(II./43.) Nem más, mint a profizmus...

Sziasztook Drágák! :)
Ismét újabb résszel érkeztem, amit remélem, hogy már vártatok! :D
Én nagyon élveztem ezt a  részt, miközben írtam, mert innentől újból beindul a történet, most következnek majd még a nagy izgalmak, ennyi dióhéjban elárulok..;)
Arra szeretnélek kérni titeket, hogy bizonyára láttátok a "Hány éves vagy?" kérdést itt az oldalon, és hogy aki még nem szavazott, az tegye meg, mert kíváncsi vagyok az olvasóim életkorára, és természetesen ez nagy segítség lenne nekem az elkövetkezendő részekhez. :)
Remélem mindenki élvezi a sulit, vagy legalább megpróbálja túlélni. :)
Mi már nagyjából kezdünk visszarázódni a normális kerékvágásba, magyarul tanulás van ezerrel...(Y)
Na de nem is jártatom tovább a szám, jó olvasást a részhez, puszillak titeket, és szavazzatok!!!
Dóri :*
Ajánlott zene: Lemonade Mouth - Determinate

Remegő térdekkel lépkedtem le a lépcsőn. A gondolataim csak a mai próba körül forogtak, az esetleges lehetőségeken agyalva. Mi lesz, ha elrontom? Hiszen olyan rég nem táncoltam már, kijöttem a gyakorlatból. Mi van, ha már nincs jó ritmusérzékem, vagy egyszerűen leblokkolok, amikor táncolnom kellene? Félek...A lehetőség most adott, és csak rajtam áll, hogy megragadom, vagy hagyom, hogy kicsusszanjon a kezeim közül. Bár Jack hangja kellemes volt a telefonban, és Marcus is biztosított afelől, hogy ő nem az a fajta alak, akitől tartani kell, bennem mégis bennem van az egészséges félelem. Az ember mindig tart az új dolgoktól, mert nem tudja még, mi vár rá. Hát, én sem tudom pontosan, hogy a következő órák mit tartogatnak számomra, de azt tudom, hogy nagy a tét. Ha ez sikerül, nagy fordulatot fog hozni az életembe, és ezzel együtt a családom életébe is. Nem szúrhatom el...már annyi mindent elbaltáztam, ezt most nem szabad hagynom...
A táska, amibe a ruháimat pakoltam mázsás súlyként húzta le a vállam, majdhogynem megszakadtam, mire leértem a bejárati ajtóig. Egy gyors pillantást vetettem magamra az előszobai tükörbe. A hajam lófarokban lógott a hátamon, egy minimális, szinte láthatatlan sminket viseltem, és egy kényelmes, szürke kapucnis pulcsit, pamutnadrággal, és tornacipővel. Semmi kihívó öltözet, semmi túlzás, csak én. Hirtelen ritmusos dudaszó harsant fel odakint, mire felkaptam a fejem. Még egyszer végignéztem magamon, és kifújva a levegőt a kilincsért nyúltam, és határozottan megrántottam, készen az indulásra.
A kapun kilépve egy metálfényezéses, makulátlan, fekete BMW-n akadt meg a tekintetem, ami tekintélyt parancsolóan állt a járda mellett.
-Gyere, Lizz, huppanj be!-kiáltott Marcus a leeresztett ablakon át. Mosollyal az arcomon zártam le a kaput, majd mentem a kocsihoz, és kíméletesen beültem a tiszta, kellemes illatú bőrülésre.
-Szia, Marcus!-adtam két puszit jó barátom arcára, aki önzetlenül vállalta, hogy elfurikáz életem egyik legnagyobb lehetőségének a helyszínére.
-Izgulsz?-kérdezte a szemembe nézve, mire csak megforgattam a szemem, és a lábaimra mutattam, amik megállás nélkül remegtek, önkénytelenül.-Nyugi már, minden simán fog menni.-bökte meg a combom, majd lassan elfordította a kormányt, és a gázra taposott.
-Ugye bejössz velem?-fordultam felé kétségbeesetten.
-Hát, ha szeretnéd, akkor persze, bekísérhetlek. Úgyis jó lenne már látni Jacky méretes fejét.-poénkodott, megpróbálva oldani a hangulatomat, mi most nem igazán volt oldható állapotban.-Hé, kislány, ne idegesítsd fel magad, mert csak annál rosszabb lesz. Odamész, táncolsz egyet, elbűvölöd Jackyt, és máris bent vagy a csapatban.
-Nem áll szándékomban elbűvölni.-jelentettem ki határozott hangon.
-Jó, persze hogy nem, tudod, hogy értem.-hadonászott az egyik kezével a levegőben, mire bólintottam, és szorosabbra fontam a kezem a táskám körül.
Az épületek tizedmásodpercek gyorsaságával száguldottak el mellettünk, vagy lehet, hogy mi hajtottunk olyan gyorsan, nem tudom. A fél órás út alig tűnt öt percnek, és már csak arra eszméltem fel, hogy egy hatalmas, fehér épület előtt fékezünk le.
-Megérkeztünk.-jelentette be Marcus, miközben leállította a motort, és kinyitotta az ajtót. Én továbbra is egy helyben ültem, mintha odafagytam volna az üléshez, a végtagjaim egyszerűen nem akartam megmozdulni, csak bámultam ki az ablakon, bambán, berezelve.
-Mi az, nem jössz?-hajolt vissza Marcus az autóba. Az ajkamba haraptam, és nyűszítéshez hasonló hangot adtam ki magamból.
-Nem mehetnénk még egy kört?-fordultam felé kétségbeesetten, mire csak a fejét rázva felröhögött.
-Nem-nem, most azonnal ki kell szállnod, vagy rád zárom az autót, és itt éjszakázol.-próbált meg fenyegetőzni, majd felsóhajtva becsukta a kocsiajtót. Elölről megkerülte az autót, majd óvatosan kinyitva az én ajtómat behajolt hozzám.
-Gyere, Lizzie, nem kell félned.-nyújtotta felém a kezét, biztatóan. Egy reményvesztett sóhaj tört fel belőlem, majd vonakodva, de megfogtam a kezét, és hagytam, hogy kisegítsen az ülésről. A lábaim minta zseléből lettek volna, hirtelen ki akartak folyni alólam. Marcusra támaszkodva tartottam meg az egyensúlyomat.
-Na, Lizzie, minden rendben?-nézett a szemembe aggodalmasan, erősen szorítva a kezemet.
-Jól vagyok, semmi baj.-győzködtem, majd lassan eleresztettem a kezét. Aggódó tekintete le, s fel járkált rajtam, ami még rátett egy lapáttal az amúgy sem rózsás hangulatomra.
-Jesszusom, Lizz, nem neked való ez az izgulás. Vörös az arcod, és remegnek a kezeid.-mondta, szemeiben pedig félelem tükröződött.-Figyelj csak, ha nem bírod, még most szólj, és hazaviszlek.
-Nem!-kiáltottam fel, és úgy megugrottam, mint aki forró vízbe lépett.-Bírni fogom, nem vihetsz most haza.-csóváltam a fejem.-Csak egy percet adj.-kértem, mire aprót bólintott. Hátat fordítva Marcusnak egy pillanatra lehunytam a szemem, és mély levegőket vettem. Nem bukhatok el itt, a legelején. Lizzie, vegyél már erőt magadon! Nem hagyhatom, hogy eluralkodjon rajtam a pánik, hiszen még be sem mentem. Nem vetítene rólam jó képet, ha már elsőnek úgy jelennék meg, hogy majd összeesem a félelemtől. Nem, nem és nem. Menni fog. Meg tudom csinálni. Meg fogom csinálni...meg fogom csinálni...
-Meg fogom csinálni!-mondtam ki hangosan, ám mégis olyan halkan, hogy csak én halljam. Egy utolsó, mély levegővétel után sarkon fordultam, és eltökélten néztem Marcus szemeibe, akinek halvány mosoly jelent meg a szája sarkában.
-Mindjárt jobb.-bólintott elismerően, majd kinyújtva a karját magához ölelt, és a bejárat felé vettük az irányt. A hűs szellő érintkezésétől felhevült bőrömmel csak még éberebb lettem, így leküzdve a térdeim remegését, és az érzést, hogy pillanatokon belül felrobbanok, magabiztosabb léptekkel haladtam az ajtó irányába.
Az épület belülről tele volt ajtókkal, és kisebb-nagyobb folyosókkal. Ide-oda kapkodva a fejemet próbáltam meg kitalálni, merre is kell mennünk. Tanácstalanul néztem Marcusra, akinek szintén nem volt ötlete. Hirtelen egy idősebb, köpenyt viselő nő jelent meg előttünk, takarítókocsit tolva maga előtt. Marcusszal összetalálkozott a tekintetünk, majd megvonva a vállunkat odamentünk a nőhöz.
-Elnézést, asszonyom, meg tudná mondani hol találjuk a tánctermet?-kérdeztem udvariasan.
-Menjenek fel a lépcsőn egészen a legfelső emeletre, és ott van.-igazított útba minket a nő kedvesen.
-Köszönjük.-biccentettem, majd elindultunk felfelé a lépcsőn. Igazából, nem is volt olyan nagy ez az épület, mint kívülről látszott, mert egy-egy emeletem összesen ha három ajtó volt, egy nagyobb folyosóval a közepén. Ahogy haladtunk felfelé hirtelen eszembe jutott, amikor Niall egy játékot játszatott velem, csak akkor egy nagyobb, kacskaringósabb épületben. Ott is lépcsőznöm kellett, és akkor sem tudtam, mi vár rám odafent. Az emlékre ösztönösen elmosolyodtam, ami a mellettem levő Marcusnak is feltűnt.
-Na, ma még nem is láttalak mosolyogni. Min gondolkozol?-kérdezte barátságosan.
-Csak eszembe jutott egy emlék...
-Niallel kapcsolatos?
-Igen.
-Akkor nem is faggatlak róla.-emelte fel maga elé a kezeit, mire halkan felnevettem.-Tényleg, beszéltetek ma?
-Ahan.-bólogattam hevesen.-Többször is hívott. Ő is nagyon izgul, de azért egész nap próbált nyugtatni, meg elterelni a figyelmemet, azzal, hogy vicces sztorikat mesélt a többiekről, meg úgy a bandáról.-mondtam, majd hirtelen elröhögtem magam.-Egyszer annyira messzire ment, amikor Louisról mesélt egy ciki sztorit, hogy Lou egyszerűen lefújta tejszínhabbal, aztán elkezdődött a harc, és a beszélgetésünk annyiban is maradt.
-Akkor ők sem éppen tartoznak a normális kategóriába.-vigyorgott Marcus.
-A One Direction, mint normális srácok? Hát az kizárt dolog.-ráztam a fejem röhögve, majd ahogy ismét előre néztem, hirtelen bennakadt a levegőm, és az egész testem bizseregni kezdett. Bambán álltam, lecövekelve a táncterem nyitott ajtaja előtt, ahol velem szemben, a falnak támaszkodva legalább tízen álltak, és mind engem néztek. Nagyot nyeltem, hogy benedvesítsem kiszáradt torkomat, majd egy gyengéd lökést éreztem a hátamon, ami további haladásra ösztönzött. A táncterembe lépve a pulzusom az egekbe szökött, a szívemet pedig a tarkómban éreztem dobogni.
-Sz-sziasztok!-köszöntem bátortalanul a megállás nélkül engem bámuló fiúknak, és lányoknak, akik mind visszaintettek nekem. Pipacsvörös arccal fordultam Marcusszal szembe, akit meglepett a hirtelen reakcióm.
-Vigyél haza.-suttogtam, jól artikulálva.
-Szó nincs róla.-csóválta a fejét Marcus, majd hirtelen oldalra kaptuk a fejünket, ahogy becsörtetett az ajtón egy magas, széles vállú fiatalember. Ahogy meglátta Marcust, hirtelen mosolyra húzódott a szája, majd szélesre tárva a karját lépett felénk.
-Marcus, barátom, de régen nem láttalak!-ölelték meg egymást.
-Már nekem is hiányzott a nagy fejed.-borzolta össze a srác dús, barna haját Marcus, mire az nevetve ütött bele Marcus karjába.
-Jársz gyúrni?.-mérte végig Marcust, aki csak büszkén kihúzta magát.-Nem látszik.-rázta meg a fejét, Marcus pedig kulturáltan bemutatott neki. Miután abbahagyták a röhögést, a srác hirtelen felém fordult, és tekintetét mélyen az enyémbe forrasztotta.
-Szóval, te vagy Lizzie, igaz?-kérdezte mosolyogva.
-Igen, én vagyok.-bólintottam szégyenlősen.
-Jack Morison.-nyújtott kezet.
-Lizzie Grey.-fogadtam el, majd ismét nagyot nyeltem.
-Na, én mentem is, nem akarlak titeket tovább feltartani.-szólalt fel Marcus jókedvűen, majd felém fordult.-Liz, ha vége van hívj, és jövök érted. Sok sikert, kislány!-ölelt magához szorosan, ezzel még több energiát adva.-Jacky, örülök a találkozásnak, azért ha valamikor ráérsz, meghívhatsz egy italra.-kacsintott Jakcre Marcus, aki röhögve fogott vele kezet, majd kitessékelte a teremből.
A gyomrom liftezett, és a táskám pántját markolászva álltam egy helyben, körülnézve a teremben, aminek a látványa lenyűgöző volt. Tágas, akadályoktól mentes tánctér, középen, a leghosszabb falon padlótól-plafonig érő tükörrel, két oldalt pedig ablakokkal.
-Nos, akkor Lizzie, beszélgessünk egy kicsit.-lépett vissza elém Jack.-Először is, ne félj, mert nem harapunk.-mondta mosolyogva, ami engem is mosolygásra késztetett.-Mi egy nagyon barátságos, és összetartó csapat vagyunk, akik már három éve működnek együtt. Ha minden jól megy, hamarosan te is megismersz mindenkit, nem kell senkitől sem félned, mert nem bántanak, most is csak azért bámulnak megszakítás nélkül, mert nem tudják, hogy ki vagy, de mindjárt bemutatlak nekik. A feladatod a következő lenne.-tért át a komolyabb részre, mire mély levegőt vettem.-Miután bemutattalak nekik, előadunk egy koreográfiát, csak hogy el tudd képzelni, mégis mire számíts. Aztán szeretnénk látni, hogy te mit tudsz. Van esetleg valami olyan tánc, amit bemutatnál nekünk?-kérdezte, mire bólintottam.
-Még régebben, a tánccsapatommal rengeteg koreográfiát betanultam, eltáncolhatok egyet közülük. A telefonomon van pár mix, amikre tudom a koreográfiát.-ajánlottam reménykedve.
-Remek.-bólintott vidáman.-Akkor, miután te is eltáncoltad, becsatlakozol hozzánk a legújabb táncunkhoz. Szombaton lesz fellépésünk egy esti tévéműsorban, a Future-ben, mint ahogy azt már mondtam a telefonban is. Addigra kellene megtanulni ezt az egy koreográfiát, amiben akkor már te is szerepelnél.-közölte a szemembe nézve.-Vedd ezt a hetet amolyan próbahétnek, a szombati műsort pedig a vizsgának. Elmondok neked valamit.-lépett hozzám közelebb.-Én nem arra megyek, hogy kicsináljak bármit is, így neked sem akarok rosszat, ráadásul most igencsak szükségem lenne egy jó táncosra. A lényeg az, hogyha eljársz ezen a héten a próbákra, és látom rajtam, hogy nagyon igyekszel, jól is nyomod, és a szombati showban remekelni fogsz, a táncterem ajtaja nyitva fog állni előtted. Csak rajtad áll, hogyan teljesítesz.-nézett mélyen a szemembe, ezzel még jobban nyomatékosítva a mondandója súlyát.-Menni fog?-kérdezte végül.
-Menni fog.-bólintottam magabiztosan, mire Jack finoman megszorította a vállam, és mosolyogva fordult sarkon, engem is magával ragadva.
-Nos, srácok, akkor itt az ideje, hogy bemutassam nektek Lizziet.-tolt gyengéden maga előtt, amíg a tükrökig nem értünk. A többiek Jackkel szemben helyezkedtek el, és ki barátságosan, ki kevésbé barátságosan mért végig, és hallgatta Jacket.-Lizzie a héten velünk fog dolgozni, és készülni a szombati műsorra. Amennyiben meg leszek elégedve vele, jövő héttől új taggal fog gyarapodni a mis kis tánccsoportunk.-paskolta meg a vállam gyengéden, mire halványan elmosolyodtam.-Nemsoká bemutatja nekünk, hogy mit tud, de először is rajtunk a sor.-lépett el mögülem, én pedig óvatosságból a terem egyik szélére húzódtam, és onnan néztem, hogyan indul egy ilyen próba. Mindenki befejezte, amit éppen csinált, lepakolta magáról a fölösleges ruhákat, majd semmit sem keringőzve mind beálltak egy helyre, gondolom, a megszokott, saját helyükre. Jack a csapat élén helyezkedett el, majd pillanatokon belül dübörgő zene hangja remegtette meg az ablaküvegeket, és elkezdték a bemelegítést. Jack visszaszámolt, és mindannyian, kísértetiesen egyszerre mozogtak.
Ha jól számoltam, huszonkilencen voltak, Jackkel együtt, ebből tizenkét fiú, és tizenhét lány. Alapvetően gondoltam, hogy a táncosok nem idős, rozzant emberek, de arra még én sem számítottam, hogy mind ilyen fiatalok, talán van köztük velem egykorú is. Vagy az is lehet, hogy csak nagyon jól tartják magukat, bár inkább maradnék az első észrevételemnél.
A zene hirtelen átváltott egy másik ütemre, mire mindannyian egy másik helyre futottak, és lehajtott fejjel megálltak, mozdulatlanul. A tekintetem hirtelen összeakadt Jack tekintetével, aki féloldalas mosolyra húzta a száját, majd hangosan visszaszámolt, túlüvöltve a zenét, majd mikor kimondta az utolsó számot is, a táncosok mind egyszerre rántották fel a kezüket, és kezdtek el mozogni.
Szinte hallottam, ahogy az állam hatalmasat koppan a padló faborításán. Egyszerűen csak álltam ott a terem szélén, és őszinte csodálattal néztem, ahogyan ez a huszonkilenc ember milyen ritmikusan és összeszedetten táncol. A mozgásuk ruganyos volt, egyetlen hibát sem ejtettek benne. Látszott rajtuk, hogy már nem először csinálják ezt. Nem erőlködtek, az arcukon nem volt kétségbeesés, hogy göcsösen emlékezzenek rá, melyik mozdulat után mi jön, egyszerűen csak érezték a zenét, és engedték, hogy valami belülről irányítsa, és mozgassa őket. Egy olyan dolog, amit csak hosszas gyakorlással lehet fejleszteni, és odaadással, és még annál is több kitartással. Ez a dolog pedig nem más, mint a profizmus...A szívem hevesen lüktetett a mellkasom ellen, ahogy a zene rám is hatással volt. Végignézve a csapaton azt vettem észre, hogy nemcsak a lányok, hanem a fiúk is eszméletlenül ügyesen mozognak. Az egyik résznél, amikor öt srác beállt öt lány mögé, és összesimulva, hullámozva táncoltak, megakadt a szemem egy vörös hajú lányon, és a mögötte álló sötétbarna hajú fiún. A srác egészen közel hajolt a lány arcához, és az ajkát hozzáérintette a füléhez, mire mindkettőjük szemei lecsukódtak, és ábrándos mosollyal az arcukon táncoltak tovább. A nyakamat merném rátenni, hogy ők ketten együtt vannak, vagy legalábbis alakul köztük valami.
Csupán akkor eszméltem fel, amikor leállt a zene, és a táncosok összepacsizva, megölelve egymást vonultak le a terem szélére innivalóért.
-Eszméletlen volt, emberek! Pár perc szünet!-tapsolt Jack, majd kifújva a levegőt beletúrt a hajába, és látva a lesokkolt arckifejezésemet elégedetten elvigyorodott.
-Na, mit szólsz?-vonta meg a szemöldökét büszke vigyorral az arcán.
-Hát ez...húh...-bólogattam elismerően.
-Bírnád?
-Még szép.-vágtam rá egyből, mire Jack halkan felnevetett.
-Milyen nemben szeretsz legjobban táncolni?-érdeklődött.
-Legjobban?-kérdeztem vissza, és töprengőn a plafonra néztem.-Igazából minden táncban ki tudom élni magam, de talán a moderntánc áll hozzám a legközelebb. Bár az utóbbi időben sajnos nem sokat foglalkoztam vele, de még mindig élek-halok érte.-mosolyodtam el a szívemre téve a kezem.
-Ennek örülök.-húzott egy kortyot a vizéből.-És a koreográfiatanulással hogy állsz, könnyen megy?
-A legkönnyebben.-válaszoltam büszkén.-Az az egy, amivel sosem volt gondom. Ha elém raktak egy koreográfiát, akár pár órán belül meg tudtam tanulni.-vontam vállat, már kicsit szerényebben. Meg én voltam a csapatunk főkoreográfusa is, szóval, szerintem nem lesz vele gond.-húztam el a számat miközben Jack szemébe néztem, aki sejtelmes félmosollyal az ajkán méregetett végig tetőtől-talpig, majd visszatérve az arcomhoz belém forrasztotta mély, szinte zafírkék tekintetét.
-Ez jól hangzik. a gondolod, odakint van a mosdó, ha szeretnél átöltözni, vagy rendbe szedni magad, aztán ha végeztél, indulhat a show. Alig várom, hogy lássalak táncolni.-mondta búgó hangon, majd rám kacsintott, és odalépett az egyik sráchoz.
Reszkető ujjakkal csatlakoztattam rá a mobilomat a hangosításra, majd kerestem ki rajta a megfelelő dalt. Az egész kezem remegett, szinte már szorítottam a telefont, hogy ki ne essen a tenyeremből.
-Na, készen állsz? Most jelentettem be a többieknek is, hogy mit fogunk látni.-szólalt meg egy izgatott hang mögöttem, miközben egy lágy érintést éreztem a vállamon.
-F-fogjuk rá.-feleltem akadozó hangon.
-Ne aggódj, csak csináld azt, amit szoktál. Tömeg előtt úgyis táncoltál már, szóval, ez sem jelenthet akadályt. Majd indítom én a zenét. Hajrá, Lizzie!-biztatott Jack a szemembe nézve, mire aprót bólintottam, és átadtam neki a telefont.
Leszegett fejjel álltam be a tánctér közepére, pont úgy, hogy ha kicsit oldalra sandítok, pont látom Jack arcát. A fal mellett ült a többi táncos. vagy éppen annak támaszkodott, és érdeklődő pillantásokat küldve felém várták, hogy mi fog következni. Véletlenül összeakadt a tekintetem az egyik világosbarna, kusza hajú, fiatal srácéval aki szintén észrevette, hogy összenéztünk, és még mielőtt megszakíthattam volna a szemkontaktust, egy biztató, kedves mosoly küldött felém. Nagy levegőt vettem, majd lehunytam a szemem, és kifújtam azt. Ökölbe szorított kezemet elenyészettem, majd felnézve aprót biccentettem Jacknek, aki csak bólintott, és elindította a zenét.
A szívem a torkomban dobogott, a vér pedig a dobhártyámban lüktetett. Éreztem, minden egyes szívdobogásomat, ahogy a zene üteméhez igazodik. Próbáltam a lehető legegyenletesebben lélegezni, és nyugodt maradni, viszont amikor megütötték a fülemet az ismerős dallamok, a testem magánakcióba kezdett, mit sem törődve az én akaratommal. Magamban számoltam vissza, majd amikor következett a kezdőütem, a végtagjaim ösztönösen mozdultak arra, amerre kellett.
Éreztem, hogy forr a vérem odabent, és egy olyan fajta adrenalinlöket tör rám, amit csak akkor érzek, ha bizonyítani akarok, és ha táncolok. A táncolás már nagyon régóta a szenvedélyemmé vált, és az is marad, mindörökre. Már észre sem vettem magamon, hogy gondolkozok, farkasszemet nézve saját alakommal a tükörben térképeztem fel, hogy hogyan is nézek ki ilyenkor. Nosztalgikus hangulatba kerültem, miközben én egyedül táncoltam, a többiek körülöttem pedig engem néztek. Olyan volt, akár régen, amikor új koreográfiát mutattam be a csoportomnak. Emlékszem még rá, milyen jó érzéssel töltött el, amit egy-egy új mozdulatsor után kaptam tőlük. Ezt képzeltem most is. Mutattam valamit ezeknek a táncosoknak, amit ezelőtt még nem láttak, ám azt, hogy milyen véleménnyel lesznek róla, még nem tudtam előre, csak reménykedni mertem benne, hogy ennyi idő kihagyás után még tudok az embereknek meglepődést, esetleg örömet okozni a táncommal...
Lihegve ugrottam egyet, majd csaptam le a talpamat a padlóra, ahogyan a koreográfia utolsó mozdulatában van. Kezemet a magasba emeltem, és behunyt szemmel hajtottam hátra a fejem, ahogyan a zene elhalkult, a tánc pedig véget ért. Hirtelen meg sem tudtam volna szólalni, ha kérdeznek, a szívverésem legalább ötszörös tempójára gyorsult, a lábaim, és karjaim pedig bizseregtek, mintha több száz tűvel szurkálnák azokat. Teljesen az előbbi produkcióm hatása alatt voltam még, és csak akkor nyitottam ki a szemem, amikor körülöttem felharsant a taps, és jó néhány füttyögés. Az előbbi enyém-a-világ érzéből hirtelen visszazuhantam a földre, és leengedve a karomat összehúztam magam olyan kicsire, amennyire csak tudtam. Valamiért frusztráló hatással voltak rám az emberek, ugyanakkor mosolyogtam, mert tudom, hogy én minden tőlem telhetőt megtettem, szívemet-lelkemet beleadtam ebbe az öt percbe. Végignéztem az arcokon, és vegyes érzelmeket láttam. A kedves, meleg tekintetű srác most elismerően bólogatva tapsolt, akihez mér jó pár lány és fiú is csatlakozott, azonban voltak páran, akik közömbös arccal csapkodták össze a tenyerüket, köztük a vörös hajú lánnyal, akit figyeltem tánc közben. Nem mondom, hogy undokok voltak, egyszerűen nem tükröződtek érzelmek az arcukon. Sebaj, ezzel se több, se kevesebb. Zavaromon valamiképp enyhített,a mikor Jack a levegőbe emelt kezekkel indult el felém.
-Eeeeez igen!-kiáltotta fellelkesedve, mire elnevettem magam.-Csak egy kérdésem lenne hozzád.-támaszkodott meg a vállamon, közel hajolva hozzám, hirtelen újra zavarba érezve magamat.-Hol a csodába bujkáltál eddig? Mert nagyon-nagyon jól nyomod! Gratulálok!-rázott velem kezet, majd a többiek felé fordult.-Emberek, ez volt Lizzie Grey!-konferált fel, vagyis, inkább le, mire szégyenlősen elmosolyodtam.-Azt hiszem, itt az ideje, hogy folytassuk a próbánkat az aktuális koreográfia tanulásával.-csapta össze a tenyerét Jack.-Lizzie, kérlek, egyenlőre állj be leghátulra, aztán majd meglátjuk, hol lesz a helyed.-intett, én pedig még mindig kocsonyához hasonló lábakkal ellibbentem a kijelölt helyemre. El sem hiszem, hogy sikerült. Az arcomról letörölhetetlen volt a vigyor, mint ahogy a büszkeségtől is dagadt a mellem. Nesze neked, folyton akadékoskodó tudatalattim!
Míg Jack a szombat esti showról beszélt, én elfoglaltam a helyemet, és figyelmesen hallgattam én is, amint a műsor fontosságáról beszél.
-Elképesztően jól nyomtad.-szólalt fel mellettem egy hang, mire hirtelen megugrottam, majd zavart mosoly terült szét az arcomon, ahogy észrevettem, hogy a barátságos tekintetű fiú szólt hozzám.
-Köszönöm szépen.-válaszoltam szerényen mosolyogva.
-Jeremy vagyok.-mutatkozott be, miközben belém mélyesztette mogyoróbarna tekintetét.
-Én pedig Lizzie.-fogtam vele kezet.
-Nagyon örvednek.-húzta széles mosolyra az ajkát, és észrevettem az apró gödröcskéket az arcán. Szelíden visszamosolyogtam én is rá.
-Rendben, akkor újra elpróbáljuk azt a kis részletet, amit eddig tudunk.-hasított a levegőbe Jack hangja.-Lizzie, jól figyelj, és csatlakozz be! Öt, hat, öt, hat, hét nyolc...-számolt vissza, majd indult a zene, és mindenki mozogni kezdett.
Levegő után kapkodva rogytam le a földre. Mivel én hátrányban voltam a többiekhez képest, nekem Jack még szünetekben külön is megmutatta a koreográfiát, így másfél óra megállás nélkül már én is olyan szinten voltam, mint a többiek.
-Kérsz vizet?-kérdezte Jeremy, mire mint egy csaholó kutya, úgy bólogattam, és elkaptam a felém repülő üveget.
-Kösz.-lihegtem, majd nagyot kortyoltam az üvegből. Jeremy lehuppant mellém, és ő is szétterpeszkedett.
-Jó gyorsan tanulsz.-jegyezte meg mosolyogva, mire csak vállat vontam.
-Még az a szerencse. Nem tudom, mit kezdenék, ha nem lenne ilyen jó a memóriám.-böktem a fejemre, mire Jeremy felnevetett.
-Kérdezhetek valamit? Persze, csak ha nem veszed tolakodásnak.-szólalt meg Jeremy óvatosan.
-Ajjaj, ez jól kezdődik.-forgattam meg a szemeimet mosolyogva.-Kérdezz, nyugodtan.
-Öhm, hát...-harapta be az ajkát.-Te vagy az a Lizzie? Niall Horan barátnője?-puhatolózott, ügyelve a lágy hangnemre.-Csak mert nagyon hasonlítasz rá, és ha jól hallottam, ő is táncos volt. Persze, ha nem te vagy, akkor ne hara...
-De, de én vagyok az.-bólintottam mosolyogva.-Az egyik Direction-barátnő.-feleltem, mire Jeremy elmerengő arcot vágott, és határozottan bólintott, halvány mosollyal az arcán. Pár pillanatig csend telepedett ránk, amit Jeremy röhögése szakított félbe.
-Mi az?-kérdeztem mosolyogva.
-Áh, semmi...csak basszus, nem tudom, hogy viselkedjek egy híresség közelébe.-forgatta a szemét, és látszott rajta, hogy zavarban van, amiről az arcán levő pirosság is árulkodott.
-Jaj, ne kérlek, ne mondd ezt!-csóváltam a fejem hevesen.-Kérlek, ne viselkedj velem úgy, mint egy hírességgel. Nem akarom, hogy úgy kezeljetek. Nem Niall hátán akarok felkapaszkodni, én táncolni jöttem ide, és azért, hogy megmutassam mit tudok. Szóval, hagyjuk ezt az udvariaskodást, oké? Ha valamit szarul csinálok, akkor gyere oda hozzám, és mondd, hogy Lizzie, ezt most elrontottad, és nem volt jó, nem így kell, rendben?-magyaráztam széttárt kezekkel, hevesen gesztikulálva miközben Jeremy hátravetett fejjel nevetett rajtam.
-Jó, rendben, megértettem, becsszó.-emelte esküre a kezét, majd egyszerre nevettünk fel. Oldalra pillantva hirtelen összeakadt a tekintetem a vörös hajú lányéval, és ott helyben porrá égtem. Ha a szemmel ölni, lehetne, én már halott lennék. Sietve kapta el a pillantását rólam, mégis olyan érzés volt, mintha legalább órákig bámult volna rám, ezzel totálisan megsemmisítve engem.
-Lizzie, itt vagy?-bökte meg Jeremy a combom.
-P-persze.-rázkódtam meg, majd gyorsan felpattantam.-Jeremy, ki az a lány?-húzódtam közelebb hozzá.
-Kicsoda?-kérdezte halkan.
-Ő, a vörös hajú.-mondta halkan, az említett felé nézve.
-Ó, hogy ő.-világosodott meg.-Ő Sam. Miért?
-Semmi különös, csak az előbb mintha furcsán nézett volna, de biztos csak én láttam rosszul.-hessegettem el az ilyenkor előtörő rémképeimet.
-Hát, megesik, hogy Sam furcsán néz rád. Nagyon kemény csaj, és azok a zöld szemek...gyilkolásra termettek.-rázta a fejét, mire halkan felröhögtem.
-Értem.-bólintottam, majd nyújtózkodtam egyet. Jack hangja újból kettéhasított a termen, mozdulásra ösztönözve minket.
-Ha elfogadsz egy jó tanácsot, maradj távol Samtől.-súgta Jeremy a fülembe, mire összevontam a szemöldököm, és bár még kérdezni akartam volna, hogy miért, a zene újból beindult, és inkább úgy döntöttem, nem firtatom tovább a témát. Engedelmesen beálltam a helyemre, és vártam az utasításra. Jeremy szavai visszhangoztak a fülemben. Végignézve a többi táncoson, és Samen, rájöttem, hogy Jeremynek nem kell kétszer mondani, hogy tartsam távol magam tőle...