Loved you first - Epilógus

"HATALMAS SIKERT ARATOTT A BRAVIES"
"A Bravies tánccsapat ismét kitett magáért, a már ezelőtt meghirdetett táncgálán, és ami a múlt hét hétvégén került megrendezésre.
A gálára londoni amatőr tánccsapatok jelentkezését várták, a tét nem volt kevesebb, minthogy ki képviselheti országunkat a világbajnokságon. Rengeteg fergeteges produkciónak lehettünk szemtanúi ez alatt az este alatt, azonban a zsűri egyöntetű döntése alapján, a legkiemelkedőbb közülük a Bravies tánccsapat volt, akinek előadása egyaránt lenyűgözte az embereket, sőt, még a zsűrit is.Interjúalanyunk a csapat vezetője, Lizzie Grey.
Szívből gratulálok nektek, hiszen lenyűgözőek voltatok. Az első kérdésem természetesen az lenne, hogy mit szóltok a végeredményhez, ahhoz, hogy megnyertétek a versenyt, és ezzel ti képviselitek Angliát a világbajnokságon?
Még most sem tudjuk elhinni, hogy sikerült, abban a pillanatban pedig, mikor kimondták, egyszerűen nem hittünk a fülünknek. Eszméletlen érzés volt meghallani a nevünket, mindannyian elsírtuk magunkat, hisz ez akkora megtiszteltetés, amekkorát még életünkben nem kaptunk.
Milyen érzés, hogy már túl vagytok a megmérettetésen?
Fantasztikus érzés, hiszen az utóbbi időben a csapat kifulladásig dolgozott, mind megérdemelünk már egy kis pihenést az elmúlt hetek kemény munkájáért cserébe.
Milyen visszajelzéseket kaptatok a produkcióért? A közösségi oldalakon nőtt a megtekintések száma?
Rengeteg új ember keresett meg minket, és gratuláltak nekünk. A szűk családi kör teljesen elveszítette a fejét, és agyondicsértek minket, ami persze nagyon jó érzés volt. A közösségi oldalakon egyre többen kerestek meg minket az utóbbi időkben, és ez a szám egyre csak növekszik, amit remélek, hogy nem fog nagyon hanyatlani.
És mi lesz a világbajnoksággal? Készültök már rá, a koreográfia marad ugyanaz, mint amivel itt is sikert arattatok?
Még egy hét szabadságot adtam a csapatnak, mert ahogy már említettem, kifulladásig hajtottam őket a verseny előtt, aminek szerencsére meg is látszik az eredménye, viszont egy hét után újból kezdődik a kőkemény gyakorlás, hogy a bajnokságon még ennél is jobbak legyünk. A koreográfia szinte teljesen más lesz, egy-két elem lesz benne ebből, egyébként egy teljesen új koreográfiát rakunk majd össze.
Szerinted mi volt az a plusz, ami miatt ti nyertetek? A többi csapat is szinte hibátlan koreográfiát mutatott be, de mégis mit gondolsz, mi volt az, ami miatt a zsűri egyöntetűen titeket szavazott meg győztesnek?
Először is szeretnék gratulálni a többi csapatnak, mert fantasztikus produkciókat láthattunk tőlük, komolyan volt pár olyan, amit tátott szájjal néztem végig, és szerintem mind jók voltunk. Azonban az a plusz, az nem a tudás miatt volt, nem azért nyertünk, mert mi profibbak voltunk náluk. Egy szó:csapatszellem. Mi nemcsak egy csapat vagyunk, hanem egy nagy család. Lehet elcsépelt szöveg, de így igaz. Mindig is egy olyan csapatról álmodtam, mint a Bravies, olyan nagyszerű emberekkel, akik szívüket-lelküket adják a táncért, akiknek éltünk a tánc, akárcsak nekem. Különlegesnek érzem magam, hogy ilyen embereket tudhatok magam mellett a csapatban.
Ez igazán megható, ahogy a csapattársaidról beszélsz. Nehéz elhinni, hogy valami ilyen tökéletes legyen, épp ezért a következő kérdés az, hogy akadtak-e nehézségek még a verseny előtt?
Mint mindenhol, természetesen itt sem ment minden zökkenőmentesen. Volt pár nézeteltérés a csapatban, de azok csakis a ránk nehezedő nyomás miatt. Kiegyensúlyozottan tudtunk együtt dolgozni, mindig figyeltem a csapatom lelkiállapotára is, ezért szerveztem egy olyan napot, amikor azt hitték, próbálni fogunk, de helyette elvittem őket szórakozni, az aquaparkba. Ha akkor nem csinálom meg azt a pihenős napot, akkor nem biztos, hogy minden olyan jól működött volna.
Visszakanyarodva kicsit arra, amit az előbb mondtál, hogy mindig ez volt az álmod, hogy egy ilyen csapatban dolgozz. Mikor döntötted el, hogy belőled táncos lesz? Gyerekkori álom, vagy felnőttkori döntés?
A tánc gyerekkorom óta a szerelmem, mert egy olyan embertől ragadt rám, akit a mai napig a legjobban szeretek, és akinek rengeteg mindent köszönhetek az életben, de sajnos, ő ezt a sikert már nem élhette meg. Amióta az eszemet tudom, táncolok. Egyetlen hosszabb kihagyásom volt csupán, ám akkor jött az életembe egy olyan különleges személy, aki teljesen megváltoztatott mindent, és azt, hogy most itt tartunk, nagy részben neki köszönhetem, mert ha ő nincs, talán soha többet nem táncolok.
Nem akarok indiszkrét lenni, de ha jól sejtem, ez a különleges személy Niall Horan, nem igaz?
Igen, jól sejted. Niall hozta azt a fordulatot az életembe, ami miatt újból elkezdtem táncolni. Ő ráébresztett arra, hogy ha van egy álmunk, azt nem be kell söpörni az ágy alá, hanem igenis meg kell valósítani, példát pedig ő maga állított elém, ahogyan elérte, hogy énekes legyen.
Gondolom ahhoz, hogy valaki ilyen sikereket érjen el, nagyon fontos a családi háttér is, hiszen mindig kell egy biztos támasz, akik támogatnak, és melletted állnak.
Igen, ez teljesen így van. Niall mellett mindenben számíthattam, és a mai napig számíthatok az apukámra, a húgomra, és a két legjobb barátomra, akik nem egyszer megadták azt a bizonyos utolsó lökést. Őszintén hálás vagyok nekik.
A továbbiakban mi a terved a csapattal, és a táncosokkal?
A terv az, hogy tovább folytatom a táncosok edzését, fejlesztését, és mivel látom, hogy bőven van utánpótlás, természetesen a kisebbekkel is fogok foglalkozni.
Mondanál az olvasóknak pár információt arról a bizonyos iskoláról, amit Niallel együtt vezettek?
Természetesen. A Nizzie's Tánc-és Zeneiskola folyamatosan várja a zenét kedvelő, és mozogni szerető fiatalokat, lányokat, fiúkat egyaránt. Én vagyok az, aki a tánccal foglalkozik, Niall pedig a zenei oktató. Hivatalosan gitározni tanítja a fiatalokat, azonban nem egyszer kaptam már rajta őket, amint lelkesítő beszédet mondd nekik, vagy épp énekel velük, sőt, mutatott nekik pár önvédelmi fogást is.
Niall valóban ilyeneket is csinál?
Ó, igen. Még ha nem is vallja be, de imádja a gyerekeket, és nem képes egyszerűen csak a tanáruk lenni, hanem pár hét alatt teljesen bizalmi viszonyba került velük. A gyerekeket barátként fogja fel, és szereti, ha a gyerekek is úgy tekintenek rá, mint a barátjukra. Eszméletlenül aranyos, ahogy a kicsikkel bánik. Mint tyúkanyó, és a fiókái. Viccelődik velük, megdorgálja őket, de ha bármelyiküknek valami baja esik, Niall átvált védelmező szerepbe, és addig nem nyugszik, míg a gyerek újból jól nem érzi magát, vagy meg nem bűnhődik az, aki bántotta valamelyiküket.
Lizzie, az lenne az utolsó kérdésem, hogy mit üzennél a rajongóitoknak?
Semmi mást nem üzennék nekik azon kívül, hogy köszönünk mindent, és a legfontosabb, hogy sose adják fel az álmaikat. Küzdjenek értük, mert ha ők nem fognak, senki más nem teszi meg helyettük...és nincs annál felemelőbb érzés, mikor ott állsz, és kimondhatod, hogy sikerült...megcsináltam.
Kedves Olvasók, ő volt tehát Lizzie Grey, a Bravies Tánccsaat vezetője, és a Nizzie's Tánc-és Zeneiskola tánctanára.
Hajrá, Lizzie, hajrá Bravies, egész London büszke rátok!"
Mosollyal az arcomon csuktam össze az újságot, felnézve pedig Niall ragyogóan kék szemeibe ütköztem. Ölelésébe burkolóztam, lélegzete az arcomat csiklandozta, tekintete pedig mélyen az enyémbe fúródott.
-Egészen belejöttél már az interjúadásba.-bökött bele az oldalamba, mire kicsit megugrottam, és rámosolyogtam.
-Volt kitől tanulnom.-vontam vállat.
-Tudod, nekem ez a kép tetszik a legjobban.-mutatott rá az újságban az egyik képre.-Tetszik rajta a gyűrűd. Igazán jól áll.-mosolyodott el. A kép, amire mutatott, az egyik táncórán készült. Épp úgy tartom a kezem, hogy a gyűrűm megcsillan az ellenfényben.
-A te gyűrűd is jól mutat a képen.-kacsintottam arra a képre, amin Niall van körülvéve a tanítványaival, és az ő kezén is pont látszik a gyűrű. Erős volt a gyanúm, hogy a fotós nem véletlen csinálta úgy a képeket, hogy mindkettőnk gyűrűje kristálytisztán látszódott. Egy pillanatra összenéztünk Niallel, mire jobban magához szorított, és mindketten felnevettünk.
Szavak nélkül is értettük, mit mond a másik, egyszerűen csak tudtuk, mire gondolunk, hiszen ugyanaz járt mindkettőnk fejében. Semmi világmegváltó gondolat, semmi nyálas, csöpögős köszönetnyilvánítás, csupán egyetlen szó. Egy szó, ami egybefoglalja az elmúlt 6 évet, és amit ezelőtt csak tagadó formában használtam, ma viszont egyenes háttal, felszegett fejjel merem állítani. Tudom, hogy ez Nélküle nem ment volna, mert ezt ketten, együtt hoztuk össze. Együtt, sikerült...




Drága, Egyetlen Olvasóim!
Tudom, az előző résznél már írtam egy kisebb regényt, de a hivatalos elbúcsúzást ide terveztem. Igazából minden, amit szeretnék mondani, az egy szó, csakhogy nem tudom egyetlen szóban kifejezni.
Először is nem tudom, ki milyen epilógust várt, de én a történet elejétől egy ilyen befejezést képzeltem el. Se nem hosszabbat, se nem rövidebbet, se túl nyálasat, de túl drámait. Ez az utolsó rész leír mindent, ami számít...:)
Emlékszem, mikor nekikezdtem ennek a blognak, 2012 telén. Furcsa, de több, mint egy évig írtam ezt a történetet. Szóval, mikor elkezdtem ezt írni, egy őrült rajongó voltam csupán, élénk fantáziával, és temérdek szabadidővel. Sosem hittem, hogy olvasni fogják a blogomat, tényleg. Nem is mertem kitenni a rendszeres olvasók modult, mert féltem, hogy senki nem fog rákattintani. Most 134 név szerepel a rendszeres olvasók között. Ahogy múlt az idő, volt, hogy csökkent a lelkesedésem, és volt, hogy napokig ki sem tudtak rángatni a gép elől, mert annyira belejöttem az írásba. Emlékszem, minden egyes kommentnek úgy örültem, mintha egy-egy húsz ezrest nyomtak volna a kezembe, sőt, még talán jobban is. Volt, hogy egy-egy komment jobbá tette az egész napomat. :)
Mindig irigykedve néztem más blogok díjait. Azt hittem, nekem egy sem lesz.Most, kereken 50 díjjal zárom a blogot. Ezek a díjak akkora örömet okoztak nekem, mintha világbajnoki aranyérmet nyertem volna, de tényleg..:)
Igazából annyi minden le akarok írni, de semmi értelmes nem jut eszembe, amiért elnézést is kérek. Még egy írónak is nehézséget jelent, ha köszönetet kell nyilvánítania, mert nincs még definiálva az az érzés, amit jelent pillanatban érzek..:)
Ti, Drága Olvasók, Ti juttattatok el oda, ahol most vagyok. Ha Ti nem írtok nekem, ha Ti nem biztattok, a lelkesedésem hamar alábbhagyott volna. Ahogy telt az idő, lecsillapodtam, és őrült, dús fantáziájú, rengeteg szabadidős rajongóból átváltoztam valami mássá. Elkezdtem átérezni azt, amit írok. Már nem akartam követni a többi blogot. Nem akartam semmi olyat írni, amit máshol olvastam. A saját érzéseimet akartam leírni, Lizzie Grey szemszögéből. Lizzie az én titkos énem, ahogy már sokszor emlegettem. Lizzie mindig úgy cselekedett, ahogy én cselekedtem volna, olyanokat élt át, amiket én is szeretnék, és rengeteg olyat is átélt, amit én átéltem, ez viszont már a történet vége felé jelent meg. Niall...hmm. Niall az én álompasim. Mindig az volt, és az is lesz. Volt, hogy halálosan szerelmes voltam belé, de tényleg. Vele álmodtam, meg képzelegtem folyamatosan...aztán Niall arcát a történetben egy másik arc vette át, ami nagyban hatással volt a történtekre, és Niall karakterére..:) Nem nagyon akarom ezt boncolgatni, mert szerintem mindannyian értitek, hogy mire gondolok...:) (♥)
Nagyon sokat köszönhetek ennek a történetnek. Furcsa is elbúcsúzni tőle, és arra gondolni, hogy Lizzie, és Niall története itt véget ér. Már a részemmé váltak. Ők voltak az én kis álompárom, és ez sosem lesz máshogy. Tudom, Drága Olvasók, hogy tőletek nem kell elköszönnöm, mert ti ezután, hogy ennek vége, ti ugyanúgy velem lesztek, ha már eddig kitartottatok velem.:)
A formalitás kedvéért így a végére, a legfontosabb résznél szeretnék köszönetet mondani rajtatok kívül a legjobb barátnőmnek, aki Rickie karakterét ihlette. Ő volt az, aki ugyanúgy, mint Rickie Lizzienek, mindig megadta azt a bizonyos utolsó lökést, mellettem állt, és biztatott, mikor épp mélyponton voltam. Rengetegszer segített, mikor nem volt ötletem, véleményezett, és a legjobb kritikáimat a mai napig tőle kapom..:)
Végül köszönöm annak a 134 embernek, aki feliratkozott, köszönöm az 50 díjat, a 197.120 megtekintést, köszönöm azt, aki valaha legalább egyszer is kommentelt, vagy pipált, és legfőképp azt, hogy olvastátok az én agyszüleményemet!
Ti vagytok a legjobb olvasók, efelől semmi kétség! :)
Ezekkel a szavakkal szeretnék elbúcsúzni Lizzietől, Nialltől a One Direction tagjaitól, Marcustól, Rickietől, Melanietól, Lizzie apukájától, és mindenkitől, akit valaha is említettem a történetben!
Drága Olvasók! Egy örök élmény volt..:) Köszönöm a kitartást, és a türelmeteket hozzám!:)