Broken - Prológus

Egyre melegebb lett körülöttem. A fullasztó, párás levegő keveredett az ételek különböző fűszeres illatával, a vendégek méregdrága parfümjeivel, és az elmaradhatatlan alkohol erős, csípős szagával. Szédültem, hasogatott a fejem, és a szívem ütemes dobogása a fülemben visszhangzott. A hatalmas, kupolás pódiumterem, ahova be voltam kényszerítve, tágas volt, de mégis olyan érzés tört rám, mintha a falak egyre közelebb araszolnának egymáshoz, méltóságteljesen felém tornyosulva. Behúzódtam egy csendes sarokba, onnan néztem az embereket, akik nem zavartatták magukat. Mind fényűzőbbnél fényűzőbb ruhakölteményekbe burkolóztak, néhányan olyanba, ami egy normális ember évi jövedelmébe is kerülhet, itt azonban ez volt a normális, sőt, az alapkövetelmény. Mindegy, milyen ocsmány a ruha, csak drága legyen, és látsszon is rajta, hogy nem a legközelebbi kínaiban vették. Ezek a karót nyelt emberek körülöttem vagyont érő ruhákban feszítenek, tenyérbemászó vigyorral az arcukon bájcsevegnek, és a legnagyobb szórakozásuk, hogy agyondicsértetik magukat a másikkal, had nőjön az egójuk, ami már alapból akkora, hogy a plafont verdesi. Beszélgetnek, össze-összenevetnek, közben meg a fejükben elküldik egymást a jó francba. Versenyt csinálnak belőle, kinek drágább a viselete, és ha egy olyan emberrel kerülnek szembe, akinek valamivel visszafogottabb, úgymond olcsóbb a ruhája, azt fintorogva méregetik, lenézik.

Undorítóak, gyomorforgatóak mind.

A szőr felállt a hátamon, ahogy egy ilyen társaság került a látóterembe. Középkorú nők, és férfiak csevegtek elmélyülten, a nők fel-felkacagtak, a férfiak kihúzott háttal, peckesen beszélgettek, mi másról természetesen, mint a pénzről. Kezükben pezsgővel teli poharak voltak, a nők miközben beszéltek, a kezüket úgy tartották, és úgy forogtak, hogy a rajtuk lógó összes nemesfém és drágakő jól láthatóvá váljon. Esküszöm, néhány nő olyan volt, akár egy karácsonyfa, amit egy elszabadult óvodás díszített fel. Zsúfolt, színes, és vakítóan csillogó. Hányingerem támadt tőle.

Mindig is gyűlöltem ezeket a fogadásokat, szívem szerint itt sem lennék, de nem tehetek mást, mert anyámék kötelezővé tették, hogy eljöjjek, csak azt tudnám, miért. Más pénzeszsák szülők azért hozzák el ide a csemetéiket, hogy villogjanak vele, büszkélkedjenek, az enyémek meg szó szerint tesznek rám egész álló este. Rohangálnak, mint a pók a falon, minden jól szituált taggal váltanak pár szót, van akivel többet, isznak, esznek, nevetnek. Na jó, hazudnék, ha nem szóltak volna hozzám pár szót, de azok többségükben mind figyelmeztetések voltak.

"Candace, légy udvarias!"

"Candace, köszöntsd őket!"

"Candace, mosolyogj, húzd ki magad!"

"Candace, viselkedj!"

Egy körülbelül velem egykorú lánycsapat totyorgott el előttem, pezsgőspohárral a kezükben, kissé ingatagon. Sejtem, hogy ők sem voltak már egyedül, a pia boldogította őket belülről. Egy véletlen pillantást vetettek rám, ajkuk gúnyos fintorra húzódott. Elfordultak, majd hangosan felnevettek. Végignéztem rajtuk, karcsú lábaikon, amiket alig takart ruha, a melleikről nem is beszélve, amik majd kibuktak a feszes ruhákból. Hajukon legalább két kiló lakk, arcukon három kiló festék, és legalább öt kiló gyémánt a nyakukban, fülükben, karjukon. Hmm, ezek a plázalibák máris tíz kilóval nehezebbek. Hirtelen viszketni kezdett a combom a kosztümnadrágomban. Lehet, hogy a ruhám miatt kaptam a kiröhögést, de nem érdekelt. Egy kosztümnadrágot viseltem, hozzá illő blézerrel, a hajamat kontyba fogtam, két oldalt engedtem le egy-egy tincset.

Anyámmal volt egy kis vitánk az öltözékemet illetően, de végül én nyertem, egyedül azt nem tudtam megakadályozni, hogy azt a francos magassarkút felvegyem, ami már kellően kitörte a lábamat.

Továbbra is egyedül álltam, mikor anyám egyszer csak megjelent a semmiből.

-Candace, miért nem beszélgetsz a többiekkel?-vont kérdőre.-Egésze este itt álltál, mást sem csinálva. Ez így nem lesz jó!

-Mégis mit csináljak, miről beszéljek, és kivel?-csattantam fel.-Ezeknek a sznoboknak nincs más témájuk a pénzen, luxuskocsikon, és a szexen kívül.

Anya arcán hirtelen ráncok futottak össze, utolsó szavam hallatán.

-Vigyázz a szádra, Candace.-nézett a szemembe szigorúan, majd körbenézett, és megfogva a karomat magával húzott, de csak elegánsan.

-Mit csinálsz?-kérdeztem értetlenül.

-Muszáj, hogy bemutassalak néhány embernek.-súgta, közben pedig elengedte a karomat, már a saját erőmből mentem. Tény, hogy nem szeretem ezeket, de vagyok annyira kulturált, hogy nem rendezek jelenetet. Semmi kedvem nem volt egy újabb kör jópofizáshoz, de sajnos nem volt más választásom, mint megállni egy újabb társaság körül, és játszani az engedelmes, aranyos kislányt. A mai este úgy ezredjére.

-Mr. Morrison, ő itt a lányom.-szólított meg anya egy kopaszodó, de még jó kondiban levő férfit. Az hirtelen felém fordult, ahogy a körben álló többi férfi, és a feleségeik is.

-Üdvözlöm.-nyújtott kezet.-Jack Morrison vagyok, ő pedig itt a feleségem.-mutatott a mellette álló, karácsonyfa stílusban pompázó nőre.

-Mary Morrison.-mosolygott kimérten.

-Candace Armstrong.-mutatkoztam be én is, és a körben állóknak is biccentettem.

-Nos, Candace, a szüleid rengeteget meséltek rólad, többek közt azt is, hogy idén fejezed be a gimnáziumi tanulmányaidat.

-Igen, ez így van.-helyeseltem.

-A szüleid említették, hogy a jog irányába szeretnél tovább menni.-kezdte, mire nagy levegőt vettem. A pasas szétnézett, majd közelebb hajolt, bizalmasabbra véve a figurát.

-Négyszemközt megsúgom, hogy van némi befolyásom a legjobb jogi egyetemre, és mivel apád nagyon nagy szívességet tett nekem, tartozom neki eggyel. Ha gondolod, szólhatok majd pár jó szót az érdekedben.-mondta, és abban a pillanatban úgy éreztem, hogy elég egy szikra, és én felrobbanok. Ökölbe szorítottam a kezeimet, az idegeim pengeélen táncoltak, és csak egy hajszál választott el attól, hogy ne üvöltsem le a pasas, aztán majd anyám fejét, aki kettővel mellettem bájcsevegett. Végül, a nevelt énem győzött, nagyot nyeltem, és kihúzva magam válaszoltam.

-Köszönöm a ehetőséget, Mr. Morrison, de még nem döntöttem el, hova szeretnék menni.

-Valóban? A szüleid azt mondták, hogy biztosan jogra mész.-nézett ekkorra már szembe anyával, aki csak felszegte az állát, jelezve, hogy maradjak veszteg.

-Még addig bármi változhat.-jelentettem ki határozottan.-Most pedig ha megbocsátanak, ki kell mennem.-biccentettem oda udvariasan, majd sarkon fordultam, és elviharzottam onnan.

Mégis mi a fenét képzelnek anyáék? Egyszerre olyan ideges lettem, hogy szét tudtam volna rúgni valamit. Besiettem a mosdóba, hogy kicsi lehűtsem magam. Mély levegőket vettem, megmostam az arcom, és próbáltam megnyugodni. Gyűlölöm, ha a nevemben beszélnek.

Kint elfoglaltam az előző helyemet, az egyik fal mellé állva figyeltem a már spicces állapotban levő gazdagokat. Itt minden a pénzről, és a befolyásról szól, semmi másról.

Hirtelen egy ujj kocogtatta meg a vállam, mire megfordultam, és egy széles mellkassal találtam magam szembe, egészen pontosan két centire az arcomtól. Alkohol, és drága férfiparfüm elegye csapta meg az orromat, és egy halk nevetést hallottam. Lesütöttem a szemem, és nagyot sóhajtottam.

-Látom, nem élvezed a bulit. Tessék, hoztam nekem inni.-nyújtott át egy poharat, teli pezsgővel. Még a szagától is rosszul voltam.

-Kösz, Eric.

-Ha jól sejtem, ma este még nem is koccintottál.-mondta, mire összepréseltem az ajkaimat.

-De, narancslével.

-Az nem számít koccintásnak.-nevetett fel.-Milyen megtiszteltetés, hogy én lehetek az első. Na, akkor mire igyunk?

-Eric, kérlek, hagyj békén.-sóhajtottam fáradtan, mert most semmi kedvem nem volt a baromságaihoz.

-Ugyan már, csak egy koccintás. Úgysincs jobb dolgod éppen, ahogy nekem sem.

-Inkább menj, és próbálj meg befűzni valami részeg csajt, hogy ma estére is meglegyen az ágymelegítőd.-vigyorogtam gúnyosan az arcába, mire kék szemei elkerekedtek, majd sátánian felnevetett, és a fülemhez hajolt, szőke fején annyi volt a zselé, hogy megcsillant rajta a lámpa fénye.

-Éppen azon dolgozok, bébi.-mondta jól hallhatóan, mire felszaladt bennem a pumpa.

Az agyvizem forrásponthoz érkezett, ökölbe szorult a kezem, és keményen mellkason vágtam.

-Menj, és játszadozz azzal, ami a lábad között lóg, seggfej.-sziszegtem a fogaim között, majd ellöktem magamtól, és megindultam a kijárat felé. Útközben a poharamat egy az egyben belevágtam az első szemetesbe, a velem szembejövők pedig jobbnak látták, ha kitérnek az utamból, úgy csörtettem, akár egy megvadult bika.

Előkotortam a telefonomat a zsebemből, és tárcsáztam az egyetlen számot, amit ilyenkor hívni szoktam. Kiértem a szabad levegőre, ami hűvös volt, de még nem hideg. A sarkaim visszhangozva kopogtak a kövön, minden egyes lépés szenvedés volt.

-Igen?-szólt bele mély hangján a telefonba úgy fél perc után.

-Harry, bent vagy még?-kezdtem köszönés nélkül.

-Persze. Baj van?

-Tíz perc múlva ott vagyok.-feleltem.

-Rendben, várlak.-válaszolt, majd letette.

A fejem lüktetett, bármelyik pillanatban képes lettem volna felrobbanni, a végtagjaim pedig görcsbe voltak rándulva. A pokolba is ezzel a fogadással, a pokolba ezekkel az érzéketlen sznobokkal, a pokolba ezzel a cipővel is.

A szívem a torkomban dobogott, lefékeztem, pontosan a járművem mellett. Az ülés alól előszedtem a bőrkabátomat, a blézeremet úgy, ahogy volt, belegyűrtem a kabát helyére. Egy hirtelen mozdulattól megbicsaklott a bokám, fogtam magam, lerántottam a cipőimet, és bevágtam a sűrű bokrok közé, majd belebújtam a bakancsomba, amit szintén az ülés alatt tartottam. Zaklatottan téptem ki a hajgumit és a csatokat a hajamból, fájdalmasan szakadtak ki a helyükről a hajszálaim, és maradtak a csatokban. Összeborzoltam hosszú, gesztenyebarna hajam, erőszakosan töröltem le a számról a vörös rúzst.

Fejemre húztam a sisakomat, határozottan lendültem át az ülésen, majd indítottam, előttem vakító lámpafény villant fel, a motor pedig dorombolt alattam. A legszebb hang volt a Földön.

Lábam a sebváltón nyugodott, gázt adtam, és pillanatokon belül már száguldottam is.

Erősen fogtam a kormányt, a sebesség kellemesen ölelt körül, és én egyre csak gyorsultam. 

A közelben kénytelen voltam megállni egy piros lámpánál, mikor egy hatalmas fekete kocsi is megállt mellettem, a másik sávban. Oldalra néztem, de egy teljesen fekete alakon kívül semmit nem láttam. Ő is rám nézett, majd túráztatott egyet a kocsin, mire az hangosan felbőgött. Ó, szóval versenyezni akar a bunkója. Legyen. Amilyen idegállapotban vagyok, nem fog ártani egy kis levezetés. Én is bőgetni kezdtem a motort, közben oldalra néztem, és valahogy a fény úgy sütött rá, hogy a tekintetünk tisztán találkozott. Gigantikus, fekete szemek. Sugallták a veszélyt. Szerettem a veszélyt.
A lámpa lassan zöldre váltott, már felpörögtem, vártam az indulásra, és mikor a sárga zöldre ugrott, már ott sem voltam a kereszteződésben. Az autó szorosan haladt, de csak utánam. Egyenes volt az út, nulla forgalommal. Az adrenalin egyre magasabbra szökött bennem, nem éreztem semmit, csak a jótékony szelet átsuhanni a karjaim alatt, és azt az erőt, ami a motorhoz tapasztott.Ellenfelem valamiért lemaradt, de már nem is érdekelt.
Nem éreztem mást, csak a száguldást, ami felszabadított.