(II./9.) Nem bírnám elviselni, ha más is úgy gondolna rád...

Vegyes érzelmek kavarogtak a fejemben, mialatt kitrappoltunk a pizzázóból. Még mindig iszonyúan dühös voltam arra a srácra, aki letapizott, mert mégis mi jogon ér ő hozzám? Legszívesebben visszakézből arcon vágtam volna, legalább olyan erősséggel, mint ahogy ő csapott a fenekemre, de aztán jobbnak láttam, ha nem képelem fel ott mindenki előtt. Ráadásként pedig jött Niall, aki lerendezte helyettem az ügyet. Komolyan, elég volt pár jól hangsúlyozott szó, és egy sötét szempár, hogy észhez térítse a srácot. Azt még mindig nem tudom felfogni, honnan került ő elő, mert tudtommal egész nap próbálnak. De most ez zavart a legkevésbé, hiszen ő ott termett, és megvédett. Büszke voltam rá, hogy ilyen barátom van. Persze a pizzériában azonnal felismerték, és elő is került néhány mobil, de Niallt ez sem érdekelte, csak az lebegett a szeme előtt, hogy valaki hozzám ért, akinek abszolút nem szabadott volna. Most talán néhányan egy anyámasszony-katonájának gondolnak, amiért a barátom kell, hogy megóvjon, de szó nincs erről. Én tényleg, teljes nyugodtsággal pofoztam volna fel a fiút, ha Niall nem jelent volna meg. Talán mindenki jobban járt, hogy így végződött. A srác megúszta egy pohár epershake-kel az arcában, nem lett verekedés, és a becsületem is nagyjából megmaradt.
Vadul dübörgő szívvel vonultam Niall után, aki sebes léptekkel haladt előre a kijárat felé, gyorsan cikázva az asztalok között. Keze az enyémet szorította, úgy vonszolt keresztül az embereken. Nem tudom, hova sietett, hiába szólítgattam, nem fordult meg. Kétségbeesetten fordultam hátra, mögöttem Rickieék próbálták tartani a tempót, és nem lemaradni. Mikor végre a kijárathoz értünk, kifulladva néztem fel rá. Az arcomat kémlelte, szemei csillogtak a dühtől, miközben fogait összeszorítva vetett egy pillantást a bent ülő csapatra. Az a szerencsétlen épp az arcát tisztogatta, a többiek meg visszafojtott röhögéssel figyelték. Egy másodpercre összeakadt a tekintetük Niallel, de azon nyomban elkapta a fejét. Niall visszafordult felém.
-Nem igaz, hogy téged mindig megtalálnak az ilyen gyökerek.-rázta meg a fejét hitetlenül, ujjával a bent ülőkre mutatott.-Már lassan azt sem engedhetem, hogy egyedül menj valahova.-folytatta.
-Ez az én szerencsém...de most nem történt semmi komoly.-jelentettem ki, mire a felszaladt a szemöldöke.-Jó, persze, ennek sem kellett volna megtörténnie, de nem tudok mit tenni. Legközelebb ha meglátok egy ilyen társaságot nagy ívben elkerülöm őket.-fogadtam meg, inkább csak magamnak. Már kezd elegem lenni az ilyen helyzetekből, de tényleg.
-Támogatom az ötletet.-bólintott rá Niall, majd féloldalas mosolyra húzta a száját, és magához vont, hogy adjon egy puszit a homlokomra.
-Amúgy neked nem a próbán kéne lenni?-jutott eszembe hirtelen.
-Ja, de. Próbálunk is, csak megéheztünk, és elzavartak kajáért. Ó, na azt meg elfelejtettem. Mindegy, azt hiszem el is ment az étvágyam.-legyintett.-Ahogy kiszálltam a kocsiból egy ismerős alakot láttam meg a sarokban, és hogy valakivel éppen beszélgetett, aztán hirtelen sarkon fordult, és akkor felismertelek. Pont láttam, ahogy hozzád nyúlt...-mesélte fogcsikorgatva.
-Most már mindegy.-simítottam végig az arcán kényszeredett mosollyal az arcomon, mire belepuszilt a tenyerembe.
-Igen. De ha még egyszer meglátom, hogy így érnek hozzád...vagy ha csak rosszul néznek rád...-kezdett bele a fenyegetőzésbe, újból felhergelve ezzel magát.
-Tudom, tudom...akkor nem leszel ilyen elnéző.-fejeztem be helyette.
-Pontosan.-helyeselt.
-De nem lesz több ilyen alkalom.
-Remélem is.-bólintott.-Nem bírnám elviselni, ha más is úgy gondolna rád...-tette hozzá a szemebe nézve. Elérzékenyülve öleltem át, majd amikor egy csókért hajoltunk egymás felé, egy halk köhintést hallottam meg mögülem. Akkor jutott eszembe, hogy a lányok azóta ott állnak mögöttünk. Zavartan a fülem mögé tűrtem a hajam, és egy gyors puszit nyomtam Niall szájára, majd feléjük fordultam. Látszólag nem igazán tudták kezelni a helyzetet, nem voltak benne biztosak, hogy most mi tévők legyenek. Egy biztató mosolyt küldtem feléjük, majd felnéztem Niallre, aki szintén rájuk mosolygott.
-Nem voltál semmi.-közölte Rickie Niallre nézve.-Azt hiszem, egy darabig rosszakat fog álmodni.-kuncogott.
-Á, papucs a gyerek.-legyintett Niall nevetve.-Nézz már rá, árad belőle a szerencsétlenség. Csak egy nagyképű taknyos, aki azt hiszi, hogy menő, ám ha valaki erélyesebben rászól, egyből izzadni kezd. Vicc az egész.-rántotta meg a vállát, majd mindannyian egy utolsó pillantást vetettünk az ügyetlenkedő fiúra, aki még mindig úszott a shake-ben, és elindultunk a kocsik felé.
-Mondjuk, azért te is jót alakítottál, drága barátnőm.-bökött oldalba Rickie.-Őt ismerve, tuti, hogy ha nem jössz, ő maga rendezi le.-közölte Niallel, aki vigyorogva nézett rám.
-Mindig is tudtam, hogy harcias egy nőszemély.-húzott közelebb magához, majd átölelte a vállam.-Hazafelé mentek?-kérdezte, amikor odaértünk Perrie kocsijához, mire mindannyian bólintottunk.-Nincs kedvetek bejönni a próbára?-ajánlotta fel kedvesen. Összenéztünk, majd egyből eldöntöttünk, hogy megyünk.
-De! Ez jó ötlet! Úgyis régen voltam már.-gondolkozott el Eleanor.
-Felőlem mehetünk, Zayn majd nagyot néz.-lelkesedett fel Perrie.
-Akkor gyertek majd utánam.-biccentett Niall a kocsija felé. A lányok beszálltak Perrie kocsijába, Niall pedig addig könyörgött, hogy végül én vele mentem. Útközben folyton a szatyor tartalmáról kérdezősködött, mindenképp tudni akarta, hogy mit találtam estére. Tudtam, hogy mégis inkább a többiekkel kellett volna utaznom. Egész úton nem hagyott békén, többször is ráförmedtem, hogy az utat figyelje, majd este meglátja.
-De nem bírok addig várni.-türelmetlenkedett.
-Pedig kénytelen leszel.-feleltem sóhajtva.-Niall, előre nézz!-figyelmeztettem, mert megint épp a szatyrot kémlelte a lában előtt. Durcásan dőlt vissza, ujjaival a kormányon dobolt, és sértődötten meredt maga elé. Felé fordultam, és bámulni kezdtem. Tudta, hogy nézem, de mégsem mosolyodott el, csak azért sem.
-Cuki vagy, amikor haragszol.-mondtam fejemet oldalra billentve, mire csak pislogott egyet, és válaszul felmordult. Nevetve néztem újra magam elé, nemsokára pedig az autó lassított, megérkeztünk a próbára. Egy normális kinézetű épület előtt álltunk meg, falai hosszúak voltak, és fehérek, alig pár ablak díszelgett csak az oldalán. Niall még mindig játszotta a sértődöttet, amikor kiszálltunk a kocsiból. A hátsó ülésről előkotorta az ételeket, amiket végül útközben, egy közeli non-stopban vettünk meg. Intett, hogy kövessük, majd a három lány kíséretében becsattogtunk az épületbe. Rövid folyosó, aztán egy fehér ajtó, ahova Niall benyitott. Jöttünkre mindenki felnézett, a fiúk üdvrivalgásban törtek ki, azonnal felugrottak a helyükről, hogy köszöntsenek minket.
-Hát ti hogy kerültök ide?-kérdezte Louis miközben átölelte Eleanort.
-Csak úgy jöttünk.-vonta meg a vállát mosolyogva.
-Tök jó! Kellett már egy kis feltöltődés az unalmas próbák közben.-puszilta meg barátnőjét Zayn. Niall a dohányzóasztalhoz lépett, majd letette eléjük a még friss gyors kaját. Mint akik egy éve éheznek, úgy vetették rá magukat. A falnak dőlve néztem, ahogy mindent elpusztítanak, amikor is Niall megindult felém. Felszegett állal sétált el előttem, amikor megragadtam a kezét, egy határozott mozdulattal visszahúztam magamhoz, és lágyan megcsókoltam. Másik kezemmel beletúrtam a hajába, megmarkolva pár tincsét. Tudtam, hogy nem fog tiltakozni, ugyanolyan szívesen csókolt vissza, mint bármikor máskor, csak most nem tartott sokáig, hamar el akart tőlem húzódni. Játékosan beleharaptam alsó ajkába, mire újból megcsókolt, és halkan felnyögött.
-Krém színű, és csipkés.-suttogtam a fülébe, mire pimaszul elmosolyodott, és közelebb nyomta hozzám a csípőjét.
-Tökéletes. Szeretem a csipkét, az olyan sokat sejtető.-felelte, mire elmosolyodtam.
Hátamat a falnak dőltve, lehunyt szemmel élveztem Niall visszafogott, ámde érzéki csókjait. Tisztában voltam vele, hogy a többiek előtt nem fog úgy hozzám érni, mint máskor, így csak gyengéd puszikat adott a számra, mialatt átkarolt, és csípőjét szorosan az enyémhez nyomta.
-Tetszik az új frizurád.-súgta a fülembe, mire halványan elmosolyodtam, ahogy egyik tincsemet az ujja körül kezdte el tekergetni. Már azt hittem, észre sem veszi.
-Köszönöm.-feleltem. Viruló mosollyal néztünk egymás szemébe, szavak nélkül is teljesen jól megértettük, mire gondol a másik. Az idilli pillanatot egy hangos ordítás szakította félbe.
-Hé, Niall, nem jössz enni?-óbégatott Louis.
-Nem.-rázta meg a fejét Niall, majd visszafordult felém.
-MI??-kiáltották egyszerre a többiek, és elképedve néztek a szőkeségre.
-Niall, jól érzed magad?-pattant fel Liam, majd odasietett hozzánk, hogy tenyerével megnézze, Niall lázas-e.
-Minden rendben, nincs lázam, nem kell hívni a mentőt.-nyugtatta le őket, mert eközben Harry már a telefonja után nyúlt.-Csak most nem vagyok éhes.-fejezte be mosolyogva. Mindenki furcsállóan méregette, majd folytatták az evést. Niall újból rám nézett, és magához ölelt.
-Menj.-suttogtam neki.-Tudom, hogy éhes vagy. Még nem megyek el, maradok. Nyugi.-simítottam végig puha arcbőrén, és egy lágy puszit nyomtam az orra hegyére. Szerényen elmosolyodott, majd megfogta a kezem, és a társasághoz vezetett. Jóízűen elfogyasztották a hozott ennivalót, végül folytatódott a próba. Mi lányok leültünk a bőr kanapéra, a fiúk pedig elfoglalták a helyüket. Felcsendült a zene, a termet pedig egyből betöltötte a srácok erőteljes és tiszta hangja. Hihetetlen, de ők amikor próbálnak, akkor is tökéletesek. Nem hiába ismerik őket a világ minden pontján. Lábam akaratlanul is mozgott az ütemre, és azon kaptam magam, hogy halkan dúdolok. Mellettem a lányok ugyanígy tettek, mind áhítattal, büszke mosollyal az arcukon figyelték őket. Pár gyors dal után következett egy lassabb. Azonnal felismertem, hogy melyik ez a dal, hiszen korábban hallottam már tőlük, élőben. Csak akkor a helyzet más volt. Akkor még egyikünk sem volt benne száz százalékig biztos, hogy a másiknak mit is jelentett ez a pár sor. Viszont most már kétségek nélkül, bátran merte énekelni, végig a szemembe nézve. Niall egy pillanatra sem kapcsolta szét a tekintetünket. A szívemig hatolt minden egyes kiénekelt hang, a lágy dallam, Niall észvesztően kék szempárja, a gitár a kezei között,  és féloldalas mosolya. Az utolsó refrént egyszerre, mosolyogva énekeltük egymásnak: "I'm in love with you...and all your little things.", majd Niall rám kacsintott. Mostanra tudtuk, hogy a mindketten így érzünk. Lassan ideje volt, hogy elinduljunk haza. A srácok addig félbehagytak a próbálással, és elköszöntek tőlünk.
-Csak lenne már hat óra.-mondta Niall búcsúzásképpen, majd egy hosszú csókkal ajándékozott meg.
-Hidd el, hamar telik az idő.-nyugtattam meg, majd egy puszit adtam az arcára, és elköszöntem a többiektől is. Perrie rendes volt, hazaszállított mindannyiónkat. Az út leginkább azzal telt, hogy némán meredtünk magunk elé, bárgyú vigyorral az arcunkon, és az előbb látott próbát emésztettük meg. A lányokra is szintén nagy hatással volt a fiúk előadása.
-Jó szórakozást estére.-kiáltotta Perrie utánunk, majd becsapta az ajtót, és elviharzott. Rickievel küszködve vonszoltuk fel magunkat a lépcsőn, magunk után húzva a szatyrokat. Nagyot sóhajtva estünk be a házba, és fáradtan rogytunk le. Rickie a lépcsőre, én a földre. Egy pár pillanatig a semmibe meredtünk, majd egymásra néztünk, és elmosolyodtunk. Nemsokkal múlt két óra, a divatbemutatóra fél 6-ra kell odaérni, szóval a srácok öt óra utánra várhatóak. Pár hosszú sóhaj után, erőt vettünk magunkon, és felcipeltünk a cuccokat az emeletre.
-Menjünk már fürdeni?-pillantottam Rickiere, miközben a ruhámat terítettem ki az ágyneműre.
-Szerintem kezdhetünk készülődni. Ki tudja, meddig szerencsétlenkedsz most is a sminkeddel.-vetette oda kötekedőn, mire mosolyogva felé hajítottam a melltartót, amit megvetetett velem.
-Ha jól emlékszem, te a hajaddal nem bírtál.-emlékeztettem.-Az pedig legyen a tiéd, én úgysem hordanám. Nem az én stílusom, meg amúgy is, a múltkoriért cserébe.-kacsintottam rá, mire bólintott, és felvette a földről a fekete darabot. Végigmértem az esti összeállításom. A ruha még tetszett is, de a cipő...egyenesen utáltam. Igaz, hogy gyönyörű volt, és tényleg, tetszett is, de a sarka mérete...legszívesebben kivágtam volna az ablakon, de akkor csak felesleges pénzkidobás lett volna. Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy azok a hírességek hogy képesek nap mint nap ebben járni? Nekem egy óra után egy igazi túlélő akció abban életben maradni. Tekintetem a barna conversemre tévedt, ami ott árválkodott a sarokban. Még azonnal elkaptam a fejem, mielőtt bármi eszembe juthatott volna. Felszerelkezve becsörtettem az emeleti fürdőbe, engedtem a kába vizet, majd elmerültem az egzotikus tusfürdő és a pára alkotta mámorban. Mély levegőket vettem, végül lassan kifújtam őket. Ezt megismételten nagyjából százszor, és a lehető legjobban ellazultam...
Hirtelen azon kaptam magam, hogy homályosan látok, és gyenge vagyok. Megráztam a fejem, majd a kád mellé ledobott telefonomra néztem. A képernyő láttán a szívem a torkomba ugrott. Fél öt! Elaludtam! A kádban!
-Te jó ég!-kiáltottam fel hirtelen, majd azonnal felugrottam, aminek következtében majdnem elcsúsztam. Kapkodva magamra tekertem egy törölközőt, és kirontottam az ajtón, onnan a folyosóra, majd Liam szobájába. Rickie a fésülködő asztal előtt ült, szépen felöltözve, gondosan elkészített hajjal, és épp sminkelt. Ahogy meglátott, kiesett a kezéből a szempillaspirál. Leesett állal meredt rám, és azonnal felkiáltott.
-Lizzie! Még nem vagy kész?-szaladt fel a szemöldöke.-Azt hittem a fürdőben készülődsz, nem is akartalak zavarni.
-Elaludtam a kádban.-haraptam be idegesen az ajkam.
-Istenem, Lizzie!-pattant fel Rickie, majd egy határozott mozdulattal kilökött a szobából, át az enyémbe.-Törölközz meg, szárítsd be a hajad, öltözz fel, és gyere ki!-utasított könyörtelenül, majd a kezembe adta az esti viseletem. Hevesen bólogatva válaszoltam, majd a fürdőbe siettem. Rekord idő alatt szárítkoztam meg, a hajammal sem bíbelődtem annyit, egyszerűen beszárítottam, majd egy adag hajhab után kontyba tűztem. Óvatosan felhúztam magamra a ruhámat, vigyázva, hogy el ne szakítsam. Legnagyobb meglepetésemre az kényelmes volt, és nem sérülékeny, bármilyen intenzíven ugráltam, hajolgattam, semmi baja nem esett. Éljen, megtaláltam a nekem való ruhát! Persze azért nem kísértettem a sorsot, nem vittem túlzásba a mozgolódást, csupán csak a tesztelés erejéig. Kicsaptam a fürdőszoba ajtaját, ami előtt Rickie állt, szikrázó szemekkel, egyből megragadta a karom, és a szobába tuszkolt, majd leültetett az egyik székbe.
-Jó, még van majdnem húsz percünk.-pillantott az órára, majd gyors alapozásba kezdett.
-Rickie, készen leszünk.-próbáltam nyugtatni, mert olyan erővel húzogatta a kis párnácskát az arcomon, hogy a bőr majdnem lejött róla.
-Jó, rendben, de nem bízom a véletlenre.-rázta a fejét.-Csukd be a szemed!-szólt rám, azonnal engedelmeskedtem neki. Feltette a szemhéjfestéket, tust, pirosítót, és végül a csókálló rúzst. Ezen a végén jót nevettünk, már sikerült teljesen lehiggadnia, ugyanis készen lettünk. Fáradtan dőlt hátra a másik székben, miközben én a művét pásztáztam magamon. Rickie tehetséges sminkes lenne, eszméletlen, mit hozott össze szűk húsz perc alatt. Kifulladt barátnőmre pillantottam, akinek haja most laza loknikban omlott a vállára, szemét kihangsúlyozta csodaszép sminkje, a ruhája pedig úgy állt, mintha ráöntötték volna. Rám nézett, mire halványan elmosolyodtam.
-Mi az?-kérdezte meglepetten.
-Nagyon szép vagy.-válaszoltam, mire halványan elpirult.
-Köszönöm. Te is.-dicsért meg viszont. Ekkor hirtelen dudaszót hallottunk meg lentről, Rickie az ablakhoz ugrott, majd intett, hogy haladjak.
-Megjöttek, gyerünk, indulás lefelé!-lelkesedett fel, majd kiviharzott az ajtón, de még egy utolsót rám kiáltott.-Gyere, Lizzie!
-Okés.-feleltem, majd feltápászkodtam, és a cipőmhöz mentem. Kínszenvedéssel felhúztam a lábamra, majd tettem benne egy lépést. Kár volt, a bokám azonnal megbicsaklott, és több tonnásnak éreztem a végtagjaimat, épphogy meg tudtam támaszkodni a szekrényben.
-Na nem, ezt nem! Kizárt dolog!-fakadtam ki, majd idegesen lerúgtam a magassarkút, és a sarkon fordultam.
-Lizzie, csipkedd már magad!-ordibált Rickie a földszintről.
-Megyek már!-kiáltottam vissza, aztán megkönnyebbülve trappoltam le a lépcsőn a lent toporzékoló barátnőmhöz, aki már nem volt a házban. Csupán egy elegánsan felöltözött, igényesen belőtt szőke hajú srác álldogált ott a falnak dőlve a félhomályban. Lendületből ugrottam a nyakába, majd egy hosszú csókkal köszöntöttem.
-Hú, tényleg nem vicceltél.-állapította meg végignézve rajtam, bár nem tudom, mennyit láthatott belőlem, hiszen kicsit sötét volt bent.-Gyönyörű vagy.-mondta, majd egy újabb csókot adott a számra.-Viszont most már ideje lesz menni, mert Rickie szívrohamot kap, ha nem érünk oda időben.-nevetett fel, majd kézen fogott és az ajtóhoz vezetett. Odakint már sötét volt, zord, esőt jósló felhők borították a szürke eget, amik teljesen eltakarták a holdat, és egyetlen csillag sem láttatta magát. Niall bezárta a házat, aztán a vállamat ölelve indultunk el a kocsi felé.
-Miért vagy ilyen alacsony? Múltkor, amikor magassarkú volt rajtad ha jól emlékszem egy magasságban voltál velem.-ráncolta össze a szemöldökét, majd végignézett rajtam, és kikerekedett szemekkel megszólalt.
-Lizzie! Tornacipőben vagy!-kiáltott fel.
-Csss!-tettem a szájára a kezem.-Rickie meg ne hallja!-csitítottam el. Niall hangosan felröhögött, miközben a fejét rázta, és magához húzott, majd egy puszit adott a homlokomra.
-Őrült vagy.-jelentette ki, ám hangjában nyoma sem volt a gúnynak, vagy a megvetésnek.-És épp ezért szeretlek annyira...-fejezte be a gondolatot, mire elpirulva hajtottam le a fejem, végül pedig beszálltunk a kocsiba a többiekhez...

Top Secret, és Liebster Award-díjak :)

Drága Olvasóim! Ezen a héten gazdagabb lettem 3 díjjal is, amiért nem lehetek elég hálás! Köszönöm szépen Fantasynak, Mrs. Horannek és Fatinak :)

1.

Van tesód? Nincsen.

Szerinted miért kaptad a díjat? Valószínűleg azért, mert szeretik olvasni az írásom..:)

Mit éreztél mikor megkaptad? Minden egyes díjnál majd kiugrok a bőrömből.

Vannak titkaid amit eddig senkinek se mondtál el? Csak néhány...

Voltál már árúló? Talán, de nem vall rám...

Példakép? Anya♥

Menyire vagy 1D fan? Directioner vagyok, a srácok az életem.:)♥

Olvasod a blogom? Inkább csak írok, és könyveket olvasok:)

Bakancslista? London, Olaszország-Velence.

Álmod? London♥♥


2.

1. Mi a legnagyobb célod az életben? Anyanyelvi szinten beszélni angolul, és Londoba menni:)

2. Mióta írsz blogot? Egy pár hónapja.

3. Van olyan dal, ami örök kedvenced marad? Ha igen melyik az? Igen. Forever young♥

4. Melyik szerinted a Legszebb nyelv? ( Magyaron kívül. :) Angol, francia.

5. Ha választani kellene, hogy melyik sráccal legyél együtt (mindkettejük iránt ugyanúgy érzel) melyiket választanád? : Egy hiresség vagy egy átlagos srác? Attól függ. Mert egy híres srácnak is lehetnek őszinték az érzései, ugyanakkor egy átlagos srác is tud iszonyatosan bunkón viselkedni. A sráctól függne, hogy hogy viszonyul hozzám :)

3.
1, - Mi a keresztneved, hogyan becéznek?
Dóra, és Dórinak :)
 

2, - Melyik dalon tudsz igazán sírni? My heart will go on, Moments.
 

 

3, - Félsz a sötétben? Kicsit. :)

 

4, - Szerelmes vagy valakibe?  ....

5, - Mi volt eddig a legcikibb dolog, ami az életedben történt veled? Nyilvános esések.

6, - Gondolatban öltét már meg valakit? Igen.

7, - Szerinted a péntek 13-a szerencsét, vagy balszerencsétlenséget jelent? Szerencsétlenség.

.8, - Van olyan dolog, amit még a szüleidnek sem árultál el? Akad.

9, - Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek tartasz? Nem.

10, - Kiskorodban sírtál, ha szurit kaptál? Néha csak.

11, - Mit tennél, ha híres lennél? Adományoznék,

12, - Szoktál álmodozni? Minden napom arról szól.

13, - Járnál Chace Crowforddal? Jól néz ki, de nem :) A hercegemre várok..:)

14, - Hány gyereket szeretnél? Fiú/Lány neveik? 2-t egy lányt és egy fiút. Még nem tudom :)

15, - Adni vagy kapni jobb? Mindkettő, de én jobb szeretek adni..:)

16, - Titkom... ;)))

17, - Bakancslista: London♥
 Találkozni a One Directionnel.♥
Eljutni Velencébe. :)

Sajnos van egy rosszabb hírem is. A hét végéig nem leszek itthon, sem gépközelben, ezért nem tudok újabb részt hozni vasárnapig. Még ma, vagy holnap felteszem a 9.-et, aztán lehet, hogy csak jövő hét kedden tudok újat hozni. Nagyon sajnálom. Puszillak titeket: Dóri :*

(II./8.) Fogalmam sincs, hogy került ide, de egyáltalán nem bántam...

Lassan nyitottam ki fáradt szemeimet, ahogyan a nap reggeli fénye bekúszott az ablakon. Halkan nyöszörögve fordultam a hátamra, álmos vigyorral az arcomon, ám mikor a kezemet oldalra nyújtottam, az ágy üres volt mellettem. Ijedten pattant ki a szemem, ahogy fél kézzel tapogatóztam magam mellett, bármennyire is koncentráltam, senki sem feküdt mellettem. Csupán egy darabka papír hevert a takarón, dőlt, kusza betűkkel pedig valami írás ékeskedett rajta. Megdörzsöltem a szemem, majd a kezembe vettem.
"Jó reggelt, Kincsem! Ma korán el kellett mennünk a pénteki koncert miatt, és sajnos egész nap nem tudok hazajönni, épphogy beesek majd a divatbemutató előtt. Ne felejtsd, hogy ma oda megyünk! Vegyél fel valami csinosat, és úgy készülj, hogyha hazaértem, egyből indulunk. Hiányzol! Szép napot! xoxo, Niall."
Mosolyogva olvastam sorait, majd amikor észbe kaptam, hogy ma van a divatbemutató, belém hasított egy rossz érzés. Ma ismét látjuk Rachelt, ráadásul a kifutón. Biztos bámulatos lesz. Én meg elbújhatok mellette, bármilyen ruhát is veszek fel...
-Na jó, elég!-csaptam magam homlokon, még mielőtt jobban belemélyülnék az önmarcangolásba. Megfogadtam, hogy nem akadékoskodok, hiszen Niall tegnap bebizonyította, hogy nincs okom félni. Csak bíznom kell benne, és minden rendben fog működni. Egy bólintással nyugtáztam gondolatmenetemet, majd kihúzva a hátam körbenéztem a szobában. Akaratlanul is beugrottak a tegnap este képei, mire elpirultam, inkább visszadőltem az ágyba, és a fejemre húztam a takarót. Még mindig intenzív Niall illata volt. Nagyot szippantottam belőle, talán ez így kitart egész napra, amíg nem látom. Aztán eszembe jutott egy jobb ötlet. Izgatottan pattantam ki a takaró alól, és a hirtelen mozdulattól kicsit meg is szédültem. Niall szekrényéhez mentem, és kivettem belőle egy pólót, egy pulcsit, és egy melegítőt. Az orromhoz nyomtam őket, majd idiótán elmosolyodtam, mivel ezeken a ruhákon is érződött az illata. Gyorsan lekaptam magamról a felsőt amiben aludtam, és belebújtam a pólóba, majd a kék pulcsiba, ami majdnem a térdemig leért, aztán magamra rángattam a szürke melegítőalsót. A végeredmény az lett, hogy a pulcsi teljesen eltakarta a kézfejem, a nadrág ülepe pedig a térdem és a combom közé ért, a szára kétszer olyan hosszú volt, mint a lábam, és le is csúszott rólam, így egy övvel kellett rögzítenem. Hát, nem éppen nőies megjelenés, de nem érdekelt. Megöleltem magam, mintha csak Niall tartana a karjai között. Azt hiszem, úgy nézhettem ki, mint egy őrült, amint éppen saját magamat ölelem, idióta vigyorral az arcomon. Igen, ez teljesen természetes viselkedés a 14-15 éves, fülig szerelmes tinilányok körében...csakhogy én lassan 19 leszek. Viszont az én elmémet is ellepte a rózsaszín köd. Hihetetlenül szerelmes vagyok belé... Nagyot sóhajtva oldalra biccentettem a fejem, majd még egyszer végigmértem magam a tükörben, és végigsimítottam a ruhámon. Itthon úgyis mindegy, hogy miben vagyok, nem lát senki. Ujjaim a nyakamban csüngő láncra tévedtek. Elmélázva érintettem meg az apró félszívet, és azon tűnődtem, hogy a másik fél tulajdonosa most épp mit csinálhat. Talán épp minden erejét beleadva énekel egy dalt, az üres terem falai pedig visszhangozzák azt. Lehunytam a szemem, és elképzeltem, amikor nekem énekelt a szálloda medencéjénél. Bársonyos hangja a szívemig hatolt, és ott helyben elvarázsolt. Hirtelen kivágódott az ajtóm, és Rickie esett be rajta.
-Jó reggelt, Lizzie!-köszönt oda, majd a telefonjára meredt.-Van mára programod?-kérdezte egyből.
-Szia Rickie. Őhm, nincs...-dadogtam, mert kicsit váratlanul ért barátnőm látványa a szobában, azt hittem, ő sincs itthon.
-Oké, akkor benne vagy egy bevásárló körútban?-nézett rám mosolyogva.-Beszéltem Perrievel és Eleanorral, Eleanor mondta, hogy szüksége van valami új ruhára estére, Perrie pedig fodrászhoz megy, és megbeszéltük, hogy elmegyünk velük, legalább mi is beszerzünk valami eszméletlen ruhát estére.-hadarta, miközben a kezével hadonászott, már azt hittem, levegőt sem vesz.-Szóval, jössz, ugye?-pillantott rám.
-Igen, persze.-bólintottam, bár nem tudom, miért kell vásárolni menni, van elég ruhánk, de a világért sem akartam ellenkezni, mert tudtam, hogy úgysem úsznám meg. Zavartan fordítottam el a fejem, majd megdörzsöltem a tarkómat. És ekkor Rickie észbe kapott.
-Te miért vagy Niall ruhájában?-kérdezte felvont szemöldökkel, majd egy lépést tett felém. Kezét a nyakamban lógó medál felé emelte, majd a felismeréstől kitágult szemekkel meredt rám.-Lizzie!-sikította hirtelen.-Mindent tudni akarok, az elejétől a végéig, minden piszkos kis részletet!-hajolt ijesztően közel hozzám, mire én mosolyogva hátat fordítottam neki, de látszólag nem zavarta, mert a nyakamba csimpaszkodott.-Ezt ugye tőle kaptad?-forgatta ujjai között a kis félszívet.-Istenem, ez mennyire édes!-olvadozott.-Akkor ezek szerint minden rendben!-ujjongott, miközben még mindig a hátamon ugrált, úgy, hogy majdnem elestünk.-Na de mesélj már! Milyen volt?-suttogta a fülembe.-Hol csináltátok? Kanapén? Ágyon? Vagy a padlón?-sorolta egyre emelkedő hangsúllyal.
-Rickie!-szóltam rá nevetve, majd kibújtam karjai közül. Barátnőm sztorira éhes tekintettel meredt rám, szemei csak úgy csillogtak a kíváncsiságtól.-Jó volt...fantasztikusan jó volt.-forgattam meg a szemem, miközben beleharaptam a számba, és éreztem, ahogy az arcomat elönti a pír.
-Tudtam én!-kiáltott fel diadalittasan.-Csak egy kicsit egyedül kell titeket hagyni, és minden megoldódik magától.-vette komolyra a témát.-Akkor nincs már semmi baj, ugye?-nézett a szemembe, majd óvatos mosolyra húzta a száját.
-Az ég világon semmi.-bólintottam határozottan, mire mindketten a láncomra néztünk.
Ebben a pillanatban fecsegést hallottunk a folyosóról, én összeszűkült szemekkel néztem Rickiere, aztán rájöttünk, hogy ez csak Eleanor és Perrie lehet. Rickie az ajtóhoz lépett, és kikiáltott nekik, hogy jöjjenek fel. Mindketten csinosan felöltözve, nevetve léptek be a szobába, aztán amikor megláttak, először értetlenül néztem rám, majd egymás felé fordultak, és kajánul elvigyorodtak.
-Jó a ruhád, Lizzie.-szólalt meg Eleanor, hangjában nyoma sem volt a gúnynak, sokkal inkább volt bájos.
-Szerintem is cuki. Bár, ha ebben jössz, készülj fel rá, hogy az első fan leszaggatja rólad.-húzta el a száját Perrie, ezzel utalva arra, hogy ideje felvennem valami értelmes ruhát.
-Biztos nem mehetek ebben?-kérdeztem reménykedve, mire mindhárman megrázták a fejüket.-Ó.-biggyesztettem le ajkaimat.-Hát, akkor jó. Felöltözök, és indulhatunk.-jelentettem ki, majd miután kimentek, gyorsan felkaptam magamra egy kék csőfarmert, egy fekete, feliratos pólót, a fekete tornacipőm, és végül, mivel nem tudtam ellenállni a kísértésnek, Niall egyik fekete pulcsijába bújtam bele. A hajam gyorsan felkötöttem a fejem tetejére, szemüveg a fejre, a fontos dolgok mind bele a táskába, aztán indulás lefelé. Az előszobában a lányok elismerően biccentettek, igaz, megismerték rajtam a pulcsit, de nem tettek szemrehányást. Ahogy kiléptünk az ajtón egyből észleltem, hogy az időjárás nem túl kedvező, az égen komor felhők hadai sorakoztak, a reggeli napfénynek nyoma sem volt, a hőmérséklet pedig a szokottnál hűvösebb volt. Még jó, hogy Niall felsőjében egyáltalán nem fáztam, egyrészt, mert puha, bélelt a belseje, másrészt, pedig a tudat, hogy ez az övé, magától felmelegítette a testem. Beszálltunk Perrie kocsijába, és a lányok egyik kedvenc plázájába mentünk, ami tömve volt jobbnál jobb butikokkal, szalonokkal, és éttermekkel. Először egy ruhaboltba térünk be, ahol a lányok egyből belevetették magukat a rengetegbe, én meg komótosan sétáltam a sorok között. Ki-kihúztam egy darabot a többi közül, ám egy sem nyerte el igazán a tetszésem. Egy kék estélyit mutattam a lányok felé.
-Ezt nem gondolod komolyan, ugye?-nevette el magát Rickie.-Divatbemutatóra mész, nem bálba!-világosított fel.
-Ahaa!-tettem úgy, mint aki érti, hogy miről van szó. Most mégis. Mi a fenét kell felvenni egy divatbemutatóra?-És ez?-mutattam feléjük egy fekete csillogós miniruhát. Leesett állal bámultak rám.
-Nem, nem egészen ilyenre gondolunk.-rázta meg a fejét Perrie.
-Akkor feladom!-akasztottam vissza dühösen a fogasra, majd tovább sétáltam a sorok között. Megakadt a szemem egy halványsárga, hosszabb darabon. Reménykedve emeltem ki a többi közül, és a lányok felé fordultam vele, bizakodó arckifejezéssel, ám dicséret helyett csupán értetlen tekinteteket kaptam válaszul.
-Te teljesen megőrültél.-jelentette ki egyszerűen Perrie.
-Kész! Vége! Elegem van!-csapkodtam idegesen, majd feléjük caflattam, idegesen dobálva magam. Nagy lendülettel vágtam le magam az egyik székre, és könyökömre támasztottam az állam. Rickieék egész jól szórakoztak rajtam, én meg majd szétrobbantam az idegtől.
Csüggedten meredtem magam elé, mert fogalmam sem volt, hogy mit fogok viselni ma este.
-Mi a baj, Lizzie?-lépett oda hozzám Perrie, arcán féloldalas mosollyal..
-Lányok, nekem halvány lila gőzöm nincs arról, hogy miben leszek. Én nem tudok ezeken eligazodni, mindig is tornacipőben és rövidnadrágban jártam, magassarkú is csak kétszer volt a lábamon életemben.-soroltam elkeseredetten. A lányok először össze, majd rám pillantottak, arcukon eltökélt mosoly jelent meg, és egyöntetű bólintással jelezték, hogy majd ők megoldják. Rickie megragadta a karom, és betuszkolt ez egyik öltözőbe, mialatt Perrie és Eleanor a sorok közé vetették magukat. Pár perc múlva egy halomnyi ruhával tértek vissza, és a kezembe nyomták őket. Leginkább barna, fekete vagy fehér színűek voltak, néhányuk hosszabb, néhányuk rövidebb, a legtöbb mélyen dekoltált, és csak nagyon kevés visszafogott. Fintorogva válogattam őket, és egyik sem nyerte el a tetszésem. Eközben három ideges szempár meredt rám, eszelős tekintettel. Hirtelen felindulásból szólaltam meg.
-Nem lehetnék mégis rövid gatyában és tornacipőben?-kíséreltem meg még utoljára, de hiába.
-Nem!-üvöltöttek rám egyszerre, mire behúzott nyakkal vizslattam tovább a halom ruhát.
-Szerintem ezek tetszeni fognak.-közölte Perrie, majd a kezembe nyomott egy újabb adagot. Megakadt a tekintetem az egyik színén, és a csipkéin. Egyenes szabású, talán a combom közepéig érő, pántos, krémszínű ruha, melyen csipkék húzódnak végig. Fejemet oldalra billentve méregettem. Valóban nem nézett ki rosszul. Azonnal fel is próbáltam. Félve húztam el a függönyt, és dugtam ki a fejem. Rickie a szája elé kapta a kezét, Perrie és Eleanor pedig összepacsiztak.
-Wow!-kiáltott fel Rickie.-Tökéletes.-jelentette ki.
-Végül is, nem olyan rossz ez...tetszik.-forgolódtam egy kicsit magamat bámulva a tükörben, és be kell hogy valljam, tényleg jól állt az a ruha.-Rendben, ez lesz.-közöltem, mire mindannyian bólintottak.
-El sem hiszem, hogy találtunk neked ruhát, ami nem rövidnadrág, vagy ejtett felső!-ámuldozott Rickie, mire felnevettem.
-Jól van már, tudod, hogy azokat szeretem.-szóltam rá, majd óvatosan kibújtam a csipkés ruhából, felöltöztem, és kimentem hozzájuk. Rickie egy barna, félvállas ruhát talált, a mell alatt gyöngyökkel díszítve, a hossza körülbelül a térdéig érhetett, jól állt rajta, kihangsúlyozta hibátlan alakját. Eleanor egy nadrág-felső egybe ruhát választott, farmerkék színben. Tömött szatyrokkal léptünk ki az ajtón, majd a fodrászat felé vettük az irányt. Perrie jókedvűen köszönt oda a fodrásznak, aki intett, hogy üljünk le, mindjárt jön.
-Na, és milyen hajat szeretnétek?-csapta össze a kezét a férfi, miközben köztünk kapkodta a tekintetét.
-Tulajdonképpen csak én jöttem, de ha már itt vagyunk...-nézett körbe Perrie.
-Van időm, szerencsére Perrie után ketten is lemondták, szóval ha szeretnétek, szívesen megcsinálom a ti hajatokat is.-ajánlotta a fodrász, mire bizonytalanul egymásra néztünk.
-Na? Benne vagytok, lányok? Egy kis újítás sosem árt.-unszolt Perrie.-Andy azt mondja, ráér. Higgyétek el, nem veszítetek semmit, Andy nagyon jól dolgozik!-bólogatott Perrie.
-Köszi, de én nemrég voltam.-utasította vissza Eleanor kedvesen. Valóban, Eleanornak egy pár napja új a frizurája, felül sötét, alul pedig világosabb, igazán jól áll neki. A tekintetek rám és Rickiere szegeződtek.
-Rendben, felőlem jöhet.-vont vállat Rickie, majd felém kapta a fejét, és biztatóan elmosolyodott.
-Jó, akkor nekem is.-adtam be a derekam.
-Ez a beszéd, csajok!-szólt Andy, majd mutatta, hogy üljünk le a székekbe.
-És milyenre szeretnéd a hajad?-könyökölt Perrie a fotel szélére, majd nagyokat pislogva nézett rám.
-Fogalmam sincs.-válaszoltam egyszerűen.
-Hmm, mit szólnál a lilához?-csillant fel a szeme.
-Kizárt!-vágtam rá reflexből, mire visszadőlt a helyére.
-Rózsaszín?
-Nem.-jelentettem ki határozottan, mire elnevette magát.
Hosszú ideig ültünk mozdulatlanul, a nyakam teljesen elzsibbadt, és nem érzem a hátsóm, de bátran kijelenthetem, hogy teljesen megérte, mindannyiunknak. Perrie haja végül rózsaszín lett, alul sötétebb, felül világosabb, és amilyen őrült ötletnek tartottam, annak ellenére kifejezetten vadócos volt, illett Perriehez. Rickie haját megtépték, és kapott néhány szőke tincset bele, plusz a végéből vágtak le, de még így is majdnemhogy a derekáig ér. Az én hajkoronám pedig világosabb lett egy pár árnyalattal, már-már szőkés hatást keltett. Nagyon tetszett, és örülök, hogy végre rászántam magam egy kis változásra.
-Hű, jó lett.-bólintott Eleanor elismerően amikor kiszálltunk a székekből.-Perrie, ez eszméletlen!-nyúlt oda hozzá, hogy beletúrjon rózsaszín tincseibe.-Nem hiszem el, hogy képes voltál megcsináltatni ilyenre!-rázta a fejét Eleanor, ám látszott rajta, hogy neki is elnyerte a tetszését.
-Én megmondtam, hogy színes hajat akarok.-vont vállat Perrie.
-Nem ülünk be valahová, szörnyen éhes vagyok.-mondta Rickie kezét a hasára téve.
-De, pont ajánlani akartam.-helyeseltem én is.
-Akkor induljunk.-kapta fel a cuccait Eleanor és Perrie is, és a legközelebbi pizzázóba mentünk.
Fáradtan rogytunk le az egyik sarokba, épphogy kilátszottunk temérdek szatyrunk mögül. Egy óriás kukoricás pizzát rendeltünk, és amíg vártunk, az estéről beszélgettünk. Rickie megvetetett velem egy szerinte csodás, krémszínű cipőt, amiről én csak annyit tudok mondani, hogy örülök, ha élve hazaérek, és nem töröm ki a bokám benne. Megérkezett a rendelés, az egész helységet betöltötte a frissen sült pizza illata. Másodperceken belül rávetettük magunkat, szinte már olyan éhes voltam, mint aki egy hete nem evett semmit. Ez a vásárlás teljesen kifárasztott. A mellettünk levő asztalnál egy csapat srác ült, akik feltűnően sokszor pillantottak felénk, és néztek végig rajtunk. Véletlen leejtettem a pénztárcám a földre, így kénytelen voltam lehajolni érte. Bár ne tettem volna, ugyanis abban a pillanatban az egyikük cifrán fütyülni kezdett. Gyilkos tekintettel meredtem rá, és inkább úgy döntöttem, hogy nem foglalkozok vele.
-Idegesítenek.-közöle Eleanor.
-Engem is.-tette hozzá Rickie elég mérges arccal.
-Legszívesebben arcon vágnám őket.-jelentette ki Perrie.
-Nyugi, csak nem tudják kezelni a bennük tomboló hormonokat.-próbáltam lazán kezelni a helyzetet, miközben engem is frusztrált, ahogyan azok a srácok méregettek minket. Észrevettem, hogy kiürült a poharam, így egy új shake-ért mentem. Oldalra pillantottam, és a tekintetem összeakadt az egyikével. Azt hiszem, folyamatosan engem bámult. Zavartan kaptam el a fejem, és gyors léptekkel mentem a pulthoz. Kértem egy újat, majd azt szürcsölgetve indultam vissza a többiekhez. Legnagyobb bánatomra, a srác még most sem vette le rólam a szemét, pimasz vigyorral az arcán vizslatott, miközben nagy rágólufikat fújt. Mikor épp le akartam ülni, odaszólt.
-Hé, cica...nem akarsz irányt váltani?-kacsintott rám, mire a többi srác összeröhögött.-Mondjuk egy kicsit lefelé.-mutatott ujjával a nadrágjára. Elképedve meredtem rá, hirtelen azt sem tudtam, hogy mit is mondjak.
-Tessék?-húztam fel a szemöldököm, és közelebb léptem hozzá.
-Mondd csak, nem unod még, hogy egy irányba mész? Mert ha gondolod, én mutathatok neked pár újdonságot, minden adottságod megvan hozzá...-nézett szemtelenül a melleimre, majd végig a lábamon. Ebben a pillanatban felszaladt bennem a pumpa, és egy határozott lépéssel elé álltam.
-Azt hiszem, itt egyedül te vagy az egyetlen, akinek irányt kéne változtatni, mondjuk az ajtó felé...-közöltem unottan majd megfordultam...és ekkor az történt, hogy a srác rácsapott a fenekemre. A szemöldököm a hajam tövéig szaladt, a szívem egy hatalmasat dobbant, lendületből fordultam vissza, és láttam rajta, hogy most elégedett magával. Egyből felszaladt bennem a pumpa, amikor összepacsizott a haverjaival, már épp emeltem volna a kezem, hogy egy hatalmas pofont keverjek le neki, amikor egy kéz fonódott a csuklóm köré, és egy mellkas ütközött a hátamnak. A fiúk arca elkomorult, lefagyva meredtek a mögöttem állóra. Óvatosan fordultam meg, próbálva egyenletesen lélegezni, majd mikor megláttam őt, elöntött a megkönnyebbülés. Megragadta a derekam, és úgy húzott oda magához, majd szabad kezével az asztalra támaszkodott, bőre tűzforró volt, és szemei vérben forogtak.
-Ha még egyszer rá nézel, vagy hozzáérsz, agyonverlek...megértetted?-mondta ki ezeket a szavakat nagyon lassan, jól érthetően hangsúlyozva. Ijesztően közel hajolt a sráchoz, aki már korántsem volt olyan bátor, mint pár perccel ezelőtt homlokán verejtékcseppek jelentek meg. Nagyot nyelt, és félve bólintott egyet.-Szerintem is...-helyeselt a szemébe nézve.-és csukd be a szád, belerepül valami.-tolta fel az állát, majd rákacsintott. Azt hiszem a srácnak fel sem tűnt, hogy tátott szájjal meredt maga elé. Niall felegyenesedett, majd a kezemet megragadva húzott el onnan. Fogalmam sincs, hogy került ide, de egyáltalán nem bántam váratlan feltűnését. Ahogy azzal a szemétládával beszélt, sütött róla, hogy legszívesebben most azonnal szétverné, de mégsem akart jelenetet csinálni. Hihetetlen, hogy ő mindig ott terem, ha szükség van rá. Egyszerre voltam boldog, amiért ilyen lazán lerendezte azt a gyereket, másrészt pedig nem értettem, hogy kerülhetett ide hiszen azt mondta, hogy egész nap próbálnak. Mindezek mellett büszkén húztam ki magam, amiért ilyen barátom van, akire ha szükségem van, akár a semmiből is képes előtűnni. Hirtelen felindulásból visszafordultam, majd kényszeredetten elmosolyodtam, mire a fiú is félve elmosolyodott...aztán gondolkodás nélkül öntöttem a shakem a srác arcába. Ekkorra már az egész pizzéria minket nézett, a haverjai tátott szájjal bámultak, néhány vendég azonban jót derült a jeleneten, a srác arca pedig epershake-ben úszott. Hüledezve törölte ki a szeméből, majd kérdőn rám nézett, talán valami magyarázatot várva.
-Seggfej.-jelentettem ki egyszerűen, majd a poharat az asztalra dobva indultam el a többiekhez, akik elégedett mosollyal az arcukon, már felpakolva várták, hogy indulhassunk...

(II./7.) Ő az enyém, és senki sem tudja elszakítani tőlem...

+18
A fejemben kavaró gondolatok egyszerre váltak köddé érintései hatására. Először félve csókolt, aztán mikor látta, hogy nem ellenkezem, egyszerre felbátorodott. Erősen szorított magához, miközben vad csókcsatát vívtunk. A pólóján keresztül is éreztem, ahogyan bőre egyre forróbb lesz, és szíve a szokottnál ezerszer hevesebben dobog. Ráébredtem, hogy lassan kezdem elveszíteni az önuralmamat, és a világ megszűnik létezni körülöttem. Remegő kézzel nyúltam a pólója széléhez, és próbáltam felfelé ráncigálni. Niall értette, mit akarok csinálni, így kicsit elhúzódott tőlem, és segített levenni magáról a felsőjét, ami a földre hullott. Egy pillanatra feleszméltem, ahogy teljes felsőteste fedetlenül volt előttem, mellkasa szaporán emelkedett, majd amikor újra a szemébe néztem, óvatosan elmosolyodott, és újból magához rántott. Két kezemet átfontam a nyaka körül, és lábujjhegyre állva csókoltam tovább. Lágyan simított fel a combomon, majd az inget feljebb tűrve kezeit a fenekemre tette, és óvatosan belemarkolt. Gondolkodás nélkül, reflexből ugrottam fel a ölébe, lábaimmal átölelve a derekát. Hirtelen azon kaptam magam, hogy Niall elindult valahova, az ölében velem. Meglepetten pillantottam rá.
-Nyugi, csak a szobámba megyünk...-szólt, majd ajkait újra az enyémre tapasztotta. Lassan felbotorkáltunk a lépcsőn, Niall egy erős rúgással rontott be az ajtón, engem viszont még mindig nem engedett el. Izmos karjaival közrefogott, és úgy vitt az ágyhoz, majd gyengéden fektetett rá. Engedtem, hogy szája az enyémről az arcomra, onnan a nyakamra, majd a mellkasomra vándoroljon, ezalatt biztos mozdulatokkal gombolta ki a rajtam levő inget. Fejemet hátra dőltve hagytam, hogy megszabadítson a felesleges ruhadarabtól. Az utolsó gomb nehezen adta magát, így Niall beleunt, és egy határozott rántással széttépte az anyagot. Tettére elmosolyodtam, majd felnyitottam a szemem, és észrevettem rajta, hogy elkerekedett szemekkel mér végig, és bár félhomály volt, az arcán láttam, hogy zavarba jött, és beleharapott az alsó ajkába. Mikor feleszmélt, újból fölém hajolt.
-Észvesztő vagy.-suttogta a fülembe, majd a nyakamra csókolt, és onnan haladt lefelé. Egy halk nyögés hagyta el a számat, amikor végighúzta ajkát mellem vonalán. Finom puszikat hagyott a hasamon mindenfelé, lehelte cirógatta a bőröm. Amíg ő kényeztette a testem, ujjaimmal a hajába szántottam, és ajkaim szétnyíltak minden egyes érintésére. Feljebb ültem az ágyon, hogy meg tudjon szabadítani az ingtől, amit a szoba másik végébe hajított el. Végigsimítottam izmos hasán, majd a nadrágja széléhez értem. Sietősen pattintottam ki a gombot, majd húztam le a cipzárját. Niall a hátára fordult, én pedig mellette térdeltem, mikor végre nagy nehezen lerugdosta magáról a nadrágot. Megragadta a kezem, és lerántott magához, így a mellkasára dőltem, egyik lábamat átvetve Niall testén az ölébe ültem. Kezeim közé fogtam az arcát, és úgy csókoltam, miközben ő erősen tartott a combomat fogva. Ujjai egyre fentebb lopakodtak, és kicsatolta a melltartóm. Egy férfias morgás tört fel belőle, amikor egy kicsit megmozdultam rajta, és éreztem, ahogy a boxere egyre jobban feszülni kezd rajta. Tudtam, hogy valamit jól csinálok. Két kézzel megtámasztottam a vállát, és miközben csókoltam, bele-beleharaptam telt ajkaiba. Végigpusziltam a mellkasát, és az apró kockákat a hasán. Hirtelen megragadta a derekam, és újból maga alá fordított. Lágyan csókolta végig a testem, úgy, hogy minden egyes porcikám beleremegett. Cselekedetei célra törőek voltam, olykor kicsit erőszakosabbak, de mégis gyengédek. Minden egyes mozdulatában benne volt a szeretet, és a szenvedély, és mindent úgy csinált, hogy a lehető legtöbbet nyújtsa. Azt hiszem, teljesen elvesztem az érintéseiben, a végtagjaim elgyengültek, a lélegzetem felgyorsult, ahogy fölém hajolt, testünk egybeolvadt, és minden mozdulatnál úgy éreztem, hogy a világ tetején vagyok. Halk nyögések szakadtak fel mindkettőnkből, homlokát az enyémnek borította, mialatt én a hátába mélyesztettem a körmeimet. Fel sem fogtam, hogy fájhat neki, csak akkor amikor élesen felszisszent. Ennek ellenére mégsem tudtam visszafogni magam, és ő sem. Erőszakosan szorítottam össze a szemeimet, amikor arcát a nyakamhoz fúrta. A szoba falai elnyelték nyögéseinket és sóhajainkat, minden összemosódott előttem, csak Niall férfias morgását hallottam, és ajkait éreztem a nyakamon...
Elgyengülve sóhajtottam egyet, minden testrészem remegett az előbbiek hatására, kezeimet lassan vezettem le a hátáról, majd magam mellé ejtettem őket. Niall vállai folyamatosan emelkedtek, és ijesztően nagy levegőket vett. Tekintetünk összekapcsolódott, amikor próbáltuk visszaállítani szívünket a megszokott tempóra. Szemei sötéten ragyogtak, homlokán izzadtságcseppek folytak végig, melyre rátapadt nedves haja is. Az egész teste csillogott a rávetődő hold fényétől, és ajka résnyire nyitva volt. Bizonytalanul emeltem fel a kezem, hogy végigsimítsak fáradt arcán, és remegő ajkain. Egy csókot adott az ujjam hegyére, majd legördült mellém, és ő is a hátára feküdt. A csendes szobában tisztán lehetett hallani zihálásunkat, akkor vettem észre, hogy milyen meleg is a levegő odabent. Egyszerre fordultunk a másik felé, majd néztünk végig egymáson. Egy óvatos mosoly szaladt az arcunkra, amikor is Niall az oldalára fordult, és fél kézzel közelebb húzott magához, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
-Huh...-bökte ki, mikor ránéztem.-Eszméletlen volt...-mondta mély, rekedtes hangon.
-Szerintem is...-válaszoltam még mindig kótyagos fejjel.
Niall a plafonra meredt, fél kézzel még mindig ölelt. Pont olyan szögben volt, hogy rálátásom nyílt tökéletes vonásaira, így én azokat bámultam pislogás nélkül. Hosszú szempillái rebegtek minden egyes pislogásnál, két ajka mozdulatlanul pihent egymáson. A haja még mindig kócos volt, és csapzott, akár csak nekem. Nem tudom, mennyi ideig feküdtünk ott, amikor ismét felém fordult, és elmosolyodott.
-Szeretlek.-mondta ki hirtelen egyenesen a szemembe nézve.
-Én is szeretlek.-válaszoltam, majd engedtem, hogy megcsókoljon, és ölelő karjai közé vonjon.
Akkor és ott úgy éreztem, hogy jobb helyen nem is lehetnék. Niall karjaiban újra biztonságban éreztem magam, és elmúlt minden kétségem, egyszerűen tudtam, hogy ő az enyém, és senki sem tudja elszakítani tőlem. Hosszú percekig feküdtünk egymás mellett, szótlanul, amikor egyszer csak felállt, a szekrényhez ment, kivett az egyik fiókból egy boxert, és mosolyogva az ajtó felé indult. Magam köré csavartam a lepedőt, és az ablakhoz sétáltam. Az utca az autók hömpölygő tömegétől volt hangos, és a város az éjjeli fények világításában úszott. Felnéztem az égre, amin a hold ezüstös fénnyel nézett vissza rám. Teljesen elmerültem annak látványában, fogalmam sincs, mennyi ideig, amikor is egy lágy érintést éreztem meg a vállamon, és meleg leheletét  nyakamon. Testének közelsége mosolygásra késztetett. Mellkasán keresztül éreztem, ahogy szíve milyen hevesen dobog.
-Szeretnék adni neked valamit.-duruzsolta a fülembe, majd ujjait az enyémbe kulcsolta, és az ágyhoz vezetett. Leültem, és kíváncsian figyeltem, ahogy megkeresi a nadrágját, és annak farzsebéből előrángat egy kis zacskót.
-Sokat gondolkoztam, hogy mi is lenne az a megfelelő ajándék, ami teljesen kifejezi mit is érzek irántad.-kezdte, és látszólag zavarban volt. Már kezdtem megijedni, hogy vajon mit találhatott ki, szívből reméltem, hogy nem valami méregdrága dolgot.-És végül arra jutottam, hogy nem igazán van olyan dolog.-mondta és megvonta a vállát.-Épp ezért úgy döntöttem, hogy olyat adok neked, ami már valójában a tiéd.-nézett rám mosolyogva.
-Ezt nem teljesen értem.-húztam el a számat félve.
-Szóval, ez a dolog, ami már a tiéd, ezt most jelképesen is szeretném neked adni.-mondta, majd szétnyitotta a kis zacskót, amiben egy apró doboz volt, benne két aranyozott nyaklánccal...és egy kettétört szívmedállal. A szívem a torkomba ugrott, ahogy megláttam, a döbbenettől, és a boldogságtól elakadt a szavam. A szám elé kaptam a kezem, és elkerekedett szemekkel meredtem az ajándékra.
-Tetszik?-kérdezte Niall félve.-Mert ha nem, vagy ha korainak tartod, akkor megértem, nem muszáj hordanod, vagy ha szeretnéd, akkor visszaadom anyukád nyakláncát, és...-hebegte, és már csatolta volna le a csuklójáról, amikor kezem az övére tettem.
-Niall...ez gyönyörű.-mondtam elképedve.-Szeretném hordani.-bólintottam, majd a szemébe néztem, és láttam, hogy igazán megkönnyebbült. Hátat fordítottam neki, és a hajamat oldalra fogva engedtem, hogy felcsatolja a láncot a nyakamba. Végigsimítottam a medálon, ami beesett a melleim közé. Mosollyal az arcomon fordultam vissza, és Niallre néztem.
-Ennél szebb ajándékot még sosem kaptam.-mondtam elérzékenyülve.
-Örülök, hogy tetszik.-válaszolt mosolyogva, tekintetem pedig a kezében tartott másik láncra tévedt.
-Segítek feltenni.-nyúltam a láncért, majd feltérdeltem az ágyra, és Niall nyakát átölelve kapcsoltam össze. Niall két kézzel átlelte a derekam, és szorosan magához húzott. Fejét a nyakamhoz fúrta, majd lágy csókokat hagyva rajta szája az arcomra tévedt. Hosszú, szenvedélyes csókban forrtunk össze.
-Köszönöm.-mondtam, miután feleszméltünk.
-Nem kell megköszönnöd.-közölte a szemembe nézve. Hosszan merültünk el egymás tekintetében, amikor is eszembe jutott, hogy el kellene mennem fürdeni. Nyöszörögve felkászálódtam, majd a szekrényemhez mentem, és kivettem egy másik fehérneműt. Niall lekonyult ajkakkal nézett rám.
-Nekem így is tökéletes vagy.-mért végig, majd szemtelenül elmosolyodott.
-Sajnálom, de magamnak viszont nem. Most pedig ha megbocsátasz.-böktem az ajtó felé, majd elindultam, ám még éreztem a pillantását magamon, és bár egy vékony lepedő azért takarta a testem, tudtam, hogy ő gondolatban már teljesen levetkőztetett...megint.
Élveztem, ahogy a meleg vízcseppek végigfutnak a testemen, és a meleg gőztől teljesen elálmosodtam. Nem is igazán fürdöttem, inkább csak álltam a zuhany alatt, és gondolkoztam. Hogy voltam képes ilyeneken gondolkodni, mint például, hogy nem vagyok elég jó neki? Hiszen, ha ez igaz lenne, már rég nem lennénk együtt, nem mondott volna nekem ilyen kedves dolgokat, nem laknék itt vele, és nem lógna ez a csodálatos lánc a nyakamban, rajta egy félszív medállal, melynek a másik fele az ő szíve felett csüng. Egy hülye voltam. Hatalmas betűkkel. Mindig is sokat kételkedtem, és sokszor nem örültem annak, ami az orrom előtt volt, a jóban is a rosszat kerestem, próbáltam megtalálni a lehetséges buktatókat. Viszont most rá kell döbbennem, hogy ezúttal nincs semmilyen buktató. Niall szeret, és én is őt. Ezen nincs mit túlmagyarázni. Rájöttem, hogy ha durcás, éretlen kislányként viselkedek, akkor fogom elmarni magam mellől. Meg kell mutatnom, hogy én egy érett, és felelősségteljes nő vagyok, néha kicsit buta, és szeleburdi, de ez hozzám tartozik. Niall úgy szeret, ahogy vagyok, és ezt már többször is bizonyította. Egyszerűen csak hagynom kell, hogy a dolgok maguktól megtörténjenek, és annyi a dolgom, hogy élvezzem a vele töltött időt. Mert még soha, senki mellett nem voltam ennyire boldog.
Csoszogva mentem vissza a szobába, Niall az ágyon feküdt, már volt rajta egy póló is, és amikor beléptem, egyből felém nézett. Mosolyogva lépkedtem oda hozzá, és mielőtt rávethettem volna magam, megfogta a karom, és magára húzott. Nevetve dőltem a karjaiba, mialatt újabb csókokkal árasztott el. Most már nem gondolkodtam semmin, csak élveztem, ahogy a kezei a pólóm alá csúsznak, és egy mozdulattal vette le rólam. Szerencsére felkészültem, mert a pólója alá vettem egy sportmelltartót is.
-Ó...-húzta el a száját, ahogy látta, van alatta még ruha.
-Szerintem ez így pont jó lesz.-jelentettem ki vigyorogva, majd egy utolsó puszit adtam neki.-Jó éjszakát, szőkeségem.-mondtam a hajába túrva, és a hátamra dőltem.
-Neked is, szépségem.-mondta, és egy puszit adott a homlokomra. Az oldalamra fordultam, és megpróbáltam álomba merülni. Még éreztem, ahogy ujjait fel-le húzogatja az oldalamon, mire a bőröm kellemesen bizseregni kezdett. Egy idő után megfordultam, és még adtam neki egy hosszú jó-éjt csókot.
-Na azért.-vigyorodott el, majd megvárta, amíg visszafordulok, aztán egy kézzel átölelve magához húzott, és a fülemhez hajolt, majd halk, lágy dallamokat énekelve ringatott álomba...

(II./6.) Ő az életem része, nélküle nem tudnék élni...

Rezzenéstelen arccal hallgattam a körülöttem folyó beszélgetést, miközben az ajtóhoz préseltem magam, és próbáltam a lehető legmeggyőzőbb arcot vágni, miszerint minden rendben. Niall többször is megkísérelte megfogni a kezem, de mindannyiszor elhúztam előle. Felmordult, majd hátradőlt az ülésben, és felém se nézett. Nem tudom, hogy miért viselkedtem így vele. Talán egyszerűen csak szükségem volt egy kis időre, amíg felemésztem magamban a dolgokat, viszont megbántani sem akartam. Azt hiszem értette a célzást, mert nem zargatott tovább, inkább hagyta, hogy magamtól lenyugodjak. Nem akartam tovább húzni Niall agyát, mert nem hiányzott most egy veszekedés. Azt hiszi, hogy sikerült teljesen tisztázni a helyzetet Rachellel kapcsolatban. Ez egy részről igaz is, hiszen Niallben kétség kívül megbízok, mert ő nem csak szavakkal, hanem tettekkel is bizonyított már. Viszont Rachel egyáltalán nem tartozik azok közé, akiket kedvelek. Még csak egy pár órája ismerem, de már többet tudok róla, és a múltjáról, mint illene. Muszáj úgy tennem, mintha nem lenne vele semmi bajom, de olyan nehéz, miközben rettegek attól, hogy egy szerencsétlen pillanat, és Niall karjában köt ki. Tudom, hogy ő az a fajta lány, aki bárkit megkaphat. Vicces, gyönyörű, magas, szőke, modellalkat, szabad szájú, laza. Első hallásra minden srác álma, és ideálja. És a legrosszabb, hogy Niall is szerette. Szerette... összeszorul a gyomrom, ha arra gondolok, hogy rajtam kívül másnak is mondta ezt, mást is ölelt, csókolt. Nem akarok erre gondolni, nem akarok a múlton rágódni, hiszen nekem is volt előtte barátom, és ő sem kerített nagy feneket neki. De legbelül mégis fojtogat az érzés, hogy Rachelnek sikerül újra az ujjai köré csavarni az fiút, akit szeretek. Sokkal több mindent adhat neki, mint én. Igazából azt hittem, hogy végre minden a helyes vágányra terelődik, és erre, mint derült égből villámcsapás megjelenik Rachel, a régi barátnő, az exbarátnő, akit mindenki egyből megkedvelt, aki bámulatos, és aki ha nem vigyázok, egy óvatlan pillanatban talán lecsap Niallre.
Időközben hazaérkeztünk, ám amikor Rickie és én kiszálltunk, a többiek nem jöttek utánunk. Kérdőn néztem a srácokra.
-Ti nem szálltok ki?-kérdeztem tőlük.
-Nem, nekünk még el kell intézni pár dolgot, csak titeket dobtunk haza. Nem tudjuk, mikorra leszünk várhatók.-vonta meg a vállát Liam, amit egy bólintással nyugtáztam, majd becsapták a kocsiajtót, és tovább hajtottak. Punnyadtan vonszoltuk fel magunkat a bejáratig, majd a házba lépve lábaim egyenesen a szobámba vittek. Fáradtan dőltem le a puha ágyneműre, és egy nagyot sóhajtottam. Tudom, hogy nem sokáig csinálhatom ezt, mert a végén még tényleg baj lesz. Hirtelen nyitódott az ajtó,és barátnőm dugta be rajta a fejét.
-Bejöhetek?-kérdezte félve.
-Persze, gyere.-ültem fel, majd megvártam, amíg ő is leül velem szemben.-Na, mesélj, Lizzie.-kezdte egyből.-Látom, hogy nem igazán lelkesedsz Rachelért.-mondta, mire bólintottam.
-Rachel és Niall jártak.-mondtam, pedig tudtam, hogy már Rickie tisztában van mindennel.
-Tudom, Liam mesélt róluk.
-Niall elmondta nekik?-kerekedett el a szemem.
-Igen, mindannyiuk tudott róla, hogy ők valamikor egy pár voltak.-bólintott.-Lizzie, nem kell aggódnod, mert nincs miért.-tette kezét a combomra, így már kénytelen voltam felnézni rá.
-De Rachel...-makogtam.-Láttad hogy néz ki?-kérdeztem elkeseredetten.-Láttad, hogy mennyire örültek egymásnak?-nyögtem ki, hangom tele volt keserűséggel.
-Lizzie, Rachel és Niall négy éve nem látták egymást, ez a természetes, hogy így reagáltak. Figyelj ide...-hajolt közelebb hozzám.-Igen, láttam, hogy néz ki Rachel. És képzeld, nem csak én. Még Liam is végigmérte, nem egyszer.-sóhajtotta, mire leesett az állam.-De nem haragszok rá, mert tudom, hogy engem szeret. De férfiből van, alapvető dolog, hogy ha lát egy csinos nőt, akkor megnézi, mint ahogy ha mi is látunk egy jó pasit, akkor mi is végignézünk rajta.-nevetett fel.-Nézd, Rachel modell, persze, hogy elképesztő a kinézete, meg jó a stílusa, hiszen a munkájából kifolyólag ez az elvárás. Lizzie, hallgass rám, és ne nehezítsd meg Niall dolgát. Tudod milyen nehéz neki, hogy nem tudja, hogy örüljön a legjobb barátjának, eközben téged ne bántson meg? Semmi okod nincs rá, hogy kételkedj. Niallnek te vagy a mindene. Pont.-magyarázta, és szavai lassan a fejembe férkőztek. Igaza volt.-Rachelt még a régi éltéből ismeri, ezért is olyan fontos neki. Bízz benne, mert Niall sosem bántana meg téged, nekem elhiheted, és a többiek is így gondolják. Liam szerint csodát tettél Niallel.-húzta óvatos mosolyra a száját.
-Azt mondod, nincs okom félni?-kérdeztem nagyot sóhajtva.
-Az ég világon semmi.-csóválta meg a fejét, mire nagyot sóhajtottam.
-Igazad van.-bólintottam.-Ki kell engesztelnem Niallt.-jelentettem ki, majd Rikcie szemébe néztem, aki sejtelmesen mosolygott.
-Van ötlet?-kíváncsiskodott egyből, mire nagyot fújva megráztam a fejem.
-Semmi.-mondtam csalódottan. Rickienek több se kellett, arcán hatalmas mosoly terült szét, majd megfogta a karom, és felrángatott az ágyból. A hirtelen mozdulattól kicsit megszédültem, és mire feleszméltem, Rickieék szobájában találtam magam. Barátnőm a szekrényéhez pattant, és lázasan turkált benne. Érdeklődve néztem, ahogy mindent összetúr, majd vissza a helyére, végül diadalittasan felkiáltott, és felém fordult, kezét a háta mögé téve.
-Szóval. Ezt eredetileg magamnak vettem, de még sosem volt alkalmam felvenni, és azt hiszem, neked most pont erre van szükséged.-mondta titokzatosan, és a háta mögül előhúzott egy fehérneműt. Melltartó-alsó együttes, éjfekete, csipkével szegélyezett, selyemből készült darab.
-Azta, ez ultraszexi.-jelentettem ki eltátott szájjal, miközben a csinos darabot nézegettem.-De nem vehetem fel, hiszen ez a tied.-ráztam meg a fejem egyből.
-Lizzie, még sosem volt rajtam, és szerintem neked jobban állna...-erősködött.-Meg Liam amúgy sem szereti annyira a feketét, ő inkább vörös-párti.-nevette el magát Rickie, és a kezembe nyomta a fehérneműt. Hálásan néztem barátnőmre, aki mint mindig, most is tudta, hogy mitől vidulok fel.-Niall elájul, ha meglát ebben.-tette még hozzá.
-Akkor ez esetben köszönöm szépen.-köszöntem meg kicsit elpirulva, ugyanis innentől kezdve már nem titok, hogy milyen tervet dolgoztam ki Niall kiengesztelésére.
-Okés, akkor válasszunk valami ruhát is!-lökött meg Rickie, majd ismét a szekrényéhez lépett, és előszedett egy fekete oldalt cipzáros miniruhát.
-Ne!-kiáltottam rá, mire ijedten felém nézett.-Vagyis, hagyd, nem kell keresned, már tudom, hogy mit fogok felvenni.-közöltem mosollyal az arcomon.
A délután további részében izgatottan rohangáltam a házban fel-alá, egyszerűen nem tudtam, hogy mit kellene csinálnom. Lepjem meg valamivel? Csináljak neki vacsorát? Egyszerűen semmi nem jutott az eszembe. Épp a nappaliban ültem, amikor villámcsapásként ért a felismerés.
-Rickie!-üvöltöttem fel hirtelen, mire barátnőm megrémülten nézett rám.-De hiszen ha Niall hazajön, a többiek is itthon lesznek.-haraptam be a számat elkeseredetten.
-Efelől ne aggódj.-kacsintott rám, majd intett, hogy ő megold mindent.-Most pedig menj fel, és fürödj le, mindjárt este van!-parancsolt rám, és sajnos egyet kellett értenem vele. Az egész délután szinte elröpült, ahogy kinéztem az ablakon láttam, hogy a nap lassan kúszott be a felhők mögé, már csak pár halvány sugár sütött odakint. Kezembe vettem a fekete csipkés szépséget, és Niall egyik ingjét, azzal indultam el a fürdőbe. Emlékszem, hogy Niall egyszer azt mondta, őrjítő, amikor egy lányt a saját ruhájában lát. Remélem ez ezúttal is így lesz, és a kék-piros kockás ing majd megteszi hatását. Ha csak nem haragudott meg rám nagyon. Visszagondolva már bánom, hogy annyira hülyén viselkedtem vele, ostoba voltam, amiért rázúdítottam az összes rosszindulatomat. Csak remélni merem, hogy az akcióm hatásos lesz.

*Niall szemszöge*
Eredetileg megbeszélésre mentünk a pénteki koncerttel kapcsolatban, viszont nekem az egészből semmi sem maradt meg. Hatalmas bunkó vagyok, amiért nem figyeltem, ugyanis csak Lizzie járt a fejemben. Nem tudtam hova tenni a viselkedését. Miért viseli ilyen nehezen, hogy itt van Rachel? Bár nem mondta ki nyíltan, de látom rajta, hogy nem igazán kedveli, pedig semmi oka utálni. Rachel a barátom, és ha tetszik neki, ha nem az is marad. Miért játssza a sértődöttet? Nem csináltam semmit! Illetve mégis... . Megbántottam, amiért nem mondtam el neki az igazat. Zavart, hogy  így áll a dolgokhoz, és bár nem vagyok egy zseni, azt azért tudom, hogy egy lányt rosszul érintenek az ilyen témák. Most már tudom, hogy ezt nem így kellett volna. De már nem tudok változtatni, megtörtént, Rachel megjelent a semmiből, aminek szívből örülök, mert végre újra láthatom a legjobb barátom, de a másik felem pedig szomorú, amiért Lizzie így reagált rá. Nem tudom, mi járhat a fejében. Mitől fél? Hogy otthagyom őt? Hát, ez kizárt dolog. Rachel és én már nagyon régóta nem érzünk egymás iránt semmit, csak nem tudom, hogy magyarázzam még el neki. Annyira makacs, ha valamit egyszer a fejébe vesz, az Isten sem veri ki azt onnan. Szeretném, ha összebarátkoznának Rachellel, és Lizzie nem kételkedne annyit. Nekem ő kell, és senki más. Miért nem bízik bennem? Fogalmam sincs, mi ilyenkor a teendő. Nem fogok választani a két lány között, mert mindkettő ugyan annyira fontos nekem, csak épp máshogy. Rachel a gyerekkori legjobb barátom, akit ezer éve nem láttam, és olyan jó vele újra találkozni, mert ilyenkor eszembe jut, hogy valamikor nekem is volt normális életem. Annyi közös élményünk van, amikre mindig emlékezni fogok. És ott van Lizzie. Az a lány, akinek létezéséről pár hónapja fogalmam sem volt, most pedig annyira ragaszkodom hozzá, mint még soha senkihez. Sokszor éreztem, hogy valami hiányzik, valami még nincs teljesen rendben. És akkor jött ő, szemtelenül befurakodott a szívembe, és azóta is ott csücsül, elmozdíthatatlanul. Ő az életem része, nélküle nem tudnék élni. Ha a szívemre teszem a kezem, és őszintén elgondolkozok, akkor sajnos be kell vallanom, hogy az egyikőjük, ha csak egy hajszállal is, de fontosabb. És ő most épp kétségek közt őrlődik. Hogy én mekkora egy barom vagyok! Ha akkor elmondom neki, hogy mi volt köztem és Rachel között, akkor talán ez az egész elkerülhető lett volna, de nem, én hallgattam róla, remélve, hogy úgysem tudódik ki. Ezt benéztem. Mellette kell lennem, és támogatnom kell, nem szabad hagynom, hogy az önbecsülése romokban heverjen. Biztosítanom kell, hogy nincs mitől félnie. Ki kell engesztelnem valamivel.
Már épp útban voltunk hazafelé, amikor is elhatároztam magamban, hogy bármi áron is, de visszaszerzem a bizalmát. A kocsi lassan leparkolt a ház előtt, ahonnan halvány fény szűrődött ki az udvarra. Nagy levegőt vettem, és a többiekkel együtt felkocogtunk a lépcsőn. A lakásba lépve Rickiet a nappaliban találtuk, aki mintha csak ránk várna, egyből felpattant a kanapéról, és felénk jött.
-Zayn, beszéltem Perrievel, estére vár, úgyhogy indulhatsz is, ruhád van nála.-fordította meg Zaynt-Louis, Eleanor is szívesen fogad ma estére, úgyhogy mehetsz is.-szólt rá Louisra, akik Zaynnel értetlenül néztek össze, és hagyták, hogy Rickie kitessékelje őket az ajtón.-Liam, Harry, mi most elmegyünk szívni egy kis friss levegőt, aztán beugrunk valami kajáldába, vagy megnézünk egy filmet.-rontott rá a két fiúra, én meg felhúzott szemölköddel kapkodtam a fejem. A srácok sem értették, miről van szó.-És végül Niall...-fordult felém.-Szép estét.-köszönt el, majd miután mindenkit kiterelt becsapta maga után az ajtót. Összezavarodva álltam az előszobában, és a bejárati ajtót néztem. Rickie határozott volt, mint mindig, senki sem ellenkezett. Ezen önkénytelenül elmosolyodtam, hogy egy nő hogy képes egy perc alatt elrendezni mindent, és úgy, hogy ehhez senkinek sincs hozzáfűzni valója. A tarkómat vakargattam, és megfordultam, hogy bemenjek a nappaliba. A lélegzetem is elállt, ahogy megláttam a lépcsőn hirtelen feltűnt vékony alakot, aki lassan, óvatos léptekkel közeledett felém. Haja a mellkasára omlott, fél kézzel a korlátba kapaszkodott, miközben mezítláb, az én ingemben sétált le.
*Lizzie szemszöge*
A szívem majd kiugrott a mellkasomból, olyan hévvel kalapált, miközben felé lépkedtem. Láttam az arcán, hogy megilletődött, mert alig pislogott, és mozdulatlanul állt velem szemben. Nagy levegőket véve közeledtem felé, lassan, kimérten. Tekintetünk eközben összekapcsolódott, és egy pillanatra sem néztünk másfelé, csakis egymás szemébe. Láttam rajta, hogy mondani akar valamit, csak éppen nem tud megszólalni, vagy nem tudja, hogy kezdjen bele. Egyik kezével a szék támlájának támaszkodott, és azt szorongatta ujjai között. Pár lépésnyire álltam meg előtte, és éreztem, hogy mindjárt összeesek. Nyelt egy nagyot, és félve, de elindult felém. Nem hátráltam meg, hagytam, hogy gyengéden az arcomhoz érjen. Érintése kellemes volt, újra felnéztem rá, egyenesen a gyönyörű szempárjába.
-Lizzie...-suttogta nagyon halkan, de nem folytathatta, mert ujjamat az ajkára tettem, ezzel elcsitítva őt.
-Csss...-mondtam, majd tekintetemet végigvezettem az ujjam hagyta vonalon, és telt ajkain. Újra a szemébe néztem, és láttam, hogy azok vágytól ragyognak. A következő pillanatban megéreztem száját az enyémen, ujjait a derekamba fúródni, és mellkasát az enyémhez nyomódni. Elgyengülve omlottam a karjaiba, engedtem, hogy csak ő tartson. Annyi mindent kellett volna megbeszélnünk, annyi mindent akartunk mondani egymásnak, de most hagytuk, hogy szavak helyett a tettek beszéljenek...

(II./5.) Szerinted azért harcoltam érted, hogy aztán csak úgy elodbjalak?

Kellett egy kis idő, amíg összeszedem a gondolataimat, és képes vagyok a szemébe nézni. Nagyon rosszul esett, amiért nem mondta el a kapcsolatát Rachellel. Valahogy sejtettem, hogy több volt köztük szimpla barátságnál, hiszen Rachel gyönyörű lány, és amilyen áhítattal beszélt róla Niall, egyből tudnom kellett volna. Hiába erősködnek, fiú-lány között nincs barátság, mert az egyik úgyis többet érez. És ezek szerint mind a ketten többet éreztek. Tudom, hogy ezen nem kellene kiakadnom, tudom, hogy Niallnek nem én vagyok az első barátnője, és tudom, hogy rajtam kívül rengetegen szerelmesek belé. A rajongói néha túlságosan is elvetik a sulykot, de valahogy nem tudok rájuk haragudni, mert ők csak a sztárt szeretik benne. Ők nem ismerik úgy, mint én. Viszont Rachel más dolog. Ő ismeri az igazi Niallt. Hirtelen meghallottam a telefonom csengését, riadtan kotortam ki a zsebemből, és láttam, hogy Niall képe van a kijelzőn. Sóhajtva nyomtam ki, és csúsztattam vissza a zsebembe.
Mély levegőket vettem, remegő kézzel nyomtam le a kilincset. Az ajtó résnyire nyitódott csak, ám egyből szembe találtam a szőkeséggel. Felkapta a tekintetét, és fájdalmasan nézett rám.
-Lizzie, gyere ki, kérlek...elmondok mindent.-mondta lágy hangon, egy ujjával megkapaszkodva az ajtóban, hogy nem tudjam azt becsapni. Dühös voltam rá, ám ugyanakkor csalódottságot is éreztem. Nagyot sóhajtva léptem ki az ajtón, és a falnak dőltem. Niall egy lépéssel közelebb jött, majd a kezemért nyúlt, mire én a hátam mögé tettem azt.
-Miért nem mondtad el?-kérdeztem a szemébe nézve.
-Mert nem számít már semmit, régen történt, és nem akartam, hogy rosszul érezd magad miatta.-válaszolt, majd újra megkísérelte megfogni a másik kezem, de azt is a hátam mögé tettem, majd előreléptem egyet.
-Ne érezzem rosszul magam? Nem számít? Niall, azt hittem, a legfontosabb, hogy őszinték legyünk egymással. Én mindent elmondtam neked Daviddel kapcsolatban, kérdeztelek Rachellel kapcsolatban, és még csak meg sem említetted, hogy együtt voltatok.-emeltem fel a hangom, mire a bárban ülők közül néhányan felénk fordultak, és kíváncsian nézték a jelenetet.-Miért? Miért nem beszéltél nekem róla? Szerinted megharagudtam volna? Leordítottam volna a fejed, amiért volt egy barátnőd? Nem!-hadartam egyre dühösebben.-Az fáj, hogy elhallgattad előlem, pedig lett volna alkalom, hogy elmond.-hajtottam le a fejem csalódottan, és a falnak dőltem. Niall egy ideig nem szólt semmit, csak nagyokat lélegzett.
-Tényleg tudni akarod, mi volt köztük Rachellel?-tört fel belőle,és a hangján hallatszott, hogy inkább ne akarjam tudni. De én tudni akartam, bármennyire is fájhat az igazság.
-Igen.-válaszoltam határozottan, és felnéztem rá.
-Hát jó...-vett egy nagy levegőt.-Rachel volt az első, igaz szerelmem.-jelentette ki, mire a szívem nagyot dobbant.-Az elején tényleg csak barátok voltunk...de aztán egyre jobban megkedveltem, és a végén beleszerettem. A sztori, amit hallottál, na akkor vallottam be neki, hogy mit érzek. Igaz, részeg voltam, de józanon nem mertem lépni, mert nem csak nekem tetszett Rachel, és tudtam, hogy ő csak barátként néz rám, úgysem lenne nála esélyem. Végül összejöttünk, nem tudom, hogyan, de ő is szeretett. Aztán később megbeszéltük a dolgokat, és arra jutottunk, hogy nem tesszük kockára a barátságunkat. És kiderült, hogy jól döntöttünk, megmaradtunk barátnak, és pár hónappal később pedig elment. Ennyi.-fújta ki a levegőt, hangja időközben megremegett.- 15 éves voltam , Lizzie. Egy szerelmes kamasz, aki kalandokra vágyott. Azóta négy év telt el, minden megváltozott. Én már nem érzek iránta semmit.-rázta meg a fejét.
Niall szavai a szívemig hatoltak. Valami ilyesmire számítottam, nem lepődtem meg. De azt az egészet az ő szájából hallani, egészen más. Szinte hallottam, ahogyan a szíve majd kiszakad a mellkasából, annyira dobog.
-Lizzie, mondj már valamit!-szólt rám, mire felkaptam a fejem.
-Meddig jártatok?-szólaltam meg erőtlenül.
-3 hónap.-válaszolt.-De Lizzie, hányszor mondjam még el, hogy ez már nem számít. Tiniszerelem volt, ami véget is ért. Mostanra csak barátok vagyunk, és mindketten lezártuk magunkban azt a korszakot. Mintha mi sem történt volna.-magyarázta.
Még mindig letaglózva álltam, bár tudtam, hogy lassan ideje feleszmélni, és elfogadni ezt a helyzetet.
-Niall...-mondtam ki a nevét lehunyt szemmel.-Hiszek neked.-bólintottam.-Csak tudom, hogy mi is barátként kezdtük...Rachelt elnézve nem csoda, hogy oda voltál érte, hiszen gyönyörű lány, talpraesett, és vagány, minden, ami én nem vagyok.-soroltam.
-Lizzie.-lépett közelebb hozzám Niall, két ujjal megfogta az állam, és az arca felé fordított.-Rachel a múlté, mint barátnő. Én már nem érzek iránta semmi olyat, mint régen, mert az érzéseim más iránt sokkal komolyabbak.-mondta kicsit elmosolyodva.
-Félek.-szakadt fel belőlem hirtelen.
-Mitől?-kérdezte aggódva.
-Hogy elveszítelek. Mert tudom milyen az, amikor újra találkozol valakivel, és a régi érzések újra előtörnek.-billentettem oldalra a fejem.
-Hát ezt nem hiszem el!-kiáltott fel Niall, mire az emberek, akik eddig még nem néztek minket, mind felénk fordultak, és elkerekedett szemmel bámultak. Rickiék is. Niall megrázta a fejét, majd karon ragadott, és berontott a női mosdóba.
-Hé, ide nem jöhetsz be!-szóltam rá, de már késő volt, az ajtó nagyot csattanva csukódott be, Niall pedig egy határozott mozdulattal felültetett a mosdókagylóra, és közel hajolt hozzám. Ijedten néztem idegességtől elsötétült szempárjába, a mellkasom egyre hevesebben emelkedett levegővételeimkor. Niall befúrta testét a combjaim közé, és két kézzel tartotta a hátam. Talán láthatta rajtam, hogy mennyire megrémültem, ezért egy kicsit visszavett a szorításból.
-Lizzie...most mondom el először, és utoljára.-sóhajtott egy nagyot.-Nekem te vagy a mindenem. Attól, mert Rachel újra itt van, bennem semmiféle régi érzések nem fognak előtörni, mert már nincsenek! Szerinted azért harcoltam érted, hogy aztán csak úgy eldobjalak?-kérdezte a szemembe nézve, mire félve megráztam a fejem.-Na látod. Lizzie, annyira bolond vagy.-ölelt magához szeretettel, én meg ragaszkodóan kapaszkodtam belé. Egy apró könnycsepp gördült ki a szememből, egyenesen Niall pólójára. Ismét szembefordított magával, így láthatta meggyötört arcom.-Még egyszer nem akarom, hogy ilyen hülyeségeken gondolkozz.-törölte le egyetlen ujjal a könnyemet.
-Rendben.-bólogattam, majd még egyszer magamhoz húztam, hogy érezzem illatát. Kötelességtudóan fonta össze karjait körülöttem, gyengéd puszikkal megajándékozva engem.
Talán nem múlt el minden kétségem, de határozottan jobb érzés volt kiadni magamból az érzéseimet, és lehet, jobban jártam volna, ha sosem tudom meg ezt a Rachel-dolgot, azért mégis jobb tisztában lenni ilyenekkel. Mert bár Niall válltig állítja, hogy a régi érzések nem jutnak a felszínre, én tudom, hogy de. Hiszen lány vagyok, és Rachel is az. Az lehet, hogy Niall már lezárta magában azt az időszakot, de arra mérget vennék, hogy Rachel nem teljesen így gondolja. Niall nem látja, de én igen, hogy Rachel hogy néz rá. Lehet, hogy paranoiás vagyok, és beképzelek magamnak dolgokat, de abban biztos vagyok, hogy Rachelnek nem közömbös Niall. Ezentúl figyelni fogok rá, és ha meglátom, hogy csak egy ujjal is hozzáér...szakítok az elveimmel, miszerint ellenzem az erőszakot. De azért reménykedek, hogy ha tényleg ilyen jó fej, és kedves, akkor nem próbál meg közénk állni, és tiszteletben tartja, hogy Niall most boldog, velem. Egy lágy simítást éreztem végigfutni az oldalamon, mire kuncogni kezdtem, és hirtelen eltoltam magamtól Niallt.
-Na, mi az?-nézett rám sunyin mosolyogva.
-Tudod, hogy csikis vagyok.-válaszoltam.
-Ó, hogy az a baj.-csapott a homlokára nevetve.-Akkor mással próbálkozok.-kacsintott, majd megcsókolt. Gondolkodás nélkül húztam le őt magamhoz, két kézzel a haját túrtam, miközben élveztem édes csókjait a számon. Hirtelen nyitódott az ajtó, mire ijedten röppentünk szét. A takarító néni, aki eddig a földet kémlelte, meghökkent a látványtól, majd összehúzott szemöldökkel meredt ránk.
-Fiatalok...-morogta, majd letette a seprűt a sarokba, és a fejét ingatva kiment. Niallel egyszerre nevettünk fel, majd segített lejönni a kagylóról, és mi is inkább elhagytuk a helyiséget. Összekulcsolt ujjakkal, és nyakig elvörösödve sétáltunk oda a többiekhez. Már messziről lehetett hallani a nevetésüket, a mi asztalunk volt a leghangosabb társaság. Éppen Rachel és Harry röhögött össze valamin iszonyat hangosan, amikor az asztalhoz értünk. Mindannyian vegyes érzelmekkel az arcukon néztek ránk, próbálták leolvasni rólunk, hogy mi történhetett. Ám amikor meglátták összekulcsolt ujjainkat, elmosolyodtak.
-Na, megtaláltad?-horkant fel Liam.
-Igen, a vécében bújt el.-válaszolt Niall, majd Louist arrébb lökve leült szélre, engem pedig maga mellé húzott.-Nem hagytam, hogy elszökjön.-mondta vigyorogva, majd megsimította a combom.
-Igen, azt láttuk, hogy eltűntetek a mosdó magányában, ahol senki sem zavar.-jelentette ki Harry elégedett vigyorral.
-Majdnem.-bólintott Niall.-A vécés néni elég furcsán méregetett minket.-röhögött fel Niall, mire a többiek is elnevették magukat.
-Amúgy itt a kaja, időközben kihozták.-tolt felénk két hamburgert Rickie, arcán bizonytalan mosoly ült. Egy aprót biccentettem, jelezve, hogy minden rendben, majd mesélek. Niallel hamar befaltuk a két hamburgert, addig persze folyamatosan ment a beszélgetés.
-Na és Rachel, te most pontosan mit is dolgozol?-kérdezte Zayn az asztalra könyökölve.
-Egy modellcégnél vagyok modell. Fotózásokon veszek részt, divatbemutatókon, reklámfilmekben.-sorolta, miközben kortolyolt egyet az italából.-Tényleg, most jut eszembe. Holnap lesz egy divatbemutató, amin én is jelen leszek. Eljöttök?-fordult körbe mosolyogva.
-El!-vágta rá egyből Harry, minket szóhoz sem hagyott jutni. Rachel mosolyogva nézet a fiúra.
-Értem, tehát Harry jön. És a többiek?-kérdezte ismét.-Niall?-nézett most már egyenesen Niallre. Hát persze, ki gondolta volna? Unottan húztam meg a poharam, és vártam az amúgy is nyilvánvaló választ.
-Nekem okés. Lizzie?-fordult felém.
-Igen, nekem is jó.-bólogattam meggyőzően.-Többiek?-néztem körbe, mire legtöbben bólintottak.
-Nekem mégse jó, Perrievel már programunk van.-húzta el a száját Zayn.
-Sebaj, majd akkor máskor.-legyintett Rachel.-Délután hatkor kezdődik, gyertek oda fél hatra, és akkor még tudunk beszélni, meg majd odaviszlek titeket az első sorba.-ajánlotta.
-Oké.-értett egyet Niall.
-Azt ugye tudjátok, hogy pénteken koncert?-szólalt fel hirtelen Zayn a telefonja nyomkodása közben. Válaszul értetlen tekinteteket kapott.
-Ó, tényleg, teljesen kiment a fejemből, pedig Eleanor folyton azzal nyaggat, hogy mindenképp ő fog felöltöztetni.-tette karba a kezét Louis, és sértődötten hátradőlt, mi meg elmosolyodtunk.
-Nem is mondtátok, hogy koncertetek lesz.-mondtam mindegyikőjüknek címezve.
-Bocs, elfelejtettük. De akkor mondjuk. Péntek este koncert.-jelentette be Harry ünnepélyesen, mire elnevettük magunkat.-Jó, akkor hivatalosan is meg vagytok rá hívva.-pillantott ránk.
-Lekötelezel. És milyen koncert is lesz ez?-kérdeztem tőle.
-Csak egy sima koncert, előadunk pár számot az új albumról, rajongói kérdések, őrjöngés, fülledt meleg, és eszméletlen jó hangulat.-regélte Zayn.
-Biztosan jó lesz. VIP-ellátás?-fordultam Niall felé.
-Ez csak természetes.-válaszolt.
-Akkor megyek.-bólintottam rá.
-Miért, amúgy nem jöttél volna?-húzta fel az egyik szemöldökét.
-Dehogynem. Csak így már biztos, hogy megyek.-rántottam egyet a vállamon, mire Niall mosolyogva megcsóválta a fejét.
Még egy ideig ültünk ott, és beszélgettünk, aztán úgy döntöttünk, hogy ideje hazamenni. Kikértük a számlát, majd elindultunk az ajtóhoz. Kiérve megcsapott a hűvös levegő, a benti meleg hőmérséklet után, ám a nap sugarai melengetni kezdték az arcom. Talán ideje lenne megtanulnom, hogy ha rövidnadrágot veszek fel, akkor biztos, hogy megfagyok. Készültünk indulni, amikor is Rachel megállt, és szétnézett.
-Jössz velünk? Elviszünk kocsival.-jelentette ki Niall.
-Nem kell köszi, inkább sétálok, úgysem megyek messzire.-intett, majd elővette a telefonját.
-Akkor jó. Majd holnap este találkozunk.-köszönt el Niall, majd búcsúképpen két puszit adott neki, és megölelte.-Jó volt újra látni.-mosolyodott el szerényen.
-Téged is. És örülök, hogy megismerhettelek titeket.-nézett körbe, mire mind bólintottunk.-Akkor holnap, sziasztok!-integetett, majd felvette a napszemüvegét, és elindult a zsúfolt utcán.
-Mehetünk mi is?-tette fel a kérdést Liam.
-Induljunk.-ragadta meg a kezem Niall, majd mind megfordultunk, és a másik irányba sétáltunk, oda, ahol a kocsijaink vannak. Mi mentünk legelöl, mögöttünk a többiek. Egy pillanatra még hátrafordultam, láttam távolodni karcsú alakját, hosszú haja csak úgy táncolt a lágy szél hatására. Észre sem vettem, hogy a mögöttem levő Harry pontosan engem néz, így nagyot nyeltem, amikor összeakadt a tekintetünk. Harry egy aprót kacsintott, és mosolyra húzta a száját, majd biccentett, hogy forduljak meg. Nem is tudom, ha nem ismerném Harryt, azt gondolnám, hogy akárhányszor összenézünk, ő flörtöl velem. Viszont belül valami mást érzek, mintha ezek a pillantások és mosolyok egyfajta biztatásit sugallnának. Talán Harry tudja, hogy mit érzek, és mire gondolok, amikor Rachelről van szó...

20. díj :)

Huh! A blog megkapta a 20. díját! El sem hiszem! Nagyon szépen köszönöm Alicenek! :))

Szabályok:

1. Tedd ki a blogodra!

2. Írj öt dolgot magadról!

3. Válaszolj azokra a kérdésekre, amiket feltettek neked!

4. Tegyél fel öt kérdést annak, akinek küldöd!

5. Küldd tovább öt blognak!

2.
1.Jelenleg a kedvenc számaim (1D-n kívül) Little Mix-Dna, Pink-Give me a reason.
2. Most éppen a Szjg 3-at olvasom.
3. Írás közben mindig hallgatok zenét.
4. Szeretnék megtanulni gitározni.
5. Nem szeretem a focit.

3.
Kérdések:
1. Melyik karaktered áll hozzád a legközelebb? Lizzie :)
2. Mi a csengőhangod? One Direction minden mennyiségben. Mindenkinek más szám van beállítva, így mindig más :D
3. Van valami hobbid az írás mellett? Tánc, zenehallgatás, olvasás.
4. Ki a kedvenc előadód? One Direction, Ed Sheeran.
5. Melyik történet (film, könyv, blog) volt rád eddig a legnagyobb hatással? Film: Titanic. Könyv: 13 okom volt. Blog: Afraid of your own mind.

Még egyszer köszönöm! És folytonos szabályszegőként nem küldeném tovább senkinek. :) Puszi: Dóri :*