7. Hey Brother

Szinte megváltásként jött el a hétvége.
A termes incidensem utáni nap mindenki szörnyülködve nézett rám, ami nem is csodáltam, mivel az orrom akkora volt, mint egy krumpli. Szerencsére tényleg nem tört el, de a következő két napban nagyon érzékeny volt, és duzzadt. Hála istennek péntekre a duzzanat visszahúzódott, csak én éreztem még egy kis fájdalmat.
Harry nem repesett az örömtől, mikor megtudta, mi történt, de nem is lepődött meg.
"Candace, te mindig csak a bajt csinálod."-írt vissza azután, hogy hazamentem, és leírtam neki a történteket. A lámpát már másnap megcsinálták, és Harry a torkomat sem vágta el, mint ahogy azt megjósolták nekem.
Aznap este nem jött álom a szememre. Máskor ugyan örülök annak, ha nem kell aludnom, és álmodnom, de akkor egyáltalán nem tudtam még csak elszenderedni sem. Teljesen éber voltam. Gondolataim kergetőztek, fogócskáztak a fejemben, újra és újra visszakanyarodva egy dologra, jobban mondva egy emberre.
Az az illat, ami megcsapott, mikor közelebb lépett hozzám...esküszöm, sosem éreztem még annál markánsabb, férfiasabb illatot, pedig szagoltam már milliós értékű férfi parfümöket a puccos fogadásokon. Ez viszont valami teljesen új, és különleges volt.
Arra a pár másodpercre, míg beszélt hozzám közelről, teljesen kikapcsoltam. Nem éreztem a testem sajgásait, se a gombócot a torkomban, se semmit. Megijesztett.
Épp az erkélyemen cigiztem, sunyiban, mikor egy fekete autó állt meg a házunk előtt. Mivel félhomály volt, nem láttam kristálytisztán, hogy idejött-e, vagy csak megfordul, viszont mikor nyílni kezdett az elektromos kapu, tudtam, hogy ő az.
Sietve elnyomtam a cigimet a dudvák alatti eldugott hamutartóban, majd a szobámba rohanva gyorsan telefújtam magam parfümmel. Ezután fejvesztve rohantam le a lépcsőn, egyenesen hozzá.
Épp nyitódott a bejárati ajtó amikor a lépcső alján jártam, lendületből ugrottam rá, meg se várva, hogy letegye nehéz csomagjait, amiket cipelt.
-Ó, szia hugi!-köszöntött mosolyogva Caleb, és ő is visszaölelt.
-Végre itt vagy!-öleltem még szorosabban, mire egy hatalmas puszit nyomott a fejem tetejére.
-Még mindig cigizel.-húzta össze a szemét, ebben a pillanatban pedig megérkeztek anyuék is, hogy üdvözöljék rég nem látott fiukat. Egy pillantással adtam a tudtára, hogy anyuék előtt ne emlegesse a cigit, mert megölnek.
-Drága kicsikém, hát végre hazajöttél!-szorongatta meg anya Calebet, mintha legalább a Marsról jött volna vissza hozzánk.
-Szia, fiam!-fogott vele kezet apu, majd tőle is kapott egy férfias ölelést.
-Caleb, gyere ülj le, mesélj, hogy vagy! Úgy hiányoztál már! Jézusom, mi ez a seb az arcodon?-rémült meg anyu, Caleb pedig a plafonra fordította a tekintetét. Már megszokta, hogy mindig ez van, ha hazajön.
-Csak a szobatársam macskája megcsikart, semmi komoly. Egyébként örülök, hogy végre el tudtam szabadulni egy kis időre.-kezdte Caleb, majd ledobta magát a nappaliban levő bőrfotelbe.-Már kezdtem megőrülni. Az egyetem néha nagyon idegőrlő tud lenni. Tudjátok, a sok zh, meg a többi...-kezdte meg a szokásos élménybeszámolóját, amit mindhárman érdeklődve hallgattunk.
Caleb volt a család mindene. Anyáék szeme fénye. A mintagyerek.
Sokáig nem bírtam elviselni, hogy anyuék rá mindig úgy tekintettek, mint egy csiszolatlan gyémántra. Caleb tehetséges volt a sportban, volt füle a zenéhez, kiválóan értett a hangszerekhez. Igazi művészlélek volt. Imádott olvasni, még a tudományos könyveket is izgalommal bújta. Mindig hazaért időben, sosem züllött. Kicsi korától kezdve eminens tanuló volt, az iskola legjobbja. Rengeteg versenyt, díjat nyert. Ha pedig ez még nem lenne elég, Caleb olyan kisugárzással rendelkezett, ami a legkeményebb szívet is pillanatok alatt vajjá puhította. Mindig mosolygott, jó kedve volt, pozitívan hatott a körülötte levőkre. Vállig érő, egyenes szőkésbarna haját általában felkötve hordta, ám most leengedve táncolt az arca körül, ami borostás volt, mogyoróbarna szeme mindig szeretetet sugárzott.
Claeb az a fajta gyerek volt, akiről minden szülő csak álmodik, anyuéknak pedig meg is adatott. Mindenki irigy volt ránk, amiért egy ilyen zsenipalánta van a családunkban. Mindig dicsekedtek vele,büszkék voltak rá.
Aztán, itt vagyok én.
Caleb szöges ellentéte. A neveletlen, engedetlen, makacs és öntörvényű lánygyerek. Míg Calebet szinte kirakatba raknák, hogy mindenki lássa ezt a tökéletes fiút, addig engem inkább dobozba zárnának, ott talán nem tudok tönkretenni semmit. Szívás az élet, ha te vagy a család fekete báránya.
Az évek alatt megtanultam igaz ezt kezelni, szóval már meg sem kottyan, hogy amíg Caleb egyetemi beszámolóit tátott szájjal hallgatják a szüleim, addig tőlem havonta megkérdezik, mi volt a suliban. Én azt válaszolom, hogy semmi különös. Aztán a kommunikációnk ennyiben ki is merül még egy hónapig.
Caleb épp egy sztori közepében tartott, mikor anyu hirtelen a szavába vágott.
-Jézusom, meg se kérdeztem, hogy éhes vagy-e!-ugrott fel szája elé téve a kezét.-Máris foglalok helyet az étteremben!
-Hagyd, anya, nincs kedvem már kimozdulni. Majd eszek azt, ami a hűtőben van.-győzködte Caleb, arcán pedig látszott hogy a világon most semmire sem vágyik, csak egy kiadós alvásra.
Anya kicsit csalódottan ült vissza apa mellé, tovább beszélgettünk. Jobban mondva, Caleb mesélt, mi hallgattuk.
-Na és hogy állsz barátnő téren, Caleb?-hozta fel anya a szokásos témát, ami a legjobban izgatta. Caleb alig láthatóan megrökönyödött egy pillanatra, majd nyelt egyet.
-Egyelőre sehogy, anya. Nincs rá sok időm, hogy barátnőt szerezzek magamnak.-mondta szomorúan, anya arcára pedig kiült a csalódottság. Azonban nekem valami gyanús volt Caleben. Nem tudtam mi, de úgy éreztem, hogy nem mond igazat. Ránéztem a telefonomra, elég későre járt már. Mármint nem nekem, inkább anyuéknak, akik ilyenkor már aludni készülnek. Ahogy erre gondoltam, Caleb újból megszólalt.
-Szerintem itt az ideje lefeküdni,-csapott a térdére.-Biztos ti is fáradtak vagytok, menjetek pihenni.-állt fel a kanapéról, majd egy egy puszit adott a szüleinknek.-Aludjatok jól! Ágyneműt hol találok, anya?-fordult még vissza Caleb a lépcsőről.
-Már meg van ágyazva, drágám. Szép álmokat.-köszönt el anya is tőle.
Caleb átkarolta a vállam, úgy mentünk felfelé a lépcsőn. Amikor a szobámhoz értünk, gyorsan megöleltem még egyszer Calebet,
-Legyél elérhető.-súgta a fülembe, majd mielőtt bármit kérdezhettem volna, belépett a saját szobájába. Értetlenül csuktam be az ajtóm, majd egy kis idő múlva pittyent a telefonom.
"Egy óra múlva találkozzunk a hátsó ajtónál! Ne késs, és ne legyél hangos!"-írta Caleb, én pedig elmosolyodtam. A kis hazug. Még hogy nincs kedve sehova se menni. Nem tudtam, mit forgat az én drága bátyám a fejében, de nagyon kíváncsi voltam, mit akar tőlem.
Egy óra múlva ott voltam a megbeszélt helyen, és vártam a sötétben. Caleb sehol nem volt. Türelmetlenül nézegettem a telefonomon az időt, már épp ott tartottam, hogy megyek vissza a szobámba, mikor lábdobogást hallottam meg a lépcső felől. Caleb érkezett meg, elefántléptekkel, görnyedt háttal közeledett felém. Ahogy odaért, egyből a kulcslyuknak esett.
-Caleb, mégis mi a...
-Shh, majd kint beszélünk!-csitított el Caleb, majd az ajtó egyszerre kinyílt. Caleb megragadta a karom, és gyengéden kilökött rajta, majd óvatosan becsukta maga mögött az ajtót.
Mikor elindultam a kapu felé, bátyám erőből visszarántott.
-A kerítésen mászunk ki.-jelentette ki, majd elindult a bokrokkal elrejtett, kovácsolt vas kerítésünkhöz.
-Kezdem azt hinni, hogy embert öltél, és most megyünk eltüntetni a hullát.
-Ne legyél már ökör, Candy.-röhögött fel Caleb, majd megállt a legalább két méter magas kerítés előtt.
-Akkor minek az inkognitó mód?-kérdeztem, és értetlenül néztem az én nagy, és mindenható bátyámra, aki épp felkapaszkodott a hátsókerti kerítésünkre.
-Majd odakint megtudod.-zárta le  témát.-Na, ne lessél már úgy, gyere utánam.
-Ahogy öregszel, úgy butulsz esküszöm.-forgattam a szemem, majd követtem Caleb példáját, és én is felmásztam a kerítésre. Tudtam, hogy azért itt mászunk, mert a mellettünk lévő hatalmas fenyőfa eltakarja a ház oldalán a kamerát, így nem lesz lenyomozható a mi kis éjjeli akciónk. Egyre jobban furdalta az oldalamat a kíváncsiság. Biztosan valami nagyon titkos és fontos dologba akar Caleb beavatni, amiről azt akarja, hogy anyuék ne szerezzenek tudomást. Szokatlan volt ez a viselkedés a mindig tökéletes bátyámtól.
Szilárdan értem földet a kerítés túloldalán. Drága egyetlen bátyám azonban még az átlendüléssel szerencsétlenkedett. Gyorsan szétnéztem, ugyan látja-e valaki ezt az egészet, pechemre egy idős hölgy épp egy kis szőrgombócot sétáltatott, egyre közeledve felénk..
Mintha észrevette volna, hogy figyelem, mert pillanatokkal később ő is rám nézett.
Amint ez megtörtént, egy gigantikus puffanást hallottam a hátam mögül, ijedtemben megpördültem, és a családunk szeme fényét láttam meg a járdán fetrengeni. Hirtelen megugrott a pulzusom, majd mikor jajgatva elkezdett feltápászkodni, elfojtottam a vigyoromat.
-Édesem, legközelebb ne hagyd el a kapukulcsunkat, ha lehet.-mondta Caleb fennhangon, ekkorra az idős hölgy is odaért mellénk, ő is végignézte Caleb kínlódását.-Fiatalság, bolondság.-mondta nevetve a hölgy szemébe nézve, miközben feltápászkodott, belém kapaszkodva. A néni csak megrázta magát, és inkább tovább ment.
Ahogy véget ért a műsör, kitört belőlem a mélyről jövő, őszinte nevetés.
-Mi mióta vagyunk ilyen jóban, édesem?-kérdeztem Calebtől, miközben elindultunk lefelé az utcán.
-A nénike simán azt hitte betörők vagyunk, muszáj voltam félrevezetni, mielőtt feljelentett volna.-világosított fel, miközben leporolta a nadrágját, és a kabátját.
-Te tényleg nem vagy normális.-röhögtem továbbra is.-Egyébként, most már igazán elmondhatod miért kell titkos ügynököt játszanunk.
-Hát, Candy, nem fogsz örülni annak, amit hallani fogsz.-mondta, közben pedig mindketten zsebre tett kézzel sétáltunk, egyelőre nem tudom merre. Caleb hanglejtése azonban megijesztett.
-Mit csináltál már?-kérdeztem ijedten. Caleb nagy levegőt vett, az arcán láttam, hogy őrlődik. A világon létező összes rossz átfutott az agyamon, ahogy néztem a bátyám gondterhelt arcát. Hirtelen viszont Caleb arcára mosoly húzódott, majd felém fordult, elkapta a karom, és szorosan magához ölelt.
-Sosem hittem volna, hogy valaga így fog hiányozni az idegesítő fejed.-simogatta meg a hátam, én meg azt sem tudtam, merre vagyok arccal.-Nincsen semmi gáz, csak szívattalak, cukorka.-mondta aranyosan, én meg válaszul ellöktem magamtól, és karba bokszoltam.
-Áú, ez fájt.-dörzsölte meg a karját.-Még mindig bokszolsz, igaz?
-Már csak hobbi szinten.-válaszoltam karba font kézzel.-Amúgy a semmiért kellett kisurrannunk?
-Jaj, csak nem volt már kedvem a tetves egyetemről beszélgetni, pihenni jöttem haza.
-Szóval hazudtál anyuéknak.
-Kegyes hazugság.-vont vállat nevetve.-Nem lett volna kedvem étterembe menni már. Kicsit had legyek ma szabad, holnap meg jöhet az egész napos bájolgás, meg egyetem-elemzés anyáéknak.
-Nagyon aljas vagy.-ráztam meg a fejem, majd a zsebembe nyúltam a cigimért, és a gyújtómért. Hirtelen egy doboz vaníliás Djarum jelent meg a szemem előtt.
-Megkínállak.-mosolygott rám Caleb.
-Mi a picsa...-kerekedtek el a szemeim.-Te mióta cigizel? És miért?-kérdeztem elképedve, miközben végignéztem, ahogy a végtelenül tökéletes bátyám rágyújt, majd kifújja a füstöt.
-Majd ha egyetemre mész megtudod.-válaszolt tömören, ám annál nagyobb tartalommal. Kihúztam a dobozból egy szál vaníliás cigit, és én is meggyújtottam.
Sokáig csak sétáltunk az utcákon, beszélgettünk, bóklásztunk. Hétvége révén az utcák telve voltak fiatalokkal, akik szórakozni indultak. Nem egy fiatal lány megtorpant, mikor meglátta Calebet. Nem is volt ezen semmi meglepő. Magas, szálkás, szőke, bőrkabátos, borostás, cigivel a kezében. Tipikus rosszfiú-kinézet, a tinilányok álma. Akárcsak Zack, aki a rosszfiú imidzs másik oldalát képviselte a maga fekete hajával, tetoválásaival és a seggfej stílusával.
-Jézusom.-döbbentem le hirtelen. Hogy a fenébe jutott eszembe Zack?
-Baj van?-kérdezte Caleb, mire megráztam a fejem, és nyeltem egyet. Talán ez a vaníliás úri cigi lezsibbasztotta az agyam, azért jutnak eszembe ilyen marhaságok.
Eközben egy hangulatos bárhoz érkeztünk. Caleb megtorpant előtte.
-Nem megyünk be egy italra?-biccentett a fejével.
-Nem iszok. De bemehetünk.
A bárba lépve kellemes süti illat csapta meg az orrom, ami keveredett a különböző italok szagával. Takaros kis helyiség volt, nem volt nagy tömeg, de majdnem minden asztal foglalt volt. Gyér fények világítottak a fekete bőr boxok felett, alattuk igényesen faragott kis faasztalok voltak. Az egyik falon egy hatalmas tükör lógott. Megrökönyödtem.
-A másik oldalra üljünk.-mondtam Calebnek, aki csak bólintott.
-Mit kérsz?-kérdezte, beállva a pulthoz.
-Egy kólát csak.-válaszoltam, majd elindultam elfoglalni egy két személyes boxot. Levettem a bőrkabátom, a fotelem hátára terítettem. Igazgattam, hogy ne essen le, majd leültem, és körbenéztem. A tekintetem egyből összeakadt egy közelben ülő, kisebb fiúbanda egyik tagjával. A srác nézett, majd a szemöldökét megemelve rám vigyorgott. Megforgattam a szemem, és tovább nézelődtem. Kulturált kis bár volt. A boxokban társaságok beszélgettek, iszogattak, közben félhangosan zene szólt a hangfalakból. A pulthoz pillantottam, ahol a bátyám épp fizetett. Észrevettem, hogy a mögötte ülő lányok a hátát vizslatják, sutyorognak. Caleb mikor megfordult, a lányok töretlenül nézték, drága vérem pedig egy kedves mosolyt küldött nekik, majd elindult hozzám. A lányok elpirosodtak, összekuncogtak mind.
-Csak 10 perce vagyunk bent, de már három lánynak okoztál orgazmust a jelenléteddel.-közöltem Calebbel, mikor odaért hozzám, és letette az italokat az asztalra. Caleb csak kisfiúsan elmosolyodott, és megrántotta a vállát. Ő is levette a kabátját, ami alatt csak egy fekete tapadós póló volt. Mondanom se kell, a lányok mögötte beleolvadtak a foteljukba.
-Na, mesélj, milyen az élet itthon, cukorkám.-huppant le a fotelbe, majd belekortyolt a korsó sörébe.
-Szar.-vontam vállat, mire elismerően bólintott.
-Nem újdonság. Bővebben? Suli?
-Már alig várom, hogy végezzek, és itt hagyjam ezt a retkes sulit, a retkes kisvárossal egyetemben.
-Ennyire nem szeretsz itt lenni?-kérdezte, bár nem értem, miért lepte ez meg.
-Caleb, ez a város nem olyan nagy, hogy fel lehessen benne szívódni, és új életet kezdeni, ezt te is tudod. Léptem nyomon belefutsz valakibe, akit ismersz, nekem meg már elegem van a folyton vizslató tekintetekből.-magyaráztam, miközben a kólámat szürcsölgettem.
-És hova szeretnél tovább menni?-kíváncsiskodott tovább Caleb.
-Fogalmam sincs egyelőre.-horkantam fel.
-Csak mert én azt hallottam anyáéktól, hogy a jog...
-Jajj, ne gyere ezzel.-szakítottam félbe.-Anyaék akarnak a jogra küldeni, de nincs az az isten. Egyáltalán nem érdekel.
-Orvosi?
-Áhh, kizárt dolog...
-Tanár, tanító, óvónő?-találgatott tovább Caleb, én meg csak a fejemet ráztam.
-Nem, egyik sem...semmi olyat nem akarok, ami az emberekkel van közvetlen összeköttetésben.
Caleb felnevetett.
-Candy, manapság nincs olyan, hogy ne kerülj valahogy az emberek közelébe. Ha mondjuk egy évszázaddal hamarabb élnénk, azt tanácsolnám fogj egy subát, meg egy kutyát, aztán menj ki a mezőre birkákat legeltetni.-viccelődött.
-Csak olyan munkát szeretnék, ahol egyedül is dolgozhatok. De egyelőre nem tudom, mi lenne a nekem megfelelő.-sóhajtottam lemondóan.
-Gyerünk ki, gyújtsunk rá, aztán induljunk tovább.-állt fel Caleb.
-Olyan furcsa ezt a te szádból hallani.-mondtam fej rázva, majd én is felöltöztem, és utána mentem. Az ajtónál ülő lányok még mindig árgus szemekkel figyelték a bátyámat. Megálltunk odakint, rágyújtottunk. Mélyet szívtam a cigiből. Az üvegablakon keresztül láttam, ahogy a lányok majd felborulnak a fotelokkal, csak hogy lássák Calebet.
-Ó, a kancás mindeneteket már.-fújtam ki a füstöt, majd odaléptem az ablakhoz, egyenesen a lányokkal szemben.
-A. Húga. Vagyok!-artikuláltam érhetően, miközben Calebre mutattam, aki majdnem megfulladt a cigifüsttől, miközben rajtam röhögött. Visszacsattogtam hozzá a fejemet rázva.
-Caleb, ezek a csajok már könyörögnek, hogy had tegyék szét a lábukat neked ma estére.
-Ugyan már.-szégyenlősködött az én szívtipró bátyám.
-Jajj, Caleb, ne legyél már balfasz!-vágtam karon.-Falazok neked otthon.
Caleb csak nevetett rajtam, majd elnyomta a cigijét.
-Nem rontok meg kislányokat, nem az a típus vagyok.-tette zsebre a kezét.
-Ne add az ártatlant.-néztem rá összehúzott szemmel.
-Nem vagyok én ártatlan...inkább csak hűséges típus.-válaszolta meghunyászkodva. Hirtelen furcsa érzés öntött el.
-Mihez vagy te hűséges, kedves bátyám?-húztam fel az egyik szemöldököm, majd beleszívtam a cigimbe.
-Az elveimhez.-felelte kis hatásszünet után.
-Aha...-böktem ki. Kicsit gyanús volt nekem, de mindegy.-Mehetünk.-nyomtam el a cigimet, majd elindultunk az utcán felfele.
A bár másik ablaka előtt elhaladva újból összeakadt a tekintetem azzal a sráccal, akivel legelőször egymásra néztünk, majd az este folyamán végig bámult.Próbálva szexizni nekem rám kacsintott, és egy puszit is dobott, mire csak felemeltem neki a középső ujjam, majd belekaroltam Calebbe, és tovább csattogtunk az éjszakába...