(II./46.) Megölöm...

Sziasztok, Életeim! :)
Ismét egy új résszel jelentkezem, ezúttal hamarabb, mint mostanában szoktam. Ennek az oka az, hogy lebetegedtem, és a hétre kiírt az orvos, szóval, volt időm írni :)
A hétvégén nem leszek itthon, szóval, akkorra semmiképp ne várjatok részt. Remélem mindenki jól van, továbbra i köszönöm a támogatást, és remélem ez a rész most kicsit felpezsdíti a kedélyeket. :)
Jó olvasást, puszilok mindenkit!
Dóri :*
Ajánlott zene: Selena Gomez - Slow down

A nagy sikerű fellépés után úgy döntöttünk, hogy egy kiadós after partyval ünnepeljük meg a "győzelmünket". Egy közeli klubba tértünk be, ahol már telt ház volt, mi azonban eltéríthetetlenek voltunk. Befurakodtunk a zajos, tömött helyiségbe, ahol rajtunk kívül még jó páran buliztak. A zene hatalmas decibellel üvöltött a hangfalakból, miközben fáradhatatlan, izzadt testek vonaglottak a parketten. A bokám még mindig sajgott egy kicsit, ezért jobbnak láttam, ha egy kicsit pihentetem, így én leültem az egyik boxba, és a tömeget bámultam. Táncosokkal azért nem éri meg bulizni menni, mert hivatásukból kifolyólag képesek végigtáncolni az egész éjszakát, és ha nem vagy olyan formában, hogy velük táncolj, akkor bizony egyedül maradsz. Így történt ez velem is. Az érkezést követően mind összegyűltünk egy közös koccintásra, majd percekkel utána mindenki szétszéledt, és uralma alá vette a parkettet. Én csak ültem ott egyedül, a könyökömre támaszkodva, és bámultam az embereket, ahogy önfeledten szórakoznak. Valami erősen húzott afelé, hogy én is táncoljak, de mégsem mentem, ami nem feltétlenül a bokám miatt volt.
Eszembe jutottak a közös klubozások Niallel, és a srácokkal, ami egy kissé letaszított a hangulat csúcsáról. A csapattársaim mind nagyon jó fejek, és tudják, hogy kell bulizni, de soha, senki nem fogja pótolni Nialléket. Amikor velük vagyunk bulizni, nem mindenki táncolja végig az éjszakát, de mégis olyan hangulata van az egésznek, amit nem cserélnék le semmire másra. Az érzés,  mikor majd szétrobbanok, nemcsak a bennem túltengő adrenalintól, hanem az érintéseitől a testemen, és bár Niall tánctudása nem mondható profizmusnak, mégis vele a legjobb. Tekintetemmel őket kerestem a tömegben, és felröhögtem magamon a tudatra, hogy ennek az esélye egyenlő a nullával. Inkább fogtam az italomat, és tovább iszogattam, a fejemet ingatva a ritmusra, mely oly csábítóan kúszott be az érzékeimbe, mozgásra ösztönözve a végtagjaimat, hogy nehezemre esett már egy helyben ülni, így mocorogni kezdtem, valami táncolás félét imitálva.
 Hirtelen egy test vágódott le mellém, olyan hévvel érkezve, hogy szinte majdnem elsodort. Oldalra fordulva Jeremy kipirult, vigyorgós arcát láttam meg, amint a szemembe néz, majd fejével a parkett felé biccent.
-Na, tánckirálynő, idd meg ezt, és irány a parkett!-harsogta túl a hangos zenét.-Eddig mindenkivel táncoltál már, kivéve engem, szóval kárpótolni fogsz.-jelentette ki, mire felnevettem a fejemet rázva.
-Ha nem vetted volna észre, eddig senkivel sem táncoltam, és nincs most kedvem táncolni.-válaszoltam, mire leesett állal bámult rám.
-Biztosan rosszul hallottam, olyan nagy itt a ricsaj.-hegyezte a fülét gonoszul.- Lizzie, igyál, aztán nyomás táncolni!-parancsolt rám játékosan, miközben a még megmaradt pezsgőmet kortyolgattam. Volt is kedvem táncolni, meg nem is.
-Nem tudom, hogy akarok-e táncolni.-mondtam, de mivel értelmetlen arcot vágott, muszáj voltam közelebb hajolni hozzá, és konkrétan a fülébe üvöltöttem.-NEM TUDOM, HOGY VAN-E  KEDVEM HOZZÁ.-mondtam újra, ezúttal már megértette.
-Én meg tudom. Van, és jössz is, ennyi.-hajolt ő is a fülemhez, válaszára pedig a számat húzgáltam. Hirtelen belefújt a nyakamba, pont egy olyat pontot érve, amitől végigfutott rajtam a hideg, és idiótán röhögtem fel.
-Na, ne mondjam még egyszer.-bökdösött továbbra is győzködve.-Ne akard, hogy erőszakosabb módszerekhez folyamodjak.-fenyegetett meg, mire elnevettem magam, és nagyot sóhajtottam.
-Rendben, legyen.-adtam be a derekam, mire örömittasan ütött egyet a levegőbe, majd felpattanva a helyéről a kezét nyújtotta felém. Ha most látnám először, biztosan azt feltételezném, hogy bevett valami gyorsítószert, de mivel ismerem, tudom, hogy ő alapjáraton lelőhetetlen.
Kikecmeregtem a helyemről, majd kínkeserves arccal hagytam, hogy Jeremy lerángasson a táncparkettre, be egyenesen a tömeg közepébe. Nekem tökéletesen megfelelt volna, ha csak szélen maradunk, de nem, Jeremy mindenképpen be akart olvadni a tömegbe, mondván, akkor buli a buli, ha érzed magad mellett a többi embert. Na, ebben aztán tényleg nem volt hiány. Szó szerint át kellett magunkat préselni az emberek között, végig ügyelnem kellett arra, hogy ne lépjek senki lábára, vagy le ne taperoljak valakit. Jeremy akár egy faltörő kos, úgy indult neki a sokaságnak, én meg mögötte bukdácsoltam.
-Minden oké?-fordult hátra, de szinte alig hallottam mit mond, mert a dübörgő zene elnyomta a hangját.
-Ja, leszámítva, hogy valaki beletúrt a hajamba.-néztem hátra kérdőn, mikor éreztem, hogy ujjak szaladnak bele a hajamba, szerencsére nem kitépés céljából. Mögöttem persze ezer meg egy ember volt, a tettes bárki lehetett, de úgy döntöttem, nem tulajdonítok nagy jelentőséget neki.
Egy kiadós küszködés után Jeremy végre megállt, és pedig becsusszantam elé, megpróbálva tartani a tisztes távolságot. Ez azonban az első percben meghiúsult, mert valaki hátulról erélyeset taszított rajtam, ezzel sikeresen nekilökve Jeremynek, aki csak vigyorogva nézett le rám.
-Na, táncolhatunk?-kérdezte elégedett mosollyal az arcán. Tekintve, hogy isten tudja hol voltam a tömegben, sehol nem láttam kijáratot, és így is a nyakamba lihegtek, nem volt más választásom, minthogy beleegyezzek.
-Gyerünk, ne görcsölj már annyit! Oldódj fel, Lizzie!-hajolt a fülemhez Jeremy, majd két kézzel megragadta a derekam, kicsit eltolt magától, beállítva ezzel táncoló pozícióba. Rezzenéstelen arccal néztem fel rá, majd akaratlanul is elmosolyodtam, amikor kezeit a magasba emelve kezdett el vonaglani, engem is táncolásra ösztönözve. Csak bámultam, ahogyan arcokat vág, miközben táncol, és olyan mozdulatokat csinál, hogy máris nagyobb lesz a hely körülötte. Nem sokáig tudtam tovább játszani a makacs lány szerepét, hiszen a számomra legnagyobb drog megállás nélkül üvöltött a fülembe, és terjedt szét az ereimben. Hatását rövid időn belül éreztem meg, ahogyan a testem magától kezdett el ritmusra mozogni. Jeremyvel összetalálkozott a tekintetünk, aki szélesen vigyorgott, majd rám kacsintva fejezte ki tetszését. Hátravetett fejjel tört ki belőlem a nevetés, majd teljesen rácsatlakoztam a zene ütemére, és elengedve magamat táncolni kezdtem.
A tömeg körülöttünk nem akart fogyatkozni, sőt, úgy tűnt, egyre többen vagyunk. A zene átvette az irányítást a testem felett, nem volt bennem semmiféle görcs, vagy kétely, egyszerűen csak hagytam, hogy a ritmus vezessen, és jól éreztem magam. Jeremy homlokán gyöngyözött az izzadtság, mint ahogyan az enyémen is, de egyikünket sem érdekelte.
-Gyere, igyunk valamit!-hajolt oda hirtelen, mire egyetértőn bólintottam, hiszen teljesen kiszáradt a torkom ez alatt a ki tudja mennyi idő alatt. Jeremy megragadta a kezem, és úgy kezdett el kifelé húzni a tömegből, erősen markolva a csuklóm, nehogy véletlen eleresszen, mert akkor sosem tudni, mikor találunk újra egymásra.
Kifulladva, ám annál nagyobb jókedvvel vetődtünk le az egyik boxba, egymásra néztünk, majd mindketten elnevettük magunkat.
-Na ugye megmondtam én, hogy van kedved táncolni?-mondta Jeremy nagyképűen, látszott rajta, hogy teljesen meg van elégedve magával.
-Igen, megmondtad.-forgattam a szemem amolyan "igen, igazad volt" stílusban.
-Nem érzem a lábam.
-Az jó, mert én sem.-ráztam a fejem nevetve.-Ki fog elmenni piáért?
-Az, aki szélen ül.-közölte Jeremy cinkos mosollyal az arcán, mivelhogy én ültem szélen. Gyilkos tekintettel néztem rá, majd hirtelen felpattantam, és szinte átesve rajta beküzdöttem magam mellé, hogy ő legyen szélen.
-Hé, hova iszkolsz?-ragadta meg a derekam, majd erőből megpróbált visszahúzni, csakhogy én megkapaszkodtam a fotel támlájában, így hiába rángatott, nem mozdultam.
-Háhá!-fordultam hátra, majd kiöltöttem rá a nyelvem, ő azonban kihasználta ezt az alkalmat, és egy nagyot húzott rajtam, így végül az ölében landoltam, ahonnan röhögve pattantam fel, majdnem felborítva az előttünk levő asztalt.
-Mekkora béna vagy!-rázta a fejét nevetve, miközben én a fejemet fogtam, és leültem a kis asztalra.
-Na, de jókedvük van valakiknek!-csattant fel egy ismerős, éles hang, oldalra fordulva pedig Sam pöffeszkedett mellettünk, meg még páran rajta kívül. Mind levágódtak a boxba, Jeremy pedig megfogva a kezem beültetett maga mellé, a jobb oldalára, míg Sam a balon foglalt helyet, egy pohár koktéllal a kezében. Csatlakozott hozzánk még Laura, Kim, Paige, Adam és Blake is, akik szintén táncosok voltak, és szintén jól érezték magukat. Mindannyian benyomultunk a boxba, ami szerencsére elég széles volt ahhoz, hogy elférjünk.
-Így aztán végképp nem megy el egyikünk sem italért.-kiáltottam Jeremy fülébe, aki csak helyeslően bólintott. A zene itt, ezen a helyen még hangosabb volt, mint a parketten.
-Pia kéne?-hajolt ki Sam, szokatlanul kedves mosollyal az arcán. Már maga az is meglepett, hogy Sam egyáltalán mosolygott, az meg végkép sokkolt, hogy pont rám.-Oké srácok, kié a következő kör?-nézett körbe, Blake pedig azonnal jelentkezett, hogy ő és Adam elmennek a következő körért. Meglepődve húztam fel a szemöldököm, Sam pedig önelégülten vonta meg a vállát, majd dőlt vissza a helyére.
-Így kell ezt csinálni.-mondta fölényesen, mire csak a szemem forgattam, nem túl feltűnően, de Jeremy pont látta, mire mindketten óvatos mosolyra húztuk a szánkat.
-Meghoztuuuk!-üvöltötte Blake, és több pohár rövidet tett le elénk. Mondanom sem kell, hogy kezek erdeje nyúlt azonnal értük, és én is gyorsan lestoppoltam egyet.
-Akkor igyunk, az izé...-emelte a magasba a poharát Adam, azonban egy picit megingott attól az italmennyiségtől ami már lecsúszott a torkán.-Igyunk, az izé...-kereste a szavakat, majd csak legyintett egyet-Igyunk!-zárta le csupán ennyivel a köszöntőt, mire mind felnevettünk, és lehúztuk.
Az előbbi kört még jó pár követte utána, és nem tudom, hogy csináltam, hogy a tárcámat egész este elő sem vettem, mégsem voltam soha szomjas. Pár pohár után többen úgy döntöttek, hogy elmennek táncolni, jobban mondva inkább eldőlöngéltek a parkettig, mi meg a helyünkön ülve röhögtünk rajtuk.
Már lentebb csúsztam az ülésen, a lábamat feltettem a kis asztalra, Jeremy mellettem szintén kényelembe helyezte magát.
-Te figyelj már...jöhet még egy kör?-kérdezte mosolyogva.
-Jöhet hát!-egyeztem bele, hiszen még teljesen jól voltam, igaz, éreztem, hogy az alkohol már kezd hatni, de tudtam, hol a határ.
-Iszunk együtt?-kérdezte Sam már szinte vörös fejjel, és a világ legbarátságosabb vigyorával az arcán. Ő már totálisan be volt állva.
-Igyunk.-bólintottam, és szinte végszóra megjelent Blake négy koktéllal a kezében, majd letette elénk.
-Ajjaj, mixelünk?-húztam el a számat rosszallóan, emlékezve a legutóbbi mixelős esetre. Csupán csak az asztal tetején kötöttem ki.
-Mixelés nélkül nem buli a buli.-válaszolta, majd jó egészséget kívánva inni kezdte a sajátját.
Az ajkamat harapva néztem Jeremyre, aki érzelemmentes arccal bámult maga elé, a poharát szuggerálva, nagyot sóhajtva.
-Te sem tartod jó ötletnek, igaz?-böktem meg játékosan mosolyogva, ám válaszul csak a fejét ingatta.
-Hát nem...egyáltalán nem...-mondta, majd újból rám nézett, mélyen a szemembe. Összeráncolta a szemöldökét, miközben tekintetét szinte az enyémbe forrasztotta. Fészkelődni kezdett a helyén, közelebb csúszott hozzám, majd hirtelen, az arca elindult az enyém felé. Értetlenül ráncoltam a homlokomat, a fejem lüktetett, és kezdtem úgy érezni, hogy fogy a levegőm.
-Hé, Jeremy, mi-mit csinálsz?-kérdeztem hebegve, kezemmel nekitámaszkodva Jeremy mellkasának, hogy megpróbáljam a köztünk lévő távolságot növelni.
-A szemedet nézem.-felelte, arca pedig már alig pár centire volt az enyémtől.
-A szememet?-próbáltam elfordítani a fejem, de Jeremy feje követte azt.
-Igen.-felelte.-Mindig azt hittem, hogy zöld, de ahogy most elnézem, inkább olyan kékes...
-Jeremy, egy neonfényekkel kivilágított, szinte sötét helyen vagyunk.-röhögtem el magam hirtelen, mire Jeremy is felnevetett.
-Tudom, tudom...de akkor is. Szép szemed van.-bólogatott elismerően, olyan volt, akár egy kíváncsi kisfiú. Nem tudtam eldönteni, hogy most megijedjek, vagy nevessek, végül az utolsót választottam. Az eddigi döbbenet eltűnt az arcomról, és nem tudtam visszafojtani a nevetésem.
-Neked is megártott a pia.-jegyeztem meg, nem alaptalanul. Jeremy leszegte a tekintetét, majd elmosolyodott, és végre kimászott az arcomból.
-Amúgy nem vagyok még részeg, ennyi meg sem kottyan, csak...tényleg kíváncsi voltam a szemedre.-mentegetőzött, én pedig sietve bólogattam.
-Persze, értem én.-nyugtattam meg, mert úgy láttam rajta, mintha zavarba jött volna ettől az előbbi jelenettől, én viszont nem haragudtam rá. Tapasztalatból tudom, hogy az alkohol milyen kiszámíthatatlanná teszi az embert.-Viszont, ha nem bánod, én ezt a koktélt még megiszom, mert nagyon csalogató ez a kék szín!-forgattam a poharam a kezemben, majd felemeltem.
-Na, gyerünk skacok, ennek el kell fogynia!-közölte Sam, aki eközben végig Jeremy másik oldalán enyelgett Blake-kel, aki már azt sem tudta, hogy hívják, olyan állapotban volt. Sammel Jeremyre néztünk, aki vonakodva, de kezébe vette a saját poharát, majd egy apró mosolyt eleresztve emelte fel azt.
-Na, ez a beszéd! Egészségetekreeeee!-kiáltotta örömittasan Sam, majd sejtelmesen Jeremyre mosolygott, és beleivott a sajátjába. A szívószálat a számhoz emeltem, és beleszívtam a koktélomba. Éreztem, ahogy az ital végigégeti a nyelőcsövemet, és ahhoz képest, hogy ez koktél volt, tisztán érződött benne az tömény alkohol. Nem tudom, milyen fajta ez, de iszonyatosan jó íze volt.
Somolyogva Jeremyre pillantottam, akinek egy pillanatra mintha kétségbeesés futott volna át az arcán. Hirtelen a szemembe nézett, a poharát az asztalra csapva nyúlt felém.
-Hé, hadd kóstoljam meg a tiedet, olyan jó színe van!-rontott rám, és szó szerint kirántotta a kezemből az italomat, majd vedelni kezdte, mintha csak rövidet inna.
-Jeremy!-bámultam rá eltátott szájjal, ahogyan a majdnem háromnegyed pohár koktélt egyszerűen lehúzza két másodperc alatt. Teljesen ledöbbentett.-Te normális vagy?-vontam fel a szemöldökömet.
-Á, ez jól esett.-törölte meg a száját, mint aki jól végezte dolgát. A tekintetem a mellette ülő Samre siklott, aki gyilkosan nézett Jeremyre, összeszűkült szemmel, majd felpattant a helyéről.
-Te megőrültél.-rázta a fejét, szemrehányóan végigmérve Jeremyt, majd dohogva elviharzott onnan. Jeremy nagy levegőket véve fordult vissza felém, és egy teljes fogsoros mosolyt villantott rám.
-Egy tánc?-kérdezte hirtelen, én pedig még mindig lesokkoltan pislogtam, majd végül minden mindegy alapon igent mondtam.
Az előzővel ellentétben, ahogy lementünk a parkettre, a fejem hirtelen lüktetni kezdett. Úgy éreztem, mintha forogna velem az egész terem, amire a villogó fények csak még jobban rásegítettek. Melegem volt, iszonyatosan, szakadt rólam a víz, azonban nem érdekelt semmi. Hirtelen, a semmiből olyan szabadságérzet tört rám, hogy vigyorral az arcomon lépkedtem Jeremy után, aki ezúttal is a tömeg közepébe nyomakodott be. A hatalmas hangfalakból egy Selena Gomez szám csendült fel, minden egyes ütemre a vér a fülembe torkollott, a szívem pedig egyre hevesebben pumpált. Nem kellett biztatás, hogy táncoljak, a ritmus azonnal bebocsátást nyert a végtagjaimba, melyek maguktól kezdtek el mozogni. Az egész világ velem táncolt, az én kezemben volt az irányítás, és olyan érzés töltött el, mintha repülnék, szárnyalnék.
Arra még emlékszem, hogy Jeremy megragad, és háttal magához húz, majd táncolni kezdünk, az emlékek azonban itt homályosulni kezdenek, és csak annyit tudok, hogy a testem önálló életre kelt...

*Niall szemszöge, másnap délelőtt*
Az ébresztőóra utálatos hangja szakította félbe a lustálkodásomat. Már ötödjére nyomtam le a szundi gombot, de egyszerűen ez az átkozott telefon képtelen megérteni, hogy még aludni akarok. A tengapi koncert teljesen elszívta minden erőmet, nem beszélve az utána levő buliról, ahol igaz, nem ittam sokat, mégis érzem a hatását a fejemben. Szörnyen lüktet.
Nyöszörögve keltem ki a helyemről, egy fájdalomcsillapító után kutatva, melyet szerencsére megtaláltam az egyik zsebben. Egy pulcsit, melegítőt, és a cipőmet felkapva úgy döntöttem, szívok egy kis friss levegőt, és kisétálok az erkélyre. Remélhetőleg a ma hajnalig ordító fanok elfáradtak, és elköltöztek az ablakunk alól, és nem fog pánikszerű visítás kitörni, ahogy kilépek. Összeszorított fogakkal nyitottam ki az ajtót, óvatosan, várva a reakciót...semmi. Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt. Senki nem vett észre. Fáradtan nyújtózkodtam ki, majd lenézve az alattam futó útra, nagyot sóhajtottam. Új nap kezdődik. Lazán visszasétáltam a falhoz, és majd hátamat nekitámasztva lerogytam a földre, és elővettem a telefonomat. Megnyomva a kioldó gombot egy mosolygós, életvidám arc jelent meg előttem, ami engem is önkénytelen mosolygásra késztetett. Ez az az arc, amit akár milliók közül is azonnal megismernék. Édes Istenem, hogy mennyire hiányzik már ez az arc, minden apró kis vonásával együtt. Gyönyörű, hatalmas szempárja, puha bőre, és telt, finom ajkai. Olyan szívesen csókolnám őket, mint még ezelőtt soha. Baszki, Niall, ez tocsogósan nyálasra sikerült...-röhögtem fel magamban. De mi a francot csináljak, ha egyszer így van? Hiányoznak a csókjai, az érintései, a nevetése, ahogyan rám néz, azzal az igéző szempárjával, hiányzik a hangja, az illata, az, hogy a karjaimban tartsam, karcsú teste, ami olyan tökéletesen illik az enyémhez. Hiányzik Ő maga...Igaz, szinte minden nap beszélünk vagy telefonon, vagy skypeon, de az nem igazi. Azon keresztül nem tudom magamhoz ölelni, nem tudok végigsimítani az arcán, vagy beletúrni a hajába. Amikor elindultunk, nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz. Persze, vannak olyan helyzetek, amikor nincs időm ezen agyalni, de sosincs olyan, hogy ne jutna eszembe valamiről. Hirtelen nyitódott mellettem az ajtó, mire felkaptam a fejem. Zayn dugta ki a fejét, majd mikor meglátott, halványan elmosolyodott, és behúzta maga mögött az ajtót.
-Nem zavarok?-kérdezte, még ő is félkómában.
-Nem.-ráztam a fejem, Zayn pedig lehuppant mellém, és ugyanúgy beült, mint én. Hátát a falnak vetve, két térdén támasztva a kezeit. Mostmár ketten ültünk az erkély hideg csempéjén, és bámultunk magunk elé, mint két holtkóros.
-Hiányzik, igaz?-törte meg a csendet Zayn, mire egy gondterhelt sóhaj tört fel belőlem.
-Az nem kifejezés...-tettem hozzá, a fejemet rázva.-Már kezdek megőrülni. Tegnap például már hallucináltam is. A tömegben megláttam egy lányt, akire azt hittem, hogy ő az.
-Ja, akkor ő volt az, aki miatt lefeküdtél a színpadra?-kérdezte Zayn, mire felnevettünk.
-Igen. Jó nagy idióta vagyok, mi?-röhögtem ki magam szerencsétlenül.
-Hát, alapjáraton az vagy, de ebben az esetben nem.-vigasztalt Zayn.
-Kösz tesó, ez tényleg jól esett.-bólogattam nevetve.
-Komolyan mondom, nem vagy az. Ha te azt tudnád, hányszor hallucinálok én is.-legyintett.-Valamelyik nap azt hittem a koncerten, hogy a DNA intro-ja kezdődött el, aztán persze nem is az volt.-vallotta be, mire ránéztem, és mindketten elröhögtünk magunkat.
-Jaj, mit tesz velünk ez a szerelem.-ráztam a fejem.
-A sírba tesz.-kontrázott rá Zayn.-De te még jobb helyzetben is vagy, te sokkal hamarabb találkozol vele, mint én Perrievel.
-Ez igaz...de akkor is szar, na.
-Tudom.-bólintott.-De ha eddig kibírtad, az után is ki fogod. Figyelj, ha nem agyalsz rajta sokat, akkor hamarabb telik az idő. Én például így csinálom.Egész jó módszer, csak néha fog el a hiányérzet...akkor viszont rohadtul.
-Hát, majd meglátom mire leszek képes.-vontam vállat, majd mindketten az ajtó irányába kaptuk a fejünket, ami ismét nyitódott.
-Ó, a két haldokló Rómeó egymásra talált.-tette a szívére a kezét Louis, mialatt üdvözölt minket. Zaynnel mindketten a fejünket rázva röhögtünk Louison.
-Pofa be, te acélember.-vágtam vissza.-Nem mindenki olyan, mint te, hogy tök könnyen kezeled ezt a helyzetet.
-Hát, olyan ne is legyen senki, mint én. Amúgy meg tévedsz.-emelte fel a mutatóujját.-Rohadtul nem könnyű nekem sem, csak én nem haldoklom olyan látványosan, mint ti.-bökött ránk, mire a szemünket forgattuk.
-Jól van, nagyokos, el lehet innen húzni, mi itt most épp megdögleni készültünk, amíg félbe nem szakítottál.-intette le Zayn, mire Louis felröhögött, és visszament a szobába.
-Hogy ez mekkora állat.-jelentettem ki röhögve, mire Zayn egyetértően bólogatott. Tény, hogy Louis kíméletlenül őszinte, de sikerült feldobnia a reggelemet, mint mindig.
-Szerintem gyerünk le kajálni, mert meghalok, olyan éhes vagyok.-vetette fel Zayn.
-Ez egy tízpontos ötlet.-értettem egyet azonnal, majd megragadtam Zayn kezét, és felrángattam magam a földről.
Mint mindig, most is Liamnél kajáltunk, mert nála mindig van valami friss, és finom kaja.
-Kifosztottátok a hűtőm!-nézett ránk szigorúan Liam, amint a kanapén fekve faltunk mindent, amit a hűtőben találtunk.
-És? Holnap úgysem itt leszünk már, akkor meg mit érdekel?-vont vállat Louis, mire Liam elhúzta a száját, és csatlakozott hozzánk.
-Harry, te nem jössz?-fordultam hátra a göndörhöz, aki pólóban, boxerben, és zokniban feszített a laptop előtt, úgy, hogy majd kigúvadt a szeme. Valószínű, hogy ő így is jött át, ahogy van, a kinézetéből ítélve pedig nem sokat aludhatott az éjszaka.
-Nem, kösz, majd később.-intett le még csak rám sem nézve, mire vállat vontam, és felálltam a helyemről.
A kenyeremet tömve magamba mentem Harry felé, mert kíváncsi voltam, mi az, ami ennyire lefoglalja. Mögé álltam, és csak akkor vette észre, hogy ott vagyok, amikor odahajolva hozzá csámcsogni kezdtem.
-Niall, mondtam már, hogy utálom, ha a fülembe csámcsognak.-csapott hátra a kezével, mire tele szájjal nevetni kezdtem.
-Harry, mi a fenéért böngészed te a netes híreket?-kérdeztem belefáradva már ebbe a témába.-Tudod, hogy semmi érdemlegeset nem írnak, minden kamu, nem értem, mi érdekel anny...hé, menj csak vissza!-álltam meg hirtelen.-Ott volt valami!
-Nem, nem volt ott semmi!-rázta a fejét Harry, és megpróbálta úgy fordítani a laptopot hogy ne lássak belőle semmit. Csakhogy már késő volt.
-Harry, az jó ég áldjon meg, ne szórakozz velem!-szóltam rá ingerülten, már a többiek is felfigyeltek ránk.-Hadd nézze, mi volt ott! Lizzieről volt szó!-ment fel bennem teljesen a pumpa, Harry pedig együtt érzőn nézett a szemembe, majd nagyot sóhajtott.
-Te akartad...-mondta, majd felém fordította a laptopot, nekem pedig abban a pillanatban megállt a szívem.
"Botrány! Niall Horant megcsalta barátnője!
A híres énekes barátnője, Lizzie Grey Niall távollétében másnál kereste a boldogságot. A hűtlen barátnő szombat este fergetegeset bulizott az egyik nyilvános szórakozóhelyen, megünnepelve a sikeres fellépését a Grande tánccsapatnak, miközben az egész éjszakát egy másik férfi, Jeremy Nichols társaságában töltötte. A párocska szinte elválaszthatatlan volt, ezt a lent található képek is bizonyítják, amiken látszik, hogy igencsak jól mulattak, majd hajnaltájt együtt hagyták el a szórakozóhelyet. Directionerek, mit szóltok ehhez? És ami a legfontosabb, hogy Niall Horan vajon mit szól ehhez? Hát, egy biztos. Nem lennék a helyében. Vajon elég erős-e a fiatalok szerelme, hogy túléljen egy ilyen botlást?"
Teljesen ledöbbentem...muszáj voltam valami kapaszkodót keresni, amin megtámaszkodok, különben ott helyben ájultam volna el. A szemem folyamatosan a cikken, és az alatta levő képeken ugrándozott. Négy kép volt összesen. Az elsőn, amikor egy boxban ülnek, Lizzie az asztalra tett lábakkal, egy pohárral a kezében, és hátravetett fejjel nevet. Istenem, az a nevetés, szinte hallom magamban csilingelő, kellemes hangját.
A második képen a mögött a gyerek mögött megy, aki a kezét fogja, és a táncolótömeg felé tartanak. A szemem rátapadt a pontra, ahol a kezük összeér. Te seggfej, azonnal engedd el a barátnőmet, vagy tőből tekerem ki a kezed!
A harmadik képen egymásba karolnak, és a kijárat felé tartanak. Lehajtott fejjel, mintha csak sunnyognának. A rohadt életbe, hova mész a barátnőmmel, te szerencsétlen?
És a negyedik kép...a negyedik kép az, ami rendesen megütött. Egy messzebbi kép, de tisztán látszik az, hogy Lizzie ül, ez a tetű pedig teljes testtel rá van fordulva, és...a feje kitakarja Lizzie fejét. Annyi látszik csak hogy Lizzie kezei a srác mellkasán vannak, és...és...nem, nem! A kibaszott életbe, nem fogom kimondani! Mély levegőket véve, összeszorult torokkal támaszkodtam az asztalon, miközben a pulzusom túlszárnyalta az életveszélyes határát is. A robbanás határán voltam. Körülöttem teljes csend volt, a szememet lehunyva szorítottam az asztal sarkát olyan erővel, hogy az majdnem eltört, és szinte morzsolni tudtam volna az ujjaim között. Az agyamat elborította a fekete köd, éreztem, hogy az összes vér az arcomba tódul, és egyetlen egy dologra tudtam csak gondolni...megölöm azt a rohadékot.