(II./38.) Viselkedj!

Sziasztok Drága Olvasóim!
Most egy extra hosszú résszel érkeztem, ami remélem, tetszeni fog mindenkinek! :) Sajnos, az elkövetkezendő időben nem fogok jelentkezni, mert hétfőn indulok egy táborba, ahonnan csak augusztus 2-án érek haza, hullafáradtan, ezért fogalmam sincs, mikor tudok majd legközelebb részt hozni, mert 5-én pedig ismét nyaralni leszek. Remélem megértitek, és fáj a szívem, hogy nem tudok majd írni, de 11 napig nemhogy internet, mobil közelben sem leszek :/
Még egyszer sajnálom, és remélem, ennek a résznek az izgalma kihat még addig, amíg újat nem hozok!
Puszilok mindenkit, szeretlek titeket♥ Dóri :*

Türelmetlenül doboltam a lábammal, kezeimet összefonva a mellemen, és a tekintetem folyamatosan a leszállópályák, és a menetrend tábla között kapkodtam. Tagadni sem tudtam volna, mennyire izgatott vagyok. Pár órával ezelőtt beszéltem apával, aki közölte, hogy épp a reptéren vannak, és nemsoká indul a gépünk ide, hozzám. Az egész napom tehát várakozással telt, feszült voltam, ugyanakkor boldog is. Úgy viselkedtem, mint egy bezsongott kisgyerek, aki túl sok cukrot evett. Tele voltam energiával, aminek a többiek igencsak örültek, ugyanis feltakarítottam majdnem az egész házat, sőt, még sütit is sütöttem.
Niall karjaiban ébredni az együtt töltött éjszaka után maga volt a mennyország, ráadásul úgy, hogy tudjuk, immár minden rendben köztünk. Persze, ma is makacskodott egy sort, nem akart elmenni otthonról semmi pénzért, így egy fél óra nyűglődés, és győzködés után úgy döntöttem, hogy hatásosabb módszerhez folyamodok. Bár, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt ínyemre a folytonos incselkedés, csókok, és simítások hegye, de tudtam, hogy az ő érdekében muszáj munkába mennie. Aljas módon bekötöttem a szemét, és ő azt hitte, hogy ez is csak egy játék, míg én levezettem az autóhoz, és beültettem Louis mellé, aki elégedetten zárta le az ajtót, így Niall már nem tudott tiltakozni, egyszerűen csak duzzogva hátra dőlt, amíg Louis elhajtott a ház elől. Ilyenkor elgondolkozok, hogy normális esetben az anyuka szokta kényszeríti a kisfiát, mert nem akar iskolába menni. Nálunk ugyanez történt, csak éppen itt a barátnő kényszerítette a barátját, aki nem akart munkába menni. Furcsa egy helyzet, de már kezdem megszokni, hogy itt semmi sem hétköznapi...
-Mikor landolnak?-ölelt át hátulról Niall, és egy nyugtató puszit nyomott a fejem búbjára. Az előtérben levő nagy órára néztem, és nagyot sóhajtottam.
-Körülbelül negyed óra még, ha nem késik a gép.-válaszoltam, majd szembe fordulva Niallel szorosan magamhoz öleltem, és mélyen beszívtam a pulcsija illatát.
Örültem, hogy Niall mégis elkísért a reptérre, mert egyfelől biztosan beleőrültem volna a várakozásba, ha magam jövök, másfelől pedig kényelmesebb volt így hazamenni,, kocsival, mintha az egész városon keresztül kellett volna vonszolnunk a csomagjaikat.
Niall nyakához fúrtam az arcom, miközben ő gyengéden simogatta a hátamat. Ujjaimmal óvatosan nyúltam be a kapucnia alá, ügyelve arra, hogy az még véletlenül se essen le a fejéről, és beletúrtam a hajába, mire kissé elhúzódott tőlem, és finoman megcsókolt. Egyetértettünk abban, hogy jobb lesz, ha most mindketten álcázzuk magunkat, mert Niallnek most nem sok kedve volt a rajongókhoz. Azt mondta, hogy szeretné ezt a maradék időt velem, és a családommal tölteni, hogy ebben a pár napban amennyire csak lehet, megismerjék őt, és elfogadják. Bár jól leplezte, lerítt róla, hogy tart apától, és a személyes találkozástól. Nem akartam fölöslegesen idegesíteni a szokásos szövegekkel, így csak magamhoz húzva egy hosszú csókban adtam a tudtára, hogy vele vagyok, teljes mértékben.
Niall teste hirtelen megfeszült, és mélyet lélegzett az ölelésemben.Kibújtam a karjai közül, és egy mosoly kúszott az arcomra, amikor rájöttem, mi is ennek az oka. A gép öt perc múlva landolt.
-Látod már őket?-súgta a fülembe Niall, mikor a leszálló utasok hada megtöltötte a repteret. Lábujjhegyre állva forgolódtam, hogy szétnézzek, de csak a fejemet ráztam. Niall egyre erősebben szorította a kezem, ezért felpillantottam rá. Merev tekintettel figyelte a tömeget, ajkait pedig összeszorította. Halványan elmosolyodtam, majd felpipiskedve hozzá bátorítóan megcsókoltam.
-Ne aggódj, nem lesz semmi baj.-suttogtam halkan.
-Bízom benned.-nyomott egy lágy puszit a homlokomra, majd még egyszer, szorosan magához ölelt.
-Lizzie?-rezzentem össze egy mély, rekedtes hangra, mire úgy ugrottunk szét Niallel, mintha egy kaktuszt öleltem volna magamhoz.
Sarkon fordulva a tekintetem egyenesen beleütközött egy fáradtan csillogó, kék szempárba, mire a szám széle megremegett, akárcsak a térdeim.Képtelen voltam bármit is mondani, egyszerűen csak lendületet vettem, és apa nyakába ugrottam, aki a csomagjaikat a földre ejtve szorított magához, olyan közel, és olyan szeretettel, amilyenre csak egy apa képes.
-Apa.-duruzsoltam a nyakába.
-Lizzie, kislányom. Úgy hiányoztál.-mondta meghatottan, és karjait még .Azt hiszem, az összes levegőt kiszorítottam apából, de nem érdekelt. Fel sem tűnt, hogy felemelt a földről, és a lábam a levegőben lógott, csak azt éreztem, hogy a kezei védelmezően körém fonódnak, és nem engednek. Mélyen beszívtam a kölni, és az arcszesze illatát, amit már olyan rég nem éreztem. Borostás arca csiklandozta a bőrömet, ahogyan puszit adott a hajamra.
Nem tudom, mennyi idő telt el, talán pár perc, mire végre sikerült elszabadulnunk egymástól.
Könnybe lábadt szemekkel léptem arrébb tőle egy lépést, hogy a szemébe tudjak nézni. Oldalra biccentett fejjel állt előttem, ajkán félmosollyal, és tetőtől-talpig végigmért.
-Édes Istenem, én drága Lizziem...-sóhajtott fel.-De jó újra látni.
Hirtelen kinyújtotta a kezét felém, és végigsimított az arcomon. Akkor vettem csak észre, hogy egy könnycseppet törölt le róla, addig a pillanatig fel sem tűnt, hogy elsírtam magam. Apa szemébe néztem, és láttam, hogy ő is meghatódott.
-Gyere ide.-húzott megint magához, ezúttal már egy visszafogottabb, szorongatós apa-lánya ölelésre. Nevetve engedett el, majd egyik kezemet a fejem felé emelve megpörgetett, ahogy régen is csinálta.
-Mennyit változtál, hercegnőm. Eddig is gyönyörű voltál, de most még szebb lettél.-dicsért meg bársonyos hangon, mire mosolyogva megvontam a vállam.
-Csak egy kis hajfestés, meg ilyenek.-mondtam, mire mosolyogva bólintott. Apa háta mögött feltűnt két fiatal lány, amint telefonnal a kezükben, és napszemüveggel a fejükön sétáltak felénk. Hunyorogva néztem rájuk, és elkerekedtek a szemeim, amikor felismertem egyiküket.
-Melanie!-kiáltottam fel boldogan, mire egy ezerwattos vigyort kaptam válaszul. Gyorsan magamhoz öleltem a húgomat, majd eltolva magamtól eltátott szájjal néztem végig rajta. Mióta utoljára láttam, iszonyatosan megváltozott. Gyönyörű, hullámos barna haja helyett most szögegyenesre vasalt, szőke haj omlott a vállára, a megszokott virágos, és pasztellszínű ruhák helyett farmerszoknyát, és szűk csőtopot viselt, körmei vörösre voltak festve, és ahogy a feje tetejére tolta a szemüvegét, észrevettem, hogy a szeme vastagon ki van húzva. Lesokkoltam mértem végig, olyan arckifejezéssel, amit ha meglátott volna, biztosan megsértődik, de nem tudtam elfojtani a csodálkozásomat. Szerencsére nem látta, milyen arcot vágtam, mert egy gyors köszönés után újra visszabújt a mobiljába, és folytatta, amit előbb elkezdett. Aprót rázva a fejemen estem vissza a döbbenetből a valóvilágba, és a szám önkénytelenül is mosolyra húzódott, ahogy megéreztem egy kezet az enyémnek ütődni. Megköszörülve a torkomat fordultam meg, és simítottam végig Niall karján.
-Szóval, apa.-kezdtem bele, de addigra apa már régen megnézte magának Niallt.-Ő itt Niall, a barátom. Niall, ő itt az apukám.-suttogtam a biztonság kedvéért,, nehogy valaki meghallja, hogy az ő nevét mondom.
-Üdvözlöm, Mr. Grey, Niall Horan vagyok.-nyújtott kezet udvariasan, mire apa bólintva megrázta azt.
-Szólíts csak Antonynak.-mondta apa, aztán közelebb hajolt hozzá, egészen bizalmasan.-De mondd csak, miért rejtőzködsz?-kérdezte apa, én pedig rájöttem, hogy Niall napszemüvegéről, és homlokába húzott pulcsijáról beszél.
-Tudja, a rajongók miatt.-suttogta Niall vissza.-Nem akarom önöket kínos helyzetbe hozni, ezért jobbnak láttam ezt a megoldást.
-Á, értem.-világosodott meg apa, majd hirtelen megfordult.-Melanie, elég most mát a telefonozásból!-szólt rá a húgomra, aki csak fintorgott egyet.
-Jó, mindjárt, csak ezt még elküldöm.-emelete fel az ujját, majd pötyögött még egy sort, aztán vigyorogva nézett fel Niallre, és egy lépéssel közelebb ment hozzá.
-Melanie Grey, nagyon örvendek.-nyújtott kezet neki egy csábos szempilla rebegtetés kíséretében.-Ő itt a barátnőm, Kristen Leeroy.-mutatott a mellette álló, fekete hajú lányra, aki ugyanezt megismételve fogott kezet Niallel.
-Niall Horan, örülök, hogy megismerhetlek titeket.-villantotta rájuk a szokásos, imádni való mosolyát, mire húgomék arca átváltott szederjes színűre, majd kacéran elmosolyodtak. Ha nem ismerném a húgom, azt hinném, hogy flörtöl a barátommal, de mivel ismerem, így betudtam ezt a furcsa viselkedést a zavarának, amit Niall okozott.
-Szerintem induljunk, mert már nagyon várom, hogy hazaérjünk.-lelkesedtem fel, mire apa megsimította a vállam.
-Valóban?-vonta fel a szemöldökét.-Nem tán készültél valamivel?
-Egész nap takarított, sőt, még sütit is sütött.-árulta el Niall, mire megütöttem a karját.
-Ez meglepetés lett volna!-dorgáltam meg mire, nevetve elhúzta a száját.
-Talán nem is kár azért a sütiért.-szólalt fel apa, én meg megbotránkozva néztem rá.
-Ismerek pár nagyon jó helyet, ahol isteniek a sütik.-kontrázott Niall.
-Ti máris ellenem vagytok?-háborodtam fel, mire apa és Niall összenéztek, majd elnevették magukat.-Na szép.-húztam fel a szemöldököm, és leráztam ma vállamról Niall kezét.-Hagyjál!
-Lizzie, na, biztos finom lett a sütid, csak vicceltünk, nem igaz, Mr. Grey?-ölelt volna magához Niall, de aztán a kezét a teste mellett tartotta.
-Úgy van.-bólintott rá apa.-Ne durcázz már, hercegnőm.-kérte lágy hangon, mire elmosolyodtam, és apa egyik táskájáért léptem.-Niall, tegeződhetnénk? Mellettetek nem akarom úgy érezni magam, mint egy vénember.
-Persze, Mr. Gr...Anthony.-javította ki magát sietősen Niall, mire apa rámosolygott.
-Na, akkor induljunk, mert már égek a vágytól, hogy megkóstoljam az én kislányom alkotását.-játszotta apa az izgatottat, mire kiöltöttem rá a nyelvem, és megfordultam. Még összeakadt a tekintetem a húgoméval, aki a barátnőjével együtt elég furcsán méregetett, elhúzott szájjal. Nem tudom, mi ütött belé, de abban a pillanatban nem is érdekelt. Majd miután hazaértünk, és lesz egy kis időm, mindenképp beszélgetek vele egy kicsit, hogy megtudjam, mi ez a hirtelen változás, addig pedig ki akarom élvezni a viszontlátás örömét. Éreztem, hogy Niall keze hozzáér az enyémhez, és a teste is egyre közelebb került hozzám, mire felnéztem rá, és biztatóan elmosolyodtam, majd rákacsintottam, és egy puszit küldtem neki, mire bizonytalanul, de megfogta a kezem, majd mikor megszorítottam azt, teljesen összekulcsolta ujjainkat, és úgy haladtunk a kijárat felé...
-Remélem megfelel ez a szoba.-léptem be apa ideiglenes szobájába, egy pohár üdítővel a kezemben. Apa éppen az ágyneműt igazította vissza, amit egy kicsit összegyűrt, majd mosolyogva pillantott fel rám.
-Tökéletes lesz, köszönöm szépen.-vette el az üdítőt, és egy húzásra megitta.-Áh, ez jól esett. Köszönöm.
-Egészségedre.-bólintottam, majd ledőltem az ágyára, ő pedig követett. Egy darabig csak feküdtünk egymás mellett, és a plafont bámultuk, mert egyikünk sem tudta, hogy hogyan kezdjen bele a mondandójába. Végül apa törte meg a csendet.
-Niall mikor ér haza?-érdeklődött.
-Még el kellett mennie valahova, de azt mondta, hogy mindannyian hazaérnek még nyolc óra előtt.-informáltam apát, aki felfogása jeléül bólintott egyet.
-Értem. Hát, takaros kis ház, mit ne mondjak.-jelentette ki, aztán ránézve elnevettük magunkat.-Na jó, fogalmazzunk úgy, hogy ha én két életemet végigdolgoznám, még akkor sem tudnék ehhez hasonlót venni.-korrigálta kicsit a véleményét, mire elmosolyodtam.
-Tudod, hogy szerettem a kaliforniai házunkat, és a mostani se lesz egy egérlyuk.
-Tudom, tudom, de érted, mire gondolok.-nézett végig a szobában, ami alapból vendégszoba volt, mégis úgy festett, mint egy lakosztály.-Minden elismerésem ezeké a kölyköké, nem semmi ez a ház.-jegyezte meg mosolyogva.
-Meg is dolgoznak érte keményen.
-Nagyon nehéz nekik?
-El sem tudod képzelni, mennyire.-ráztam meg a fejem lehunyt szemmel, mire apa felsóhajtott.
-Hát, abból kiindulva, hogy Niallnek úgy kellett felöltöznie, mint aki lopni készül, nem túl biztató a helyzet.
-Á, ez csak egy kis csekélység.-legyintettem.-Mióta együtt vagyunk, ha gyűjteném az újságokat, amikben csak rólunk írtak, megtelne vele az otthoni szobám.-mondtam tettetett jókdevvel, mire apa felszisszent.-Arról meg még nem is beszéltem, hogy róluk, mint bandáról mennyit írnak. Egyszerűen nem tudnak úgy kimenni a boltba se, hogy a paparazzik ne lihegnének azonnal a nyakukba.Vagy, ha egy nő társaságában mutatkoznak, egyből el vannak jegyezve. El sem hiszed, hányszor voltam én már Niall felesége, terhes, sőt, már Niall fizikailag bántalmazott is, mert a mullingar-i fabaleset után kicsit sántítva mentem, de rákbetegségben is szenvedtem már, szóval, nekem nem tudsz újat mondani velem kapcsolatban.-tártam szét a kezem, majd apa felé fordultam, aki tátott szájjal hallgatta a kitörésemet.-Ne haragudj, nem akartam rád hozni a szívbajt.-érintettem meg a kezét lesütve a szemem.
-Inkább megleptél. Tényleg ilyen szörnyű?-nézett rám aggodalmasan apa, mire szégyenkezve elmosolyodtam, és megráztam a fejem.
-Csak addig, amíg hozzá nem szoktam. Nem akarom, hogy félre értsd,ennyire nem borzasztó, mert vannak jó dolgok is, amik ellensúlyozzák a rosszakat.
-Valóban?
-Igen.-bólogattam lelkesen.-Például, képzeld, amikor Kaliforniában voltunk, magánrepülővel mentünk, meg sokszor a hasznodra válik, ha híres vagy.-vontam meg a vállam.-De amit a legjobban szeretek, az a jótékonykodás. Ha híres vagy, és jótékonykodsz, azzal a többi embert is arra buzdítod. A srácok is sokat jótékonykodnak. Voltak már Ghana-ban nyomornegyedekben, ellátogattak gyerekkórházakba, meg játszottak a gyerekekkel, azon kívül felvettek egy számot, részt vettek a Red Nose Day-en, adományoztak, videókban hívják fel a figyelmet az erőszakra, és az elkerülésre, és mindig ösztönzik a rajongókat, hogy ők is segítsenek másokon, és annyira de annyira jó látni, hogy ilyenekkel is foglalkoznak sztár létükre.-hadartam el egy szuszra, míg el nem fogyott a levegőm. Én lihegtem, apa pedig széles mosollyal az arcán megsimította a kezemet.
-Büszke vagy rá, igaz?-kérdezte halkan, sejtelmesen mosolyogva.
-Igen. Nagyon...-bólintottam elpirulva.
-Tényleg példaértékű, amiket csinálnak. Rendes fiúnak tűnik a te kis sztárbarátod.-vigyorodott el, mire játékosan megböktem.
-Az is. Este szeretne meghívni minket vacsorára, ha neked is megfelel.-közöltem apával Niall ötletét, amit tegnap óta a fejébe vett, és mikor hazahozott minket, akkor mondta, hogy mindenképp említsem meg.
-Az remek lenne.-egyezett bele apa mindenféle győzködés nélkül.
-De örülök!-ugrottam a nyakába izgatottan.
-Megfojtasz, kincsem.-szólalt meg apa elfúló hangon, mire lazítottam a ölelésemen.
-Bocsi.
-Semmi baj, örülök, hogy boldognak látlak.-simította meg az arcomat.-Tudod, egy ideig abban a hitben éltem, hogy nem jó itt neked, és csak azért mondod azt nekem, hogy minden rendben, hogy ne aggódjak.
-Ez hülyeség.-tiltakoztam egyből.
-Persze, most már tudom. Csak az apai féltés beszélt belőlem Bevallom, tartottam tőle, hogy össze fogsz roppanni.
-Ugyan miért?-vontam fel a szemöldököm.
-Pont azért, amit az előbb a hírnévről meséltél. Féltem, hogy nem fogod bírni a nyilvánosságot.
-Az elején tényleg nehéz volt, de már hozzászoktam.
-Ennek örülök.-túrt a fülem mögé egy kósza tincset, miközben szeretetteljesen rám mosolygott.
-Apa.-szólítottam meg.
-Mondd.
-Mi történt Melanie-vel?-kérdeztem értetlenül, mire egy gondterhelt sóhajt kaptam válaszul.-Ő, olyan, mintha...mintha nem is az én húgom lenne. Ahogy öltözködik, meg a viselkedése, meg egyáltalán, mi az a szőke haj neki? Megengedted neki, hogy befesse?
-Nem.-rázta meg a fejét.-Egyszer csak így jött haza. Azt mondta, hogy a barátnőjénél lesz, aztán kiderült, hogy fodrásznál voltak. Lizzie, én nem tudom mi ütött belé, de egyszerűen kezelhetetlen!-mondta apa, és ahogy a szemébe néztem, mérhetetlen szomorúságot láttam benne.-Már...már tényleg mindent kipróbáltam, de egyszerűen semmi nem hat rá. Az se, ha szépen beszélek vele, az se, ha csúnyán. Azért is szerettem volna, ha csak ketten jövünk, mert akkor lett volna rá esély, hogy talán kicsit észhez tér, de Kristen nélkül meg hallani sem akart az utazásról. Fogalmam sincs, mit lehetne vele tenni.-csóválta a fejét, és tudtam, mennyire bántja, hogy nem tudja kezelni a saját lányát.
-Ne aggódj, apa, majd segítek benne.-érintettem meg biztatóan, mire hálásan rám mosolyodott.
-Köszönöm. Tudtam, hogy rád mindig lehet számítani.-puszilta meg az arcom, majd legördült az ágyról.-El kell intéznem néhány telefonhívást, aztán még beszélünk, rendben?
-Persze.-bólogattam.-Addig ránézek Melaniera.-mondtam majd kicsattogtam a szobámból.
A húgom és a barátnője egy másik vendégszobában alszanak együtt, ami szintén a második emeleten van, csak a folyosó másik végén. Ahogy odaértem az ajtóhoz, az résnyire nyitva volt, és halk, susmorgás szerű beszélgetés hallatszott ki. Már épp nyitottam volna be, amikor megütötte a fülem egy érdekes mondat.
-És mi van, ha lebukunk?-kérdezte egy hang, valószínűleg Kristen.
-Kizárt, ahhoz most túlságosan is el vannak foglalva egymással. Ismerem már a nővérem. Most az a legfontosabb neki, hogy apa és a pasija megszeressék egymást.-válaszolt a húgom olyan gúnyos hangom, hogy azt hittem, rárúgom az ajtót. Végül vettem egy mély levegőt, és tovább füleltem.
-Hidd el, senki sem fog törődni velünk, azt csinálunk, amit akarunk.
-Még mindig nem hiszem el, hogy a One Direction-házban vagyunk, ott, ahol a fiúk laknak.-álmélkodott Kristen, aztán egy tompa puffanás hallatszott. Valaki ledőlt az ágyra.
-Még én sem fogom fel, hogy a nővérem pasija az én álompasim. Ténylegesen az övé. Együtt vannak.-folytatta Melanie.
-Együtt laknak.
-Egy házban.
-Egy szobában.
-Egy ágyban.-fejezték be, majd kitört belőlük a röhögés. Ez volt az a pillanat, amikor már nem tudtam tovább tűrtőztetni magam, és egy művigyort erőltetve magamra berontottam az ajtón.
-Sziasztok, lányok!-csicseregtem barátságosan, mire azok ketten úgy rebbentek szét, és hagyták abba a röhögést, mintha hangyabolyba feküdtek volna.-Ó, ne ijedjetek meg, csak én vagyok! Sikerült kipakolni?-kérdeztem mosolyogva.
-Ahan, sikerült.-bólogatott Melanie. Körülnéztem a szobában, direkt úgy, hogy azt higgyék, keresek valamit. Szinte harapni lehetett a levegőben a feszültséget, amit jelen pillanatban  nagyon élveztem.
-Hát, akkor jó szórakozást.-fordultam meg, hogy kimenjek, amikor egy hang megállított.
-Öhm, Lizzie, a srácok mikor érnek haza?-kérdezte ártatlanul Melanie.
-Későn. Miért?-erőltettem továbbra is a műmosolyomat.
-Hát, csak képet szeretnénk velük csinálni, meg izé...amit még lehet.-vont vállat Kristen.
-Á, értem.-bólintottam.-Majd szólok, ha itthon vannak. Ők is biztos szívesen beszélgetnek majd veletek.
-Ahan.-hümmögött egyet Melanie, és a körmét kezdte el vizslatni. Éreztem, hogy egyre magasabbra szalad a pulzusom, de visszafogtam magam.
-Akkor én megyek is, jók legyetek.-intettem, majd kimentem a szobából, és az ajtó azonnal bevágódott mögöttem.
Dohogva vágtattam végig a folyosón, és megpróbáltam lehiggadni. Gyanúsak nekem ezek a lányok, és fogalmam sincs, miben mesterkednek, de valamit biztos terveznek, a nyakamat tenném rá! egyszerre dühít és szomorít el, hogy a saját húgom ilyen érzéseket tud kiváltani belőlem, vagyis, inkább az a lány, aki a húgomból lett. Igaz, sosem volt egy angyal, de remélem, semmi olyat nem csinál most, amit később megbánhat. Ajánlom neki, hogy viselkedjen úgy, ahogy kell, és ne csináljon semmi hülyeséget. Sajnálom, hogy ennyire bizalmatlan vagyok Melanieval, de ez a mostani énje nagyon szúrja a szemem. Csak reménykedek benne, hogy valahol mélyen, legbelül még mindig az én szeretni való kishúgom, és nem egy bajkeverő, mert annál nagyobb csalódást el sem tudnék képzelni...
-Szóval azt mondod, nem haragszol az elmaradt vacsora miatt?-ölelt át hátulról Niall, amint épp a tűzhely mellett álltam, és a tésztát kavartam meg.
-Nem haragszom, majd bepótoljuk.-vontam vállat mosolyogva.
-De apád mit fog így gondolni rólam?-pánikolt Niall, mire hátrafordítottam a fejem, és egy puszit nyomtam az állára.
-Ne aggódj már, megérti, hidd el nekem.-biztosítottam.
-Tényleg?
-Igen.-bólintottam.
-Köszönöm istenem.-mondta Niall, mire elnevettem magam.
-De a holnap diszkó ugye nem lesz elfelejtve?-húztam fel a szemöldököm, elővéve a szigorú nézésem.
-Nem, dehogyis!-vágta rá.-Már szóltam a többieknek is, és Harry meg Liam biztosan jönnek, Zayn meg Louis még megbeszélik Ellel meg Perrievel. Ők is kezdik megérezni a közelgő turné szelét.-préselte össze az ajkait, mire az én szám is lefelé görbült, és az edényre meredve kavargattam tovább a szószt. Niall karjai hirtelen szorosabban fonódtak körém, és az arcát a nyakamba fúrta, majd apró puszikat hagyott a bőrömön.
-Gőzöm nincs, hogy fogom kibírni nélküled.-duruzsolta a nyakamba, és egy akaratlan sóhaj tört fel belőlem, ahogyan a szája egy érzékeny ponthoz ért. Megremegő kézzel tettem le a fakanalat, és szembefordultam Niallel.
-Engem az zavar leginkább, hogy nem leszel itthon a szülinapodkor.-hajoltam közel hozzá.
-És a tiéden sem.-tette hozzá.
-Engem a tiéd jobban érdekel.-makacskodott.
-Engem meg a tiéd.-mondtam, mire magához rántott, és a mellkasunk kemény falként csapódott egymáshoz.
-Az én gyönyörű barátnőm is csak egyszer lesz tizenkilenc éves, és míg élek, báni fogom, ha nem leszek itt.-suttogta úgy, hogy a szája már csak milliméterekre volt az enyémtől.
-Az én szívtipró barátom pedig csak egyszer lesz húsz éves.-kötekedtem, mire Niall ajkai parancsszerűen tapadtak az enyémre, és vadul kezdték ostromolni a számat.
-Bőségesen kárpótollak majd, rendben?-lehelte a számra, mire bólintottam.
-El is várom.
-Érted mindent, asszony.
-Hogy mondtad?-szaladt fel a szemöldököm a hajam tövéig, és megpróbáltam kibontakozni Niall öleléséből, de erősen tartott, és újból megcsókolt.-Ha még egyszer ezt mered mondani, nagyon meg leszel büntetve, uram!
-Valóban?-incselkedett, majd a keze a derekamról lentebb csusszant, de még épp időben csaptam rá.
-El a mancsokkal!-löktem el magamtól, és visszafordultam a tűzhely felé, megkavarni a szószt. Egy fél perc se kellett, Niall karjai újból a derekamon pihentek, és kíváncsian nézte a főztömet.
-Kóstold meg!-nyomtam a szájához a fakanalat, mire rosszallóan elhúzta a száját, mintha félne, de aztán megnyalta, és legnagyobb meglepetésemre elismerően bólintott.
-Ez igen! Tudtam én, hogy jó asszonyom van nekem.-dicsért meg, mire ráütöttem a fakanállal. Vigyorogva ugrott arrébb, és felvéve egy konyharuhát összecsavarta, és megpróbált megcsapni vele, mire hangosan felsikítottam.
-Gyerekek, mi folyik itt, mindjárt éhen halok!-csörtetett be a konyhába Rickie, és belenézett az edénybe.-Hát, a semminél jobb lesz.
-És ki mondta, hogy kapsz belőle?-kérdeztem a fakanállal hadonászva.
-Azt hiszem ez a minimum, amiért tartom odalent a frontot.-bökött a dühöngő felé.-Egyébként már jó lenne, ha valamelyikőtök lassan lejönne, mondjuk Niall.-fordult felé mosolyogva.
-Gáz van?
-Nem, csak Tony bácsi már hiányol.-vont vállat Rickie.
-Á, értem. Mindjárt kész a kaja, és aki éhes, jöhet enni. Amúgy mi folyik odalent?-puhatolóztam.
-Minden rendben.-mondta Rickie, ám láttam, hogy megremegett a szája széle.
-Baj van?
-Á, nem dehogyis.-rázta a fejét, majd összefont karral nekidőlt a pultnak.
-Rickie, mondd el, mi történt!-szóltam rá mérgesen, mire barátnőm észrevétlenül Niallre pillantott, aztán vissza rám.
-Ó...-kerekedett el a szám, ahogy leesett, Rickie Niall miatt nem mondja el.-Niall, megtennéd, hogy viszel le egy üveg üdítőt, és szólsz a többieknek a kajáról?-mosolyogtam rá, aki bólintott, majd egy gyors csók után eltűnt a dühöngő felé vezető úton.
-Most már mondhatod.-fordultam Rickie felé.
-Hülyének fogsz nézni...-csóválta a fejét, ezzel még tovább húzva az időt.
-Rickie, ki vele!
-Jó...-fújta ki a levegőt.-Tudod, itt van ez a Kristen, Melanie barátnője, és...
-És?
-És mióta a srácok hazaértek, Liammel beszélget.-kapargatta a pultot lesütött szemmel.
-És mi van benne, ha egy rajongó beszélget Liammel?-kérdeztem értetlenül.
-Az, hogy láttad te, hogy néz ki az a lány? Tudom, hogy két évvel idősebb a húgodnál.
-De még akkor is csak gyerek.-vontam meg a vállam.
-Egy olyan gyerek, akinek seggig érő, ébenfekete haja van, hozzá vakító kék szemekkel, és olyan manöken lábakkal, amit a rajta levő testhez álló ruha gyönyörűen kihangsúlyoz.-fakadt ki Rickie hirtelen, nekem pedig akkor jutott el csak a tudatomig, hogy mi is a baj.
-Rickie, te féltékeny vagy arra a lányra?-kerekedett el a szemem.
-Lizzie, te nem láttad, mit csinált odalent.-rázta meg a fejét.
-Mert mit?
-Ahj, gyere le, és nézd meg a saját szemeddel, ez meg már úgyis készen van.-zárta el Ricki a gázt, majd a könyökömnél fogva lerángatott a dühöngőbe.
Belépve kellemes hangerejű zene fogadott, és beszélgetés zaja, ahogyan mindenki kényelembe helyezve magát társalgott. Felharsant néhány erőteljes nevetés is, és hirtelen nem értettem, Rickienek mi is a baja, egészen addig, amíg meg nem láttam az egymással szemben ülő Liamet, és Kristent. Kristen egy pohár üdítőt tartott a kezében, miközben keresztbe tett lábakkal mosolygott Liamre.
Éreztem, hogy Rickie megfeszül mellettem, mire nyugtatóan megfogtam a kezét, és a szemébe nézve üzentem neki telepatikusan, hogy higgadjon le. Vett pár mély levegőt, majd bólogatva hagyta, hogy most én húzzam magam után. Csatlakoztunk a kanapén ülőkhöz, Niall ahogy meglátott, szó szerint lelökte maga mellől Louist, hogy felszabadítsa a helyet nekem.
-Kösz, haver.-biccentet Louis, majd levágta magát az egyik babzsákfotelbe.
Tovább folytatódott a beszélgetés, most éppen apát faggatták a korábbi munkájáról, és a fiatalkoráról, hogy ő miket csinált, amikor ő annyi idős volt, mint most ők. Melanie Harry és Zayn között ült, és a tekintetem akarva akaratlanul is rátévedt. Mindig, amikor felnevettünk egy-egy poénon, a karja hozzádörzsölődött vagy Harryhez, vagy Zaynhez, amire nem tudtam rájönni, hogy direkt, vagy csak véletlen.
Túl a nosztalgián, és a jelenen apa kijelentette, hogy ő felmegy aludni, mert már nagyon álmos, nekünk pedig további jó szórakozást kívánt. Miután felállt, Louis épp az egyik biztonsági őrt parodizálta ki, és én is teljes mértékig rá figyeltem, de hirtelen megakadt a szemem a húgomon, aki árgus szemekkel vizslatta az ajtót, majd amikor az becsukódott, Kristennel sejtelmesen egymásra néztek, és sátánian elmosolyodtak, mire összeráncoltam a homlokom. Kristen felállt a helyéről, és szó szerint kézen fogta Liamet! Azt hittem, lefordulok a kanapéról, ahogy Liam kezét fogva odavezette hozzánk, és leültek közénk. Éreztem, hogy a tenyerem kezd izzadni, és idegesen pillantottam oldalra, mert volt egy sejtésem, hogy valakit még nálam is jobban feldühített ez a kis magánakció. A gyanúm pedig beigazolódott, ahogyan a tekintetem megállapodott Rickien. Egyenes háttal meredt maga elé, pislogás nélkül egy pontra, miközben mindkét keze ökölbe volt szorítva. Próbáltam mentálisan lenyugtatni, mert félem, hogy csinál valamit, de aztán megnyugodtam, amikor láttam, hogy a kezei elernyednek, és görnyedt háttal dől vissza a kanapéra.
-És milyen érzés, hogy mindenki odavan értetek?-kérdezte a húgom csilingelő hangon, egyenesen Niallre nézve.
-Hát, az túlzás, hogy mindenki odavan értünk, mert akadnak utálkozók is, de azokkal megpróbálunk nem foglalkozni.-vonta meg a vállát, majd reflexből közelebb húzott magához a vállamnál fogva, Melanie tekintete pedig Niall karjára tapadt, jobban mondva, pólója alól kilátszódó bicepszére. Véletlenül összetalálkozott a tekintetünk, mire zavartan kapta vissza Niall arcára.
-Nincs kedvetek darts-ozni?-szólalt fel Kristen, mire a fiúk figyelme a dartstáblára terelődött.
-Miért ne?-vontak vállat, majd a többiek feltápászkodtak a játékhoz, mi pedig Niallel ott maradtunk, ahol eddig ültünk, mert nekem nem volt kedvem most hozzá, Niall pedig nem mozdult mellőlem.. Ekkor vettem csak észre, hogy Melanien egy eszméletlenül rövid pamutszoknya van, és egy elég mélyen dekoltált felső. Értetlenül néztem a húgomra, aki megállt egyenesen a tábla előtt, és úgy csinált, mint aki már évek óta ezt játssza, pedig szó sem volt ilyenről. Melanie soha az életben nem tudott játszani vele, sőt, utálta, ezért nem is értettem, mire ilyen magabiztos. Koncentrált, majd dobott, és a nyíl egészen máshol csapódott be, mint ahol kellett volna. Vett egy mély levegőt majd újra dobott, ám a nyíl ezúttal a falba ütközött.
-A fenébe, én ezt nem tudom! Nem értem, miért nem találom el.-rázta meg a fejét, és csalódott arccal nézett maga elé.
-Segítsek?-kérdezte Harry, mire Melanie szeme hirtelen felcsillant, és a szája sarkában egy láthatatlan mosoly jelent meg. Felemelte a fejét, és álszent arccal nézett fel Harryre, aki kedvesen mosolyogva állt előtte.
-Megtennéd?-kérdezte nyávogós hangon, mire Harry bólintott, és Melanie mögé állt, és megfogta a kezét. Ebben a pillanatban értettem meg mindent, és amilyen nyugodt voltam, olyan hirtelen borult el az agyam. Megfeszültem Niall ölelésében, és vadul kalapáló szívvel, vérben forgó szemekkel pattantam fel, majd léptem oda Melaniehoz. Megragadtam a karját, és kirántottam Harry elől.
-Áú, miért rángatsz?-nézett rám undokul, mire a szemébe néztem, és csak egy hajszál választott el, hogy ne keverjek le neki egy pofont.
-Gyere, segítened kell nekem egy kicsit!-vonszoltam továbbra is magam után, nem törődve vele.
-Most?
-Igen, most.-bólintottam feszülten, és kituszkoltam az ajtón, majd behúztam magunk után, és feltoltam a lépcsőn, egészen a nappaliig.
-Lizzie, mi a fenéért rángatsz, hagyd már abba, nem érted?nyavalygott Melanie, mire ingerülten fordítottam szembe magammal.
-Mégis mi a francot képzelsz te magadról?-sziszegtem összeszorított fogakkal.
-Mi bajod van neked, te megőrültél?-vágott felháborodott arcot.
-Nagyon jól tudod, hogy mi bajom van!-kiáltottam a képébe.-Honnan veszed a bátorságot, hogy így viselkedj, és egyáltalán mikor lettél te ilyen?
-Milyen?-játszotta tovább az értetlent.
-Melanie, ne feszítsd túl a húrt, hallod!-fenyegettem meg az ujjammal.-Egyáltalán mióta hordasz te ilyen ruhákat, és mióta égeted a hajadat?-pöcköltem meg az egyik fürtjét, mire sértődötten a háta mögé dobta a haját, és kihúzva magát közelebb lépett hozzám.
-Semmi közöd hozzá, hogyan viselkedem, rendben?-mondta flegmán.
-De igenis van!-ordítottam.-Mert az én barátaimmal viselkedsz úgy, mint egy ribanc! Szerinted nem láttam, mit műveltetek a barátnőddel együtt? Melanie, még csak tizennégy éves vagy, és rohadtul nem érdekel, hogy mennyire vagy nagylány, meg menő, az én barátaim nem úgy fognak téged megismerni, amilyen most agy, mert ez nem te vagy, ébredj már fel! Mindig is megvetetted az olyan lányokat, amilyen most te vagy! Melanie, flörtöltél egy tizenkilenc éves sráccal, flörtöltél a barátommal, és ez nem elfogadható!
-Miért, akkor mit akarsz, mit csináljak, hogy jól érezzem magam?-tárta szét a karját, felemelve a hangját.-Te könnyen beszélsz baszki, neked a pasid Niall Horan, és barátod a One Direction, mióta Londonban vagy, együtt Niallel szinte minden másnap fent vagy a neten, mindenki rólad beszél, mindened megvan, azt csinálsz, amit csak akarsz, mert te mindent megkaphatsz, csak azért, mert idősebb vagy, szép, és ártatlan! Felfogtad, milyen fiú van melletted? Az a fiú, akiért lányok ezrei epedeznek, mert tudják, sosem kaphatják meg! Neked olyan tökéletes életed van, hogy ennél tökéletesebb már nem is lehetne! Kigondolsz valamit, és az azonnal teljesül! Az emberek irigykedve néznek rád, és ezrek lennének a helyedben! Annyira jól elvagy a saját, fantasztikus világodban, hogy másra már nem is gondolsz!-fröcsögte az arcomba.-Mégis mit szeretnél, mit csináljak, hogy én is végre jól érezzem magam?
-Viselkedj!-kiáltottam rá, már szinte remegtem az idegtől.-Szerinted tényleg tökéletes életem van? Melanie, neked fogalmad sincs róla, miken mentem én keresztül! Fogalmad sincs, mennyit szenvedtünk Niallel azért, hogy ilyen tökéletes életem legyen! Én a helyedben összetenném a kezem, hogy még ilyen fiatal vagy, és azt csinálhatsz, amit szeretnél! Abban igazad van, hogy szerencsés vagyok, mert Niall a barátom, de arról gőzöd nincs, hogy milyen ő valójában, se arról, hogy a többiek milyenek! Ti csak a híres embert látjátok benne, aki mindent megkaphat, de azt már nem tudjátok, mennyi mindenről kellett lemondania neki! Melanie, az ég szerelmére, azt sem tudod, miről beszélsz, de már lassan én sem!-hadonásztam feldúltan.-Mi történt veled?-léptem hozzá közelebb.-Mi történt az én barna hajú, bájos húgommal, aki olyan izgalommal várta a One Direction koncertet, hogy egy macival gyakorolta a kommunikációt? Mi lett azzal az aranyos lánnyal, aki helyett most egy alulöltözött, kimaszkírozott csaj áll?-néztem végig rajta döbbenten, és éreztem, hogy a szemeim kezdenek bepárásodni.-Én azt a Melaniet akarom, akit büszkén mutatok be a barátaimnak, akik akármennyire is híresek, ugyanolyan normális emberek,mint te, vagy én. Mer akár hiszed, akár nem, én még ugyanaz a normális lány vagyok, mint pár hónapja.
Melanie szótlan maradt. Szemei intenzíven csillogtak, és a szája sarka meg-megremegett, majd szétnyíltak az ajkai.
-É-én...s-sajnálo-hom.-kapta a szája elé a kezét, és hátat fordítva felviharzott az emelet felé.
A bennem felgyülemlett harag, és csalódottság egy rekedtes hörgésben szabadult fel belőlem, ahogyan a hajamba túrva rogytam le a kanapéra, és rázni kezdett a sírás.
Még soha, de soha nem veszekedtünk így Melanieval, és nem értem, ez hogy jött most így elő. Az, amiket mondott, mintha késsel döfködtek volna, olyan fájdalommal hasított belém. Hát azt hiszi, hogy én felhőtlenül boldog vagyok, és tökéletes az életem? Csak azért, mert a barátom egy híres énekes, és én minden megkaphatok? Nem érti, nem is tudja, mikről kellett nekünk lemondanunk, hogy együtt lehessünk! Neki egy kapcsolatban természetes, hogy elmennek együtt moziba, kézen fogva, és egész nap csak császkálnak, nevetgélnek, jól érzik magukat, nekünk viszont ez nem adatott meg. Mi bármit csinálunk, arról az egész világ tud, és nincs olyan, hogy privát élet, csak az, ami e között a négy fal között történik. Édes istenem, Melanie, hát ezt szeretnéd? Ne a pénzre, és a hírnévre hajtsd, hanem hogy boldog legyél, ami ezek nélkül is lehetséges! Kicsi húgom, nem akarom, hogy rossz legyen neked!
Egy váratlan adrenalinlökettől felugrottam a kanapéról, és zihálva felrohantam a lépcsőn, úgy, elhomályosult tekintettel, és végigszáguldottam a folyosón, egészen Melanie szobájáig, aminek az ajtaja csukva volt. Nem törődve semmivel feltéptem a helyéről, és az ágyon megpillantottam a húgomat, ahogy összekuporogva ült, és zokogott. Érkezésemre felkapta a fejét, és szipogva nézett rám. Egy utolsó lendületet véve mentem oda hozzá, és olyan szorosan öleltem magamhoz, mint eddig még soha. Éreztem, hogy az ujjai gyűrik rajtam a pólómat, és újból sírni kezd, mire az én szememből is könnypatak folyt le az arcomon, egészen Melanie hajára. Gyengéden simogattam a hátát, és ringatva próbáltam meg lenyugtatni, nem csak őt, hanem magamat is...