vízzel, mert lila a szád!-emelte fel Harry Rachelt, aki kótyagos tekintettel nézett az őt vonszoló fiúra.
-Ja, az lehet. Jó ez a koktél, hihi.-emelte fel a poharát, majd Harrybe kapaszkodott, aki kiemelte a jacuzziból, majd a hátára terített egy törölközőt, és a házba kísérte...

(II./15.) Hiányoztál...

Másfél hét telt el a koncert óta. 12 eseménydús, kimerítő, és gyötrelmesen hosszú nap. Amikor úgy döntöttem, hogy Niallel maradok, már akkor tudtam, hogy nem lesz könnyű, hiszen ő most épp a karrierjét építi, ami rengeteg elfoglaltsággal jár. Tisztában voltam vele, hogy lesznek napok, amikor alig látom majd, mert azt azért nem várhatom el tőle, hogy folyton velem legyen, és én sem lóghatok mindig a nyakán. Viszont arra még én sem számítottam, ami az utóbbi napokban történt. Úgy érzem, eltávolodtunk egymástól. A rengeteg munka lekötötte minden idejét, nagy dolognak számított, ha két kerek mondatot beszéltünk egymással 24 óra lefolyása alatt, ugyanis oltak olyan kritikus napok, amikor tényleg nem találkoztam vele, mert mikor ő felkelt, én még aludtam, vagy amikor hazajött, én már aludtam. Csupán egy-egy kedves üzenet a párnán, vagy az éjjeliszekrényen árulkodott róla, hogy mellettem aludt éjszaka. Ébredés után, amikor beszéltünk telefonon rendszerint a fejéhez vágtam, hogy miért nem ébresztett fel, legalább annyira, hogy köszönhessek neki, vagy megöleljem, mire a válasza annyi volt, hogy nem akart felkelteni, mert olyan aranyosan aludtam, és tudta, hogy ha felzargat hajnalok-hajnalán, amikor ő kel, akkor nem tudok majd visszaaludni, és nagyon fáradt leszek, ezért inkább csak nézte alvó alakomat. Nem tudtam haragudni rá, többet nem is hoztam fel ezt a témát, bár néha igazán jó lett volna arra kelni, hogy a fülembe szuszog, vagy gyengéden simogat, hogy aztán hisztizzek egy sort, ő pedig játékosan próbál felkelteni álmomból lágy csókokkal, érintésekkel. Talán ez hiányzott a legjobban a reggelekben. Hogy egyedül ébredtem, és ő nem feküdt mellettem, nem ölelt át.
A lazulós hétvége után elkezdődött a rohanás, a fiúk teljesen be voltak táblázva, interjúkra jártak, rádióbeszélgetésekre, bevonultak a stúdióba, reggeli tévéműsorokban szerepeltek, majd onnan próbákra vagy megbeszélésekre siettek. Pár hét múlva indulnak el egy kéthetes turnéra, ami miatt már most megbeszélésekre és próbákra kell járniuk, és emellett még újabb fotósorozatot is csináltak róluk, ami egy egész délutánt vett igénybe. Alig láttam Niallt, ami nagyon elszomorított, hiánya rányomta bélyegét az egész hetemre. A napomat rendszerint itthon töltöttem, és vártam, hogy hazaérjenek. Rickievel nem akartunk a fiúk terhére lenni, így magától értetődő volt, hogy amikor nem hívtak, hogy kísérjük el őket valahova, mi itthon maradtunk, és  jó bejárónők módjára főztünk, mostunk, takarítottunk tehetetlenségünkben. Szerdára ragyogott mindkét fürdő, kirámoltuk a nappalit, rendet raktunk, és még a konyhát is felsikáltuk. Én pakolásztam kicsit a szobánkban, letörölgettem, porszívóztam, Rickie pedig a saját szobájukban tevékenykedett. Azt azért egyikünk sem vállalta, hogy a többi srác szobájában rendet rak, egyrészt, mert az az ő magánterületük, másrészt, mert nem hiszem, hogy annyi robotolás után még lett volna energiánk azokat is tisztává varázsolni.  Egyébként én utálok takarítani, felőlem hegyekben állhatna a kosz, nem igazán érdekelne, ugyanis túl lusta vagyok hozzá, hogy magamtól megcsináljak bármit is. Nahát, mikre nem képes az unalom! Hihetetlenül elfáradtunk, de legalább eltelt még egy nap. Szegény srácok hullaként estek haza olyan éjfél körül, és annyira volt csak erejük, hogy bedőljenek az ágyba, és aludjanak. Egyikünk sem neheztelt rájuk, teljesen átéreztük a helyzetüket. Másnap egy cetlit találtunk a hűtőn, amire ezt írták: "Gyönyörű lett a lakás, fogalmunk sincs, mikor volt utoljára ilyen tisztaság. Le a kalappal előttetek, csajok! Köszönjük szépen! Ígérjük, ha vége ennek az oltári hajtásnak, elviszünk titeket valahova. Szeretünk titeket! xx One Direction" Rickievel mosolyogva vettük a dicséretet, és megállapodtunk abban, hogy behajtjuk rajtuk. A hét hátralevő részében eljártunk vásárolgatni, találkoztunk Eleanorral, és hármasban mentünk bevásárlókörútra, ugyanis Perrie ugyanazt élte át, amit a fiúk, a bandájával neki is sok teendője akadt, hiszen ők is épp turnéra készülődtek. Egy egész napos shoppingolás után én gazdagabb lettem három új koptatott, színes rövidnadrággal, két fehér, szegecsekkel kirakott inggel, és egy párducmintás conversszel, amit már oly rég óta próbálok beszerezni. Persze, Rickie és Eleanor nem lelkesedett annyira, mint én, még egy utolsó utáni kísérletet tettek arra, hogy egy bézs színű magassarkút tukmáljanak rám, de minden hiába, nem adtam meg magam. Nekem marad a tornacsuka, a rövidnadrág, és az ejtett póló, meg az ingek. A csinos ruhákat, szoknyákat és magassarkúkat meghagyom nekik, rajtuk úgyis jól áll.
Szabadidőm további részében Niall laptopján böngésztem állás és albérlet után, de nem sok sikerrel jártam. Átnéztem minden oldalt, de semmit nem találtam, ami tetszene. Amikor már jó pár órája görnyedtem a félhomályban, megakadt a szemem valamin. Egy tánctanfolyamra kerestek segítő tánctanárt 18-25 év között. Szerda és szombat esténként a közeli gimnázium tükörtermében tartják a próbákat, és úgy adódott, hogy aki ennek az egésznek a feje, az nem tudná megtartani a szombat esti próbákat ismeretlen okból kifolyólag. A segítőnek annyi a feladata, hogy szombatonként átveszi az oktatást. Aránylag jó pénzt is ígértek érte, szóval fogtam magam, és felhívtam az ott található számot. Pechemre, már valakit felvettek, szóval az egész ajánlat érvénytelen. Pedig már úgy örültem. Az albérlettel sem alakultak jobban a dolgok, ugyanis amíg nincs munkám, nincs pénzem, és nem tudnám kifizetni a bérleti díjat, arról pedig szó sem lehet, hogy Niall fizeti ki nekem. Mindent összevetve, a több órányi kínlódást, keresgélést ugyanott tartok, ahol elkezdtem. A nullán. Már éjfél múlt, és a srácok még mindig nem értek haza, így hát úgy döntöttem, hogy elteszem magam holnapra. Reggel ismételten egy kis papírfecni pihent mellettem, a barátom helyett. Idegesen olvastam el az írást rajta, ami ennyi volt: "Ha még egyszer kiadó albérleteket találok a laptopomon, kihúzom az internetet. Nem mész innen sehova. Szép napot, remélem ma már látlak ébren is, xoxo Niall" Mosolyogva vettem tudomásul, hogy most meg lettem fenyegetve, és talán ha ráérek, még félek is. Még az elején közöltem vele, hogy a saját lábamra akarok állni, és nem fogok rajta élősködni, de úgy látszik, őt egy cseppet sem zavarja, hogy itt lakok. Azért maradtam itt Londonban, hogy új életet kezdjek. Elterveztem magamban, hogy keresek valami jól fizető állást, bérlek egy takaros kis lakást, nem messze Nialltől, és kitalálom, hogy mit szeretnék csinálni a jövőben. Gondolkoztam azon, hogy elvégzek valami tanfolyamot, szerzek egy szakmát, és elmegyek vele dolgozni. Mert igaz, van egy érettségi bizonyítvány a kezemben, de azzal nem sokra megyek. Az is megfordult a fejemben, hogy beiratkozok egy fősulira, de pénz hiányában ez az ötlet is elúszott. Találnom kell egy részmunkaidős állást, méghozzá gyorsan.
A hétvégén végre lazíthattunk egy kicsit, a srácok kaptak egy kis szabadidőt, amit természetesen itthon töltöttek. Leginkább alvással múlatták az időt, vagy FIFA-zással, eszük ágában sem volt bármi megerőltetőt is csinálni. Megértettem őket, hiszen éjjel-nappal dolgoztak egész héten, ennyi pihenés nekik is kijárt. A szombati napot az ágyban fekve töltöttünk Niallel, és filmmaratont tartottunk. Közben beszélgettünk, de a társalgás igencsak egyoldalúra sikeredett. Én mondtam valamit, Niall pedig válaszul hümmögött egyet. Végül feladtam, és nem próbáltam kicsikarni belőle a szavakat. Azért jó lett volna, ha beszélgetünk kicsit, mert napok óta csak fél mondatokat váltunk egymással, ami eléggé idegesítő. A harmadik film után azt vettem észre, hogy Niall a mellkasomra dőlve halkan szuszog, a szemei pedig csukva voltak. Mosolyogva vettem tudomásul, hogy több órányi képernyőlesés után elnyomta az álom. Onnantól kezdve én sem néztem a filmet, minden figyelmem őrá irányult, kisfiús vonásaira, édes mosolyára, és hatalmas szempilláira, melyek meg-megremegtek. Lehunyt szemmel cirógattam a haját, és lágy puszikat adtam a homlokára. Nem volt szívem felébreszteni, hiszen tudom, mennyire kimerítő volt számára ez a hét. Óvatos mozdulatokkal próbáltam meg lehámozni magamról karjait, melyeket védelmezően körém font, ám mikor megmoccantam, ölelése erősebb lett, és még közelebb húzott magához, miközben halkan felnyögött és arcát a vállamhoz fúrta. Annyira aranyos volt, olyan ártatlan, hogy nem is próbáltam meg többet kibújni öleléséből. Mihelyst visszabújtam, a lélegzete egyenletessé vált, és áradt belőle a nyugalom. Valamiért úgy éreztem, hogy muszáj vele maradnom. Olyan volt, mintha a puszta tudat, hogy mellette vagyok, megnyugvást adott volna számára. Így folytattam hajának cirógatását, és homlokának puszilgatását, mert tudtam, hogy ezzel békében tudhatom őt, és csak ez számított. Igaz, nem éppen így terveztem ezt a napot, de sovány vigasz, hogy legalább addig is együtt voltunk.
A következő hét első fele kevésbé volt zsúfolt, mint az előző napok, a fiúk aránylag hamar hazaértek, így volt alkalmunk lazítani egy kicsit. Beszélgettünk, nevettünk, hallgattuk egymás terveit a jövőre nézve. Már akkor összeszorult a szívem, amikor megtudtam, hogy a fiúk két hét múlva indulnak egy kéthetes turnéra, amiből az következik, hogy 14 napig nem láthatom Niallt, csak a számítógépen keresztül. Viszont amikor meghallottam, hogy mindez mennyi előkészülettel jár, elöntött a félelem. Elmondásuk szerint lesz olyan nap, amikor éjjel-nappal próbálnak majd kisebb-nagyobb megszakításokkal, és lehet, hogy haza sem tudnak majd jönni estére, és ha ez még mind nem lenne elég rémisztő, két hétig biztos, hogy nem fogunk találkozni se éjszaka, se napközben. Mit fogok én kezdeni magammal ezalatt az idő alatt? Rickie munkát kapott egy közeli bisztróban, így ő szabadideje nagy részét ott fogja tölteni, a srácok turnén, Perrie turnén, Eleanor nyakán nem lóghatok, a családom pedig Kaliforniában. Ötletem sincs, mi lesz velem a távollétükben.
A hét folyamán Rachel is többször megfordult a házban, hétköznap ő is dolgozott, a hétvégéjét pedig velünk, vagyis leginkább Harryvel töltötte. Úgy látszik, összhangban vannak, bár nem mutatják nyilvánosan, de egy-egy elcsípett pillantás, vagy ölelés sokat elárul. Örülök nekik, és bár ez szemétség, de addig is legalább távol marad Nialltől. Persze beszélgetnek, hiszen régi barátok. Megbékéltem vele, de azért rajta tartom a fél szemem, biztos ami biztos.
Hétfőn kaptam egy csomagot otthonról, ami kellően feldobta a napom. Apa összepakolt nekem néhány ruhát, cipőket, kabátokat, a laptopomat és néhány könyvet. Olyan dolgok is voltak benne, amiknek a létezéséről el is feledkeztem, például a térdig érő, piros szövetkabátom, amit sosem tudtam hordani a mindennapos jó idő miatt. Azt hiszem, apu gondolt rám, amikor ezt elküldte, hiszen tudja, Londonban nyirkosabb az idő, mint odahaza. Miután kipakoltam, felhívtam Skypeon, és legalább három óra hosszát beszéltünk. Eszméletlenül jó volt hallani a hangját, mindenről meséltem neki, ő pedig figyelmesen hallgatott. Sajnos, munkája még mindig nincs, de rajta van az ügyön. A legnagyobb meglepetést azonban a húgom okozta. Amikor megláttam a képernyőn keresztül, köpni-nyelni nem tudtam, ugyanis egyáltalán nem úgy nézett ki, mint amikor utoljára láttam. Kiszőkített haját rózsaszín melírcsíkok tarkították, miniruhát viselt, és olyan erős volt a sminkje, hogy gépen keresztül is tisztán kivehetők voltak a színek. Ledöbbenve néztem apára, aki elmesélte, hogy Melaine teljesen kifordult önmagából. Nem tud vele mit kezdeni, megy a saját feje után, bár a kapcsoltuk javult, azért még nem az igazi apa-lánya viszony van köztük. Sajnáltam, hogy nem lehetek ott apa mellett, amikor ilyen gondokkal küzd, de biztosított róla, hogy ne aggódjak, kézben tart mindent, és már van is egy terve, de azt még nem árulhatja el, mert még nem biztos. Végül afelől érdeklődött, hogy mikor látogatjuk már meg őket, majd elköszönt, mert épp egy állásinterjúra kellett mennie.
Miután elpakoltam a küldött dolgokat bekapcsoltam a rég használt laptopomat, és neteztem. Tovább folytattam az álláskeresést, és kíváncsiságból még albérleteket is néztem. Leesett az állam, amikor megláttam, hogy mennyibe is kerülnek azok a házak, amik aránylag közel vannak Niallhez. Maga a lakás mind gyönyörű, tágas, tiszta, ám mindezekért a jó körülményekért busás árat kérnek értük. Nekem nemhogy a közeljövőben, az életben nem lesz annyi pénzem, hogy bármelyiket is ki tudjam fizetni, és még ha ki is tudnám, mi a francot kezdenék én egy háromszobás, két fürdős, hatalmas kertes házban egyedül? Talán meg kellene fontolnom Niall ajánlatát, és itt maradni vele. De még nem tudhatom, mit hoz a jövő. Nem szeretek erre gondolni, mert pillanatnyilag mindennél jobban szeretem, és tudom, hogy neki is én vagyok a legfontosabb, de bármi közbe jöhet. Egyikünk sem tudja biztosra, hogy milyen hosszútávú lesz ez a kapcsolat, pár hét, hónap, esetleg év. Nem tudni. Bármi baj adódik, én az utcára kerülök. De nem akarok most ezen rágódni, hiszen megfogadtam, hogy a jelennek élek, és annak, hogy itt lehetek. Mindennél többet ér, hogy velem van. Ha ő nem lenne, sosem szabadultam volna ki a magam kis világából, egyedül ő volt képes ledönteni a falat, amelyet magam köré húztam, és ezért örökre hálás leszek neki. Fáradtan csaptam le a laptopom tetejét, és úgy döntöttem, egy időre hanyagolom ezt az állás-albérlet keresős témát, helyette inkább azzal foglalkozom, ami adva van.
Szerencsére a hét második fele már kevésbé volt megterhelő, igaz, a srácok hajnalok hajnalán estek haza, minden reggel Niall mellett ébredtem, ami erőt adott egy újabb nap kezdéséhez.
Ma sem történt ez másképp. A telefonom pittyegése zökkentett ki legszebb álmaimból. Fáradtan nyögtem fel, majd egy határozott mozdulattal lecsaptam a készülékre, és elhallgattattam. Egy üzenetem jött a szolgáltatótól. Idegesen nyomtam ki az üzenetet, és nyűgösen feküdtem vissza a puha párnák közé. Ekkor egy halk nyöszörgést hallottam meg a hátam mögül.
-Ki volt az?-kérdezte halk, rekedtes hangon.
-Szolgáltató.-feleltem unottan, mire keze erősebben a derekam köré fonódott, és közelebb húzott magához. Fedetlen hátam összeütközött meztelen felsőtestével, testünk érintkezésének hatására kellemes melegség áradt végig bennem a talpamtól,egészen a fejem búbjáig. Éreztem, hogy orrával utat törve dús hajkoronámon, arcát a nyakamhoz fúrja, meleg lehelete csiklandozta a bőröm. Ajkai súrolták a fülem, végül egy gyengéd csókot hagyott az állam tövénél. Érintése mosolyra késztetett, kérlelően nyomtam magam a mellkasához. Még félálomban is tudta, mit kell tennie ahhoz, hogy teljesen elvegye az eszem. Tovább folytatta bőröm puszilgatását, miközben halkan a fülembe szuszogott. Akár egész nap képes lettem volna elviselni ezt a fajta kényeztetést. Kis idő elteltével arra lettem figyelmes, hogy levegővételei felgyorsulnak, és ujjai a csípőmön táncolnak fel-le, majd óvatosan összecsípik az érzékeny bőrt. Ennek hatására aprót sikkantva felugrottam, mire a mellettem levő halk nevetésben tört ki.
-Te nem is alszol már!-fordultam felé durcásan, válaszul pedig egy morgást kaptam. Niall egyik kezét a feje alá csúsztatta, majd rám emelte gyémánt kék szemeit, melyek most még intenzívebben csillogtak.
-Szerinted ha aludnék, hogy csókolgatnálak?-húzta kaján mosolyra formás ajkait, és édesen pislogott egy párat. Kábultam meredtem rá, már korántsem az álomtól. Egyszerűen letaglózott a látvány, amit nyújtott. A takaró a csípőjén pihent, így fedetlenül hagyva meztelen mellkasát, amely minden egyes lélegzetvételnél megemelkedett, feltartott karján kirajzolódtak szabályos izmai, és hasán az apró kockák. Letisztult vonásai, a reggeli kócos, kusza szőke haja, ragyogó szempárja, és kisfiús vonásainak látványa megakadályozta, hogy bármiféle hangot is képes legyek kiadni. Megbabonázva figyeltem, amint lehunyja a szemét, majd kinyújtóztatja végtagjait, ezzel teljesen megfeszítve testét. Egy hirtelen mozdulat zavarta meg ámuldozásom, amikor Niall megragadta a kezemet, amin támaszkodtam, és lehúzott magához. Egyensúlyomat vesztve zuhantam a mellkasára, majd átölelt, szorosan magához húzott, és nem engedett el. Lefogott, hiába rúgkapáltam és csapkodtam, nem eresztett. Végső elkeseredettségemben beleharaptam a bőrébe, mire felordított, és elengedett. Csapzott, vörös fejjel, mérgesen néztem rá, mire ő elröhögte magát.
-Utállak!-vágtam oda sértődötten, és kezemmel beleütöttem a hasába nyomatékosításképpen.
-Áú!-kiáltott fel tettetve a fájdalmat.-Szóval verekedni akarsz?-húzta fel az egyik szemöldökét, és még mielőtt megmozdulhattam volna fölém kerekedett, és lenyomott az ágyra, majd csikizni kezdett. -Niall, neeee! Kérleek!-sikítottam, de Niall nem kegyelmezett, ugyanúgy folytatta kínzásomat. Már a fulladás határán voltam, amikor hirtelen elvette kezeit rólam, és összefonta maga előtt. Zihálva vettem a levegőt, és már épp mozdulni akartam, hogy megüssem, akkor elkapta a kezem, és a fejem fölé tette. A szemeim szinte szikrát szórtak, úgy nmeredtem rá, ahogy egyre közelebb hajolt hozzám. Egybeforrt tekintetünket megzavarta, ahogy orrunk összeütközött. Akaratlanul is elmosolyodtam.
-Hiányoztál.-jelentette ki hirtelen.
-Nekem is.-válaszoltam.-Rossz volt nélküled ébredni.
-Rossz volt nélküled lenni.-kontrázott, mire mindketten elmosolyodtunk.-Sajnálom, hogy nem tudtunk elég időt együtt tölteni.-nézett újra a szemembe megbánóan.
-Semmi baj, nem haragszok, nem a te hibád. Én megértem.-bólintottam, mire megkönnyebbülni látszott.-De egy szívességet azért megtehetsz nekem.-tettem hozzá gyorsan, mire ijedten nézett rám.
-Mit?
-Leszállnál a hasamról? Összenyomsz!-mondtam, kérésemre pedig halkan felnevetett, és legördült rólam, majd kárpótlásul lágyan megcsókolt.
Miután fetrengtünk egy sort, és nagy nehezen kikeltünk az ágyból, szembetaláltuk magunkat a zord valósággal. Délután egy óra múlt, odakint úgy esett az eső, mintha dézsából öntenék. Nyomott volt a hangulat, és ezen sürgősen változtatni kellett.
Niallel jókedvűen sétáltunk le a lépcsőn, és katasztrofális helyzet fogadott minket. Függönyök mind behúzva,  Louis a kanapén henyélt, Harry a fotelben bóbiskolt, mellette Rachel ült a karfán, és a telefonját nyomkodta, Liam a konyhapultnak támaszkodott, és egy szendvicset evett, Rickie vele szemben állt, és őt nézte. Zayn az ajtófélfának dőlve telefonált, és úgy tűnt, állva elalszik.
-Mi lelt titeket?-horkantam fel, hiszen már volt elég idejük kipihenni magukat, mégis úgy néznek ki, mint az élőhalottak.
-Unatkozunk. Nincs munka, kint esik az eső, punnyadt a hangulat. Lazítunk.-válaszolt Louis, majd egy csokigolyót dobott a szájába.
-Ti ezt nevezitek lazításnak?-húztam fel a szemöldököm, majd az ablakhoz lépem, és elrántottam a függönyt. Tettemet hangos sóhajok fogadták. Elképedve néztem végig a mindig topon levő társaságon, most rájuk se ismertem.-Esküszöm, ahogy rátok nézek, megijedek. Egy székbe több életkedv szorult, mint belétek. Végre van egy kis szabadidőtök, hát töltsétek hasznosan! Pihenjetek úgy, ahogy azt illik. -ahogy ezt kimondtam, tekintetem találkozott Rickieével, és tudtam, hogy egyre gondolunk. Ellökte magát a pulttól, és mellém sétált.
-Lizzienek igaza van. Ne pazaroljátok el ezt a kis időt holmi fetrengésre.-csettintett egyet. A fiúk bambán meredtek ránk, nem tudták mire vélni a hirtelen előtört túlbuzgásunkat.
-De hát esik az eső.-nyafogott Liam.
-Na és? Ennek is megvan a maga szépsége!-csattant fel Rickie, és úgy tűnt a fejébe vette, hogy felrázza a társaságot.
-Ha jól tudom, van jacuzzitok.-szólalt fel hirtelen Rachel, mire mindenki felé fordult, majd Rickievel egymásra néztünk, és ösztönösen mosolyodtunk el.
-Méghozzá a fedett teraszon.-néztem a srácokra, akik már kissé felélénkültek.
-Most komolyan fürdeni akartok?-kérdezte Harry Rachelre nézve.
-Szerintem jó ötlet.-szólalt fel Louis vigyorogva. A csajoknak igazuk van. Lazítsunk sztárokhoz méltóan!-poénkodott, mire felnevettünk.-Hívom Elt, hogy csatlakozzon, én benne vagyok.-rántotta meg a vállát, majd elővette a telefonját, és tárcsázott.
-Szerintem Perrie is ráér.-fordultam Zayn felé.-Ennyi pihenés neki is kijár. Hívd át!-noszogattam, míg végül fel nem hívta. Mindenki mozgolódni kezdett, telefonáltak, Harry a hűtőben matatott, Louis Eleanor elé ment, mi pedig elégedetten néztünk össze Rickievel és Rachellel.
-Hogy lehet az, hogy ti mindig eléritek azt, amit akartok?-ölelt át hátulról Niall.
-Mert ellenállhatatlanok vagyunk.-válaszoltam hetykén, mire elmosolyodott.
-Na látod, ebben igazad van.-mondta, majd szembe fordított magával, és hosszasan megcsókolt...

(II./14.) Ha te nem lennél itt, minden egész más lenne...

Ha a koncert elejére azt mondtam, hogy fantasztikus, akkor a többi részét csak annyival jellemezném, hogy eszméletlen, bámulatos, és csodás. Életemben nem sokat jártam koncertekre, sőt, szinte soha, kivéve azt az egy alkalmat, ami rányomta pecsétjét a további életemre. A tragédia után többet hallani sem akartam koncertekről. Egy burokba zárkóztam, csak azt tettem, amit jónak éreztem. Felhagytam mindennel, ami addig számított valamit is. Végül aztán, egy évre rá beadtam a derekam, és engedtem, hogy elrángassanak arra a bizonyos koncertre, ahol találkoztam Vele. Az elmúlt évek sérelmei egyszerre oldódtak fel bennem, mialatt ott csápoltam az első sorban, és élveztem a zenéjüket. Bevallom, hosszú idő után, újra jól tudtam érezni magam, és önfeledtem szórakoztam, amit nekik köszönhettem. A másik jeles alkalom az a koncert volt, amire önszántamból mentem el azzal a feltett szándékkal, hogy bocsánatot kérjek Tőle, amiért hülyén viselkedtem. Az az este a megszakíthatatlan flörtölésről szólt számomra. Élveztem, ahogy kacérkodhattunk egymással, mint két túlbuzgó kamasz, miközben ő a színpadon teljesített, én a háttérből figyeltem, és csodáltam. Azok az apró jelek, amiket küldtünk egymásnak, akkor még nem bírtak nagy jelentőséggel. Csak szórakoztunk...szórakoztunk, mert azt hittük, ennek később nem lesz folytatása, még ha legbelül  reméltük is. És most itt állok egy lelátón, szemben Vele, a barátnőjeként. Akár egy tündérmese főszereplője, úgy érzem magamat, aki hosszas gyötrődés után végre elnyeri a hercegét, és vele együtt az örök boldogságot is.
A tömeg hatalmas volt, tele sikítozó lányokkal, akik csupán egy csábító mozdulattól, vagy tökéletesen kiénekelt hangtól önkívületi állapotba kerültek. A srácok a maximumot nyújtva énekeltek, boldoggá téve ezzel mindenkit, aki szereti őket. Magukévá tették a gigantikus színpadot, bejárták minden egyes szegletét, és sokszor hozták abba a kellemetlen helyzetbe a rajongókat, hogy nem tudták, melyiküket nézzék. Én tisztában voltam vele, hogy nekem kit kell néznem. Bár távol volt, ez engem egy kicsit sem zavart. Mindent láttam, amire szükségem volt ahhoz, hogy jó kedvem legyen. Láttam őt, és ez pont elég volt. Ahogyan ugrált a színpadon, amit ő talán táncolásnak nevezett, folyamatos mosolygásra késztetett. Semmi megjátszás nem volt benne, csak adta önmagát, azt a szeleburdi, ám mégis összeszedett, kimondhatatlanul édes, de szexi kisugárzását, melyekkel lányok ezreit kergette az őrületbe, velem együtt. Akkor is jól mutatott, amikor gitározott. Legyen az elektromos, vagy éppen akusztikus gitár, jól állt neki.
A Kiss You előadása közben mindannyian egy furcsa táncmozdulatot kezdtek el csinálni, amit már többször is láttam tőlük, de most is megnevettetett. Szegény Harry nem tudta elkapni a ritmust, így csak ott totyorgott a többiek mellett, akik vadul rázták magukat. Na, de őt sem kellett félteni, ugyanis a szólójánál kiénekelt magas hangnál, amire eddig nem volt példa, hogy ilyet művelt volna, teljesen elkápráztatott mindenkit. Niall iszonyatosan beleélte magát a zenébe, így nem is lepődtem meg, amikor az ő részét pattogva, átszellemülve énekelte el. Ennek az egy dalnak már én is tudtam kívülről a szövegét, így teli torokból üvöltöttem velük együtt. A refrénnél Niall tekintete mindig rám tévedt, és úgy látszott, mintha csakis nekem énekelné azt a pár sort. A dal osztatlan sikert aratott. Ezt követően a színpad közepén álló mikrofonállványokhoz léptek, pár kedves szót szólva a rajongóknak, és bemondták a következő dal címét. Megszólalt a gitár hangja, a fények pedig egy pillanatra kihunytak. A színpad, amin álltak fokozatosan emelkedett meg, rajta velük. Mindannyian az állványba kapaszkodtak, és úgy énekeltek. Ahogy egyre magasabbra szálltak, egyre közelebb kerültek hozzánk is. Volt egy pillanat, amikor egyenesen szemtől szemben álltunk, és legszívesebben kinyújtottam volna a karom, hátha meg tudom őt érinteni, de sajnos ahhoz túl messze volt. Elöntött a büszkeség, miközben végignéztem, ahogyan repülnek. Minden értelemben. Repülnek, mert épp a levegőben vannak, és szárnyalnak, mert azt tehetik, amit teljes szívből szeretnek csinálni. A kis lebegés és a Last First Kiss eléneklése után a középső színpadon értek földet. Zayn hatalmasat énekelt a végén, művészien játszott a hangokkal, de olyan szinten, hogy még a srácok  is megtapsolták, a közönségről nem is beszélve. Óvatosan Perriere néztem, aki kerek szemekkel, sűrűn pislogva kapaszkodott a korlátba, látszott rajta, hogy hihetetlenül büszke a párjára. Mosollyal az arcomon megsimítottam a kezét, mire zavartan felém fordult, és ő is elmosolyodott. Azt hiszem, teljesen sokkos állapotba került. A srácok kifulladva, nevetve forgolódtak, integettek az embereknek. Egyszer csak Liam felszólalt.
-Remélem mind jól érzitek magatokat.-kijelentését óriási sikítás kísérte.-Most pedig következzenek a várva várt Twitter-kérdések!-kiáltotta a mikrofonba, mire a tömeg válaszul még nagyobbat sikított.-Tehát, az első kérdés.-kezdte Liam.-Kinek mi a kedvenc táncmozdulata?-olvasta fel. A srácok huhogni kezdtek, és nevetve néztem egymásra.
-Mind szeretjük a Joe-t!-jelentette be Louis, majd elhelyezkedtek, és a tömeg biztatására elkezdtek táncolni. Nevetve csinálták a jellegzetes mozdulatot, rettentően nagy átéléssel. Niall konkrétan majd szétesett, annyira rázta magát, miközben engem nézett, és folyamatosan vigyorgott. Meg kellett köszörülnöm a torkomat mozdulatai láttán, és nem tudom, hogy csak én éreztem-e úgy, de mintha melegebb lett volna a levegő odabent. A srácok nagy tapsot kaptak elismerésképpen.
-Na, Zayn, mi lett veled, hogy most meg tudtad csinálni?-verte hátba Louis Zaynt, aki válaszul gúnyosan rávigyorgott.
-Rendben, a következő. Ki tud közületek kézen állni?-olvasta a kérdést Liam.-Hú, ez jó!-mosolyodott el. Nevetve összenéztek, majd Liam átnyújtotta a mikrofont Zaynnek, és Louisszal megálltak egymással szemben.
-Mehet?-kérdezte Louis, mire Liam bólintott, és fellendültek. Louis valamivel tovább bírta, mint Liam, de mind a ketten nagyon ügyesek voltak. Megtapsolták őket, ám mielőtt következett volna egy újabb kérdés, Louis odasétált Harryhez.
-Ha jól tudom, van még itt rajtunk kívül valaki, aki tud kézen állni!-támaszkodott meg Harry vállán, mire a fiú halványan elmosolyodott, és megrázta a fejét.-Na ne legyél szégyenlős, Hazz! Mutasd meg!-biztatta. Harry egy kis vonakodás után belement, viccből  csinált pár nyújtógyakorlatot, majd lendületet vett, és megállt a tenyerén. Viszont Harry nem csak egyszerű kézenállást csinált, hanem megspékelte egy fekvőtámasszal, és kézen állva kinyomta magát. Na erre nem sokan számítottak, még a fiúk se, mutatványát hatalmas taps, és füttyögés kísérte.
-Csináljátok a Macarenát, légyszi!-olvasta fel a következőt Liam, röhögve, mert Louis épp úgy tett, mint aki megszédült az előbbi kézenállástól. Niall abban a pillanatban felnézett rám, és egyszerre nevettük el magunkat. Igen, ez volt az a mozdulat, amivel Niall mindig kiidegelt, amikor táncolni tanítottam. Tehetetlenül széttártam a karomat, tekintve, hogy így is, úgy is meg fogja csinálni, bármit teszek. Újból egy sorba helyezkedtek, Louis kért egy kis alapzenét, majd Niall a szájához emelte a mikrofont, és énekelni kezdte a szöveget. Mosolyogva néztem őket, ahogyan a sokszor bemutatott táncot adják elő, már Isten tudja hanyadjára. De látszott rajtuk, hogy nem unják. Végül Niall is beszállt a sorba, és már mind az öten táncolták a legendás Macarenát. A következő kérdésben rappelni kérték őket. Egy nagy sóhaj után egyszerre kezdték el a már kívülről fújt dalszöveget.
-You're moving with your auntie, and uncle in Bel-Air!-fejezte be Zayn elváltoztatott hangon, produkciójukat ismételten tapssal, és visítással köszönték meg a rajongók.
Véget értek a Twitter-kérdések, ezután Harry beszélt a közönséghez. Énekeltette őket, és visszamondatta velük azt, amit ő mondott. Végül eljutottak oda, hogy Harry bemondta a következő számot, ami a One Way Or Another volt. Na, ennél nem kellett több, mindenki megőrült. Koreográfia helyett egymásnak ugrottak, birkóztak a színpadon, ezzel megnevettetve minket. A hasamat fogva röhögtem, és folyton azt kérdezgettem magamtól, hogy "Most komolyan, ez lehetséges? Majdnem felnőtt ember létükre itt bunyóznak a színpadon, azért, mert ez esik nekik jól?" Végül azt állapítottam meg, hogy ez azért van, mert nem normálisak. Sosem voltak, és sosem lesznek. Ez az öt bolond srác bearanyozza a hétköznapjaimat, mellettük sosem unatkozom. Az őrület után újból repülés következett. Elfoglalták a helyüket a kis lebegőn, ami visszaszállította őket a nagy színpadig, mialatt egy újabb érzelmes dalt énekeltek. Ahogy az előbb, Niallel most is tartottuk a szemkontaktust, élveztem, hogy minden egyes kiénekelt hang nekem szólt. Hirtelen Eleanor megragadta a kezem, és magához húzott.
-Gyere Lizzie, miután leérnek, mennek átöltözni!-tájékoztatott. Aprót bólintottam, és a lányokkal együtt letrappoltunk a lépcsőn, hiszen egyikünk sem szalasztott volna el egy gyors találkozást velük. Mikor leértünk épp beszéltek a közönséghez, majd ez után a fények váltakozni kezdtek, a zenekar rákezdett a szólójukra, mialatt a nagy képernyőn egy kisfilm jelent meg. Amíg a közönség a kisfilmmel volt elfoglalva, a srácok lefutottak a színpad mögé, hogy átöltözzenek. Perrie és Eleanor már rutinosak voltak, ők egy futó csókra odaléptek barátjukhoz, pár szót váltottak velük, és már engedték is tovább őket. Rickie kapott egy hosszabb ölelést, majd hagyta, hogy Liam öltözni menjen. Rachelt futtában kapta el Harry, csak egy sietős ölelésre, hiszen ő is robogott tovább. Karba tett kézzel álltam, és a szőkeséget fürkésztem, aki szándékosan ment el mellettem, úgy, hogy csak egy futó pillantást vetett rám. Együtt rohantak a smikesekhez, akik egyúttal a ruháikat is hozták. Sértődötten néztem a fiú után, aki pár lépés után lendületből fordult vissza, széles mosollyal az arcán, és odalépett hozzám, majd egyből magához húzott, és ajkát az enyémre tapasztotta.
-Azt hiszem újra be kellene iktatnunk azokat a táncórákat, borzalmas a tánctudásod!-kötekedtem, mire újból magához vont, és egy csókkal hallgattatott el.
-Érdekes, a lányok imádják.-vont vállat.-De ha ilyen tanárom van, akkor átgondolom.-nézett a szemembe.
-Nagyon ügyes vagy a színpadon.-dicsértem meg.-De most már menj, mert szerintem az a nő ott lángoló fejjel épp téged keres.-mutattam a háta mögé, ahol egy nem éppen jó idegállapotban lévő nő közeledett felénk.
-Ajjaj, meg fogok halni.-húzta el a száját, majd visszafordult egy utolsó csókra.-Ha te nem lennél itt, minden egész más lenne.-mondta félmosolyra húzva a száját, majd elfordult, és ment átöltözni. Bárgyú vigyorral az arcomon néztem utána, előbb kimondott szavai ott csengtek a fülemben. Örülök, hogy ilyen hatással lehetek rá. Egy kéz simított végig a vállamon, mire kíváncsian néztem hátra.
-Mehetünk vissza a lelátóra?-mosolygott rám Eleanor, aki valószínűleg hallotta, amit az előbb mondott Niall.
-Persze.-bólogattam, aztán elfogadtam Perrie felém nyújtott kezét, és együtt szaladtunk a lépcső felé, útközben egy bátorító pillantást küldve a fiúk felé, akik arra a pár másodpercre abbahagyták az öltözködést, és megbabonázva figyeltek minket, ahogy eltűnünk a sötét ajtó mögött.
Más ruhában, újult erővel érkeztek a színpadra, és egy lassú, érzelmes dallal folytatták. Harry az egyik lépcsőn foglalt helyet, Niall gitárral a kezében Louis mellett az egyik emelvényen, Zayn a színpadon levő hangfalon, Liam pedig a színpad elejére vágta le magát. Ahogy felcsendült az Over Again dallama, és Liam kieresztette a hangját, az egész stadionra majdnemhogy csend borult. A rajongók az elején még sikítottak egy sort, majd szép lassan hallgattak el, a kezüket a magasba emelték, és úgy lengették, miközben sokan a telefonjuk kijelzőjével világítottak. Mi öten egymásba karolva dőlöngéltünk a zene ütemére, mosolyogva, elmerülve a hangokban, amik akkor és ott nekünk szóltak.
A koncert tökéletes befejezéssel zárult, a rajongók hatalmas, hosszú percekig tartó vastapssal fejezték ki hálájukat a fiúk felé, akik búcsúzásként egy banda-öleléssel hajoltak meg, majd jöttek le a színpadról. Mi már tűkön ülve vártuk őket, hogy aztán izgalommal telve magunkhoz szoríthassuk őket. Még odakint hallatszódott a tömeg üdvrivalgása, egy-két búcsúzó szó, és köszönet a srácok felől. A stáb elégedetten állt, hiszen sikeresen lebonyolították a koncertet, igaz akadt egy kis baj a mikrofonnal, de az hamarosan megoldódott. Mindent összevetve, egy jó hangulatú, nagyobb problémáktól mentes koncertet tudhattak a hátuk mögött. Pillanatokkal később megláttuk őket, ahogyan kipirulva, széles mosollyal az arcukon sétálnak le a lépcsőn, szedik le magukról a fülhallgatókat és a hozzá tartozó kábelek sokaságát, majd átnyújtják a mikrofonokat az ott álló srácnak, aki mond nekik pár kedves szót, majd eltűnik a hangosítás mögött. Mindenki, aki mellett elhaladtak gratulálnak nekik, ki egy kedves mosollyal, vagy biztató szavakkal, ki egy baráti hátba veréssel. Abban a másodpercben, ahogy elszakította tekintetét a padlóról, és tekintetünk összetalálkozott, hihetetlen boldogság öntött el. Szemei csillogtak, haja összekuszálódott, néhány tincse a homlokára tapadt, miközben kábítóan szép mosollyal közeledett felém. Nem tudtam parancsolni magamnak, lábaim önszántukból indultak el alattam, és a következő pillanatban lendületből ugrottam a nyakába, karjaimat a nyaka köré fontam, és egy hosszú, büszke csókkal gratuláltam neki.
-Eszméletlen voltál.-dicsértem meg, mikor eleresztettem.
-Köszönöm.-mosolyodott el.-Nélküled nem ment volna.
-Ugyan már.-legyintettem.
-Örülök, hogy itt voltál velem.-nézett a szemembe.-Gyere, megyek átöltözni.-kulcsolta össze az ujjainkat, majd az öltözője felé vezetett.
Vigyorogva támaszkodtam neki az asztalnak, miközben ő a szerkényből rángatta ki a ruháit. Nem sokáig szöszmötölt, lerántotta a felsőjét, fújt magára a dezodorjából, majd felvette a pólót, amiben jött. Lányos zavaromban az egyik hajtincsemet csavargattam az ujjam körül, és igyekeztem nem feltűnően bámulni izmos hátát, és kimondottan  formás fenekét, amit egy fehér Calvin Klein boxer takart. Mikor megfordult, hirtelen másfelé néztem, ami azért elég gyanús mozdulat volt. Egy halk nevetést hallottam felőle, majd lábakat láttam meg előttem a földön. Óvatosan néztem fel rá, amikor is hirtelen magához húzott, és megcsókolt. Karjait szorosan körém fonta, miközben nyelveink utat törtek maguknak, és akár a puzzle-darabkák, úgy illettek össze. Csókunk hosszú volt, és szenvedélyes, úgy tűnt, mintha sosem akarna elengedni. Erre a pillanatra vártam egész este, hogy végre magamhoz ölelhessem, érezzem bőrömön gyengéd érintését, és puha ajkait enyémen. Levegő után kapkodva váltunk el egymástól, tekintete homályos volt, mellkasa ütemesen emelkedett és süllyedt. Kezemet az arcához emeltem, hogy aztán végigsimítsak puha bőrén. Érintésemre halványan elmosolyodott.
-Esti program?-kérdezte hirtelen a szemembe nézve, mire ledermedtem, majd a felismeréstől hangosan felnevettem, ő pedig velem együtt nevetett.
-Hát emlékszel még?-kíváncsiskodtam.
-Persze, hogy emlékszek.-bólintott azonnal.-Remélem, hogy most tényleg az lesz, amit már akkor elterveztem magamban.-vigyorodott el kajánul.
-Buli?-csattantam fel jókedvűen, noha tudtam, hogy mi lesz a válasz. Őszintén szólva, el sem tudom képzelni, mi lett volna akkor, ha Louis nem ordítja el magát, hogy bulizni megyünk. Talán engedtünk volna a kísértésnek, talán nem...ez már sosem fog kiderülni.
-Majdnem.-kacsintott rám, majd újból megcsókolt.-Mit szeretnél csinálni, édes?-kérdezte pimasz mosollyal a száján.
-Hm.-gondolkoztam el.-Nézzünk filmet!-ajánlottam fel az első dolgot, ami eszembe jutott.
-Nincs az az isten.-rázta meg a fejét egyből.
-Kapsz egy kényeztető masszázst is.
-Akkor van.-bólintott egyetértően, majd elengedett, felhúzta a nadrágját, a pulcsiját, kézen fogott, és csatlakoztunk a többiekhez, akik valahol odakint lehettek.
Az este folyamán Louis bebizonyította, hogy másnaposan is tud teljesíteni a színpadon, és bár jól bírta, a végére ő is elfáradt, ezért úgy döntöttek, hogy ma Eleanornál alszik. Rickie és Liam vacsorázni mentek, Zayn és Perrie Perrienél töltötték az est további részét, egyedül Rachel és Harry mentek el egy zárt körű házibuliba, ahol kicsit kiereszthették a gőzt. Niallel mi is megterveztük már a programunkat, így egyenesen hazakocsikáztunk, az üres lakásba. Folyamatosan nevetve léptünk be az üres előszobába, majd lerúgtuk magunkról a cipőnket, és az emelt felé, pontosabban a szobánkba vettük az irányt. Odabent sötét volt, és csend, egyedül a kint zuhogó eső hangja töltötte be a szobát. A villanykapcsoló felé nyúltam, de Niall lefogta a kezem.
-Szerintem nincs rá szükség.-suttogta a fülembe.
-Sötétben nem találom meg a testápolót.-szabadkoztam, majd felcsaptam a villanyt. Niall elégedetlen pillantást küldött felém, majd az ágyhoz ment, és levágta rá magát. Miután rájöttem, hogy a testápoló valószínűleg a fürdőben van, kimentem érte, és a tükörbe nézve igazítottam a kinézetemen. Levettem a szűk nadrágot, és egy kényelmes sortra cseréltem, az inget pedig Niall fehér, Ramones feliratú pólójára. Hajamat lófarokba kötöttem, kicsit megmostam az arcom, és a testápolóval a kezemben mentem vissza a szobánkba. Meglepő látvány fogadott, ugyanis a függönyök mind el voltak húzva, az éjjeliszekrényen apró kis mécsesek égtek, és kellemes illat árasztotta el az egész szobát. Mosolyogva léptem be az ajtón, Niall az ágyon feküdt, egy szál boxerben, fejét karjaira támasztva. Érkezésemre felnézett, és egyből elmosolyodott. Óvatosan ültem le mellé az ágyra, ujjaimmal végigsimítottam izmos vállain, és a füléhez hajoltam.
-Arról volt szó, hogy filmet is nézünk.-súgtam.
-Inkább a masszázst választom, ha lehet.-jelentette ki, majd visszadőlt az eredeti pozícióba. Tudomásul vettem akaratát, nem kérdezősködtem többet. Felráztam a tubust, majd a hátára nyomtam belőle egy hosszú csíkot. Ráültem a fenekére, mert így sokkal könnyebb volt masszírozni őt. Nagy levegőt vettem, és óvatos, körkörös mozdulatokkal értem hozzá. Nem tudtam, hogy mennyire erősen szereti, így maradtam a viszonylag gyengéd masszírozásnál. Ujjaim pár perc után sajogni kezdtek, de nem hagytam abba, hiszen lélegzetvételei arról árulkodtak, hogy élvezi. Tovább folytattam izmainak lazítását, de meg kellett állnom, mert azt hittem, mentem leszakad a kezem. Lassan emelte fel a fejét, majd hátrafordult hozzám.
-Mindjárt folytatom, csak kicsit elfáradtam.-mentegetőztem. Niall a hátára fordult alattam, kezeit a combomra tette, és gyengéden simított végig rajta.
-Hagyd csak, megelégszem ennyivel, köszönöm szépen.-támaszkodott a könyökére, majd kicsusszant lábaim közül. Közel jött hozzám, és a combjaim közé térdelt, majd kezei közé vette az arcomat. Vadul dobogó szívvel figyeltem, ahogyan egyik kezét leengedi a hátamon, és a mellkasához ránt. Mélyen a szemembe nézett, és gyengéden fektetett le a párnára, majd fölém hajolt.
-Azt hiszem van valami más is, amivel ellazíthatsz.-suttogta a fülembe, és halványan elmosolyodott. Zavartan beharaptam a számat, és egyik kezemmel a hajába túrtam, majd lehúztam magamhoz, hogy megcsókolhassam csábító ajkait.
-Egyet értek.-válaszoltam halkan.
Niall elmosolyodott, majd az éjjeliszekrényhez hajolt, hogy elfújja a gyertyákat, így az egész szoba sötétbe burkolózott. Szorosan körém fonta karjait, mialatt szenvedélyes csókokkal árasztotta el testem minden egyes szegletét. Mindketten tudtuk, hogy mit akarunk. Engedtük, hogy úrrá legyen rajtunk a vágy, és beteljesedjen az, amire már oly rég óta várunk...

(II./13.) Minden egyes érintésekor és csókjakor újból beleszeretek...

Hideg van, eszméletlenül hideg, szinte a csontomig hatol. Csapzottan, hörögve futok a kihalt folyosón, melynek hosszú falai tekintélyt parancsolóan tornyosulnak felém. Meztelen talpam minden egyes lépésnél visszhangzik a jéghideg kövön, a tüdőm majd kiszakad a helyéről, miközben rohanok a semmi felé. Nem tudom, hogy mi elől menekülök, azt sem tudom, hogy honnan. Csak a nagy feketeséget látom magam előtt, sehol egy kósza fénysugár, ami utat mutatna, sehol egy ajtó, vagy ablak, csak a puszta sötétség. Hirtelen megbotlok, a térdeim összecsuklanak, és erőtlenül rogyok össze. A fejem nagyot koppan a kőpadlón, az egész testem reszket, a forró könnycseppek pedig lyukat égetnek az arcomba, ahogy lefolynak rajta. Mélyeket lélegzem. Próbálok felállni, de nem megy. Valami mágnesként húz vissza a földre, és nem ereszt onnan. Leszorítom a szemem, és hallgatom szívem heves dörömbölését, kezemet pedig a mellkasomra szorítom. Halk kopogást hallok...léptek. Valaki lassan lépked felém, a cipője hangját visszaverik az üres falak. Erőlködve emelem fel a fejem, olyan magasra, amennyire csak tudom. Azonban arc helyett egy fekete lakkozott topánkát látok magam előtt, és karcsú lábakat. A jobb bokát egy csavart, elegáns lánc gyűrűzi körül. Nem látom a lábak tulajdonosát. Egy erős lökést érzek a tarkómon, ami a földnek taszítja a fejem. Nem tudok ellenkezni, hagyom, hogy újból a földnek ütődjön arcom. A padló megnyílik alattam, hirtelen a szabadban találom magam, egy erdő közepén fekszem a nyirkos avarban, összekuporodva, az eső pedig zuhog rám. Hajam az arcomra tapad, az eső adta homály miatt nem látok tisztán. Testem besüpped a sárba, a vízcseppek végigfolynak rajtam. Óvatosan felnyomom magam a talajról, és körbenézek. Az erdő üres, és sötét. Csupán a fák állnak körülöttem, ágaik a szél fúvására ütődnek össze, és törnek le. Egy reccsenést hallok meg a hátam mögül. Remélten fordulok meg, és egy magas árnyékot látok. Gondolkodás nélkül pattanok fel, és futni kezdek. Berohanok az erdő sűrűjébe, a gallyak végigcsikarják fedetlen bőrömet, és a lábam bokáig besüpped a sárba. Minden erőmet összeszedve futok, és nem engedem, hogy az alak utólérjen. A ruhám beleakad egy kiálló gallyba, és azonnal leszakítja rólam mély sebet ejtve a karomon. Nem bírom tovább. Kifulladva esek össze az egyik fa tövében, felhúzom a térdem, és ráhajolok. Egy pillanatra nézek fel, és a szürke alak áll velem szemben, egyre közelebb, és közelebb jön. Egy fájdalmas sóhaj szakad fel belőlem, amikor egy kéz hirtelen felém nyúl, és teljes erőből rángatni kezd. Torkom szakadtából üvöltök, de senki sem hallja, könnyeim patakként folynak végig az arcomon és úgy érzem, akkor és ott, hogy mindennek vége... Egy ismerős hang üti meg a fülem, mely egyre hangosabb és hangosabb. "Lizzie...Lizzie, ébredj..."
-Könyörgöm Lizzie, ébredj már fel!-hallottam meg egy kétségbeesett kiáltást, mire a szemeim kipattantak, levegő után kapkodva ültem fel az ágyon, és riadtan fordultam körbe. Szaporán lélegeztem, a szívem őrült ütemben dörömbölt a mellkasomban, verejtéktől csurom vizes pólóm pedig rám tapadt. Zaklatottan néztem az ágy mellett térdelő Niallre, akinek szemei most rémülettől csillogtak. Rajta kívül Harry állt az ágy végében, Rickie és Liam pedig az ajtófélfának támaszkodtak. Niall remegve hajolt oda hozzám, majd mikor felé dőltem, ösztönösen vont karjaiba. Gyengéden ringatott, a hátamat simogatta, miközben szorosan ölelt, és próbált nyugtatni. Fejemet vállába fúrva engedtem, hogy pusztán az, hogy a közelében lehetek, teljesen lenyugtasson, és visszaállítsa szívemet a normális tempóra. Beszívtam kellemes illatát, tudtam, hogy, hogy karjai között biztonságban vagyok. Csak egy álom volt...egy rémisztő és sötét álom. Percek múlva felemeltem a fejem, és Niallre néztem, aki eddig szótlanul ült az ágy szélén engem ölelve.
-Minden rendben, Lizzie?-kérdezte mély aggodalommal a hangjában, miközben kisimított egy tincset az arcomból, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Igen.-bólintottam.-Csak rosszat álmodtam.-fordultam a többiek felé, akik aggódóan néztek rám.-Jól vagyok, semmi baj, tényleg.-nyugtattam meg őket, és még egy apró mosolyt is magamra erőltettem. Harry, Liam és Rickie látszólag megkönnyebbülve néztek össze, majd rám, és még mielőtt kimentek volna a szobából, Harry biztatóan végigsimított a karomon.
-Megijesztettél.-jelentette ki Niall.-Lent ültünk a nappaliban, és egyszer csak kiáltásokat hallottunk fentről. Azt hittük, valaki bánt. Az ágyban feküdtél, összegörnyedve, sírtál, és segítségért kiáltoztál...-itt elcsuklott a hangja.-Hiába szólítgattunk, és rázogattunk, nem ébredtél fel...-emlékezett vissza, miközben tekintetét az enyémbe fúrta, és látszott rajta, hogy szörnyen megviselte a dolog.-Borzasztó volt úgy látni.-rázta meg a fejét, majd remegő kezét az arcomhoz emelte. Nagyot sóhajtva hajtottam fejemet a tenyerébe, majd egy apró csókot leheltem ujjaira.
-Sajnálom.-nyögtem ki.
-Lizzie, tűzforró vagy!-hőkölt hátra, mikor végigtapogatta az arcomat.-Te belázasodtál!-nézett rám kétségbeesetten.
-Niall, nyugodj meg, semmi baj, csak a sírástól lehet felszaladt a lázam.-mondtam a szemébe nézve. Ártatlanul, kerek szemekkel pislogott rám, és láttam rajta, hogy eszében sincs lenyugodni. Erőt vettem magamon, és tovább folytattam.-Higgy nekem, semmi bajom sincsen, csak rosszat álmodtam. De már vége, jól vagyok. Ne idegeskedj, Niall, neked most a koncertre kell összpontosítanod, ami pontosan.-néztem a falon lévő órára-Két óra múlva lesz.
-Az most nem érdekel!-csattant fel.
-De igenis érdekeljen!-vágtam vissza erélyes hangnemben. Nagyot sóhajtottam, majd kicsit halkabban folytattam.-Niall, megmondom mi lesz. Most megyek, és veszek egy nyugtató, lazító fürdőt. Te pedig összeszeded magad, és felkészülsz a fellépésre. Ott leszek veled végig, a színpad mellől nézlek, ahova te is odalátsz. Kérlek, bízz bennem, és hidd el, hogy nincs miért aggódnod. Jól vagyok.-simítottam végig pirosló arcán, szavaimmal próbáltam meggyőzni őt. Összeráncolt szemöldökkel meredt rám, és nagyon gondolkozott. Végül már könyörgő pillantásokat küldtem felé, amikor is vonásai megenyhültek, és egy hangos sóhajjal jelezte, hogy elfogadja amit mondtam.
-De megmérem a lázad, és ha lesz, itthon maradunk!-emelte fel az ujját fenyegetően, mire elnevettem magam, és mosolyogva a nyakába ugrottam. Boldogan öleltem át, és hálás csókokkal árasztottam el.
A kádat teleengedtem vízzel, öntöttem bele a kedvenc illatos hadfürdőmből, és csepegtettem bele nyugtató hatású illóolajat. Mélyeket lélegezve merültem el a víz kellemes melegében, és lehunyt szemmel relaxáltam kicsit. Persze, most óvatosabb voltam, nem úgy mint legutóbb, amikor elnyomott az álom, így ügyeltem arra, hogy még véletlenül se aludjak el. Az álmom járt az eszemben. Nem értettem semmit belőle.Sosem álmodtam még ehhez hasonlót. Annyira valóságos és ijesztő volt. Nem csodálom, hogy Niallre a szívbajt hoztam, csak elképzelem, ahogyan azt hallja, hogy a barátnője, aki éppen alszik, önmagán kívül üvölt, és sír. Nem lehettem valami szép látvány. Fogalmam sincs, mi idézte elő a rémálmom, talán ilyen nagy hatással volt rám a Titanic, talán csak félek valamitől, amiről még én sem tudok...
Nem sokáig szöszmötöltem, hiszen rajtam kívül akadt még öt srác, akik szerettek volna lezuhanyozni a fellépés előtt, szóval egy kis ázás után megszárítkoztam, és a szobámba trappoltam. Szerencsére úgy lett minden, ahogy azt elterveztem. A fürdő kellőképpen ellazított, kiegyensúlyozottan indultam neki az estének. Öltözetnek egy fekete csőfarmert, és egy türkizkék inget választottam, cipőnek pedig a színben passzoló, kék tornacsukámat.  A hajamat hagytam magától megszáradni, így megjelentek benne a természetes hullámok, amiket normális esetben utálok, de most kifejezetten tetszettek. Rövid idő alatt elkészültem, így alkalmam volt végignézni a srácok eszeveszett rohangálását a házban. A folyosó korlátjának dőlve, vigyorogva kapkodtam a fejem közöttük. Zayn fél cipővel a lábán tört ki a szobájából, és egy nagyot ordított.
-Hol van a másik cipőm?-idegeskedett, majd lefutott a lépcsőn. A következő pillanatban a fürdő ajtaja csapódott ki, és Harry dugta ki a fejét, arcát borotvahad borította, úgy festett, mint a Mikulás, aki idén kicsit korábban érkezett.
-Melyikőtök nyúlva le a borotvámat?-kérdezte dühösen és tekintetével a többieket kereste, majd végül megállapodott rajtam.
-Rám ne nézz, nekem van sajátom!-emeltem fel a kezem védekezően, mire egyetértően bólintott, és bevágta maga után az ajtót. Liam és Rickie elkészülve léptek ki a szobájukból, és megálltak mellettem.
-Jól vagy már?-kérdezték lágy hangon.
-Persze.-válaszoltam vidáman, és felröhögtem, amint épp Niall esett ki az ajtón, mert rálépett a cipőfűzőjére.
-Örülök, hogy nevetni látlak.-hajolt oda hozzám, és egy gyengéd csókot nyomott az ajkamra.
Szenvedve, de mindenki elkészült, és végre elindulhattunk a helyszínre. Indulás előtt Louis és Eleanor még veszekedett egy sort, amiért Louis nem akarta felvenni azt az inget, amit Eleanor mutatott neki, de aztán győzött a női tekintély, így végül a színes rövid ujjú ingben jelent meg előttünk.
A stadionhoz érve már messziről láttuk, hogy a rajongók gyülekeznek, és toporzékolnak arra várva, hogy végre nyitódjanak a kapuk, és teljesüljön az álmuk. A fiúk már rutinosan kezelték a helyzetet,
a hátsó ajtóhoz mentünk, fejbe húzott kapucnikkal, és úgy osontunk be az épületbe, hogy senki sem vett észre minket. Ahogy beértünk a srácokat egyből lerohanták a sminkesek, fodrászok, stylistok, szóval mi, lányok magunkra maradtunk. Perrie nem bírt magával, egyfolytában táncikált, és tekintetével Zaynt kereste.
-Nyugi már, elszédülök tőled!-ragadta meg Rickie a karját, ezzel leállítva az ugráló Perriet, aki lebiggyesztett szájjal, kiskutyaszemekkel pislogott Rickiere. Akaratlanul is elmosolyodtam rajta, babarózsaszín, fodros ruháján, amihez bakancsot vett fel, egy farmerkabáttal, és apró kis virágokkal a hajában úgy nézett ki, mint egy óvodás, aki most szabadult a napköziből. Bár be kell hogy valljam, eszméletlenül jól áll neki ez a stílus, olyan bohókás, de mégis egyedi. Igazán összeillenek Zaynnel, nem tudnám mással elképzelni őket. Kíváncsian forgolódtam az egyre zsúfolódó backstage-ben, figyeltem az embereket, akik a fényeket állították, a zenekart, ahogy lassan elfoglalja a helyét a hangszerek mögött, és a nagy képernyőt, amin képek jelentek meg, próbaképpen. Ahogy oldalra néztem, megláttam társaságunk utolsó, hiányzó tagját, aki kecsesen sétált felénk a fekete magassarkújában, piros csőnadrágban, és fekete csipke felsőben. Haja most kontyba volt fogva, és a sminkje sem volt olyan feltűnő, mint máskor. Csinos volt, mint mindig.
-Sziasztok!-köszönt kedvesen, mire mind visszaköszöntünk.-Srácok?-nézett körbe.
-Valószínűleg épp valamelyik sminkest vagy fodrász akasztják ki.-válaszolta Eleanor, mire Rachel jóízűen felnevetett.
Már fogalmam se volt, hogy hol vannak a fiúk, hiszen nemsoká kezdődött a koncert, és sehol senki. Hirtelen ötlettől vezérelve elindultam abba az irányba, ahol legutoljára láttam őket. Reméltem, hogy most is hasonlóan működnek a dolgok, mint a legutóbbi koncerten, és megtalálom azt, amit keresek. Próbáltam nem nagy feltűnést keltve járkálni az ajtók előtt, és amikor végre megtaláltam azt, amit kerestem, széles mosollyal az arcomon nyúltam a kilincsért. Lassan nyitottam ki, láttam, hogy bent ég egy halvány fény, és a szőkeség ott állt velem szemben...félmeztelenül. Elpirulva dugtam be a fejem az ajtón, majd mikor intett, egy határozatlan lépést tettem befelé, és becsuktam magam mögött az ajtót. Niall a szekrénynek dőlt, és félre billentett fejjel méregetett.
-Hát te hogy kerültél ide?-kérdezte felvont szemöldökkel.
-Csak úgy sétáltam, és véletlen ide kerültem.-füllentettem, bár mindketten tudtuk, hogy nem véletlen jutottam oda.
-Á, értem. És végig ott akarsz állni, vagy esetleg közelebb merészkedsz?-kérdezte pimaszul, mire elmosolyodtam, ellöktem magam az ajtótól, és elé léptem. Karjai automatikusan körém fonódtak, ujjaim a hajába túrtak, miközben ajkaink összeértek, és nyelveink utat törtek maguknak, hogy aztán vad csatát vívjanak egymással. Meztelen felsőteste épp elég indok lehetett volna ahhoz, hogy ott helyben megsemmisüljek, de Niall rátett még egy lapáttal. Tenyerét az ingem alá csúsztatta, és mialatt csókolóztunk, fel-le simított a gerincem vonalán. Ujjaim erőteljesebben a hajába szántottak, levegővételeim felgyorsultak, és a szívem is szaporábban vert. Nem ez az első csókunk, ám mégis olyan érzéssel tölt el, mintha az lenne. Be kell hogy ismerjem, minden egyes csókjakor és érintésekor újból beleszeretek... Mosolyogva váltunk szét egymásól, kipirult arccal.
-Deja vu érzésem van.-jelentette ki a szemembe nézve.
-Nekem is.-válaszoltam. Azonnal eszembe jutott a koncert, amikor én leptem meg őt a saját öltözőjében. Talán már akkor is ezt éreztem, amit most, csak még nem figyeltem rá, nem mertem még magamnak sem bevallani, hogy mit is jelent nekem valójában ez a fiú.
-Mire gondoltál, amikor megláttál?-szóltam fel hirtelen. Niall egy pillanatra elgondolkozott.
-Hogy mire gondoltam?-ismételte meg a kérdésem, majd elnevette magát.-Akkor bizonyosodtam meg róla, hogy végre megtaláltam azt, akit kerestem.-válaszolt, majd egy tincset a fülem mögé simítva újból megcsókolt.
Hosszú percekig álltunk egymás karjaiba burkolózva, szótlanul. Kicsit izgultam, hiszen ez volt az első olyan koncert, melyre hivatalosan is a barátnőjeként kísértem el. Talán láthatta rajtam zavarodottságomat, mert az arcomat fürkészve óvatos mosolyra húzta a száját.
-Niall.-szólítottam meg, mire érdeklődve pislogott rám.-Szerintem lassan ideje lenne felöltöznöd.-emlékeztettem, tekintve, hogy alig pár perc múlva a színpadon kell majd állnia.
-Lehetséges.-bólintott, majd lazított ölelésén, kicsúszott előlem, és az asztalhoz lépett, amire ruhák voltak terítve.-De mit vegyek fel?-túrkált köztük.
Kíváncsian léptem mellé, és végignéztem a kipakolt ruhákon. Niall egy kék full-capet, és egy fehér pólót vett a kezébe, és segítségkérőn fordult felém.
-Szerintem ez jobb lenne.-emeltem fel egy bő, fehér tank-topot, melynek közepén egy vasalt minta díszelgett.-Illik a szürke gatyádhoz meg a fehér Suprádhoz.-vontam meg a vállam lazán. Niall a topra nézett, majd mosolyogva bólogatni kezdett, és belebújt az említett darabba. Akaratlanul is elöntötte arcomat a pír, ahogy felemelte a kezét, és karján kirajzolódtak szabályos izmai. Bazsalyogva dőltem neki a szekrénynek, kezeim között forgattam a full-capjét, és képtelen voltam elszakítani róla a tekintetem. Ahogy a tükör előtt állt, és a haját igazgatta, vagy éppen az arcát simogatta, felébresztett bennem egy furcsa érzést, melyre eddig senki sem volt képes. Miközben én elvesztem a látványban, a múlt koncert emlékei filmként peregnek le előttem. Előbbi szavai elgondolkodtatnak. Felteszem magamnak a kérdést: Ha mind a ketten többet éreztünk már az elejétől, mint barátság, akkor miért kínlódtunk hetekig? Talán jobb, hogy így történt, hiszen barátokként ismertük meg egymást, és alkalmunk volt rengeteg időt együtt tölteni. Fokozatosan nyíltunk meg a másik előtt, mindig egy újabb kis darabot adtunk ki magunkból, talán ezért is alakult ki közöttünk ilyen szoros kapcsolat. Az őszinte érzésekhez idő kell...nem jönnek csak úgy egyből, maguktól. Eszembe jutnak anyu sokat hajtogatott szavai. "Vigyázz lányom, hogy kinek mit árulsz el magadról. Csak annak beszélj őszintén az érzéseidről, akiben teljes mértékben bízol. Soha nem tudhatod, ki élhet vissza velük." ... Anya, ha most látsz onnan fentről, remélem, büszke vagy rám. A lányod talált egy olyan fiút, aki önzetlenül szereti, és akinek először a szívét tárta ki, nem pedig a lábait...
Nem tudom, mennyi ideig mélázhattam el, ugyanis egy hangos ordításra kaptam fel a fejem, miszerint két perc van kezdésig. Niall velem szemben állt, és mosolyogva lépett felém. Kinyújtottam a kezem, hogy az addig szorongatott sapkát a fejére tegyem, de Niall elkapta a csuklóm, és kivette ujjaim közül a full-capet. Vigyorogva húzta a fejemre, nagy műgonddal igazgatta el alóla kilógó, hullámos hajamat. Értetlenül meredtem rá, mire elmosolyodott, magához húzott, és egy lágy puszit nyomott a homlokomra.
-Előbb-utóbb meg fog fájdulni az a csinos kis buksid, ha ennyit töröd.-közöle nevetve.-Úgy állj, hogy lássalak!-utasított.
-Megpróbálok.De most menj!-tártam ki előtte az ajtót.-Ne izgulj, biztos vagyok benne, hogy eszméletlen leszel.-kacsintottam rám, mire válaszul visszalépett hozzám, és búcsúként édesen megcsókolt.-Menj már!-löktem meg a mellkasát szédülten. Mély levegőt vett, majd kirontott az öltözőből, elvette a felé nyújtott mikrofont, és csatlakozott a banda többi tagjához.
Amint kialudtak a fények, a zenekar pedig megpengette az első húrt, és a fiúk feltűntek a színpadon, elszabadult a pokol. A közönség őrjöngött, a stáb őrjöngött, a fiúk őrjöngtek, és mi öten is őrjöngtünk. A közönség pusztán a ténytől, hogy egy helységben lehetnek imádottaikkal, a stáb azért, mert állítólag egyiküknek nem működő mikrofont adtak, a fiúk azért, mert a maximumot akarták nyújtani, mi pedig csupán azért, mert élveztük hallgatni választottjaink éneklését, és nézni produkciójukat a színpadon. A mikrofon-probléma sikeresen megoldódott, kiderült, hogy a hibás készülék Harryhez került, aki egy óvatlan pillanatban a színpad mögé szaladt, ahol átadták neki a működőt, és minden folytatódott tovább. Egyikünk sem bírt magával, Perrievel egymás kezét szorongatva ugráltunk, és a többiekkel együtt énekeltük a dalszöveget. A koncert közepe felé Eleanor hirtelen megragadta mindannyiunk karját, és egy ajtó felé tuszkolt minket, ami mögött egy lépcső lapult. Sietősen szaladtunk fel rajta, egy percet sem akartunk elvesztegetni. Egy kisebb lelátón találtuk magunkat, ahol rajtunk kívül senki nem tartózkodott. Iszonyúan hálásak voltunk Eleanornak, aki felhozott minket ide, mert így nem csak mi láttuk a fiúkat teljesen tisztán, és szemből, hanem ha felnéztek, ők is láttak minket. Nem sok időbe telt, mire észrevettek, ezt néhány elvétett pillantásból, és kézfeltartásból, avagy intésből szűrtük le. A korlátot markolva billegtem az ütemre, miközben énekeltem, és le sem vettem a szemem Niallről. Hihetlen, hogy mekkora átéléssel adják elő a dalokat, látszik rajtunk, hogy egyesülnek a zenével, és nem csak eléneklik, hanem bele is élik magukat abba, amit énekelnek. A Rock me-nél szinte alig lehetett őket a színpadon tartani, Harry a mikrofonállványt megdöntve, mint egy rocksztár, Niall elektromos gitárral a kezében, a többiek a levegőben hadonászva, teli torokból énekeltek. A szám elején egy ütemre tapsoltak a közönséggel, amibe persze mi is beszálltunk. Niall néha már feltűnően sokszor pillantott fel rám, egyszer még azt is elfelejtette, hogy az ő része következett, amibe zavartan, kicsit megkésve kezdett bele. Mosolyogva ráztam a fejem, és figyelmeztettem, hogy ne rám összepontosítson, hanem a koncertre.
De sajnos egyikünk sem tudott magának parancsolni, tudtam, hogy jelenlétem erőt ad neki, így bármikor is rám nézett, eszeveszett csápolásba, és éneklésbe kezdtem, ezzel megadva neki azt a löketet, amire szüksége volt, és ami csak még több energiát adott neki...