2. As always

A saját sikolyomra ébredtem. A kezeim remegtek, mint a kocsonya, a hajam csatakosan tapadt a hátamra, és lihegve szedtem a levegőt. A szívem dobogását a torkomban éreztem, a pulzusom pedig minden kétséget kizárólag meghaladta a normális határt.

A digitális óra hajnal három órát mutatott, a szobámban pedig teljes sötétség volt. Kellett egy perc, mire összeszedtem magamat, és rájöttem, hogy itthon vagyok, a saját ágyamban, biztonságban. Mély levegőt véve dőltem vissza a párnámra. A takaróm gombócba gyűrve hevert az ágy másik végében, én pedig valahogy beletekertem magamat a lepedőbe. Miután sikerült normalizálnom a légzésem, az elei pánikérzetet düh vette át, pillanatokkal később pedig álmosság. A szemhéjam úgy nehezedtek el, mintha ólomból volnának, én pedig minden erőmmel azon voltam, hogy elaludjak, holott egyben féltem is...Reménykedtem benne, hogy egy éjszaka kétszer nem fog megismétlődni ugyanaz az álom.

Testem elernyedt, a szívem pedig rendes ütemben kalapált. Éreztem, hogy kezdek zuhanni, ám még mielőtt teljesen az álmok birodalmába csöppentem volna, a szemem előtt megjelent a sötét erdő képe, hallottam a dübörgő zenét, éreztem magamon a hideg, szinte fagyos szelet...

Egyre erősödő, ritmusos csörgés ütötte meg a fülem. Óvatosan emeltem fel a fejem a párnák közül, és a telefonomért nyúltam. Harry neve villogott a kijelzőn, pillanatokkal később pedig meghallottam a türelmetlen dudaszót is. Villámcsapásként ért a felismerés, a szemeim azonnal kipattantak, szinte felbuktam, mikor kiugrottam az ágyból.

-Hol a fenében vagy már?-szólt bele ingerülten.

-Bocs, elaludtam, egy perc, és lent vagyok.-mondtam, miközben a mosdóba botladoztam. Rohanva mostam meg az arcom, fésülködtem meg, a szekrényajtót feltépve találomra kirángattam pár göncöt, amiket szenvedve húztam magamra. Felkaptam a táskámat, és rohantam le a lépcsőn, akár egy félőrült.

A ház már üres volt, így szerencsére nem kellett sokat időznöm a búcsúzkodással.

Feltéptem a bejárati ajtót, és őrült módjára futottam, majd lihegve estem be a kocsi anyósülésére. Fejemet hátravetettem, szaporán lélegeztem. Éreztem Harry vizslató tekintetét rajtam.

-Minden oké?-kérdezte, mire bólintottam, és már indultunk is.

A reggeli adrenalinlöket nem sokáig tartott, pár perc után úgy éreztem magam, mint akin átment egy úthenger. Aludni akartam, és nem is. Az éjszaka nem telt túl kellemesen, épp ezért rögtön el is vetettem az alvás ötletét. Majd magamba döntök egy liter kávét, az talán ébren tart.

Mikor a suli parkolójába értünk, Harry gyengéden megbökdöste az oldalam.

-Megérkeztünk, Csipkerózsika.-suttogta, hangszínéből pedig tudtam, hogy mosolyog. Nagyot sóhajtva nyitottam ki a szemem, és abban a pillanatban vissza is akartam csukni.

A nagy épület fenyegetően magasodott fölém, tágas ablakaival és barátságtalan, téglavörös színével. A kocsin kívül fiatalok csoportjai igyekeztek a bejárat felé, ám voltak, akik bandákba verődve töltötték el még ezt a kis időt, míg becsengetnek.

Kelletlenül szálltam ki a kocsiból, hanyagul bevágva magam után az ajtót. Összébb húztam magamon az ingemet, a táskámat átvetve a vállamon jeleztem Harrynek, hogy mehetünk.

Az nem kifejezés, hogy gyűlöltem bemenni a suliba. Sosem szerettem végigvonulni az emberek között, mert mindig úgy éreztem, hogy minden tekintet élesen rám szegeződik, ahogyan ez most sem volt másképp.

Olyan érzés töltött el, mintha mindenki engem nézne, a pillantások szinte lyukat vájtak a hátamba. Azonban nem adtam meg senkinek azt az örömöt, hogy gyengének látszódjak. Felszegett állal mentem előre, kerülve az összes lehetséges szemkontaktust. Próbáltam figyelmen kívül hagyni a körülöttem levők pillantásait, de azért zavartak.

-Elég szarul festesz.-állapította meg a szekrényem mellé támaszkodva Harry. Lábait keresztbe fonta, melyeken most tapadós, fekete csőnadrágot viselt, hozzá kigombolt inget, alatta szürke pólóval, kósza, göndör tincseit pedig egy kendővel fogta hátra. Elmosolyodtam a kijelentésén.

-Köszönöm, te is jól nézel ki.

-Nem telt jól az éjszakád?-puhatolózott, mire sóhajtottam, és kezembe vettem a szükséges könyveimet.

-Fogalmazhatunk így is.

-Megint...rosszat álmodtál?-hangjában érezhető volt az aggodalom. Becsaptam a szekrényajtót, és lehunyt szemmel bólintottam. Hallottam, ahogy Harry halk káromkodásba kezd, ám hangját hirtelen félbe szakította egy éles, magas hang.

-Harry!-Simone hangja úgy hasította át a levegőt, hogy az összes hajszálam az égnek állt.

-Szia, Simone.-köszöntötte halkan Harry a lányt, miközben igyekezett növelni a köztük levő távolságot. Simone nyájas vigyorral az arcán lépett közelebb Harryhez, aki csak értetlenül nézett rá.

-Megengeded?-bökött előre a mutatóujjával, miközben megszakítás nélkül Harryt nézte, aki végül rájött, hogy Simone a szekrényéről beszél. Gyorsan odébb csusszant, beállva mellém.

-Jól telt a hétvégéd?-kérdezte olyan hangon, amitől legszívesebben a falra másztam volna.

-Igen, jól, kösz.-vakargatta a tarkóját, és biccentett, hogy haladjunk. Indulásra készen voltunk, amikor Simone úgy döntött, hogy nem enged el minket, jobban mondva Harryt.

-Úgy hallottam, hogy a héten meccsed lesz, igaz?-kérdezte, miközben elegánsan megfordult a legalább tíz centis magassarkújában, göndör, szőke fürtjei pedig táncot jártak a teste körül.

-Igen, lesz.

-Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó leszel, és leütöd az ellenfeledet...

-Kiütöd.-javítottam ki automatikusan, mire két dühös szempár fordult felém.-Az ellenfelet a bokszban kiütni szokták, nem leütni.-helyesbítettem, Simone pedig a száját biggyesztette.

-Nem emlékszem, hogy hozzád szóltam volna.-mondta arrogánsan, majd újból Harryre nézett.-Tudod, a szüleim azt mondták, hogy nem ártana, ha tudnék néhány biztos ütést, pusztán önvédelemből, nekem pedig szembe jutott, hogy oktathatnál egy kicsit...-lépett közelebb Harryhez, fejét oldalra billentve csábos mosolyt villantott fel. Csak a szememet forgattam.-Van még hely a naptáradban számomra?

 A csengő ebben a pillanatban félbe szakította ezt a nem kicsit kínos szituációt, Harry alig láthatóan kifújta a levegőt, és ellépett Simonetól.

-Majd megbeszéljük, most mennem kell, szia.-hadarta, majd sietősen a tantermünk felé vette az irányt.

-Hát ez...kínos volt.-motyogtam a torkomat köszörülve.

-Ne is mondd...-felelte Harry, miközben sebesen szedte a lábait a termünk felé.-Nem tudom, mikor jut már el az agyáig, hogy köztünk soha nem lesz semmi...

-Hidrogénezett luxusprosti mandula nagyságú aggyal, és tízszer akkora magassarkúval. Ne várj tőle sokat.-Harry halkan felkuncogott a megállapításomon, majd becsörtettünk a terembe, ami még beszélgetés zajától volt hangos.

Alig hogy beültem a helyemre, már éreztem, hogy valami megkocogtatja a vállam. Megfordultam, és ösztönösen elmosolyodtam reggeli arckifejezését látva. Szőke tincsei rakoncátlanul csüngtek az arca mellett, hatalmas, tengerkék szemei álmosan pislogtak, miközben telt, szív alakú ajkai óvatos mosolyra húzódtak.

-Meg tudsz majd dobni egy matekházival?-ösztönösen sóhajtottam, és a táskámhoz nyúltam.-Ja, és az angol szavak sem sértenének meg, amiket mára kellett kiszótárazni.

-Ez annyira tipikus, Chase...128. oldalon vannak a szavak.
Chase szokása, hogy mindig órákon csinálja a másik órára házit, ezért mindenből le van maradva. Teljesen logikus.

-Örök hála, Candace.-ásított egy nagyot, majd felkönyökölt az asztalra, és bámulni kezdett.-Nem vagy valami kirobbanó formában.

-Erről te is mesélhetnél.-vontam meg a vállam.-Hosszú volt az éjszakád?

-Inkább túl rövid. Körülbelül két órát aludhattam.

-Ó, igen?

-Igen. Sajnos senki nem volt ott, hogy jóéjt puszit adjon, én pedig anélkül nem tudok elaludni.-biggyesztette le az ajkait.

-Hát, én se aludtam valami fényesen.-gondoltam bele a múlt éjszakámba.

-Valld be, hogy neked is hiányzott a jóéjt puszi.

-Igen, csakis az hiányzott.-bólogattam.

-Akkor majd legközelebb orvosolunk ezen a problémán.-kacsintott rám, ám ebben a pillanatban bevágódott az ajtó, és Mr. Hent már bele is kezdett a második világháború szépségeibe.

**

Ugyanúgy, mint a többi labdajáték, a focizás sem volt éppen az erősségem. Rendesen álltam a helyemen, várva, hogy mikor passzolják a labdát, azonban a passz sosem érkezett meg, amit mellesleg nem is bántam. Az osztályomban a lányok többsége valami számomra érthetetlen okból szerette a focit, és úgy játszottak, mintha vérre menne a dolog.

Hirtelen egy nagy ordítást hallottam, ahogy megfordultam a labda felém repült, én pedig...elhajoltam. Ösztönösen. A lányok felmorajlottak, és szép szavakkal illettek, Mrs. Fay, a tesitanárunk pedig sípolt egyet, és intett, hogy menjek le a pályáról.

-Rendben Candace, úgy látom mára neked ennyi volt. Samantha, állj be helyette!-lökte fel az egyik osztálytársamat a pályára, aki magabiztosan váltott le.

Úgy döntöttem, felülök a lelátóra, itt már úgysem veszik a hasznomat. Ahogy felemeltem a fejem, megláttam, ahogy két vigyorgó arc nézi, ahogy fáradtan mászok felfelé.

-Mizu Armstrong, nem bírod a gyűrődést?

-Na te csak fogd be, mert leütlek, edző bá.-vágtam vissza Harrynek, majd lehuppantam mellé, és Chase mellé.-Ez akkora szemétség, hogy ti végignézitek hogy szenvedünk, nektek meg semmit nem kell csinálnotok.

-Nos, az, hogy nézünk titeket, az valami, és a másik, hogy egyedül te szenvedsz a lányok közül.-magyarázta Chase.-Nézz oda, a többiek bírják.

-Egészségükre.-bólintottam rá, majd felhúztam a lábam, oldalt fordultam, és hátammal nekidőltem Chaseenek, lehunyt szemmel ültem, élveztem, ahogy a nap sugarai cirógatják az arcomat.

Chase és Harry eközben különböző kommentárokkal zavarták meg a pihenésemet, mert ami tény az, tény. Két 18 éves fiú, akik lányokat néznek sportolás közben. Lehetetlen, hogy ne legyen véleményük.

-Cloe rohadt jól véd.-jegyezte meg Chase, ahogy Cloe, a maga seggig érő barna hullámos hajával, és kék szemével olyanokat vetődik a kapuban, amilyet a világbajnokságokon látunk. Oda se kellett néznem, hogy tudjam, Cloe pólója a lendülettől fentebb csúszott a kelleténél, a nadrágja pedig rátapadt a hátsójára. Én csak hangtalanul morogtam egyet magamban, a fiúk viszont egy halk torokhanggal nyugtázták a produkciót.

-Inkább nézzetek 18+as filmeket. Ott legalább minden tisztán látszódik.-jegyeztem meg, és tovább folytattam volna a relaxálást, ha a háttámaszom nem mozdul meg, én pedig nem esek hátra, bele egyenesen Chase ölébe. Felsikkantottam a hirtelen mozdulattól.

Ördögi vigyor volt az arcán, ahogy fölém hajolt, és a szemöldökét húzgálta.

-Idióta.-vágtam hasba, mire összerándult az arca, én felkeltem, Chase pedig a hasát dörzsölgette.

-Meglátszik, hogy bokszolsz, baszki.-ráncolta a szemöldökét, mi meg Harryvel összeröhögtünk.

-Talán neked se ártana kezdeni magaddal valamit.-bökte oldalba Harry Chaset.

-Én az e-sportban hiszek.-hangzott el kedvenc mondata.

-Értem én, de az kevés, ha csak az egeret mozgatod csuklóból.

-Seggfej.-röhögött fel Chase, és beleütött Harrybe.

Mrs. Fay újból sípolt, ami a tesióra végét jelentette. Feltápászkodtam a helyemről, és megindultam lefelé.

-Na, majd találkozunk. További jó "sportolást".-intettem, majd hátat fordítottam.

-Vigyázz azokkal a lépcsőfokokkal, Candace!-kiabálta utánam Chase, mire a válaszom a felmutatott középső ujjam volt. Egyszer estem le ezen az istenverte lépcsőn, azóta is emlegetve van.

Szerettem volna már, ha vége van ennek a napnak de az égiek nem kegyelmeztek. Végigültem egy dögunalmas matekot, bioszn az ébresztett fel, hogy a fejem koppant a padon, dupla angolon pedig szokás szerint az érettségire készültünk.

Mikor már azt hittem, ez a nap aránylag elviselhető, tévedtem. Chase-szel és Harryvel az udvaron ültünk, én szokás szerint nekidőlve a pad karfájának, szembefordulva így a két sráccal.

-Apádat!-kiáltott fel hirtelen Chase.-Megint meghaltam!-unottan dőltem előrébb, hogy lássam, mi baja, mire észrevettem, hogy az én telefonom van a kezében.

-Add vissza!-nyúltam egyből érte, de Chase jót szórakozva a lehető legmesszebbre tartotta tőlem.

-Vedd el!

-Add vissza, vagy komolyan behúzok egyet!-fenyegettem meg, reménytelenül. Hiába nyújtózkodtam, Harry közöttünk ült, és úgy látszott, nem igen akar segíteni. Egy hirtelen lendületet véve felnyomtam magam, rátehénkedtem Harryre, és úgy próbáltam meg megszerezni a mobilom.-Add már vissza!

Ekkor egy hangos füttyenést hallottam meg, mire leugrottam a földre, és hátranéztem.

-Szombat este örültem volna ennek a pozíciónak, amiben az előbb voltál.-villantotta meg ragyogó mosolyát Eric, amitől felfordult a gyomrom. A háreme most is körülvette, amibe egységesen tartoztak fiúk is, meg lányok is. A közös pont bennük, hogy mind kőgazdagok voltak, és bunkók.  Összeszűkült szemekkel néztem rá, és kikaptam Chase kezéből a mobilomat.

-Kár, hogy szombaton olyan hamar leléptél.-lépett közelebb hozzám.-Olyan csúnyán otthagytál, egyedül, magányosan...

-Körülbelül öt percre lehettél magányos. Azt is azért, mert addig tartott elsétálni valami másik ringyóhoz.-vágtam oda a szemébe nézve, mire csak felröhögött, és a fülemhez hajolva odasúgta:-Kérdezd csak meg anyukádat, mennyire voltam magányos...

A kezeim pedig ebben a pillanatban lendültek, Eric állán csattanva. Az ütés olyan erővel ért célba, hogy Eric hátratántorodott, és majdnem el is esett. Ahogy felnézett rám, a szeméből azt vettem ki, nem számított erre a reakciómra.  Kezét az állára téve mozgatta meg a fájdalmas részt, hallottam, hogy hatalmasakat roppan. Hirtelen két test pattant mellém, az egyik megfogott, a másik előrelépett.

-Szerintem itt az ideje, hogy elhúzzatok innen, de nagyon gyorsan, míg mielőtt nem kaptok többet.-figyelmeztette őket Harry, miközben Chase a vállamat tartotta. A tekintetem Eric tekintetébe olvadt, ölni tudtam volna. Tény, hogy anyámmal nem a legjobb a viszonyunk, de nem tűröm, hogy bárki is a szájára vegye a nevét.

-Még találkozunk.-sutyorogta Eric, megigazítva a frissen vasalt ingét, majd a haverjaival együtt elvonultak.

Harry és Chase döbbenten néztek rám.

-Candace...

-Örüljön, hogy nem kapott nagyobbat.-emeltem fel a mutatóujjam, még mielőtt Harry prédikálni kezdett volna.-Most pedig ha nem haragszotok, én megyek órára...